Majdnem tűzvész, az aupair és a háziállatok

 

Hát, tegnap este úgy döntöttem bolognai spagettit főzök, ám mivel anyuka még nem volt itthon 7-kor sem (új munkahelye van és még most illeszkedik be) így gondoltam , hogy bekapcsolom a gyereknek a tv-t a konyhában, odahozta a játékait én meg békésen nekiálltam főzni. Tök idilli volt, a gyerek minden gond nélkül megette a vacsiját, csendben eljátszott a tv előtt én pedig nekiálltam az étel elkészítésének. Olyan béna lábasunk van viszont, hogy a füle is fémből van, nincs rajta semmi hőálló anyag így gondoltam konyharuhával fogom meg, amíg kevergetem a hozzávalókat.  A gond abból adódott, hogy a gyerek egy pillanatra kiment a konyhából majd valamit hozott és kérte, hogy nézzem meg. Így tettem, és ez a 2 másodperc pont elég is volt arra, hogy a rongy hozzáérjen a max-ra feltekert gázhoz és lángra kapjon. Már lángolhatott egy pár másodpercig mire észrevettem, mivel mikor megláttam mi történt, akkor már a rongy szinte egész felülete lángokban állt, épp csak az a pici része nem ahol fogtam, de az ujjaimon már éreztem a lángok perzselését. Még szerencse, hogy amúgy nem vagyok pánikolós, gyorsan kapcsoltam, elviharoztam a ronggyal a csapig, és ráengedtem hideg vizet, néhány másodperc alatt el is múlt a krízis. Hadd ne mondjam mennyire voltam megijedve, mivel ha még néhány másodpercig nem veszem észre, hogy kigyulladt a rongy (ami félig a kezemben, félig a konyhapulton volt) akkor a pultot is megkapta volna amit egy kicsit nehezebb lett volna eloltani és utána kimagyarázni. Ráadásul a gyerek is otthon volt velem, akiért én felelek, ilyen helyzetben magasról lesz@rom a konyhát meg a pultot de bele sem akartam gondolni mi lett volna ha nagyobb baj lett volna. De hálistennek nem lett, a rongyot eloltottam, volt egy pici füstszag de simán kiszellőzött pár perc alatt. A gyerek észre sem vette,(mert mikor kigyulladt a rongy ő pont akkor ment vissza a nappaliba így ő nem volt veszélyben) el volt foglalva a játékaival, én pedig gyorsan kukáztam az megpörkölődött mosogatórongyot. Néhány perccel később remegő kézzel ugyan folytattam a főzést. Ennyit tehát a tegnap esti "kalandomról". A kaja amúgy finom lett és anyuka nem győzte dícsérni. (A tűzről nem szóltam, de amiről nem tud az nem fáj neki.)


Evezzünk más vizekre, a napokban sokat gondolkoztam a háziállat témáról, mert az aupair-nek ha belegondolunk, egyeltalán nem mindegy, hogy van-e állat a háznál vagy sem, kell-e heti plusz x órákat takarítani/bosszankodni avagy sem, tehát ezt a "házziállat kérdést" fogom most egy kicsit boncolgatni.

Főleg azoknak, akik még most készülnek aupairkedni, biztosan fontos szempont, hogy van e háziállata a fogadócsaládnak. (Aki meg már volt aupair, biztosra veszem, hogy megvan a véleménye róla.)
Nekem 3-ból 3 hosztcsaládomnak volt háziállata, így teljes biztossággal kijelenthetem, hogy aupair-ként szívás, ha állat van a háznál. (Ezt mondom úgy, hogy ORIÁSI állatbarát vagyok.) Tehát ha elfogadtok tőlem egy tanácsot, nagyívben kerüljétek el a háziállatos családokat.
Mielőtt belemegyek a téma alaposabb kivesézésébe előrebocsájtom, hogy otthon Magyarországon nekem is van 2 kutyám, rajtuk kívül volt már papagájom és höcsögöm valamint halaim, szóval nem vagyok háziállat-ellenes, minden állatomat imádtam/imádom és az egyik kutyám bent él a házban és soha semmi gond nem volt vele.

Viszont idekint Angliában mások az állattartási szokások, mások az emberek és az állatokhoz való viszonyulásuk (lustábbak az a helyzet.) Magyaroszágon a legtöbb család vagy a kertben tartja a kutyákat/macskákat, vagy pedig be vannak tanítva szobatisztaságra.

Szorizgatás következik.

A legelső családomnak volt 2 macskája és 2 hörcsöge. A hörcsögök a fürdőben laktak egy ketrecben, így azon kívül, hogy bűzlöttek, mint a gödény (már bocsánat) nem sok vizet zavartak. A gyerekek etették őket, néha kiengedték őket a ketrecükből és beletették őket a kádba (nem volt benne víz), hogy ott futkossanak. Ezek a kis cukiságok (azon kívül, hogy haraptak) nekem nem okoztak sok bosszúságot, csak akkor mikor takarítottam a kádat és benne figyelt egy kis hörcsögürülék.  (Mindenki a zuhanykabinban zuhanyzott minden nap, így lehetséges, hogy a kádban maradt a trutyi, mivel az hörcsögfuttatáson kívül nem igen volt használva.)

A macskák közül az egyiket még odaérkezésem hetén elültötte egy autó (R.I.P.). A másik már 23!!! éves volt, öregebb mint én, az anyukának már időtlen idők óta megvolt, és persze imádta, ahogy a gyerekek is. Bár a macska szobatiszta volt és nagyon aranyos (nekem semmi bajom a macskákkal) de a szőre mindenütt ott volt, nem egyszer mentem le reggel a konyhában arra, hogy macskahányás fogadott, és a cica minden étkezésnél velünk evett, frankón az asztalnál. Komolyan! Egyszer pl mikor a családdal reggeliztünk a macska is ott kavart az étkezőasztalon (ez mindig így volt), de ezen a reggelen telt be a pohár, mivel a dög belenyalakodott a műzlimbe. Ekkor megfogtam a macskát és letettem a földre. A nagyobb gyerek rögtön rámszólt, hogy ne csináljam ezt, mert a macskának meg van engedve. Majdnem lementem hídba. A macska továbbá a csapból itta a vizet, nem volt hajlandó sehonnan máshonnan, bemászott a csapba és meg kellett nyitni neki a vizet. A "mutatvány" maga aranyos volt, de mikor elképzeltem, hogy oda tesszük be  mosogatásra váró edényeket, amikből később eszünk, hát picit gyomorforgató volt. Az is mindennapos volt, hogy a macska segített az anyukának elkészíteni az ételt, beledugta a bajszát a salátába meg amit ért, a szülők persze visszanyomták a macskát, ha ezt észrevették, de akkor is bizarr az egész.
A szőrre azt mondom, hogy oké, az ellen nem lehet védekezni, van és kész, mégha időnként a házba rókázik a macska hát egye fene az is előfordul, de ilyet én biztos nem hagynék hosszútávon, hogy az asztalon/pulton mászkáljon, és velünk egyen stb.

Csak, hogy eltudjátok képzelni a látványt:))

Szóval ennyire nagyok a szemléletbeli különbségek Kelet-és Nyugat-Európa között. Ok, biztos Magyarországon is van ilyen, de én idekint akárkivel beszélek, aki macskás családnál van, hasonlókról panaszkodnak.
A szegény macska már meghalt, nem is csoda, hisz 23 éves volt, mindenféle egészségi bajjal. Sajnáltam mikor meghalt, mert a fent említettek bár egy picit fusztrálóak voltak, túl nagy bosszúságot nem okoztak és egyébként meg szerettem a kis vén szőrmódot.  Az anyuka valósággal összetört, amit meg is értek, mivel a macska neki régebb óta megvolt, mint a gyerekei.



R.I.P. te lustaság, mert amúgy imádtalak


 

Ennyit a macskákról, nagyon édes állatkák, messziről én is szeretem őket, de aki kijön aupairkedni és lesz macska a családjában, számíthat rá, hogy lehet meg kell vele osztania a reggelijét és hasonlók.

Én nagyon nagy kutyabarát vagyok, szerintem ők a legértelmesebb és leghűségesebb állatok a Földön. Nekem is van 2, egy dalmata, ő a kertben él és egy shi-tzu, ő a házban.

Amikor elköltöztem a második családomhoz, ők azért választottak engem, mert akkor terveztek kutyát venni (ajándékba a kislány 6. szülinapjára), de nekik még sosem volt, így kellett nekik valaki, akinek nagy tapasztalata van a kutyatartással. A nőnek elég volt csak megmutatnia a telóján a képet a leenedő kutyájukról, amikor interjún voltam náluk, és én egyből bezsongtam, nagyon édes kistestű, fehér színű kutyus és reménykedtem benne, hogy engem fognak választani, és ez így is lett.

Aki régóta olvas láthatott már jópár képet az előző családom kutyájáról, kistestű, hófehér, tipukusan az a kutya akiket a reklámokban szoktak mutogatni, az ára is megvolt, 800 fontért vásárolták a szülők és ebben még nincs benne sem az ágya, sem kajája, semmi, csak maga a kutya. 
Amikor hazahozták a kutyát hamar világossá vált számomra, hogy nem csak besegítenem kell a kutya körül, de én leszek az, aki "felneveli" ezt a kutyát, ergo betanítja, takarít utána, fürdeti, stb. Természetesen ettől függetlenül a kutyát imádtam, nagyon-nagyon értelmes egy kis lény, ő volt a legjobb barátom a családban, a kutyától annyi szeretetet kaptam, amennyit a család 3 tagjától együttvéve sem. Voltak azzal a családdal nehezebb napjaim is, és sokszor csak az tartotta bennem a lelket, hogy ott van a Toto kutya, akit imádok, komolyan mondom sokszor csakis miatta nem váltottam családot. Tudom, furcsának tűnhet ez a szöveg, de velem ott egy évig senki sem törtődött, érzelmileg nagyon elhanyagolt engem a család, de a kutyus mindig hűséges volt. Nagyon igaz a mondás hogy a kutya az egyetlen lény, aki jobban szeret téged, mint te saját magadat.  Én sosem fogom kétségbevonni azt, hogy a kutya a leghűségesebb állat ezután az egy év után, amit azzal a családdal töltöttem.





Ki ne lenne oda érte?!:))

Leges-leges-legeslegjobb<3

Tehát emíltettem, hogy a kutya teljeskörű gondozásáért én voltam a felelős, ezt én nem bántam, mert nagyon imádtam őt, szívesebben fürdettem meg a Totot, mint mondjuk főztem a családnak vacsorát, de ettől függetlenül szerintem a család feladata lett volna mindaz, amit én csináltam, elvégre övék a kutya. Én ott voltam a kutyával 1 évet, ezalatt hozzám nőtt, mivel én voltam vele minden álló nap egész nap, plusz sétálni én vittem minden nap, etettem, fürdettem stb, és aztán egy év után el kellett válnom tőle. Ez szerintem a kutyának sem tett jót, nagyon is érző lények és kötődnek. Nem tudom, hogy hogyan viselkedett a távozásom utáni első pár napban, de bármit tennék rá, hogy nem evett rendesen, "depis" volt és megviselte. Én nem bánom, hogy mindent én csináltam körülötte, mivel imádtam és ez nekem nem volt fáradtság, de szerintem a család belegondolhatott volna abba, hogy ez a kutyának sem tesz jót, hogy ennyire kötődik, mert egyszer el kell válnunk.

Egyszóval jobban be kellett volna segíteniük a kutya körüli teendőkbe.  Igen, annak ellenére, hogy én mint aupair kellett volna, hoyg mindössze besegítsek, ennek ellenére én voltam az, aki MINDENT elvégzett a kutya körül és szerintem ez messzemenően túlmegy az aupair feladatkörén. Sok gusztustalan dolgot is meg kellett csinálom, amikkel kapcsolatban tényleg azt éreztem, hogy túlmegy minden határon. Pl a kertben lévő kis kukába gyüjtöttük a kutyasz@rt, a kis zacskókat amikkel felszedtük a kutyakakit, és azt bizony nekem kellett kiüríteni amikor megtelt. Hadd ne mondjam mennyire ocsmány büdös gusztustalan -én nem is találok megfelelő jelzőt ide- volt, elcipelni azt a nagykukáig, és kiborítani (tele volt esővízzel is, így tul.képp szaros lé volt ), miután ezt elvégeztem temrészetesen azonnal bevágtam a rajtam lévő cuccokat a mosógépbe és hajmosással egybekötött zuhanyt vettem. Undorító. Ami mégundorítóbb, hogy ezt a család elvárta.  Szerencsére csak néhány havonta telt meg a szemetes, talán 3x ha kiürítettem az egy év alatt, szóval nem volt ez egy gyakori mutatvány, de olyankor szívesebben borítottam volna be a trutyit mondjuk a szülők szobájába.  (Ne kérdezzétek, hogy akkor mért nem hagytam ott őket, mint mondtam 3szor ha megcsináltam ezt egy évben,  és én nem vagyok az az ide-oda ugrálós fajta, aki egyből vált ha nehézsége akad, meg a költözéssel, új családtalálással járó hercehurca miatt nem érte volna meg, és ott volt a kutya akit imádtam. Ennyi.)

Aztán a család minden tagja reggel 7-kor kelt, viszont a kezdeti időkben mikor a kutyu még nem volt szobatiszta, nekem már 3/4 7-kor fent kellett lennem és ezt kapjátok ki, a szükők szobájából kellett kivinnem a kutyát (mivel náluk aludt) akik akkor még aludtak, tehát őket egyeltalán nem zavarta, hogy én ott kavarok a hálószobájukban a kutyára "vadászva" amíg ők alsznak. Kész, kabaré, hihetelten, az utolsó dolog amit én akarnék az az, hogy egy vadidegen (mert az aupair az vadidegen) a szobámba jöjjön hajnalban miközben én a férjemmel hálok,  tán éppen meztelnül de mint mondtam, ebben az országban teljesen mások a szokások, mások az emberek, az, ami nekem abszurd,  másnak például meg sem kottyan. Erről hálisten leszoktak az első 2-3 hónap után, bár én úgy voltam vele, hogy nekem mindegy, nem az én fenekemet bámulja egy vadidegen,(amúgy sosem láttam semmit, mert sötét volt, nade értitek az elvet) ha őket nem zavarta én minek akadékoskodjak, nade tény, hogy nagyon megörültem, mikor ez megváltozott. 

Minden hétköznap én vittem sétálni, egy kistestű kutyáról van szó, akiknek szeritnem fél óra is elég, de elvárták, hogy napi egy órát sétáltassam. Ezt mondjuk nem tartottam be, kint voltam vele 25-30 percig, de ennyi, ezzel is túl lett lépve a munkaóráim száma, de ezt mondjuk én nem számítottam bele mert nagyon szívesen vittem a kutyust egyébként. Persze volt, hogy elvittem jó hosszú sétákra de nem minden nap. Amikor esőre állt az idő, sokszor úgy döntöttem hogy inkább nem viszem ki mert fehér a kutya és minden kosz/sár meglátszik rajta, ám nem egy ilyen alkalommal szedte le anyuka majdnem a fejemet, hogy mit képzelek, hogy szegény kutya a házban szenved (de ő nem vitte ki.)

Én tanítottam be a kutyut a szobatisztaságra, teljesen egyedül, ezért mondjuk büszke vagyok magamra mert elég hamar megtanulta a rendet a kisöreg, és én tanítottam be neki a parancsszavakat pl ül, fekszik, pacsi stb.

Eleinte fürdették, majd később azt is rámsózták, ez már tényleg a no comment kategória.
Egyszóval azon túl, hogy náluk én vezettem a teljes háztartást, a kutya teljeskörű gondozása is az én feladatom volt, holott szerintem nem kellett volna hogy az legyen, max szívességszerűen kellett volna ezekre néha megkérnijük. (Az etetés és a napi fél óra séta az, ami elvárható egy aupairtől ha háziáállatról van szó de semmi több.)  Ettől függetlenül, hogy ez sokszor fárasztó volt, én szívesen csináltam ezeket, mert tényleg a kutya volt az egyetlen lény abban a családban, aki engem is "emberszámba" vett (hehe, de furán hangzik ez így), tényleg rengeteg szeretetet kaptam tőle, sokszor aludt velem, én tanítottam be minden tudományára és büszke vagyok rá, hogy olyan okos kis kutya, mint amilyen. Borzasztóan hiányzik, tul. képp abból a családból nekem más nem is hiányzik,(persze a kislány is egy kicsit) de a kutya a legjobban, azért bármit megadnék, hogy újra elvihessem sétálni, vagy akármi, még a fürdetést is bevállalnám. Amiket leírtam nem panasznak szántam, imádtam a kutyát és a vele való foglalkozást és nem másítanék meg semmit az évből amit náluk töltöttem, nekem nem volt fáradtság a kutyával foglalkozni, viszont a családnak is jobban közre kellett volna működnie és nem engem minősít, hogy a család mit várt el tőlem.

De ez szerintem teljesen egyértelmű, hogy amit ők tőlem elvártak messzemenően meghaladja az aupair "hatáskörét", és ne higgyétek, hogy az én esetem egyedi, rengeteg aupair-nek ismerem a törénetét, valakiét személyesen is, vannak akiket csak fórumokról /blogokból, de mindenki, akiknél kutya /macska van panaszkodnak arra, hogy folyvást takarítani kell a kutyaszőrt (vagy éppen sz@rt), hogy minden reggel ugatásra ébrednek és még hétvégén is nekik kell korán reggel sétálni vinni az ebeket, szóval az egy dolog,ha te szereted a kutyákat, én is rajongok értük, de sokan kihasználják ezt, vagy csak kihasználják simán az aupairt és a gyerekek és a háztartás mellett még a házikedvenceket is a fiatal lányokra sózzák.


 A jelenlegi családomban is van egy kutya, egy 11 éves, szintén kistestű kutyuli.  A mostani családom viszont szöges ellentétje az előzőnek. Az előző elvárta, hogy MINDENT én csináljak a kutya körül, a mostani viszont csak annyit kér, hogy reggel/este etessem meg, és engedjem ki a kertbe napjában párszor, de semmi több. Szóval nem használnak ki, nem kell órákra sétálni vinnem, sem fürdetnem, sem összeszedni amit potyogtat szóval semmi egyéb. Azt gondolom, hogy a családom nagyon korrekt, hogy ezt így betartja és nem sózzák rám a kutya gondozását.
Bár ez jól hangzik, viszont az a baj, hogy ez a kutya már 11 éves, és 11 év alatt nem tanították meg őt a szobatisztaságra. Sajnos gyakran a házba pisil, nincs rendszeresen fürdetve, emiatt megvan a bukéja.Van, hogy reggelizek/vacsizok, a kutyu ott kavar körültöttem és frankón elmegy az étvágyam a szagától. A kutya maga aranyos, és én tudom, hogy nem ő tehet arról, hogy 11 éven keresztül nem tanították meg szobatisztaságra. Higgyétek el, baromi zavaró tud lenni az, hogy egyfolytában úgy kell mászkálnom a házban, hogy azt kell néznem nem-e lépek kutyapisibe, én nem ehhez szoktam hozzá.  Gondoltam rá, hogy ezt a kutyut is "kiképzem" , mint ahogy Toto-t is kiképeztem, hogy szobatiszta legyen, nade már 11 éves, kutyaévben 77, szóval nem pesszimizmusként mondom, hanem csak reálisan, hogy őt már hiába próbálnám bármire tanítani, öreg szegényem. A Toto-t szívesen ölelgettem, velem aludt az ágyamban, de ezt a kutyát nem nagyon szoktam fogdosni mert tényleg van egy bukéja, mivel csak pár havonta megy el kutyafodrászhoz, aki megfürdeti /levágja a szőrét. Amúgy egy békés aranyos jószág, szeretem mert édes és ragaszkodó, megsimogatom, játszom vele de ennyi, sajnos hozzá annyira nem tudok kötődni mint a Toto-hoz, de megintcsak hangsúlyozom, erről nem a kutya tehet, hogy nem lett megtanítva a fontosabb dolgokra.

Egy rövid megjegyzés a farmon élő családokról: a legtöbb ilyen család beleírja már az aupairwolrd-profiljába és hirdetéseibe is, hogy olyan aupairt várnak, aki ért a lovakhoz, háztáji állatokhoz pl malacokhoz, ergo náluk frankón lehetne lótrágyát lapátolni heti 70-80 fontért. Ezt nem így szó szerint írják természetesen, de vigyázzatok ha farmra mentek, mert nagyon szép helyek (főleg az angliai farmok) de sokan elvárják, hogy nem csak a gyerekek körében de az istállókban  is besegíts. Ha valakinek ez nem probléma akkor jó, de ez azért nem az aupair feladta valljuk be.

Szóval összegzésként a háziállat témához: az a helyzet, hogy a legtöbb aupair, akit én ismerek és akinek volt háziállat a családjában azt mondja, hogy rengeteg pluszmunkával járnak. Az egyik véglet az, hogy neked kell mindent elvégezni az állatok körül, a gusztustalan dolgoktól elkezdve mindent, mivel a családok jó része sajnos azt gondolja, hogy ezért vagy ott, erre jó példa az előző családom.  Persze megeshet, hogy nagyon megszereted a kutyát/állatot, mint ahogy én is megszerettem a Toto-t, és akkor ez nem lesz teher, de ha nem, akkor viszont ez igenis fárasztó tud lenni, hogy más háziállata után futkozol és takarítasz, holott nem is a tiéd és nem is a te feladtatod lenne. Van a másik véglet, aki nem vár el tőled szinte semmit a háziállatokkal kapcsolatban (pl a jelenlegi családom) de  ott sanszos, hogy ők sem csinálnak nagyon semmit pl nincs betanítva, és akkor meg a házban elszórtam található kutyapisi lesz a gond. De még így is azt mondom, hogy a mostani családom még a jobbik eset, mert a pisit feltakarítom, ha meglátom és ennyi,túlteszem magam rajta dehát gondolhatjátok, hogy nem felemelő.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincsenek a háziállatokat normálisan tartó családok, akik tényleg csak annyit várnak el, amennyi egy aupair-től elvárható,és ők is kiveszik a részüket de szerintem belőlük van kevesebb. Én tényleg nem bánom, hogy annyit kellett foglalkoznom Totoval, mint amennyit, de ha én még leszek aupair a mostani családom után bárhol is, akkor vagy olyan helyre megyek ahol nincs állat, vagy alaposan meggyőződöm a család állattartási szokásairól (bár ez úgyis csak lakva derül ki igazán). Mindenkinek azt tudom javasolni, még annak is aki nagy állatbarát, mert jómagam is az vagyok, hogy mérlegelje, hogy idekint teljesen mások az állattarátsi szokások, itt a ranglétrán az aupair a háziállat után jön, szóval a kedvencek fontosabbak lesznek mint te. Nem mondom, hogy ne menjetek háziállatos családokhoz, badarság lenne ilyet kijelenteni, mert én is az egy-két bosszúságtól eltekintve jól éreztem magam minden családomnál, de győződjetek meg róla, hogy nem ti lesztek az állatgondozók az adot helyen.