NI-number igénylés, part 2

Néhány hónappal ezelőtt igényeltem először az NI-numbert (afféle adózási szám, elengedhetetlen, ha Angliában legálisan szeretnél dolgozni.) Aki már akkor is olvasta a blogomat tudhatja, hogy novemberben engem rettenetesen megszívattak a Job Centre-ben. Az akkori blogbejegyzésem ide kattintva megtekinthető.

Pár mondatban összefoglalnám, mi is történt az első NI-number interjúmon, tavaly novemberben:  Legutóbb az volt a problematika, hogy nem tudtam igazolni, hogy aupair vagyok, mert nem volt nálam a családtól kapott szerződésem. Ennek következtében az ügyintéző hölgyemény (aki még így visszagondolva, indulatok nélkül is iszonyatosan lekezelő volt) a státuszomhoz SELF EMPLOYED-ot, azaz egyéni vállalkozót írt be. Én legalább ötször elmondtam neki, hogy én nem vagyok egyéni vállalkozó, egyszerű aupair vagyok, a fizetésem el sem éri az adózási határt és semmilyen dokumentumom vagy nyilvántartásom nincs erről, hiszen az aupair-eknek effélére nincs szükségük. Érveltem nagyon szépen és udvariasan, hogy legyen szíves átírni a státuszomat, mert a self employed nekem nem lesz jó. A nőt mindez nem hatotta meg, nem írta át a státuszomat. Mindennek tetejében még azt is kérte, hogy igazoljam, hogy én self employed vagyok. Egyszerűen nem akartam elhinni, amit tapasztalok. Érthetően elmondtam neki, hogy nem vagyok egyéni vállalkozó, de a következő kérdése mégis az volt, hogy tudom-e igazolni, hogy az vagyok! Ne keressetek benne értelmet, én sem találtam. Aztán a nő kijelentette, hogy mivel nem tudom igazolni az egyéni vállakozói mivoltomat, így ő borítékolja nekem, hogy nem fogom megkapni az NI-numbert. Mindvégig hadart így a kérdései felét nem is értettem és az egész interjú angliai tartózkodásom egyik legborzalmasabb élményeként maradt meg bennem. Egy héttel később pedig megkaptam a levelet, miszerint elutasították a kérelmemet, nem kaptam meg az NI-numbert, indoklásként pedig azt írták, hogy nem tudtam bizonyítani, hogy egyéni vállalkozó vagyok! Jóisten az Égben, naná, hogy nem tudtam bizonyítani, ha egyszer nem vagyok az! Lényeg a lényeg tehát: tavaly norvemberben, az első interjúmon pusztán az ügyintéző hölgy kényén-kedvén múlt, hogy nem kaptam meg az NI-numbert!! Ha ő nem kelt fel volna bal lábbal aznap, akkor nekem már réges-rég meglett volna az NI-számom és tudtam volna bankszámlát nyitni, ami lényegesen megkönyítené az itt tartózkodásomat!

Meg kell mondjam, én még nem hallottam olyasmiről, hogy valaki ne kapná meg az NI-számot. Minden egyes aupair barátnőm és ismerősöm azt mondta, hogy ők minden gond nélkül megkapták és senki nem szívózott velük a Job Centre-ben. Talán nem meglepő, hogy mikor tavaly novemberben velem ilyen szépen "elbántak", enyhén szólva is a Földkerekség legnagyobb lúzerének éreztem magam, egyszerűen nem fért a fejembe, hogyan lehetséges az, hogy mindenki megkapja, mindenkinek simán megy és én vagyok az egyetlen széles-e világon, akit elutasítanak. Ez amúgy tipikus én: ha mindenki másnak sikerül, akkor tutira pont én leszek az az egy, akinek nem! De, aki ismer, az tudja, hogy nem a siránkozásról vagyok híres. Tavaly ősszel, az elutasító levél után minden bátorságom inamba szállt és úgy döntöttem, hogy jópár hónapig hanyagolom az NI-number témát. Viszont ahogy teltek a hónapok adódtak olyan helyzetek, amikor nagyon jól jött volna egy nyomorult bankszámla (amit NI number nélkül nem nyitnak).
Néhány héttel ezelőtt pedig gondoltam egyet, felhívtam a Job Centre-t és kértem egy újabb NI-number időpontot. Mielőtt tárcsáztam volna, jópárszor átgondoltam a helyzetet, gondolatok sokasága cikázott át az agyamon, hogy esetleg megint nem fogom megkapni, megint bunkók lesznek stb. De tudjátok mit? Ha kidobnak az ajtón, én visszamászok az ablakon! Engem nem érdekel, de addig fogok a Job Centre nyakára járni, amíg meg nem kapom a számot! Ha 10 interjún kell megjelennem, akkor 10-szer fogom felvenni a playpofát és mosolygok kifelé az ügyintézőknek. Tehát minden bátorságom összeszedve 2 hete felhívtam az irodát és kértem egy új időpontot. Megkérdezték, hogy ez lesz-e az első interjúm. Nyögve-nyelve válaszoltam, hogy nem, egyszer már elutasítottak. A hölgy a vonal túlsó végén továbbra is kedves hangnemben közölte, hogy semmi gond, hátha most több szerencsém lesz és adott egy időpontot. Bár ez még nem jelent semmit, de legalább kedves volt, gondoltam ez már jó előjel, ki van zárva, hogy mégegyszer úgy járjak, mint legutóbb.

A második NI-number interjúmra pedig ma délelőtt került sor. Ez már alapból úgy hangzik, mint valami paródia, hogy már a második interjún kellett, hogy megjelenjek, de a cél érdekében mindent ugyebár. :) Mikor megkaptam az időpontot még egyeltalán nem izgultam, gondoltam most, rutinos rókaként ott ülve már semmi gond nem lesz, már tudom, hogyan zajlik egy ilyen interjú és azt is, hogy miket kérdeznek, tehát biztos, hogy meglepetés nem érhet. Aztán ahogy közeledett az interjú napja, az én aggodalmam is ezzel arányosan erősödött és tegnap már annyira ideges voltam, hogy befontam még a szemöldökömet is.. Tegnap este mindent gondosan előkészítettem: az útlevelemet, a Job Centre-től kapott levelemet és a hosztcsaládomtól kapott szerződésemet is eltettem a táskámba, kb ötször ellenőriztem, hogy minden megvan-e, nem akartam úgy járni, mint novemberben, amikor a szerződésemet otthon felejtettem.

Érthető módon ma reggel úgy indultam el itthonról, mintha a kivégzésemre mennék és csak túl akartam már lenni az egészen. Jelentem, túl vagyok rajta és ezerszer pozitívabban zártam a mai interjút, mint a legutóbbit :)) Már az előjelek is sokkal jobbak voltak.  Novemberben mikor odaértem a Job centre-hez, iszonyatos fejetlenség fogadott, minimum 60 ember tolongott az iroda előtt az utcán és odabent is balkáni állapotok voltak. Ezzel szemben ma délelőtt semmi hasonlót nem tapasztaltam, mikor bekanyarodtam a Job Centre utcájába megkönnyebülten konstatáltam, hogy nemhogy tömeg nincs, de senki nem áll az épület előtt. Bementem, mivel már ismerem a dörgést így rutinosan a második emeleti iroda felé vettem az irányt, a váróban szintén nem volt tömeg és helyet foglaltam. Kb 20 percet vártam, mielőtt szólítottak, de én azokat a perceket nem kívánom senkinek! Elég sok múlik egy ilyen interjún, mert ha megkapom az NI-numbert akkor  dolgozhatok, bankszámlát nyithatok és tuljadonképpen az egész angliai életem könnyebb lesz. Ráadásul végig ott lebegett a szemem előtt láthatatlan szalagcímként, hogy egyszer már elutasítottak és ha neadjisten ez mégegyszer megtörténik, akkor nem tudom mekkora esélyem lehetne a jövőben megszerezni ezt a számot. A gyomrom egyben volt és csak remélni mertem, hogy egy jófej ügyintézőt fogok ki...

A 'megváltóm' pedig egy középkorú férfi lett, szólított, majd mikor az asztalához értem kedvesen köszöntött és leültetett. Itt már volt egy jó érzésem és kezdtem felengedni. A hapsikám tényleg nagyon rendes volt, össze sem lehet hasonlítani azzal a hárpiával, akihez legutóbb kerültem. A 15 perces beszélgetésünk sem interjúhoz hasonlított, inkább csak lejegyezte az adataimat, közben eldudorászgatott magában, időnként pedig megkért, hogy írjam alá az oldalakat.
Hogy miért is mondom, hogy ez az egész ügyintéző függő?? Mikor a hapsikám meglátta a számítógépes nyilvántartásban, hogy nekem nem ez az első interjúm, megkérdezte, hogy legutóbb mi volt a baj? Itt egy pillanatra nagyon megijedtem, gondoltam, kész, be leszek skatulyázva, mint egy olyan személy, akinek valami oknál fogva nem lehet megadni az NI-numbert (tudom, hogy nem kellett volna egyből a legrosszabb esetőségre gondolnom, de mit csináljak, hisz egyszer már borzasztóan kicsesztek velem?)  Erőmet megfeszítve próbáltam leplezni az idegességemet és válaszoltam, hogy legutóbb az ügyintéző engem self employed-nak írt be és ez vezetett ahhoz, hogy nem kaptam meg a számot. Erre a hapsi meghökkenten kérdezte: "Ki találta ki, hogy maga egyéni vállalkozó?" Mondtam, hogy az ügyintéző így látta jónak és ezt írta be. A bácsi megvonta a szemöldökét és hozzátette, hogy nem így kellett volna történnie, az előző ügyintézőmnek is aupairként kellett volna regisztrálnia és meg kellett volna kapjam az NI-számot. Nem győztem bólogatni, magamban pedig szitkozódtam, hogy igen; tényleg ennyit számít, hogy kihez kerül az ember.  Az interjú hátralévő részében nem is nagyon kérdezett semmit, csupán lejegyezte az eddigi angliai lakcímeimet, a telefonszámomat, szüleim nevét stb, aztán mire felocsúdtam már végeztünk is. Visszaküldött a váróba egy negyed órára, amíg leelenőrzik az útlevelem érvényességét és viszontlátásra!  Azzal köszönt el, hogy ne aggódjak, ez alakalommal minden bizonnyal megkapom az NI-numbert. E mondat hallatára majd kiugrottam a bőrömből és madarat lehetett volna fogatni velem :)) Másnak ez tán nem lenne ekkora öröm, vagy nem menne ennyire csoda-számban (naná, hisz mindenki megkapja), de mivel már egyszer elutasítottak ígyhát számomra ez a hetem, sőt tán a hónapom fénypontja. Ennél jobb már csak az lenne, ha a következő 2 hétben egy olyan levelet vehetnék kézbe, amelyben az áll, hogy megkaptam az NI-numbert.
Tényleg éles a különbség a legutóbbi és a mostani interjúm között: legutóbb a csaj már az interjú harmadik percében szó szerint kijelenetette, hogy borítékolja, hogy nem kapom meg a számot, ma pedig a bácsi azzal köszönt el, hogy ne addógjak mert biztosan meglesz.

Mindenesetre nagyon megkönnyebülten hagytam el az irodát ma délelőtt, örültem, hogy ez is megvan és ha minden igaz, akkor az NI-number is kezemben lesz 2 héten belül. Ha ez így lesz végre nyithatok bankszámlát és nem kell mindig másokat zargatnom, ha valamit a netről akarok venni. Az sem utolsó szempont, hogy a fizetésem is jöhetne automatikusan minden héten és nem kéne a hosztanyám nyakára járom péntek estétől következő hétfő-keddig, hogy legyen már olyan kedves és álljon meg az egyik bankautomatánál és vegye ki a pénzem, elvégre legalább 100 mellett halad el egy nap leforgása alatt (szóval rohadt nehéz lenne időben levenni a fizumat.)
Összefoglalásként adnék valami tanácsot, ha tudnék, de mint láthatjátok, az ügy alakulása abszolút nem rajtam múlt, hanem azon, hogy kihez kerültem az irodán belül. Aupair-eknek azt tudom javasolni, hogy az NI-number interjúra vigyétek magatokkal a családtól kapott szerződést, ezzel tudjátok bizonyítani, hogy aupairek, nem pedig self employed-ok vagy egyebek vagytok. Ha nincs szerződés, akkor írassatok egyet! Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég egy egysoros levél a hosztanyukától, amiben kijelenti, hogy nála laksz és neki dolgozol, mint aupair.

Ennyi lenne a második, és remélhetőleg utolsó 'köröm' a csodálatos Job Centre-el. Az eredményről mindenképpen beszámolok, szeretném, ha a Nyuszika NI-numbert tojna idén, hehe :) (Ha már tavaly, karácsony előtt nem kaptam meg.) Sok sikert mindenkinek, aki hasonló procedúrákra adja a fejét! :)