2013. március 19., kedd

Süss, főzz, nem csak angolosat!


Avagy angliai gasztronómiai-és főzőtapasztalataim következnek.:)
Nemrég, a fél éves összefoglaló bejegyzésemben említettem, hogy milyen rengeteg szabadidőm van, ámde nincs mivel eltöltenem, lévén, hogy sz*r az idő, (tehát szabadtéri programok kilőve) és a netezésre is rá lehet unni (mit mondjak, az elmúlt févében amennyire függő lettem, legalább olyannyira megutáltam a social network-öt, de ezt majd tán egy másik bejegyzésben, mert megér egy külön misét.) Tehát mit lehetne csinálni-gondolkodtam magamban és belém hasított a gondolat, hogy "te hülye, mért nem fejleszted a főzőtudásodat, ki sem kell mozdulnod otthonról (még boltba sem, mert online vesszük a kaját) és legalább megtanulsz rendesen főzni ?!" Brilliánsabb ötletem nem is támadhatott volna. A dologhoz hozzátartozik, hogy tudok főzni, a gyerek kajáit mindig én készítem el, igaz, hogy neki csak egyszerűbb ételeket, pl tésztát és hasnolókat főzök, de ezen felül  nekem és a szülőknek heti 2-3-szor én főzöm a vacsorát. Mielőtt Angliába jöttem a főzőtudásom a nullával volt egyenértékű. Ezt mindenféle túlzás nélkül mondom, annyiban merült ki a "tudományom", hogy ki tudtam főzni a tésztát (de néha ezt is sikerült elk*rni.) Ezenfelül mindent idekint tanultam meg és mivel alkalmazkodnom kellett az aktuális családjaim igényeihez, így elég széleskörben szereztem főzőtapasztalatot. A legtöbb főzőtudásom a mostani családomnál ragadt rám, bár az előző családjaimnál is fakanalat ragadtam időről időre. A jelenlegi helyemen a legtöbbször bolognai spagettit, stir fry-t (kínai étel), chilli-t, lecsót, rakott krumplit és hasonlókat készítek. Ebből az egészből azt akartam kihámozni -csak fecsegek itt a semmiről, ami szuperül megy- , hogy tudok főzni, viszont mi lenne, ha kipróbálnék számomra új, nehezebb recepteket, esetleg megpróbálkozhatnék igazi tradicionális angol ételekkel is. Mert az egy dolog, hogy a magyaros kaják remekül mennek, - ennek én is örülök, főleg mert hiányoznak az otthoni ízek, - de ha elmondhatom, hogy én az angol ételeket is el tudom készíteni, akkor az azért már valami:)

Múlt szerdán átnyálaztam a receptkönyveket és letettem a voksomat a Sheperd's Pie mellett. Ha nagyon le akarnám fordítani, akkor ez bárányhúsos pitének felel meg. Igen. Húsos Pite. Annak idején, mikor kijöttem és még új voltam, a Jóisenért nem lehetett volna engem rávenni, hogy húsos pitét egyek, nemhogy elkészítsem. Az én fejemben, a kelet-európai berögződésemnek köszönhetően a pite egy süteményfélét jelent, édes töltelékkel, pl alma, túró, szilva stb. Ki van csukva, hogy én "húsos sütit" egyek, meg hogy néz már ki, hogy egy olyan dolog, ami az én ízlésvilágomban édes és desszertként tartom számon, húst tartalmazzon-gondoltam magamban még az elején. Az aggályaimat az is tetézte, hogy a legelső húsos pite élményem, még a legelső családomnál nem más volt, mind Kidney Pie, azaz a vesepite. Ez nálam tényleg a csúcsok csúcsa volt, alapból gusztustalannak tartottam magát az ötletet, hogy egy pite húsos legyen, de hogy mindennek tetejében belsőséget tartalmazzon!! Áhh, hamarabb vágom le a nagylábujjaimat és kenem be a helyüket friss citrus illatú domestosszal minthogy belsőséget egyek:). Amikor a pite még a sütőben figyelt már érdekes illataromák tejengtek a házban és esküdöztem, hogy nem fogom megkóstolni. Valahogy mégis rávettek, ígértek fűt-fát, hogy mennyire finom lesz. Meg kell mondjam, ahhoz képest amire számítottam egyeltalán nem volt rossz, tehát fogjuk rá, hogy kellemesen csalódtam. Bár hozzá kell tennem a sztorihoz, hogy a vese nagy része a tányéromon maradt:) Végtére is annyira nem volt vészes,tehát abban maradtam magammal, hogy, ha valaki elém teszi a jövőben vesepitét, akkor megeszem, de magamtól biztos nem kérném vagy készíteném. Ez volt tehát az első "találkozásom" az angol húsos pitével, de nem voltam elragadtatva, így innentől kezdve kerültem ezt az étket, mint ördög a tömjénfüstöt.

Aztán a második családomnál az anyuka egyszer Sheperd's Pie-t készített. Ez a pite nem belsőségből, hanem bárányhúsból készül. Nem is tésztában van,-mint ahogy a piték többsége-, hanem krumplipüré adja a körítést. Ez már sokkal inkább fogamra való volt, be is toltam belőle egy jónagy adagot, eztán pedig anyuka a kezembe nyomta a receptet, hogy "akkor lehet elkészíteni, ha ennyire ízlik" :) Nem kellett kétszer mondani, mert tényleg nagyon megszerettem. A tavalyi év folyamán egyszer készítettem csak el ezt az ételt, de nagy sikere volt.

Vissza múlt szerdához: A sheperd's pie tűnt a legjobb választásnak a receptek közül és már régen is ettem, szóval mikor rátaláltam a receptre, nem volt kérdés, hogy ezt csinálom meg. Körülnéztem, és volt otthon minden, ami kell, így neki is ugrottam. Atyaég, mennyi munka! A pite két részből áll, az alsó réteg a bárányhús (darált), amibe belekeverünk fahéjat, petrezselymet, borsot, apróra vágott répát és még néhány fűszert, megfőzzük majd az egészet egy jénai tálba öntjük és egyenletesen eloszlatjuk. A pite teteje pedig nem más, mint krumplipüré. A krumplipürét nagyon sűrűre kell készíteni, és a jénaiban eloszlatott bárányhusi tetejére kell önteni és egyenletesen eloszlatni. Ennek a tetéjre reszelt sajtot és apróra vágott újhagyma darabkákat szórunk, majd betesszük a sütőbe fél órára, amíg a krumplipüré aranybarna nem lesz.  A recept nem nehéz, viszont mivel két részből áll az étek, így sokáig tart és pepecselős az ekészítése. Az eredmény viszont mindent megér, meg kell mondjam, nekem ez a kedvenc angol ételem, és nem csak az angol ételek közt, hanem úgy ámblokk, az összes általam kedvelt étel között előkelő helyet foglal el. Egy nagy jénai tálat teljesen kitöltött az általam sütött pite. Mikor a szülők hazajöttek, neki is estünk. Én egy pici szeletet ettem, felmentem vele a szobámba és mikor kb fél óra múlva ismét lementem, meglepetten konstatáltam, hogy a szülők úgy ahogy volt, befalták az egészet. Egy morzsányi nem maradt belőle. Ezt nagy megtiszteltetésnek vettem, mert ha ők, akik angolok ennyire szerették a pitét, amit számomra idegen nyelvű recept alapán csináltam, akkor annyira nem lehetett rossz és nem vagyok elveszve, mint szakács. :) Meg amúgy mit mondjak, nekem is ízlett, megérte a közel 3 órát tartó fáradozást. Én ketchup-al szoktam enni, mert szerintem enélkül egy kicsit száraz és a ketchup ad neki egy kis pikáns aromát, de nem kötelező, a hoszték pl annélkül eszik.


Ekkora tál vált köddé fél óra alatt:)

 
Keresztmetszet (nem saját kép)


A múlt hét folyamán nem  a sheperd's pie volt az egyetlen gasztronómiai remekem, hanem a pogácsa is, amit Reni "bulijába" vittem. Reninél volt egy kisebb összejövetel a baráti társaságnak és mivel csak magyarok voltunk, természetes volt, hogy a magyar konyha remekei közül főzünk/sütünk valamit. Reni és Gina bablevest és túrógombócot csináltak (a magyar boltban vették meg a túrógombóc hozzávalóit-csak mert kaptam ilyen jellegű kérdést itt a blogban már) én pedig a pogácsasütést vállaltam. Ezelőtt én mindössze egyszer sütöttem pogácsát életemben, még pár hónapja, a jelenlegi családomnál, de mit mondjak, nem lett túl nagy szám, oda is égettem és az elkészítési metódusban is elcseszhettem valamit, mert kicsit furi íze lett. Hehe. Tehát gondoltam ezúttal oda kell tennem magam, hogy a mostani pogi jobb legyen, mint az előző, elvégre a barátaim szemét mégsem szúrhattam ki valami huszadrangú pogira halványan emlékeztető tésztaféleséggel.:) Mivel nem komálom, hogy a pogi tésztáját keleszteni, dagasztani kell, ígyhát örültem, mint majom a fárkának, mikor a neten találtam egy olyan receptet, ami ezek kikerülésével készítni a pogácsát.

Ez a recept tényleg annyira egyszerű, hogy még egy félkarú csimpánznak sem okozna gondot az elkészítése. Engedjétek meg, hogy megosszam veletek, szerintem nagyon hasznos és időtakarékok, én az előkészületetktől az 5 tepsi kisütésén át a konyha teljes rendberakásáig 2 órát sem töltöttem a sütögetéssel.

Amire szükség van: 400 gramm liszt, egy csomag élesztő, 250 gramm margarin, 2 dl tejlöl, egy kis reszelt sajt a tésztához, valamint a tetejére egy kevés és tojás.
A lisztet, az élesztőt, a vajat, a tejfölt és a reszelt sajtot jól összegyúrjuk. Ha száraz, egy pici tejet tegyetek bele (nekem az volt, de a tej megoldotta). Ha ez megvan, nem kell sem dagasztani, sem keleszteni, hanem nyújtsátok ujjnyi vastagságúra a tésztát, majd szaggassátok ki. A személyes trükköm: mivel nincs kör alakú szaggatónk meg amúgy is, nem kell a fenének sem, hogy a szétszabdalt tésztát újra kelljen gyúrogatni, így a kinyújtott tésztát késsel pici kocka-vagy téglalap alakúra vágom. Így egy az egyben kb 2 perc alatt ki lehet alakítani a kis kocka formákat, nem kell a leesett tésztadarabkákat újra és újra összegyúrni. Ha kész a szaggatás a pogik tetejét megkenem tojással és teszek rá egy pici sajtot. Egy tálcán (amire zsírpapírt helyezek) egymástól két cm távolságra elhelyezem a pogikat, és 12 percre bedobom a sütőbe. Ahogy kész, már lehet is enni. Rendkívül egyszerű és hihetetetlenül finom. Ha vendégségbe viszitek vigyázzatok, nehogy elkapjon titeket a hév és megegyétek egy ültő helyetekben.:)) A díszes társaságunkban mindenkinek nagyon ízlett és mivel az előző pogácsám nem sikerült valami jól, így nem tagadom büszke voltam magamra, hogy végre el tudtam készíteni:)

Ennyit a gasztronómiai tapasztalataimról. Nem vagyok amúgy egy konyhatündér, mielőtt Angliába jöttem soha nem közelítettem meg főzési szándékkal a konyhát, és magamat is megleptem, hogy mennyit sikerült itt fejlődnöm. Nemcsak, hogy rendszeresen főzök, de még élvezem is. Ugyan ez egy aupair blog, de gondoltam megosztom magasröptű gondolataimat is a konyhából, meg ki tudja, hátha valamelyik kollégámnak jól jön a fent megírt receptek valamelyike.

A következő bejegyzésben (holnap közzéteszem) a hiper szuper hétvégémről írok, az ereszd el a hajamat partiról Reninél valamint a windsori kirándulás részletei is jönnek, gyönyörű képekkel:)

11 megjegyzés:

  1. biztos fincsi lehet ez a pite, mondjuk elsőre elég furán hangzik, hogy egy pite, de ha belegondolok azért még sem egy tipikus pite...

    Ilyen pogit meg még nem is sütöttem amit nem kell keleszteni :P lehet kipróbálom, de tényleg ennyi élesztő kell bele? :D vagy csak elírás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg elírtam, 400 gramm liszt és 300 gramm élesztő kell bele. Amúgy itt az eredeti recept, amit a neten találtam:

      http://www.mindmegette.hu/egyszeru-sajtos-pogacsa.recept

      És tök furi, de tényleg nem kell keleszteni, megkel a sütőben :)

      Törlés
    2. óh, köszi, elég gusztusosan néz ki :D

      Nem semmi miféle főző mester lettél :P

      Törlés
    3. hehe, megmondom őszintén az élesztővel gondban vagyok, mivel idekint a lisztben élesztő is található (self raising flour) és mivel otthon sosem sütöttem így nem tudom, hogy milyen lisztek vannak. Én az itteni élesztős liszthez csak egy fél csomag élesztőt adok. A fene tudja, lehet, hogy belinkelt receptben elírta a nő a mennyiséget. Mindegy, mindenesetre átírtam a 300 gram élesztőt egy csomag-ra, az se nem túl sok se nem túl kevés:)

      Törlés
    4. A selfraising flour nem elesztot, hanem sutoport tartalmaz, kenyerfele tesztakhoz nem jo. En nem szoktam venni, csak ha biztosan azonnal elhasznalom es ha a boltban friss (nagyobb tescoban pl valoszinubb, mint a kis sarki indiai boltban, ahol esetleg honapok ota ul a polcon), mert a sutopor halott lehet benne. Inkabb veszek kulon sutoport es azt adagolom. Ezert irja amugy minden recept, h sr flour, de adj hozza meg egy kanalnyi sutoport...

      Törlés
    5. Nagyon köszönöm a leírást, ebből is látszik, hogy fogalmam nincs a sütésről (még) mert azt hittem, hogy a self raising-ben élesztő van, nem pedig sütőpor.:)Most, hogy egyre inkább kezdek belemerülni a sütögetésbe fel fogom "téképezni" ezeket a dolgokat, mi mit tartalmaz és mennyire tér el a Magyarországon megszokottól, mert legtöbbször magyar receptek alapján sütök, de idekint eltérőek az alapanyagok.
      A mostani pogi a self raising flour-ból fincsi lett, bár lehet, hogy ezt a szerencsés véletlennek köszönhetem, kezdők szerencséje, vagy mit szoktak mondani :D

      Törlés
  2. 300 dkg az 3kg. Nem fikazasbol, de atnezned a mertekegysegeket? 4 kilo lisztbol jo sok pogacsa lesz ;)

    VálaszTörlés
  3. Zsuzsi,nem dekagrammot irt hanem grammot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először tényleg dkg-ot írtam, csak azóta már átjavítottam, Fruzsi javaslatára;)

      Törlés
  4. Vegyél leveles tésztát (puff pastry), nyújtsd ki kb fél centi vastagra, tojással bekened, sajttal megszórod, kicsi só, felkockázod ès mehet a sütőbe. Ennél gyorsabbat nem találsz! Ès milyen finom!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Wow, szuper, ez tényleg nagyon gyors lehet és pepecselni sem kell a tészta gyúrásával, az ide-oda kiborult liszttel és a takarítással:) Mindenképp kipróbálom, nagyon köszönöm :)

      Törlés