Hacacáré Reninél, kirándulás Windsorba és bye-bye party

Azaz a hétvégi beszámoló következik.
Szombaton Reni egy összejövetelt szervezett a baráti körnek, lévén, hogy a hosztcsaládja elutazott a hétvégére és üres volt a ház, tehát az ötlet "adta magát", hogy összegyűlünk egy étkezésre /filmnézésre. Ennél nagyobb öröm már csak az volt, hogy Reni engedélyt is kapott a 'tivornya' megrendezésére a hosztanyjától. A kajáról csapatmunka szerűen gondoskodtunk; Gina főzte a bablevest, Reni túrógombócokat készített, én a pogácsasütést vállaltam, a többiek pedig a rágcsát és az italt szolgáltatták. Ebből kifolyólag a péntek estém a pogácsák elkészítésével telt, aznap este amúgy is bébiszitteltem így semmi egyéb dolgom nem is lett volna. Kb este 8-kor ugrottam neki  tészta összegyúrásának, és a munkát kb 10 után fejeztem be mindennel együtt, az utolsó tál elmosásáig. A pogikat az előző bejegyzésemben megírt recept alapján készítettem és annyira finomak lettek, hogy még péntek este betoltam belőle jópár darabot, ám még időben kapcsoltam és bedobozoltam a pogikat, mielőtt az összeset elpusztítottam volna.

Szombaton délután 2-re volt "kiírva" az összeröffenés kezdete Reninél. Negyed 3-ra oda is estem, két és fél órát utaztam BMV-vel (busz-metró-vonat kombóval). Hihetetlen, hogy London egyik végéből a másikba ennyi ideig tartson az út. Tulajdonképpen oda-vissza 5 órát utazok, tehát kb annyit, mint amennyit ott töltök. Pedig nagyon szívesen mennék gyakrabban a Renihez és az előző családomat is szívesen meglátogatnám időről-időre (főleg a kutyus miatt), de nem igazán füllik a fogam ennyi utazgatáshoz. Reninél már szinte mindenki ott volt, Jucust leszámítva, így beszélgetéssel töltöttük el az időt, hogy megvárjuk az evészettel. 3 után nekiestünk az isteni kajáknak. Tomi hozott magyar félédes bort, testvériesen elosztottuk, mindenkinek jutott kb egy pohár. Megmondom őszintén idekint én még nem ittam finom vörösbort, az itteni vörösbor nagyon robosszus, erős és számomra nem túl ízletes. Ígyhát nagy ritkán, mikor borozunk a hosztékkal én mindig fehéret iszom, és bár az sem az "igazi", de még mindig kedvemre valóbb a vörösnél. A magyar félédes tehát nagyon is ínyemre volt, kár, hogy csak egy üvegünk volt, hehe :) A leves után magamévá tettem 3 gombócot, ami szintén elképesztően finom volt, tul. képpen faltam egyiket a másik után és ha nem lettem volna tele a levestől, akkor vagy 10-et is be tudtam volna falni egy ültő helyemben. Az ebéd után filmezésbe kezdtünk, elsőként a Gettómilliomos című film került terítékre. Bár nem egy mai film, de én még sosem láttam, viszont nagyon megfogott. Tetszik a történet felépítése, hogy nem időrendi sorrendben haladnak az események, hanem a főszereplő élettörténetét a flashback-ekből (visszaemlékezésekből) ismerhetjük meg. Van egy különleges hangulata a filmnek, engem nagyon érdekelnek a távoli kultúrák, főleg az indiai és mindig szívesen nézek olyan filmet, amivel betekintést nyerhetek ezekbe. Ezt a filmet nézve belegondoltam abba, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy nem Indiába vagy egy hasonló országba születtem. Félreértés ne essék,nagyon szép országnak tartom, szívesen utaznék oda, megnézni mondjuk a Tiltott Várost vagy a Himaláját, de nem semmi, hogy mekkorák a kultúrális különbségek és az emberek életkörülményei sem mindennaposak. Ha azt gondolod, magyar-ként nem érhetsz el semmit és nem valósíthatsz meg nagy dolgokat, csakmert egy olyan országból jöttél, amiben nem látod a jövődet, akkor elég megnézni mondjuk a Gettómilliomost vagy egy hasonló filmet, hogy rájöhess: mindig van rosszabb, és a filmben látottakhoz képest nekünk még egész jó dolgunk és rengeteg lehetőségünk van, amikkel csak tudni kell élni. Ami nagyon tetszett, hogy a film keserédes hangulata mellé azért a humor adagolásáról sem feledkeztek meg a rendezők, mert bár egy nagyon szomorú hangulatú élettörténetet ismerhetünk meg a filmben, de ezt azért itt-ott megfűszerezték egy-egy ütősebb poénnal. :)
Mikor vége lett, beszélgettünk egy kicsit, Gina megpróbálta rávenni a jónépet, hogy menjünk el bulizni, sikertenül, merthát öregek és rozzantak vagyunk, aztán egy pohár whisky-kóla társaságában megnéztük az Apafej c. filmet. Gondolom ezt nem kell bemutatnom senkinek. Még kicsi voltam, mikor utoljára láttam, és gyerekfejjel nagyon tetszett az idea, miszerint a főszereplő hapsi mindent megenged a gyerekének, hagyja, hogy a gyerek akarata érvényesüljön és, hogy tulajdonképpen a nyúl viszi a puskát. Most, aupair-ként újranézve már teljesen másként gondolom, egyes jeleneteknél 'majd elájultam és esküdöztem, hogyha az én kölyöm (akár saját, akár akire vigyázok) visekelkedne így, akkor megeshet, hogy kiosztanék pár sallert. Most, hogy fordult a kocka, és már nem vagyok gyerek, hanem pont, hogy rájuk vigyázok és felelek értük vált világossá számomra, hogy mennyire megváltoztatta a dolgokhoz való hozzáállásomat az aupair munka. Benőtt a fejem lágya, hogy úgy mondjam (de csak egy kicsit :)).

Ginával "eszmét cserélünk"

A Házigazdával :)

Kezemben a legjobb barátom :)

Éhenkórászok:)

A film után már elég késő volt, szóval szedelőzködni kezdtem és Reni rezidenciáját 9 körül hagytam el. 11 is elmúlt már, mire hazaértem és nem is volt másra időm, csakhogy összekészítsem a dolgaimat a másnap esedékes windsori kirándulásra, aztán eltettem magam aludni.


Vasárnap Windsorba mentem,ugyanis  már régóta szerettem volna megnézni magamnak a kastélyt és a várost, ami csakugyan annyira gyönyörű a valóságban is, ahogyan a neten olvastam és mások elmondták. Kb két hete, a fészbúkos aupair csoportban egy lány, Nóri felvetette, hogy azon a hétvégén, mikor St. Patrick nap lesz (március 17) elmehetnénk egy csoportos kirándulásra, elvégre a kastély egy afféle must see ha Angliában vagy és ráadásul Londontól sincs messze. Nagyon megtetszett az ötlet és rögtön csatlakoztam is a kisebb társasághoz. A múlt héten, a hétvégéhez közeledve kirajzolódott, hogy kik jönnek és küldtem nekik egy körüzenetet a részletekkel és az indulással kapcsolatban. Végül egy 5 fős banda jött össze, mindannyian új arcok és egyikünk sem ismerte még ezelőtt egymást személyesen. A kirándulók: Nóri, Renáta, Virág, Aliz und ich. Renivel, Viággal és Alizzal a Clapham Junction vasútállomáson találkoztunk 9:30-kor. Mindenki rögtön megtalálta a másikkal a közös hangot, már ekkor tudtam, hogy szuper napot fogunk együtt tölteni. Renivel gyorsan beszaladtunk a Sainsbury's-be egy kis tunning-ért, azaz kóláért, csokiért, fánkért és chips-ért:) A rövid -ámde annál fontosabb- shopping után elindultunk a vágányunk felé.
Úgy beszéltük meg, hogy az 5. lánnyal, Nórival a vonaton találkozunk, mégpedig a negyedik vagonban. Meg is kerestük a vágányon a negyedik vagon helyét és vártunk, hogy befusson a vonatunk. Itt kezdődött a "szőkeségünk" aznapi első fejezete:) Borzasztóan el voltunk foglalva azzal, hogy a jó vagonba szálljunk majd be, ebből kifolyólag nem vettük észre, hogy az első vonat, ami beállt a vágányra nem Windsor felé, hanem a Reading felé tartó vonat volt. Mi viszont, hogy, hogy nem, de felszálltunk (rohantunk) erre, és még örültünk is a fejünknek, hogy elértük, királyok vagyunk..A vonatban aztán nekiláttunk Nóri keresésének, akivel ugyebár még egyikünk sem találkozott, így csak Nóri korábbi üzenetére hagyatkozhattunk, miszerint esőkabátban lesz és állni fog. Bejártuk először a 4. vagont, és miután konstatáltuk, hogy Nórinak nyoma sincs, átfésültük a többit is, ám még mindig nem találtuk. Ekkor egy fél pillantás erejéig én ránéztem a vonaton található kijelzőre, és rájöttem, hogy Nóri valószínúleg jó helyen van és jó vonaton, éppen csak nekünk sikerült felszállunk egy totál máshová tartó vonatra. Hosszú sípszóval elfedett kármomkodás következett részemről, a többiek megkérdezték mi bajom van, benyögtem a szitut, ami belőlük is hasonló reakciókat váltott ki. Azonban nem volt idő az idegeskedésre, a következő megállónál, Barnet-nél le is pattantunk a vonatról, és ötletelésbe fogtunk, hogy hogyan tovább. Az semmiképp sem működött volna, hogy visszamegyünk a következő vonattal Clapham-be mert Clapham-ből a vonatunk(amin Nóri volt) indulásáig csak pár perc volt hátra, így sosem értünk volna vissza időben. Gondoltam, felhívom Nórit, hogy ne szálljon fel a 9:54-es vonatra, hanem maradjon ott a vasútállomáson, és várja meg amíg visszaérünk, hogy aztán a következő vonattal együtt mehessünk Windsorba. Ezzel az volt a gond, hogy Nóri telefonja lemerült,hiába hívtam válasz nem érkezett, ígyhát egy pillanatra bepánikoltam, hogy akkor így hogyan fogjuk vele tudatni, hogy rossz vonatra szálltunk és ne várjon ránk?! Ezután belém hasított gondolat, hogy ha a Windsor felé tartó vonat is azon az útvonalon megy végig, amelyiken a reading-i , akkor a windsori vonatnak meg kell állnia Barnetben is, ahol mi éppen rostokoltunk. Elrohantam a legközelebbi kijelzőig és örömújongásban-ugrándozásban törtem ki, mikor megláttam, hogy a következő vonat Windsor felé megy. :)) Nem is volt sok hátra a vonat érkezéséig, felszálltunk rá és rögtön megpillantottuk Nórit, aki már messziről integetett nekünk. Elmondta, hogy látott minket felszaladni a reading-i vonatra és nem igazán tudta mire vélni a szituációt, de mire utánunk kiabálhatott volna mi már eltűntünk a vagonban.:)  (Onnan tudta, hogy mi voltunk, mivel előzetesen megírtam neki, hogy piros gatyában leszek). Ekkor már mindannyian megkönnyebültünk, akármennyire is hülyék voltunk de jól alakult minden, köszönhetően annak, hogy a vonatok ugyanazon az útvonalon mentek, tehát tulajdonképpen csak annyi történt, hogy nem Clapham-ben, hanem Barnetben szálltunk fel a jó vonatunkra.:)

Az út Windsorba mindössze egy órát vesz igénybe. Ezt elütöttük egymás megismerésével, mindannyian röviden összefoglaltuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, meddig maradunk és mennyire nagyon "élvezzük" az aupairkedést. A 'bemutatkozósdi' után itt is volt az ideje szedelőzködni és 11 előtt pár perccel leszálltunk Windsorban. Az eső már ekkor csepergett, de az én kedvemet semmi nem tudta volna elrontani, hihetetlenül vártam már, hogy felfedezzük a kastélyt és, hogy egy jót sétáljunk a városban /parkokban.
A Windsor-kastély hatalmas. Nincs is nagyon kifejezés a méretére, gigantikus, olyan nagy, hogy lehetetlenség egészben lefényképezni, legalábbis közelről. Messziről vagy a levegőből lehet csak lefotózni teljes valójában. Én nem először voltam Windsorban, még másfél éve a legelső hosztcsaládom elvitt a Legolandbe, ami szintén Windsor-ban található, viszont jó messze a kastélytól, dombokra építve. A vidámparkból gyönyörű kilátás nyílt a windsori tájra nameg a teljes kastélyra és az embereket kvázi jobban érdekelte, hogy a kastélyt fozózzák, mint maga a Legoland és a legóból készült építmények. Kérdő tekintetemet látva a hosztapám elmondta, hogy azért bámulja mindenki a kastélyt, mert máshonnan nem látható be egészben, ha maga a kastély előtt sétálgatsz, teljesen biztos, hogy nem fogod tudni lefényképezni rendesen. Egyszóval nem semmi méretarányokról beszélünk.

Egy kis info a kartélyról (wikipédia):

"A windsori kastély az Egyesült Királyságban, Berkshire megyében található. A világ legnagyobb jelenleg is használt kastélya, I. Vilmos angol király korából maradt fenn. A kastély területe körülbelül 45 000 m².A londoni Buckingham-palotával és az edinburghi holyroodi palotával egyetemben a windsori kastély egyike a brit királyi család legfontosabb rezidenciáinak. II. Erzsébet brit királynő az év sok hétvégéjén tölti szabadidejét a kastélyban. Hivatalos és privát ügyeit egyaránt itt intézi. Anglia, illetve Nagy-Britannia legtöbb királyának és királynéjának nagy hatása volt a kastély építésére és fejlődésére. A történelem során a windsori kastély egyaránt volt helyőrség, erőd, otthon, királyi székhely és börtön is. Az évek során a kastély története és a brit monarchia elválaszthatatlanul összefonódtak. Amikor az országban éppen nyugalom volt, akkor a kastélyt folyamatosan bővítették hatalmas termekkel, grandiózus apartmanokkal. Amikor háborúk dúltak, Windsor védelmét megerősítették. Ez napjainkig így folytatódik. "Mit mondjak, én is szívesen tölteném a hétvégéimet eme gyönyörű palotában, de azért is sokat adnék, ha csak egyetlen weekend erejéig itt lakhatnék. A kastély engem teljesen elvarázsolt, nagyon szeretem a történelmet és szenvedélyem az olyan helyek meglátogatása, amelyek évszázadokkal vagy akár évezredekkel ezelőtt is itt álltak. (Edinburgh-ben is felkerestük a kastélyt és tavaly nyáron a Stonehenge-et is megjártam már.) A belépő ára 17, 95 font, ami tán első hallásra borsosnak hangzik, de ha jobban a dolgok mögé nézünk, akkor én azt mondom: a Világ legnagyobb kastélyába való belépésért ez a pénz 'bagónak' számít, ráadásul ha a kijáratnál lepecsételted a jegyed, akkor az egész évre érvényes lesz. Úgy bizony, tehát egyszer kell csak kifizetni a belépőt és a következő évben annyiszor mész vissza, ahányszor csak akarsz. Én elhatároztam, hogy az elkövetkező időkben rendszeres látogatója leszek a kastélynak, elvégre a jegyem már megvan, az út vonattal csak egy óra és mivel nekem vagy Railcard-om (kedvezményt biztosít a vonatjegyekhez) így a return jegyem Windsorba csak 7 fontba kerül :) Szövegelek itt feleslegesen, pedig gondolom mindenki inkább a képekre kívácsi.:)



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kastély annyira szép és elengáns, hogy arra nincsenek is szavak. Pár mondatban azért megpróbálom összefoglalni: nekem nagyon tetszik, hogy a palota egy zöld övezetben fekszik, tulajdonképpen harapni lehetett Windsorban a levegőt és érezhető a különbség a londoni szmogos légkör és a windsori, hihetetlenül tiszta, már-már varázslatos atmoszférája között. Mint ahogy a képeken is látszik, minden elképszetően tiszta és zöld, és ez nem csak a kastélyban van így, hanem az egész városban tul.képp egy papírlapot nem láttam eldobva az ott töltött nap folyamán. Windsorban az összes ház régi építésű, ám egyik sem lepusztult; minden felújított és letisztult, azonban az egész városból árad a történelmi hangulat. Lehet, hogy ez sokaknak nem tetszene és régimódinak találnák, de számomra Windsornak olyan varázsa van, amelyet legutoljára csak Edinburgh-ben éreztem. Érzem a természet közelségét, a régmúlt idők lenyomatát, ugyanakkor a városban a modern élet minden "eszköze", formája megtalálható: van hatalmas shopping center, meki, gyönyörű sétálóutca stb.

A kastélyban kb 3 órát töltöttünk, tán nem is érdemes említenem, hogy nem tudtuk bejárni az egészet. Az épület belsejében tilos fényképezni, így sajnos nem tudom megmutatni nektek azt a pompát és fényűzést, ami odabent található, de ha egy mondatban kéne összefoglalnom, akkor azt kell mondjam, hogy bár megfordultam már jópár kastélyban és elegáns helyen, de ekkora luxussal, ilyen letisztult építési-és dekorálási stílussal még sehol nem találkoztam. De nem is akármilyen kastélyról beszélünk; ha egyszer ez a Királynő kedvenc nyaralója és elődei is szívesen időztek itt a 11. század óta, akkor nem csoda, ha az építészek és mesteremberek nem bízták a véletlenre és kitettek magukért. 1992-ben a kastély jókora része elpusztult egy tűzvészben, ámde az angolok nem a siránkozásról, sokkal inkább a kitartásukról híresek, mondanom sem kell, hogy nemcsak, hogy újjáépítették, de még az elsőnél pompásabb építményt emeltek. Ezt szeretem nagyon az angolok hozzáállásában, leég, elpusztul valami? Oké, segáz, építünk egy jobbat és nagyobbat :)
Még egy érdekesség: A szuvenírboltban lehet kapni Magyar Tokaji Aszút, potom 60 font egy üveg (21000 forint). A címkéjére rá van írva, hogy kifejezetten a Windsori Kastélynak palackozták és a leírás a Világ legjobb borvidékeként nevezi meg Tokajt. Ez azért nem semmi:) Eszerint még a Királynő is felhajthat néha egy-egy pohárkával:) Nem kicsit voltam meglepve, mikor az ajándékboltban körözve ráakadtam a Tokaji-ra (a lányok meg is jegyezték, hogy na ki az, aki egyből az alkoholkészletet sasolja :) és meg kell mondjam, dagadt a mellem a büszkeségtől, amikor megláttam a borocskánk borsos árát és a Világ legjobb borvidéke feliratot.
Mindenkinek, aki Angliában jár nagyon ajánlom útbaejteni a kastélyt és Windsor városát, nem fogjátok megbánni:)


Mikor a kastélyban végeztünk (aznapra) már szakadt az eső. Egyrészt emiatt, másrészt mert éhesek voltunk úgy határoztunk, hogy beülünk a mekibe. Ahogy említettem, Windsorban minden irányból körülvesz a történelem, még a Mcdonald's is egy tipikus régi épületben található. Itt elültünk mint a befőtt egy jó órát, aztán Nóra úgy döntött, mégegyszer visszamegy a kastélyba, mi pedig célba vettük a közelben található shopping center-t. Nem, még kirándulás alatt sem bírjuk ki, hogy ne költsünk pénzt. Eredetlieg csak a Waitrose-ba akartunk benézni feltankolni egy kis rágcsát, de a sétálóutcán belebotlottunk a kedvenc boltjainkba és nem tudtuk megállni, hogy bemenjünk. Én múlt héten már tartottam egy kisebb ruhabeszerző körutat még itthon, tehát Windsorban esküdöztem, hogy csak nézek, de nem veszek...Arról nem is beszélve, hogy a múlt heti, itthoni shoppingom során is sikerült kb a kétszeresét elköltenem annak, amit eredetlieg terveztem. Aki nőből van, valószínűleg jól ismeri a metódust: bemegyek a boltba egy konkrét kis listával a fejemben, hogy mire van szükségem és mire érdemes pénzt kiadni, majd ennek a háromszorosát vásárolom össze hirtelen felindulásomban.:D Valahogy így történt ez múlt héten is, szóval mikor a csajokkal shoppingoltunk Windsorban én nagyon igyekeztem tartani magam, hogy azon a héten már ne költsek többet. Na ehhez képest, én voltam az egyetlen, aki  szatyorral távozott az üzletekből, de nem kell nagy dolgokra gondolni:egy pár fülbevalót és egy körömlakkot vettem csak.

Délután 4-kor újra csatlakoztunk Nórához és elindulunk a kastély mögötti parkba egy hatalmas sétára. A park, ami a vár mögött húzódik több kilóméter hosszú, elképszetően zöld (a világon Angliában a legzöldebb a fű ) és valami döbbenetes, hogy milyen nyugalmat áraszt. Ha nem kellett volna elérnünk a vonatunkat és jobb idő lett volna, akkor órákat, de akár egy egész napot is el tudtam volna tölteni itt sétálva. Annak ellenére, hogy végig esett az eső mindannyiunknak nagyon tetszett Windsor ezen része is. Én a nap folyamán legalább százszor elismételtem a lányoknak, hogy ide fogok költözni, nekem itt élnem kell, itt kell lakom, elképesztően tetszett az egész város, ahogy volt. Nóri kb fél 5 körül elköszönt tőlünk mert még szeretett volna lemenni a Temze-partra, mi viszont már indultunk vissza a vasútállomáshoz.

 

 Az internet szerint lett volna 2 vonatunk is Londonba. Az egyik 17:01-kor, a másik 17:10-kor. Mi a 17:10-est terveztük elkapni, ám mikor visszaértünk az állomásra sehol sem láttam kiírva, hogy egyeltalán létezne ez a 17:10-es vonat. (A 17:01-es meg már elment.) Meg is kérdeztem az információs pultnál ülő hölgyet az "anomáliáról", mire meglepettségemre közölte, hogy nincs és soha nem is volt 17:10-es vonatuk. Mondom, az nagyon frankó, mert a társaságból ketten is állítottuk, hogy láttunk ilyet a neten. Mindegy, nem volt mit tenni, megvártuk a 18:01-es vonatot. A csajok falatoztam, Reni és Aliz beburkolták az útközben a mekiben vett menüt, én pedig más dolgom nem lévén felavattam az aznap vásárolt körömlakkomat :))  Kinek mi ugyebár..:D Lányoknak evészet, nekem körömfestés, ott a k*rva hidegben :)

 

 

 Este 7 körül értünk vissza Londonba, Clapham Junction-nál pedig gyors búcsút vettünk és mindenki ment a maga útján hazafelé. Összegzésként elmondhatom, hogy imádtam a vasárnapot, a koránkelés és a reggeli lustaság/fáradtságom ellenére hihetetlen napot sikerült zárnom, nemcsak, hogy felfedeztem mégegy, számomra új várost, ami már nagyon régóta a bakancslistámon szerepelt, de sikerült néhány új barátot is szereznem. A kis társaságunk minden tagja nagyon aranyos, mindannyiukat a szívembe zártam és egész biztos, hogy nem ez volt az uccsó közös bandázásunk. A lányoknak is vannak konkrét terveik,hogy hová szeretnének még eljutni, és ami még ennél is jobb, hogy ezek nagyrésze egyezik az enyémmel, egyszóval lesznek még felfedezőtúrák a jövőben :)

Vasárnap szerintem minimum 15 kilométert biztosan legyalagoltunk, de lehet, hogy keveset mondtam. Nem is csoda, hogy hazaérve kidőltem, mint egy cövek, és a levegővételen kívül semmihez nem volt erőm.:D

Hétfőn is dögfáradt voltam egész nap, valahogy úgy működik ez, hogy a hét elején pihenem ki a hétvége fárdalamait, nem pedig hétvégén az aheti megpróbáltatásokat. Magamban már szépen el is terveztem délután, hogy aznap este jó korán megyek majd aludni, erre  délután 5 körül üzeneteket kaptam: Ákos, és a francia srác, Rémi kb egyszerre írtak rám, hogy menjek velük este a belvárosban egy ivászatra. A dolog apropója, hogy Réminek ez az utolsó hete Angliában, pénteken végleg hazaköltözik Franciaországba, szóval ez afféle búcsúparty féleség lenne. Okés, gondoltam mért ne-és ezzel meg is volt az aznap esti program. Hozzá kell tennem, hogy nem ment ilyen könnyen, nem csak az én elhatározásomon múlott, hanem a hosztanyámat is meg kellett kérdeznem, hogy kellek-e aznap este. Bár egy kicsit a nyakára kellett járjak-mert nem vette fel a telefont és az sms-eimre sem érkezett reakció-, de én fejben már eldöntöttem, hogy ott leszek az esti 'züllésen'. A hosztmutter-től is megkaptam az áldást, úgy este 7 körül hívott, hogy egy óra mulva itthon lesz és mehetek Isten hírével.

Ákosék már este 8kor összegyűltek a koktélbárban, mivel én csak 8 után szabadultam el itthonról, tudtam, hogy nem érek oda kezdésre, gondoltam fasza, mindenki lerészegedik, mire odaérek :D Valamikor negyed 10-re sikerült beesnem a bárba és ki is kértem a koktélomat. Mai Tai-t ittam, nagyon finom volt, de megmondom őszintén nem volt túl erős, kis túlzással még egy málnaszörpben is több alkohol van, mint amennyi ebben volt. Nem csoda, hogy a fiúk és a kollegájuk előtt bár már 3 üres pohár volt és éppen a negyediket szorongatták, de senki nem volt berúgva, csak nagyon minimális spicces állapotban. Nekem aznap este tilos volt sokat inni, egyrészt, mert másnap reggel 7-től dolgoztam, másrészt pedig interjú, volt egy családdal. (...) A koktéljaink mellett egy jót beszélgettünk, volt is miről, mert Rémivel már vagy egy hónapja nem találkoztam és Ákos pedig élménybeszámolót tarott a németországi vakációjáról, plusz megismertem egy kollégájukat, egy nagyon aranyos lengyel csajszit. Ment a szövegelés és a hülyéskedés egész este ezerrel. Képek is készültek, de azok azt hiszem nem a blogger felületére lettek kitalálva :)) Mint mondtam, Rémi pénteken hagyja el végleg az országot, így hétfő este, mielőtt hazaindultam volna meginvitált egy utolsó közös ebédre, amire szerdán kerítettünk sort (erről viszont majd a következő bejegyzésben, elvégre annak is szólnia kell valamiről ). Én kb fél 12-kor hagytam el a társaságot és a koktélbárt, majd valamikor hajnal fél 1 tájékában sikerült hazakeveredni. Ennyit arról, hogy korán menjek aludni. :D Kb hajnal 2-ig kockultam (fel nem fogom, hogy képes a facebook ennyi időt elvenni az életemből), aztán alighogy letettem a fejem a párnára már húztam is a lóbőrt.

Kedden pedig megvolt eddigi aupair pályafutásom legszuperebb interjúja, az eddigi leszszuperebb családdal. A részletekbe nem megyek bele, mert így is elég hosszúra nyúlt a mai mondókám, de annyit előrebocsájthatok, hogy eddig nem is gondoltam volna, hogy vannak ilyen családok, akik ilyen jó feltételeket kínálnak és az anyuka is rendkívül szimpatikus volt. Holnap jövök a részletekkel!:)