..a másfél hetes magyarországi vakációmra. Most foglaltam le ebben a percben kb..
Április 11-én, szerdán repülök, és 21-én, szombaton jövök vissza:))) Szóval, reszkess Magyarország!:D
A dátumokról: a hoszt family-m Húsvét vasárnap 2 hetes vakációra megy, méghozzá Fokvárosba(igen, akinek jól megy:D)-pont ezt mondták a barátaim/rokonaim is-hát igen, már egy egész hónapja, hogy Párizsban voltak a half term alatt:D. Na és lényeg, hogy nem kellek nekik arra az időre természetesen, így én is mehetek amerre látok. Maradhattam volna a házban is-megkérdeztem, mondták, hogy nem lenne gond -de inkább úgy döntöttem hazalátogatok.
10 hónapja, hogy kijöttem Angliába és ezalatt még egyszer sem mentem haza, szóval ideje volt már ezt is beiktatni. Mehettem volna Nagypéntektől kezdve akármikor, de az okok amiért Húsvét utáni szerdát választottam: egyrészt mivel a következő héten a gyereknek már suliszünet lesz, így bőven lesz dolgom, és nem hiszem , hogy azok mellett lenne időm bőröndöt pakolni, cuccokat szortírozni, ajándékokat venni stb. Másrészt meg: a család Húsvét vasárnap elutazik, így nekem szerdáig még lesz 4 napom arra, hogy jókat aludjak, így nem valami meggyötört gyerekcsőszként fogok hazamenni, lesz időm rendesen bepakolni a bőröndöm/szortírozni azokat a cuccokat, amiket végleg otthon hagyok, mert itt nem használom őket, plusz ajándékot venni mindenkinek, és hát ami egy au pairnek legfontosabb: peace and quiet lesz:)))
Aztán szerdán útra fel.
Azért nekem nagyon nagy mákom van, ami az angliai lakhelyemet illeti. Az első családom 15 percre lakott a Gatwick repülőtértől, közvetlen vonatjárattal (bár az ott tartózkodásom alatt nem került sor utazásra, de a tudat azért jó volt:D), és most fél órára lakom a Lutontól, vonattal szintén közvetlenül elérhető:))) Legalább nem kell szenvednem a csomagjaimmal órákat, mire a reptérre érek.
Mikor Angliába jöttem, 10 hónapja, akkor egyedül mentem a reptérre, Esztergomból Budapestre, a következő kombinációval: busz, vonat plusz mégegy vonat - igazi élmény volt a 30 kg-os csomagjaimmal végigszambázni ezt az utat:)))))
Bár hétfőtől kezdetét veszi a tavaszi szünet az angol nebulóknak, nekem hálisten a szünetek alatt sincs nehéz dolgom, mivel a gyereket minden délután felveszi valamelyik nagyszülő, vagy nagynéni/nagybácsi, elviszik ebédelni, aztán moziba, vagy az ő házaikba játszani, legtöbbször vacsit is adnak neki, és hozzám már csak este hozzák vissza, fürdésidőre. Ezt bírom ebben a családban, hogy attól, hogy suliszünet van, nem várják el tőlem, hogy napi 10-12 órát csőszködjek, hanem mindig jönnek a rokonok délután egy-kettő közt és Dominika off:))
Ma este babysitt-ami annyit jelent, hogy a gyereket ágyba teszem 8kor, majd egy adag popcornnal Szellemjárás(discovery sorozata) nézek a laptopomon amíg a szülők be nem futnak-általában 11 körül.
Holnap egy közeli shopping centerbe megyek ruhákat/ajándékokat venni.:)
Have a nice weekend:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése