2013. április 29., hétfő

Családkeresés, baromi sokadik rész...

Tehát múltkor ott hagytam abba, hogy minden bizonnyal meglesz a családom már ezen a héten. Jelentem, még nincs meg, de ez nem azt jelenti, hogy el lennék kenődve, sőt, inkább örülök, hogy nem mondtam igen-t még így a legelején egy családnak abban a tudatban, hogy esetleg vannak sokkal jobb családok is a "piacon".

Elnézést, hogy végig múlt időben fogok írni (tudom-tudom, még akkor le kellett volna firkantani az eseményeket, amikor történtek), de igyekszem a lehető legérthetőbben, kacifánt-mentesen 'előadni' az eseményeket.

2 hete válaszoltam egy hirdetésre a gumtree-n. A nő aupair plus-t keresett  2 gyereke (4 és 8 évesek) mellé. A család High Barnet-ben lakik, Észak-Londonban, méghozzá mindössze 20 percre onnan, ahol a tavalyi évemet töltöttem és ahol Reni még mindig lakik. Mondanom sem kell, roppant mód megörültem ennek, hisz most több, mint 2 órára lakom Renitől és másra sem vágyom, hogy megint minden úgy legyen, mint tavaly, hogy közel lakjunk egymáshoz, hogy hétköznaponként újra összejárhassunk és ne csak hetente-kéthetente lássuk egymást. Nagy volt az örömöm, amikor a nő visszaírt nekem, méghozzá, hogy pont olyan személyt keresnek mint én és szerintük nagyon jól beleillenék a családjukba és ha én is így gondolom, akkor hozzunk össze egy interjút. Természetesen tetszett az ötlet, ígyhát lebeszéltem a családdal, hogy hétfőn (április 15-én) délelőtt, amíg a 'gyerekem' az iskolában van felutazom hozzájuk Barnet-be egy pofavizitre.

Amit tudni kell: a 'fiam' iskolája egy magániskola, a magániskolák pedig híresek arról, hogy folyton egyénieskednek, nem csak szabályokban, de nyitvatartásban is eltérnek az állami iskoláktól. A 'gyerekemnek' 3 hetes húsvéti szünete volt. Az iskola a hosszabb szünetek után (karácsonyi, húsvéti) nem a szünet utáni hétfőn, hanem a keddi napon nyit ki, a hétfői napon pedig csak tanári értekezlet van. Igen ám, de nekem a hosztanyám azt mondta, hogy ezúttal már hétfőn is lesz iskola,vasárnap ki is mosta és kikészítette a gyerek egyenruháit, mindent lebeszéltünk, minta másnap lenne iskola. A hosztanyus valószínűleg nem nézte meg rendesen az email-eit, mert valahogy átsiklott afelett az aprócska tény felett, miszerint csak kedden nyit a suli. (Amúgy ez egy nagy faszság, nem hiszem el, hogy a 3 hetes szünet alatt a b*zi iskolában nem lett volna idő megtartani a tanári értekezletet, fel nem fogom, hogy mért nem lehet hétfőn kinyitni az iskolát, mint a normális helyeken....) Mivel nekem az anyuka azt mondta, hogy lesz iskola, így aztán lebeszéltem hétfő délelőttre az interjút a barnet-i családdal sőt, még az aznapi travelcard-omat is előre megvettem.

Másnap, hétfő reggel a szokott módon zajlott minden; felébresztettem a gyereket, megreggeliztettem, felöltöztettem az iskolához, pakoltam neki snack-et stb, és sebtében magamat is összekaptam,( mivel gondoltam, miután leadom a kölyköt a suliban indulok is Barnet-be) ami azért nem a szomszédban van (2 óra ). Mikor odaértünk a sulihoz láttam, hogy zárva a kapu. Gondoltam biztos elkéstünk, ilyenkor mindig bezárják a kaput, de ha kopogunk, akkor beeengednek. Így is tettünk, kopogtattunk az ajtón, mint a hülyék, csengettem is mindhárom kaputelefonon de sehol senki. Mondom ezt nem hiszem el, minél hamarabb indulnom kéne Barnetbe (hogy vissza is érjek időben, mire a gyerek végez a suliban). Aztán kb 5 perc múlva, mikor már vörös volt a kezünk a kopácsolástól végre kinagyságoskodott egy nőci (hogy ezidáig hogy nem hallotta meg a kopogást azt nem tudom), és úgy nézett ránk, mint az ufókra, hogy mit keresünk itt?? Mondom tudtommal ez itt egy iskola és meghoztam a gyerekemet. Közölte, hogy ma nincs suli és erről email-ben tájékoztattak is minden szülőt. Mondom, aha, csak az a helyzet, hogy én nem vagyok szülő (hálisten :D) és akkor a hosztanyám valószínűleg elnézett valamit. Mit volt mit tenni, hazabattyogtunk. A fejemben borzasztóan felment a pumpa, mert nagyon szerettem volna látni a barnet-i családot és már az aznapi travelcardom is megvolt, és most a vaksi hosztanyám miatt ugrik mindkettő. A gyereket hazaérve kitettem a kertbe (nem kell rosszra gondolni, csak játszani, nagyon szép idő volt :) én viszont dühöngtem. Dühöngtem, mert nem értettem, hogy az anyuka hogyan nem vehette észre, hogy aznap nincs suli? És én erre alapozva szerveztem le a napomat..Miután ki idegeskedtem magam felhívtam a barnet-i nőt, hogy sajnálom, de nem fog összejönni az interjú. Megértette és feldobta az ötletet, miszerint mehetek hozzájuk este is. Mondom szuper lenne, de mire felérek Barnet-be az nekem 2 óra, a hosztanyám meg a jóisten tudja mikor esik haza (mindig 8 után jön vagy még később) szóval inkább találkozzunk másnap. A nő mondta, hogy a másnap neki nem jó, talákozzunk a hét folyamán, szerda-csütörtök felé. Nagyon-nagyon akartam ezt a családot, és féltem, hogyha nem találkozunk még aznap, akkor talán felvesz mást...Szóval a dühöm ezen a ponton méginkább feljebb kúszott.

Aztán rátelefonáltam a hosztanyámra, hogy elmondjam neki mi a szitu. Féltem, hogy majd mérges lesz, hogy ilyenekkel zaklatom, hogy  nem fogja érdekelni az interjúm és bepipul mert azt hiszi, az ő nyakába akarom varrni az egészet. Igazándiból ezzel  a telefonhívással mindössze az volt a célom, hogy tudassam vele, mi a helyzet és, hogy megvettem már a travelcardot is aznapra (titkon abban reménykedtem, hogy legalább ezt kifizeti nekem és ennyivel is kevesebb lesz a 'veszteségem'. Tudom, hogy tán anyagiasnak tűnök, de az aupair fizumból az a 7 font is hiányzik főleg, ha fölöslegesen költöttem el. ) Nagy meglepetésemre magától felajánlotta, hogy kifizeti a travelcardom, és aztán felvetette, hogy hazajön hamarabb (7 órakor) és így este elmehetnék az interjúmra is. Mondom, köszi, szuper vagy  - csak a qrva email-eket legközelebb ne felejtsd el -. Felhívtam a barnet-i nőt, hogy ha nekik jó az, hogy este 9-re érek oda, akkor el tudok menni még aznap az interjúra. A nő nagyon megörült, mondta, hogy várnak, nem számít, ha későn megyek.  Ekkor már kezdtem lehiggadni és tisztábban látni (eddig a pontig elvakított a düh és legszívesebben helyben összecuccoltam volna :). Napközben a gyerekkel voltam, bár nagyon nem igényelte a társaságom, trampulinozott, játszott, x-box-ozott, közben én takarítottam.

Este mikor anyuka hazajött én metróra pattantam és elzúztam High Barnetbe. Fél 9re értem oda, így még volt időm szétnézni a főutcán. Annyira más mint Balham, hogy arra szavak sincsenek. Sokkal nyugodtabb, csendesebb, tisztább és rendezettebb, kisvárosi hangulatot áraszt. Tulajdonképpen teljesen olyan, mint ahol tavaly laktam az előző családomnál. Már többször írtam, hogy én Balham-et nem szeretem annyira, ez London 3-zónája, viszont ahol tavaly laktam az a 6. zóna volt és sokkal jobb volt ott nekem, sokkal nyugodtabb voltam és ha lehet ilyet mondani, oda sokkal jobban szerettem hazajárni egy fárasztó Londonban töltött nap után. High Barnet az 5. zónában van, de csak 20 percre a tavalyi lakhelyemtől, tehát abban már az interjú előtt biztos voltam, hogy a környéket szeretni fogom.

9-kor bekopogtattam a családhoz. Nagyon kedvesen üdvözöltek, az anyuka és az apuka is egyből puszival és öleléssel fogadtak (nem kicsit lepődtem meg). A kislány még fenn volt, első benyomásra nagyon édi volt (az elején minden gyerek hiper-cuki, a gondok később jelentkeznek, hihi.) A szülők egyből teát és süteményeket tettek elém majd a nappaliban leülve rá is tértünk a bizniszre.  A család mellesleg nem angol, hanem valamiféle keleti nemzetiségű (nem kérdeztem rá), de már több, mint 10 éve élnek itt így angolul tökéletesen beszélnek. Nem is bántam különben, hogy nem angolok, ez mondjuk megér egy külön  bejegyzést, de 3 angol família után komolyan kezdem azt gondolni, hogy a brittekkel valami nem igazán stimmel. Üdítő változatosság volt számomra, hogy végre nem egy angol családnál vagyok interjún. Több, mint egy órát beszélgettünk, elmondtak mindent, a munkaórákat, a fizetést, a szabadidőt és közben végig nagyon nyíltak voltak, többször is hangoztatták, hogy szerintük tökéletesen illenék a családjukba, amit én is így gondoltam. Eztán körbevezettek a házon, ami nagyon igényes, tiszta és gyönyörű. Mit mondjak, a mostani helyemen olykor (nem is ritkán) kutyapisit kell kerülgetnem, így igazán felemelő érzés volt, hogy a család házában mezitláb járkáltam és nem kellett arra figyelnem, hogy hova/mibe lépek. Az aupair szoba láttán pedig majdnem hanyat vágtam magam, ez a szoba eddig viszi a pálmát, eddig a 3-ból egy családomnál sem volt ilyen igényes és ízlésesen berendezett (mellesleg nagy) szobám.
Kb fél 11-kor elindultam haza és azzal váltam el a családtól, hogy nagyon szimpatikusak nekem, de szeretnék egy kis gondolkodási időt, amibe ők természetesen belementek.

Az ezt követő napokon azzal keltem és feküdtem, hogy egyszerűen nem tudtam eldönteni mit csináljak. Hogy őket válasszam-e vagy keressek tovább. Mint láthatjátok, nagyon bejött a család, hihetetlen kedvesek voltak és minden körülmény messzemenően felülmúlta az elképzeléseimet, de sajnos a piszkos anyagiak közbeszóltak. Félreértés ne essék, nem kínáltak kevés pénzt. 125 fontot ígértek heti 35 óra munkáért, ami sokkal több, mint az átlag. Az átlag ezért a munkáért 90 font körül fizet. Viszont az most a nagy helyzet, hogy én pont azért váltok családot, mert több pénzre van szükségem. Vannak terveim és megvalósításra váló ötleteim (utazások, tanulás, iskola) amihez mind pénz kell, és bár nem rossz a 125 font, de nekem már nem elég. A másik pedig, hogy már 2 éve vagyok aupair, és mostmár egy kicsit többre vágyom. Nem a nagy semmiért szeretnék több pénzt, erről szó sincs, szeretnék most többet dolgozni, nagyobb felelősséggel bíró munkákat ellátni, hogy hasznosnak érezzem magam de emellett szeretnék többet is keresni. A 2 év alatt egy kicsit besokalltam attól, hogy heti 80-90 fontokat osztogassak be, szinte egyeltalán ne tudjak spórolni és a terveimet, kiadásaimat illetően is kompromisszumokat kelljen kötnöm. Persze az aupair munka erről szól és évek óta ugyanígy fizetik, ez számomra is világos. Viszont mostmár úgy érzem, hogy "kinőttem" ezt a munkát, szeretnék 'szintet lépni'. Ezért kacsintgatok most a nanny munka felé, mert bár a munkakör hasonló lesz, gyerekekkel és háztartással fogok foglalkozni viszont az a nagy különbség, hogy ehhez a munkához felelősség is tartozik és nekem most pont erre van szükségem. Valamint, idekint, végzettség nélkül, aupair tapasztalattal a hátam mögött a nanny pályára van a legjobb esélyem átnyergelni.

A barneti anyukával napokig sms-eztünk, telefonáltunk, ők kérdezgettek, hogy döntöttem-e már, közben pedig a költözésem dátumát tárgyaltuk. Ez most lehet, hogy pofátlannak fog hangzani, de tettem egy kísérletet is a fizum megemelése érdekében: egyik nap felhívtam az anyukát és előadtam neki, hogy nagyon kedvesek és szeretnék az aupair-ük lenni, de van-e arra esély, hogy esetleg többet dolgozok és ők rádobnak 30-40 fontot a fizetésemre?! Őszintén elmondtam az anyukának a helyzetet: hogy már 2 éve nyomom ezt a munkát és ne értse félre, nem keveslem a 125-öt de most pont azért nézek új család után mert több pénzt szeretnék. Az hölgy azt mondta, hogy megérti a nézőpontomat de ő ennyit tud fizetni és nem többet. Végülis egy próbát azért megért.

Aztán a hétvégére végre 'megszültem' a döntésemet: akármennyire is kedvesek de ez biznisz, én is pénzt keresni megyek oda és biztosan a horgomra akad majd olyan család, ahol kevesek és minden körülény egyezik az elképzelésemmel. Vasárnap beszéltem a nővel és elmondtam, hogy nagyon sajnálom, de úgy döntöttem, keresek még tovább. Kedvesen visszaírt, hogy sok sikert kíván.

Azóta folyamatosan keresgélek, rengeteg hirdetésre válaszoltam, megfordultam egy-két interjún de még mindig nem találtam meg az igazit. A jelenlegi családommal abban állapodtam meg, hogy május vége-június eleje felé költözöm el, tehát addig van időm, hogy keresgéljek. Miközben ezt a bejegyzést gépeltem csörgött a telóm és le is beszéltem egy interjút egy újabb családdal, tehát nem félek attól, hogy esetleg nem találok családot..

Amint valami említésre méltó újdonság történik pedig kiírom ide is :)

2013. április 20., szombat

Zajlik az élet itt- bankszámla-nyitás, kontaktlencse és jóidő :)

Bocsánat, hogy megint eltűntem, a múlt héten minden hétköznap magasabb óraszámban dolgoztam az eddig megszokottnál, mivel a gyereknek még nem volt iskola. A magániskolákban a tavaszi szünet 3 és fél hetes, így lehetséges tehát az, hogy míg a legtöbb aupair kollégám élvezhette azt a kényelmet és nyugalmat, ami annak köszönhető, hogy a gyerekek suliban vannak és üres a ház, addig én délelőttönként sporttáborba hurcoltam a kölykömet, délután pedig itthon szórakoztattam.

Legutóbb ott hagytam abba, hogy megkaptam az NI-numbert és, hogy beteg voltam. A betegségem mára már teljesen elmúlt, csupán egy kis enyhe köhögés emlékeztet arra, hogy 2 héttel ezelőtt milyen fos állapotban voltam. Múlt héten tehát még nem volt iskola. A rutin ugyanaz volt, mint az eddigi iskolaszüneteken, ezalkalommal is sporttáborba vittem a gyereket. A tábor minden nap délelőtt 10-től délután 3-ig tart, biztosítva számomra 5 óra szabadidőt. Múlt héten, mikor leadtam a kölyköt a táborban a legtöbb nap nem jöttem haza, hanem intéztem az ügyeimet a városban. Volt is mit, mert már közel két éve élek idekint és most, hogy megvan az NI-numberem a bankszámlanyitás nem tűrt halasztást.

Szeretnék tisztázni egyst-mást az idekinti bankszámla-nyitással kapcsolatban. A legutóbbi bejegyzésem után, amiben azt írtam, hogy NI-number hiányában egy bank sem hajlandó számlát nyitni, kaptam olyan kommenteket, miszerint NI-number nélkül is nyitnak aupaireknek bankszámlát. Ezt sajnos meg kell cáfoljam. Az a helyzet, hogy az elmúlt 8 hónapban bankról-bankra futkoztam, volt olyan bank, aminek több fiókjához is elzarándokoltam egy retkes bankszámla reményében, de mindenhol elutasító választ kaptam.
Az angliai bankszámlanyitás feltételei a következők: ID (vagy személyigazolvány, vagy útlevél, vagy jogosítvány) és emellett szükség van egy LAKCÍMIGAZOLÁSRA! Lakcímigazolásként leginkább valamilyen háztartáshoz kapcsolódó számlát kérnek, pl gázszámla, vízszámla, stb. Ezen felül lakcímigazoláként elfogadják még az NI-numbert is, hisz az egy hivatalos papír, és rajta van a lakcímed.
Az aupair-ek körében bevett szokás, hogy a hosztcsaládok írnak egy levelet, amelyben igazolják, hogy XY az ő házukban él és dolgozik, mint aupair. Ez éveken keresztül működött is, ámde a bankok kb 1-2 éve rájöttek arra, hogy az aupaireknek csak rövidtávra kell a bankszámla és havi 300-400 font mozogna a számlájukon kb egy évig és utána a kedves aupairek hazamennek és zárolják a számlájukat. Azért a bankok sem hülyék, miután egy ideje realizálták, hogy ez így nekik nem éri meg, egyre kevesebb aupairnek nyitnak számlát. Mint minden, ez is ügyintéző-függő, ha éppen egy olyan bankfiókhoz és jobb kevében lévő ügyintézőhöz kerülsz, akkor előfordulhat, hogy megnyitják neked a számlát aupairként, mindössze egy hosztcsaládtól kapott levéllel a tarsolyodban, de manapság ez sajnos már nagyon ritka. Sokan írták nekem, hogy 2-3 éve még minden gond nélkül megnyitották nekik a bankszámlát. Elhiszem, de az 2-3 éve volt. Azóta változott a világ és Anglia is. Mivel ebben az országban temérdek a bevándorló és akad köztük rengeteg olyan, aki nem hosszútávra tervez vagy nem komolyak a szándékai, ígyhát a bankok próbálják elkerülni azt, hogy minden jött-mentnek számlát nyissanak. Hisz nekik is csak hosszútávra éri meg, de ez szerintem érthető. Ezért van az tehát, hogy aupairként, egy darab sajtpapírral a kezedben nem szívesen nyitnak neked számlát.
Az NI-number viszont más! Ha van NI-numbered, azt már elfogadák, hiszen vélhetően NI-numbert csak olyasvalaki csináltat, aki hosszútávra tervez idekint és komolyak a szándékai, nem megy haza 5 hónap múlva és a bankoknak is megéri, ha a pénzük náluk mozog. De, vannak bankok, ahol még az NI-number sem elég, de erről majd később. Ennyit erről, elhiszem és én is tudom, hogy annakidején még sokkal könnyebben működtek itt ezek a dolgok, de ma már kicsit más rendszer van és nekem ebben kell boldogulnom, azzal sajnos nem tudok mit kezdeni, hogy 3 éve még gond nélkül ment a számlanyitás.

Egy zárójeles megjegyzés: volt egy bank (nevet max privátban írok) ahol NI-number nélkül is nyitottak volna nekem számlát. Ezzel az volt a baj, hogy olyan számlát nyitottak volna, amihez nem jár dombornyomott bankkártya. A dombornyomott bankkártya pedig kb létfeltétel, hiszen csak ezzel a fajta kártyával tudsz az interneten fizetni, repjegyet foglalni, ezt-azt venni stb. Szóval mégha van is olyan bank, ami NI-number nélkül számlát nyit, annak sok hasznát nem veszem, mert számomra pont az a lényeg, hogy legyen hozzá rendes debit-card-om.

Most pedig rátérek a saját számlanyitásomra: múlt hét kedden az útlevelemmel és az Ni-number levelemmel felszerelkezve meglátogattam egy bankot. Ebben a bankban első körben azt mondták, hogy elég az Ni-number lakcímigazolásnak, foglaljak helyet és máris jön az ügyintéző, hogy megnyissuk a számlát. Itt már kezdtem megörülni a fejemnek, hogy jeee, végre lesz bankszámlám, de gyorsan le is fagyott a vigyor az arcomról, amikor kijött az ügyintéző és közölte, hogy sajnálja, de mégsem fogadhatják el az NI-number levelet. Mondom ez nem igaz, hülyét kapok mindjárt. Aztán mit volt mit tenni, továbbálltam. Kikötöttem végül a Barclays nevű banknál, ahol miután elmondták a kötelező "köszönjük, hogy minket választott" szöveget egyből rátértem a lényegre: még mielőtt elmondtam, hogy mit akarok, milyen számlát stb, rákérdeztem, hogy elég-e az NI-number lakcímigazolásnak. A határozott igenlő válasz után kaptam egy időpontot másnapra, szerdára.
Szerdán kb 45 percet trécseltem az ügyintézővel, ez tul.képp abból állt, hogy a csávó létrehozta a bankprofilomat. Feltett rengeteg semmitmondó kérdést az életmódommal kapcsolatban, pl munkám, mik a rövid-és hosszútávú terveim, mennyi a jövedelmem, ebből mennyit költök szórakozásra, utazásra, stb, aztán mikor mindezzel megvoltunk nem maradt más hátra, minthogy közölje;kész a számlám és a dombornyomott bankkártyát valamint minden szükséges dokumentumot pár napon belül kipostáznak. Mikor végeztem el sem akartam hinni, hogy végre van bankszámlám, hogy annyi sikertelen próbálkozás után végre akadt egy bank, ami megnyitotta. A kártyám és a leveleim már 2 nap múlva meg is jöttek, ezekkel  a hét elején bementem a bankba, elintézni amit ilyenkor el kell, aktiváltak mindent és viszontlátásra.


A hét többi napján sem unatkoztam, csütrötökön jelenésem volt az optikusnál, méghozzá azért, mert kontaktlencsét szerettem volna csináltatni. Novemberben írtam egy bejegyzésemben, hogy idekint csináltattam szemüveget. A szemüveg nekem évekig csak számítógépezéshez, olvasáshoz és tv-zéshez kellett. A mindennapi tevékenységekben, pl jövés-menés nem okozott gondot a látásom, nem volt annyira rossz állapotban a szemem. Egy ideje azonban sajnos észrevettem, hogy már a mindennapokban sem látok jól, amikor a vasútállomáson vagyok csak úgy tudom elolvasni a kijelzőt, ha közvetlen közel megyek és még így is hunyorognom kell,  nem ismerem meg az embereket az utca másik oldalán és úgy általánosságban kénylemetlen, hogy nem látok már messzire és folyton hunyorognom kell. Mivel szemüveges nem szeretnék lenni, ígyhát arra jutottam, hogy akkor kipróbálom a kontaktlencsét. (Az más, amikor napi pár órát, a szobámban a laptopom előtt szemüvegben vagyok, de a mindennapokban nem szeretném viselni. Ne kérdezzétek miért, én sem tudom, nincs bajom a szemüveggel, nem tartom cikinek meg semmi, de ettől függetlenül nem szeretném állandó jelleggel hordani. ) Ugyanahhoz az optikahálózathoz mentem kontaktlecséért, ahol a szemüvegemet is csináltattam 6 hónapja. A neve Specsavers ha esetleg valamelyik olvasóm rászorulna. Én meg vagyok velük elégedve, a szemüvegemnél is és most is nagyon segítőkészek voltak, az áraik korrektek valamint a szemüveg és a kontaktlencse minőségével kapcsolatban sem találok kivetnivalót.

Tehát, csütörtökön elmentem, szemvizsgálattal kezdtük, aztán az optikus betette nekem a kontaktlencséket. Eltartott egy darabig és beletelt jópár próbálkozásba, hogy sikerüljön neki behelyezni őket. Velem az a helyzet, hogy ezelőtt még sosem hordtam k.lencsét és ebből kifolyólag nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy a szememet fogdossam, ha valami közeledik a szemeimhez akkor automatikusan pislogok. Aztán kb 10 perc szenvedés után végre a helyükre kerültek a lencsék. Én attól nagyon féltem, hogy esetleg kiderül; nem vagyok alkalmas a k.lencse viselésére (ritka ugyan, de vannak emberek, akiknek nem bírja a szeme.) Hála az égnek ez nem így van, a lencsék szépen igazodnak a szememhez, nem irritálnak, nem könnyezek, nem vörösödik ki és semmi mellékhatása nincs. Miután viseltem a lencsét kb 20 percig az optikus mondta, hogy akkor most megtanítanak hogyan kell ki-és betenni őket valamint tárolni, stb. Ekkor jött a feketeleves! Mivel a lencsék már a szememben voltak így azzal kezdtük, hogyan is kell kivenni őket. Az optikus megmutatott először egy módszert, kipróbáltam, nem sikerült. Aztán mutatott mégegyet, úgy sem sikerült. A probléma az volt, amit már fentebb is említettem: nem tudok hozzányúlni a szemgolyómhoz. Mikor ezt közöltem az optikussal igencsak furcsán nézett rám, nade könyörgöm, ebben mi a meglepő? Mivel eddigi életem során nem volt szükségem a szemem fogdosására így persze, hogy nem azzal töltöttem a szabadidőmet, hogy a pupilláimat tapogassam-nyomogassam, naná, hogy nem tudok hozzájuk nyúlni és persze, hogy automatikusan pislognom kell ha valami közeledik felé! Ez pusztán biológia, reflex...Aztán kb 20 perc után eljutottam addig, hogy már hozzá tudtam érni a pupillámhoz, haladás! A lencsét kiszedni azonban akárhogy erőlködtem, nem sikerült. Ahhoz, hogy kijöjjön a fránya lencse erősen kell a szememhez érni és onnan kipattintani a lencsét de nekem az is nagy szó volt, hogy egyeltalán hozzáértem a pupillámhoz, azzal már nem mertem próbálkozni, hogy erőt is kifejtsek..Kb fél órán át szenvedtünk és egyszerűen nem jött ki a lencse. Ekkor a hapsi azt mondta, hogy mára ennyi, mert már kezd bevörösödni és véresedni a szemem. Azt javasolta, menjek vissza másnap, pénteken és újra megpróbáljuk. Én még erősködtem, mondtam, hogy nem akarok holnapig várni, most tanítson meg, de azt mondta, hogy nem lehet, most pihentetnem kell a szemem. A lencsét végül ő maga szedte ki, bár nem hittem volna, hogy sikerül neki, azt gondoltam, ha én magam nem tudom kiszedni, akkor kizárt, hogy valaki másnak sikerül és ne pislogjak, ne kapjam el automatikusan a fejem. De nagy meglepetésemre egy pillanat alatt megszadított a lencséktől, adott másnapra időpontot és viszontlátásra.

Másnap már úgy mentem vissza, hogy gondoltam meglepetés már nem érhet, az előző napi tapasztalatok mégha negatívak voltak is de legalább mostmár van egy kis fogalmam a lencseviselésről és tutira sikerülni fog a betétel és kivétel is. Ezen a napon a kontaktlencsék behelyezésével kezdtük. Nem ugyanaz a hapsi látott el, hanem egy csaj. Nem tudom, a csaj nagyon unhatta a munkáját mert már az elejétől kezdve elég unottan beszélt és magyarázott, de végülis nekem 8, a lényeg, hogy rendesen megtanítson ugyebár. Magyarázott, mutatott 5 féle technikát a lencsék behelyezésére de mégis fél órába telt, mire végre be tudtam tenni az egyik szemembe a lencsét. Eztán a másik szemem már csak 10 percig tartott, hehe.:) Mikor bent voltak a lencsék ellenőrizték mégegyszer utoljára a látásomat majd rátértünk arra, hogyan is kell kiszedni őket. Újabb fél órába telt, mire kiszedtem az egyiket, mire végre ráéreztem hogyan is kell a szememben turkálni anélkül, hogy egész véletlenül kinyomnám őket. Eztán mégegyszer újra betettem és kivettem a lencséket, csakhogy biztos legyen,hogy tudom használni őket. Ekkor már pár perc alatt sikerült a betétel és kivétel is, nem lehetett letörölni a vigyort a képemről és tök büszke voltam magamra, hogy végre nekem is sikerül. Az optikában kaptam egy pár havi lencsét ingyen, ez afféle próba. 2 hét múlva vissza kell mennem vizsgálatra és ha mindent rendben találnak, akkor megrendelhetem a következő havit is. Bár az optikus azt mondta, hogy a havi lencse teljesen jó és ha rendesen tisztán van tartva akkor nem koszos, de én azért látom, hogy akármennyire is tisztogatom minden nap mégsem teljesen tiszta, így elképzelhető, hogy nem egy pár havi lencsét, hanem napi lencséket fogok rendelni. Igaz, hogy ez drágább, de olyan érzésem van, hogy valami, ami egy egész hónapig a szememben van nem teljesen higénikus, még akkor sem ha tisztítom, szóval a szemem egészsége érdekében hajlandó vagyok 10 fonttal többet fizetni a napi lencséért.

Mindenez felül Angliába végre megérkezett a tavasz. Ennek örömére múlt héten vasárnap kiültünk a csajokkal a Hyde-parkba egy beszélgetésre-piknikre. A héten pedig elkezdtem futni, de erről részletesebben majd a következő bejegyzésben.
Csütörtökön a svéd barátnőmmel Majával ebédeltünk a High-streeten, amikor is mesélte, hogy nemrég kifúratta a fülét, méghozzá itt a főutcán. Elgondolkodtam rajta, hogy nekem is jól jönne mégegy lyuk hehe :D (Mindkét fülemben van már egy-egy pici korom óta és egy ideje foglalkoztatott a gondolat, hogy az egyik fülembe esetleg lehetne mégegy.) Aztán hazafelé Maja megmutatta a szalont, ahol csináltatta és gondoltam bemegyek megkérdezni, hogy mennyibe kerül. Mondták, hogy 14 font, mondom fasza, annyi pont van nálam, és miután igenlő választ kaptam a kérdésemre, miszerint most rögtön meg tudjuk-e csinálni, gondoltam mért ne és mire feleszméltem már jött is a nő az általam választott fülbevalóval és a lyukasztóval. A bal fülem tetejére "üttettem" egy lyukat. Egy picit fájt de csak abban a pillanatban mikor átlőtte. Maja meg is jegyezte, hogy ez aztán spontán volt. Most 6 hétig ennek a fülbevalónak kell bent lennie, nem szedhetem ki, különben benő a lyuk. Kaptam egy kenőcsöt is, ezt minden nap használnom kell kb egy hónapig. Aznap nagyon fájt, ha valami hozzáért és aludni is csak a másik oldalamra fordulva tudtam. Ma már csak egy picit érzékeny és aludni is többé-kevésbé sikerül a bal oldalamon is.

Ezen valamennyire látszik


A családkereséssel kapcsolatban is vannak híreim, mgéhozzá rengeteg de ez egy külön sztori és elég kacifántos, de nagyon úgy néz ki, hogy legkésőbb a jövő hét elejére biztosan meglesz a következő családom. Amint sikerül mindent letisztázni a jelenlegi és jövőbeli családommal pötyögök róla ide is.

2013. április 8., hétfő

Hipp-hipp-hurrá és nem annyira hurrá...



Hipp-hipp-hurrá, mert csütörtök reggel megkaptam a levelet a Job Centre-től. Remegő kézzel nyitottam ki, mint egy hülyegyerek, úgy téptem szét a borítékot, hogy megláthassam a levél tartalmát. Jelentem, megkaptam az NI-numbert, végre, másodszori próbálkozásra már nekem is sikerült.:)) Annyira boldog voltam emiatt, hogy arra nincsenek szavak. Kedd óta minden nap izgatottam vártam, hogy megjöjjön az aznapi posta (hétfőn munkaszüneti nap volt) és kedd-szerdán csüggedten láttam, hogy nincs levél a számomra. Viszont csütörtök délelőtt végre ideért! :)))

Ezen felül rengeteg minden történt az elmúlt héten és nagyon tartalmas húsvéton vagyok túl, valamint múlt szerdán megint ellátogattam Windsorba, a városba, ami úgy tűnik az örök szerelmem lesz, de élménybeszámolót nem fogok írni, mert szerdán egész nap borzasztó rosszul voltam és mikor hazaértem megmértem a lázam, ami 39 közelében járt. Szerda estétől szombatig végig magas lázam volt, és ráadásul tök egyedül voltam itthon, hisz a hosztcsaládom nyaralni volt múlt héten, szóval egyedül kellett átesnem a dögvészen. Bár ha belegondolok jobb is,mert nem szeretem ha mások látnak szenvedni. Abból az egy szempontból lett volna csak jó, ha lett volna itthon valaki, hogy lett volna kit megkérni, hogy vegyen gyógyszert, gyümölcsöt stb mert nem lódítok, mikor azt mondom, hogy nemhogy boltba, de a konyháig alig tudtam lemenni.

(Aki egy cseppet sem kíváncsi a panaszkodásomra, sopánkodásomra, inkább jobb, ha átugorja a most következő részt. )

Egyszerűen nem értem, hogy mi van. Január óta havi egyszer lebetegszem és nem csak szimpla megfázásom van, hanem nagyon magas lázam és az életkedvem is a 0-val egyenlő. Ezúttal múlt hét kedden, este kezdtek jelentkezni a tünetek; éreztem, hogy fáj a torkom, de ezen fül semmi egyéb és azt hittem, hogy jól leszek. Azonban szerda reggel mikor felkeltem már iszonyat rosszul voltam, de mivel Nikinek megígértem, hogy elmegyek vele Windsorba, így ignoráltam a tüneteket, összekaptam magam és elmentünk felfedezni a windsori-kastélyt és a várost (jobban mondva idegenvezetőt játszva körbevezettem Nikit.:) Nagyon szuper volt a szerdai nap és jól éreztem magam, nap közben nem is nagyon éreztem, hogy beteg vagyok, mert el voltam foglalva a tursitáskodással és rengeteget beszélgettünk, sztorizgattunk Nikivel, és mikor van valami, ami leköti a gondolataimat, olyankor nem igen érzem meg, hogy beteg vagyok. Azonban este mikor hazaértem már alig álltam a lábamon, megmértem a lázamat, ami 39 közelében volt és rögtön el is tettem magam aludni. Egyszerűen nem tudom, hogy mi van, vagy, hogy mit szedhettem össze, de szerda éjszaka folyamán 2 óránként jártam hideg zuhanyt venni, hogy valahogy lent tartsam a lázamat, de ez nem igazán sikerült, egész éjjel rázott a hideg és alig aludtam valamit. A hosztcsaládom nyaralni volt, ami egyrészt jó, mert nem kellett betegen jópofiznom velük és dolgoznom sem, másrészt viszont így nem volt senki, akire számíthatnék.
 Csütörtök reggel mikor sikerült valamelyest összeszednem magam elcammogtam az 5 percre lévő sarki boltba, mert sem lázcsillapító sem semmilyen gyógyszer nem volt itthon. Csilliárdokért vettem magamnak gyógyszert (a sarki boltok iszonyat drágák, de messzebb, a főutcáig egész biztos, hogy nem tudtam volna elmenni) majd hazajöttem és bevettem 2 lázcsillapítót és megettem egy pirítóst. Nem voltam éhes, sőt hányingerem volt ha kajára gondoltam, de tudtam, hogy muszály ennem, mert kaja nélkül nem hat a gyógyszer. A pirítós után lefeküdtem aludni (délután 1kor) és 3 után arra ébredtem, hogy már jobban vagyok, kicsit meg is örültem. Mivel iszonyat fáradt voltam egész nap így ismét visszafeküdtem, este 7kor keltem fel, arra, hogy megint ráz a hideg. Megmértem a lázam, 38.5, tehát nyugaton a helyzet változatlan. Ekkor megint bevettem egy kisebb maréknyi lázcsillapítót, és lementem a konyhába pirítóst és hagymateát készíteni. Aznap este kb egy egész fej fokhagymát bekajáltam.
Pénteken ismét magas lázzal keltem, kétségbe voltam esve, hogy mi a fészkes fenéért nem megy már le?? Ezen a napon elkezdtek fájni a manduláim is, megnéztem és láttam, hogy tüszős, gondoltam k*rva jó..Kiskoromban ha valami bajom volt, akkor az mindig tüszős mandula gyulladás volt és sima, boltban kapható szerekkel sosem lehetett kikezelni, antibiotikum kell hozzá. Viszont annyira rosszul voltam, hogy kizártnak tartottam, hogy egyedül képes legyek eljutni a háziorvosomhoz, szóval inkább lefeküdtem aludni. Egész nap aludtam, majd 4 óra körül felkeltem, ekkor voltam a legrosszabbul az egész betegség alatt, ekkor volt a legmagasabb a lázam és akkor is fájt a torkom, amikor nem is nyeltem. Ezen a ponton felhívtam a háziorvosomat, hogy vagy aznap (péntek) estére, vagy szombat reggelre adjon időpontot, mert sürgősen valami antibiotikum kell (azt már biztos meséltem, hogy mindig könyörögnöm kell,hogy írják fel. ) A nő a telefonban azt mondta, hogy sajnálja, de minden időpont betelt a következő 2 napra. Mondom, akkor nem mehetnék oda a rendelés végére, hogy miután mindenkit megvizsgáltak gyorsan engem is megnézzenek? A nőci azt mondta, hogy sajnálja, de a dokik a rendelés végén szeretnek hazamenni. :SS Nem akartam hinni a fülemnek, alig tudtam beszélni, ezt a nő valszeg hallotta is, de csak nem szánt volna meg és írt volna be utolsónak..Még annyit mondott, hogy menjek el a hozzám legközelebb eső kórházba az ügyeletre, ha nagyon sürgős gondom van. Mondom igen, sürgős a gondom, de a kórház metróval is 45 perc amit nem tudnék végigcsinálni és nincs itthon senki, aki elkísér/elvisz. Szóval ezzel az opcióval nem voltam kisegítve.

 Miután letettem a telefont fél órán keresztül bőgtem, nem akartam elhinni, hogy ekkora egy szar legyen az angol egészségügy. A sírástól a lázam mégfeljebb ment, hehe..:S Aztán más megoldás híján gondoltam izzítom a baráti kapcsolataimat, elvégre ők sokkal többször kisegítettek már egy-egy szorult helyzetből, mint az (elvileg) erre alkalmas személyek, pl doktorok...A baráti körünknek van egy zárt csoportja a fészbúkon, ahol eseményeket szervezünk, vagy csak kiírjuk örömünk/bánatunk stb, tehát összeszedtem magam, és megírtam a szitumat, hogy napok óta magas lázam van és valószínűleg tüszős mandula gyulladást kaptam. Megírtam, hogy a dokik leráztak és a családom sincs itthon, tehát ha valakinek van antibiotikuma és el tudná nekem juttatni, nagyon hálás lennék. (Tudom, hogy antibiotikumot nem szabad össze-vissza szedni, de abban az állapotomban egyrészt minden mindegy volt,másrészt kiskoromban mindig amoxicilin/augmentin és ehhez hasonlókat kaptam, szóval tudom, hogy nem vagyok rájuk allergiás meg semmi ilyesmi. ) Egy barátnőm az Anett írt, hogy neki van augmentinje (még otthon íratta fel, szükség esetére) és ne aggódjak, eljuttatja nekem. Komolyan mondom, a legeslegjobb dolog a világon a barátok, és a baráti kapcsolatok, és hogy mindig számíthatok rájuk. Mivel másnap, szombaton amúgy is jött volna hozzám a legjobb barátnőm a Reni így mivel Anett tőlem nagyon messze, de Renihez sokkal közelebb lakik, összehoztak egy találkát és Reni elhozta nekem a bogyókat.
Reni nem csak gyógyszert, de zöldségeket és epret is hozott, igazi angyalka. Amúgy szombat reggel már nem voltam lázas, bár ez szerintem annak köszönhető, hogy tudtam, hogy fogok kapni gyógyszert és tudat alatt már ott volt, hogy minden okés lesz. Reni itt volt nálam egy jópár órát, és ahogy beszélgettünk egyre jobban lettem, a nap végére már feleannyira sem éreztem magam betegnek, mint addig. A barátnő-terápánál tényleg nincs hatásosabb.:)

Vasárnap már a manduláim sem fájtak, csak köhögök és ennek következtében cseng a fülem, de szerenécsére a pénteki állapotomtól már nagyon messze vagyok. Ma már hétfő van, a család is hazajött szombat éjjel, én pedig ismét dolgozom.A gyerek ezen a héten még nem megy suliba, dúl még mindig a tavaszi szünet. Viszont minden nap megy sprottáborba, tehát nem nekem kell elszórakoznom vele egész nap, hálisten. :)

Egyéb híreink: a szuper család, (akiknél interjún voltam néhány hete) írt a hétvége folyamán. Nem engem válaszottak, de egyeltalán nem vagyok letörve. Egyrészt: a család Dél-Londonban lakik, a 2-es zóna határán, én viszont most nagyon szeretnék visszaköltözni Észak-Londonba, és szeretnék eltávolodni a belvárostól, a 4. zónánál beljebb lévő területek szóba sem jöhetnek. Jó kérdés lehet, hogy akkor miért vállaltam volna el ezt a családot? Egyszerű a válasz: mert baromi sok pénzt kínáltak. De így, hogy nem engem választottak, leglalább kersgélhetek tovább, immár északon. Ne kérdezzétek, hogy miért preferálom ennyire Észak-Londont. A válasz nem annyira egyszerű, igazából megmagyarázni sem tudom, a lényeg, hogy itt délen nem érzem jól magam, nem érzem, hogy itt a helyem és a barátaim többsége is északon él. Ezenfelül még: a tavalyi évem során, amikor északon laktam sokkal kiegyensúlyozottabb és vidámabb voltam. Amikor időnként felmegyek Észak-Londonba, akár a Renihez, akár a volt családomhoz, mindig különös érzések fognak el, úgy érzem, hogy odafent még a fű is máshogy nő :) Ezt tán sokan hülyeségnek tartják, de ott tényleg nagyon jó évem volt és sokkal jobban éreztem magam mint itt. Tudom, hogy elméletileg a kedvemnek és az életem alakulásának nem attól kéne függenie, hogy hol lakom, de én most úgy érzem, hogy nekem északra kell visszamennem, hogy nekem ott a helyem.

A jelenlegi hosztcsaládom még nem tudja, hogy váltani szeretnék. Eddig halogattam ezt a bejelentést, arra gondoltam, hogyha megtalálom a következő családomat, akkor majd szólok. Viszont most, amíg szabin voltam, volt időm agyalni és arra jutottam, hogy nem halogatom tovább a bejelentést. Ma este az anyuka későn jön, így érthető módon nem akarom neki este 10-kor benyögni, hogy egy hónap múlva dobbantok, de holnap este robbantom a bombát.

Mivel megvan az Ni-Numberem, holnap délelőtt, amíg a gyerek a labdát rúgdossa a sport-táborban elmegyek és végre nyitok egy nyavajás bankszámlát.

Btw elnézéset kérek a hosszú kihagyás miatt, de betegen se kedvem se erőm nem volt írni. A héten írok egy húsvéti élmények beszámolót és megírom, hogyan is végződött a beszélgetés az anyukával. :)

Erőt, egészséget Mindenkinek :)