Azt tudni kell, és szerintem ezt minden aupair tanúsíthatja is, hogy nekünk akkor a legnehezebb a ránk bízott kölykökre vigyázni, ha a szülők is itthon vannak. Az ok nagyon egyszerű, egyrészt ha a gyerek tudja , hogy a valamelyik szülő itthon van, akkor neked, aupairnek nem fogad szót merthát itt van az anyja vagy az apja, másrészt az anyjával vagy apjával akar lenni helyetted, és ami talán az aupairnek a leghártrányosabb: mikor a szülők is itthon vannak, akkor fegyelmezni sem tudunk annyira. Nem tudom ki hogy van vele, de én eddig mindegyik hosztcsaládomnál úgy voltam, hogyha itthon vannak a szülők, akkor nem merek annyira erélyesen rászólni a gyerekre, vagy pl rákiabálni (ha megérdemli persze-nem ok nélkül) és nem merek annyira szigorú lenni mert bennem van az, hogy mit gondolnak erről a szülők, nem hiszik-e azt, hogy túl kemény vagyok a gyerekkel? (Mellesleg a gyerek akarata itt és a nyugati országokban szentnek számít, a szülők többsége mindent rájuk hagy így a félelmem nem alaptalan.) Ez nem az én egyéni szocproblémám, sok aupair barátnőm hasonlóan vélekedik a "fegyelmezés szülő jelenlétében" témáról.
A múlt héten 3 egész napot töltöttem a gyerekkel, és apuka mindhárom nap itthon volt, fent dolgozott az irodájában de természetesen mindent hallott, ami a házban zajlik, így volt, hogy mikor a gyerek elkezdett (ok nélül) visítani, akkor nem szólhattam rá kicsit hangosabban, hogy "namostmár hagyd abba" mert azon agyaltam, hogy mit szólna ehhez apuka? Ebből kifolyólag a gyerek időnkénti kirohanásait is nehezebb volt lekezelni. Általában (ha nincsenek itthon a szülők) akkor ha elkezd kiabálni, veszekedni neadjisten bömbölni akkor csak erélyesebben rászólok, és máris tudja, hogy ez nem elfogadható, ennyivel el is lehet intézni az egészet.
Én nem is tudom, lehet, hogy a kölyöknek megártott a sok itthonlét és sulinélküliség, de csütörtök-pénteken nagyon feszegette a határokat, visszabeszélt szinte mindenre, akármit mondtam neki volt hozzáfűzni valója (ellenkezett) és nem tudtam úgy dolgozni, hogy ne vitázna velem valamiért. Erre amúgy azt mondom, hogy még elmegy, ebben a korban van (ettől még nem helyeslem ezt a viselkedést) de a legrosszabb akkor volt, mikor kimentünk a parkba. Pénteken már itthon sem viselkedett túl jól, így sejtettem, hogyha kimegyünk akkor majd ott cirkusz lesz, de ha meg otthon maradunk akkor az unalom öl meg minket, és az idő is szép volt.
Mikor kimentünk ő mindig a rollerrel jött. A baj az, hogy nem figyel, össze-vissza megy, a járda egyik felétől a másikig, nem az utat nézi maga előtt, hanem jobbra-balra bámészkodik, ennek következtében minden második percben elesik, és mivel forgalmas autóutak mellett megyünk így ez a "mutatvány" igencsak veszélyes. Attól féltem, hogy vagy ő fog kiesni az útra a kocsik elé, vagy pedig a velünk szembejövő emberek, akik próbálják őt kikerülni felbuknak benne és mondjuk pont az útra esnek (nem vicc, nagyon szűk járdán vezet az út a parkba.) Amikor én megyek az utcán komolyan mondom, hogy semmi más nem tud jobban a halálba idegesíteni mint amikor jönnek szembe a kis csírák (már elnézést) akiknek a Jóisten sem tudja, hogy a szüleik mért adnak rollert/biciklit a fenekük alá amikor nem is tudják őket vezetni, és nekem jönnek, alig tudom őket kikerülni, felbukok bennük vagy ők bennem. Szerintem ez nem cute, nem cuki, ha nem tud valaki bringázni/rollerezni akkor tűzzenek vele egy parkba/játszótérre ahol gyakorol(vagy otthon a kertben) és csak akkor engedjék őket emberek közé, járdára,amit mások is közlekedésre használnak ha már tudják a kis járműveiket kezelni. Elvégre én sem kaphatok jogsit amíg nem tanulok meg vezetni nem??? Na, jól elkalandoztam, de úgy éreztem, ezt muszály volt leírnom.
Vissza a péntekhez: a gyerek tehát igencsak veszélyesen közlekedik a rollerrel. Ez még nem is akkora probléma,tudom, hogy meg kell tanulnia, a gond az, hogy akárhányszor szólok rá, hogy "lassíts, az utat figyeld, kerüld ki a szembejövőt" vagy meg sem hallja, vagy elkezd vitázni. Nagyon stresszes ez,mert én felelek a testi épségéért, de ha ő nem hallgat meg, ignorálja, amit mondok, rosszabb esetben visszabeszél-sőt még ő oktat ki engem, én így egyszerűen nem tudom garantálni a biztonságát. Pénteken (csakúgy mint csütörtökön) megint össze-vissza ment, nem lassított, mikor kértem, hiába szóltam rá,hogy kerüljön ki másokat nem tette meg, és visszadumált, így a játszótéren azt mondtam neki, hogy nekem ebből elegem van, ha hazaértünk konzultálni fogok az apjával és nagy bajban lesz. A gyerek nem szeret bajban lenni, így amint ezt meghallotta, elkezdett ott a játszi közepén vonyítani, hogy "de én nem akarok bajban lenni" és nem hagyta volna abba semmiért. Ezzel természetesen a plafont verő vérnyomásomat méginkább feljebb pumpálta (...) Sebaj, úton hazafelé lenyugodtam, és a gyerek is abbahagyta a bőgést, ámde mikor már közelítettük meg a házat a gyerek azt mondta nekem, hogy ahogy hazaérünk felmegy az apjához és beköp engem, mert én nem vagyok hozzá kedves.:SS Mondom neki, "fiam, oké, menjél csak nyugodtan, apád tutira nagyon boldog lesz ha ezt meghallja, mert akkor tőlem is meg fogja kérdezni, hogy viselkedtél". Ő ezt nem akarta elhinni és eltökélte, hogy bemószerol. Ahogy beléptünk a házba cipőstül-kabátostul felment az apjához, aki mint azt sejtettem nem volt túl boldog a gyerek szövegétől, lejött, majd tőlem is megkérdezte mi a szitu. Én kertelés nélkül elmondtam, hogy a gyerek veszélyes a járdákon, nem csak magára de másokra is, hogy hiába szólok rá, nem kerül ki másokat, ha rászólok, akkor vagy tovább megy, vagy veszekszik és és ez így igen stresszes ha ezek az alapdolgok nem működnek. Apuka helyeselt mindenre, amit mondtam, majd utasította a gyereket, hogy kérjen tőlem bocsánatot. A gyerek hisztizett, hogy ő nem csinált semmit, bőgött, kiabált, szóval apuka felvitte a szobájába, ahol a cirkusz még fél órán keresztül folytatódott. Mivel ekkor már délután 5 volt (elvileg 5:30-6 óra körül végeztem volna) így elvonultam a szobámba, gondoltam a bömbölő gyerekkel úgysem tudnék mit kezdeni és ha kellek akkor majd úgyis szólnak. Az tartotta bennem a lelket, hogy már csak pár óra, és megyek a svéd barátnőmmel Majával találkozni. Az este további részében már nem volt rám szükség, szerintem apusnak már nem lett volna szíve ezek után még a maradék fél-egy órára rámbízni a gyereket (apuka jó arc, minden nap végén percekig hálálkodik az aznapi segítségemért, és mondta már, hogy tudja, hogy nem mindig könnyű a kisfiúval.)
Este hajat mostam, majd 9-kor talizunk Majával a szokott helyünkön és egy pub felé vettük az irányt. A puban vacsorázni terveztünk, már ki is néztem magamnak egy fincsi burgert a menüből de mikor rendelni mentünk, kiderült, hogy Maja otthon felejtette az igazolványát (végre nem én háhá) így kidobtak minket a pubból!! Igencsak letaglóztunk, mivel akkor alkoholt még nem is rendeltünk, hanem csak diétás pepsit meg hamburgert, de a pultos csaj közölte, hogy 9 óra elmúlt, és 18 év alattiak nem tartózkodhatnak a pubban. Majával összenéztünk, azt hittük ez valami szivatás, meg nehogymár ne nézzen ki Maja 18-nak (amúgy 20 éves, 182 cm magas nem kölyökarcú). Mit volt mit tenni, kifelé vettük az irányt, és megvitattuk, hogyha férfi pultost fogunk ki, akkor biztosan nem problémázott volna.:)) Átmentünk a mekibe (elvégre burger ott is van, bár a minőséget inkább ne firtassuk) majd meki után úgy gondoltuk, hogy mi márpedig pubozni akarunk és szerencsét próbálunk máshol is. A következő pubba simán beengedtek és még a piát is kiadták, így kb éjfélig ültünk svéd cider-kóla-sör kíséretében és beszélgettünk. Kiderült, hogy Maja focizott versenyszerűen még Svédországban. (Ha belegondolok focis alkata van, magas, erős izomzat-de nem kövér-meg gym-be is jár.) Mondta, hogy nagyon hiányzik neki a foci és írt a helyi focicsapatnak, hogy csatlakozna, akik elfogadták a kérelmét, így hamarosan újra játszani fog. Így kell ezt csinálni, nem elég, hogy fizikailag és egészség szempontjából nagyon jót tesz a sport, de rengeteg barátot is fog ezáltal szerezni (angolokat) amiből a jövőben csakis profitálhat.:) Szeretem az ilyen embereket, akik nem csak punnyadnak, hanem tesznek, és annak ellenére, hogy nem otthon vannak a kellemes kis környezetükben hanem külföldön még így is megvannak a terveik, elképzeléseik. Mondtam Majának, hogy egyszer-kétszer ha csak úgy edzeni akar vagy rúgni a bőrt a parkban akkor vele tartok.:)
Szombaton egész nap nálam volt drága Reni barátnőm.:)) (Izé, egész nap = délután 2-től este 9ig, de mivel én délben keltem fel így az én szemszögemből ez egész nap.:) A metróállomáson találkoztunk, ahonnan egyből a mekibe mentünk elfogyasztani az ebédünket. Hatalmas dumaparti volt, mindenről beszélgettünk, de kb szószerint mindenről, vagy másfél órát melegedtünk a helyen. Eztán boltba mentünk bevásárolni az esti vacsihoz és ezt követően lehorgonyoztunk nálam. Dumaparti, dumaparti, visszamentünk kb Ádámig-Éváig ami a beszélgetéseket illeti. Teljes mértékben igaz a mondás, hogyha van egy jó barátod/barátnőd akkor sosem lesz szükséged pszichológusra. :) Vacsira magyaros melegszendvicset készítettünk, munkamegosztás volt, én kentem a szendvicseket, Reni reszelte a sajtot és együtt pusztítottuk el:) Kaja után még paródiákat néztünk a youtube-on, nem tudom, hogyan lehetséges az, hogy eddig még nem láttam, de Reni megmutatta a Gangam Stlye paródiáját Pamkutya feldolgozásában, háát szakadtam a röhögéstől, sőt jobban is tetszik mint az eredeti.:)
Ha valaki esetleg olyan visszamaradott, mint én, és még nem látta:
Este 9 körül visszakísértem Renit a metróhoz, majd kockultam kb hajnal 3-ig.
Vasárnap tali volt megbeszélve a magyar palacsintázóban Ákossal,Lucával és a francia sráccal Rémivel, a menü pedig francia hagymaleves és brassói volt. Én levest ugyan nem, de brassóit azt ettem és nagyon finom volt. A brassói az egyik kedvenc kajám és a palacsintázóban hihetetlen finoman készítették el, annyira tele lettem, hogy ezen a hétvégén palacsinta már nem is fért be. Volt viszont házipálinka és jager (...)
Evészet után Rémivel Oxford street-re mentünk cipőket nézni. (Nem nekem, hanem neki!) Egyik boltból mentünk a másikba, ugyanis a francia barátunk olyan cipőt nem hajlandó megvenni, amit Franciaországban is lehet kapni, elmondása szerint azért nem, mert ha majd hazaköltözik, akkor nem akarja, hogy a cipője szembe jöjjön vele az utcán. XD Majd elmondta, hogy ha saját magának kell vásárolni akkor sok időt el tud tölteni shoppingolással, de ha lányokkal kell mennie akkor az maga az agyhalál (mért nem lepődtem meg-tipikus pasi.:) Amúgy nem voltunk olyan sokáig az Oxford street-en, kb egy órát, majd visszatértünk a Victoriára és újra csatlakoztunk Lucához és Ákoshoz, akik kóláztak/söröztek. Én is legurítottam egy sört, aztán lecsúszott egy cider is (a kedvenc svéd márkám). A fiúk is tovább vedeltek, Lucusom is ciderezett velem, szóval a hangulat megintcsak szuper volt, rengeteget röhögtünk/mókáztunk. Képek sajna nincsenek(vagyis vannak,de azokat nem tenném fel nyugodt szívvel a blogger-re :) Már kb 9 óra is elmúlt, mire megéheztünk így gondolunk egyet és továbbálltunk egy másik pubba, ahol megvacsiztunk (a fiúk és én mert szegény Lucus nem volt túl jól.) Egy nagy csirkeburgert ettem jó sok sült krumplival és leöblítettem egy sörrel. Atyaég, ha belegondolok rengeteg alkoholt elfogyasztottam vasárnap, ahhoz képest, hogy mégcsak nem is bulizni, csak pubozni mentünk...Kajcsi után már mindenkin látsztottak a fáradtság jeleni (nameg másnap kelni kellett, hisz meló volt) szóval 11-kor búcsút mondtunk egymásnak és mindannyian hazamentünk.
Hétfőn még nem volt a gyereknek iskola (komolyan mondom, én ennél trágyább sulit még nem láttam) így megintcsak velem volt egész nap. Sajnos folytatódott a múlt heti cirkusz, bár most hozzá kell tennem, hogy sokkal kevésbé volt rosszcsont a gyerek mert pénteken ki lett okítva, hogy mit lehet és mit nem. Hétfőn is mentünk játszótérre, ám a múlt heti tapasztalatokból okulva most nem vittük a rollert. Azt hittem, hogy a kölyök cirkuszolni fog majd érte, de nem, nem volt semmi gond. Az volt a taktikám, hogy nem jelentettem ki, hogy "márpedig nem hozod a rollert", ki sem ejtettem a számon a "roller" szót és bíztam abban, hogy ezáltal elfelejti hozni. Így is történt, a gyerek nem is kérte a rollert, szóval az út a játszótérre és az ott töltött idő is nyugis volt. Megint vittem kenyeret, hogy a parkban lévő tónál etethessük a kacsákat, majd hazamenet előtt fagyiztunk is egyet. A gyerek (és én is:) úgy rákaptunk a téli fagyizásra, hogy mostmár minden pénteken a parkba akar menni, hogy ehessünk még fagyit (nem ellenkezem :D).
A vacsoránál viszont a tetőfokára hágott a gyermek viselkedése, nem akarta megenni a pizzájából az utolsó két falatot, állítása szerint azért, mert csípős volt. Mondom neki, hogy az nem létezik, hogy a pizza 3/4 nem csípős de ez az utolsó két falat meg igen. Erősködött, hogy ő nem eszi meg, 10-szer kérdeztem meg tőle, hogy biztos nem kéri-e, majd a nemlegesen válaszok után odaadtam a pizzát a kutyának. A gyermek erre iszonyúan elkedzett bőgni, hogy ő megette volna (ne idegesíts..) pedig előtte 10-szer azt mondta, hogy ő márpedig nem eszi meg. Ekkor tényleg úgy éreztem, hogy elszakad a cérna, kb kétszer rászóltam, hogy hagyja abba a hiszit, de persze meg sem hallotta, tehát ott hagytam a konyhában, hagy bőgjön, feljöttem a szobámba, de azt az idegállapotot én nem kívánom senkinek. Már másfél éve vagyok aupair és szembenéztem már jópár nehéz helyzettel, nem hat meg egy kis bőgés, és nem idegesítem fel magam egykönnyen, de ezen a napon ez már tényleg a leges-legutolsó csepp volt, fáradt is voltam, tudtam, hogy ez az utolsó sulimentes nap, és a gyerek ok nélkül hisztizett szóval kb remegtem az idegességtől. Egyből fel is hívtam Renit, hogy kipanaszkodjam magam (mint már említettem, a barátok jobbak, mint bármilyen dilidoki). A hívás után lenyugodtam, lementem a még mindig ordító gyerekhez és felküldtem fürdeni. Abba hagyta a műsort majd egy pillanat alatt megfürdött, tudta, hogy most pitiznie kell, ha nem akar bajban lenni. Ágyba tettem, ekkor már nagyon kenyérre kenhető volt meg I love you meg minden. Fura, egyik percben utál és hisztériázik a nagy semmiért, a következőben meg már imád. Kb fél óra múlva befutott anyuka, a gyerek még fent volt, és mivel anyuka látta, hogy nem volt minden 100%-os így a gyerek önként és dalolva számolt be arról, hogy mi is történt. Elmondta, hogy nagyon naughty (rossz) volt és felmérgesített engem (meglepődtem, ahogy meg gyónt, teljesen magától) és nem győzte kérni a bocsánatokat. Anyukával eztán ketten átbeszéltük a dolgokat, megköszönte, hogy azért próbáltam ura maradni a helyzetnek, és biztosított róla, hogy a gyerekkel erről még sokat fog beszélgetni, hogy mit szabad és mit nem. Nem haragudtam ekkor már a gyerekre, én amúgy sem vagyok az a típus, aki egy gyerekre sokáig haragudni tud, tudom, hogy nem személyesen ellenem irányulnak ezek a "kitörései" hanem most ebben a korban van.. Mindenesetre abban a boldog tudatban mentem el hétfő este aludni, hogy másnaptól végre valahára megkezdődik az iskola, így egyrészt nem egész nap leszek a kölyökkel, másrészt a suli leköti az energiáit, és a sulis időszakban mindig fényévekkel jobban viselkedik.
Másnap reggel tehát elvittem őt suliba, közel egy hónapos szünet után először. Mit mondjak olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna velem fogatni,de még talán vaddisznót is :DD Félreértés ne essék, szeretem a gyereket, és mint már múlt héten (és egy jópár bejegyzésemben is ) írtam nem teher vele lenni, mert amikor jól viselkedik, akkor öröm rá vigyázni. Csakhát tény, hogy az elmúlt napok picit stresszesek voltak, de ez ilyen, a suliszünet általában minden aupair rémálma.:)
Tegnap óta a gyerek amúgy extra jól viselekdik, egyrészt mert tudja, hogy a hétfői pizzás akciója nem volt éppen kellemes, másrészt mert anyuka a lelkére kötötte, hogy jól kell viselkedni. A gyerek azóta kb 10 percenként megkérdezi, hogy " Most jól viselkedek?" és osztályozza magát a nap végén (meg engem is-én tegnap állítása szerint jól viselkedtem.:D) Valamint magától ül le házit írni, ha azon kapja magát, hogy éppen visszabeszélne, akkor olyan kijelentéseket tesz, hogy : "Elnézést, nem szabad visszabeszélnem" szóval jóvilág van. Meg a suli tényleg nagyon jót tesz neki, szereti is, szóval happiness.
Ma már szerda van, pikk-pakk és eltelik ez a hét is. A hétvégém már most be van táblázva, minden napra megvan, hogy mit fogok csinálni (izé, inkább minden percre) de szeretem az ilyet, amikor pörög az élet, és én csak sodródok az árral, jövök-megyek, talizok-mulatok.
Az időjárás is nagyon kegyes itt a Szigetországban, észre sem veszem, hogy január van, 10 fok napközben. Mit mondjak nem is hiányzik a tél, a hó meg a latyak. Ha így folytatódik, akkor szeretni fogom a januárt.:))
Ennyi elég is mára, puszi mindenkinek:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése