Pótlás-20 hónapos forduló, betegség, szuper hétvége, keratinos hajegyenesítés

Először is elnézéseket kérek, hogy nem írtam mostanáig, a legutóbbi bejegyzésemben említettem, hogy volt egy kis összezörrenésem a hosztanyuval, és ez akkor engem borzalmas mértékben kikészített, rögtön ezután lebetegedtem, de annyira, hogy már nagyon rég nem voltam ilyen szinten kiütve. Ennek következtében írni sem tudtam, tul. képpen az elektronikus eszközök (tv, laptop) közelébe is csak akkor mentem, ha muszály volt, az időm nagy részét az alvás tette ki. Meg aztán egy kicsit zűr volt a fejemben, a hosztanyám 2 héttel ezelőtti kirohanását sem tudtam hová tenni, kellett egy kicsit, hogy lenyugodjak, rendet tegyek a fejemben.
De most itt vagyok, egy maratoni bejegyzéssel, mert lesz miről írni, úgyhogy készítétek be az innivalót/chipset és olvasásra fel! :)

Január 29, kedd-jan.31,csütörtök:

Az előző bejegyzésben azt ígértem megírom az anyukával való  konfliktusomat. Ez a konfliktus két hete engem egy csöppet hazavágott , és sajnos én az a típus vagyok, aki ha stresszel, akkor könnyebben lebetegszem és hullik a hajam-szóval fizikai tünteim vannak. Ennek következtében, miután megvolt anyukával 2 hete hétfőn az összekoccanás, én kedden már éreztem, hogy nem vagyok jól (influenza tünetek) majd szerdától kezdve teljesen le voltam döntve a lábamról. Borzalmasan ramatyul voltam, nem is emlékszem mikor voltam utoljára ennyire beteg, de ilyen magas lázam és erős tüneteim kiskorom óta nem voltak, kb 13 évesen lehettem utoljára ennyire beteges. Szerdától szombatig szinte fel sem tudtam kelni az ágyamból, bár a hétköznapokon muszály volt, mert ugye dolgoztam, de próbáltam minél többet pihenni, hisz az influenzát ki kell feküdni, tuljadonképpen amikor éppen nem gyerekeztem akkor aludtam.

Eredetileg részletesebb beszámolót akartam írni az anyukával való konfliktusról, márcsak azért is, mert nem minden barátommal találkoztam még azóta a betegségem miatt, így nem mindenki tudja mi volt .De aztán arra jutottam, hogy mégsem írok le mindent részletesen,mert már eltelt 2 hét és túlvagyok az egészen, nem szeretném magamat felspanolni ezzel már. Szóval bocsi, hogy nem fogom kielégíteni a kíváncsiságotokat, de úgy döntöttem, hogy ez már elmúlt, én lenyugodtam, és megoldódott az ügy. Az anyukával azóta visszaállt a régi viszony, nehezteltem rá egy pár napig de tudni kell vonalat húzni és tovább lépni, ezt meg is tettem, és most minden oké, a család rendes hozzám és korrekt (a korrektséggel eddig sem volt semmi gond), én teszem a dolgomat és tervezem a jövőmet. Ha valakit érdekel részletesebben ez a kis összekoccanás, akkor privátban válaszolok.

Február 1, Péntek:

Péntek délután a suliból nem csak az én "gyerekemet" hanem még két osztálytársát is hazahoztam playdate-re, ami annyit tesz, hogy amíg ők a játszószobában szórakoznak én elkészítem  vacsijukat, majd megetetem őket, játszanak még egy kicsit és 5 óra körül jönnek értük a szüleik. Általában szeretem a playdate-eket, mert a gyereknek legalább van kivel játszani és így megtörik az unalmas hétköznapi rutin, ezen a napon viszont a 39 fokos lázam mellé viszont pont ez hiányzott a legkevésbé, hogy 3 kölyök futkozzon a házban. Az egyiket ráadásul nekem kellett hazavinnem mert az anyukája nem tudott érte jönni, pont nem erre volt szükségem, mert így a sajátomat is fel kellett öltöztetnem, (és aki aupair az tudja, hogy sokszor nehéz a gyerekeket erre rávenni, főleg ha többen vannak) és az utcán 2 gyerek után rohangászhatttam. Mindegy, túléltem, bár azon a péntek estén másra sem vágytam, minthogy valamelyik szülő végre hazajöjjön, átadjam a stafétabotot és eldőljek az ágyamban. Péntek este..kb fél 7kor jött meg apuka, én egyből a szobám felé vettem az irányt és be is aludtam, és húztam a lőbőrt kb este 10-ig , amikor is felébredtem, mert nem kaptam levegőt (a betegségem alatt kb 3 óránként eldugult az orrom, még alvás alatt is :S). 10-kor még lementem szendvicset készíteni, befaltam, és aztán rögtön aludtam is. Jó kis péntek esti program, dehát valamit valamiért, ha nem pihentem volna, hanem mondjuk kimegyek a barátokkal akkor sosem gyógyulok meg.


Február 2-3, szombat, vasárnap:

Szombaton reggel már jobban voltam, sőt, a pénteki világvége állapotomhoz/hangulatomhoz képest szinte teljesen jól. Ám ez csak reggel volt így, napközben visszajöttek a tünetek. Összeszedtem magam és elmentem orvoshoz. Ezzel amúgy adtam a sz@rnak egy pofont, mert odamentem a rendelőbe, vártam majdnem másfél órát, láttam is, hogy rengetegen vannak és alig halad a sor. Mikor már másfél órája vártam megkérdeztem a recepcióstól, hogy hányan vannak még előttem, a hölgy pedig azt mondta, hogy még be sem kerültem a rendszerbe!! szóval kb 16-an.:SS Láttam persze, mikor odaértem, hogy sokan vannak, nade azt nem gondoltam volna, hogy másfél óra után még mindig nem leszek a rendszerben. Mivel borzasztó rosszul voltam, alig tudtam ülni is, így szóltam a hölgynek, hogy akkor az én adatlapomat inkább vegye csak ki, mert hazamennék.
Vasárnapra csodák csodájára magától elmúlt a lázam, és már levegőt is kaptam, eljött a javulás végre.

Február 4, hétfő-február 7, csütrötök, a javulás hete:

A múlt hét elején, hétfőn-kedden még voltak influenzára emlékeztető tüneteim, de ezek fokozatosan elmúltak. A múlt héten hétközben nem történt semmi érdekes, a gyerek suliba, én tettem-vettem, mindenki csinálta a dolgát. Hétközben mikor már teljesen jól voltam, ha jól emlékszem csütrötökön elsétáltam a közeli boltokba, és a New Lookban megajándékoztam magam egy szép tavaszi sállal, barna-rózsaszín színű, imádom, minden kabátomhoz megy.:)

Mivel a betegségem hétvégéjén nem tudtam elmenni sehová, enyhén szólva is úgy érzetem, hogy kezdek begolyózni a bezártságtól, nem ezt szoktam meg hétvégeken, hogy itthon ülök a 4 fal között, hanem általában péntek estétől vasárnap estig nincs megállás. Ennek következtében múlt héten a hétköznapokon csak az tartott életben, hogy szervezkedhettem a hétvégével kapcsolatban.

Febr. 8, péntek:

Péntek este a helyi svéd barátnőm Maja meginvitált pubozni a barátaival. Megismertem két új lányt, az egyik egy svéd lány Elen, a másik pedig Németországból jött, Lena. Mindketten nagyon jófejek, sőt, Lena Hamburgban lakik, és ezen a héten már költözik is haza (csak 3 hónapot volt itt aupairkedni.) Annak ellenére, hogy most találkozott velem először meginvitált magához Hamburgba egy hosszú hétvégére, felajánlotta a vedégszobáját és, hogy körbevezet a városban, szóval mostmár biztos, hogy még a közeljövőben ellátogatok a Hanzavárosba.  Útunk először a Mekibe vezetett, én vacsiztam a lányok a fagyi mellett döntöttek. Vacsi után köröztünk egy sort a városban, majd az egyik pub előtt ki volt írva, hogy élő zene van aznap, így nem volt kérdés, hogy bemegyünk. Egy aranyos csajszi énekelt egész este, komolyan mondom, hogy az X Factorba is simán elmehetne, sőt szerintem megnyerné. Lehetett dalokat is kérni, szóval etéren aktivizáltuk magunkat és meghallgattuk az összes kedvencünket cider és sör társaságában. Nem is tudom pontosan, de kb éjfélig ücsörögtünk ott, akkor is csak azért mentünk haza mert a társaságból ketten másnap Oxfordba utaztak ígyhát "korán" csörögött a pizsama-mármint péntek estéhez képest korán:) Én itthon még kockultam kb fél 3-ig aztán eltettem magam.

Febr. 9, szombat:


Szombaton volt 20 egész hónapja, hogy itt élek Angliában! A szép kerek szám és a rengetek átlélt élmény és kaland, valamint a felfedezett helyek és városok ünneplést kívántak, amire pedig a magyar palacsintázóban került sor. Még a hét elején beszéltem le Renivel, Lucával és az Istvánnal, hogy szombaton tartsunk már egy összeförrenést, elvégre mégiscsak másfél hétig nem tudtam kimozdulni, és már másra sem vágytam,csak egy jó magas kalóriatartalmú palacsintára, pálinkára és baráti csevejre.

A 20 hónapos évforduló alkalmából összerittyentettem egy képet is:

Ha jól emlékszem és mindegyiket beleszámoltam, 15 új helyet/várost fedeztem fel az elmúlt 20 hónapban, azt gondolom ez egész jó arány, és most, hogy jön a tavasz már írtam egy listát azokról az úticélokról, amelyeket még a következő 4 hónapban ki szeretnék pipálni, a sok belföldi város mellett lesz még két külföld, ugyanis március végén/április elején ellátogatok  Párizsba, valamint a hamburgi barátnőmnek köszönhetően Németországban is megvetem a lábam, valószínűleg áprilisban. Most, hogy már 20 hónapja vagyok aupair (huhh, tán túl hosszú ideje), és az aupairség nem tud sok újat nyújtani, semmi kihívást,valamint az angolom már nagyon is jó szinten van, semmi egybére nem fogok koncentrálni, csak arra, hogy minél több mindent lássak, mindenhová eljussak, amit feltűztem a bakancslistámra.

Tehát mint említettem szombatra palacsintázás volt betervezve. Én kettő után értem a palacsintázóba a Victorián, a többiek, Luca és István már falták az aznapi menüt: bácskai rizseshúst almapaprikával/uborkasalátával, Reni pedig palacsintázott. Amikor a hét elején megláttam a fészbúkon, a palacsintázó oldalán, hogy rizses hús lesz az eheti menü, azt hittem kiugrok a bőrömből, imádom a rizses húst, az egyik kedvenc ételem, és már azóta nem ettem, mióta legutóbb hazalátogattam, azaz 10 hónapja. Nem csoda tehát, hogy egész héten be voltam zsongva, mint egy hülyegyerek, és a vonatút a palacsintázóba is egy örökkévalóságnak tűnt (pedig csak 15 perces ):).
A rizses hús pedig eleget tett a várakozásnak, sőt még tán felül is múlta, isteni volt, én uborkasalátával ettem, az az egyik kedvenc köretem.

Ebéd közben nekem sok pótolni valóm akadt, elvégre majdnem 2 hét pletykafolyamáról maradtam le, így ment a dumaparti mindvégig. Még hétközben láttam a palacsintázó fészbúk oldalán egy képet a Túró rudis palacsintáról, és kommenteltem is, hogy mennyire jól néz ki, és kár, hogy a betegségem miatt múlt héten lemaradtam róla. A hely tulaja István pedig volt olyan kedves, hogy az én kedvemért vett Piros Pettyes Túró Rudit, és a rizses hús elfogyasztása után már izzította is a sütőt, hogy elkészítse nekem eme különleges palacsintát. A túró rudis palacsintát (A.K.A. Rudicsintát) frankón úgy kell elképzelni, hogy a palacsintatésztába beleolvasztják és szétkenik  túró rudit, mondanom sem kell, hogy isteni finom volt, és máskor is ki fogom könyörögni ezt a különlegességet.

Rudicsinta

Ezen a napon is megismerkedtem egy új emberrel, Ágival, aki nagyon aranyos és szintén a palacsintázóba jött falni, a rizses húsnak és az aznapi különlegességnek, a Pina Coladá-s palacsintának ő sem tudott ellenállni.

Renivel



Crepe Pina Colada

Valamikor 4 óra körül hagytuk el a helyet, Reni hazaindult, mivel este szittelt, én pedig az Oxford street felé vettem az irányt. Alapjában véve nem szeretem az Oxford street-i tömegnyomort, a sok embert és, hogy mindenki egymás nyakát tapossa de néha valahogy kifejezetten szükségem van arra, hogy egy kicsit a zsúfoltságban legyek, hogy egy legyek a sok marha közül, akik azért tolonganak, hogy elkapkodhassák a másik elől a kiszemelt ruhadarababokat. Valahogy így éreztem szombaton is, szóval a palacsintázó után bevettem magam az Oxford street-i forgatagba. Venni ugyan nem vettem semmit (jobb is:) de rengeteg boltot megjártam, kinéztem magamnak egy szupi kis sapkát a New Lookban, amit a közeljövőben magamévá is teszek, és ha már ott voltam, akkor az egyik  sminkes üzletben csináltattam magamnak ingyensminket.:) Apró örömök ugyebár. Este nem kellett bébiszittelnem, de mivel nem volt betervezve semmiféle party, előző este pedig eleget ücsörögtem a pubban, így kb 8 után haza is tévedtem, megvacsiztam, elkezdtem írni ezt a bejegyzést, filmeztem és éjfél után már aludtam is, mert vasárnap mozgalmas nap várt rám.



Febr.10, vasárnap:

 

A vasárnapot több okból is vártam, egyrészt mert először találkoztam Annával, másrészt mert elterveztük, hogy megyünk a Random Rainroom Exhibition-re, valamint ezen a napon került sor az oly régóta áhított keratinos hajegyenesítésemre.

Anna 22 éves, szintén aupair, nem Londonban, hanem Londontól délre, egy Weybridge nevű településen lakik, ami úgy 35 percre van vonattal a belvárostól. Annát én a blogolásnak köszönhetően ismertem meg, Ő pár hónapja érkezett Angliába, elkezdett blogolni, és az én bejegyzéseimhez is kommentelt. Pár hónapon keresztül tul. képpen csak itt a blogon keresztül komunikáltunk, mikor egymás bejegyzéseit kommenteltük. Anna ezekben elmondta, hogy már régóta követője a blogomnak, és amikor eldöntötte, hogy aupair lesz, az én blogom hatalmas inspirációt adott neki, mert mindig pozitívan írtam erről a munkáról és az élményekről, amiket átéltem. Én mindig nagyon örülök az efféle visszacsatolásnak, ilyenkor látom igazán, hogy van értelme írni. Az pedig külön nagy öröm volt, hogy az írásaimmal valakinek ötletet adtam, arra inspiráltam, hogy ő is vágjon neki Angliának. Anna blogját oldalt a bloglistában megtaláljátok, Angliai Beszámolók a címe, ajánlom mindenkinek, Anna regeteget beszámolót ír azokról a helyekről, amelyeket már látott, és szerintem nagyon könnyed, élvezhető stíusban, az írásai alapján kedvet is kaptam egy pár helyhez.:)

Reggel 10kor találkoztunk a Waterloo állomáson. Számomra mindig nagyon érdekes, mikor egy olyan személlyel találkozom, akiről tuljadonképpen a blognak köszönhetően már rengeteg mindent tudok, de élőben még sosem találkoztunk. A fejemben mindig alkotok egy képet, hogy milyen is lehet ez a személy, és kíváncsian várom, hogy élőben vajon milyen. Anna szinte pontosan olyan volt, mint amilyennek elképzeltem, egyből megtaláltuk a közös hangot, tudtam, hogy remek napnak nézünk elébe.

Első úticélunk a Random Rainroom kiállítás volt. Igencsak érdekesen hangzik a címe, maga a kiállítás is az. A Rainroom (avagy esőszoba) lényegében arról szól, hogy bemész egy sötét szobába, a plafonon található álmennyezetből pedig szakad az eső, ám csak körültötted esik, a mozgásérzékelőknek köszönhetően ott, ahol te állsz nem esik. Mászkálhatsz/ugrálhatsz jobbra/balra, kinyújthatod a kezed, de rád nem fog esni, hanem csak körülötted, szóval tulajdonképpen te irányítod az esőt. Elképesztően hangzik, ez valami olyasmi, amit tipikusan nekem találtak ki, hisz imádom az efféle, már-már lehetetlen, irreális dolgokat, ráadásul még a belépés is ingyenes. Egyetlen hátulütője van a dolognak, mégpedig, ahogy az interneten is írják, a sorbanállási idő 4 óra!! Mi Annával azt gondoltuk cselesek leszünk, odamegyünk vasárnap reggel 11-re, nyitásra, mert úgy okoskodtunk, hogyha már ekkor odamegyünk, akkor csak nem lesz 4 óra a sor, hanem legfejebb 2 (de igazából kevesebben reménykedtünk.)

Az első agyf*sz akkor kapott el, amikor megláttam, hogy a metróvonal, ami közvetlen a kiállítás előtt tett volna le minket le volt zárva. Segáz, eltökéltek voltunk, hosszas kavarág és rengeteg ember/buszsofőr megkérdezése után találtunk egy buszt, ami a kiállítás közelében tesz le. Na, ez a "kiállítás közelében" egyet jelentett azzal, hogy miután leszálltunk a buszról még fél órát sétáltunk. Nem baj, mi mindenképpen el akartunk jutni a Rainroomba, így mit nekünk egy kis séta. Nagy nehezen ráakadtunk a kívülről igencsak ocsmány épületre, nade nekünk az számított, ami belül van. Még csak 11 óra múlt pár perccel, mire odaértünk, ám tátva maradt a szánk, amikor megláttuk a kígyózó sort, az embertömeget, ami a kiállítás előtt fogadott. A biztonsági őrt egyből leszólítottam, hogy mekkora várakozási időt jósol, a válasz az volt, hogy 4 óra!! Azt hittem rosszul hallok, még vissza is kérdeztem, hogy tutira 4 óra, merthát csak most nyitottak ki. Miután megerősített minket a bácsi, hogy igen, 4 óra (és hozzátette, hogy hétvégén jönni önygilkosság), Annával úgy döntöttünk nem állunk be a sorba. Más körülmények között nem érdekelt volna minket az a 4 óra ácsorgás, mert nagyon szerettük volna látni az esőszobát, de nekem délután 2-re időpontom volt a fodrásznál, ahová el is kellett jutni, (egy óra az út) szóval a kiállítás így most számunkra elmaradt. Én úgy döntöttem, hogy mivel március végéig nyitva lesz  a hely, majd elmegyek egy hétköznap, olyankor állítólag nincsenek (annyira) sokan, de tuti, hogy nem fogok kihagyni egy ilyen lehetőséget.

A videót mindenképp nézzétek meg:

A sikertelen eső-hadművelet után arra jutottunk, hogy menjünk el a fordászathoz (West Hampstead városrész), a fodrász közelében üljünk be valahová ebédelni, és kettőkor pedig irány a fodrász és a hajegyenesítés.  Vasárnap, hát mit mondjak, egy kicsit balfék voltam, ugyanis először a város másik felébe vezettem magunkat. Az a helyzet, hogy létezik egy  West Hampstead és egy Hampstead, ezek ráadásul nincsenek közel egymáshoz. Valamiért (mert nem igazán figyeltem) én a Hampstead felé tartó metróra vezettem magunkat, jó fél óra volt oda az út, és mikor odaértünk, már csak akkor realizáltam, hogy baszki, nem is ide kellett volna jönnünk. Még szerencse, hogy ekkor csak fél 1 volt, így bőven volt időnk átmenni West Hampstead-be.  Ám itt én már éhes voltam, tehát beültünk a helyi mekibe, én hagymakarika-sültkrumpli-kólára, Anna pedig kávézott.  Mikor végeztünk ismét a metró felé vettünk az irányt ám mivel siettünk, kapkodtunk, így nem vettük észre, hogy lifttel kellett volna lemenni a metróhoz. Ezen az állomáson ugyanis olyan mélyen van a metró, hogy lifttel kell le-és felmenni, vannak lépcsők is, egy 320 fokból álló csigalépcső, ám az csak vészhelyzet esetére van. Mivel szőkék voltunk, így a lépcsőt céloztuk meg, és mikor már több, mint két perce caplattunk lefelé, feltűnt, hogy rajtunk kívül senki nincs a lépcsőkön.:)) Kb 8 percig tartott leérni, és komolyan mondom, hogy nekem jojózott a szemem a végére. Már csak mikor leértünk a lépcső aljára, olvastuk el a kiírást, miszerint a lépcső csak vészhelyzet esetében használható. Mit mondjak, jót röhögtünk magunkon, és meg is volt aznapra a testedzés.

A fodrászhoz nekem 2-re volt időpontom, és a kavargás-eltévedés miatt csak negyed 3 után estünk be a szalonba, de szerencsére nem volt gond, mert a fordász csaj még az előző vendég frizuráját fejezte be.
A neten még decemberben vettem a keratinos hajegyenesítést. Ez a kezelés normális esetben 250 fontba kerülne, ám én 70 fontért vettem meg a www. wowcher.com oldalon. Ezt amúgy mindenkinek ajánlom, regeteg mindent lehet szuperolcsón megvásárolni, nagyon megéri és mostmár tapasztalattal a hátam mögött mondom, hogy nem átverés.
A hajegyenesítésről:mivel nekem csak vállig érő hajam van, a procedúra csak másfél órás. Először megmosta a fordász a hajam, majd rákente az anyagot. Ez az anyag tuljadonképpen keratin, ami azért nagyon hasznos a hajnak, mert maga a haj keratinból épül fel, tehát ha ezt a keratinos trutyit ráteszik a hajra, akkor ez beépül a haj szerekezetébe, kijavítja a hibákat, pl fénytelenség, szálasság, töredezés, és nem utolsó sorban egyenesíti is a hajat. Amikor a csaj felkente ezt a cuccot érzetem, hogy ég a fejbőröm egy picit, de ez állítólag normális (azóta sem láttam semmi kárát, szóval gondolom tényleg ártalmatlan.) A krém iszonyat büdös volt, nagyon erős maró szaga volt, de olyannyira, hogy könnyezett a szemem és érztem, hogy marja az orrnyálkahártyámat is.  Mikor teljesen ellepte a krém a hajamat fél órára rátették a fejemre a búrát, hogy a krém megszáradhasson. Mivel fél óra igen hosszú idő, hogy egy helyben üljek, gondoltam kérek pár magazint és olvasok, de annyira marta a krémből felszabadult gáz a szememet, hogy egyszerűen nem bírtam nyitva tartani, tehát a fél órát csukott szemmel böjtöltem ki. Anna időnként oda jött lecsekkolni és ő is majd megfulladt..A vége felé a búra már olyan forró volt, hogy az agyamat égette, dehát a szépségért szenvedni kell, vagy hogy mondják.:) Fél óra után a fodrász leszedte a búrát, fogta a 250 C fokos hajvasalóját, és tincsről-tincsre kivasalta a hajamat, mindegyik tincset legalább 10-szer.Mint azt láthatjátok, a keratios krémet tehát nem mosták le, rajta hagyták a hajamon, és belevasalták, tulajdonképpen beleégették a hajamba. Ez arra jó, hogy a forró hajvasaló megnyitja a hajam szerkezetét és a keratin ennek következtében be tud épülni. Egyenes pedig ugye a vasalástól lesz. (Gondolom ha ugyanezt forró hajcsavarókkal csinálnák akkor göndör lenne.) A vasalás kb 20 percig tartott, Anna pedig meg is jegyezte, hogy nagyon szép fényes a hajam már messziről is. Vasalás után maga az egyenesítő procedúra véget is ért, de kértem még egy frissítő vágást is, elvégre már kb augusztus óta nem volt vágva a hajamból. Mit mondjak, abszolút, 100%-ig elégedett vagyok az eredménnyel, a hajam sosem volt még ennyire fényes, a töredezésnek nyoma sincs, és hiába van párás-esős idő azóta is, de egy picis sem szálas-vagy hullámos a hajam.

A kezelést követő 3 napban nem érheti víz a hajat. Továbbá nem szabad a fülem mögé tennem, összefognom, sem hajcsatot használom. Ennek magyarázata, hogy ez a 3 nap a perdöntő, mivel a krém még mindig rajta van és dolgozik. Vagyis ezalatt a 3 nap alatt áll be hajam a végleges formájára, és ha megtörik az egyenesség mondjuk egy hajgumi vagy hajcsat következtében, akkor a végeredmény sem lesz 100%-ig egyenes. Víz meg egyérteműen azért nem érheti, mert az lemossa a krémet. A hajgumi és csat hiánya nem hat meg különösebben, de 2 nap telt és, és a szemebe lógó hajam a halálba tudna idegesíteni :D Nem szeretem ha a szemebe lóg, bár most a cél érdekében elviselem. Holnap délután telik le a 3 nap, de biztos ami tuti, várni fogok csütörtökig a mosással és hajkiegészítők használatával. Az egyenesség és a szép állag kb. 3-4 hónapig tart. Az előző hosztanyám imádta ezt a keratinos kezelést, ment is negyed évente a fodrászhoz, és mindig hihetetlenül szép volt a haja.

Természetesen vasárnap egész nap, így mikor eljöttünk a fodrásztól is szakadt az eső, ráadásul a szél is fújt, mit ne mondjak, azt hittem agyfaszt kapok. A kapucnimnak és esernyőmnek hála nem lett vizes a drága féltett hajkoronám, de nem kicsit voltam ideges, hogy mért pont aznap kell ennyire gané időnek lennie. A bejegyzés végén még visszatérek a hajamra.

A fodrász után lecsorogtunk a Waterloo station-ig, ahonnan Annának indult a vonata, de még korán volt, így beültünk egy olasz étterembe. Anna forrócsokit ivott, amivel nem tudott betelni, annyira finom volt, én pedig ravioli-t ettem limonádé kíséretében.

A szuper nap emlékére:))

Az étterem után nem maradt más hátra, mint a búcsú. Nagyszerűen éreztem magam egész nap Annával, rengeteget mókáztunk, nevettünk, folyt a dumaparti ezerrel és nem tudok elég hálás lenni azért, amiért Anna eljött velem és végigülte a másfél órát a fodrásznál. Köszönöm a csodás napot Anna és remélem, hogy minél hamarabb találkozunk megint, lehetőleg már a vasárnap említett kirándulási célpontok egyikén.:) Remélem, hogy Te is jól érezted magad, és várom a Te beszámolódat is a vasárnapról:)

El is érkeztem ehhez a héthez. Tegnap hétfőn nem történt semmi érdemleges. Reggel miután felöltöztem és belenéztem a tükörbe azt hittem lemegyek hídba, ugyanis: SZÖGEGYENES volt a hajam. Semmi gyűrődés, kóc-nak nyoma sincs, pedig akkor még nem is fésülködtem. Azelőtt el sem tudtam képzelni, hogy az én szar hajam felkelés után ilyen rendezetten tudjon kinézni. Évekig szenvedtem vele, reggelente az elalvásnak köszönhetően mindig katasztrófa volt, ahogy kinézett.
Viszont tegnap reggel havazott, napközben meg eső esett szóval mikor vittem-hoztam a suliból a gyereket extra óvatos voltam, hogy ne legyek vizes. Hálisten nem lettem az, és a hajam még mindig tök egyenes. Nem szeretnék semmit elkiabálni még, hiszen majd akkor fogom igazán meglátni, hogy milyen a végeredmény, amikor majd először megmosom. Elméletileg mosás után a hajamnak magától egyenesre kell megszáradnia. Majd csütrötökön beszámolok az eredményről, de bizakodom, hiszen az idő vasárnap óta, a kezelés óta folyamatosan párás, de a hajam mégis tökéletesen néz ki.
A legfőbb indokom, amiért bevállatam a kezelést az, hogy mikor kivasalom a hajam, tök mindegy hogy párás-e az idő, esik-e vagy éppen süt a nap, de maximum 2 órát maradt egyenes, a nap végére pedig iszonyatosan nézett ki (és jó minőségű vasalóm van ráadásul.) A másik ok pedig, hogy a hajam állaga borzasztó volt, szálas, összeugrott, töredezett, egyszóval nem volt szép. Nekem igen gyakran kellett vasalnom a hajam, és nem valami divathóbort miatt, vagy hiúságból, hanem mert annélkül borzalmas állaga és kinézete volt, a vasalás viszont folyamatosan töredezte, és ennek következtében évek óta nem nőtt a hajam a vállamnál hosszabbra. Most, hogy végre leállhatok a vasalással abban bízom, hogy ez megváltozik, és végre nekem is hosszú hajam lehet. Tudom, ez tán másnak nem akkora "kiváltság", de nekem soha nem volt hosszú hajam (kiskoromban sem), a mostani hosszúság a leghosszabb, ami eddig volt, szóval nekem nagyon is megérte ez a kezelés. Bár baromi dárga, de ha beválik, (ami hajmosás után majd kiderül), akkor össze fogom spórolni rá pénzt, és 3 havonta megcsináltatom.  Szóval ennyit erről, a tűzkeresztség, azaz az első hajmosás még hátravan, de az szinte teljesen biztos, hogy ugyanolyan, mint azelőtt volt biztos nem lesz.

Arról, hogyan leszek nanny, a következő bejegyzésben írok, amit a napokban közzé is teszek. Nem, nem fogok megint ekkora szünetet tartani a blogolásban, hisz nekem is könnyebb, ha csak pár napról kell egyszerre megemlékeznem, és Nektek olvasóknak is, hogy nem kell egyszerre kisregényt olvasnotok. Terveim szerint március közepén, legkésőbb végén már nanny leszek, amivel végre új fejezetet nyithatok, hisz amióta idekint vagyok még csak aupairkedtem és semmi másban nem próbáltam ki magam. Nem mintha a nanny-munka sokban különbözne az aupairtől, de mégiscsak egy új világ fog megnyílni, ha csak a fizetés szempontját nézzük már akkor is, de egyébként is. Csütörtökig bezárólag közzé is teszem eddigi ötletelésemet és terveimet ezzel kapcsolatban.
Addig is puszi Mindenkinek:)