Mi történt azóta? 1.fejezet, az otthoni nyári vakációm

Mint ígértem, fejezetenként írom meg,mi is történt tavaly augusztus óta.
Nem is húznám tovább az időt, vágjunk is a közepébe.
Tavaly augusztus elején ott hagytam az akkori, indiai hosztcsaládomat, akikről ti is olvashattatok 2 és fél hónapon keresztül. Talán még emlékeztek, hogy a gond az volt náluk, hogy többet kellett dolgoznom, mint amiben megegyeztünk valamint a család sajátos nevelési elvei miatt úgy éreztem, ez nem a nekem megfelelő munka. A sors fintora, hogy ott tartózkodásom végére egészen megszerettem őket és úgy éreztem, végre kezdek beleszokni a munkába és a nevelési elveiket is elsajátítottam többé-kevésbé, ergo kicsit fájt miattuk a szívem, mikor a búcsúra került sor. Viszont mikor meghoztam a döntést, hogy családot váltok, okkal döntöttem így, tehát úgy voltam vele, hogy oké, itt most az én időm véget ért és kíváncsian várom mit tartogat nekem az előttem álló otthon töltött egy hónap valamint a következő hosztcsaládom.

Augusztus 7-től szeptember 6-ig Magyarországon voltam, afféle ultimate vakáción, hisz akkor 2 éves angliai tartózkodásom során egyrészt nem sokszor (mindössze 3-szor, ezt is beleértve) jöttem haza, és mindegyik vakációm csak 5-6 napig tartott. Meg kell mondjam, kicsit féltem, hogy milyen lesz nekem otthon, mert a 2 Angliában töltött év alatt nagyon elszoktam az itthoni "rendszertől", a családomhoz sem álltam/állok túl közel és túl sok barátom sincs itthon. Ezen nincs is mit szépíteni, tény, hogy az én életem Angliában teljesedett ki, olyan élményekben volt ott részem, amikről odahaza álmodni sem mertem volna, sokkal több barátom van a Szigeten, mint a saját otthonomban és ha megkérdeznék tőlem, hol találtam meg igazán önmagam, akkor gondolkodás nélkül Angliát mondanám a válasznak.
Ugyanakkor persze örültem, hogy az itthon töltött egy nyári hónap alatt nem kell majd semmit csinálnom, hisz nyaralni jöttem, örültem, hogy nem lesznek kötelezettségeim, és annak ellenére, hogy az én életem nem Magyarországon, és nem a városomban, Esztergomban teljesedett ki, rengeteg hely nagyon hiányzott. Én a Dunán nőttem fel, amióta az eszemet tudom, minden nyáron oda jártunk, sátorozni, úszni, rokonokkal találkozni. Nekünk ez volt a nyaralás, mert nem túl tehetős család révén nem engedhettünk meg magunknak mást. A Dunapart egyébként a házunktól biciklivel 15 percre található. Imádok biciklizni, szerintem én biciklivel a fenekem alatt születettem, vagy nem tudom, de amióta az eszemet tudom, mindenhová bringával közlekedtem. Egy tipikus nyári nap általában úgy nézett ki kiskoromban (és ezen nyári vakációm alatt is), hogy bringáztam 1 órát a dunaparton, majd megálltam a szokásos partszakasznál, és úsztam kb 2 órát, majd újabb egy óra bringázás mielőtt hazamegyek. Nagyon közel vagyunk a szlovák határhoz, így nem ritkán Szlovákiába, Párkányba is átjárok, azt a részt különösen kedvelem, mert dimbes-dombos így elég jó edzés a testnek :).

Mivel augusztusban, mikor hazajöttem, éppen 40 fok volt 2 héten át, roppantul örültem neki, hogy minden nap lemehettem a Dunára úszni. Én órákat el tudok tölteni a hideg vízben, ami nem csoda, hisz ehhez szoktam hozzá, a strandon pl meleg medencébe be sem megyek, csak a hideget (azon belül is a csapvíz hideget) szeretem. Sok ember amúgy nagyon puhapöcs finnyás a Dunával kapcsolatban merthogy "jajj, hideg, jajj, koszos, jajj így-úgy ". Hát, erre azt tudom mondani, hogy nem kell lenyelni a vizet és semmi bajod nem lesz :) (Mondjuk én kiskoromban megszámlálhatatlan mennyiségű vizet nyeltem és még mindig nem hullott ki a hajam és harmadik kezem sem nőtt-utóbbinak mondjuk tudnám hasznát venni :) . No, tehát, most, hogy megosztottam magas röptű gondolataimat a Duna vizével kapcsolatban, vissza a nyári élményekhez :) Tehát amíg tombolt a jó idő (kb aug. 20-ig) szinte minden napomat ott töltöttem. El sem tudom mondani, mennyire hiányzik ez Londonból, a tiszta levegő, a csend és a nyugalom, ami engem ott vesz körül, a tiszta víz (mert tiszta). Minden este megvártam a naplementét is, a duna-parti naplementénél szebb számomra nincs szerte e Világon :)

Kutyusommal hazaérkezésem napján

Typical day in August

 Sajnos tavaly nyár óta a laptopom komplett módon összeomlott, újra kellett telepíteni így a legtöbb nyári képem odaveszett, (grrr, és még mindig nem szoktam rá arra, hogy cd-re írjam őket), viszont szerencsémre a facebook-ra is rengeteg képet pakolok, így a legfontosabbak azért "megmenekültek".

Magyarországot és Szlovákiát összekötő Mária-Valéria hídon, háttérben a Bazilika

Augusztus végén 3 napra leutaztam Siófokra, ahol Anita barátosnőmnél vendégeskedtem. Vele heti, de van, hogy napi szinten skypeolunk, mindent tudunk a másikról de már 5 éve, középiskola óta nem találkoztunk, szóval evidens volt, hogyha már itthon vagyok egy hónapot, akkor hozzá is lenézek egy pár napra. Publikus képekkel sajnos nem tudok szolgálni, volt ott a tequilázástól elkezdve a hajnalig tartó bandázásokon át minden, nagyon jól érzeztük magunkat és azóta tervezzük-szervezzük a következő találkozót is, amire még minden bizonnyal most, februárban sort is kerítünk.

Van számomra mégegy dolog, ami Londonból nagyon hiányzik, mégpedig a templom. Én idehaza ministráns vagyok, már nagyon sok éve, sajnos viszont Londonban ezt a tevékenységemet nem gyakorolhattam. Nem tudom ki hogy van vele (és a vallása persze mindenkinek a magánügye) de nekem elmondhatatlanul hiányoztak a vasárnapi misék, hogy ministrálhatok, az ismerős emberek, a templomi hangulat és közeg, így talán emiatt voltam a legboldogabb, hogy egy hónap erejéig ismét járhattam minden vasárnap (és sokszor hétköznap is elmentem misére.) Tavaly ősszel egy londoni barátnőmmel egyébként találtunk Londonban is egy nagyon szép katolikus templomot, ahol félig angolul, félig latinul van a mise (én katolikus iskolába jártam, így értek latinul is) szóval az adventi időszakban Londonban is eljárhattunk misére, mindketten nagyon örültünk neki. Viszont számomra vallási szempontból mindig is a megszokott, hazai lesz az igazi :)

Szentgyörgymező-Bugac CITY és a templom, ahová járok :)

És még néhány kép szeretett városkámról :)

Mária-Valéria híd, amit 1944-ben , a háború alatt leromboltak (a Mamám még átsétált rajta) és 2001-ben újjáépítettek

Az itthon töltött egy hónap rekord gyorsasággal múlt el, szeptember 6-án pedig ismét repülőre ültem, London felé, hogy nekivágjak egy újabb kalandnak és egy újabb hosztcsaládnak. Nagy reményekkel és bizakodva kezdtem meg náluk munkámat és folytattam aupair pályafutásomat, azt azonban magam sem gondoltam volna, hogy ennyire fordulatokban gazdag időszakot fogok náluk tölteni, azt pedig pláne álmodni sem mertem volna, hogy milyen véget fog érni a mi közös életszakaszunk. De erről majd a következő bejegyzésben írok többet,egy napra elég ennyi. Gondolom titeket, Olvasókat jobban érdekel a hosztcsaládom és londoni kalandjaim, és tán ez a bejegyzés számotokra nem lett annyira érdekes, de én mindenképpen meg szerettem volna emlékezni az itthoni vakációmról is, hisz majd évek mulva nagyon jó lesz újra olvasnom, megnézegetnem a képeket és nosztagiáznom egy kicsit :)

Folyt, köv :)