Magyarországról olvasóknak most van hosszú hétvégéjük. Nekünk meg itt Angliában jövő héten lesz bibibí:)))) Nah jó, tehát megállapíthatjuk, hogy mindenki jól jár itt is-ott is:))
Szerda ótai történések következnek. Csütörtökön nem volt semmi különös, belegondolok, alig volt valami tennivalóm, mert a vasalás nagy része már megvolt, tehát csak azt fejeztem be, meg ágyneműket cseréltem. Később még tankolni mentem a városba-chipset és energiaitalt az egészség nevében- aztán hipp-hopp el is telt a nap.
Nade pénteken fizettem a csüt.- henyélésért, ugyanis a kisasszonyom nem ment suliba.Igen. Megint. Mert fájt a torka és lázas volt. Én megértem, hogy így nem lehet suliba menni, tényleg. De mint olvashattátok a korábbi bejegyzéseimben, a kislánynak minden második héten(szó szerint) van valami baja. Az elmúlt hónapokban nem is nagyon emlékszem olyanra, hogy kihúzta volna 2 hétnél tovább, hogy ne betegedjen le-és maradjon itthon. Félreértés ne essék, nem vagyok szívtelen-ha beteg maradjon csak, annak nincs értelme, hogy még betegebb legyen. Amit ebből ki akarok hozni az az, hogy nem értem mért betegeskedik ennyit. Amúgy tényleg az, nem tetteni (dokinál is volt már nem egyszer, aki megmondta volna.) Már a második antibiotikum kúrájánál tart egy hónapon belül. Mondjuk ha itt tartunk, velem pontosan ugyanez van, mint vele. Kb egy hónapja, mikor a kislány egy hétig nem ment suliba mert beteg volt, én is pont akkor voltam megfázva, azelőtt egy hónappal is megvoltam, és kitaláljátok? Most is meg vagyok fázva. Ma kedztek jelentkezni a tünetek nálam, míg a kisasszony a hétvégén jobban lett, és ma már visszament suliba, antibiotikumával felszerelkezve persze. Szóval a lényeg: baromira nem értem mi van itt?! Amikor én egyszer átesek egy náthán/betegségen, akkor utána hónapokig nem kapok el semmit, vagy fél évig. És most ez a mágfázás a harmadik az elmúlt 3 hónapban. Persze nekiálltam kúrálni magam, gyógytea, aszpirin. Jól leszek, múltkor is elmúlt 3 nap alatt. De akkor is: összesz*rom magam, hogy mindenki (legalábbis én meg a kislány) ennyit betegeskedünk. Nade mindegy: tavasz van, holnap már május, jön a jóidő és biztos elmúlik:))) Jah igen, anyuka is hasonló cipőben van, mint én, szval nagyjából az egész család...great.
Nade vissza péntekhez: kislány és én itthon, délelőtt megcsináltam a szokásos feladataimat, aztán délután a kisasszonnyal játszottunk, 4X egymás után vertem meg egy memóriajátékban:))) Erre fel ő utána 4X egymás után vert meg egy dobókockás társasjátékban:S:D Örömködött:) De eztán játszottunk még két memóriást, amiket szintén megnyertem. Anyuka már fél 4kor itthon volt, de mi még fél 5ig játszottunk, majd ők dokihoz mentek, én meg a városba mentem mekizni. Este mikor hazamegyek, olyan látvány fogadott, hogy azt hittem lemegyek hídba. Apuka és anyuka mekis kaját majszoltak. Nem akartam elhinni (ok, ez lehet másnak nem nagy szám, de én őket még gyorskaja közelében sem láttam soha és amúgy is az egészséges ételek nagy hívei). Akkorát néztem. Mondta apuka, hogy keresett engem a mekiben mikor ment a kajáért, hátha ott vagyok-kiderült, hogy éppcsak elkerültük egymást:))) A meki nyerős játékában aznap én nem nyertem semmit, de apuka nyert egy hot drink-et, és nekem adta:) Másnap be is váltottam egy kávéra.
Szobaton rubish weather volt, eső és hideg. De ez sem akadályozhatott meg egy kis shoppingban. A Sports Direct-ben beújítottam egy sálat, aztán következett a kihagyhatatlan meki:) Este bébiszitting.
Vasárnap reggel folytatódott a csúnya idő. A család délben lelépett valami szülinapi buliba, én meg olyan szépen elvegetáltam, zenét hallgattam, körmöt festettem, semmi különöset nem csináltam, de tök jól eltelt a fél délután a semmivel, meg jó hangulatom is volt. :))
Ma minden a megszokott volt, kisasszony suliba ment, én meg takarítottam délelőtt. Délután mexikói pizzát ebédeltem, majd elvittem a kis bajkeverőt sétálni, mert már egy hete nem volt a rossz idő miatt, de ma végre megint jó idő volt, rá is és rám is ránkfért a friss levegő.
Ma ennyire nem volt jó idő(csak majdnem) ez egy hónapja készült, erre szoktunk sétálni, a házunk mögött van ez kis erdő:) |
Este már semmi dolgom nem volt, mert a kislány megvacsizva, fürdetve jött haza, csak fogat mosott meg könyvet olvasott az én felügyeletem alatt, aztán szabad vagyok azóta is.
Per pill apuka és a nagypapa a nappaliban, azaz 2 szinttel lejjebb focit néznek, és nem tudom kinek szurkolnak (öszintén azt sem, hogy ki játszik, mivel valahogy nem izgat a foci) de akármi is az állás nem örülnek neki, mert 2 szinttel feljebb is hallom ahogy elég mérgesen/idegesen nyilatkoznak, csapkodnak:))
Holnap társaságom lesz, illetve a játszószobában jönnek kicserélni a szekrénysort délután.
Szépséges hetet kívánok:))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése