Rainroom kiállítás másodszor, újra családkeresőben és a nőnapi parti

Korábban már említettem a Randoom Rainroom kiállítást a blogban. Ennek a kiállításnak a lényege, hogy bemész egy sötét szobába, a plafonon található álmennyezetből szakad az eső, viszont a mozgásérzékelőknek köszönhetően rád nem esik, csak körülötted. Nem számít mit csinálsz, ugrálhatsz jobbra-balra, kinyújthatod a kezed, rohangálhatsz az esőben, de egy csep víz sem fog rád esni. Alapvetően már az egy nagyon nagyszám és hatlamas idea, hogy zárt térben esőt hoztak létre, de hogy ezt megspékelték azzal, hogy az ember istent játszhat és irányíthatja az esőt, ez valami fenomenális. Mindenképpen meg szerettem volna lesni magamnak eme kisebb csodát, és már egy hónapja, Annával elmentünk a Barbican-hoz, egy vasárnap délelőtt, méghozzá nyitásra, de a biztonsági őr figyelmeztetett minket, hogy 4 órás lesz a sorbanállás és különben sem vagyunk normálisak, hogy hétvégén jövünk. Szerényen javasolta, hogy menjünk vissza egy hétköznap, amikor a sor általában csak fele akkora a hétvéginek.

Az első kísérletem tehát, hogy bejussak az esőszobába sikertelennel bizonyult, de én mindenképp meg szerettem volna nézni magamnak a helyet. Néhány hete Zsófi mondta, hogy őt is érdeklik az efajta őrültségek (tán még emlékeztek, hogy ő volt az, aki a Winter Wonderlandon a legtöbb eszement hintára felült velem), tehát ha még én sem jutottam be akkor mehetnénk együtt is. Már 2 hete el akartunk menni, de én a változatosság kedvéért lebetegedtem (2 hónap alatt zsinórban negyedszer), így a kiállítás meglátogatására múlt héten csütörtökön kerítettünk sort. Mikor még Annával mentünk a kiállításra, a biztonsági őr azt mondta, hogy hétköznap nincs nagy sor, maximum 2 óra a sorbanállási idő. (Ez sem hangzik rövidnek, de a 4 órához képest még mindig baráti.)
A kiállítás 11-kor nyit, Zsófival azt beszéltük meg, hogy fél 11-kor találkozunk a Barbican metrómegálló előtt. Mivel én már 10 óra után pár peccel odaértem, gondoltam elsétálok a metrótól 10 perce lévő Barbican Centre-be, hogy beálljak az esetleges sorba (mert általában már nyitás előtt 1-2 órával odacsődülnek az emberek.) Mikor a Barbican-ba értem láttam, hogy egy ember sem áll sorba, meg is örültem, mint majom a farkának, hogy mi leszünk az elsők. Azonban ahogy közelebb mentem a kiállítás termének ajtajához, (ahol legutóbb annyian álltak, mint egy kisebb tüntetésen), láttam, hogy bár még mindig kinn vannak a Rainroom plakátjai, de őrök sincsenek. Egyből leszólítottam a közelben ülő, nagyon cuki portás srácot, hogy a kiállításról érdeklődjek. Mikor a csávó meghallotta, hogy a Rainroom-ra jöttem, a tekintete akkor sem lehetett volna meglepettebb, ha magának a Halálcsillag-nak a bejáratát kerestem volna! Miután túljutott a meglepettségén közölte, hogy a kiállítás már majdnem egy hete bezárt szóval ne keressem. Nem akartam hinni a fülemnek és azt hiszem a szívverésem kihagyott egy pár pillanatra. Ugyanis én mikor pár hete nézegettem a neten a nyitvatartást, úgy láttam, hogy március 24-ig nyitva lesz, szóval vagy én vagyok a nagyon hülye és totál rosszul emlékszem, vagy előbb bezárták a helyet. De miért is tettek volna ilyet, ha egyszer nagyon népszerű volt a kiállítás, így nincs kizárva az első esetőség sem :)
Megkéreztem a cuki csávót, hogy örökre bezárt-e a kiállítás vagy csak szünetel (van ilyen.) Megerősített abban, hogy végleg bezárt és hozzátette, hogy ne aggódjak, ez egy mozgó kiállítás így a jövőben New York-ban vagy valahol még biztosan láthatom az esőszobát. Akkor ott helyben azt hittem, hogy kiállok a vallásomból, mert már másodszorra próbáltam bejutni és nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik, hogy pont akkor "csapják be az orrom előtt az ajtót" amikor történetesen még a sort is lett volna időm kivárni.

Visszaindultam a metróhoz, felhívtam Zsófit, hogy közöljem a helyzetet. Zsófi reakciója is hasonlított az enyémhez, tul.képp még telefonon keresztül is hallottam az 'A' hangot, amit az elpattanó idegszála okozott, mikor benyögtem a nagy hírt. Gondoltuk ha már ilyen szépen összejöttünk és benn voltunk a belvárosban kihasználjuk a délelőttöt és elmentünk window-shoppingolni. Nem vettünk semmit, de jópár boltba betértünk, mindegyikben jó sokat időztünk, szemrevételeztük a kínálatot, közben megvitattuk az 'élet nagy dolgait', pl, hogy melyikünknek melyik bögre vagy fülbevaló tetszik és hasonlók. Fél 12 körül pedig beültünk a mekibe, ahol torkoscsütrötök alkalmából megajándékoztuk magunkat egy menüvel: én csirkenuggets-eket, sült krumplit és kólát ettem almáspitével, Zsófi pedig wrap-et és pitét. A mekiben elültünk, mint a befőtt és már egy óra körül járhatott az idő, mikor hazaindultunk. A csütörtöki napból másra nem nagyon emlékszem, szóval gondolom nem is történt semmi.

A családról meg a gyerekről azért nem írok, mert nem történik semmi említésre méltó, minden oké és éldegélünk, mint hal a vízben. Már emlegettem párszor, hogy a nanny-ség felé kacsintgatok és hamarosan át szeretnék nyergelni az ő világukba. Az erről szóló bejegyzést is ígérgetem egy ideje, eddig azért nem tettem közzé, mert konkrét dolgokkal szeretnék szolgálni nem csak tervekkel és feltételezésekkel,holott a bejegyzés jórésze már meg van írva. Hamarosan, - amint alkalmasnak találom az időt -, közzéteszem.
Egy kis ízelítőt, egy-két apróbb információt azonban megosztanék már most. Igaz, hogy mostmár nem aupair, hanem nanny szeretnék lenni, de az aupairworld.com-ra is visszaregisztráltam magam, jobb több vasat tartani a tűzben alapon. Bár ezen az oldalon a családok többsége aupairt keres, nem pedig nanny-t vagy mother's help-et, de korábbi családkereséseim során belefutottam már egy-két jobbfajta ajánlatba, amelyek nem heti 25 óráról és 70 fontról szóltak, hanem ezektől lényegesen jobb feltételeket kínáltak. Tehát "mért ne" alapon összehoztam a profilomat, beleírtam 'minden tudományomat', hogy már majdnem 2 éve "űzöm" ezt a mesterséget, rengeteg tapasztalatom valamint referenciáim is vannak, mindezt pedig megspékeltem barátságos képekkel, többek közt olyannal. amin gyerekekkel vagyok és vidáman mosolygom (kell a propaganda.) Mikor mindezzel megvoltam, az általam szimpatikusnak vélt családoknak elküldtem a jelentkezésemet. Többektől jött is válasz valamint engem is bejelölgettek egy páran, a hét vége felé pedig kezdett leszűkülni a kör az esélyesnek vélt családokra, konkrétan azokra gondolok, akik fizetésben és egyéb körülményekben átmentek a "rostámon".
Egy fiatal házaspár, aki Dél-Londonban lakik elhívott interjúra. Egy másfél éves kislányuk van, heti 4 napot kellene csak dolgozni ám ezt is több pénzért, mint amit a jelenlegi helyemen keresek, és ráadásul mivel csak 4 napot kell dolgozni, így heti 3 napot tudnék dolgozni valahol máshol is, pl kávézóban, vagy akár másik családnál kisegíteni stb, tehát láttam a "fantáziát" a családban, ígyhát igent mondtam az interjúra. Szombat délután elvonatoztam a megbeszélt helyre, Teddington városrészbe. A családdal egy pubban találkoztam, hozták a kislányt is. A szülők nagyon kedvesek voltak így első szimatra, a kislány is nagyon cuki, a család rendelt nekem is italt majd egy jó órán keresztül beszélgettünk. Szóba került, hogy mért szeretnék nanny lenni, az eddigi tapasztalataim és ők is rengeteget meséltek magukról. Végig nagyon kedvesek voltak de ezen felül valahogy nem éreztem semmit, tehát nem volt meg az az "ők azok" filing. Már majdnem 2 éve aupair vagyok, megordultam jópár családnál és azt kell mondjam 100%-ban egyiknek sem voltam tagja, (mit mondjak, volt ahol 0 százalékban sem voltam az), ígyhát a mostani családkeresésemkor ez a szempont, hogy szimatikusak-e a szülők vagy el tudom-e képzelni, hogy családtag legyek náluk már egyeltalán nem számít, ugyanis már rég rájöttem, hogy ez a családtag szöveg csak mese.Vannak családok, ahol jobban bevonják az aupairt a családi életbe (de ez ritka, mint lakatlan szigeten a tömegverekedés), viszont a következő állomásomon, a következő családomban már csak a karrierépítésre fogok koncentrálni valamint arra, hogy minél több pénzt keresssek. Nem igen fog érdekelni, hogy szeretnek-e a szülők vagy jóban vagyok velük, nem fogok senkivel puszipajtást játszani, hanem elvégzem a munkámat és kész. Arra persze ügyelni fogok, hogy egy bizonyos szintű kapcsolatot sikerüljön kialakítani a családdal, hogy azért mégse méla undorral keljen egymást elviselni, de úgy döntöttem, bármilyen családba is kerülök, húzok majd magam köré egy láthatatlan burkot és nem fogom átengedni az esetleges bunkózásokat. Ha nem is lesz majd a leendő családom egy álomcsalád, nem fog érdekelni, mint mondtam, most csak az érdekel, hogy előrébb jussak, minél több célomat, álmomat sikerüljön megvalósítani és, hogy minél többet keressek. Talán anyagiasnak hangzik ez a szöveg, de egy bizonyos ponton túl, (főleg ennyi tapasztalattal a hátam mögött) az ember eljut arra, hogy túltegye magát az esetleges súrlódásokon és ha lesznek is ilyenek, akkor csak azt fogom nézni, hogy mi az, ami miatt én nyomom ezt a melót és nem azt, hogy "jajj, ezek nem vesznek emberszámba. "  Mindaddig amíg a család a fizetés és az előre megbeszélt feltételekkel és körülményekkel kapcsolatban korrekt lesz, én nem fogok problémázni még akkor sem, ha esetlegesen nem ők lesznek a világ legkedvesebb főnökei. Ha belegondolok a jövőben, amikor rendes munkám lesz, nem pedig ez az aupairkedős tengi-lengi akkor sem biztos, hogy épeszű főnököt sikerül majd kifognom, sőt, szerintem minden egyes dolgozó ember anekdotákat tudna zengeni a big boss-ok hozzájuk való viszonyulásáról. Szerintem viszont minden csak hozzáállás kérdése, aki tudja, hogy miért fontos neki a munkája, megvannak a céljai és a motivációja, hogy minél előrébb jusson, annak egy olyan akadály, hogy a főnöke nem a kedvence nem fogja visszatartani a fejlődéstől és a karriere építésétől.

 Egy kis mellékinfó, de erről majd a nanny-s bejegyzésben írok bővebben: eleinte live-in nanny leszek, azaz olyan, aki a családdal lakik. Az indok: egyrészt piszkos anyagiak, mivel ha live-out lennék, ahhoz rendelkeznem kéne bizonyos (nem is kicsi) kezdőtőkével, gondolom nem kell bemutatnom, hogy ez mit takar: min. 2-3 hónap lakbér, ha szobát bérelnék, ilyen-olyan kiadások, merthát a kaja, a tisztítószerek és egyéb kellékek, amelyek a különéléshez szükségesek nem maguktól teremnek. Ezen felül pedig ha majd külön költözöm, azaz elkezdem végre a nagybetűs életet akkor nem árt, ha lesz mellettem egy társ: akár barátnőkkel közösen bérelni egy lakást, hogy legyen kire számítani, meghát az sem utolsó szempont, hogy ne vadidegenekkel kelljen megosztani egy lakást /szobát. Én is tudom, hogy majd a későbbiekben az életem során több mint valószínű, hogy ez elkerülhetetlen lesz, de kezdésként inkább összeállnék pár ismerőssel, baráttal. De ezzel nyilván nem vagyok egyedül, aki élt már külön, bérelt már házat vagy szobát, gondolom mindenki jobban érezte magát ismerőssel, nem pedig valami hót idegen albánokkal /kínaiakkal stb. Az albánok amúgy onnan jutottak eszembe, hogy az előző családom volt magyar aupair-e Tünde,- aki sok évig egy óvodában dolgozott itt Angliában - mesélte, hogy ő 6 albánnal lakott együtt egy bérházban és a házban uralkodó (illetve hát sajnos jelen sem lévő) higéniás körülmények hagytak némi kívánnivalót maguk után. Annyira nem részletezte nekem Tünde a szitut, de nem is volt rá szükség,a néhány elmondott sztori tökéletesen meggyőzött engem arról, hogy mért nem akarok idegenekkel együtt lakni. Ilyenek mesélt, hogy a szemetet hetekig nem vitték ki és népesebb rágcsáló kolóniák tették tiszteletüket a házban, a fürdőszoba olyan gusztustalan volt hogy le kellett volna rombolni, felszántani és sóval behinteni a helyét, valamint, hogy érdekes "illatú" kajákat főztek, szóval a csaj bírta egy ideig, mert legalább olcsó volt, aztán mikor végleg elege lett, összeköltözött egy barátnőjével. Igaz, így nem volt saját szobája, hanem ketten osztoztak egyen, de legalább a körülmények elviselhetőek voltak. Mindezt csak azért írtam le, hogy rávilágítsak: könnyű mondani, hogy költözz külön, megtenni sem egy ördöngősség, de jól meg kell nézni, hogy hová költözik az ember és kikkel. Én azt tanácsolom, hogyha vannak az adott városban/országban ismerőseid, akkor álljatok össze és béreljetek egy kisebb lakást közösen, amit ugyanúgy közös erővel rendben is tartotok.

Jól elkalandoztam, pedig a szombati interjúmról kezdtem írni. Tehát szimpatikusak voltak a szülők, és bár nem volt meg az az "ők a tuti befutók" feeling, de mint írtam, ez már nem érdekel, ha nem érzem ezt egy családdal kapcsolatban, a főbb szempont mostmár a fizu és az ehhez kapcsolódó dolgok lesznek. Ennek ellenére viszont abban maradtam a családdal, hogy mivel ők az első kiszemeltjeim, így nem szeretnék most még semmilyen ígéretet tenni, szeretnék még keresgélni és biztosan ők is meghallgatnának egy-két jelöltet, tehát keep in touch-maradjunk kapcsolatban és majd elválik, hogy lesz-e közös jövőnk vagy sem. A család ebbe szó nélkül beleegyezett, mondták, hogy tényleg van még néhány jelöltjük, de nagyon örülnek, hogy megismerhettek, a tel.számomat is elmentik, és majd keressük egymást. Ennyi lenne tehát az első interjúm, immár nanny-ként, illetve nanny post-ra pályázva. A héten regisztrálom magam egy ügynökséghez is, akik aupair-eket, nanny-ket és mother's help-eket közvetítenek, hátha pont náluk találom meg a következő családomat.



-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Szombatra nem csak az interjú volt betervezve, hanem egy buli is Ginával, méghozzá egy nőnapi buli a belvárosban, magyar szervezésben. A buli nőnapi jellegét az a tény adta, hogy jött egy sztriptíztáncos csávó is... Ginával este 10-kor találkoztunk a Piccadilly Circuson. Eredetileg be szerettünk volna ülni egy pubba alapozni de mivel mindketten késtünk, inkább úgy döntöttünk, hogy beugrunk a közeli Tesco-ba 'municióért'. Vettünk is Tesco-s vodkát és egy alkoholmentes citromos italt, gondoltuk kotyvasztunk magunknak saját készítésű Mojito-t. Miután fizettünk (ID-t persze elkérték), kimenünk az utcára és egy félreeső sikátorszerűségben nekiálltam csapost játszani. Volt 2 db üres fél literes üvegünk, a vodkából körülbelül 1,5 deci jutott mindenkettőnknek és a fél literes üveg maradék részét a citromos innivaló tette ki, ígyhát ha belegondolunk nem volt túl tömény az általunk kevert nedü. Ennek ellenére mikor a következő órában elfogyasztottuk mindketten éreztük, hogy van ereje a piának, kicsit a fejünkbe szállt, hogy úgymondjam. Én meg nem mondom, hogy mi a fenéből készülhet a Tesco-s vodka, de kis túlzással előbb lettem tőle másnapos, minthogy berúghattam volna. 11 után keveredtünk a party színhelyére, ami nem messze található a Tower-Hídtól és rendkívüli kilátás nyílik London kivilágított felhőkarcolóira. Pár percig gyönyörködtünk ezekben aztán a buli felé vettük az irányt. A lányoknak éjfélig ingyenes volt a belépés, szóval a bejutás egy fillérünkbe nem került. Odabent aztán elkezdődött a buli, tetőfokára hágott a hangulat, voltak jó zenék, italok és rengeteg tánc. Nem is részletezném, lényeg, hogy remekül mulattunk Ginával. Én hajnal fél 4 körül indultam haza, iszonyat fáradtan, ebből kifolyólag annyira nem meglepő, hogy sikerült elaludnom a buszon és átaludtam a megállómat is. 3 megállóval arrébb ébredtem fel és láttam, hogy nem ismerős sem a hely sem a megálló neve. Gyorsan leszálltam és felszálltam a szemközti sávban álló buszra, ami visszavitt a megállómhoz. 20 perc séta után haza is értem, és egyből el is tettem magam aludni.

Partizásra készen



 

Az egyik legérdekesebben kinéző felhőkarcoló

Másnapra, azaz vasárnapra programom volt megbeszélve; Ákossal, a francia sráccal és még néhány lánnyal egy olasz étterembe mentünk. Illetve részemről mentem volna, de délelőtt 10-kor mikor felébredtem (gyerekzsivaj-ra) tudtam, hogy nekem ma nem lesz menet sehová, hanem valószínűleg egész nap aludni fogok, így írtam Ákosnak, hogy ne várjanak rám. Ezt követően vissza is aludtam, és húztam a lóbőrt úgy délután 3-ig. Aztán kockultam egy órát, Ginával váltottunk pár üzenetet és 4-től ismét aludtam, este 6-ig.:)) Tehát mondhatjuk, hogy ki is használtam a hétvégét meg nem is. A szombatot mindenképpen, a vasárnapot kevésbé, bár meglehetősen jól esett, hogy egész nap aludhattam és a házat sem kellett elhagynom (aznap amúgy is baromi hideg volt), szóval bizonyos szemszögből nézve mégiscsak hasznos volt a nap.:)

Szombaton Reninél lesz egy kisebb fajta ereszd el a hajamat, összejövünk egy filmnézésre és étkezésre: mivel csak magyarok leszünk Reni főz nekünk finom levest és túrógombócot, én szolgáltatom a házipogácsát és a többiek is beszállnak majd mindenféle földi jóval. Vasárnap pedig a fészbúkos aupair-csoportból néhány lánnyal ellátogatunk Windsorba, hogy megtekintsük a Királynő kedvenc nyaralóját, ami mellesleg maga a kastély (én is örülnék, ha kapnék a kastélyban egy szerény kis lakosztályt), ígyhát ez a hétvége sem lesz unalmasnak mondható.

Most kaptam egy sms-t, miközben eme bejegyzést pötyögtem, egy nő írt, hogy takarítómunkát kínál, részletesen megírta merre lakik, mit vár és cserébe mennyit kínál. Mikor megláttam a részletes sms-t, komolyan mondom, majdnem elsírtam magam örömömben, ugyanis ritka az ilyen, aki értelmesen meg tudja írni, hogy mi a fenét akar. A legtöbb, kommunikációs hendikepp-el megáldott hirdető általában leragad annál, hogy : "Would you clean my house? "- és nekem kell a nyakukra járnom, hogy legalább azt megtudjam hol lakik (általában jó messze tőlem, szóval feleslegesen pocsékoltam a pénzem a hívásra/sms-re.) Tehát nem kizárt, hogy a hét végére már pluszmunkám is lesz, csaknem kezd beindulni a szekér? :)

Furcsaságok Angliában

Jobban mondva nem is furcsaságok, hanem azok a dolgok, amelyek számomra újdonságok voltak, mikor ide kijöttem, amikhez a kelet-európai életszemléletemmel nem voltam hozzászokva. Itt élek már 20 hónapja, tapasztaltam már egyet-s mást, és ezalatt az idő alatt felgyülemlett jópár gondolat arról, hogy a drága Szigetem és annak lakói felfogásában és életvitelében mekkora különbségek vannak a szárazföld (A.K.A. Európa) többi részéhez viszonyítva. A listám teljesen szubiektív, a saját tapasztalataim és észrevételeim alapján írodott, egyet érteni vele nem kötelező, inkább csak fun-nak szánom a mai bejegyzést.:)

- A közlekedés teljes mértékben a fordítottja az Európában megszokottnak. Itt a bal oldalon járnak az autók, ha lelépsz a járdáról akkor is a másik irányba kell körülnézni, különben könnyen baleset áldozatává eshetsz. Aki idekint lakik biztosan tapasztalta, hogy a gyalogátkelőhelyekre fel van feste, hogy melyik irányba kell körülnézni pl : 'Look Right, Look Left vagy Look both ways'. Ez azért van, mert itt Angliában rengeteg a turista valamint a bevándorló, és annakidején, amikor még nem voltak feliratok rengeteg baleset történt. Bevallom, attól függetlenül, hogy már majdnem két éve élek itt, sokszor még mindig bajban lennék, ha nem lennének ott a feliratok az utakon, mert 20 évnyi jobboldali közlekedés berögözdését még 2 év itt tartózkodás során sem sikerült teljesen 'kitörölnöm' a memóriámból.

- A közlekedésnél maradva, az angol tömegközlekedés a legdrágább a világon, ám itt viszont kapsz is valamit a pénzedért, méghozzá minőséget, gyors, pontos és tiszta közlekedést, modern tömegközlekedési eszközökön. Kallert csak elvétve látni, itt tartózkodásom alatt 2-szer ha lekezelték a jegyem, de az emberek idekint nem is mernek bliccelni, már csak azért sem mert 70 fontnyi bírságot kell fizetni ha rajtakapnak. És nem is csak emiatt, hanem az emberek itt alapból nem úgy vannak 'kódolva', mint a kelet-európai országokban, hogy ott bliccelnek és csalnak, ahol tudnak, hanem becsületesen megveszik a jegyeket illetve travelcard-okat.

- Nem 220 Volttal működnek az elektronikus eszközök, hanem 250-nel, ezért ha Angliába jöttök mindenképp hozzatok magatokkal átalakítót. A konnekorban sem 2, hanem 3 lyuk van, és itt a konnektorok mellett is van egy picike kapcsoló, lehetővé téve azok teljes áramatalanítását, extrabiztonságossá tételét.

- Ha már a Szigetország ennyi mindenben eltér a Szárazföldtől, akkor persze, hogy nem a mértékegységek lesznek ugynazok! Celsius fok helyet Fahrenheit-ben mérik a hőmérsékletet, a tömeget font-ban, a távolságot mérföldben és még sorolhatnám, a lista végtelen. Ehhez amúgy hozzá lehet szokni, bár az első fél évben mikor megkérdeztem hány fok van és azt felelték, hogy 70, mindig néztem egy nagyot és kellett pár másodperc, hogy leessen, hogy az kb 21 C-fokot jelent :)

- Az angolok nagy többsége szentül meg van győződve róla, hogy az öko-és biokaják nagyon egészségesek, az a legjobb találmány a világon és ha azt esznek nem lesznek egészségi problémáik és nem híznak el

- Ezzel párhuzamosan rengeteg családban nagyon is előkelő helyet foglalnak el az étkezésben a mirelit kaják pl: pizza, dobozos készételek-bolognai spagetti, tészták, piték stb - bár, hogy a nagy egészségmániát hogyan hozzák össze a dobozos, előre elkészített kajákkal az még számomra is rejtély.

- A konyhánál maradva: az angolok nem tudnak-és nem is akarnak főzni. 3 hosztcsaládom volt eddig, ebből az első anyuka azért odatette magát, és náluk jókat ettem, de a másik két családomban gyakran ettünk/esszük a fent említett félkész ételeket.

- Idekint az emberek mindent amit csak lehet készen vásárolnak meg a boltokban.A lehetőségek tárháza pedig végtelen, a krumplipürétől kezdve, a hámozott krumplin át a szeletelt zöldségig minden megvehető,  és ha arra vetemednének, hogy főzzenek (ami mégegyszer mondom nagyon ritka) akkor sem kell még a kisujjukat sem megmozdítani, minden  a fenekük alá van tolva etéren. Lefogadom, hogy az emberek többsége bajban lenne, ha saját magának kellene megpucolni a zöldséget, vagy előállítani a krumplipürét, sült krumplit stb. (Amikor nem olyan rég itt volt egy kisfiú playdate-en, saját kezűleg készítettem el a krumplipürét és a gyerek megjegyezte, hogy életében nem evett még ilyen finom kaját. Mikor az anyukája érte jött és látta  a nagy lábas krumplipürét szintén hüledezett, hogy " Ezt te csináltad? Nem volt fárasztó? Stb..."  No comment.) Ami számomra a nonplusz ulta kategória: a sajtot is reszelten veszik meg a boltban, a sajtreszelőt itt szökőévente egyszer ha használjuk..

- Sütni szintúgy nem tudnak, itt a sütemény fogalma kimerül a minimum 10 centi vastag cukormázzal megrakott muffin-ban és piskótákban. Őszintén megmondom, hogy idekint én még EGYSZER SEM ettem finom süteményt, és mit mondjak 'majd megdöglök' egy krémesért vagy somlói galuskáért. Itt nincsenek finom krémes-vagy töltelékes sütemények és torták. A vastag cukormázzal borított muffint vagy tortát viszont a kisgyereketől kezdve bárki el tudja készíteni, (mivel rémegyszerűen a boltban veszik meg ezt is, nem saját maguk keverik a hozzávalókat) és mikor kisül a tészta vagy piskóta ráb*sznak egy jóadag -számomra undorító- cukormázat, ezt elnevezik sütinek, és ettől azt képzelik, hogy ők tudnak sütni. Egy frászkarikát!!

- Szülinapi-illetve egyéb alkalomra szánt tortát is megvehetsz a boltban, 10 fontért már igen tetszetősre dekorált dobozos tortákat lehet kapni, de a minőségét és az ízét inkább ne is firtassuk, mondanom sem kell, hogy az is csak egy tartósítószerrel túladagolt piskóta, műanyag cukormázzal.

- A leves itt olyan formában, mint amit  pl Magyarországon levesnek neveznek nem létezik. Idekint a leves sűrű, és sokkal inkább emlékeztet főzelékre. Apropó a főzelékeket pedig egyenesen nem ismerik, szóval ne is próbáld nekik elmagyarázni mi az, mert kérdő tekintetekkel fogsz csak találkozni, majd pár perc magyarázkodás után azt mondják: "Szóval olyan mint a leves?" -és az életben nem magyarázod meg nekik a különbséget.:)

- Ami számomra nagyon nagy pozitívum, hogy nagyon kevés olajat és zsiradékot használnak a főzéshez. Igen, igen a sok negatív gasztronómiai élmény után ezért kiosztok nekik egy nagy pirospontot. A sült krumplit nem frituban sütik, ergo nem kapsz olajmérgezést, hanem a sütőben készül, és nem kell hozzáadni olajat, hanem magán a krumplin tallható (minimális mennyiségű) olaj, és ebben sül meg. Nem mondom, hogy nem hiányzik néha egy jókis cupákos körömpörkölt koviubival vagy egy hatalmas szelet rántotthús, de azt kell mondjam örülök annak, hogy idekint ennyivel is egészségesebben étkezem és ennyivel kevesebb zsíradék valamint koleszterin bombázza a szervezetem. Ez amúgy akkor volt a legszembetűnőbb, mikor tavaly hazamentem pár napra látogatni, minden nap a kedvenceim voltak ebédre és nagyon vártam, hogy végre jól belakmározzak, viszont azt vettem észre, hogy a régi megszokott adagoknak csak a felét tudtam megenni, azt is kisebb nehézségek árán. Itt vált világossá számomra, hogy mennyire elszokott a szervezetem a zsíros étrendtől, de végtére is ennek örültem, ez azt jelenti, hogy a szervezetem már nem is kívánja ezt. Amikor meg mégis, akkor benézek a Magyar Étterembe vagy a Palacsintázóba :))

- Az áruházakban igen elterjedt a 'self checkout' rendszer, vagyis az automata pénztárak. Aki még nem látott ilyet: röviden annyit takar, hogy nem kell sorbanállni és a szalagra tenni a cuccaid, hanem odamész az egyik önkiszolgáló masinához, saját magad lehúzod a termékek vonalkódjait, végül pedig fizethetsz, kp-val vagy bankkártyával. A legelején idegenkedtem tőle, de aztán mikor elkezdtem használni nagyon megszerettem ezt a fajta 'kicsekkolási' módot, gyors, egyszerű, ahogy huzogatod le a dolgaidat már teheted is őket a szatyorba, és nem kell hülyén érezned magad, ha éppen aprópénzzel akarsz fizetni, arról már nem is beszélve, hogy nem kell elviselni az időként búval bélelt pénztárosok hangulatkitöréseit.  Saját magad elintézed szépen, ennyivel is önállóbb vagy...azt hiszem lassan kezdek áttérni a pozitív dolgokra.:)

- Tetszik az, hogyha bemegyek a boltba, postára, bankba stb akkor mindenki hangosan és érthetően, valamint barátságosan köszön, a legtöbben még azt is hozzáteszik, hogy "How are you-hogy vagy?' Igen, én is tudom, hogy ez itt már berögzült az emberek fejébe és mindennapi szokásaikba, tisztában vagyok vele, hogy ha mekérdezik hogy vagyok, a válasz nem igazán érdekli őket és csak udvariasságnak szánják ezt a kérdést DE!! Legalább veszik a fáradtságot, és úgy csinálnak mintha érdekelné őket! Szerintem ez ezerszer jobb annál, mintha meg sem kérdeznék, mintha nem is köszönnének és totális mértékben leszarnának. Az is mindennapos, hogy az emberek rádmolyognak az utcán, a boltban akár ismeretlenül is. Tudom, hogy ezt sokan fake-nek, műkedvességnek tartják, elismerem, hogy van ebben valami igazuk, de még mindig azt mondom: jobb az, ha úgy csinálnak mintha kedvesek lennének minthogy, nyíltan tojnak a fejemre.

- Hogyha Londonban járok a turistalátványosságok körül, de nem csak ott, hanem tulajdonképpen bárhol ha eltvédek és leszólítok valakit, mindig mindenki szívesen segít a tájékozódásban, eligazodásban. Volt már olyan (London külvárosában) hogy a főutcán pár pillanatra megálltam egy utcanévtábla után kutatni, és egyszerre ketten jöttek oda, hogy segíthetnek-e :)

- Imádom az emberek életfelfogását, itt nincs idegeskedés, stesszelés. Ez az életszínvonalnak is betudható, idekint ugyanis nem kell az embereknek azon idegeskedni, hogy miből fieztik ki a számláikat, hogy holnap tudnak-e ételt venni valamint iskoláztatni a gyerekeiket. Mondanom sem kell, hogy Magyarországon talán ez a legfőbb probléma, ezért van az, hogy az emberek ott komorabbak mert ezek az alapdolgok miatt kell nyugtalankodniuk és sajnos az emberek jórésze egyik napról a másikra él. Nem csoda sajnos, hogy Magyarország ezért marad el annyira hangulatban és életfelfogásban a nyugati országoktól. Én csak remélni tudom, hogy egyszer (lehetőleg még a közeljövőben) megoldódik az "ott vagyunk ahol a part szakad" helyzet az országban, és a Magyarországon maradt emberek is megtapasztalhatják ezt a fajta stresszmetességet és nyugalmas életet, ami idekint van.

- Idekint mindenki sportol. A kicsi gyerekektől elkezdve az idős nyugdíjasokig mindenki. A gyerekek általában egyszerre több sportot is űznek, és nem ám csak a játszás kedvéért, hanem a szülők és az edzők is nagyon odafigyelnek arra, hogy kihozzák a gyerekekből a lehető legtöbbet a sportok és mozgás terén. Néha hajlamosak átesni a ló túloldalára, pl nem értem ha egy gyerek versenyszerűen focizik és napi 3 órát gyakorol akkor minek ráerőltetni mégegy vagy akár több sportot, bár amondó vagyok, hogy ez még mindig jobb annál, mintha nem foglalkoznának a sporttal. A dolgozó emberek is nyomják a workout-ot, minden második ember gym-be, uszodába jár, ha este 8kor fejezik be a melót akkor este 8 után még simán felöltik a sport-hacukát és 'mennek gyúrni'. A hosztapám pl minden hétvégén focizni jár, még akkor is, ha éppen aznap esett haza Japánból vagy Amerikából.  Rendkívül elterjedt a golf, a tenisz és a szabadban végezhető sportok, legyen szó télről-nyárról.

- A dohányzás nem annyira elterjedt mint pl Magyarországon. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyeltalán nem dohányoznak, de ez inkább a fiatalabb korosztályra jellemző (sajnos) ők is leginkább a bulik előtt/alatt csinálják. Akiknek viszont gyereke van, a többség rendkívül odafigyel arra, hogy a gyerek ne dohányfüstös környezetben nőjön fel. Eddig egy hosztcsaládomban sem voltak dohányosok, bár az előző és a mostani családomban is mesélték, hogy régebben dohányoztak, ámde mikor befejezték a college-et illetve megszületett a gyermekük felhagytak eme gusztustalan szokással, amiért szintén pirospont jár. Személy szerint nem is mennék olyan családhoz lakni ahol bagóznak (mivel jómagam dohányfüstös környezetben nőttem fel-mondanom sem kell, hogy még a szagától is rosszul vagyok).

- Az angolok a gyereknevelésben hatalmas hiányosságokkal küszködnek. Itt a gyerek akarata az elsődleges, az ő szavuk a szent és a szüleik úgy bánnak velük, mintha körülöttük forogna a világ. Az általam már sokszor emlegetett "nyúl viszi a puskát" nevelési elv érvényesül, azaz a gyerek osztja ki a szüleit és nem fordítva, valamint a szülők kb úgy ugrálnak, ahogy a csemetéik fütyülnek. Itt is érvényes persze, hogy a kivétel erősíti a szabályt!

- Nevelési elvek, mint olyanok nem igen léteznek, helyette viszont azt gondolják a szülők, hogyha mindenféle sz*rral elhalmozzák a gyerekeket - a legújabb játékoktól elkezdve a modern kütyükig - akkor ezzel kvázi megvásárolhatják a gyerekek szeretetét, és azok jobban fognak hozzájuk kötődni. Valamiért azt hiszik az emberek, hogy ettől lesznek jó szülők, hogy fűt-fát megvesznek, mert így a gyerek semmiben nem szenved hiányt..végülis nem..csak törődésben és odafigyelésben..de be is fogom a csuszalesőmet, mert akármennyire is helytelenítem az itteni nevelést az a helyzet, hogy még mindig ők élnek jobban és messzemenően magas az életszínvonal, tehát valamit csak jól csinálnak..

- A rádióban/zenetévé-ben csakis angol nyelvű zene szól, angol és amerikai előadókkal. Nem rémlik, hogy valaha is hallottam volna külföldi számokat és előadóművészeket idekint..
- Az ügyintézés itt is ugyanolyan körülményes tud lenni, mint Magyarországon vagy Kelet-Európa többi részén. Azért az írom, hogy tud, mert én már találkoztam nagyon flottul és pillanatok alatt lezajló ügyintézéssel, de sajnos az ellenkezőjével is. Amikor NI-number interjún voltam, ott vált számomra világossá, hogy nem csak engem és még egy pár embert, hanem kb 50 emberként hívtak oda ugyanarra az időpontra, az irodába belépve kisebb fajta káosszal találtam szemben magam, az ügyintézők nem voltak túlzottan kedvesek és az NI numbert végül meg sem kaptam (azóta is értetlenül állok a dolog előtt.) Amikor bankszámlát mentem nyitni 4 bankból 4 utasított el, amikor tavaly elveszett a személyi igazolványom kb egy hónapig hívogattam a nagykövetséget mire felvették a telefont, és amiatt is a nyakukra kellett járjak, hogy az útlevél elkészülte után azt a jó helyre postázzák stb..Egyszóval néha itt is balkáni állapotok uralkodnak, ami az ügyintézést és a hivatalos ügyeket illeti, nade nem panaszkodom, ez végülis szinte minden országban így van, ha akarsz valamit akkor 'meg kell vívni a harcod'.

- Ha már az ügyintésést boncolgatom, kikerülhetetlen, hogyha telefonon keresztül bonyolítasz valamit, akár banki ügyeket, akár a nagykövetséggel van valami dolgod, mindenhol automatákba fogsz boltani, ezeknek az utasításait pedig sokszor nagyon nehéz követni, főleg akkor, ha még új vagy itt és hozzá sem szoktál a nyelvhez. Aztán ha végre valahára emberhez kapcsolnak, rengeteg ügyfélszolgálatos indiai, így az akcentusuk miatt csakugyan nehéz őket megérteni (számomra még élőben is, nemhogy telefonon keresztül). Távol álljon tőlem a rasszizmus, szó nincs erről, de nem lehet figyelmen kívül hagyni.

- Itt teljesen normális az, hogy az emberek ingáznak, hogy akár vidékről, 2 vagy több órára lévő falvakból és városokból Londonba járnak dolgozni. Tudom, hogy Magyarországon is megszokott az ingázás, de ott inkább elterjedtebb, hogy az emberek a nekik otthont adó városban keresnek munkát, idekint viszont az embereknek nem probléma, ha 5-6 körül befejezik a munkát, de csak 8 után érnek haza. Elvégre a gyerekre vigyáz az aupair, főzni nem főznek (vagy azt is az aupair) és nekik csak annyi a dolguk, hogy gym-be menjenek esténként.

- Télen, ha hó esik egyből vagy 10 hókotró takarítja az utakat, de az emberek a saját házuk elől lusták elhányni a havat. Sem tavaly, sem idén nem volt túl sok hó, hálistennek, mert azon az egy héten, mikor volt, komolyan mondom, hogy sokszor félve léptem ki a házból, és arra vártam, hogy mikor fogom kitörni a lábam a járdákon, amibe az emberek beletaposák a havat, így az tükörjéggé tömörödött...

- Az ablaktisztítás idekint csak mint mesterség létezik. Értem ezalatt azt, hogy az emberek nem tisztíják a saját házaik ablakát belülről, (elvétve találkoztam csak ilyennel), vannak viszont hivatásos ablakmosók, akik x időközönként kijönnek a házadhoz és kívülről lecsutakolnak minden ablakot.

- A legtöbb családnak, háztartásnak van aupair-e/nanny-je, /házvezetőnője/ vasalónője, tehát valamilyen fajta extra segítsége, mert ahogyan ők mondják, el sem tudják képzelni, hogy egy dolgozó szülő képes legyen mindezeket egymaga elvégezni. Voltam olyan családnál interjún, ahol a nő engem aupairnek vett volna fel, de emellett volt már egy külön dadusuk, külön házvezetőnőjük, külön vasalónőjük valamint kertészük. El nem tudom képzelni, hogy mi a jóisten lett volna a feladatom náluk, lehet, hogy megfogtam volna az Isten lábát és a világon semmit nem kellett volna csinálnom és még fizettek is volna érte. Ha nem lett volna  baromi unszimpatikus a nő az interjún lehet el is vállaltam volna, nade azt gondolom igaz az a mondás, hogy aki aupairt fogad a gyerekei mellé, ott már "baj" van, és ha náluk ennyi alkalmazott volt az nekem azt súgja, hogy ők a kisujjukat sem mozdítják a saját otthonukban, és ebből az életformából én kösz, de nem kérek.

- Ha aupair vagy egy családban akkor ne lepődj meg, hogy a "ranglétrán" te csak a háziállatok után következel. Ezt én tapasztalatam az előző családomban is, és a mostaniban is kapok ebből rengeteget.  A mostani családomban pl a kutya minden éjjel az előszobába van csukva, mondván, a garázs túl hideg neki, és hiába kértem szépen a szülőket, hogy tegyék mégiscsak a garázsba mert egyszerűen nem tudok aludni (ami által kimerült és ingerlékeny vagyok)- mégsem tették. Vagy egy másik példa: két hete a hosztanyám véletlenül bezárt engem a házba (a külső zárat csak kívülről lehet kinyitni). Nem viccelek, de legalább 20-szor hívtam fel a nőt és egyszer sem vette fel, nekem meg programom volt időre, stb..Ma viszont, mikor a kutya gyógyszerével kapcsolatban sms-eztem a nőnek egyből jött is az "életmentő" válasz.

- Itt teljesen megszokott az, hogy a családok évente 2-3szor járnak nyaralni külföldre. A legtöbben Spanyolországot célozzák meg, de a tehetősebbek körében nem ritkák a távolabbi úticélok, pl Fokváros, Florida, Los Angeles, Mexico vagy akár Új-Zéland. Én akkor ültem először repülőn amikor ide kijöttem -20 éves voltam- az itteni gyerekeket viszont pici baba koruk óta hurcolásszák szerte Európában vagy a Világban. A mostani hosztfiam pl 15 hónapos volt mikor először repült, de az előző hosztcsaládom mikor Fokvárosba ment evidens volt, hogy a 3 hónapos csecsemőt is vitték magukkal, mert mért ne? Itt nem nagy szám az, ha megjártad már Disneyland-et, vagy évente többször mész a trópusokra nyaralni.

Így első körben ennyi jutott eszembe, amit ki lehetne emelni Anglia furcsaságai, illetve a mi életszemléletünkhöz képest nem hétköznapi, szokatlan dolgai közül. Ha eszembe jut még valami - és tutira eszembe fog - akkor frissítem még a bejegyzést, szóval tessék nyugottan visszanézni a jövőben erre a posztra.:) Amint azt láthatjátok, minden éremnek, így Angliának is két oldala van, rengeteg pozitív és negatívabb tapasztalatomat leírtam itt, de azt gondolom ez rendjén is van így, nem lehet minden csupa habos meg babos, akárhová megy az ember mindehol lesznek olyan dolgok, amiket imádni fog és olyasmik, amiket kevésbé. Ha az összeképet nézem, akkor viszont számomra mindenképpen pozitív irányba billen a mérleg nyelve Angliával kapcsolatban, mint írtam, imádom az itteni életfelfogást, az emberek figyelmességét, hogy törekednek az egészséges életmódra és, hogy mindig vidámak. Rengeteg újat mutatott nekem ez az ország, és bár két éve vagyok itt, de azt gondolom, hogy ez mégcsak a jéghegy csúcsa, lesz még rengeteg új tapasztalat és akármerre járok az országban, mindig egy-egy új arcát fogom felfedezni. Az új pedig izgalmas! :)

London Baby (és töménytelen mennyiségű kép)

 

Szombaton Londonba jött legújabb barátosném Cinti. A blogját oldalt a bloglistában megtaláljátok, tán sokan olvassátok is, de aki nem, annak egy kis előtörténet: Cinti 19 éves, tavaly döntött úgy, hogy világot lát és elment Stockholmba 4 hónapra aupairkedni. Itt sok zűrös hosztcsalád után úgy döntött nem adja még fel az aupairkedést, így idén januárban Rómába utazott, ámde ott sem volt teljes mértékben 100-as a családja, ígyhát nem egész 2 hónap után gondolt egyet, ott hagyta a családot és Angliába jött szerencsét próbálni. Most Londontól 2 órára északra, Peterborough városában lakik egy pár fokkal  normálisabb családnál, mint az eddigiek. Cinti már januárban felvette velem a kapcsolatot még a blogomon keresztül, aztán fészbúk kontakt következett, és mikor megtudtam, hogy Angliában talált családot nem is volt kérdés, hogy összehozunk egy találkát.
Erre pedig múlt szombaton került sor, Cinti feljött Londonba 2 napra egy barátnőjével Nórival. Szerintem azért ez nem semmi teljesítmény, hogy annyi borzalmas hosztcsalád után Cinti még nem adta fel és még mindig "hisz" az aupairkedésben, és az sem mellékes, hogy a rossz tapasztalatok ellenére nem ment haza, nem menekült el, hanem eljött Angliába. Rá igaz az a mondás, hogy "ha a dolgok nem fodulnak jobbra, akkor menj balra." Szeretem az efféle életfelfogást.

Szombat reggel 10:30-ra volt megbeszélve a találka a Victoria Coach Station-on. Először elkerültünk egymást-Cintia busza hamarabb ért be és elindult a vasútállomás felé gyalog, ahonnan én jöttem-, de egy-két telefonhívás után 'bemértem', hogy hol is lehet és kint az utcán találkoztunk.  Eztán jött a következő kihívás, megtalálni Cinti barátnőjét Nórit a metróállomáson, ahol szombat délelőtt lévén annyian voltak mint az oroszok. Nóri -nagyon kreatívan- egy névtáblával várta Cintit, így nem volt túl nehéz egymásra találni annak ellenére, hogy kettőig sem láttunk el az embertömegben.
Mivel Cinti most járt először Londonban, és Nóri sem volt még túl sokszor, így felcsaptam idegenvezetőnek, ám még mielőtt a nyakunkba vettük a várost  tartottunk egy gyors diskurzust, megbeszélendő az útitervet. A napi program a következőképpen alakult: először lepattanunk a metróról  a  Westminister station-nél, kilőjük a Parlamentet és a London Eye-t (kötelező képek elsütése és a turistáskodó feeling felcsippentése) eztán a Temze parton elgyalogolunk a Milleneum Bridge-ig, átsétálunk rajta, majd elbattyogunk a Tower-hídhoz, innen pedig elmetrózunk a Picadilly Circus-hoz, ahol megnézzünk a világ mindössze 4 M&M's boltjának egyikét és kajálunk. Jó kis haditervnek hangzott, és igen mozgalmas napnak néztünk elébe, ám már akkor meglepi ért bennünket, amikor megtudtuk; a metró amit aznap legtöbbször használtunk volna le volt zárva. A lányok már majdnem azt mondták, hogy akkor ne menjünk a Parlament-hez és a London Eye-hoz, de gondoltam ilyen könnyen csaknem adhatjuk fel, ha nincs metró akkor keressünk buszt. Zsenialitásomnak (haha) hála, nemcsak, hogy megtaláltuk, de épphogy el is értük a buszt, így alig 20 perc múlva a Parlament Square-en találtuk magunkat.

Ahogy a csajok elkedztek fotózkodni, nekem egyből eszembe ötlött az a 20 hónappal ezelőtti nap, amikor én jártam először Londonban először láttam a Parlamentet, a London Eye-t, amik sokkal nagyobbak voltak, mint ahogy én azt elképzeltem. Bár mostmár a lányok 'idegenvezetőjeként' mentem, de újra elkapott az az érzés, amit akkor éreztem,mikor én jártam ott először, az a 'nem hiszem el, hogy itt vagyok ahová fél évig készültem és annyit csodáltam a képeken."

Nóri és Cinti, Parliament

Cinti és én -London Eye

3-an, párban :)

Tehetek róla, hogy szerelmes vagyok belé ??

Miután megcsodáltuk mindkét nevezetességet átsétáltunk a Westminister Bridge-en és a London Eye lábánál Nóri javaslatára belógtunk a 4D-s moziba. A 15 perces kisfilm a London Eye-ról készült, és valami eszméletlen jó. Még sosem voltam 4D-s moziban, de valami fogalmam azért volt arról, milyen lehet, de még így is akkorát csalódtam -méghozzá pozitívan-hogy arra nincsenek szavak. A 3D-s moziból indultam ki, voltam már jópár 3D-s filmen, de azt kell mondjam, hogy egyetlen film (Scilent Hill ) kivételével mindegyik csalódást okozott, akárhogy sasoltam, nem igen vettem észre a filmek 3 dimenziós mivoltát, ígyhát a 4D-s mozinak is igen szkeptikusan indultam neki. A London Eye-nál azonban frankón összehozták a filmet, a 3D-je lenyűgöző volt, amikor a madarak röpködtek komolyan azt hittem, hogy egyik-másik nekem repül, a tűzijátékos rész annyira élethű volt, hogy egyszer-kétszer hátra is ugrottam bevallom nőiesen. A 4. dimenzió pedig azt takarta, hogy amikor esett az eső akkor mi is egy picit vizesek lettünk, a terem jobbról-balról füstölgött, villogott, küldönböző színekben pompázott, amikor pedig egy tüsszentő tigrist mutattak (ne kérdezzétek ez hogy kapcsolódik a London Eye-hoz ) akkor buborékokat fújtak az arcunkba. Mindhármunknak nagyon tetszett a rövid előadás, és a legjobb az egészben, hogy szemfülességünknek köszönhetően az egész ingyen volt. :)

A Kerék-alulnézetőbl

4D

A moziban egy kicsit átmelegedtünk, mert amúgy farkasordító hideg volt egész nap, a hó kisebb megszakításokkal, de tulajdonképpen egész nap szitált (nem maradt meg), és a folyóparton ráadásul mindig sokkal hidegebb van. Tartani akartuk magunkat az eredeti tervhez, miszerint elsétálunk a Millenium Birdge-ig ahol is átkelünk a folyón, majd gyalogolunk tovább a Tower Híd-ig, de kb fél órás séta után annyira átfagytunk, hogy bár már megpillantottuk a Millenium Bridge-t, de inkább nem mentünk át rajta (a hídon sétálva a  cipőnk is odafagyott volna szerintem), hanem buszra szálltunk, hogy eljussunk a Tower-Híd-hoz.

Színharmónia:)

Elsétáltunk a Globe-színház mellett

A hídnál szintén ellőttük a kötelező képeket és mivel kihagyhatatlan, ezért át is sétáltunk rajta. A Tower Hídtól nem messze, a London Birdge station-nél most fejezték be London legújabb és egyben legextravagánzs-abb épületének építését. A "csöppség" a Shard névre hallgat, ami azt jelenti: Szilánk, erre emlékezet az épület egyedülálló alakja és "hegyes" teteje, ami tényleg úgy néz ki, mintha egy gigantikus méretű üvegszilánk állna a felhőkarcoló tetején. Az épület 95 emeletes, 306 méter magas, és van benne kilátó valamint étterem is, szóval amint átadják, én biztosan foglalok jegyet és megcsodálom szeretett városomat a magasból is. Nem mintha a London Eye nem lenne ott erre a célja -azt is kipiálom még a közeljövőben- de azért nem minden városban van ilyen király épület, így biztosan nem fogom kihagyni.

Csak a Temze part

Fura tojás alakú valami-ötletek, hogy minek lehet ott? :)

 

 

The Shard-A Szilánk

A Tower of Londonba (hatalmas erődítmény a Temze partján ) nem mentünk be, de mivel Cinti is látni szeretné a helyet belülről így nem kizárt, hogy még a közeljövőben megejtjük. A Tower a középkorban több ezer kivégzés színhelyeként szolgált, és a mai napig kísértetjárta helyként tartják számon, többek közt Boleyn Anna szellemmét is látni vélik időnként. Aki régebb óta olvas biztosan tudja, hogy én szeretem a kísértethistóriákat és a szellemjárta helyeket, a 2 napos skóciai kirándulásunk során is felkerestünk egy ilyen helyet: Edinburgh-ot a világ legkísértetjártább helyeként tartják számon és a városban lévő katakombákban a mai napig igazi szellemvadászok próbálják több-kevesebb sikerrel eltávolítani a szellemeket. Ott egy szellemtúra részeseként jártam ezekben a katakombákban, amit hivatalosan is Európa leginkább kísértetjárta helyeként tartanak számon (Anita barátnőm biztosan nagyon irgykedik ezért :), a bejegyzést  a szellemtúráról ide kattintva elolvashatjátok, sok egyéb skóciai élménnyel együtt. Vissza Londonhoz: tehát a borsos belépőár ellenére biztosan bemegyünk a Tower-be még a közeljövőben.

Tower-egy része

Shard messziről

Miután a Tower-Hídnál 'végeztünk' metró hiányában buszra szálltunk, hogy eljussunk a Picadilly Circusra, ahol evészetet terveztünk. 20 hónapja vagyok Londonban és járom a várost, de még egyszer sem találkoztam a tipikus régi típusú emeletes busszal, amiben nem elől, hanem hátul van a lépcső és kívülsről is teljesen másmilyen, mint az újfajták, tehát enyhén szólva meglepődtem, mikor a távolban megjelent a 15-ös busz és láttam, hogy bizony igazi old school busszal fogunk utazni. Cinti bezzeg most először járt Londonban és máris jött a "nosztalgia busz" :) Jó fél órába telt mire a Piccadilly-re értünk, de nem bántuk a sok zötykölődést, mert legalább a melegben voltunk, aznap már borzasztóan átfagytunk a 3 óra tömör gyaloglás után.

(google-ról )

Utunk első körben a KFC-be vezetett, betoltunk egy laza csirkés menüt, majd mikor már végeztünk és mentem a kukához kidobni a szemetet, a szemeteshez egyszerűen nem lehetett eljutni, ugyanis a fialtal 10-en éves pubertás kiscsajoktól kedzve az étterem dolgozóin át az idősekig mindenki az ablakra volt tapadva. Mondom magamban : 'he??' Aztán elkezdtek kórusban kiabálni, hogy "Justin Timberlake, jeeee, jeeeeeeeee" de majd belesüketültem a visítozásba. Igen, igen, Justin ott volt a szemközti épületben, egész pontosan az M&M' shopban. Nem értettem a kialakult tömeghisztériát, hiszen két külön épületben voltunk, nem is értem miből gondolta a nép, hogy ha elkezdenek visítozni akkor abból Timberlake úr bármit is hallani fog. Én is láttam az ürgét pár pillanatra, de mire a fényképezőmért kaptam már eltűnt az épületben. Aztán egy perccel később megint skítozni kezdett az ablakra tapadt tömeg, Justin ugyanis testőrei kíséretében -akik szorosan körülvették- kisétált az M&M's boltból és elindult a kínai negyed felé, A csajokkal nem nem akartunk hinni a szemünknek, hogy ennyi birka ember hogy tud összezsúfolódni egy helyen. :)) Pár perccel később elhagytuk a KFC-t, és átmentünk az M&M's boltba, és az utcán abból az irányból, amerre Justin ment még mindig hallatszott a kiáltozás. Őrület :) Itt szintén belegondoltam abba, hogy én 20 hónap alatt eddig nem találkoztam hírességgel, de Cintinek elég egyszer feljönnie Londonban és máris megjelenik Justin Timberlake :)

Az M&M's boltban én már milliószor jártam és rengetegszer vittem be oda másokat is, így nekem sok újat nem tudott mutatni, a lányok viszont nagyon élvezték, olyanok voltak mint a nagy gyerekek, mindenre rácsodálkoztak, és hát van is min: életnagyságú figurák, csokihelyek, M&M's minden formában a plüssfigurától kezdve a felespoháron át a kulcstartókig. A világon csak 4 ilyen bolt van, New York, Orlando, Las Vegas és London tehát afféle kiváltság, hogy a 4-ből 3 Amerikában van és pont ott lakom, ahol a maradék egy található. Csupa vidám és színes hely ez a bolt, mindenkinek ajánlom útbaejteni, mégha nem is vesztek semmit (én sem szoktam-piszokdrága) de nézelődni megéri.

Nagy gyerekek:)

A legnagyobb gyerek :)

At M&M's után bevittem Cintit és Nórit a Cool Brittania nevű hatalmas szuvenírboltba, elvégre a már Londonban vagy, akkor nem lehet kihagyni. Ez az üzlet tényleg oriási, a picike szuvenírfiguráktól elkezdve bármit meg lehet vásárolni, még kocsit is (igazit). Amikor legelőször jártam Londonban még másfél éve engem is behoztak ide a barátnőim és imádtam ezt a helyet.

Idebent amúgy kipécéztünk magunknak egy eladásra szánk Union Jack-es szuvenír asztalt, leültünk (pont 3 szék volt haha, mintha nekünk tették volna oda) és vagy fél órán át beszélgettünk, és senki nem szólt ránk, hogy tűzzünk onnan, igazi otthon kis hely ez a bolt.

A szuvenírbolt végeztével már nem maradt sok időm, estére haza kellett jönnöm szittelni, tehát visszakísértem a lányokat a Trafalgar Sqare-re, ahol Cinti beújított magának 2 I love London-os pulcsit, eztán pedig búcsút mondtunk. Hihetetlenül jó napot töltöttünk együtt, mindkét lányt iszonyatosan megszerettem. Nórival egy időre most találkoztam utoljára, mert holnap repül Svédországba (annyira nem jött be neki az angliai aupairkedés) , de mivel úgysem jártam még Stockholmban így elterveztem, hogy meglátogatom. Apám...ha minden eltervezett kirándulásom összejön, és midenhová, vagy akárcsak a felére eljutnék, ahová eddig hívtak már az megérné: hisz van meghívásom Hamburgba, mostmár Stockholmba is, szeretnék eljutni Párizsba, Rómába és nyáron a barátnőimmel valszószínűleg Mallorcára. Nem lesz unalmas ez az év sem, az biztos! :)
Cintivel pedig megbeszéltük, hogy minél hamarabb találkozunk, legközelebb én megyek hozzá, Peterborugh-ban még úgysem jártam, de eddig is terveztem, hogy meglátogassam a várost, de mostmár mégegy okom van odamenni. :)



Cinti szombati napról szóló bejegyzését ide kattintva elolvashatjátok ;)

Vasárnap sem voltam itthon egész álló nap, délelőtt vonatra pattantam és meglátogattam Renit fent észak Londonban, ahol tavaly én is lehúztam egy évet az előző családomnál. Még mindig imádom a kis városkámat, szó nélkül visszaköltöznék, ha lenne ott arra érdemes család, az sem érdekelne, hogy kintebb van a városból és, hogy nincs éjszakai busz, van viszont egy hatalmas golfpálya és mellette erdő, hangulatos kis főutca minden fontosabb bolttal, shopping park, és még tesco is-az ország legnagyobb tesco-ja. Reni krumplistésztával várt engem, ami isteni finomra sikeredett, ettünk hozzá uborkát is természetesen. Ebéd után filmeztünk, először a Mr Popper Pingvinjei című filmet, amit én még ezer éve láttam magyarul, majd rengetegszer angolul (a gyerekkel havonta meg kell néznem.) Eztán pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve a Tibor vagyok, de hódítani akarok-című magyar művet néztük. Kb 15 éves koromban egyszer elkezdtem nézni de nem értem a végére, és azóta sem láttam, így számomra mondhatjuk, hogy új volt a film. A filmek alatt pedig megettük az aznapi második fogást: vaníliás cheesecake-et hatalmas eperdarabokkal. Erről már írtam egy tavalyi bejegyzésben, de Renivel ez számunkra afféle tradíció, hogy sajttortát eszünk eperrel szinte minden alakalommal, mikor találkozunk. Nem, még mindig nem untuk meg .:) Filmek után már 6 óra volt, ígyhát én elindultam haza, mert Észak-Londonból nekem 2 óra hazajutni. Fél 9 körül estem haza, megettem a Reni által csomagolt krumplis tésztát vacsira, aztán mivel nagyon fáradt voltam egy kis filmnézés után éjfél előtt eltettem magam másnapra.
Ma délelőtt és fél délután aludtam-ki kellett pihenni a hétvége fáradalmait-, majd csinosítgattam egy kicsit a konyhát, gyerekszobát és vasaltam-néha dolgozni is is kell ugyebár.

Egyszóval szuper hétvégém volt, és szuperlassú hétfőm, de holnap már kedd, egy nappal közelebb a hétvégéhez.:) Ez legyen a mai pozitív zárógondolat. :)

10000 és hó-pánik!

Csak gondoltam írok egy rövid köszönetet minden kedves Olvasómnak, mert tegnap mikor nézegettem a blog statisztikáit örömmel vettem tudomásul, hogy 10 hónap alatt mióta blogolok már több, mint tízezerszer nyitottátok meg a blogomat, ami számomra nagyon-nagy öröm, érezteti velem, hogy van értelme az írásnak. Ebből a 10000-ből 5000 az elmúlt 2 és fél hónapnak köszönhető, gondolom azért is van ez így, mert november előtt nem voltam túl rendszeres blogoló. Hát igen, mióta ősszel az új családomhoz költöztem jóval több időm van az írásra a heti alig 20 óra melóm mellett, ígyhát az volt a minimum, hogy végre rendszeres blogolóvá váljak. Mivel rengeteg megvalósításra váró tervem van továbbra is rendszeresen látlak majd el titeket érdekes és izgi olvasnivalóval. (Na nem mintha az eddigiek olyan szuperizgalmasak lettek volna, de igyekszik az ember.:)

Az ágyammal kapcsolatban: tegnap elhúztam a helyéről, körbejártam és minden létező csavart alaposan megszorítottam, a "beavatkozás" pedig sikeresnek bizonyult mert most nem nyikorog (végre már!). Remélem nem csak átmeneti lesz a javulás és legalább azt az időszakot kihúzza, amíg a családnál vagyok. A mindenkori aupairnek, akik majd utánam jönnek is szükségük lesz majd persze normális ágyra, de a világot nem válthatom meg, én próbáltam a szülőknek szólni az ággyal kapcsolatos problémáról, szóval a következő aupairnek asszem majd meg kell vívnia a saját meccsét ezzel kapcsolatban. Most egyenlőre jónak néz ki, szóval részemről én jegelem a témát.

Ha már a jegelésnél tartok rátérek a cím második felére, ugyanis az a világrengető esemény történt, hogy leesett 5cm hó. Igen, ez az 5cm is akkora fennakadást tud okozni az itteni emberek életében, hogy pánikolnak, nincs iskola, az emberek nem mennek dolgozni és sok esetben még a közlekedés is leáll. Kész vicc az egész, mármint úgy értem ha leesik mondjuk fél méter akkor megértem a felhajtást, de itt a hómennyiség ennek még a közelében sincs. A havazás reggel kezdődött, mikor elvittem a gyereket a suliba még csak szálingózott és nem is nézett ki úgy, hogy megmarad, aztán hazajövetelem után egy órával kinézek az ablakon és már volt vagy 2 cm, ami nem sok de szakadt egészen délután 4-ig, így kb 6-7 cm van most odakint.  Fasza, gondoltam magamban, ugyanis itt már egy icipici hó miatt is bezárják a sulikat, ha kell, akkor a tanítás alatt rátelfonálnak a szülőkre, hogy menjenek a porontyokért, a közlekedés megbénul és az emberek nem mennek dolgozni. Délelőtt kitakarítottam a kisfiú szobáját, a sajátomat is majd a közös fürdőnket. A gyerek ma elvileg 3-ig lett volna suliban, de 2 előtt pár perccel csörögtek a faternak (aki itthon dolgozott) a suliból, hogy a "k*rva nagy" hó miatt legyen szíves begyűjteni a fiát. Én nem tudtam, hogy a suliból telegráfoltak, nekem csak az tűnt fel, hogy 2 után pár perccel apuka elviharzott itthonról majd 10 perccel később meglepetten konstatáltam, hogy a gyerek hazajött vele. Néztem egy nagyot, erre apuka rávágta, hogy a hó miatt van már ilyenkor itthon a gyerek és, hogy ez normális ebben az országban. Mutatom mekkora hó miatt zárták be a sulit:

Világvége állapot igaz?:)) Sok hűhó semmiért...
Még délelőtt beszéltük a facebook-os kollegákkal, hogy mennyire felesleges ez az egész felhajtás. A gond az, hogy az emberek itt nincsenek felkészülve  a hóra, annak ellenére, hogy tudják, hogy lesz, hisz minden évben van de mégis kitör a pánik amikor esik. Mit mondjak, nekünk még hólapátunk sincs (de legalább így megúszom a hótakarítást háhá). Itt amúgy azért zárnak be a sulik és mennek haza az emberek hamarabba munkából ha hó van, mert állítólag még régebben nem ritkán fordult elő, hogy a hó miatt sokan 1-2 napra Londonban ragadtak mert nem jártak rendesen a vonatok, a tömegközlekedési eszközök és az autóutakon is káosz volt. Szerény véleményem szerint csírájában kéne kezelni ezt a problémát, először is nem kéne minden fakezűnek jogsit adni. De komolyan, idekint csakúgy szórják a jogsit, 40-50 óra vezetés után (de akár már kevesebb is elég) mehetsz vizsgázni és onnantól kezdve vezetőnek vagy nyilvánítva! Nem csoda, hogy ilyen feltételek mellett az emberek nem tudják, hogyan kell a hóban vezetni és ha leesik akár pár centi akkor vagy nem ülnek a volán mögé, vagy ha beülnek akkor paráznak, nem haladnak, és keletkeznek az órákig tartó forgalmi dugók. A téligumi hiányát meg inkább ne is firtassuk, igaz, hogy idekint csak néhány napig (max 1-2 hétig ) van rárjuk szükség, -mert amúgy ritka itt fagy meg ónoseső - de az is számít, mert ha pont emiatt ütnek el, mert azt gondolták, hogy "jajj, hát úgysem kéne sokáig, minek feltenni?"-akkor az elég idegesítő..(nem mintha egyébként nem lenne az..)Tehát jah, 5cm hó felett megáll az élet, nade bízom benne, hogy nem marad meg sokáig és jövő héten már rendesen lesz suli, közlekedés stb.

Ma este úgy döntöttem nem megyek sehová, egyrészt mert spórolás van, a jövőbeli tervekhez azért money kell, másrészt ebben a hóban még a 20 percre lévő Victoriáig sem mernék elindulni, nehogy aztán félúton benyögjék a vonaton, hogy "bocs, de késünk, várunk, hó van, agyhalál van", és egyébként meg megígértem, hogy ma én csinálom a vacsit, méghozzá egy kínai ételt, ami stir fry névre hallgat.Aztán kitudja, lehet, hogy elunom majd magam az este folyamán és vacsi után rácsörgök Majára, hogy menjünk egyet vedelni valami pubba,ráadásul ő svéd szóval tutira nem ilyed meg egy kis hótól, sőt szerintem ő most röhög a markában, hogy mekkora ügynek számít itt ez a kis hó.:)) Szval jah, a jelenlegi nemakarokitthonülni lelkiállapotom szerint lesz itt ma este még ivászat.:)

Goodbye 2012-avagy összefoglalás az évről

Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy 2012 volt életem eddigi legjobb éve. Rengeteg minden történt velem. Temérdek kalandban lehetett részem, gondolok itt kirándulásokra, rengeteg új helyen, városban jártam, nagyon sok és különböző új embert ismertem meg, köztük jópár barátra is leletem. Utazás volt ez az év, de nem csak a szó szoros értelmében, (hiszen jó sokat mászkáltam szerte Angliában) hanem egyfajta "szellemi" utazás is, nagyon sok mindent tudtam meg magamról, az erősségeimről, gyengeségeimről, a korlátaimról és arról, hogy mi az, amiben igazán jó vagyok.

Egy gyors "rezumé" a helyekről, ahol jártam és amiket örökre a szívembe zártam: Mielőtt kijöttem Angliába 2011 júniusában, odahaza nekem nem igen volt lehetőségem utazni, felfedezni (piszkos anyagiak), a családommal sem igen játunk nyaralni, a várost ahol laktam max osztálykiránduláskor hagytam el és akkor, amikor valamelyik rokonom vitt magával ide-oda. A 18. szülinapomon jártam először külföldön- az unokatesómék Lengyelországba a Magas-Tátrába vittek 4 napra-életem egyik legjobb élménye:)

Amikor kijöttem Angliába rengeteg tervem volt (mint mindenki másnak) és sok fogadalmam is. Megfogadtam többek közt, hogy bejárom az országot, megnézem a híresebb városokat és turista látványosságokat, és ezen felül ha lehetőségem lesz, akkor innen szeretnék majd külföldre (pl Sókcia-ami bár UK része de különállónak számít, vagy Franciaország és hansonló) utazni. Továbbá azt is eltökéltem, hogy ha adódik egy lehetőség akkor azt nem fogom kihagyni illetve, hogy sokat fogok eljárni, nem csak a megszokott közösségembe de új helyekre és közösségekbe is, hiszen ahogy Woody Ellen is megmondta: " A siker azon múlik, hogy ott voltál-e." Ez a kijelentés szerintem teljes mérétkben igaz. Lehet valaki nagyon ügyes, jó képességű és az adott szakterületén kiemelkedő, de ugyanakkor nagyon fontos, sőt tán a legfontosabb, hogy jó helyen és időben kell lenni, hogy megtaláljuk a lehetőségeket, és ebbe a 4 fal nem fér bele. Mindenkinek megvan nyilván a saját kis komfortzónája, van akinek könnyen megy az, hogy ebből kilépjen, van, akinek pedig nehezebben, de ha erre valaki képes, hogy kilépjen a megszokottból és be merjen vállalni valami újat, akkor én azt mondom, hogy az előtt a személy előtt már nincs lehetetlen. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy minden aupair kollégámnak gratuláljak, hisz azzal, hogy ide mi kijöttünk, beilleszkedünk, idegenekkel élünk és idegen nyelvet beszélünk bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk (bármire) és a jövőben sokkal ügyesebbek és talpraesettebbek leszünk. Én régebben azok közé tartoztam, akiknek nehezére esett kilépni a megszkott környezetből, a komfortzónából. Ezért is határoztam el másfél éve, hogy aupair leszek, mert egyrészt már nem akartam otthon lenni (számos oka van, de talán majd egy másik bejegyzésben) másrészt pedig láttam azt, hogy az aupairség mekkora lehetőség egy magam fajtának, akinek pont az kell, hogy menjen, lásson, tapasztaljon dolgokat a saját bőrén, egyedül intézkedjen.
Azt gondolom, kijelenthetem, hogy az elsődleges célokat, amelyeket másfél éve, mikor kijöttem tűztem ki magam elé megvalósítottam és elértem. Ezeknek a java részét pedig idén, 2012-ben sikerült elérni. Az egyik ilyen az angol nyelv elsajátítása. Nem mondom, hogy perfekt vagyok, mert ahhoz sokkal több kell, ilyen-olyan szaknyelvekben vannak hiányosságok ez tény, szóval pl egy mérnöki állást nem tudnék bevállani (mondjuk nem is tervezek mérnök lenni). De folyékonyan beszélem a nyelvet, a társalgás egy formája (írott, olvasott, hallott) sem okoz gondot egyeltalán, elsőre megértem, amit mondanak nekem és gondolkodás nélkül tudok válaszolni is. Számomra még régen, mikor iskolás voltam az angol nyelv mércéje az volt, hogy tudok-e csípőből, gondolkodás nélkül válaszolni. Amíg erre nem voltam képes, addig nem mertem olyan kijelentést tenni, hogy én tudok angolul. Már 2011 második felében, mikor kijöttem éreztem, hogy intenzív feljődésnek indult a nyelvtudásom, sokszor kaptam azon magam, hogy angolul gondolkozom, és az esetek kb 70%-ában nem kellett gondolkoznom, mielőtt mondtam egy mondatot. De az még csak 70% volt. Azonban az idei év során annyira felfeljődött az angolom, hogy mostmár a saját kis mércém alapján is ki merem jelenteni, hogy megtanultam a nyelvet. A nyelvtan megy, a szókincs nem kitűnő ugyan, de erős, és nem gond sem egy beszégetés, sem egy film nézése..A jövőben persze még ennél is jobbra szeretném fejleszteni a tudásomat, hisz a jó pap is holtig tanul, én sem állhatok le és ülehetek a babérjaimon. Szeretnék most szaknyelvet is megtanulni, hogy a jövőben ha valami komoly állást pályáznék meg akkor ne legyen ez gond. 
Szokták mondani, hogy a sulis nyelvtanulás nem elég, sem a magánórák, ha rendesen meg akarod tanulni a nyelvet, akkor ahhoz az adott nyelvterületen kell élni, másképp nem fog menni. Ezt a saját tapasztalatom alapján ki merem jelenteni, hogy teljes mértékben így van. Én is jártam otthon magánórákra, a suliban is 5ös voltam angolból de az tényleg egy bakfitty, ki kell jönni, 24/7 beszélni kell a nyelvet, mert csak így lehet használhatóvá fejleszteni. Az otthoni nyelvvizsgák meg idekint nem érnek semmit. Ezt most csak azért mondom el, mert tőlem rengetegen kérdezik, hogy "Szerinted ha van itthon középfokú nyelvvizsgám akkor boldogulnék Angliában?" -Ezeket mindenki felejtse el. Nem számít. Itt azt sem tudják, mi a fene az a középfokú nyelvvizsga.  Nem az alapján mérnek, hanem lefolytatnak veled egy 10 percces beszélgetést, és abból úgyis kiderül, hogy jó vagy e vagy sem. Meg aztán tegyük fel, hogy valaki kifog egy nagyon könnyű nyelvvizsgát és átmegy, holott tán nem is olyan jó képességű. Aztán büszkén lobogtatja a papírt, hogy "Nekem megvan!!" De viszont a nyeltudásának meg nem fogja tudni hasznát venni. El kell mondjam, mielőtt én Angliába jöttem, én elhasaltam a középfokú nyelvvizsgán. Pár ponttal maradtam csak le ugyan, de megbuktam. Naés??? Nem ütött szíven különösen a dolog, tisztában voltam a képességeimmel, tudtam, hogy ettől még nem vagyok hülye a nyelvből. És kijöttem, és mindenki dícsérte a nyeltdudásomat, senki nem kérte, hogy mutassak róla papírt, beszéltek velem 5 percet és tudták, hogy értem őket. A magyarországi nyelvvizsgák csakis a felsőoktatás miatt hasznosak szerintem, hisz a kacifántos pontrendszerben sokat nyom a lattba, ha van. Ettől eltekintve viszont idő-és pénzpocsékolásnak tartom.  Sajnálom, hogy kötelezővé van téve, nyomást gyakorolva ezzek a 10-en éves diákokra, akik lehet, hogy nyomás nélkül sokkal szívesebben tanulnának akár egyszerre több nyelvet is. Ennyit erről!!

Még a nyelvek témához annyit, hogy most, hogy az angolom már nagyon is elfogadható szinten van meg fogok tanulni mégegy nyelvet. Spanyol vagy francia lesz a következő "áldozat". 2013 elején el is kezdem és szeretném a következő nyelvet is 1-2 év alatt olyan jól megtanulni mint az angolt. Ha egy nyelv megvan, akkor majd jön mégegy. Aztán mégegy. Jelen tervem a következő: most 22 éves vagyok, úgy dönöttem, hogy az életemet 28 éves koromig (többek közt)  a nyelvtanulásnak szentelem. Addig még van 6 évem. Még plusz 3 nyelvet szeretnék megtanulni, és minden nyelvre 2 évet szánok. Ha minden a terv szerint halad, akkor 28 éves korom végére a magyarral együtt 5 nyelvet fogok tudni. Én már egy pár éve rájöttem arra, hogy a nyelv minden szakmánál fontosabb. A szakmák jönnek-mennek, van, mikor pl egy ügyvéd nagyon is keresett szakma, van mikor meg egyeltalán nem. Viszont ha az embernek van min. 2-3 nyeltudása (de minél több annál jobb) akkor akárhova is megy, akármit is csinál, de meg fog élni. Nem csak tolmács, de szinkronfordítú, műfordító, és a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Arról nem is beszélve, ha tudok 5 nyelvet akkor már szinte akárhová megyek a világon meg fogom értettni magam. Még nem tudom pontosan, hogy melyek lesznek azok a nyelvek, amiket megtanulok. A spanyol és a francia most nagyon tetszik. A slussz poén, hogy a spanyol és a német nagyon hasonlít és ha spanyolul tudok akkor az olaszok is meg fognak érteni.:)) Szóval a spanyol mindenképp meglesz. A francia is tutira, valamit az 5. valszeg az orosz lesz, mert abból már rendelkezem minimális tudással, legalábbis az ABC-jüket tudom (cirill betűket) meg egy-két mondatot, kifejezést (a Mamám tanított még kiskoromban). 


Aztán a nyelvek mellett célom volt még annyit utazni, amennyit csak tudok a lehetőségeimhez képest. Ezt is kipipálhatom (idénre, jövő évben sem tervezek itthon ülni:). Ebből mondjuk biztosan kihozhattam volna többet is, ha keményebben spórolok, de azért így is rengeteg új helyen jártam, olyan dolgokat, tájakat láttam, amelyekre ezelőtt csak fényképeket bámulva csorgattam a nyálam. Ami a leges legjobb, hogy ezeket önerőből teljesítettem, a saját pénzemből jöttem-mentem, szórakoztam, mulattam. Ezen felül pedig hihetetlenül jó érzés, hogy egyedül (vagy aki éppen az útitársam volt) terveztem meg ezeket a kalandokat, hogy tudok szervezni, lefixálni, utánanézni, hogy hol,merre és mit.
Egy pár olyan hely, ami örökre a szívemben marad:

Eastbourne-itt egy napot tölöttem, ez egy tengerparti város, hatalmas (160 méter magas) sziklákkal. Ide egyedül mentem, de ha kell én egyedül is jól elvagyok, és ez a nap benne van a Topp 5-ben amint Angliában töltöttem, sőt, talán az első vagy második helyen áll. Egész nap sétáltam a sziklákon, (májusi nap volt) szikrázó napsütésben, és olyan jól és szabadnak éreztem magam, mint talán még életemben soha. Ha belegondolok nem csak az angliai életem egyik fénypontja, de életem egyik legjobb napja is volt.:)

 

 

 

A másik, ami szintén versenyezhetne az eddigi legjobb Angliában tölött nap címért pedig egy júliusi esős nap, amikor a Stonehenge-et mentünk meglátogatni Zitával. Erről írtam külön bejegyzést is, ide kattintva elolvashatjátok. Nagyon nagyon régóta szerettem volna látni a Stonehenge-et, tul.képp azóta, mióta megtudtam, hogy létezik, számomra mindig is volt benne valami misztikus, valami vaárzslatos, ami vonzott. Júliusban pedig valóra vált ez az álmom.:)

 

 

 

 

 

 

 

 

Augusztusban pedig eljutottam az Olimpiára!! Ez szintén egy afféle "once in a lifetime"-egyszer az életben dolog volt, mert ezután is már kiskorom óta vágyakoztam, amikor még csak otthonról figyeltem az Olimpia közvetítéseket, és mindig arra gondoltam, hogy mennyire jó lenne a helyszínen ott lenni és végigszurkolni leglalább egy meccset, és lám, 2012 és London valóra váltotta ezt nekem.:)) Bejegyzés az Olimpiáról itt.

 

 

 

 

 

Augusztusban még elvonatoztunk Dover tengerparti városba Renivel. Bár nekem ez a város annyira nem tetszett, de nagyon nagy pozitívum ugye, hogy a tengerparton volt, és én bárhol, ami a tengernél van jól érzem magam, és egy nagyszerű napot töltöttünk együtt Renivel, rengeteg dumával, mókázással, hülyéskedéssel, és láttunk egy számunkra új várost, új helyen jártunk.

Szeptemberben Brighton-ba mentünk Renivel, ahol én már 2011-ben is rengetegszer jártam, de egyszerűen szerelmes vagyok abba a városba így nem volt kérdés, hogy Renit is elviszem oda.  Bejegyzés itt. Nem mellesleg itt fürödtem életemben először a tengerben (ráadásul már szeptemberben, ez milyen király:))

Novemberben egy 2 napos kirándulásra mentünk Zitával Skóciába, ami pedig tényleg a csúcspont, nagyon éveztem minden percét. Skócia egy mesebeli ország, mesebeli tájakkal és helyekkel, a kastélyok, a skót duda hangja, hangulatos kis utcák, hogy tenger vesz körül minden irányban és a misztikus légkör (állítólag még szellemek is) leírhatatlanul jó élményeket adtak, mindenkinek, aki Angliában van, de azoknak is, akik nem, mindenképpen ajánlom, hogy látogassatok el Skóciába. Bejegyzések pedig itt, itt és itt.
A záró skóciai bejegyzésemben ezt írtam Edinburghról: "Edinburgh, mint ahogy azt már sokszor írtam egy mesebeli város, áthatja a történelem és nem fogható egyelten olyan helyhez sem, ahol eddig életem során megfordultam. Hihetetlenül jól éreztem magam a 2 nap alatt még annak ellenére is, hogy volt az a sok gubanc a jegyeinkkel. A rengeteg kastély, a tornyok, a tenger és a friss levegő, a vadregényes környezet amelyben a város fekszik, hogy skót duda zenéje szól minden sarkon teljesen magával ragadott és úgy érzem, hogy a szívem egy darabja ott maradt Skóciában. Régóta szerettem volna eljutni oda, és most lám, valóra vált egy álmom. Az ilyen élményeknek, és kirnándulásoknak érdemes élni és csinálni, amit csinálok (az én esetemben jelenleg az aupair munka), mert lehet, hogy amivel foglalkozol, ami a munkád és amit minden nap csinálni kell nem mindig fenékig tejfel, de hatalmas mértékben megkönnyíti ha van egy célod. Az enyém az utazás.
Az teljesen biztos, hogy visszatérek még Skóciába és Edinburgh-be is. Most 2 napot töltöttem a városban, és bár rengeteg mindent láttam de koránt sem eleget. Írtam, hogy az emberek nem a legkedvesebbek ott, de nem érdekel, a város gyönyörű szóval ahogy a Terminátor is megmondta:" I'll be back."
Ami biztos, hogy még a következő évben elmegyek egy túrára a Skót Felföldre, megnézem a Loch Ness-t (hátha meglátom a szörnyet is hehe) és amellett, hogy Edinburgh-be még visszatértek más híres skót városokba is el szeretnék látogatni.".

Ráadásul Skóciában próbáltam ki életemben először a couchsurfing-et (kanapészörf) amivel új távlatok nyíltak, hogy úgy  mondjam. Hatalmas ötletnek tartom a kanapészörföt, aki kitalálta azt meg csókoltatom. Nem csak azért, mert ezáltal ingyen szálláshoz jut az ember, de barátokat szerezhet a világ minden tájáról. Kiskoromban mindig úgy hittem, hogy minden túl tálvol van és én, egy egyszerű magyar lány sosem fogok eljutni a tv-ből megismert helyekre. Most viszont, hogy kijöttem Angliába, és rájöttem, hogy nem is bonyolult dolog megszevezni a különböző utazásokat, arról nem is beszélve, hogy itt a fizetésem is megengedi, hogy időnként elutazzak ide-oda, rájöttem, hogy bármit elérhetünk, bárhová eljuthatunk, ha van egy álmunk és azt merjük követni. A kanapészörf pedig már tényleg csak egy non plusz ultra, hogy ingyen szállhatsz meg másoknál, akikkel barátságot is köthetsz és nem utolsó sorban mivel ők helyiek, így rengeteg látnivalót is tudnak javasolni, így olyan élményekben lehet részed, amibe "sima" tursitaként nem biztos.


Ezek a helyek mellett még rengeteg új helyen voltam itt Londonban. London hatalmas város, ám sok szempontból "elüt" a többi világvárostól. Kezdjük azzal, hogy sokkal tisztább és rendezettebb. Az angolokra ez alapból jellemző,hogy szeretik a rendet és nem tűrik a káoszt, és ez a fővároson is meglátszik. Nincs millió meg egy felhőkarcoló, néhány 10 darab van csupán, ám azok tényleg gyönyörűek és extvagázs-ak, csakúgy, mint a most épülő Shard, amire én már eltreveztem, hogy mikor átadják 2013 tavaszán, akkor én ott leszek.:)

A város nem koszos, tulajdonképpen a City-ben egy papírlapot nem láttam eldobva még sosem. Imádom, hogy egy hatalmas park van a közepén (Hyde park) ahol ráadásul jelenleg a második otthonom, a Winter Wonderland tanyázik, de erről már biztosan olvastatok, hisz rengetegszer írtam róla.  Londonban annyi a látnivaló, hogy az kb egy egész életre elég. A turista látványosságokat pl London Eye, Parliament, Buckingham Palota, Picadilly Circus, Oxford street stb már 2011-ben letudtam, de idén is újra-és újra visszajártam, mert imádom ezeket a helyeket és mindig volt, akivel elmenni, pl az újakat elvinni és körbevezetni.. Ezeken kívül 2012-ben még rengeteg olyan helyen voltam Londonban, amelyek nem a szokásos turista látványosságok, hanem annál többek, ahová leginkább azok járnak, akik itt laknak. Voltam a Mondern Művészetek Múzeumában (TATE) , egy kiállításon Londonról, apátságban, valamint London olyan részeiben, amelyek már kiesnek a városmagból, de mégis gyönyörűek és nem lehet őket kihagyni. Ez, hogy a turista látványosságokon felül még ilyen sok helyen jártam velem azt érezteti, hogy tényleg itt lakom, ez az otthonom, jövök-megyek, otthonosan mozgok és bárhová odatalálok. London nekem már teljesen olyan, mintha mindig is itt laktam volna, imádok itt lenni. Mikor Skóciából jöttünk haza a 2 napos kirándulás után, hihetetlen jó érzés fogott el mikor a vonat begördült a St.Pancras-Londoni vasútállomásra. Az első gondolatom az volt, hogy "dejó, itthon vagyok":)


Lelkileg is rengeteget fejlődtem az év során, ha az egész életemet nézem, akkor ebben az évben vált számomra teljesen világossá,hogy mennyire fontosak a baráti kapcsolatok, letisztult a kép azzal kapcsolatban, hogy miért is van nekem szükségem arra, hogy én szeressek másokat és a tőlem telhető legtöbbet megtegyek értük, valamint hogy számomra miért fontos, hogy mások ugyanígy tegyenek értem. Szokás mondani, hogy a családját az ember nem válogathatja meg, az olyan , amilyen, ámde a barátokat viszont igen. Idén annyi jó barátot sodort az utamba az élet, amennyit eddig még sosem. A szemem előtt mutatkozott meg, hogy milyen is az, ha egy közösségnek van összetartó ereje. Azt mondják, hogy a küldöldi magyarok nem összetaróak. Nyilván okkal mondják, akik ezt mondják, hallok én is cifra sztorikat. De hálisten ez az aupair közösségre nem jellemző. A facebookon van egy magyar aupair csoport, aminek már 200 tagja van, és oda akárki, akármikor kiír valamit, kérdést tesz fel, segítséget kér, akkor azonnal vagy 10-en "ugranak", és tanácsot adnak, segítenek.

Főleg 2012 második felében rengeteg új barátra tettem szert, magyarokat is, küldöldieket is (többségében aupair-eket, de vannak más szakmabéliek). Kiemelném Renit, Lucát, Jucust, Vivit, Ákost, Istvánt, Zsófit, valamint Esztert és Tamást és a külföldiek közül Maját (a svéd aupair barátnőmet) Silviát (spanyol aupair), Rémi (francia srác de a magyar társasággal szokott jönni) . Ha valakit kihagytam elnézést kérek, már jojózik a szemem a gép előtt.:) Mindannyian nagyon a szívembe lopták magukat az önzetlenségükkel, a vidámságukkal, segítőkészségükkel és azzal, hogy lehet rájuk mindig számítani. köszönöm Nektek!:)

Az év során költöztem is egyet, konkrétan az előző családnál lejárt az évem, és váltottam. A mostani családom sokkal jobb, mint az előző volt, bár tökéletes család nincsen, de azt kell mondanom, hogy itt fényévekkel jobb dolgom van, a szükők kedvesek, a gyerek eleven de nagyon édes, a fizetésem jó és 15 percre lakom London belvárosától, azt hiszem kívánni sem kívánhatnék többet!

Ez volt tehát az én 2012-es és egyben életem eddigi legjobb éve. Ha belegondolok az év 365 napjából 360 ezer fokos vigyorral és vidáman telt, imádtam az év minden percét, a könnyűeket azért, mert boldogságot hoztak, a kevés nehezet meg mert erősebbé és talpraesettebbé tettek. Nagy reményekkel vágtam neki ennek az évnek, és elmondhatom, hogy a reményeim beteljesültek, rengeteg álmom valóra vált, méltán zárom ezt az évet, és van miért hálát adnom!
Minden erőmmel azon leszek, hogy a 2013-as esztendő is legalább ilyen jól sikerüljön, mint a mostani, hogy sikerüljön elsajátítani mégegy nyelvet, eljutni azokra a helyekre, amiket "feltűztem" az idei bakancslistámra, és a barátaimmal továbbra is nagyon jó kapcsolatot ápoljak és mellettük találjak még néhányat, hisz ez a legfontosabb az életben!

Goodbye 2012, Welcome 2013, Minden kedves Olvasómnak Nagyon Boldog és Sikerekben gazdag Új Évet Kívánok! :))

xx Domi:)