Elfoglalt aupair-Pluszmunka, palacsintázó, előző családom meglátogatása és sok más

Rengeteg mindenről tudnék most regélni, mert mozgalmas hetem/hétvégém volt, szóval bele is vágok, kezdem mindjárt ott, ahol legutóbb abbahagytam.

Az előző bejegyzésben kifejtettem mennyire sikerült felhúznia a gyereknek és a kis barátjának, aki itt volt szerdán, amikor is trollkodtak, miközben én telefonáltam. Miután megírtam szerda este a bejegyzést egyből le is mentem anyukához, hogy megbeszéljem vele a történteket illetve, hogy tudassam vele, hogy a gyereknek szerintem az a baja, hogy hiányolja  a szüleit és ez magyarázza az időnkénti szemtelen viselkedést.
Az anyuka első körben nem győzött elnézést kérni, amiért a gyerekek miatt nem tudtam nyugiban telefonálni. Aztán kifejtette, hogy e tekintetben mindig is probléma volt a gyerekkel, hogy nem képes megvárni míg mások rá figyelnek, közbeszól amikor mások beszélnek, telefonálnak, illetve bármit csinálnak. Mondta anyuka, hogy a gyerek tanárai is észrevették ezt, de a gyerek egyre jobban fejlődik, többször felteszi a kezét,  nem szól közbe. Abban maradtunk tehát, hogy beszélni fog a gyerekkel ezekről és arról, hogy ne zavarjon másokat főleg ha azok telefonálnak vagy valami fontos ügyet intéznek. Ha már így belemerültünk a témába elmondtam anyukának azt is, hogy szerintem az utóbbi időben a gyerek nagyon keveset látja őket, és az időnkénti rossz viselkedésnek ehhez szerény véleményem szerint nagyon is sok köze van. Egy picit féltem ugyan ezt elmondani, mert nem akartam pofátlan lenni, nem akartam, hogy anyuka azt gondolja, hogy én bele akarok szólni az ő gyereknevelési módszereikbe, de leginkább attól tartottam, hogy anyuka ezt úgy fogja majd fel, hogy én arra utalok, hogy túl sokat kell dolgoznom és ez nekem nem tetszik (abszolút szó nincs ilyesmiről részemről.) De szerencsére anyukával lehet beszélni, nem értett félre, mondta, hogy most neki és a faternak is rengeteg munkája van és ez még így is lesz a következő néhány hétben, de nagyon köszöni, hogy szóltam, és azt is hozzátette, hogy tudja, hogy nekik is jobban be kell kapcsolódni a gyereknevelésbe (még jó hogy!) és a karácsonyi őrültek háza után a dolgok változni fognak.  A beszélgetésünk közben többször is megköszönte az észrevételeimet és hangot adott annak, hogy ez neki mennyire jól esik, hogy merek beszélni vele a problémákról és nem csak hallgatok mint süket disznó a búzában.

Viszont van valami, ami nagyon -nagyon szúrja a szemem az angol szülőkkel kapcsolatban: anyuka a beszélgetésünk alatt megjegyezte, hogy tudja, hogy az ő gyereke nem egy angyal de higgyem el, hogy vannak nála 10-szer rosszabb gyerekek is, és akkor példákat hozott, hogy az ilyen-olyan barátnőinek a gyerekei miket szoktak néha csinálni. És ez nem csak a jelenlegi hosztanyám sajátossága, eddig 3 hosztcsaládom volt, és mindegyik hosztanyám szájából elhangoztak a fenti kijelentések. Az előző két családban is voltak néha a gyerekekkel gondok és mikor beszéltem erről a szülőkkel, akkor minden alkalommal ugyanezeket mondták. Ez nekem két dolgot sugall, egyrészt azt, hogy a szülők ezzel takaróznak, hogy "jajj dehát a más gyereke még ennél is százszor rosszabb" másrészt meg amikor ilyeneket mondanak az nekem kicsit olyan érzés, mintha örülnöm kellene, hogy az én hosztgyerekeim csak ennnyire rosszak és másoké meg sokkal rosszabb. Harmadrészt meg, ha én szülő lennék akkor pont lesz*rnám, hogy másnak a gyereke hogyan viselkedik, az még nem mentség a rosszaságra, hogy másoknál még durvább a helyzet és ettől én még nem leszek előrébb,a probléma nem lesz megoldva. Kíváncsi vagyok hány aupair-nek mondta már ezt a hosztcsaládja, nekem 3-ból 3 ezt hozza fel kifogásnak és lefogadom, hogy mindenki hallott már ilyet a hosztszülei szájából.

Mindenesetre a beszélgetést pozitívan zártuk, anyuka másnap beszélt a kisfiúval, aki azóta kb 10szer jobban viselkedik és sokkal nyugisabb a vele töltött idő. Apuka hazajött csütörtökön az én legnagyobb örömömre, mert így nem nekem kell este 10ig virrasztanom amíg anyuka hazaér és ágybatenni a gyereket, ezeket apus csinálja és mivel ő nagy hatással van a gyerekre így sokkal jobban is viselkedik.

***

Pénteken mentem először takarítani az új helyre, a fiatal házaspárhoz. A reggeli forgalomban egy óra az odaút busszal, a visszaút is szintén majdnem egy óra, a házban pedig 3,5 órát kell takarítanom, tehát azt csináltam, hogy miután elvittem a gyereket reggel suliba, egyből a buszmegállóba mentem, odaértem a házba, takarítottam, majd mire hazaestem már fél 3 volt, arra volt időm, hogy kettőt pislogjak és már mehettem a gyerekért a suliba. Maga a takarítás gyerekjáték, mert az a ház bár 4 szintes de nagyon tiszta, kb 5 szem port kellett letörölnöm és 2 vízkőfoltot lesúrolnom a fürdőből, porszívózás, felmosás, tehát semmi nehézség. Én nem is igazán értem minek nekik takarítónő, mert már mielőtt elkezdtem takarítani akkora tisztaság volt, hogy enni lehetett volna  a padlóról pedig van macskájuk is (akit amúgy észre sem vettem volna, ha a nő nem közli, hogy van, mert sem szőr sem ürülék nem volt sehol.) Imádom azt a házat, nagyon szép és tök jó volt úgy mászkálni, hogy nem azt kell néznem mikor lépek kutyapisibe.(...) A takarítás maga nekem nem fárasztó mert az előző hosztcsaládomban a 30 órámból kb 23 takarítás volt szóval megszoktam, hozzászoktam és hogy is mondjam rááltt a kezem és az agyam arra, hogy is lehet minél gyorsabban és hatékonyabban kitakarítani. A nő bármelyik pillanatban szülhet és mondta, hogy januártól bébiszittelni is fogok kelleni ami király, mert a babák nem dumálnak vissza, max akkor sírnak ha éhesek és nagyon cukik, a több pénzbevételről már nem is beszélve.:) Tejesen üdén és frissen hagytam el a házukat 3, 5 óra takarítás után, viszont a hazafelé út jól felhergelt, mert annyi fakezű balféket még nem láttam az utakon, lépésben haladt a forgalom és féltem, hogy nem érek vissza a gyerekért a suliba, de ez nem következett be.


Pénteken délután röppent volna ide az unokatesóm egy hosszúhétvégre, viszont valami zűr volt a Ferihegy (aka Liszt Ferenc) reptéren, és aznapra az összes járatot törölték.  Másnapra, szombatra kapott jegyet, ám mikor délelőtt kiment a reptérre közölték vele, hogy bocsi, de elfogyott az összes jegy (ilyenkor mindenki rárepül a jegyekre) és csak az este 8as gépre kapott helyet.
Biztosan mindenki hallott a ferihegyi sátortáborról, vagyis, hogy a fapados társaságok nem a repülőtéren, hanem a kifutópályán !! (ami állítólag tilos is) húztak fel pár sátrat (nesze neked 21. század), hogy abban várakozzanak a felszálló utasok a gépek indulásáig. Szerintük ez max 15 perc és senkinek nem fog ártani. Szerintem meg ha késnek a gépek, akkor a 15 percből könnyen lehet egy-másfél óra (vagy több) és ebben a hidegben egy gyengébb immunrendszerű ember bármikor összeszedhet egy tüdőgyuszit, a gyerekekről, a kisbabákról és terhes nőkről nem is beszélve. Az érintett légitársaságok szerint ez bevett szokás (aha, hol??).
Erről bővebben itt olvashattok:

http://index.hu/belfold/2012/11/06/sorsatorbol_indulnak_a_fapados_utasok/


Tehát az uncsim mondta, hogy nekik is jóval többet kellett várakozniuk, mint 15 perc, és ráadásul Pesten most hideg van, hó esik így ez nem feltétlen tesz jót az utasoknak, nade üdv a 21. századi légiközlekedésben! Lassan a fapados egyet fog jelenteni azzal, hogy a gépeken fából eszkábált ülések lesznek és BKV  ellenőrökre emlékeztető alakok járnak körbe és kérik a jegyeket.


Szombaton Lucával ebédet beszéltünk meg, és hol máshol költhettük volna ezt el, mindtsem a magyar palacsintázóban. Megint jópár új emberrel ismerkedtem össze, Istvánnal és Zolival, Luca haverjaival és egy lánnyal Zsanettel, aki most csak egy hétre látogatott ide Angliába, hogy munkát és szállást keressen és janurában költözik ki. A menü pedig harcsapaprikás volt túrós csuszával, kinder tojásos palalcsinta, turmix és házipálinka. A hangulat pedig mondanom sem kell, hogy isteni. A Télapó is jött, megleptem a többieket egy-egy Mikulás csokival (csokinyalókával) és Maoam-mal, amit kiskoromban én is imádtam (és azóta is.:), mindenki nagyon örült neki. 

Az ebéd végén (már majdnem sötét volt odakint) elsétáltunk a Winter Wonderlandra. Luca még a hét közepén megígérte, hogy felül velem a Power Towerre, de aznap meghátrált és egész délután azt hajtogatta, hogy nem ő nem ül fel, ha a fene fenét eszik akkor sem. Én meg győködtem, hogy de, felül, mert megígérte, meg különben is, nem lehet kihagyni, nagyon-nagy élmény. Úton a W. W.-re már kb győzködő-háborút játszottunk, ő arról biztosított, hogy nem fog felmerészkedni, én pedig azt ismételgettem, hogy de igen.  Mikor odaértünk, Luca megállapította, hogy szerinte a torony magasabb, mint múltkor (hogyisne?:D) és legszívesebben sarkon fordult volna, de addig szövegeltem (ebben jó vagyok muhaha) míg megvettük a jegyeket és beálltunk a sorba. Persze a sorból is 5ször ki akart állni, de nem engedélyezek én ilyeneket, így kivártuk, míg ránk kerül a sor és felültünk.  Lucának az volt a legnagyobb félelme, hogy a fémből készült biztonsági öv ki fog nyílni menet közben (mert egy picit mozognak, de csak azért, hogy a termetesebb emberek is fel tudjanak ülni). Az öveinket bekapcsolták, majd megindultunk felfelé. Szegény Luca nagyon parált, a csaj vagy 10szer megkérdezte, hogy "de nem fog kinyílni?" :DD Mondom, nem, nem fog, szuperbiztos, ha atombomba robban ez akkor se nyílik ki, de szegényt nem nyugtattam meg. Már sötétben ültünk, de a szemét nem merte kinyitni csak 10 másodpercre, realizálta, hogy qrva magasan vagyunk és inkább visszacsukta  a menet hátralévő részére. Én multkor kicsit paráztam, ezúttal viszont egyeltalán nem, inkább élveztem a kilátást. Sötétben a legjobb a Power Tower, látni a kivilágított felhőkarcolókat, a London Eyet és a Winter Wonderlandot egészben felülről, hát mit mondjak, odefentről jól látszott, hogy egy tűt nem lehetett volna ledobni a tömegben.  Aztán zuhantunk egy párat, majd vége is lett, Luca nagyon büszke volt magára de esküdözött, hogy többet nem veszem rá semmi hasonlóra (fair enough:D) majd jutalomként adtam neki egy doboz csokit.:))

Ezután én még kipróbáltam egy új hintát (nekem új, még sosem ültem) de Luca ezt már csak a biztos talajról csodálta.:)  Ez a hinta tulajdonképpen csak hintázik jobbra-balra, nem megy fejjel lefelé bár nagyon magas és gyors, a gyomrom itt a levegőben maradt miközben zuhantunk. Nem volt félelmetes, nem akkora szám, mint a Power Tower vagy a legnagyobb kedvencem az Air, de azért érdemes kipróbálni, mert az adrenalin szintet ez is felprögeti.

Videó pedig itt van eme ride-ról:

Ezután a menet után Lucával elsétáltunk az Oxford street-ig majd különváltunk. Én alapozóvásárlási szándékkal bevettem magam az ottani tömegbe, persze tudtam, hogy kismillióan lesznek. Vettem sült gesztenyét az utcai árustól majd egyre bejebb mentem az Oxford streeten, de alig telt el 5 perc és már azon erőlködtem, hogy is fogok kijutni ebből a bazi nagy tömegből. Az alapozó sem érdekelt, csak ki akartam jutni az ottani őrültek házából, de ennyi balfék, hülyén közlekedő embert ritkán látok esküszöm. Tökölnek előttem, nem tudják merre van az előre, beszambáznak elém a bőröndjeikkel, vagy a babakocsijukat tolják a sarkamra. Nem is értem mi a jó fészkes fenének viszi valami magával oda a gyerekét. Egy csecsemő ebből semmit nem élvez hanem épp ellenkezőleg, és azt ne mondja nekem senki, hogy néhány ember nem tud összebeszélni, hogy valaki más vigyázzon a gyerekre míg anyuci vásárol.:S Agybaj.

Mivel mint azt már említettem, az unokatesóm csak szombat esti gépre kapott jegyet, ami azt jelentette, hogy csak hajnal 1 körül érkezett meg Borehamwoodba, ahol reni lakik (és ahol én is laktam egy évig) így Renivel azt beszéltük meg, hogy este találkozzunk a hotelben és csapjunk egy nagy csajos dumapartit amíg az uncsim megérkezik. Renivel csak este 8-ra volt megbeszélve a találka, így én egy hirtelen ötlettől vezérelve gondoltam egyet és 6-kor felhívtam a volt hosztanyámat, hogy éppen feléjük járok, és tudom, hogy jó későn szólok, de ha benne vannak akkor beugornék egy rövid csevejre. Az anyuka végig sem várta a mondandómat, lelkesen hadarta a telefonban, hogy "persze, gyere, gyere". Hallottam, ahogy a kislány a háttérben felsikított örömében.:)) Most biztos azt gondoljátok, hogy mi a rákfenének mentem vissza hozzájuk, amikor nem voltam velük tól jóban és rengetegszer panaszkodtam rájuk itt is, de az emlékek idővel megszépülnek, jó napokat is töltöttünk azért együtt, és nem vagyok haragrató ember. Arról nem is beszélve, hogy mennyire hiányzott nekem az én pici drága egyetlen Toto kutyám, és a kislányt is jó lett volna újra látni. A volt hostanyám 6 hónapos terhes volt a következő gyermekével mikor én eljöttem tőlük, és október végén megszületett a második kislányuk, akit én eddig még nem láttam (de néha-néha sms-ezünk a volt hosztmamesszal így tudtam róla)  szóval őt is mindenképp szerettem volna megkukkantani, így nagyon boldog voltam, mikor a vonaton ülve az anyuka igent mondott arra, hogy menjek.

Én nagyon szerettem az előző lakhelyemet, a kisvárost ahol laktam és mikor kerestem a következő családomat végig abban reménykedtem, hogy ott találom majd új családot (ami végül nem így lett, sőt jó messze onnan). Mikor szombat este leszálltam a vonatról egyből bevillant a sok emlék, hogy egy évig hány(száz)szor szálltam le itt a vonatról, hogy mennyire szerettem ebbe a csendes, tiszta és hihetetlenül nyugodt kisvárosomba hazajönni. Csukott szemmel eltalálnék bárhova, ismerem az összes boltot és az ott dolgozókat is, egyszerűen úgy éreztem, hogy otthon vagyok, és annyira jó volt, hogy megint ott lehetek,hogy arra nincsenek szavak. (E tekintetben kicsit szentimentális tudok lenni-tán már észrevettétek.:D)
Mivel hirtelen jött ötlet volt a látogatás így ajándékot nem hoztam nekik, de útban a házuk felé a kislánynak vettem egy kis csokit.:)Mikor mentem fel a dombon felfelé ahol laknak eszembe jutott, hogy hányszor másztam itt fel, volt, hogy 5-6 megrakott teszkós zacskóval (én csináltam a bevásárlást), vagy buliból reggel hazafelé, vagy éppen a kutyuval mennyit sétáltam arra. Mikor fordultam be az utcába az apuka épp akkor jött haza a munkából, átszaladtam a kocsija előtt majd mikor hátranéztem akkor láttam, hogy jéé ő az. Ő nem is tudta, hogy jövök szóval gondolom nézett egy nagyot, mikor majdnem elütött.:)) Aztán odaértem a házhoz, az apuka még szöszmötölt valamit a kocsijában, így csak intettem neki. Becsöngettem, a kutyulim ugatni kedzett  a kislány szaladt ajtót nyitni és egyből a nyakamba ugrott és ölelgetett jó hosszú ideig, és azt ismételgette, hogy mennyire hiányoztam neki. A kutya felugrált a lábamra, teljesen megőrült, nem hagyott egy perc nyugtot sem, annyira édes volt, hogy arra nincsenek szavak. Megismert, nem látott 3 hónapja, de megismert, és még mindig ugyanúgy imád, és én is őt. Felvettem és kb 5 percen keresztül csak ölelgettem, ő nyalogatott, majdnem sírtam. Már írtam korábban, hogy a kutyát jobban szerettem, mint a család összes tagját együttvéve, és a kutyu hozzám kötődött a legjobban, és szerintem ez még mindig így van, az egy óra alatt amíg ott voltam végig körülöttem ugrált, nyalogatott, nyakamba ugrott, még akkor sem tágított mellőlem amikor bejött a házba az apuka vagy mikor hazajött a jelenlegi aupair-ük. Ennek a kutyusnak mindig is én leszek az igazi gazdája, merthát én voltam vele kölyök korától fogva egy éven át minden egyes nap, mindenre én tanítottam és mindent én csináltam körülötte, nem csoda ha annyira összenőttünk, mint a sziámi ikrek.:)) Imádom, és elmondhatatlanul örülök, hogy újra láthattam.

Reunion

A kisbaba nagyon aranyos, lány.:) A kisasszonyommal játszottunk egy társasjátékot, majd a szülőkkel beszélgettünk, megjegyezték, hogy jól nézek ki, kérdezték mi mindent csinálok, nagyon közvetlenek voltak, annyira, mint a velük töltött évem alatt még szinte sosem. Nagyon örültem, hogy náluk vagyok és abszolút otthon éreztem magam. Később hazajött a jelenlegi aupair, és mondta, hogy elvinné a Toto-t sétálni. Mivel nekem amúgy is indulnom kellett volna, így felajánlottam, hogy megyek vele és félútig elkísérem őket, így legalább sétáltathatom is egy kicsit a kutyusomat.  (Ő az én kutyám és kész :)) Mikor elbúcsúztam a kislány vagy ötször elmondta, hogy nagyon szeret és a szülők is biztosítottak róla, hogyha megint feléjük járok akkor nyugodtan ugorjak be.:) Jó volt őket is újra látni, és a házat is ami egy évig az otthonom volt. Mikor az aupair-rel elindultunk kutyát sétáltani akkor egyszerre léptünk ki az ajtón, de a lány előre ment én viszont még az ajtóban maradtam búcsúzkodni, és képzeljétek, a Toto kutyám nem ment a lány után hanem megvárt engem ott az ajtóban.:)) Annyira meghatódtam, mondtam már, hogy a kutyák nem felejtenek és ők a leghűségesebb állatok a Földön, és ez már számomra sokadjára, szombat este is bebizonyosodott. Kb 8 percig sétáltunk együtt az új aupair-rel és a kutyuval, faggattam őt, hogy tetszik-e neki a családnál (nem véletlenül akartam vele ketteseben maradni, a szülők előtt mégsem kérdezhettem ilyeneket :D) de azt mondta, hogy ő nagyon élvezi és nagyon kedvesek vele, imádja ő is a kislányt és a kutyát. Nagyjából ugyanazt kell csinálnia, mint anno nekem, csak neki baba körüli teeendői is vannak. Eztán elbúcsúztunk, megölelgettem-puszilgattam a Totot és elindultam Renihez a hotelba.


A hotelben kb 3 órát voltam, útközben felvettem a mekiből egy kis harapnivalót majd hatalmas dumapartiba kezdtünk, mert már pár hete nem láttuk egymást. Nagyon jól esett ez a csajos este, rengeteg mindenről beszéltünk, mókáztunk, ettünk-ittunk, tehát nagyon jól éreztem magam.

 

Este 11-kor indultam haza, megdöntöttem a saját rekordomat ami a gyaloglást illeti, mert a hoteltől, ami kint volt a fenében busszal is kb 18 percre a vasútállomástól, nekem csak 20 percbe telt elgyalogolni a vasútig, így még simán elértem az utolsó vonatot majd London belvárosában az utolsó metrót.  Mire hazaestem már hajnal 1 is elmúlt. London legészakibb részéből a délibe ilyen sokáig tart eljutni.  Itthon még kockultam kicsit és 2 körül Zzz.

Ma reggel már 9 után fent voltam (wtf?:)). Karácsonyi ajándékokat vásárlogattam, már majdnem mindenkinek megvan, hogy mit adok, jee:) Délután a helyi svéd lánnyal ebédeltem, dumaparti, dumaparti, az angol tudásom mindig nagyon hálás az ilyen eseményeknek.

Következő héten szerdán megyek takarítani (money, money, money), mert a gyerek csütörtökön délben végez a suliban és ebben az évben nem is megy többet, tehát a pénteket vele töltöm takarítás helyett. Jó dolga van nem? Én is el tudtam volna anno viselni ennyi szünetet. :)

Mára vége mert látom jó hosszúra nyúltam.:)