"Take it easy"

Mostanában, bár még mindig nagyon jónak tartom a hosztcsaládomat szó se róla, de picit stresszesebb napokat élünk errefelé, már ami a gyerek gondozását illeti. Sok tényező közrejátszik ebben, először is ugye már eltelt negye év azóta, mióta a  gyermek elkezdte a sulit és gondolom fáradt már, igaz, hogy volt egy őszi szünete, de azalatt végig sporttáborba járt, szóval bár pihent, de aktívan, minden nap a végkimerülésig focizott és jöttünk-mentünk, pörögtünk, mint a buszkerék.
Másrészt itt van a szürke november végi-december eleji időjárás, amivel nekem személy szerint semmi bajom sincs, én mindig azt mondom, hogy nem az időjárás vagy a hőmérséklet határozza meg a hangulatom, hanem ha én eldöntöm, hogy boldog leszek, akkor boldog leszek, és nem is igazán értem azokat, akik az időjárásra fogják időnkénti rossz kedvüket, de persze tény, hogy sokaknak be tudja tenni a kaput, ha hosszabb ideig van szürkeség.
Aztán az anyuka új munkát kezdett amelynek következtében napi kb csak 5 percre látja a fiát reggelente, mert este már akkor jön csak haza mikor a gyerek ágyban van (apuka pedig sokat utazik). Nem csoda, hogy  a gyereknek hiányoznak a szülei, mert eddig anyuka kevesebbet dolgozott, minden este ő tette ágyba, együtt voltak, beszélgettek stb. Most viszont délután 3-tól este 8-ig én vagyok vele, és bár nagyon szeretem a kölyköt és ő is engem, de én nem vagyok az anyja, én az aupair-e vagyok, és nem csodálkozom azon, hogy velem "nem éri be". Én a kezdeketől fogva nagyon jól elvoltam a gyerekkel, de megmondom őszintén, hogy ami az utóbbi hétben zajlik, az nekem kicsit stresszes. A munkám maga nem egy nehéz feladat, csak haza kell hoznom a suliból, tv, házi, evés, alvás nagyon leegyszerűítve. De ez nem ennyire egyszerű, a gyerek minden nap 5ször megkérezi, hogy mikor jön haza az anyja, amire én nem tudok mást mondani, csak azt, hogy később. Mivel hiányzik neki az anyja így dacol, többet hisztizik, tiszteletlen és visszabeszél. Türelmetlen és mindent azonnal akar, de tapasztalt aupair lévén ezzel eddig simán megbírkóztam, de eddig nem teljes délutánokra és estékre kaptam meg a gyereket, hanem anyuka leváltott 7 körül, így én is nyugodtabb voltam és a gyerek is többet látta az anyját, aminek következtében ő is sokkal jobban viselkedett. Én nem tartom magam tehetetlennek, mögöttem van másfél év aupairkedés és angol gyerekek ajnározása, tudom, hogy néha mit tudnak leművelni és pontosan tudom, hogy egyes kirohanásokat hogyan kell lekezelni, eddig én még sosem húztam fel magam különösebben a hoszt gyerekeim miatt, de mostanában egyre többször érzem azt, hogy közelében vagyok annak, hogy elszakadjon a cérna. Nem érzem úgy, hogy elegem van az aupairkedésből, vagy, hogy kikészültem volna, egyeltalán nem erről van szó, mindössze annyi, ami mindenkinél előfordul néha; besokaltam az elmúlt napokban egy kicsit, és a másfél év alatt most érzem először, hogy oké, jól esne egy kicsit visszavenni, talán még sosem fért rám jobban egy hét szabadság, mint most. De hálisten erre nem kell sokat várni, még 2 hét, és megint lesz egy teljes hét fizetett szabim.

Ma itt volt a host fiam osztálytársa playdate-en, nem először hozom őt is haza az iskolából, nagyon aranyos gyerek, rendkívül szófógadó és jómodorú, tulajdonképpen még örülök is ha itt van, mert ilyenkor a gyerekek ketten eljátszanak a játszószobában, én elkészítem a vacsorájukat, magvacsizunk, egy kicsit tv-znek és aztán jön is érte az anyukája. Az anyukájával is nagyon jóban vagyok, nemrég szülte meg a második gyermekét, és én kaptam az alkalmon, felajánlottam neki a szolgálataimat (bébiszitt), aminek ő nagyon megörült, így nem kizárt, hogy a jövőben tőle is csurran-cseppen majd valami extra money.:) Btw az utóbbi időben önként és dalolva hívtam át a fiát playdate-re, mert ha a nő látja, hogy én ennyire megbízható vagyok, hogy magamtól áthívom a gyereket, akkor nyugodtabb szívvel meri majd rámbízni a kisbabát is bébiszittelni a jövőben, ez a stratégiám per pillanat.:)

Visszatérve a mai playdate-re: ezzel a két gyerekkel együtt még soha semmi gondom nem volt, szépen játsztottak, ügyesen ettek, összepakolták a játékaikat, maga volt az idill. Ma sem lett volna semmi különösebb probléma, ám mikor bekapcsoltam volna nekik a tv-t akkor megcsörrent a telefonom. Nagyon megörültem, hisz plusz munka ügyében hívtak és a vonal tulsó végén lévő hölgy bébszittelős munkát ajánlott. Éppen belementünk volna a részletekbe, mikor a gyerekek kánonban kezdtek el nyüsszögni, hogy ők most rögtön akarják, hogy kapcsoljam be nekik a tv-t. Közben ugye figyelnem kellett volna a telefonban a nőre. Mutattam a gyerekeknek, hogy menjenek a nappali irányába, de szegénykék nagyon birkák voltak, hiába mutogattam nekik a nappali felé, nem vették az adást és továbbra is ott sürögtek körülöttem, amivel még nem is lett volna baj, de folytatták a jajveszékelést, megállás nélkül, egyre hangosabban, hogy  "ne-heee-küünk tv ke-eee-ll" Hadd me mondjam mit lett volna kedvem csinálni velük, de gondoltam, hogy akkor bemegyek a wc-be és ott folytatom a beszélgetést. Be is mentem, magamra csuktam az ajtót, de pillanatok alatt ott termett a két kis bajkeverő, húzták az ajtót, majd bejöttek és hisztériáztak tovább. Nem hiszem el, hogy még a budin sem lehet nyugta az embernek!!!
Baromi fontos volt ez a hívás, és most hála a két gyereknek a felét nem értettem meg, 5ször vissza kellett kérdeznem, szóval gondolom a nő picit hülyének nézett és biztos hallotta a telefonon keresztül a nyávogó gyerekeket. Jó kis első benyomást kelthettem. Ekkor olyan szinten elöntötte az agyamat az ideg, mint még a másfél éves "szolgálatom" alatt soha. Ezt egyszerűen nem akartam elhinni, hogy mit nem tud a két csávó megérteni azon, hogy tűzzenek be a nappaliba, vagy legalább maradjanak csendben amíg telefonálok. Miután letettem a telefont fél perc alatt olyan szinten leteremtettem a két porontyot, hogy utána pisszeni sem mertek. A bűntijük meg az volt, hogy nem nézhetnek tv-t. A vendég gyerek jól fogadta, de az enyém egyből úgy elkezett bőgni, hogy komolyan azon voltam, hogy oké, én itt most végeztem, legszívesebben elszaladtam volna  a következő kocsmáig és kiittam az egész alkoholkészletüket, bár szerintem a világ összes felese kevés lett volna, hogy lenyugtasson.  Az a baj az én hosztfiammal, hogy azt hiszi, hogy bőgéssel mindent elérhet.  Nem ez volt az első eset, hogy hisztériázni kezdett, szinte mindennaposak az ilyen "dacbőgések", de mint már említettem, ezeket én egy-két megjegyzéssel lekezelem, helyreteszem a gyereket és utána mindig nagyon jól viselkedik, de az elmúlt napok után, hogy minden este én voltam vele egészen bedtime-ig és stresszesebbek voltak a napok, így ma este ez már túl sok volt. A bőgésre annyit mondtam, hogy ha nem hagyja abba, akkor felmegy a szobájába és most rögtön ágyba teszem, erre mégjobban rázendített. Itt már tényleg azt néztem, hogy melyik kijárat van hozzám a legközelebb, mert ki tudtam volna futni a világból, de nem szóltam  inkább semmit (jobb is) és megvártam, míg magától abba hagyja. Szerencsére nem tartott sokáig, befejezte pár percen belül és aztán játszottak, míg a vendéggyerekért meg nem jött az anyja.  Az anyuka mikor bejött már látta, hogy nem teljesen őszinte a mosolyom, megkérezte mi volt a baj (elvileg neki nem akartam mondani semmit), de ha már így rákérdezett, hát elmondtam, hogy mit adott le a két jómadár. Neki sem kellett több, mindkét gyereket jól leteremtette, a vendéggyerek még sírt is, sajnáltam nagyon szegényt, de tény, hogy meg kell tanulniuk viselkedni.

Eztán már alig vártam, hogy az anyuka végre hazajöjjön (ma  hálisten korán jött). A gyerek ezután olyan volt mint a kisangyal, ilyeneket mondott, hogy : " mivel rossz voltam, így ma este nem ehetek csokit meg édességet" meg, hogy "soha többet nem zavarlak mikot telefonálsz" (egyem meg)-és ezeket teljesen magától, nem buta ő, csak szerény véleményem szerint hiányosan van nevelve.  Amúgy ettől a mai incidenstől (és az elmúlt pár stresszesebb naptól) eltekintve nincs sok gondolom a gyerekkel, nagyon édes is tud lenni, és az esetek 80%-ában szófogadó, de amikor nem az, akkor viszont feszegeti a határokat rendesen. Én a kezdettől fogva nevelgettem, folyamatosan próbálom leszoktatni az akaratosságról és a hisztiről, de mivel én nem az anyja, hanem csak az aupair-e vagyok, így nem csoda, hogy nem megy egy csapásra. Nem, nincs a munkámmal bajom, nem kattantam meg, tudom, hogy rengeteg aupair ennél sokkal-sokkal nehezebb helyzetben van, mondjuk 2-3-4 hisztis gyerekkel és amellett még a háztartással is, szóval továbbra is észben tartom, hogy ezt az egy-két súrlódást leszámítva nagyon jó a családom, és ha beszélek a gondokról az anyukával, akkor ő azon van, hogy megoldást találjon  rá. Biztos vagyok benne, hogy amint beilleszkedik a munkahelyére és vége lesz a karácsonyi őrültek házának, akkor megint visszaáll a régi rend és ő teszi ágyba a gyereket, többet lesz vele, mert amúgy mindkét szülő odavan a kissrácért. Apuka holnap jön haza, esküszöm, hogy ennyire még sosem vártam őt, kb úgy, mint a Messiást, mert nemcsak , hogy velem mindig nagyon rendes, de a gyerekre is nagy hatással van :)
Az viszont tény, hogy az elmúlt pár nap némiképp lemerítette az "akismat", én is idegesebb voltam, de úgy döntöttem, hogy "take it easy" lesz, visszaveszek és elnézőbb leszek a gyerekkel ha nyűgös, de most úgy érzem, hogy kicsit töltődni kéne.

Btw, lesz hétvégén extra bébiszittelős munkám, és ugye ott van a már multkor említett takarítás is, szóval ebből a szempontból  ez a bőség hete:) Pénteken megint ideröppen az unokatesóm Magyaroszrágról egy hétvége erejéig, szóval vele is találkozom, plusz partimeghívásom is van (amivel ha csak nem jön közbe semmi mindenképp élni fogok) tehát az élet zajlik errefelé. A mai izgalmak "örömére" korán megyek aludni, és biztos vagyok benne, hogy holnapra már minden okés lesz, a gyerek is boldogabb lesz, főleg mert jön haza az apukája és lazításképp majd sütök majd nekik pár palacsintát.:)
Ezzel zárok ma, take it easy evribádiii:)