Zajlik az élet itt- bankszámla-nyitás, kontaktlencse és jóidő :)

Bocsánat, hogy megint eltűntem, a múlt héten minden hétköznap magasabb óraszámban dolgoztam az eddig megszokottnál, mivel a gyereknek még nem volt iskola. A magániskolákban a tavaszi szünet 3 és fél hetes, így lehetséges tehát az, hogy míg a legtöbb aupair kollégám élvezhette azt a kényelmet és nyugalmat, ami annak köszönhető, hogy a gyerekek suliban vannak és üres a ház, addig én délelőttönként sporttáborba hurcoltam a kölykömet, délután pedig itthon szórakoztattam.

Legutóbb ott hagytam abba, hogy megkaptam az NI-numbert és, hogy beteg voltam. A betegségem mára már teljesen elmúlt, csupán egy kis enyhe köhögés emlékeztet arra, hogy 2 héttel ezelőtt milyen fos állapotban voltam. Múlt héten tehát még nem volt iskola. A rutin ugyanaz volt, mint az eddigi iskolaszüneteken, ezalkalommal is sporttáborba vittem a gyereket. A tábor minden nap délelőtt 10-től délután 3-ig tart, biztosítva számomra 5 óra szabadidőt. Múlt héten, mikor leadtam a kölyköt a táborban a legtöbb nap nem jöttem haza, hanem intéztem az ügyeimet a városban. Volt is mit, mert már közel két éve élek idekint és most, hogy megvan az NI-numberem a bankszámlanyitás nem tűrt halasztást.

Szeretnék tisztázni egyst-mást az idekinti bankszámla-nyitással kapcsolatban. A legutóbbi bejegyzésem után, amiben azt írtam, hogy NI-number hiányában egy bank sem hajlandó számlát nyitni, kaptam olyan kommenteket, miszerint NI-number nélkül is nyitnak aupaireknek bankszámlát. Ezt sajnos meg kell cáfoljam. Az a helyzet, hogy az elmúlt 8 hónapban bankról-bankra futkoztam, volt olyan bank, aminek több fiókjához is elzarándokoltam egy retkes bankszámla reményében, de mindenhol elutasító választ kaptam.
Az angliai bankszámlanyitás feltételei a következők: ID (vagy személyigazolvány, vagy útlevél, vagy jogosítvány) és emellett szükség van egy LAKCÍMIGAZOLÁSRA! Lakcímigazolásként leginkább valamilyen háztartáshoz kapcsolódó számlát kérnek, pl gázszámla, vízszámla, stb. Ezen felül lakcímigazoláként elfogadják még az NI-numbert is, hisz az egy hivatalos papír, és rajta van a lakcímed.
Az aupair-ek körében bevett szokás, hogy a hosztcsaládok írnak egy levelet, amelyben igazolják, hogy XY az ő házukban él és dolgozik, mint aupair. Ez éveken keresztül működött is, ámde a bankok kb 1-2 éve rájöttek arra, hogy az aupaireknek csak rövidtávra kell a bankszámla és havi 300-400 font mozogna a számlájukon kb egy évig és utána a kedves aupairek hazamennek és zárolják a számlájukat. Azért a bankok sem hülyék, miután egy ideje realizálták, hogy ez így nekik nem éri meg, egyre kevesebb aupairnek nyitnak számlát. Mint minden, ez is ügyintéző-függő, ha éppen egy olyan bankfiókhoz és jobb kevében lévő ügyintézőhöz kerülsz, akkor előfordulhat, hogy megnyitják neked a számlát aupairként, mindössze egy hosztcsaládtól kapott levéllel a tarsolyodban, de manapság ez sajnos már nagyon ritka. Sokan írták nekem, hogy 2-3 éve még minden gond nélkül megnyitották nekik a bankszámlát. Elhiszem, de az 2-3 éve volt. Azóta változott a világ és Anglia is. Mivel ebben az országban temérdek a bevándorló és akad köztük rengeteg olyan, aki nem hosszútávra tervez vagy nem komolyak a szándékai, ígyhát a bankok próbálják elkerülni azt, hogy minden jött-mentnek számlát nyissanak. Hisz nekik is csak hosszútávra éri meg, de ez szerintem érthető. Ezért van az tehát, hogy aupairként, egy darab sajtpapírral a kezedben nem szívesen nyitnak neked számlát.
Az NI-number viszont más! Ha van NI-numbered, azt már elfogadák, hiszen vélhetően NI-numbert csak olyasvalaki csináltat, aki hosszútávra tervez idekint és komolyak a szándékai, nem megy haza 5 hónap múlva és a bankoknak is megéri, ha a pénzük náluk mozog. De, vannak bankok, ahol még az NI-number sem elég, de erről majd később. Ennyit erről, elhiszem és én is tudom, hogy annakidején még sokkal könnyebben működtek itt ezek a dolgok, de ma már kicsit más rendszer van és nekem ebben kell boldogulnom, azzal sajnos nem tudok mit kezdeni, hogy 3 éve még gond nélkül ment a számlanyitás.

Egy zárójeles megjegyzés: volt egy bank (nevet max privátban írok) ahol NI-number nélkül is nyitottak volna nekem számlát. Ezzel az volt a baj, hogy olyan számlát nyitottak volna, amihez nem jár dombornyomott bankkártya. A dombornyomott bankkártya pedig kb létfeltétel, hiszen csak ezzel a fajta kártyával tudsz az interneten fizetni, repjegyet foglalni, ezt-azt venni stb. Szóval mégha van is olyan bank, ami NI-number nélkül számlát nyit, annak sok hasznát nem veszem, mert számomra pont az a lényeg, hogy legyen hozzá rendes debit-card-om.

Most pedig rátérek a saját számlanyitásomra: múlt hét kedden az útlevelemmel és az Ni-number levelemmel felszerelkezve meglátogattam egy bankot. Ebben a bankban első körben azt mondták, hogy elég az Ni-number lakcímigazolásnak, foglaljak helyet és máris jön az ügyintéző, hogy megnyissuk a számlát. Itt már kezdtem megörülni a fejemnek, hogy jeee, végre lesz bankszámlám, de gyorsan le is fagyott a vigyor az arcomról, amikor kijött az ügyintéző és közölte, hogy sajnálja, de mégsem fogadhatják el az NI-number levelet. Mondom ez nem igaz, hülyét kapok mindjárt. Aztán mit volt mit tenni, továbbálltam. Kikötöttem végül a Barclays nevű banknál, ahol miután elmondták a kötelező "köszönjük, hogy minket választott" szöveget egyből rátértem a lényegre: még mielőtt elmondtam, hogy mit akarok, milyen számlát stb, rákérdeztem, hogy elég-e az NI-number lakcímigazolásnak. A határozott igenlő válasz után kaptam egy időpontot másnapra, szerdára.
Szerdán kb 45 percet trécseltem az ügyintézővel, ez tul.képp abból állt, hogy a csávó létrehozta a bankprofilomat. Feltett rengeteg semmitmondó kérdést az életmódommal kapcsolatban, pl munkám, mik a rövid-és hosszútávú terveim, mennyi a jövedelmem, ebből mennyit költök szórakozásra, utazásra, stb, aztán mikor mindezzel megvoltunk nem maradt más hátra, minthogy közölje;kész a számlám és a dombornyomott bankkártyát valamint minden szükséges dokumentumot pár napon belül kipostáznak. Mikor végeztem el sem akartam hinni, hogy végre van bankszámlám, hogy annyi sikertelen próbálkozás után végre akadt egy bank, ami megnyitotta. A kártyám és a leveleim már 2 nap múlva meg is jöttek, ezekkel  a hét elején bementem a bankba, elintézni amit ilyenkor el kell, aktiváltak mindent és viszontlátásra.

A hét többi napján sem unatkoztam, csütrötökön jelenésem volt az optikusnál, méghozzá azért, mert kontaktlencsét szerettem volna csináltatni. Novemberben írtam egy bejegyzésemben, hogy idekint csináltattam szemüveget. A szemüveg nekem évekig csak számítógépezéshez, olvasáshoz és tv-zéshez kellett. A mindennapi tevékenységekben, pl jövés-menés nem okozott gondot a látásom, nem volt annyira rossz állapotban a szemem. Egy ideje azonban sajnos észrevettem, hogy már a mindennapokban sem látok jól, amikor a vasútállomáson vagyok csak úgy tudom elolvasni a kijelzőt, ha közvetlen közel megyek és még így is hunyorognom kell,  nem ismerem meg az embereket az utca másik oldalán és úgy általánosságban kénylemetlen, hogy nem látok már messzire és folyton hunyorognom kell. Mivel szemüveges nem szeretnék lenni, ígyhát arra jutottam, hogy akkor kipróbálom a kontaktlencsét. (Az más, amikor napi pár órát, a szobámban a laptopom előtt szemüvegben vagyok, de a mindennapokban nem szeretném viselni. Ne kérdezzétek miért, én sem tudom, nincs bajom a szemüveggel, nem tartom cikinek meg semmi, de ettől függetlenül nem szeretném állandó jelleggel hordani. ) Ugyanahhoz az optikahálózathoz mentem kontaktlecséért, ahol a szemüvegemet is csináltattam 6 hónapja. A neve Specsavers ha esetleg valamelyik olvasóm rászorulna. Én meg vagyok velük elégedve, a szemüvegemnél is és most is nagyon segítőkészek voltak, az áraik korrektek valamint a szemüveg és a kontaktlencse minőségével kapcsolatban sem találok kivetnivalót.

Tehát, csütörtökön elmentem, szemvizsgálattal kezdtük, aztán az optikus betette nekem a kontaktlencséket. Eltartott egy darabig és beletelt jópár próbálkozásba, hogy sikerüljön neki behelyezni őket. Velem az a helyzet, hogy ezelőtt még sosem hordtam k.lencsét és ebből kifolyólag nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy a szememet fogdossam, ha valami közeledik a szemeimhez akkor automatikusan pislogok. Aztán kb 10 perc szenvedés után végre a helyükre kerültek a lencsék. Én attól nagyon féltem, hogy esetleg kiderül; nem vagyok alkalmas a k.lencse viselésére (ritka ugyan, de vannak emberek, akiknek nem bírja a szeme.) Hála az égnek ez nem így van, a lencsék szépen igazodnak a szememhez, nem irritálnak, nem könnyezek, nem vörösödik ki és semmi mellékhatása nincs. Miután viseltem a lencsét kb 20 percig az optikus mondta, hogy akkor most megtanítanak hogyan kell ki-és betenni őket valamint tárolni, stb. Ekkor jött a feketeleves! Mivel a lencsék már a szememben voltak így azzal kezdtük, hogyan is kell kivenni őket. Az optikus megmutatott először egy módszert, kipróbáltam, nem sikerült. Aztán mutatott mégegyet, úgy sem sikerült. A probléma az volt, amit már fentebb is említettem: nem tudok hozzányúlni a szemgolyómhoz. Mikor ezt közöltem az optikussal igencsak furcsán nézett rám, nade könyörgöm, ebben mi a meglepő? Mivel eddigi életem során nem volt szükségem a szemem fogdosására így persze, hogy nem azzal töltöttem a szabadidőmet, hogy a pupilláimat tapogassam-nyomogassam, naná, hogy nem tudok hozzájuk nyúlni és persze, hogy automatikusan pislognom kell ha valami közeledik felé! Ez pusztán biológia, reflex...Aztán kb 20 perc után eljutottam addig, hogy már hozzá tudtam érni a pupillámhoz, haladás! A lencsét kiszedni azonban akárhogy erőlködtem, nem sikerült. Ahhoz, hogy kijöjjön a fránya lencse erősen kell a szememhez érni és onnan kipattintani a lencsét de nekem az is nagy szó volt, hogy egyeltalán hozzáértem a pupillámhoz, azzal már nem mertem próbálkozni, hogy erőt is kifejtsek..Kb fél órán át szenvedtünk és egyszerűen nem jött ki a lencse. Ekkor a hapsi azt mondta, hogy mára ennyi, mert már kezd bevörösödni és véresedni a szemem. Azt javasolta, menjek vissza másnap, pénteken és újra megpróbáljuk. Én még erősködtem, mondtam, hogy nem akarok holnapig várni, most tanítson meg, de azt mondta, hogy nem lehet, most pihentetnem kell a szemem. A lencsét végül ő maga szedte ki, bár nem hittem volna, hogy sikerül neki, azt gondoltam, ha én magam nem tudom kiszedni, akkor kizárt, hogy valaki másnak sikerül és ne pislogjak, ne kapjam el automatikusan a fejem. De nagy meglepetésemre egy pillanat alatt megszadított a lencséktől, adott másnapra időpontot és viszontlátásra.

Másnap már úgy mentem vissza, hogy gondoltam meglepetés már nem érhet, az előző napi tapasztalatok mégha negatívak voltak is de legalább mostmár van egy kis fogalmam a lencseviselésről és tutira sikerülni fog a betétel és kivétel is. Ezen a napon a kontaktlencsék behelyezésével kezdtük. Nem ugyanaz a hapsi látott el, hanem egy csaj. Nem tudom, a csaj nagyon unhatta a munkáját mert már az elejétől kezdve elég unottan beszélt és magyarázott, de végülis nekem 8, a lényeg, hogy rendesen megtanítson ugyebár. Magyarázott, mutatott 5 féle technikát a lencsék behelyezésére de mégis fél órába telt, mire végre be tudtam tenni az egyik szemembe a lencsét. Eztán a másik szemem már csak 10 percig tartott, hehe.:) Mikor bent voltak a lencsék ellenőrizték mégegyszer utoljára a látásomat majd rátértünk arra, hogyan is kell kiszedni őket. Újabb fél órába telt, mire kiszedtem az egyiket, mire végre ráéreztem hogyan is kell a szememben turkálni anélkül, hogy egész véletlenül kinyomnám őket. Eztán mégegyszer újra betettem és kivettem a lencséket, csakhogy biztos legyen,hogy tudom használni őket. Ekkor már pár perc alatt sikerült a betétel és kivétel is, nem lehetett letörölni a vigyort a képemről és tök büszke voltam magamra, hogy végre nekem is sikerül. Az optikában kaptam egy pár havi lencsét ingyen, ez afféle próba. 2 hét múlva vissza kell mennem vizsgálatra és ha mindent rendben találnak, akkor megrendelhetem a következő havit is. Bár az optikus azt mondta, hogy a havi lencse teljesen jó és ha rendesen tisztán van tartva akkor nem koszos, de én azért látom, hogy akármennyire is tisztogatom minden nap mégsem teljesen tiszta, így elképzelhető, hogy nem egy pár havi lencsét, hanem napi lencséket fogok rendelni. Igaz, hogy ez drágább, de olyan érzésem van, hogy valami, ami egy egész hónapig a szememben van nem teljesen higénikus, még akkor sem ha tisztítom, szóval a szemem egészsége érdekében hajlandó vagyok 10 fonttal többet fizetni a napi lencséért.

Mindenez felül Angliába végre megérkezett a tavasz. Ennek örömére múlt héten vasárnap kiültünk a csajokkal a Hyde-parkba egy beszélgetésre-piknikre. A héten pedig elkezdtem futni, de erről részletesebben majd a következő bejegyzésben.
Csütörtökön a svéd barátnőmmel Majával ebédeltünk a High-streeten, amikor is mesélte, hogy nemrég kifúratta a fülét, méghozzá itt a főutcán. Elgondolkodtam rajta, hogy nekem is jól jönne mégegy lyuk hehe :D (Mindkét fülemben van már egy-egy pici korom óta és egy ideje foglalkoztatott a gondolat, hogy az egyik fülembe esetleg lehetne mégegy.) Aztán hazafelé Maja megmutatta a szalont, ahol csináltatta és gondoltam bemegyek megkérdezni, hogy mennyibe kerül. Mondták, hogy 14 font, mondom fasza, annyi pont van nálam, és miután igenlő választ kaptam a kérdésemre, miszerint most rögtön meg tudjuk-e csinálni, gondoltam mért ne és mire feleszméltem már jött is a nő az általam választott fülbevalóval és a lyukasztóval. A bal fülem tetejére "üttettem" egy lyukat. Egy picit fájt de csak abban a pillanatban mikor átlőtte. Maja meg is jegyezte, hogy ez aztán spontán volt. Most 6 hétig ennek a fülbevalónak kell bent lennie, nem szedhetem ki, különben benő a lyuk. Kaptam egy kenőcsöt is, ezt minden nap használnom kell kb egy hónapig. Aznap nagyon fájt, ha valami hozzáért és aludni is csak a másik oldalamra fordulva tudtam. Ma már csak egy picit érzékeny és aludni is többé-kevésbé sikerül a bal oldalamon is.

Ezen valamennyire látszik

A családkereséssel kapcsolatban is vannak híreim, mgéhozzá rengeteg de ez egy külön sztori és elég kacifántos, de nagyon úgy néz ki, hogy legkésőbb a jövő hét elejére biztosan meglesz a következő családom. Amint sikerül mindent letisztázni a jelenlegi és jövőbeli családommal pötyögök róla ide is.

NI-number igénylés, part 2

Néhány hónappal ezelőtt igényeltem először az NI-numbert (afféle adózási szám, elengedhetetlen, ha Angliában legálisan szeretnél dolgozni.) Aki már akkor is olvasta a blogomat tudhatja, hogy novemberben engem rettenetesen megszívattak a Job Centre-ben. Az akkori blogbejegyzésem ide kattintva megtekinthető.

Pár mondatban összefoglalnám, mi is történt az első NI-number interjúmon, tavaly novemberben:  Legutóbb az volt a problematika, hogy nem tudtam igazolni, hogy aupair vagyok, mert nem volt nálam a családtól kapott szerződésem. Ennek következtében az ügyintéző hölgyemény (aki még így visszagondolva, indulatok nélkül is iszonyatosan lekezelő volt) a státuszomhoz SELF EMPLOYED-ot, azaz egyéni vállalkozót írt be. Én legalább ötször elmondtam neki, hogy én nem vagyok egyéni vállalkozó, egyszerű aupair vagyok, a fizetésem el sem éri az adózási határt és semmilyen dokumentumom vagy nyilvántartásom nincs erről, hiszen az aupair-eknek effélére nincs szükségük. Érveltem nagyon szépen és udvariasan, hogy legyen szíves átírni a státuszomat, mert a self employed nekem nem lesz jó. A nőt mindez nem hatotta meg, nem írta át a státuszomat. Mindennek tetejében még azt is kérte, hogy igazoljam, hogy én self employed vagyok. Egyszerűen nem akartam elhinni, amit tapasztalok. Érthetően elmondtam neki, hogy nem vagyok egyéni vállalkozó, de a következő kérdése mégis az volt, hogy tudom-e igazolni, hogy az vagyok! Ne keressetek benne értelmet, én sem találtam. Aztán a nő kijelentette, hogy mivel nem tudom igazolni az egyéni vállakozói mivoltomat, így ő borítékolja nekem, hogy nem fogom megkapni az NI-numbert. Mindvégig hadart így a kérdései felét nem is értettem és az egész interjú angliai tartózkodásom egyik legborzalmasabb élményeként maradt meg bennem. Egy héttel később pedig megkaptam a levelet, miszerint elutasították a kérelmemet, nem kaptam meg az NI-numbert, indoklásként pedig azt írták, hogy nem tudtam bizonyítani, hogy egyéni vállalkozó vagyok! Jóisten az Égben, naná, hogy nem tudtam bizonyítani, ha egyszer nem vagyok az! Lényeg a lényeg tehát: tavaly norvemberben, az első interjúmon pusztán az ügyintéző hölgy kényén-kedvén múlt, hogy nem kaptam meg az NI-numbert!! Ha ő nem kelt fel volna bal lábbal aznap, akkor nekem már réges-rég meglett volna az NI-számom és tudtam volna bankszámlát nyitni, ami lényegesen megkönyítené az itt tartózkodásomat!

Meg kell mondjam, én még nem hallottam olyasmiről, hogy valaki ne kapná meg az NI-számot. Minden egyes aupair barátnőm és ismerősöm azt mondta, hogy ők minden gond nélkül megkapták és senki nem szívózott velük a Job Centre-ben. Talán nem meglepő, hogy mikor tavaly novemberben velem ilyen szépen "elbántak", enyhén szólva is a Földkerekség legnagyobb lúzerének éreztem magam, egyszerűen nem fért a fejembe, hogyan lehetséges az, hogy mindenki megkapja, mindenkinek simán megy és én vagyok az egyetlen széles-e világon, akit elutasítanak. Ez amúgy tipikus én: ha mindenki másnak sikerül, akkor tutira pont én leszek az az egy, akinek nem! De, aki ismer, az tudja, hogy nem a siránkozásról vagyok híres. Tavaly ősszel, az elutasító levél után minden bátorságom inamba szállt és úgy döntöttem, hogy jópár hónapig hanyagolom az NI-number témát. Viszont ahogy teltek a hónapok adódtak olyan helyzetek, amikor nagyon jól jött volna egy nyomorult bankszámla (amit NI number nélkül nem nyitnak).
Néhány héttel ezelőtt pedig gondoltam egyet, felhívtam a Job Centre-t és kértem egy újabb NI-number időpontot. Mielőtt tárcsáztam volna, jópárszor átgondoltam a helyzetet, gondolatok sokasága cikázott át az agyamon, hogy esetleg megint nem fogom megkapni, megint bunkók lesznek stb. De tudjátok mit? Ha kidobnak az ajtón, én visszamászok az ablakon! Engem nem érdekel, de addig fogok a Job Centre nyakára járni, amíg meg nem kapom a számot! Ha 10 interjún kell megjelennem, akkor 10-szer fogom felvenni a playpofát és mosolygok kifelé az ügyintézőknek. Tehát minden bátorságom összeszedve 2 hete felhívtam az irodát és kértem egy új időpontot. Megkérdezték, hogy ez lesz-e az első interjúm. Nyögve-nyelve válaszoltam, hogy nem, egyszer már elutasítottak. A hölgy a vonal túlsó végén továbbra is kedves hangnemben közölte, hogy semmi gond, hátha most több szerencsém lesz és adott egy időpontot. Bár ez még nem jelent semmit, de legalább kedves volt, gondoltam ez már jó előjel, ki van zárva, hogy mégegyszer úgy járjak, mint legutóbb.

A második NI-number interjúmra pedig ma délelőtt került sor. Ez már alapból úgy hangzik, mint valami paródia, hogy már a második interjún kellett, hogy megjelenjek, de a cél érdekében mindent ugyebár. :) Mikor megkaptam az időpontot még egyeltalán nem izgultam, gondoltam most, rutinos rókaként ott ülve már semmi gond nem lesz, már tudom, hogyan zajlik egy ilyen interjú és azt is, hogy miket kérdeznek, tehát biztos, hogy meglepetés nem érhet. Aztán ahogy közeledett az interjú napja, az én aggodalmam is ezzel arányosan erősödött és tegnap már annyira ideges voltam, hogy befontam még a szemöldökömet is.. Tegnap este mindent gondosan előkészítettem: az útlevelemet, a Job Centre-től kapott levelemet és a hosztcsaládomtól kapott szerződésemet is eltettem a táskámba, kb ötször ellenőriztem, hogy minden megvan-e, nem akartam úgy járni, mint novemberben, amikor a szerződésemet otthon felejtettem.

Érthető módon ma reggel úgy indultam el itthonról, mintha a kivégzésemre mennék és csak túl akartam már lenni az egészen. Jelentem, túl vagyok rajta és ezerszer pozitívabban zártam a mai interjút, mint a legutóbbit :)) Már az előjelek is sokkal jobbak voltak.  Novemberben mikor odaértem a Job centre-hez, iszonyatos fejetlenség fogadott, minimum 60 ember tolongott az iroda előtt az utcán és odabent is balkáni állapotok voltak. Ezzel szemben ma délelőtt semmi hasonlót nem tapasztaltam, mikor bekanyarodtam a Job Centre utcájába megkönnyebülten konstatáltam, hogy nemhogy tömeg nincs, de senki nem áll az épület előtt. Bementem, mivel már ismerem a dörgést így rutinosan a második emeleti iroda felé vettem az irányt, a váróban szintén nem volt tömeg és helyet foglaltam. Kb 20 percet vártam, mielőtt szólítottak, de én azokat a perceket nem kívánom senkinek! Elég sok múlik egy ilyen interjún, mert ha megkapom az NI-numbert akkor  dolgozhatok, bankszámlát nyithatok és tuljadonképpen az egész angliai életem könnyebb lesz. Ráadásul végig ott lebegett a szemem előtt láthatatlan szalagcímként, hogy egyszer már elutasítottak és ha neadjisten ez mégegyszer megtörténik, akkor nem tudom mekkora esélyem lehetne a jövőben megszerezni ezt a számot. A gyomrom egyben volt és csak remélni mertem, hogy egy jófej ügyintézőt fogok ki...

A 'megváltóm' pedig egy középkorú férfi lett, szólított, majd mikor az asztalához értem kedvesen köszöntött és leültetett. Itt már volt egy jó érzésem és kezdtem felengedni. A hapsikám tényleg nagyon rendes volt, össze sem lehet hasonlítani azzal a hárpiával, akihez legutóbb kerültem. A 15 perces beszélgetésünk sem interjúhoz hasonlított, inkább csak lejegyezte az adataimat, közben eldudorászgatott magában, időnként pedig megkért, hogy írjam alá az oldalakat.
Hogy miért is mondom, hogy ez az egész ügyintéző függő?? Mikor a hapsikám meglátta a számítógépes nyilvántartásban, hogy nekem nem ez az első interjúm, megkérdezte, hogy legutóbb mi volt a baj? Itt egy pillanatra nagyon megijedtem, gondoltam, kész, be leszek skatulyázva, mint egy olyan személy, akinek valami oknál fogva nem lehet megadni az NI-numbert (tudom, hogy nem kellett volna egyből a legrosszabb esetőségre gondolnom, de mit csináljak, hisz egyszer már borzasztóan kicsesztek velem?)  Erőmet megfeszítve próbáltam leplezni az idegességemet és válaszoltam, hogy legutóbb az ügyintéző engem self employed-nak írt be és ez vezetett ahhoz, hogy nem kaptam meg a számot. Erre a hapsi meghökkenten kérdezte: "Ki találta ki, hogy maga egyéni vállalkozó?" Mondtam, hogy az ügyintéző így látta jónak és ezt írta be. A bácsi megvonta a szemöldökét és hozzátette, hogy nem így kellett volna történnie, az előző ügyintézőmnek is aupairként kellett volna regisztrálnia és meg kellett volna kapjam az NI-számot. Nem győztem bólogatni, magamban pedig szitkozódtam, hogy igen; tényleg ennyit számít, hogy kihez kerül az ember.  Az interjú hátralévő részében nem is nagyon kérdezett semmit, csupán lejegyezte az eddigi angliai lakcímeimet, a telefonszámomat, szüleim nevét stb, aztán mire felocsúdtam már végeztünk is. Visszaküldött a váróba egy negyed órára, amíg leelenőrzik az útlevelem érvényességét és viszontlátásra!  Azzal köszönt el, hogy ne aggódjak, ez alakalommal minden bizonnyal megkapom az NI-numbert. E mondat hallatára majd kiugrottam a bőrömből és madarat lehetett volna fogatni velem :)) Másnak ez tán nem lenne ekkora öröm, vagy nem menne ennyire csoda-számban (naná, hisz mindenki megkapja), de mivel már egyszer elutasítottak ígyhát számomra ez a hetem, sőt tán a hónapom fénypontja. Ennél jobb már csak az lenne, ha a következő 2 hétben egy olyan levelet vehetnék kézbe, amelyben az áll, hogy megkaptam az NI-numbert.
Tényleg éles a különbség a legutóbbi és a mostani interjúm között: legutóbb a csaj már az interjú harmadik percében szó szerint kijelenetette, hogy borítékolja, hogy nem kapom meg a számot, ma pedig a bácsi azzal köszönt el, hogy ne addógjak mert biztosan meglesz.

Mindenesetre nagyon megkönnyebülten hagytam el az irodát ma délelőtt, örültem, hogy ez is megvan és ha minden igaz, akkor az NI-number is kezemben lesz 2 héten belül. Ha ez így lesz végre nyithatok bankszámlát és nem kell mindig másokat zargatnom, ha valamit a netről akarok venni. Az sem utolsó szempont, hogy a fizetésem is jöhetne automatikusan minden héten és nem kéne a hosztanyám nyakára járom péntek estétől következő hétfő-keddig, hogy legyen már olyan kedves és álljon meg az egyik bankautomatánál és vegye ki a pénzem, elvégre legalább 100 mellett halad el egy nap leforgása alatt (szóval rohadt nehéz lenne időben levenni a fizumat.)
Összefoglalásként adnék valami tanácsot, ha tudnék, de mint láthatjátok, az ügy alakulása abszolút nem rajtam múlt, hanem azon, hogy kihez kerültem az irodán belül. Aupair-eknek azt tudom javasolni, hogy az NI-number interjúra vigyétek magatokkal a családtól kapott szerződést, ezzel tudjátok bizonyítani, hogy aupairek, nem pedig self employed-ok vagy egyebek vagytok. Ha nincs szerződés, akkor írassatok egyet! Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég egy egysoros levél a hosztanyukától, amiben kijelenti, hogy nála laksz és neki dolgozol, mint aupair.

Ennyi lenne a második, és remélhetőleg utolsó 'köröm' a csodálatos Job Centre-el. Az eredményről mindenképpen beszámolok, szeretném, ha a Nyuszika NI-numbert tojna idén, hehe :) (Ha már tavaly, karácsony előtt nem kaptam meg.) Sok sikert mindenkinek, aki hasonló procedúrákra adja a fejét! :)

Furcsaságok Angliában

Jobban mondva nem is furcsaságok, hanem azok a dolgok, amelyek számomra újdonságok voltak, mikor ide kijöttem, amikhez a kelet-európai életszemléletemmel nem voltam hozzászokva. Itt élek már 20 hónapja, tapasztaltam már egyet-s mást, és ezalatt az idő alatt felgyülemlett jópár gondolat arról, hogy a drága Szigetem és annak lakói felfogásában és életvitelében mekkora különbségek vannak a szárazföld (A.K.A. Európa) többi részéhez viszonyítva. A listám teljesen szubiektív, a saját tapasztalataim és észrevételeim alapján írodott, egyet érteni vele nem kötelező, inkább csak fun-nak szánom a mai bejegyzést.:)

- A közlekedés teljes mértékben a fordítottja az Európában megszokottnak. Itt a bal oldalon járnak az autók, ha lelépsz a járdáról akkor is a másik irányba kell körülnézni, különben könnyen baleset áldozatává eshetsz. Aki idekint lakik biztosan tapasztalta, hogy a gyalogátkelőhelyekre fel van feste, hogy melyik irányba kell körülnézni pl : 'Look Right, Look Left vagy Look both ways'. Ez azért van, mert itt Angliában rengeteg a turista valamint a bevándorló, és annakidején, amikor még nem voltak feliratok rengeteg baleset történt. Bevallom, attól függetlenül, hogy már majdnem két éve élek itt, sokszor még mindig bajban lennék, ha nem lennének ott a feliratok az utakon, mert 20 évnyi jobboldali közlekedés berögözdését még 2 év itt tartózkodás során sem sikerült teljesen 'kitörölnöm' a memóriámból.

- A közlekedésnél maradva, az angol tömegközlekedés a legdrágább a világon, ám itt viszont kapsz is valamit a pénzedért, méghozzá minőséget, gyors, pontos és tiszta közlekedést, modern tömegközlekedési eszközökön. Kallert csak elvétve látni, itt tartózkodásom alatt 2-szer ha lekezelték a jegyem, de az emberek idekint nem is mernek bliccelni, már csak azért sem mert 70 fontnyi bírságot kell fizetni ha rajtakapnak. És nem is csak emiatt, hanem az emberek itt alapból nem úgy vannak 'kódolva', mint a kelet-európai országokban, hogy ott bliccelnek és csalnak, ahol tudnak, hanem becsületesen megveszik a jegyeket illetve travelcard-okat.

- Nem 220 Volttal működnek az elektronikus eszközök, hanem 250-nel, ezért ha Angliába jöttök mindenképp hozzatok magatokkal átalakítót. A konnekorban sem 2, hanem 3 lyuk van, és itt a konnektorok mellett is van egy picike kapcsoló, lehetővé téve azok teljes áramatalanítását, extrabiztonságossá tételét.

- Ha már a Szigetország ennyi mindenben eltér a Szárazföldtől, akkor persze, hogy nem a mértékegységek lesznek ugynazok! Celsius fok helyet Fahrenheit-ben mérik a hőmérsékletet, a tömeget font-ban, a távolságot mérföldben és még sorolhatnám, a lista végtelen. Ehhez amúgy hozzá lehet szokni, bár az első fél évben mikor megkérdeztem hány fok van és azt felelték, hogy 70, mindig néztem egy nagyot és kellett pár másodperc, hogy leessen, hogy az kb 21 C-fokot jelent :)

- Az angolok nagy többsége szentül meg van győződve róla, hogy az öko-és biokaják nagyon egészségesek, az a legjobb találmány a világon és ha azt esznek nem lesznek egészségi problémáik és nem híznak el

- Ezzel párhuzamosan rengeteg családban nagyon is előkelő helyet foglalnak el az étkezésben a mirelit kaják pl: pizza, dobozos készételek-bolognai spagetti, tészták, piték stb - bár, hogy a nagy egészségmániát hogyan hozzák össze a dobozos, előre elkészített kajákkal az még számomra is rejtély.

- A konyhánál maradva: az angolok nem tudnak-és nem is akarnak főzni. 3 hosztcsaládom volt eddig, ebből az első anyuka azért odatette magát, és náluk jókat ettem, de a másik két családomban gyakran ettünk/esszük a fent említett félkész ételeket.

- Idekint az emberek mindent amit csak lehet készen vásárolnak meg a boltokban.A lehetőségek tárháza pedig végtelen, a krumplipürétől kezdve, a hámozott krumplin át a szeletelt zöldségig minden megvehető,  és ha arra vetemednének, hogy főzzenek (ami mégegyszer mondom nagyon ritka) akkor sem kell még a kisujjukat sem megmozdítani, minden  a fenekük alá van tolva etéren. Lefogadom, hogy az emberek többsége bajban lenne, ha saját magának kellene megpucolni a zöldséget, vagy előállítani a krumplipürét, sült krumplit stb. (Amikor nem olyan rég itt volt egy kisfiú playdate-en, saját kezűleg készítettem el a krumplipürét és a gyerek megjegyezte, hogy életében nem evett még ilyen finom kaját. Mikor az anyukája érte jött és látta  a nagy lábas krumplipürét szintén hüledezett, hogy " Ezt te csináltad? Nem volt fárasztó? Stb..."  No comment.) Ami számomra a nonplusz ulta kategória: a sajtot is reszelten veszik meg a boltban, a sajtreszelőt itt szökőévente egyszer ha használjuk..

- Sütni szintúgy nem tudnak, itt a sütemény fogalma kimerül a minimum 10 centi vastag cukormázzal megrakott muffin-ban és piskótákban. Őszintén megmondom, hogy idekint én még EGYSZER SEM ettem finom süteményt, és mit mondjak 'majd megdöglök' egy krémesért vagy somlói galuskáért. Itt nincsenek finom krémes-vagy töltelékes sütemények és torták. A vastag cukormázzal borított muffint vagy tortát viszont a kisgyereketől kezdve bárki el tudja készíteni, (mivel rémegyszerűen a boltban veszik meg ezt is, nem saját maguk keverik a hozzávalókat) és mikor kisül a tészta vagy piskóta ráb*sznak egy jóadag -számomra undorító- cukormázat, ezt elnevezik sütinek, és ettől azt képzelik, hogy ők tudnak sütni. Egy frászkarikát!!

- Szülinapi-illetve egyéb alkalomra szánt tortát is megvehetsz a boltban, 10 fontért már igen tetszetősre dekorált dobozos tortákat lehet kapni, de a minőségét és az ízét inkább ne is firtassuk, mondanom sem kell, hogy az is csak egy tartósítószerrel túladagolt piskóta, műanyag cukormázzal.

- A leves itt olyan formában, mint amit  pl Magyarországon levesnek neveznek nem létezik. Idekint a leves sűrű, és sokkal inkább emlékeztet főzelékre. Apropó a főzelékeket pedig egyenesen nem ismerik, szóval ne is próbáld nekik elmagyarázni mi az, mert kérdő tekintetekkel fogsz csak találkozni, majd pár perc magyarázkodás után azt mondják: "Szóval olyan mint a leves?" -és az életben nem magyarázod meg nekik a különbséget.:)

- Ami számomra nagyon nagy pozitívum, hogy nagyon kevés olajat és zsiradékot használnak a főzéshez. Igen, igen a sok negatív gasztronómiai élmény után ezért kiosztok nekik egy nagy pirospontot. A sült krumplit nem frituban sütik, ergo nem kapsz olajmérgezést, hanem a sütőben készül, és nem kell hozzáadni olajat, hanem magán a krumplin tallható (minimális mennyiségű) olaj, és ebben sül meg. Nem mondom, hogy nem hiányzik néha egy jókis cupákos körömpörkölt koviubival vagy egy hatalmas szelet rántotthús, de azt kell mondjam örülök annak, hogy idekint ennyivel is egészségesebben étkezem és ennyivel kevesebb zsíradék valamint koleszterin bombázza a szervezetem. Ez amúgy akkor volt a legszembetűnőbb, mikor tavaly hazamentem pár napra látogatni, minden nap a kedvenceim voltak ebédre és nagyon vártam, hogy végre jól belakmározzak, viszont azt vettem észre, hogy a régi megszokott adagoknak csak a felét tudtam megenni, azt is kisebb nehézségek árán. Itt vált világossá számomra, hogy mennyire elszokott a szervezetem a zsíros étrendtől, de végtére is ennek örültem, ez azt jelenti, hogy a szervezetem már nem is kívánja ezt. Amikor meg mégis, akkor benézek a Magyar Étterembe vagy a Palacsintázóba :))

- Az áruházakban igen elterjedt a 'self checkout' rendszer, vagyis az automata pénztárak. Aki még nem látott ilyet: röviden annyit takar, hogy nem kell sorbanállni és a szalagra tenni a cuccaid, hanem odamész az egyik önkiszolgáló masinához, saját magad lehúzod a termékek vonalkódjait, végül pedig fizethetsz, kp-val vagy bankkártyával. A legelején idegenkedtem tőle, de aztán mikor elkezdtem használni nagyon megszerettem ezt a fajta 'kicsekkolási' módot, gyors, egyszerű, ahogy huzogatod le a dolgaidat már teheted is őket a szatyorba, és nem kell hülyén érezned magad, ha éppen aprópénzzel akarsz fizetni, arról már nem is beszélve, hogy nem kell elviselni az időként búval bélelt pénztárosok hangulatkitöréseit.  Saját magad elintézed szépen, ennyivel is önállóbb vagy...azt hiszem lassan kezdek áttérni a pozitív dolgokra.:)

- Tetszik az, hogyha bemegyek a boltba, postára, bankba stb akkor mindenki hangosan és érthetően, valamint barátságosan köszön, a legtöbben még azt is hozzáteszik, hogy "How are you-hogy vagy?' Igen, én is tudom, hogy ez itt már berögzült az emberek fejébe és mindennapi szokásaikba, tisztában vagyok vele, hogy ha mekérdezik hogy vagyok, a válasz nem igazán érdekli őket és csak udvariasságnak szánják ezt a kérdést DE!! Legalább veszik a fáradtságot, és úgy csinálnak mintha érdekelné őket! Szerintem ez ezerszer jobb annál, mintha meg sem kérdeznék, mintha nem is köszönnének és totális mértékben leszarnának. Az is mindennapos, hogy az emberek rádmolyognak az utcán, a boltban akár ismeretlenül is. Tudom, hogy ezt sokan fake-nek, műkedvességnek tartják, elismerem, hogy van ebben valami igazuk, de még mindig azt mondom: jobb az, ha úgy csinálnak mintha kedvesek lennének minthogy, nyíltan tojnak a fejemre.

- Hogyha Londonban járok a turistalátványosságok körül, de nem csak ott, hanem tulajdonképpen bárhol ha eltvédek és leszólítok valakit, mindig mindenki szívesen segít a tájékozódásban, eligazodásban. Volt már olyan (London külvárosában) hogy a főutcán pár pillanatra megálltam egy utcanévtábla után kutatni, és egyszerre ketten jöttek oda, hogy segíthetnek-e :)

- Imádom az emberek életfelfogását, itt nincs idegeskedés, stesszelés. Ez az életszínvonalnak is betudható, idekint ugyanis nem kell az embereknek azon idegeskedni, hogy miből fieztik ki a számláikat, hogy holnap tudnak-e ételt venni valamint iskoláztatni a gyerekeiket. Mondanom sem kell, hogy Magyarországon talán ez a legfőbb probléma, ezért van az, hogy az emberek ott komorabbak mert ezek az alapdolgok miatt kell nyugtalankodniuk és sajnos az emberek jórésze egyik napról a másikra él. Nem csoda sajnos, hogy Magyarország ezért marad el annyira hangulatban és életfelfogásban a nyugati országoktól. Én csak remélni tudom, hogy egyszer (lehetőleg még a közeljövőben) megoldódik az "ott vagyunk ahol a part szakad" helyzet az országban, és a Magyarországon maradt emberek is megtapasztalhatják ezt a fajta stresszmetességet és nyugalmas életet, ami idekint van.

- Idekint mindenki sportol. A kicsi gyerekektől elkezdve az idős nyugdíjasokig mindenki. A gyerekek általában egyszerre több sportot is űznek, és nem ám csak a játszás kedvéért, hanem a szülők és az edzők is nagyon odafigyelnek arra, hogy kihozzák a gyerekekből a lehető legtöbbet a sportok és mozgás terén. Néha hajlamosak átesni a ló túloldalára, pl nem értem ha egy gyerek versenyszerűen focizik és napi 3 órát gyakorol akkor minek ráerőltetni mégegy vagy akár több sportot, bár amondó vagyok, hogy ez még mindig jobb annál, mintha nem foglalkoznának a sporttal. A dolgozó emberek is nyomják a workout-ot, minden második ember gym-be, uszodába jár, ha este 8kor fejezik be a melót akkor este 8 után még simán felöltik a sport-hacukát és 'mennek gyúrni'. A hosztapám pl minden hétvégén focizni jár, még akkor is, ha éppen aznap esett haza Japánból vagy Amerikából.  Rendkívül elterjedt a golf, a tenisz és a szabadban végezhető sportok, legyen szó télről-nyárról.

- A dohányzás nem annyira elterjedt mint pl Magyarországon. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyeltalán nem dohányoznak, de ez inkább a fiatalabb korosztályra jellemző (sajnos) ők is leginkább a bulik előtt/alatt csinálják. Akiknek viszont gyereke van, a többség rendkívül odafigyel arra, hogy a gyerek ne dohányfüstös környezetben nőjön fel. Eddig egy hosztcsaládomban sem voltak dohányosok, bár az előző és a mostani családomban is mesélték, hogy régebben dohányoztak, ámde mikor befejezték a college-et illetve megszületett a gyermekük felhagytak eme gusztustalan szokással, amiért szintén pirospont jár. Személy szerint nem is mennék olyan családhoz lakni ahol bagóznak (mivel jómagam dohányfüstös környezetben nőttem fel-mondanom sem kell, hogy még a szagától is rosszul vagyok).

- Az angolok a gyereknevelésben hatalmas hiányosságokkal küszködnek. Itt a gyerek akarata az elsődleges, az ő szavuk a szent és a szüleik úgy bánnak velük, mintha körülöttük forogna a világ. Az általam már sokszor emlegetett "nyúl viszi a puskát" nevelési elv érvényesül, azaz a gyerek osztja ki a szüleit és nem fordítva, valamint a szülők kb úgy ugrálnak, ahogy a csemetéik fütyülnek. Itt is érvényes persze, hogy a kivétel erősíti a szabályt!

- Nevelési elvek, mint olyanok nem igen léteznek, helyette viszont azt gondolják a szülők, hogyha mindenféle sz*rral elhalmozzák a gyerekeket - a legújabb játékoktól elkezdve a modern kütyükig - akkor ezzel kvázi megvásárolhatják a gyerekek szeretetét, és azok jobban fognak hozzájuk kötődni. Valamiért azt hiszik az emberek, hogy ettől lesznek jó szülők, hogy fűt-fát megvesznek, mert így a gyerek semmiben nem szenved hiányt..végülis nem..csak törődésben és odafigyelésben..de be is fogom a csuszalesőmet, mert akármennyire is helytelenítem az itteni nevelést az a helyzet, hogy még mindig ők élnek jobban és messzemenően magas az életszínvonal, tehát valamit csak jól csinálnak..

- A rádióban/zenetévé-ben csakis angol nyelvű zene szól, angol és amerikai előadókkal. Nem rémlik, hogy valaha is hallottam volna külföldi számokat és előadóművészeket idekint..
- Az ügyintézés itt is ugyanolyan körülményes tud lenni, mint Magyarországon vagy Kelet-Európa többi részén. Azért az írom, hogy tud, mert én már találkoztam nagyon flottul és pillanatok alatt lezajló ügyintézéssel, de sajnos az ellenkezőjével is. Amikor NI-number interjún voltam, ott vált számomra világossá, hogy nem csak engem és még egy pár embert, hanem kb 50 emberként hívtak oda ugyanarra az időpontra, az irodába belépve kisebb fajta káosszal találtam szemben magam, az ügyintézők nem voltak túlzottan kedvesek és az NI numbert végül meg sem kaptam (azóta is értetlenül állok a dolog előtt.) Amikor bankszámlát mentem nyitni 4 bankból 4 utasított el, amikor tavaly elveszett a személyi igazolványom kb egy hónapig hívogattam a nagykövetséget mire felvették a telefont, és amiatt is a nyakukra kellett járjak, hogy az útlevél elkészülte után azt a jó helyre postázzák stb..Egyszóval néha itt is balkáni állapotok uralkodnak, ami az ügyintézést és a hivatalos ügyeket illeti, nade nem panaszkodom, ez végülis szinte minden országban így van, ha akarsz valamit akkor 'meg kell vívni a harcod'.

- Ha már az ügyintésést boncolgatom, kikerülhetetlen, hogyha telefonon keresztül bonyolítasz valamit, akár banki ügyeket, akár a nagykövetséggel van valami dolgod, mindenhol automatákba fogsz boltani, ezeknek az utasításait pedig sokszor nagyon nehéz követni, főleg akkor, ha még új vagy itt és hozzá sem szoktál a nyelvhez. Aztán ha végre valahára emberhez kapcsolnak, rengeteg ügyfélszolgálatos indiai, így az akcentusuk miatt csakugyan nehéz őket megérteni (számomra még élőben is, nemhogy telefonon keresztül). Távol álljon tőlem a rasszizmus, szó nincs erről, de nem lehet figyelmen kívül hagyni.

- Itt teljesen normális az, hogy az emberek ingáznak, hogy akár vidékről, 2 vagy több órára lévő falvakból és városokból Londonba járnak dolgozni. Tudom, hogy Magyarországon is megszokott az ingázás, de ott inkább elterjedtebb, hogy az emberek a nekik otthont adó városban keresnek munkát, idekint viszont az embereknek nem probléma, ha 5-6 körül befejezik a munkát, de csak 8 után érnek haza. Elvégre a gyerekre vigyáz az aupair, főzni nem főznek (vagy azt is az aupair) és nekik csak annyi a dolguk, hogy gym-be menjenek esténként.

- Télen, ha hó esik egyből vagy 10 hókotró takarítja az utakat, de az emberek a saját házuk elől lusták elhányni a havat. Sem tavaly, sem idén nem volt túl sok hó, hálistennek, mert azon az egy héten, mikor volt, komolyan mondom, hogy sokszor félve léptem ki a házból, és arra vártam, hogy mikor fogom kitörni a lábam a járdákon, amibe az emberek beletaposák a havat, így az tükörjéggé tömörödött...

- Az ablaktisztítás idekint csak mint mesterség létezik. Értem ezalatt azt, hogy az emberek nem tisztíják a saját házaik ablakát belülről, (elvétve találkoztam csak ilyennel), vannak viszont hivatásos ablakmosók, akik x időközönként kijönnek a házadhoz és kívülről lecsutakolnak minden ablakot.

- A legtöbb családnak, háztartásnak van aupair-e/nanny-je, /házvezetőnője/ vasalónője, tehát valamilyen fajta extra segítsége, mert ahogyan ők mondják, el sem tudják képzelni, hogy egy dolgozó szülő képes legyen mindezeket egymaga elvégezni. Voltam olyan családnál interjún, ahol a nő engem aupairnek vett volna fel, de emellett volt már egy külön dadusuk, külön házvezetőnőjük, külön vasalónőjük valamint kertészük. El nem tudom képzelni, hogy mi a jóisten lett volna a feladatom náluk, lehet, hogy megfogtam volna az Isten lábát és a világon semmit nem kellett volna csinálnom és még fizettek is volna érte. Ha nem lett volna  baromi unszimpatikus a nő az interjún lehet el is vállaltam volna, nade azt gondolom igaz az a mondás, hogy aki aupairt fogad a gyerekei mellé, ott már "baj" van, és ha náluk ennyi alkalmazott volt az nekem azt súgja, hogy ők a kisujjukat sem mozdítják a saját otthonukban, és ebből az életformából én kösz, de nem kérek.

- Ha aupair vagy egy családban akkor ne lepődj meg, hogy a "ranglétrán" te csak a háziállatok után következel. Ezt én tapasztalatam az előző családomban is, és a mostaniban is kapok ebből rengeteget.  A mostani családomban pl a kutya minden éjjel az előszobába van csukva, mondván, a garázs túl hideg neki, és hiába kértem szépen a szülőket, hogy tegyék mégiscsak a garázsba mert egyszerűen nem tudok aludni (ami által kimerült és ingerlékeny vagyok)- mégsem tették. Vagy egy másik példa: két hete a hosztanyám véletlenül bezárt engem a házba (a külső zárat csak kívülről lehet kinyitni). Nem viccelek, de legalább 20-szor hívtam fel a nőt és egyszer sem vette fel, nekem meg programom volt időre, stb..Ma viszont, mikor a kutya gyógyszerével kapcsolatban sms-eztem a nőnek egyből jött is az "életmentő" válasz.

- Itt teljesen megszokott az, hogy a családok évente 2-3szor járnak nyaralni külföldre. A legtöbben Spanyolországot célozzák meg, de a tehetősebbek körében nem ritkák a távolabbi úticélok, pl Fokváros, Florida, Los Angeles, Mexico vagy akár Új-Zéland. Én akkor ültem először repülőn amikor ide kijöttem -20 éves voltam- az itteni gyerekeket viszont pici baba koruk óta hurcolásszák szerte Európában vagy a Világban. A mostani hosztfiam pl 15 hónapos volt mikor először repült, de az előző hosztcsaládom mikor Fokvárosba ment evidens volt, hogy a 3 hónapos csecsemőt is vitték magukkal, mert mért ne? Itt nem nagy szám az, ha megjártad már Disneyland-et, vagy évente többször mész a trópusokra nyaralni.

Így első körben ennyi jutott eszembe, amit ki lehetne emelni Anglia furcsaságai, illetve a mi életszemléletünkhöz képest nem hétköznapi, szokatlan dolgai közül. Ha eszembe jut még valami - és tutira eszembe fog - akkor frissítem még a bejegyzést, szóval tessék nyugottan visszanézni a jövőben erre a posztra.:) Amint azt láthatjátok, minden éremnek, így Angliának is két oldala van, rengeteg pozitív és negatívabb tapasztalatomat leírtam itt, de azt gondolom ez rendjén is van így, nem lehet minden csupa habos meg babos, akárhová megy az ember mindehol lesznek olyan dolgok, amiket imádni fog és olyasmik, amiket kevésbé. Ha az összeképet nézem, akkor viszont számomra mindenképpen pozitív irányba billen a mérleg nyelve Angliával kapcsolatban, mint írtam, imádom az itteni életfelfogást, az emberek figyelmességét, hogy törekednek az egészséges életmódra és, hogy mindig vidámak. Rengeteg újat mutatott nekem ez az ország, és bár két éve vagyok itt, de azt gondolom, hogy ez mégcsak a jéghegy csúcsa, lesz még rengeteg új tapasztalat és akármerre járok az országban, mindig egy-egy új arcát fogom felfedezni. Az új pedig izgalmas! :)

Sima ügynek indult...

..Az NI number igénylésére utal a cím.
Ha esetleg valaki nem tudja, akkor egy gyors mondóka az NI-numberről. Ez az NI number egyfajta társadalombiztosítási-és adószámként szolgál, és akkor szükségeltetik, ha bejelentett munkát szeretne az ember vállani az Egyesült Királyság-ban. Aupair-ként erre NINCS szükség, hisz az aupairkedés nem bejelentett munka, és az aupair fizetése nem éri el az éves minimálbért illetve az adózási határt sem (és hát ugye minden aupair tudja, hogy a fizunk jóval a béka feneke alatt van de ez most lényegtelen.:S:D.)
Én azért igényeltem magamnak NI-számot, mert a rengeteg szabadidőmben plusz munkát szerettem volna vállalni, és mivel újabban nem találok sem takarítói sem bébiszitter munkákat így gondoltam elmegyek egy gyorsétterembe vagy kávézóba melózni, de ezeken a helyeken bejelentenek, ezért lenne szükségem az NI számra.  Az sem mellékes szempont, hogy egy hónapja futkozok bankról-bankra, hogy számlát nyissak de eddig minden bank elhajtott mondván nincsen bizonyítékom a lakcímemről, viszont ha van NI-numberem akkor azt elfogadják, tehát a munkakeresés mellett emiatt is fontos volt számomra az NI megszerzése.

Az igénylés menete a következő: időpontot igényelsz telefonon a hozzád leközelebb eső Job Center-ben (a neten megtalálható, de ha valakinek segítség kell priviben írjon). Nekem a telefonhívástól számítva 4 héttel későbbre tudtak időpontot adni, szóval fel kell rá készülni, hogy lesz várakozási idő (bár ismerek olyat, aki csak 2-őt várt.)
A megadott napom és időpontban elmész a Job Center-be ahol meginterjúvolnak, kérdeznek tőled jópár kérdést arra vonatkozóan, hogy miért kell neked az NI szám, mit dolgozol, és a munkáddal kapcsolatosan néhány semmitmondó kérdést. Az interjú kb 15 percig tart, majd aláírod a papírokat és mehetsz is Isten hírével, 2 munkahéten belül pedig postán kiküldik az NI-számot és onnantól kezdve dolgozhatsz legálisan bárhol.
Szóval ez az NI-number nagyon is jó és hasznos dolog, ha valaki mint pl. jómagam hosszútávra tervezi az Angliában élést, akkor kikerülhetetlen, és csak ezzel lehet legálisan munkát vállalni Angliában, tehát ez egy must have. Most viszont okuljon mindenki az én hibámból, leírom, hogy nekem hogyan is zajlott az NI-szám igénylés, mert megmondom őszintén nem éppen úgy alakult a dolog mint ahogy elterveztem. Mindenkinek azt tudom tanácsolni, ha NI-number igénylésre (vagy bármiféle hivatalos ügy intézésére megy, Angliában, angol nyelven) akkor nagyon vigyázzatok, mire bólintotok rá és mit írtok alá. Ha nem vagytok biztosak a dolgokban akkor meg inkább mondjátok azt, hogy köszi, sztornó, és rágájátok át valaki hozzáértővel a témát mielőtt újra nekiláttok.


Tehát: Én csütörtök délelőtt mentem az interjúra (aznap, amikor kijött a rendőrség). A Job Center előtt nagy tömeg fogadott, az emberek kígyóztak és szinte mindenki NI szám ügyintézésre jött. Közben a körülöttem állók párbeszédeiből megtudtam, hogy mindenki ugyanarra az időpontra jött mint én. Mivel furfangos vagyok így előre furakodtam a bejárathoz, és mikor kijött a hapsi akkor megkérdezte, hogy egyedül vagyok-e és az igenlő válasz után egyből felküldött az irodába. Odabent vártam fél órát, de ez nekem amúgy nem gond, nem halok bele egy kis várakozásba és épp semmi dolgom nem volt.
A hideg zuhany akkor jött, mikor én következtem. Megkezdtük az interjút. Az ügyintéző akihez kerültem annyira hadarta kérdéseket, hogy nem győztem visszakérdezni. Komolyan, borzasztó cikinek éreztem, hogy minden mondata után visza kellett kérdezem, és nem azért, mert nem tudok angolul, hanem egyszerűen nem érettem, hogy mit mondott a hölgy.

Az aupairek most figyeljenek! Tőlem a nő elkérte az összes eddigi hosztcsaládom címét, és a hosztanyáim neveit, és pontos dátumot is kellett mondanom, hogy kinél mikor és meddig dolgoztam. Majd megkérezte, hogy van-e a jelenlegi hosztcsaládomtól bármiféle bizonyítékom (pl szerződés) hogy náluk dolgozom? Mondtam, hogy igen, van egy 2 soros papír a hosztanyámtól, amelyben igazolja, hogy neki dolgozom, de per pillanat nincs nálam. Erre a nő (és ez még csak az interjú harmadik perce lehetett) kerek perec kijelentette, hogy akkor ő borítékolja nekem, hogy nem fogom megkapni az NI számot, ha nincs papírom. Kicsit felhúzott ez, mivel nem egy aupair-ről  tudok, akinek NI száma van, de nem szóltam semmit, nem muttattam semmi jelét, hogy ideges vagyok, haladtunk tovább az interjúval.  A legeslegnyugtalanítóbb része viszont csak eztán következett, az ügyintéző engem SELF EMPLOYED-nak, azaz egyéni vállalkozónak regisztrált be a rendszerükbe!!! Én mondtam neki (körülbelül 5ször ), hogy köszönöm, nem, én csak egy aupair vagyok, nem is rendes fizetést kapok hanem csak zsebpénzt, de a nő azt mondta, hogy ezt neki nem kell tudnia, self employed-nak ír be és kész. Kérdezem én, lehet egyeltalán ilyet csinálni??? Hogy egy ügyintéző önkényesen olyan státuszt ír be nekem, ami én NEM vagyok??  Én nem vagyok egyéni vállalkozó, az egyéni vállakozónak idekint Angliában magának kell megcsinálni az adóbevallást (a bejelentett munkásoknak a cégük csinálja), és az aupair munka egy kultúrális csereprogram, olyan szinten semmi köze nincs az egyéni vállalkozóhoz, mint a kemping sajtnak a sátorozáshoz...

Eztán feltett a nő még néhány kérdést a munkámmal kapcsolatban, majd mondta, hogy üljek vissza a váróba még fél órát, amíg leelenőrzik, hogy az útlevelem érvényes-e és nem lopott (rutin, mindenkinek leellenőrzik). Azt nem tudta megmondani, hogy mekkora esélyem van arra, hogy pozitív elbírálásban részesüljek és megkapjam az NI számot, azt mondta, hogy 2 héten belül kipostázzák levélben.

Hazaérve azonnal utánanéztem annak, hogy idekint Angliában milyen kötelezettségeik vannak a self employed- egyéni vállalkozóknak, mivel ez engem borzasztóan nyugtalanít. Felhívtam pár barátomat és írtam néhány embernek, akiknek már van ilyen NI száma, de az a baj, hogy mindenki mást mondott, vannak totálisan eltérő vélemények, vannak hasonlóak is, de azok is egy picit különböznek.

Az aupair munka ugye nem számít rendes munkának, az évi jövedelmem nem éri el az adózási szintet, a minimálbért sem, szóval én tudom, hogy elviekben nincs miért aggódnom. Az viszont tény, hogy ők nem tudják azt, hogy én aupair vagyok (mert ezt nem írták be a rendszerükbe), ők engem self employed-nak írtak be és akként vagyok nyilvántartva. Azt szintén nem tudják, hogy nekem mennyi a jövedelmem, mert mikor mondtam a nőnek, hogy én csak zsebpénzt kapok, azt mondta, hogy ezt neki nem kell tudnia. Engem pedig ez aggaszt, hogy az lehet,hogy a jövedelmem nem éri el az adózási szintet, de ezt ők nem tudják, ők rólam csak annyit tudnak, hogy én egyéni vállalkozó-ként vagyok nyilvántartva, és hát az a helyzet, hogy az egyéni vállakozó pedig adóbevallásra van kötelezve. Szóval tegnap délután remegve, kétségbeesve írtam fűnek-fának, kiírtam a gondom az londoni aupairek fészbúk csoportjába is, hátha valaki tud segíteni, de mindenféle válasznak/tapasztalatnak/véleménynek örültem. Itt szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni Jucusnak (ha olvasol :D) , hogy megírtad nekem Eszter elérhetőségét, oriási segítség volt, nélkületek még mindig egy helyben toporognék az idegösszeroppanás határán.

Jucus barátnőm megadta nekem Eszter elérhetőségét.Eszter itt él Angliában és régen aupair volt mostmár rendes munkája van. Én ezelőtt nem ismertem Őt, de felhívtam, és elmondtam neki az egész problémát, hogy mi a gondom. Annyira ideges voltam akkor már órák óta, hogy a mondókám végére már sírva is fakadtam neki a telefonban. Eszter nagyon kedves volt, mondta hogy Ő is volt már aupair, és nagy tapasztalata van ezen a téren, és próbált megnyugtani, hogy ne aggódjak, és biztos van lehetőség arra, hogy visszacsináljuk az egészet. Én kevés ennyire segítőkész emberrel találkoztam eddigi életem során, Eszter ugyanis felajánlotta, hogy utánanéz ennek a témának, alaposan körbejárja nekem az interneten (mert én is bújtam a netet de ezt a fajta szaknyelvet nem igazán értem) és másnap, azaz pénteken délelőtt ha bemegyek Londonba akkor leülünk és kitalálunk valamit. Mindezt úgy, hogy én Neki teljesen idegen voltam, azt sem tudta ki vagyok mi vagyok, önzetlenül segített. Kicsit megnyugodtam, végülis mindig lesz valahogy, nem volt még olyan ügy, amiből ne tudtam volna kikecmeregni.

Péntek délelőtt találtkoztam Eszterrel London belvárosában. Élőben is nagyon aranyos és kedves csajszi, egyből előkapott egy pár oldalnyi papírt, amit a netről nyomtatott nekem ezzel a témával kapcsolatban. Ő is megerősített abban a hitemben, hogy az aupairt nem  egyéni vállalkozónak-nak kéne beírni. Én már elkeseredésemben azon is gondolkoztam, hogy mi lenne, hogyha kérvényezném az NI number igénylésének visszavonását. Ha egyszer magkapom az NI numbert, azt törölni nem lehet, megmarad egy életre, de arra gondoltam, hogy mivel én még most csak az igénylésnél tartok így visszavonom az egészet és akkor meg van oldva a probléma. Erre azonban valószínűleg nem lesz szükség (bár persze lehet, hogy nem is lehetséges visszavonni az igénylést sem.) Arra jutottunk Eszterrel, hogy elég lesz az, ha az egyéni vállalkozó státuszt megváltoztatom munkavállalói vagy munkakeresői státuszra. Mert ha munkaválló vagyok, akkor a foglalkoztató cég csinálja az adóbevallást, de mivel én nem dolgozom semmilyen cégnél így egészen biztosan nem érhetne semmiféle meglepetés, semmilyen adót sem kellene fizetnem. Ha munkakereső vagyok, akkor pedig értelemszerűen azért nem adóztathatnak.  Szóval lényeg a lényeg, az egyéni vállalkozó-t én át szeretném változtatni.
Eszter volt olyan kedves és ott helyben kézzel megírta nekem a kérvényt, amelyben kérelmezem a státuszom megváltoztatását.  Szépen megfogalmazta, majd odaadta, hogy itthon gépeljem be, és küldjem el nekik postán.
Eszter, nagyon nagyon hálás vagyok Neked, amiért rám szántad az időded így, hogy nem is ismertél, hihetetlenül sokat jelent és hatalmas segítség volt. A fejleményekről pedig természetesen tájékoztatlak.


Tehát, amit hozzá tudok fűzni az NI szám igényléséhez, ha aupair vagy: Ha plusz munkát (bejelentettet) akar valaki akkor csak ezzel a számmal lehet legláisan. Szóval aki hosszútávra tervezi az angliai létet, annak mindenképp kell előbb utóbb. Viszont, ha akkor igénylitek meg ezt a számot, amikor még aupair-ek vagytok és nincs semmilyen más munkátok, akkor nagyon nagyon vigyázzatok mire bólinotok rá és mit írok alá, mert én mikor aláírtam a Job Center-ben, hogy self employed vagyok, akkor még nem is tudtam igazán, hogy ez mit jelent, de mivel ezt írta be nekem a nő, így aláírtam. Mostmár tudom, hogy nekem ott erősködnöm kellett volna, hogy én munkakereső vagyok, nem pedig egyéni vállalkozó de mivel én  nem is tudtam erről az egész témáról szinte semmit (én mindössze magát a számot akartam megszerezni semmi egyéb) és hát nagyon nehéz idegen nyelven ügyeket intézni így nem akadékoskodtam. Erről az egészről én tehetek, nem akarom a Job Centerre fogni ezt az egész kalamajkát, mert nekem kellett volna jobban utánanézni dolgoknak, mielőtt interjúra megyek, a Job Centernek meg valamit be kellett írni a státuszomhoz, és mivel én nem néztem utána, így nem is tudtam, hogy a self employed nem a legmegfelelőbb. Szóval igen, igen én is ludas vagyok, bár attól függetlenül tartom magam ahhoz, hogy az aupair nem egyéni vállakozó.

Persze megvan annak az esélye, hogyha továbbra is egyéni vállalkozó maradna a státuszom akkor sem kéne fizetnem semmit, sőt, ez több mint valószínű, hogy nem kéne, hiszen jóval a minimálbér alatt keresek, szóval minden bizonnyal nem lenne belőle semmi gond. Viszont sajna én ilyen aggódós típus vagyok, tudom, hogy kicsi az esélye, hogy adóztassanak de nem szeretném kockáztatni, így beadom a kérvényt.

Azt tanácsolom azoknak, aki mennek NI igénylésre, hogy nagyon alaposan nézzenek utána a témának és az opcióknak, és az interjún legyen velük valaki, aki jól tud angolul és nem árt az sem ha jártas a témában, csak, hogy biztosan elkerüljék az effajta félreértéseket, mint ami velem is történt. Az NI kell, nem lehet kikerülni és hasznos is nagyon, de mint mindennel kapcsolatban, ami idegen nyelven van, legyen mindenki nagyon körültekintő.

Szokták mondani, hogy mások hülyeségeiből kell tanulni; én tanultam a sajátomból ti meg tanuljatok az enyémből.

Szúszá

Mostanság borzalmas a memóriám, folyamatosan eszembe jutnak ötletek miről is kéne írnom ide  a blogba és ezeket rendre el is felejtem. Komolyan mondom kezdek megöregedni. Újabban már azt csinálom, hogy jegyzeteket készítek, kis sajtpapírokra címszavakat írok fel, mert volt már olyan is, hogy eszembe jutott valami és 2 perc mulva már csak sötétben tapogatóztam, hogy mi lehetett az. Pedig még csak 22 éves vagyok..

Tegnap napközben, amikor is épp nem csináltam semmit (7 óra szabadidőm van minden nap :D) újra belevetettem magam a munkakeresésbe és feladtam 8 darab hirdetést egy ismert, számomra már korábban bevált oldalon a gumtree-n. A pár soros "mondókám" nagyjából azt tartalmazta, hogy nagy tapasztalatom van gyerekekkel, így bébiszitterkedést, takarítást és kutyasétáltatást vállalok. Azért 8-at adtam fel mert a gumtree megváltoztatta a hirdetésfeladás menetét, be kell írni az irányítószámot de így csak azok fogák látni a hirdetésem akik ugyanazon irányítószám alá tartoznak, nade így nem sok esélyem lenne, hogy találjak valamit így én 8at is feladtam, 8 különböző postakóddal.

Választ érdemben viszont sajnos még nem kaptam. Visszaírt egy fickó, ő kétszer is, két különböző hirdetésemre, de mindkétszer ugyanazt írta, mégpedig a következőt:

" I am looking for someone to do some cleaning and ironing on a weekday evening in my flat in SW London. It would take about 3.5 hours and I pay £9.50 per hour. Please note that I am a nudist so only reply if this is ok.
Please let me know if you are interested and feel free to ask any questions.
Thanks! "

Az angolul nem tudóknak: nagyjából a lényege, hogy az ürge a lakása takarítására keres valakit, és vasalásra, egy héten 3,5 órát és egész jól fizet viszont nudista és csak akkor válaszoljak, ha ez engem nem zavar.

Hááát lementem hídba mikor megláttam. Hihetetlen mennyi gyökért van a világon már elnézést. Másrészről viszont jobb, hogy még most közölte, hogy nudista és nem akkor tudom meg mikor már ott vagyok és békésen takarítgatok mert amúgy ez egy jól hangzó ajánlat, ha az ipse nem lenne picit perverz akkor el is vállalnám azt a 3,5 óra takarítást.

Ezen kívül viszont a 8 hirdetésemre egyetlen más válasz sem érkezett ami azért elég aggasztó, mert akkor hol máshol keressek, ha nem Anglia legnagyobb hirdetőoldalán, de ott meg nincs semmi. Persze még  a következő napokban megeshet, hogy visszaír valaki.

Még mikor kerestem az előző családomat szintén hirdettem a gumtree-n és akkor is kaptam különböző tisztességtelennél tisztességtelenebb ajánlatokat, egyszerűen elképesztőnek tartom, hogy minek nézik egyesek az aupair vagy nanny munkát kereső fiatal lányokat, biztosan azt hiszik, hogy messziről jöttünk, Kelet-Európából vagy mégtávolabbról, nekünk minden mindegy és egy kis pénzért bármiben benne vagyunk mert egyébként olyan rossz a mi helyzetünk..

Aztán van az a kategória, akik "személyi asszisztens" címszó alatt keresnek olcsó szexpartnert, ők is aupair munkát kereső lányok hirdetéseire válaszolgatnak és azt hiszik olyan hülyék vagyunk, hogy nem látunk át a szitán. Komolyan tök sajnálom az ilyen balfékeket akik csak ilyen módon tudnak nő közelébe jutni, elég nagy lúzerek lehetnek, hogy az old fashioned csajozás nekik nem jön be. De ez az ő egyéni szocproblémájuk, ha kapok egy efféle ajánlatot csak ignorálom őket (bár legszívesebben visszaírnék nekik és elküldeném őket mediterránabb éghaljlatra aszisztenst vadászni, de nem érik meg a fáradtságot.)

Kaptam már nyílt házassági ajánlatot is, ez szintén egy válasz volt a hirdetésemre. A csávó azt írta, hogy látta a fényképemet, hozzá mennék feleségül? De csak ennyit írt se többet se kevesebbet..hirtelen nem tudtam, hogy hova legyek (de nem az elkápráztatottságtól) és azon agyaltam visszaírjak-e a gyereknek és megkérdezzem van-e pénze.:DD


Most pedig egy kis statisztika, csakhogy egy képet adjak arról mire számíthat az ember, ha hirdetést ad fel a gumtree-n.
Amikor hirdetek akkor átlagban jön 25 válasz a hiredtésemre (nem egy nap alatt). Ebből a 25-ből 15-en kínálnak nyíltan szexuális munkát, 5 burkoltan akarnak szexre rávenni, 3 ember valami totál más jellegű munkát kínál mint amit én keresek és 2 esetleg válaszol is a hirdetésemre. Azért ez elég gáz, igaz, hogy idekint Nyugat-Európában rengeteg a lehetőség, de a jókat szerintem itt is vadászni kell, semmi sem hullik az ember ölébe.

A jelenlegi fogadócsaládom nagyon jónak mondható, főleg az előzőhöz képest és sok más hosztcsaládhoz képest, akikről hallok, olvasok, de őket nekem majdnem 2 hónapomba telt míg megtaláltam. Az idei nyaramat a családkeresésnek szántam, de mivel már tapasztalt aupair vagyok így nem értem be akármivel, megvoltak az elvárásaim pl több fizu, no takarítás és csicskamunka, közel a bevároshoz stb.. Rengeteg családdal kerültem kapcsolatba, sokaknál interjün is voltam,  az interjúkról amúgy beszámoltam a blogban is( ide és ide kattintva megtekinthető) és az a helyzet hogy a legtöbb családdal volt valami bibi, mikor már majdnem 2 hónapja kerestem, teljesen el voltam keseredve, nem akartam elhinni, hogy csak rossz családok vannak és már majdnem lejjebb adtam az igényeimet, de aztán szerencsére ráakadtam a jelenlegi családomra. Szóval vannak nagyon jók is de nem teremnek minden bokorban és eltarhat sokáig amíg az ember megtalálja.

Csütörtökön viszont végre megyek NI number (társ.biztosítási szám) igénylésre ha az meglesz akkor bankszámlát is fogok tudni nyitni és a rengeteg szabadidőmben pedig bejelentett munkát vállalhatok, mert hát money money money, must be funny, rengeteg utazásos tervem van a jövőben de ahhoz mindhez pénz kell.

Februárban tervezek menni Németországba, él ott egy rokonom valamint Vivit, egy kedves aupair kollégámat, aki nemrég tért haza az USÁ-ból szeretném meglátogatni, ő februárban már Hamburgban lesz, ami király mert az easyjetnek pont oda érkezik a járata.

Ennyi meg egy bambi mára.:))

Skócia 3. A balszerencse áradása és a vasárnap

Tegnap már említettem, hogy a hitelkártya amivel fel tudtuk volna venni a visszaútra szóló vonatjegyeinket, Zita szobájában, Londonban maradt.
Szombaton miután bejártuk  Edinburgh-öt és a High Streetet, elmentünk a National Rail irodájába a vasútállomáson, hogy megtudjuk mit tehetünk ebben az esetben.
A történetnek van mégegy csavara, és tulajdonképpen ez okozta a legnagyobb problémát:Mivel Zita az édesanyja (aki szintén az UK-ban lakik) hitelkártyájával foglalta le a jegyeinket, így a jegyek az anyukája nevére szóltak és nem a mienkre.
Szóval berobogtunk az iodába, elmondtuk mi a problémánk, és odaadtuk az ügyintézőnek a fogalásról szóló papírokat. Már majdnem ki is adta a jegyeinket, de aztán meglátta, hogy nem a mi nevünkre, hanem egy harmadik személy nevére (Zita anyukája) szólnak a jegyek, és szívózni kezdett, mondta, hogy nem adhatja oda, mert a jegyek nem nekünk szólnak. Kérdem én: és akkor mi van ha az anyukája nevére szólnak? Egy anya nem foglalhat jegyet a gyerekének???

Teljesen kiakadtunk, Zita felhívta az anyukáját és megkérte, hogy telefonáljon a National Railnek és változtassa meg a foglalásban szereplő nevet. A Zita anyukája négyszer!! hívta fel őket és mind a négyszer lerázták, elutasították a kérelmét.
A szombat délutánunk 3-tól 6-ig azzal telt, hogy Zita és az anyukája 5 percenként hívogatták egymást, hogy hogyan tovább és mit tegyünk ebben a helyzetben, ám az első 2 órában nem törént semmi előrelépés.
Zitával eközben utána néztünk, hogy mennyi lenne a vonatjegy, ha újat kellene venni, immár ott helyben. Nos, az "annyi" 150 font lett volna (fejenként ám). (Megjegyzem, hogy eredetileg mi a jegyeinket 30 fontért vettük) Infarktus közeli állapotba kerültünk és borzasztóan kiakadtunk, hogy a rohadt National Rail (akikkel nekem ezelőtt még soha semmilyen problémám nem volt) mi a halálért nem képes arra, hogy átírjok egy nevet a foglalásban,hisz  nekik ez mindössze egy percükbe kerülne. Abba meg már bele sem mertem gondolni, hogy mi a Jóistent szolgáltatnak a 150 fontos jegyárért (gyanítom ugyanazt, mint a 30 fontosért.)

Miközben Zita anyukája Londonban intézkedett, mi Edinburghben még kétszer mentünk vissza a National Rail irodájába és kivertük a balhét. Mondtunk nekik mindent, hogy nincs pénzünk új jegyet venni (ez így igaz, nem is lett volna nálunk 300 font), érveltünk hol szép szavakkal, hol már kicsit agresszívebben, hogy mindössze annyi történt, hogy a Zitának az anyukája foglalta le a jegyeket de semmi sem hatotta meg őket.

Fél 5-kor a teljes idegösszeroppanás határán álltunk, világossá vált, hogy mi már semmit sem tehetünk az ügyünk érdekében, így beültünk egy közeli Mallba a mekibe. Teljesen kész voltunk, fél órán keresztül csak néztünk magunk elé egyetlen szó nélkül, és akkor már csak magunkban, de nagyon átkozódtunk.
Eztán szomjasak lettünk, így vettünk kávét meg teát, majd lassan kezdtünk lenyugodni és nemsokkal később már csak röhögtünk, persze kínunkban, és vicces sztorikat kezdtünk mesélni egymásnak. Olyan este 6 körül hívott minket Zita anyukája, hogy sikerült FELVENNIE a jegyeinket Londonban, így már kézzel foghatóak voltak, csak éppen 535 kilóméterre tőlünk. Zita azt javasolta az anyukájának, hogy menjen oda az Edinburghbe induló vágányhoz és szólítson le valakit, adja neki oda a jegyeinket és mi pedig Edinburghben átvesszük. A terv kiválló volt, de mire Zita anyuja felvette a jegyeket már 6 óra elmúlt, aznap nem indult több vonat Edinburgh-be. Ezt egyszerűen már tényleg nem akartuk elhinni, hogy itt minden ellenünk dolgozik. De szerencsénkre Zita anyukája felajánlotta, hogy másnap, azaz vasárnap reggel, a hazautunk napján kimegy a vasútállomásra Londonba, és leszólít valakit az első Edinburgh-ba tartó vonatról, hogy odaadja neki a jegyeinket.

Kicsit megnyugodtunk és az életkedvünk is visszatért, a szombat esti szellemtúrára pedig már teljesen felszabadultan indultunk.

Másnap, vasárnap reggel Zita anyuja kiment Londonban a vasútállomásra, az Edinburgh felé tartó vonathoz és leszólított egy 5 fős orosz bandát. Elmondta nekik az egész történetet, hogy a gyerekek ezek nélkül a jegyek nélkül Edinburgh-ban fognak ragadni. Az orosz fickók nagyon készségesek voltak, így Zita anyuja odaadta egyikőjüknek (Dimitrij-nek) a jegyeket. Nem csak a jegyeinket adta neki oda, de még a telefonszámát is elkérte, sőt mi több még fényképet is készített róla, amit elküldött nekünk, hogy én és Zita könnyen felismerhessük majd. Persze kockázatos volt ez a megoldás, mivel ugye nem ismertük Dimitrij-t, simán olajra léphetett volna az akkor 300 fontot érő jegyeinkkel, de nem volt más választásunk.
Itt ragadnám meg az alkalmat és emelem kalapomat Zita anyukája előtt, hogy ennyire talpraesett, és véghez vitte a (majdnem ) lehetetlent. Nagy köszönettel tartozunk neki és örök hálám.:)

Már csak egy dolog aggasztott minket, mégpedig, hogy Dimitrij vonata Londonból reggel 9-kor indult, és 13:30-ra ért Edinburghbe. Mivel a mi vonatunk 15:00-kor indult, így elviekben ugye nem lett volna semmi gond, de rettenetesen paráztunk, hogy mi van ha késni fog Dimitrij vonata és így a jegyünk is. De hála Istennek ez nem történt meg, Dimitrij vonata pontos volt mint az atomóra, Zita és én pedig 13:30-kor a vágány mellett vártuk a vonat érkezését. Dimitrij-t simán felismertük, mert Zita anyukájának köszönhetően volt róla fényképünk. Amint leszólítottam, Dimitrij egyből odaadta a jegyeinket, mi pedig hálánk jeléül vettünk neki egy doboz bonbont, amit először el sem akart fogadni, szóval tényleg egy rendes tag volt.:))

Íme tehát a kálváriánk, ami bizonyítja, hogy nem számít milyen rövid időre utazol el, még 2 napba is simán belefér ennyi izgalom és idegösszeroppanás.  Ne értsétek félre, részemről ez az egész hercehurca nem árnyékolta be a kirándulást, én nagyon jól érztem magam végig és simán végigcsinálnám újra az egészet a városnézéstől, a jó kajálásoktól, a felhőtlen szórakozáson keresztül az idegbajokkal együtt mindenestül:))) Kétségkívül ez az Angliában töltött időszakom egyik fénypontja.


Most, hogy már leírtam min kellett keresztül mennünk a jegyeinkért, és a történet vége pozitív lett, amiből következik,hogy a hazaúttal minden rendben volt, szót kell még ejtsek a vasárnapi napról.
Vasárnap reggel fél 9 körül keltünk fel. Mindketten nagyon jól aludtunk a couchsurfing-es szállásunkon, bár iszonyat hideg volt a srác lakásában, de végülis mindegy, ingyen volt a szállásunk és a hidegtől eltenintve abszolút jó is. Én részemről friss voltam, mint a harmatos rózsa, nagyon jól aludtam és készenálltam az aznapi turistáskodásra.  Teáztunk egyet, majd összekészülődtünk, rendet raktunk a nappaliban ahol "laktunk" és írtunk D-nek egy búcsúlevelet, amelyben megköszöntünk mindent. Ajándékba vittünk neki magyar bort és házipogácsát (by Zita) és mielőtt 10 órakor elhagytuk végleg a házát elköszöntünk tőle, és ő búcsúzóul a kezünkbe nyomott 2 nagy sütit, hát nem aranyos?:)
Tehát elmondhatom, hogy teljesen pozitív élményként zártuk életünk első kanapészörfös élményét, szóval mostmár tapasztalattal a hátam mögött nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, sőt a jövőben én is ezt fogom csinálni, nem feltétlenül kell költeni a szállásra.

Vasárnap reggel megcéloztuk a tengerpartot, mivel tudtuk, hogy Edinburghnél a part homokos, így az 5 fok ellenére boldogan vágtunk neki a beach-nek. Útközben megálltunk egy Tescoban és reggelit vásároltunk.

 

 

 

 

A tengerparton (Portobello Beach) nagyon szép volt az időjárás, igaz nem lehetett több 7-10 foknál, de szikrázott a nap és a tenger gyönyörűen kékellett, a háttérben pedig tipikus skót dombok és hegyek magasodtak, felemelő látvány volt. Kb egy órát tölthettünk a parton mielőtt visszaindulunk a belvárosba.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Délután egykor visszatértünk Edinburgh belvárosába, és mint már említettem abban a részben amiben a kálváriánkat veséztem ki,  fél kettőkor minden gond nélkül átvettük a jegyeinket így hatalmas kő esett le a szívünkről és megállapítottuk, hogy mi vagyunk a legszerencsésebb emberek a Földön. Ezt most minden túlzás nélkül állítom, hisz olvashattátok min mentünk keresztül és a slusszpoén az volt a történetben, hogyha neadjisten késett volna Dimitij vonata és vele együtt a jegyünk is, akkor megint ott lettünk volna ahol a part szakad, valószínűleg új jegyet kellett volna vennünk jó sok pénzért. Azért ez elég furcsa érzés volt, ha késett volna Dimitrij vonata vagy ő maga úgy dönt, hogy elcsórja a jegyeinket akkor mi lettünk volna a Földkerekség legnagyobb lúzerei, így viszont, hogy minden klappolt mi lettünk a Világ legnagyobb mázlistái. Őrült egy élet:))) (Ezt csupa pozitív értelemben.)

 

 

 

 

 

 

Hatalmas megkönnyebüléssel ültünk le egyet mekizni a vonatunk indulása előtt, majd délután 3-kor felpattantunk a jegyeinkkel (amelyekre jobban vigyáztunk mint az életünkre) a vonatra és elhagytuk a szeretett Edinburgh-öt.Este 8-ra értünk Londonba, majd onnan mégegy óra és én haza. Pontban 9-kor toppantam be a házba, ahol a szülők érdeklődve fogadtak. Elmeséltem nekik gyorsan a fontosabbakat plusz a kálvárinkat a jegyekkel, ők röhögtek egy jót (így utólag én is csak nevetek a történteken) majd mivel iszonyú fáradt voltam el is tettem magam másnapra.

Összegzés: Edinburgh, mint ahogy azt már sokszor írtam egy mesebeli város, áthatja a történelem és nem fogható egyelten olyan helyhez sem, ahol eddig életem során megfordultam. Hihetetlenül jól éreztem magam a 2 nap alatt még annak ellenére is, hogy volt az a sok gubanc a jegyeinkkel. A rengeteg kastély, a tornyok, a tenger és a friss levegő, a vadregényes környezet amelyben a város fekszik, hogy skót duda zenéje szól minden sarkon teljesen magával ragadott és úgy érzem, hogy a szívem egy darabja ott maradt Skóciában. Régóta szerettem volna eljutni oda, és most lám, valóra vált egy álmom. Az ilyen élményeknek, és kirnándulásoknak érdemes élni és csinálni, amit csinálok (az én esetemben jelenleg az aupair munka), mert lehet, hogy amivel foglalkozol, ami a munkád és amit minden nap csinálni kell nem mindig fenékig tejfel, de hatalmas mértékben megkönnyíti ha van egy célod. Az enyém az utazás.
Az teljesen biztos, hogy visszatérek még Skóciába és Edinburgh-be is. Most 2 napot töltöttem a városban, és bár rengeteg mindent láttam de koránt sem eleget. Írtam, hogy az emberek nem a legkedvesebbek ott, de nem érdekel, a város gyönyörű szóval ahogy a Terminátor is megmondta:" I'll be back."
Ami biztos, hogy még a következő évben elmegyek egy túrára a Skót Felföldre, megnézem a Loch Ness-t (hátha meglátom a szörnyet is hehe) és amellett, hogy Edinburgh-be még visszatértek más híres skót városokba is el szeretnék látogatni.

Sőt, ki tudja , egyszer lehet, hogy úgy hozza a sors, hogy ott fogok lakni, és ha ez így lesz akkor boldogan és büszkén leszek edinburghi lakos.:)

Az biztos, hogy ezután a 2 nap után Skócia örökre a szívemben maradt.:)

Csütörtök reggeli pánik-allergia

Már szerda reggel óta érzékeltem, hogy a szám egy picit fel van dagadva, vagyis csak az alsó ajkam. A duzzanat szerdán egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt, de nem tulajdonítottam neki sok jelentőséget (sajnos hajlamos vagyok az egészségügyi problémáimat elbagatellizálni, mondván, úgysem tartós, vagy súlyos). Aztán szerda estére már igen nagyra nőtt az ajkam, és már egy kicsit látható is volt.

Kis kitérő: szerda este meginvitáltam a kedvenc pubomba, -ahol a szülinapomat is tartottuk- egy svéd aupair lányt, akit pár hete ismertem meg, a hosztanyu ajánlotta nekem, és ő szerezte meg a telefonszámát is. A csajjal már találkoztam egyszer és nagyon kedvesnek tűnt, így mivel a héten még nem voltam sehol, így arra gondoltam elmehetnénk a svéd lánnyal -Majával- egy sörre, dumapartira.
Mikor a pubban voltunk akkor már kicsit súlyosabb méretet öltött a számon a duzzanat, rendeltem egy tál hagymakarikát, de azt is csak úgy tudtam megenni, hogy felaprítottam őket egy centis darabokra és kb 2 órán keresztül nyammogtam rajtuk. Ennek ellenére egy nagyon pozitív estét zártam, Maja nagyon közvetlen és rengeteg közös témánk van, ő is szeret utazni, bulizni és nagyon jó rálátása van a dolgokra, egyszóval szerintem a jövőben jó barátok leszünk. Mondta, hogy ő nagyon északon lakik Svédországban, ott ahol már látszik a Sarki fény, és télen nem jön fel, nyáron viszont nem megy le a Nap, a városkája északabbon fekszik, mint Izland szigete. Hihetetlen érdekes lehet ez a "nem megy le, nem kel fel a Nap" dolog, egyszer annyira szívesen eltöltenék ott egy fél évet, belekóstólnék a skandináv életszeméletbe, minden éjjel lesném az északi fényt.:))  Kitérő vége.

Pár őszi hangulatkeltő kép:

Maja

A gót (duzzanatot a számon ne keressétek, a kép alaposan meg lett retusálva:))

 

 

A duzzanat ellenére tök jól aludtam, azt gondoltam mára el is múlik. Reggel, mikor felkeltem, még az ágyamban éreztem, hogy az alsó ajkam kb négyszeresére fel van dagadva. Tükörben akkor még nem láttam a képemet, de már akkor lepörgött előttem a kép, miszerint a fél délelőttömet a kórházban fogom tölteni. Aztán felöltöztem, belenéztem a tükörbe és kajak megijedtem magamtól.:D  Elég durván néztem ki, igencsak groteszk látvány táult elém a tükörből. Nem tudtam hogy röhögjek, vagy pánikoljak..Aztán lementem a konyhába, a szokásos reggeli rutinra, gyereket megreggeliztetni stb, ekkor jött a következő meglepi, hogy alig tudtam beszélni, majd mégegy meglepi, hogy a teámat is csak szürcsölve, nyögve-nyelve tudtam meginni. Aztán lejött anyuka és rendesen megijedt az ábrázatomtól.XD Egyből mondta, hogy irány egy doki ma reggel. Nem ellenkeztem, mivel holnap utazom Skóciába, és nem ilyen pofával szerettem volna ezt megtenni. Anyuka elvitte helyettem a gyerket suliba, és még azt is megnézte nekem az okostelóján, hogy a hozzánk legközelebbi walk in hospital (kórház, ahová be lehet sétálni ha bármi bajod van) hánykor nyit.  Aztán összeszedtem magam és irány a kórház.

A walk in hospital mindössze negyed órára van a házunktól gyalog, mi nekem nagyon jól jött. Belibegtem, és a recepción amint meglátták az arcomat senki nem kérdezett semmit, csak mondták, hogy foglaljak helyet, a doki hamarosan hívni fog. A hamarosan majdnem egy óra volt, de amúgy sem volt semmi dolgom délelőtt, és így legalább kiolvastam egy, a kórházban talált, alkoholizmusról szóló prospektust, haha:D Mostmár tudom mi a legjobb másnaposság ellen, és mit kell tenni ha én vagy bárki a közelemben túlissza magát.:DD

A dokinéni, aki megvizsgált nem tudta egyértelműen eldönteni hogy mi a bajom, a lehetséges opciók: bogárcsípés (de nem emlékszem, hogy bármi megcsípett volna az utóbbi időben), allergia (új alapozót kezdtem használni, szóval könnyen lehet) vagy csak egy túlságosan nagyra nőtt pattanás, és pont az ajkamnál gyűlik benne a gyenny. (bocs a gusztiságért). Mindenesetre kaptam hisztamint (allergiás tüneteket csillapító gyógyszer) és felírt antibiotikumot is, ha nem múlnának el pár napon belül a tünetek. Plusz mondta, ha úgy érzem dagad a torkom/nyelvem, nyikorcsomóim azonnal keressek fel egy orvost, mert fulladáshoz vezethet (megnyugató).

Mivel az elmúlt 2 napban alig ettem valamit, ma reggel meg semmit, így már nagyon éhes voltam, így a kórház után bepattantam az első utamba eső mekibe egy menüre. Tudom, tudom, kórház után meki..de tényleg valami gyorsra volt szükségem. A hamburgert felaprítottam kb centis darabokra csakhogy le tudjam tuszkolni a számon, ugyanígy a sültkrumplit is, majd bevettem a mai antihisztamin adagot.

Hazafelé sétáltam egy nagyot, iszonyú jól esett. Dél volt már, mikor betoppantam a házba, anyuka egyből kérdezte minden oké-e és mondta, hogy levest kéne ma ennem, mert az könnyen lemegy. Nem tudom, hogy csak általánosságban voltam-e fáradt, vagy a gyógyszer következménye, de 2 órát aludtam miután hazaértem. De ma így is büszke voltam magamra: mert miután felkeltem volt időm netezni, kitakarítottam a fürdőszobámat, lefürödtem/hajat mostam, és még enni is volt időm mielőtt a gyerekért mentem a suliba.:)) Anyuka ekkor már nem volt itthon, de írt sms-t, hogy vesz nekem levest a boltban, ha kérek. De aranyos. Kaptam finom zöldség-és csirke levest, nyam-nyam:))

Délutánra már egy kicsit visszament a duzzanat, úgylátszik elkezdett hatni a gyógyszer hálistennek. 4szere helyett már "csak" 3szorosa volt a szám. Aztán estére méglejjebb ment, mostmár kívülről nem is nagyon látszik, csak közelről, de belül azért még érzem, hogy van ott valami, kb olyan 2szere lehet a megszokottnak. De szerintem ha így halad, akkor holnapra teljesen el fog múlni, 7 napra kaptam hisztamin adagot, de lehet, hogy be sem kell szednem az összeset. Holnap (de még holnap után is) viszont még beveszem, akár lesz tünetem, akár nem, biztos ami tuti ugyebár.

Ééés jeee, itt az utazás ideje, holnap végre nekiindulunk Zitával Skóciának. Már ma akartam pakolni, de mivel a délelőttöm teljesen ráment a kórházba futkosásra, délután meg kisebb dolgom is nagyobb volt, így holnapra marad, de mivel nem kell sok cucc így no para lesz. Holnap még el kell viszont mennem shoppingolni, fogkrém és társai, nameg persze chips és egy kis útravaló, valamint a nagybőröndömből elő kell keresnem a könyveimet, amivel a 9 órás út során fogom szórakoztatni magam.:))

Valószínű nem írok többet a kirándulás előtt, szóval jövő héten jelentkezem a skóciai és couchsurifng-es élménybeszámolóval.

Mindenkinek szép hétvégét kívánok.:)

az aupair és a szerződés

Ez az iromány nem élménybeszámoló lesz, hanem afféle elmélkedés.
Az aupair és a család közti "szerződésről" (nem véletlenül használtam az idézőjelet) fogok regélni egy kicsit. Különböző fórumokon és aupair-ekkel kapcsolatos oldalakon rengetegszer találtam már ehhez kapcsolódó kérdéseket, kétségeket, szóval ez a téma már régóta foglalkoztat, sőt anno mikor az aupaireknek szóló útikalauz bejegyzésemet írtam (itt megtekinthető) már akkor is szót akartam róla ejteni. A végső löketet ahhoz, hogy írjak róla a minap egy facebook-os csoportban az egyik tag által feltett kérdés adta.

Mi is a szerződés: A "szerződés" egy megállapodás az aupair és a család között, le van benne fektetve, hogy mi tartozik bele az aupair munkarendjébe, munkaórák száma, szabadnapok és hetek száma, a fizetés, és az, hogyha odáig fajulnának a dolgok, mennyi a felmondási idő a család és az aupair részéről. Azt mindenképpen tisztázni kell, hogy ez NEM hivatalos, tehát alá lehet persze egy ilyet írni, de sok esetben sajnos annyit ér, mint a wc papír. Vannak családok, akik ha írnak szerződést, akkor be is tartják, de sajnos ez a ritkább,  az a nagy helyzet,hogy a családok azt csinálnak, amit akarnak (persze az aupair is), nem egy olyan esetről hallottam, és embert ismerek, akinél az ilyen Word-ben megírt és onnan kinyomtatott sajtpapírt (aka szerződés) simán megszegték.

Nade akkor mi kell ahhoz, hogy hivatalos legyen: 2 tanú, ügyvéd, bár ehhez mondanom sem kell, hogy még egy rakás pénz is szükségeltetik. Azt sem árt leszögezni, hogy ilyen komolyságú szerződést senki nem fog írni egy aupair munka miatt, aminek a havi jövedelme nagy átlagban 300-400 font között mozog. És nem is kell, ha én hoszfamily lennék biztos nem írnék effélét és aupairként sem várom el a családoktól, hogy ilyen szükségtelen dolgokra pazarolják a pénzüket/idejüket.

A legtöbb "szerződés" ami aupairek és fogadócsaládok között köttetik az a már fentebb említett "sajtpapír" (az amit csak úgy, nem hivatalosan szokás írni, mostantól az egyszerűség kedvéért így fogom megnevezni). Tény, hogy jó érzés lehet mindkét félnek aláírni egy ilyet, mert azt érzed, hogy biztosítva vannak a jogaid, ha bármiféle gondod van, vagy a család nem azt nyújtja, amit ígért, akkor lehet erre a sajtpapírra hivatkozni. Viszont az a nagy helyzet, hogy sok esetben ez nem ér semmit, mivel ugye ez az irat nem hivatalos, így ha a család úgy dönt, hogy megszegi, többet dolgoztat, szívat, akkor sem lesz semmi következménye, elvégre kinek és hol fogsz mutogatni egy Word-ben megírt szerződést? Ha neadjisten -és ez most a legrosszabb esetőség, csak példának írom, de amúgy megeshet (mert a világon bármi megeshet)- valami komolyat vét ellened a család, például 25 helyett 50 órát dolgoztat, vagy nem adnak egy szabad napot, hovatovább órát a héten (ilyet is hallottam már), vagy olyat csináltatnak meg veled, ami messzemenően túlmegy a munkakörödön, pl szemetes takarítása, gusztustalan dolgok elvégeztetése, tehát ha valami olyat csinál a család a "szerződés" ellenére ami végleg kivágja az aupairnél a biztosítékot, akkor ezzel a sajtpapírral,(szerződés) bizony nem mész semmire ha a jogaidat követeled, mivel ez a papír nem hivatalos.

Ebből a szempontból nézve én azt mondom, hogy teljesen mindegy, hogy van-e a családdal egy írásbeli megállapodás vagy nincs, mert ez nem hivatalos és mindkét fél ott szegi meg ahol akarja.  Azt nem mondom, nem javaslom, hogy egyeltalán ne is írjatok/írassatok alá ilyet, ha valakit ez nyugodtabbá tesz, akkor persze, mért ne, mert mint említettem a rendes családok betartják (bár az aupairek körében nyílt titok, hogy belőlük van kevesebb).  De tény, hogyha elfajul a helyzet az aupair és család között, akkor egy ilyen papírral sajnos nem megy az ember lánya semmire.


Engedjétek meg ezek után,hogy leírjam a saját tapasztalataimat:

A legelső családom, akiknél 3 hónapot voltam, egy nagyon kedves, aranyos család voltak, ultrajófej szülők, családtagként kezeltek, és mindent megkaptam tőlük, mintha én is az ő gyerekük lennék.
Az elején én és anyuka aláírtunk egy megállapodást, amelyben az állt, hogyha oda jutna valaha a helyzet, hogy az egyik fél felmondana a másiknak akkor a család is és én is 4 hetet adunk egymásnak, hogy ők találjanak új aupairt, én pedig új családot. A legtöbb helyen ez a felmondási idő 2 hét, de anyuka úgy gondolta neki is és nekem is jobb, ha mi 4 hétben állapodunk meg, mert 2 hét vajmi kevés arra, hogy az ember utódot keressen és okosan válasszon. Én erre bőszen bólogattam, ugyanis tudtam, hogy 2 hét tényleg nagyon kevés, az alatt csak sietve, kapkodva lehet új családot találni, és nagyobb az esélye, hogy az időhiány miatt az ember hibát vét és igent mond egy rossz hosztcsaládnak.

Aztán eltelt 3 hónap, és bár a család mint mondtam tényleg nagyon kedves volt, de realizáltuk én is és a family is, hogy mi nem illünk össze, nem én vagyok a tökéletes aupair számukra, és ők sem a tökéletes hosztcsalád nekem. Nem én mondtam fel, hanem a család mondott fel nekem. Mikor ez megtörtént, akkor közölték,hogy szeretnék ha 2 hét alatt találnék magamnak új helyet. Letaglóztam, és hivatkoztam a mi kis "sajtpapírunkra", a megállapodásunkra, amiben 4 hét állt. Ők tehát megszegték a mi kis "szerződésünket." Próbáltam erősködni, hivatkozni a megállapodásra, de ők ragaszkodtak a 2 héthez, szóval nem volt mit tenni, erőszakkal nem kényszeríthettem őket.

El kell viszont mondjam, hogy a család nem köcsögségből változtatta meg a megállapodást, azt szeretném leszögezni, hogy ők nagyon rendes emberek, ettől a kis módosítástól eltekintve mindig nagyon korrektek voltak. Az mondták, hogy azért adnak 4 hét helyett kettőt, mert miután felmondtak nekem úgy gondolják, hogy egyik félnek sem kell feszélyezve éreznie magát még 4 héten keresztül, mert az sem az ő családi légkörüknek nem tenne jót, de nekem sem, és ebben teljesen igazat adok nekik, hiszen otthon otthon kell éreznünk magunkat, nem pedig feszélyezve. Szóval annak ellenére, hogy teljesen bepánikoltam, hogy vajon fogok-e sikeresen egy jó családot találni 2 hét alatt, nem volt bennem emiatt rossz érzés velük szemben. A családom amúgy nagyon rendes volt, adtak rólam nagyon jó referenciát (amit a mai napig használok) és segítettek nekem új helyet keresni, valamint biztosítottak arról, hogy hozzájuk bármikor mehetek a jövőben, ha gond van. Szóval az én történetem pozitívan alakult. Azóta is rendszeresen visszajárok hozzájuk látogatni, mert annak ellenére, hogy nem én voltam nekik "az igazi" nagyon szeretnek.

De tény viszont, hogy a család megszegte a "szerződést" amit írtunk, de szerencsémre ők rendes család voltak. Na most, lehet, hogy egy nem rendes család nem csak ennyivel szegi meg a "szerződést" hanem egyből kirak, ha nekik úgy tetszik, akár van megállapodásotok, akár nincs, lehet, hogy simán ráhúz a munkaóráidra még plusz 10-20 órát, és mivel ez a papír nem hivatalos, így tenni nem tudsz semmit, jön a jól ismert mondás, hogy megszoksz vagy megszöksz. Általában az utóbbi szokott történni.

Szóval ennyit tudok hozzáfűzni az aupair és szerződés témához, választ a kérdésre, miszerint írassunk-e ilyet vagy sem szándékosan nem adtam, úgy gondolom ezt mindenki döntse el magának. Én leírtam, hogy egy ilyen papír mennyit ér (jobbára semmit) és azt is mi kell ahhoz, hogy hivatalosan is leszerződj egy családdal, de mégegyszer hangsúlyozom, hogy a hivatalosnak meg semmi értelme, mert ez csak aupair munka, nem kell ilyesmire pénzt és időt pazarolni.

Ha valaki biztonságban érzi magát attól, hogy a jogai, munkaórái ésatöbbi írásba van adva (megértem, ha igen) akkor írasson nyugodtan ilyen maszek szerződést, de szerintem elég, ha a legelején még mikor email-eztek, akkor leíratni a családdal, hogy mit várnak tőled, az emailt elmented, és később ha gond van arra is lehet hivatkozni. Továbbá ne kapkodjátok el a családkeresést, hallgassatok a megérzéseitekre, fogadjátok meg olyanoknak a tanácsát, akik már voltak aupairek, és ha kell, várjatok mégegy hetet mielőtt igent mondotok valakinek, hogy meglegyen a számotokra megfelelő család.

Az angol fogászat

Jó hamar jelentkezem most újra, legalábbis az elmúlt hetekhez viszonyítva, mikor kb 2 hetente tiszteltem csak meg a Bloggert és Titeket a bejegyzéseimmel.:))

De gondoltam, ha már az előző bejegyzésben elkezdtem kitárgyalni az angol egészségügyet, amikor is a bőrgyógyászatot veséztem ki, akkor most megosztom veletek a fogászatos sztorimat is.
Ugye milyen szerencsés vagyok, hogy nekem minden összejön itt?? Előszőr szemölcsök, bőrgyógyászat, aztán a fogorvost boldogítom... Arról nem is beszélve, hogy ennek a pénztárcám mennyire "örül".


A történet már régen kezdődött,  egy baleset következtében 2 éve, még Magyarországon amikor is a bringámmal szó szerint pofára estem, és letört az egyik fogamból egy jókora darab, tulajdonképpen a fele. Mivel akkor az esés következtében 2 hétig a kétszeresére volt feldagadva az arcom, (úgy néztem ki mint akit egy kocsmai verekedés során durván elintéztek XD) így akkor egyből nem mentem el fogorvoshoz. Aztán az arcomról szép lassan lement a duzzanat, és akkor vált csak számomra igazán láthatóvá, hogy mi is történt a fogammal (mivel előtte a számat is alig bírtam kinyitni, egy tál étel elnyammogása is kb egy órát tartott.) Tehát a fogamról letört egy darab, de hiszitek vagy sem, egyeltalán nem fájt (ez számomra is érthetetlen, de tényleg nem fájt sosem), így mivel én eredendően parázok a fogorvostól, gondoltam, hogy hagyom még egy ideig, aztán ha elkezd fájni akkor elmegyek megcsináltatni. A parámra még apum is rásegített, mert ecsetelte, hogy korona fog kelleni a fogamra, ami előtt majd leköszörülik a törött fogamat és hogy az iszonyatosan fáj, stb...Szóval úgy voltam vele, hogy a tököm, nem megyek fogdokihoz, csak ha már muszály lesz. Igen, tudom, fogorvoshoz nem muszályból kell menni, hanem elvből, minden 4 hónapban...

Telt, múlt az idő, eltelt egy év, eltelt kettő. Én időközben kijöttem Angliába. Bár a törött fogam annyira nem látszott,fájni pedig egyeltalán nem fájt de egy idő után azért engem is elkezdett zavarni, hogy olyan, amilyen és utánanéztem az angliai fogászatnak és az áraknak. 2 féle képpen mehetsz angliában fogászatra, magán páciensként, és társadalombiztosítva. Nyilván ha magánúton mész, akkor az árak az eget verdesik, egy tömés 50 fontnál kezdődik és a határ a csillagos ég.
Ha viszont társadalombiztosításon keresztül, akkor van egy alapár, pl ha csak töméseket kell végezni, akkor egy tömés kijön kb 20 fontból, ha viszont többet kell, akkor befizetsz 48 fontot, és ha 10 db tömés kell, akkor annyit csinálnak, tehát ez így nagyon megéri.Ha Angliában társ. biztosításon keresztül akarsz fogdokihoz menni, ahhoz rendelkezni kell egy társ. biztosítási számmal (NHS number) amit én már tavaly megigényeltem, mikor kijöttem (és mindenkinek,aki Angliába jön, ajánlom).  A korona magánúton 350-400 font, viszont társ- biztosításon keresztül csak 200 font. Nekem szilárd meggyőződésem volt, hogy korona fog kelleni a törött fogamra.

A pénzt éppen ezért már jó rég elkezdtem összespórolni a koronára. Az, hogy Magyarországon csináltassam meg, fel sem merült bennem, mert én az eddig itt töltött időm alatt mindössze egyszer mentem csak haza, akkor is 5 napra, a koronához pedig idő kell, és többször vissza kell menni, így kizárt, hogy összejött volna.

Húztam-halasztottam a fogorovost, de aztán tegnap, egy teljesen hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam hosztanyum fogorovosát,(társadalom-biztosítás-os,nem magán) és mondtam, hogy új páciens vagyok és szeretnék minél hamarabbra időpontot. Tegnap reggel 9kor hívtam őket, és mondták, hogy délben mehetek is. Ne kérdezzétek, miért döntöttem ilyen hirtelen úgy, hogy nekem most rögtön kell mennem, amikor már hónapokkal ezelőtt megtehettem volna, vannak ilyen random húzásaim, hogy derült égből villámcsapás szerűen csinálok valamit. Igazából úgy voltam vele, hogy egy hét múlva költözöm az új családomhoz, tehát ha most csak annyit is csinálnak a fogammal, hogy megnézik és megmondják mit kell vele csinálni, hogy kell, mennyi idő lesz és mennyibe fog kerülni akkor már egy lépéssel előrébb vagyok.

Szerencsére tegnap hosztanyum pont itthon volt, így elengedett, a házimunkát pedig délután csináltam meg.

Amikor a fogorvoshoz értem, akkor realizáltam, hogy milyen jó, hogy ilyen hirtelenjében jöttem, és nem több nappal előre foglaltam időpontot, mivel ha napokkal előtte tudom, hogy jönnöm kell, akkor parázok, minden bajom van, így viszont, hogy az időpontfoglalás és a fogászat közt csak 3 óra telt el, így nem volt időm rástresszeli a dolgokra.:))

Egy fiatal doktornő és egy idősebb aszisztense láttak el. Beültem a székbe, teljesen nyugodtan, gondoltam előbb-utóbb úgyis túl kell esnem a törött fogam helyreállításán. Nagyon barátságosak voltak, vizsgálgattak aztán a végén elmondták nekem orvosi halandzsa nyelven, hogy mi a helyzet. Mondom, ez mind szép és jó, de mivel az én angolom nem tökéletes, így leegyszerűsítve legyenek szívesek magyarázni, hogy miről van szó. Mondja nekem a dokinéni, hogy a törött fogamra nem is kell korona. Mondom mivan??? Én már 2 éve abban a tudatban élek, hogy kell, meghát hiányzik a fogból egy bazinagy darab, hogy a fenébe ne kéne?? Erre ő, hogy egy speciális töméssel el lehet intézni az egészet, ami úgy néz ki, hogy a törött fogat kifúrják, kitisztítják és lecsiszolják a széleit, majd úgy tömik be, hogy a tömés kipótolja a törött részt, tehát úgy fog kinézni utána a fogam, mintha teljesen ép lenne. Mondom, oké, csináljuk is meg most, essünk túl rajta akkor. Sőt, kértem, hogy a törött fogam melletti fogat, ami évekkel ezelőtt gyökérkezelve volt, de már kezdi a tömés megadni magát és elég csúnya azt is csinálja meg és kértem egy alapos tisztítást is. Úgy voltam vele, ha már ott vagyok, és még korona sem kell (ami mondom, rendesen sokkolt) akkor hozzunk helyre mindent.


Kaptam egyből két szurit is. A szuri, mindkettő annyira fájt, hogy el tudtam volna sírni magam, de tudtam, hogy ezeknek köszönhetően semmit nem fogok majd a későbbiekben érezni, szóval nem törődtem a fájdalommal. A rádió végig be volt kapcsolva, és az összes kedvencemet eljátszották, Nicki Minaj, Flo Rida, Rihanna szóval komolyan mondom, rendesen relaxáltam.

A szurik után elkezdték a fúrást. Ja, én fogorvosnál végig csukott szemmel fekszem, nem akarom tudni, hogy éppen mit csinálnak és mivel, mert akkor tuti beparáznék még akkor is ha nem kéne. A fúró hangját viszont már simán felismerem, régi haverok vagyunk.S:D Jó 10 percen keresztül csak fúrtak, mindkét fogamat. Érezni a világon semmit nem éreztem. A fúrás után egy olyan műszerrel dolgoztak a számban, ami elképesztően hangos volt, nem vicc, olyan hangja volt, mint az útkaparónak kb, és rendesen beleremegett az egész állkapcsom.(Azt hiszem ez volt az, amivel kitisztították belülről a fogakat.) Ebből sem éreztem semmit, de ezzel is vagy 15-20 percen keresztül dolgoztak, közben folyamatosan lógott ki a számból a nyálelszívó is. A nyálelszívó kicsit idegesítő volt, mert néha úgy nyomta a számba a doki néni, hogy majd elhánytam magam, de túléltem. Kedvesek voltak, közben folyamatosan kérdezgették, hogy jól vagyok-e.  Teljesen jól voltam, hiszitek vagy sem, de tényleg semmit nem éreztem, pedig a hangok nem sok jót sejtettek amúgy, de olyan szinten relaxálva feküdtem én ott, hogy majdnem elaludtam. Kb 45 perc után a doktornő mondta, hogy fordítsam jobbra a fejem. Mivel én teljesen ki voltam kapcsolva (köszönhetően annak, hogy csukva volt a szemem és tényleg majdnem aludtam) így először nem kapcsoltam, hogy nekem beszél. Aztán a dokinéni viccesen megjegyezte az aszisztensének, hogy " hehe, ez már alszik." :) Ekkor jöttem rá, hogy nekem beszélnek, így a kezemmel jeleztem, hogy nem alszom (mivel a számból akkor épp 10 műszer lógott ki.)

A vége felé már nem a hangosabbik fajta műszerekkel dolgoztak, így élvezhettem a rádiót is. A 2 tömés plusz a tisztítás másfél órán keresztül tartott. Az egyetlen dolog ami fájt, az az állkapcsom volt, a szám folyamatos nyitva tartásától, de az elmúlt, amint végeztek. Másfél óra után kiszállhattam a székből, hoztak egy tükröt, és én azt hittem, hogy beájulok, hogy milyen szépre megcsinálták az összes fogamat. A törött mostmár nem törött többé, és egyeltalán nem látszik az illesztés helye, vagyis ahol a töméssel kipótolták, úgy néz ki, mintha a teljes fogam meglenne és érezni is úgy érződik. A másik tömés is szép, és az összes többi fogam is meg lett tisztítva. A dolog legjobb része, hogy mindössze 48 fontot fizettem, ami ezért a beavatkozásért nagyon megérte.  Az injekciók helyei még fájtak tegnap egész nap (vagyis zsibbadtak) de mára már elmúlt az is.

Tehát el kell mondjam, nagyon pozitív élmény volt az angol fogászat (már amennyire egy fogászati beavatkozás élményszámba mehet:D), a doktorok kedvesek, a beavatkozás pedig teljesen fájdalommentes volt, és abszolút megéri az árát. Mostantól tuti nem fogok parázni, ha bármi baja is lesz a fogamnak, simán el fogok menni, abban a tudatban, hogy amint belülök a székbe és benyomják a szurit (én mindig kérek) azután majd aludhatok egyet, amíg ők a fogammal dolgoznak.:))