Skócia 2. Megérkezés, első nap, a skót mentalitás, couchsurfing és városnézés

Az előző bejegyzésben ott hagytam abba, hogy megérkeztünk Edinburgh-ba reggel fél 8 után és az út alatt a füzetembe írt jegyzeteimet osztottam meg itt a blogban. Miután Skóciába értünk több jegyzet nem készült, így ma már nem a füezemből fogom átmásolni, amit akkor és ott írtam, hanem szimpla visszaemlékezés lesz az egész.

Reggel 8-kor elindultunk Zitával a buszállomásról, hogy megkeressük a kanapészörfös szállásunkat, ami a szállásadónk emailei alapján nem messze található a belvárostól.

Szót kell ejtsek a skótokról: Nem akarom rossz hírüket kelteni, elvégre csak 2 napot töltöttem Skóciában, de nekem ezalatt az jött le, hogy a skótok nemtörődömök, nem valami készségesek és nem igazán segítőkészek.Nyilván mindenki ismer skót vicceket amelyekben a skótokat irígynek, bunkónak és érdektelennek állítják be és hát azt kell mondanom, hogy szerintem ezeknek a vicceknek abszolút megvan az alapja. Ne értse félre senki, a kirándulást ez abszolút nem árnyékolta be, nem készültem ki a skótoktól és nyugodt szívvel ajánlom Edinburgh-ot (és más skóciai várost/helyet) úticélnak, mert ha csak turista vagy ott pár napig akkor meg se kottyan az ő életszeméletük, ki lehet bírni a hozzáálásukat, nameg Skócia gyönyörű hely, az a helyzet, hogy a legeslegszebb hely, ahol én eddig jártam (nyilván szubiektív, de tényleg mesebeli az ország), szóval ezt nem panasznak szántam, de gondoltam fontos megemlíteni, mert sem én sem a Zita nem tudtuk nem észrevenni a mentalitást, ami ott van.
Példának okáért, reggel, miután megérkeztünk, a buszállomáson akartunk napijegyet venni a helyi buszhálózatra, és mikor odamentem a jegyirodába ezt megtenni, a férfi nem is köszönt, kb észre sem vette, hogy ott vagyok (illetve de, mert úgy nézett rám, mint a véresrongyra), és mikor elmondtam, hogy mit akarok akkor bunkó stílusban közölte, hogy azt idebent nem lehet, hanem csak a buszon, de úgy beszélt velem, olyan szájbarágósan mintha ezt nekem alapból tudnom kellett volna (mégis honnan?).

Ezután kimentünk az utcára, még csak reggel 8 óra volt, a város teljesen üres, egyből mesebeli panoráma tárult elénk, láttuk a várat, rengeteg tornyot és világítótornyot, romokat, gyönyörű történelmi épületeket, pont olyanokat, amelyek akár egy film díszleteinek is simán beillettek volna, és a város mentén található vulkánt.Edinburgh-ot teljesen áthatja a történelem, gyönyörű város, egy külön világ.

A skótokra visszatérve: Amikor felszálltunk a buszra, megkérdeztük a sofőrt, hogy milyen irányba megy a busz (gondoltuk kapunk egy helységnevet) erre a drága sofőrbácsi nemes egyszerűséggel közli velünk, hogy : "Előre." Ekkor már több mint 24 órája nem aludtam és a flegma válasz hallatára nagyon bepipultam és mondtam a sofőrnek, hogy igen, gondoltam, hogy errefelé nem tolatva, hátrafelé közlekednek a buszok (de amúgy szerintem meg sem hallotta, legalábbis nem nagyon reagált a válaszomra.) Így leszálltunk Zitával (könnyeinkel küszködtünk a röhögéstől, amit a sofőr válasza válott ki belőlünk) és kerestünk egy másik buszt, de már akkor tudtunk, pedig akkor még csak fél órája voltunk Edinburgh-ben, hogy a skótok nem véletlenül örvendenek olyan hírnévnek, mint amilyennek. 
A kirándulás során még számtalanszor tapasztaltunk meg hasonlót a skótokkal kapcsolatban, és  ami még érdekes, hogy mi turistaként jobban tisztában voltunk bizonyos dolgokkal, mint maguk a helyiek, de mint mondtam, ez nem rontotta el a kirándulásunkat, sőt adott egyfajta humort az egésznek.


Biztos sokatokat érdekel, hogyan alakult életünk legeslegelső couchsurfing-es (kanapészrörfös) élménye: Az első utunk szombat reggel természetesen a szállásadónhoz vezetett, nem csak azért, mert le szettük volna már pakolni végre a cuccainkat mielőtt a nyakunkba vesszük a várost, hanem nagyon izgatottan vártuk már a befogadónkkal (D)-vel a találkozást. D nem skót, hanem angol, 31 éves és évekkel ezelőtt költözött Edinburgh-ba. Az emailei és az adatlapja alpán jó arcnak tűnt, de persze fő az óvatosság. Emíltettem már egy korábbi bejegyzésben azt is, hogy a csávónak rossz a lámpa a zuhanyzóban és mint írta, lehet zuhanyozni csak nyitott ajtóval, és megmondom őszintén ez amilyen viccesnek hangzik (én is röhögtem rajta) , azért engem mégis óvatosságra késztetett.

Kisebb kavargás után Zitával sikeresen megtaláltuk a háztömböt, ahol D lakik. Egy emeletes házban él, a legfelső emeleten. Becsengettünk a kaputelefonon, D pedig beengedett minket és megindultunk felfelé. A lépcsőket szelve azon tanakodtunk, hogy ez majdnem olyan, mintha egy vadidegnhez kopogtatnánk be szállásért kuncsorogni.:D Aztán felértünk, és megpillantottuk D-t először élőben. Nagyon szerény tag, mackónadrág, póló, papucs, egyből barátságosan bemutatkozott és beinvitált minket a házba. Beterelt minket a nappaliba, ahol letettük a cuccainkat majd teát főzött nekünk. Teázás alatt összeismerkedtünk, mesélt kicsit magáról, majd mi is magunkról, ajánlott egy-két helyet, amit érdemes megnézni majd ment a dolgára. Zitával egyből tudtuk, hogy nincs mitől tartanunk, a srác abszolút barátságos és szerény volt, tudtuk, hogy nem fog megerőszakolni minket és semmi hasonló. Sőt azt is mondta, hogy együnk-igyunk ami jól esik, pedig a kanapészörfnek csupán maga a szállás a lényege, tehát nagyon jószívű hosztot sikerült kifognunk.

D házából remek kilátás nyílt a vulkánra és a közeli romokra.

Miután összekaptuk magunkat, egyből nekiindultunk felfedezni a várost.

Egy aprócska kitérő, de ezt majd a következő bejegyzésben fejtem ki, ami arról fog szólni, hogy majdnem ott ragadtunk Skóciában, most csak bevezető: Zita már Londonban még az út kezdte előtt megemlítette, hogy otthon felejtette azt a hitelkártyát, amivel az Edinburghből visszafele tartó vonatjegyünket tudjuk felvenni. Én (akkor még!!!) nem tulajdonítottam ennek jelentőséget, gondoltam, hogy nálunk vannak a foglalási papírok, a jegyirodában majd simán elintézzük az egészet. Akkor még nem is sejtettem,hogy emiatt az apró malőr miatt mi mindenen fogunk kersztül menni a kirándulás alatt.

Szóval nekiindultunk a felfedezésnek, a belvárosba mentünk először, itt szájtátva bámultuk a szebbnél szebb épületeket, majd vad fényképezésbe kezdtünk.  Maga Edinburgh nem túl nagy, de ez nekünk kapóra jött, mivel csak 2 napra mentünk és a legtöbbet szerettük volna kihozni a kiruccanásból.

 

 

 

 

 

 

 

 



A háttérben a tenger



 

Fotózkodás után célba vettük az Edinburgh Castle-et. A kastély hatalmas, de tényleg, és mondanom sem kell, hogy gyönyörű. Én nagyon szeretem a törénelmet, simán el tudok tölteni órákat múzeumokban, kastélyokban és nézegetni azokat a helyeket, amelyek már évszázadokkal ezelőtt is itt álltak, ráadásul ez nem akármilyen kastély volt, hanem egy skót kastély, Skóciában pedig (legalábbis számomra) minden meseszerű, így ámultam és bámultam a kastély falai közt. Odabent volt egy skót whisky bolt, természetesen lecsaptunk Zitával és be is szereztünk egy kis skót nedüt: whiskyt és krémlikőrt. Mindenkettő nagyon ízletes volt, a likőr komolyan mondom jobb volt, mint a Bailey's, pedig én híresen nagy Bailey's fan vagyok, de még így is azt mondom, hogy a skót likőr lekörözi.

Sokkal többet nem tennék hozzá a kastély látogatásához , ez olyami amit látni kell, inkább beszéljenek a képek.

 

 

Mintha le akarna dőlni:)

 

Mindenfelé tenger

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A skót piák;)

 

A város felülnézetből-mondom,hogy mesebeli:)

 

 

 

 

 

 

 

 

Jajj, most beilleszthetnék ide vagy 100 képet (kb annyi készült a várnál) , próbáltam kiválogatni legjobbakat, remélem valamennyire visszadják az a szépséget és a helynek a hangulatát, amit mi ott tapasztaltunk. Kb 2 órát (de talán többet) voltunk a kastélyban, majd már mindketten éhesek voltunk, így lemásztunk a várhegyről vissza a belvárosba és beültünk egy pubba elfogyasztani egy isteni mártogatós tálat.

A pubozás után ismét felkerekedtünk, az időjárás ami addig napos volt most átváltott szelesre és esősre, dehát Skóciában voltunk, számítottunk erre és örültünk, hogy legalább délelőtt nagyon szép volt az idő. Meg amúgy is, Londonból jöttünk, mit nekünk egy kis eső nem igaz?:))
Megnéztük a High Street-et, ami gyönyörű volt, telis tele templomokkal, kisebb tronyokkal, díszes épületekkel, skót dudásokkal és hangulatos boltokkal meg pubokkal. A skót duda hangja nekem nagyon nagyon tetszik,imádom hallgatni, az, ahogy ott sétálsz a történelmi és meseszerű városban és mindenhonnan, minden sarokról skót duda zenéje szól olyan hangulatot kölcsönöz a városnak, amit nem lehet utánozni, az biztos, hogy Skócia nekem örökre a szívembe marad, és nem most volt az utolsó, hogy ott voltam (de erről majd később.)

a High Streeten bementünk a Museum of Childhood-ba, tulajdonképpen régi babákat, hintalovakat és játékszereket állítanak itt ki. Nem nagy az egész, de nagyon hangulatos és ingyenes, szóval ezt is mindenkinek ajánlom.

Ezután lefoglatuk magunknak a jegyeket az este 7:15-kor kezdődő szellemtúrára a föld alatti városba. Nem tudom, hogy tudtátok-e, de Edinburgh 200 évvel ezelőtt szinte teljesen elpusztult, és a régi város romjaira épült a mai város. Edinburgh a középkorban brutális kivégzések kedvelt színhelye is volt, (évente többezer eset) így a várost ma is Európa leg-kísértetiesebb városának tartják, és szerte a városban, de leginkább a Világörökség részeként számon tartott Földalatti városban a mai napig rengeteg a szellem.

A délután további részében Zitával minimum százszor agyfaszt kaptunk és szidtuk a National Railt (a jegyünket kibocsájtó vasúttársaság), ez ahhoz kapcsolódik, amit már fentebb említettem, miszerint majdnem Edinburghben ragadtunk, de ezt a következő bejegyzésben fogom kivesézni. Izgalmas, vicces de egyben nagyon tanulságos történet lesz.

Este negyed 8-kor elmentünk a szellemtúrára, amit az Óvárosban rendeztek meg. A túra az egykori edinburgh-i kivégzésekről szólt, tulajdonképpen bemutatót kaptunk többféle kínzási-és kivégzési módról. A túravezetőnk egy nagyon creepy nő volt (néha azt gondoltam, hogy őt már tuti megszállták a szellemek), de hihetetlen humora volt és érdekesen, félelmetesen de egyben viccesen adta nekünk elő a kivégzéseket és a kísértethistóriákat.

Amikor azt akarta bemutatni, hogyan akasztottak fel embereket annak idején, azt mondta szüksége lesz egy segédre, és kit választott ki a 42 fős csapatból??? Naná, hogy engem:)))) Így mit volt mit tenni odaálltam a nő mellé a pódiumra és a nyakamra tekert (nem szorosan, csak nagyon lazán) egy kötelet, és magyarázta a hallgatóságnak, hogyan is zajlott anno az akasztás majd időnként megkért, hogy csináljak úgy mintha fulldokolnék, haldokolnék.:) Végigröhögtem az egészet, a hallgatóság szintén és még videófelvétel is készült hála Zitának.::)

 A "kivégzésem" után lementünk a Földalatti városba /katakombákba/ ami pedig kérem szépen arról híres, hogy szellemek tanyáznak benne. Mindenkinek megvan persze a joga azt hinni amit akar, illetve abban amiben akar, de ezt a földalatti várost "bizonyítottan" szellemek lakják, a túravezetőnk elmondta, hogy igazi szellemvadászok és médiumok térképezték fel a helyeket és rengeteg kísértetről sikerült dokumentációt készíteni.  A kísértetek többsége ártalmatlan, sőt még egy pici gyermek szelleme is ott lakik az egyik kamrában, de a szakemberek érzékeltek ott egy rossz lelket, aki "rettegésben " tartja a többi kísértetet valamint néha kekeckedik a látogatókkal. Állítólag több látogató egymástól függetlenül panaszkodott erre a bizonyos szellemre és anélkül, hogy összebeszéltek volna ugyanúgy írták le a őt és amit tett. A végén külön odamentem a túravezetőnkhöz és megkérdeztem a nőt, próbálták e már valaha eltávolítani ezt a rossz szellemet, ergó volt-e ott valaha ördögűzés, a válasz az volt, hogy igen, de nem sikerült...Érdekes mindenesetre, akár igaz, akár nem. Az viszont tény, hogy Edinburgh és az ottani földalatti város Európa leginkább kísértetjárta helyeként van számontartva.
A kísértettúra hol vicces, hol izgalmas és néha félelmetes volt, de abszolút megérte az árát, (10 font) szóval én azt mondom, ha Edinburgh-ban jártok akkor ki ne hagyjátok, és ha lehet akkor már sötétedés után menjetek, úgy a legizgibb.


A szellemek után Zitával már csak arra volt erőnk, hogy hazamenjünk. A szállásadónknak jó éjszakát kívántunk, majd fél 11-kor lefeküdtünk és 5 perccel azután, hogy a párna a fejünket érte már húztuk is a lóbőrt.

Folyt,köv...