Mozgalmas március-avagy úton a" finish-be"

Itt vagyok megint és folytatom is a mesélést, mégpedig márciussal-az utolsó aupair-ként eltöltött hónapommal.
Márciusban 3 hetet töltöttem a hosztcsaládommal, március 20-a volt az utolsó munkanapom (amit jobban vártam, mint szerintem bármit eddig az életben) majd március 23-án repülőre ültem, hogy megnézzem Rómát és Rómából repültem haza, Budapestre.
Mielőtt ebbe belekezdek jöjjön néhány fontosabb momentum. Azt már írtam a korábbi bejegyzésekben, hogy egy jó ideje (egészen pontosan egy éve) nagyon beszippantott az egészséges életmód, elkezdtem rendszeresen futni, amit aztán kiegészítettem (viszonylag) édességmentes és egészségesebb étrenddel is, valamint novemberben csatlakoztam a gym-hez. Mivel rengeteg pozitív változást vettem észre magamon-súlycsökkenés, általános kondim jóval erősebb lett, a kedélyállapotom is mérföldekkel jobb, mint azelőtt-így természetesen egy cseppet sem bántam meg, hogy egy éve belefogtam ebbe a rengeteg lemondást, nomeg erőfeszítést igénylő, ámde annál látványosabb eredményeket hozó életmódba és azóta is folyamatosan azon ügyködöm, hogyan lehetne ez még ennél is jobb, hogyan hozhatnék ki mégtöbbet magamból. Az idei nagyböjt kezdetekor (február eleje) jött az elgondolás, hogy ki kéne próbálnom a vegetáriánus életmódot. Katolkus lévén a korábbi években is igyekeztem betartani a böjtöt, kevesebb édesség és péntekenkénti hústilalom formájában. Idén azonban úgy gondoltam, a 40 napos böjt alatt egyeltalán nem eszem húst, egy ideje ugyanis érlelődött bennem a gondolat, hogy szeretném kipróbálni milyen vegetáriánusnak lenni és a nagyböjti időszak ilyen szempontból pont kapóra jött. Gondoltam ha a 40 nap végén azt gondolom, ez nem nekem való, hiányzik a hús vagy éppen negatív dolgokat tapasztalok az egészségemre nézve akkor a böjt végén visszállok a régi étrendemhez, ha viszont pozitív kimenetele lesz a dolognak akkor maradok vega. 'Miért ne' alapon vágtam tehát bele az egészbe. Hamvazószerda előtti kedden, azaz "húshagyó kedden" sütöttem egy jó nagy adag palacsintát a hosztcsaládomnak (tudom, qrva jó aupair vagyok-ők meg nem érdemelték meg)  aztán hamvazószerdai kezdettel még az addiginál is szigorúbban kiiktattam mindenféle édességet az étrendemből-és kezdetét vette a "próba-vegetáriánusságom" is.

Angliában a húshagyó kedd hagyományosan a Pancake day-vagyis a palacsinta nap-ilyenkor szabadulnak meg a zsírtól a házban, ezért süt mindenki palacsintát.

Azt kell mondjam, hogy már az első naptól kezdve semmi problémám sem volt a hús elhagyása miatt, soha, egy percre sem hiányzott, a szendvicseimet is vegetáriánus módon készítem el, rengeteg zöldséggel, sajttal, sajtkrémmel-azt hiszem a hús felesleges is bele-legalábbis nekem biztosan. Azt vettem észre, hogy ahogy telt az idő, minél több nap/hét telt el, nemhogy egyre jobban, de éppenhogy egyre kevésbé hiányzott a hús. Minden nap elteltével kevesebb vágyat éreztem arra, hogy tegyek egy sonkát a szendvicsembe vagy bevágjak pár csirkefalatot. Még "húsevő koromban" voltak kedvenc kajáim, pl a bolognai spagetti és én előzetesen azt gondoltam, ezekről majd biztosan nehezen mondok le, legalábbis nehezebben mint a szalámiról a szendvicsben, de saját magamat is megleptem, amikor láttam, egyeltalán nem hiányoznak az egykori kedvenceim sem. Hova tovább a hosztcsaládomnak továbbra is ugyanúgy készítettem ezeket az ételeket-bolognai, lasagne, húsos piték-és én voltam a legboldogabb, mikor láttam, hogy simán meg tudom állni, hogy akár csak beléjük kósotoljak főzés közben. Ilyenkor, mikor a családnak főztem, magamnak mindig inkább tésztát-rizst főztem jó sok párolt-vagy éppen sült zöldséggel, tojással, sajttal és sosem éreztem úgy, hogy én most fúúú de nagyon lemondanék valami jóról. Sőt azt kell mondjam nektek, azóta eszem csak igazán jókat, mióta vegetáriánus lettem. A netről ellestem egy csomó receptet, grillezett vegetáriánus szendvicsek, paninik, vegetáriánus melegszendvicskrémek (házilag-tehát tudom is mi van benne, nem úgy, mint a bolti krémekben) , vegetáriánus chilis bab, rizses hús helyett sült zöldséges rizs, vega lecsó és a listát még nagyon sokáig folytathatnám. A lényeg, hogy véleményem szerint azóta sokkal kiegyensúlyozottabban és választékosabban táplálkozom, mióta vega vagyok. A fehérjét rengeteg sajttal és tojással pótlom, valamint vettem fehérje port is, amit turmixként fogyasztok-ezt nem csak a vega életmódom miatt, hanem a rengeteg edzés miatt is érdemes volt beszerezni és már egy ideje gondolkoztam is rajta. Gondolom nem is kell mondanom, hogyan zárult a "kísérlet", már a böjt vége előtt tudtam, hogy én bizony vega maradok. Nem jelentem ki, hogy soha az életben nem eszem többet húst, soha ne mond, hogy soha ugyebár, de egyenlőre most nagyon jó nekem így. Néhány pozitív változás, amit észrevettem magamon: súlycsökkenés-azon túl, hogy persze mióta edzem és rendszeresen sportolok hónapról-hónapra megy le 1-2 kg, mikor elkezdtem a vegetáriánusságot ennek kb dupláját sikerül ledobni. Továbbá megszűnt az a "nagyon durván tele vagyok" érzés, amiket régen éreztem nagy kajálások-vasárnapi ebédek-zabálások után, nem mondom persze, hogy manapság nem viszem túlzásba a kajálást-mert azért néha én is elvetem a sulykot és többet zabálok a kelleténél-de még ilyenkor sem érzem azt a rossz értelemben vett eltelítettséget, mint amit amikor még húst fogyasztottam. Általánosságban véve sokkal jobb az emésztésem és könnyebbnek érzem magam. Nem kampánycéllal írtam ezt a bekezdést a vega életmód mellett, de akinek emésztési-súlyproblémái-ilyen-olyan gondja van, szerintem megfontolandó, mégha csak átmenetileg is.
Íme, amiket eszem manapság:

A proteinitalom: eperkrémes ízű, nekem mondjuk annyira nem jön be, de a célnak tökéletesen megfelel, legközelebb pedig majd egy más ízesítésűt veszek

Szerencsémre Angliában az éttermekben is gondolnak a vegákra

Grillezett szendvics, benne: paprika, paradicsom, többféle sajt

Zöldséges sült rizs-nálam a rizses húst helyettesíti

Vega burger-a nagy kedvencem :)

Egy saját recept: kuszkusz-ból és édeskrumpli összegyúrásából, sütőben sült fasírt-egyetlen csepp olaj hozzáadása nélkül

Vacsira mindig valami hasonlót szoktam tolni :)

Mivel a római utam előtt nagyon az olaszos kajákra voltam hangolva (nomeg azóta is :D ) így többször is készítettem magamnak házilag bruschettát: toast kenyér, megpakolva paradicsommal, bazsalikommal-én pedig megdobtam még egy kis avokádóval. Eredetileg nem kell, de én bevágtam a sütőbe pár percre, hogy összefonnyadjanak a zöldségek :)

Ennyit most az étkezésemről, ha valakit esetleg részletesebben is érdekel vagy tanácsokra lenne szüksége, írjon bátran. :)

Mindenképpen megemlítendő még márciussal kapcsolatban, hogy a kisvárosban, ahol éltem, Borehamwoodban megismerkedtem két magyar csajszival is, akikkel bár csak egy hónapot töltöttünk így együtt, de nagyon jóban lettem és már alig várom, hogy ismét találkozzunk és bandázzunk, járjuk a várost, kocsmázzunk, vízi pipázzunk, parkozzunk stb :) Az egyik lányt még a blogolásnak köszönhetem-és igen, megintcsak rá kell jönnöm, már sokadjára, hogy milyen sokat adott nekem az írás-azon felül, hogy szuper jó visszaolvasni a régi eseményeket, rengeteg csodás emberrel tett gazdagabbá, akik közül jópárat a barátomnak is tudhatok. Ilyen Judit, aki még 2013-ban kezdett kommentelni az akkori bejegyzéseimhez. Akkoriban ő is kint volt Angliában, de tőlem jó messze lakott, két fogadócsaládot megjárt, de egyik sem volt az igazi, hogy úgy mondjam, sőt, az egyiknél az lett a vége, hogy kidobták őt-csak úgy, mint engem és még jópár sorstársunkat. Judittal emailezni kezdtünk és itt sírtuk el egymásnak a bánatunkat időről-időre, így indult a kapcsolatunk. Aztán mikor kidobta a hosztcsaládja, úgy ment haza Angliából, hogy soha többet nem lesz aupair. Másfél évvel később azonban úgy hozta a sors, hogy mégiscsak aupairként visszament Angliába. Judit most lesz 21 éves és ezúttal viszont egy hiper-szuper-baromi jófej hosztcsaládot sikerült kifognia, akik a saját lányukként bánnak vele (mindenféle túlzás nélkül), ahol szeretik és nem cselédként kezelik, ahol normális gyerekre vigyáz és a hosztcsaládja tényleg úgy bánik vele, mintha a sajátjuk lenne. Lám, ilyen is van, baromi ritka, mert sajnos inkább az a módi, hogy a családok heti 80-100 fontért mindenes csicskást keresnek, viszont Judit most mondhatni megfogta az Isten lábát. Mindennek tetejében pedig onnan, ahol én laktam (Borehamwood) mindössze 10 percre lakik busszal egy kisebb faluban, így mikor megtudtuk, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz nem volt kérdés, hogy találkozunk. :) Sajnos erre csak február végén került sor, de ezalatt az egy hónap alatt is olyan jóban lettünk, hogy hiszem, amint visszamegyek ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk. :) Judit amúgy egy őrült csaj (csupa jó értelemben), ritkán találkozom ilyen emberrel, annyira tud élni, hogy az valami hihetetlen. Mindenről és mindenkiről van véleménye-amin én mindig szakadok :)- minden programban benne van, pörög, jön-megy, a jókedvével pedig mindig felvillanyoz. :) Amíg odakint voltam, volt szerencsénk összehozni pár programot, kocsmázásokat, parkozásokat, sőt, a búcsúvacsimra is eljött.

A másik lány, akit megismertem Heni, 22 éves és ő gyalog is mindössze 10 percre lakott tőlem. Őt is nagyon megkedveltem, hihetetlenül aranyos és kedves. Így hármasban rengeteget mókáztunk, a csajok megszínesítették az utolsó Angliában töltött hónapomat és nélkülük nem lett volna ugyanolyan. Azóta is kapcsolatban vagyunk és jó érzés, hogy vannak, akik várnak vissza. 

Henivel-egy esős februári délután egy kávézóban

Közös kocsmázás -én, Judit, Heni

Az első tavaszias nap örömére sajttortázás a parkban-a torta körbejárt, mint a spangli :D

A maradék ment a kacsáknak :D

A kedvenc pudingos croissant-omat csak a st.albansi piacon lehet kapni ^^

Az egyik hétvégén egy wimbledoni barátnőm meglátogatásakor beszabadultam a magyar boltba :)

Amik nélkül lehet élni, de nem érdemes-a kedvencek

Gym-be menvén..

Anitáról is szólnék pár szót: akik rendszeresen olvassák a rendszertelen irományaimat, biztosan emlékeznek rá, Anita a hosztanyám testvérénél volt aupair, és ő egy hónappal előttem "szerelt le", február 23-án mondott végleges búcsút az aupair életnek. Ezután hazament 3 hétre, hogy otthon, a szerető családi közegben pihenje ki az aupairkedés minden megpróbáltatását és hogyismondjam megrázkódtatását. Az ő hosztanyja elég gyakori vendég volt nálunk és meg kell mondjam, nekem az a nőszemély még az én hosztanyámnál is kevésbé volt szimpatikus, mit mondjak, le sem tagadhatnák, hogy testvérek. Ebben mindig egyet értettünk Anitával. Anita is jóval többet dolgozott a kelleténél és sajnálatos módon őt is valami olcsó mindenesnek nézte az ő hosztcsaládja, csakúgy mint engem az enyém. Anita tehát hazament február végén és csak március közepén tért vissza, egy héttel az én távozásom előtt. Mielőtt hazautazott, lefogalt magának egy albérletet, egy aranyos kis szobát egy többszobás bérházban Borehamwoodban. (Voltam nála, cuki a ház és a szoba is és azért a pénzért, amiért bérli aligha találna jobbat. Azt mondja olyan nagy csend van, amit az aupair élete alatt el sem tudott volna képzelni-ez mindenképpen bíztató.) Én egy héttel Anita visszaérte után utaztam Rómába, majd haza, így sajnos Anitával nem tudtunk annyira élvezni közösen a tavaszt, de sebaj, lesz még nyár is, amikor majd visszamegyek. :) Azóta a neten tartjuk a kapcsolatot, így tudom, hogy nem egészen két hét alatt talált is munkát-nagyon büszke is vagyok rá. :) 

Anitával az utolsó aupairként eltöltött hétvégéjén-február végén

A közös Costá-zás nálunk már hagyomány :)

Még februárban eldöntöttem, hogy az aupairkedés után nekem néhány hétnél többre lesz szükségem otthon, ahhoz, hogy mindent kipihenjek a "csodálatos" hosztcsaládom után és, hogy feltöltődjek mind lelkileg, mind fizikailag mielőtt belevetem magam a különálló életbe Angliában. Elhatároztam tehát, hogy nem csak egy néhány hetes látogatásra megyek haza húsvéhoz, hanem itthon maradok egy olyan 3-4 hónapra és ha már így itthon vagyok és temérdek szabadidőm lesz, leteszem a jogsit. A jogsim még nincs meg,eddig valahogy sosem volt olyan szakasz az életemben, amikor le tudtam volna tenni-tinédzser koromban azért nem, mert a legtöbb korombelivel ellentétben a szüleim nem tudták csak úgy zsebből kicsengetni (és nem is tőlük vártam el, hogy egy ilyen mértékű dolgot fizessenek nekem)  azután pedig Pesten laktam és tanultam, majd 20 évesen kiköltöztem Angliába, tehát nem tudatosan, de így alakult, hogy eddig a jogsi letételére még nem került sor. Egy-két éve már Angliában is érlelődött bennem a gondolat, hogy le kellene tenni, az angol jogosítványárak viszont a sokszorosai a magyar áraknak, minimum kétszer-de adott esetetben háromszor annyiba is kerülhet. Valamint eddig sosem volt egy ilyen 3-4 hónapos "szünet" az életemben, amióta csak kiköltöztem Angliába, folyamatosan dolgoztam. Most viszont, hogy elhagyni készültem a hosztcsaládomat és az aupair munkát is végleg, valahogy logikusnak tűnt, hogy akkor most csinálom meg a jogsit.
Rengeteget gondolkodtam amúgy, mert az járt a fejemben, hogyha hazajövök 3-4 hónapra, akkor majd jóval nehezebb lesz visszamennem majd Angliába, nem csak lelkileg, hanem úgymond az odakötő szálak is megkopnak egy kicsit. Úgy értem mindezt, hogy pl ha csak egy 3-4 hetes látogatásra jöttem volna haza húsvéhoz, akkor még a hazautam előtt lefoglalózhattam volna egy szobát-úgy, ahogyan Anita is csinálta-és akkor lett volna biztos helyem, ahová vissza tudtam volna menni. Viszont ha 3-4 hónapra jövök haza akkor ennyi idővel előre nem foglalózhatok le szállást, hanem majd később a neten kell szállást keresnem, ami valljuk be rizikósabb. Valamint ott vannak a barátaim, akiket imádok, de az emberben egy kicsit mindig ott van a "félsz", hogy vajon nem kopnak-e meg ezek a barátságok a hónapok során a távolság miatt?! Tehát februárban rengeteget agyaltam ezen és nehezen tudtam eldönteni mi tévő legyek, csak látogatóba jöjjek haza pár hétre, vagy maradjak-e itthon több hónapig, pihenjem ki magam úgy igazán és ha már itthon vagyok és úgysincs egyéb dolgom tegyem le a jogsit..?
Majdnem a kint maradás győzött de aztán arra jutottam, hogy: ha hazajövök több hónapra, azalatt világossá válik, hogy van-e még keresnivalóm itthon vagy nincs? Ezen azt értem, hogy többször, mikor az elmúlt években hazajöttem egy-két hetekre látogatni azt éreztem, nagyon jó lenne itthon maradni, de nem tudtam eldönteni, hogy azért érzem-e így, mert a rövid idejű látogatások során minden olyan idilli volt, vagy pedig mert tényleg megérné hazajönni..Tehát ha itthon maradok pár hónapra akkor erre is egyértelmű választ kaphatok. Aztán ott van a nyilvánvaló tény, hogy a hosztcsaládom igyekezett a legutolsókat is "kifacsarni" belőlem az utolsó időkben és nemcsak fizikailag, de lelkileg is úgy éreztem magam, mint egy "kivert kutya" így mégegy érvem volt a több hónapos hazaköltözés mellett. Úgy érzem, ha úgy kellett volna hazajönnöm, hogy azon kell aggódnom, hogy "már csak 2 hét, már csak 1 hét, már csak 3 nap és vissza kell mennem" akkor nem tudtam volna rendesen kipihenni a magam mögött álló időszakot.
Valamint az internetnek köszönhetően hiszem, hogy a kinti barátságaim továbbra is megmaradnak, azóta is napi kapcsolatban állok a csajokkal, szóval e szempontból is úgy érzem nem lesz gond. Tehát február végén úgy döntöttem, hazaköltözöm néhány hónapra és ha már itthon vagyok, leteszem a jogsit. Tehát mint láthatjátok, két okból vagyok most itthon: jogsizni és pihenni, de persze emellett igyekszem itthon besegíteni és ha lenne rá lehetőség egy részmunkaidős állást is jó lenne találni, hogy az itthontartózkodásom költségeit (ilyesmikre gondolok, mint kocsmázás a haverokkal, egy-egy vásárlás) ne az angol számlámról kelljen fizetnem, azt egy az egyben szeretném meghagyni a visszaköltözésre.
Angliából úgy jöttem haza, hogy mindössze egy bőröndnyi ruhát hoztam magammal (konkrétan futárral küldettem haza egy nagy megpakolt bőröndöt-a legszükségesebb holmikkal és ruhákkal) és 2 bőröndöt pedig ott hagyhattam a hosztcsaládom garázsában. Ezekben olyan dolgok-ruhák vannak, amik nem annyira fontosak, az sem hatna meg különösebben, ha mondjuk elvesznének, de azért majd ha visszaköltözöm, akkor jól fognak jönni, így kidobni sem akartam őket-bár szerintem majd előbb utóbb ez lesz a sorsuk.
A későbbiekben majd biztosan beszámolok a jogsi és az itthoni életem alakulásáról a blogban, egyenlőre most viszont ennyit erről.

Azt egyébként el kell mondanom, a hosztcsaládom garázsában hagyott két bőröndről, hogy az sem ment ám simán. Tulajdonképpen kész csoda, hogy ennyi szívességet még megtettek nekem. Az utolsó héten kérdeztem rá az anyukánál, hogy ott hagyhatok-e két bőröndöt a garázs egyik szegletében, ahol senkit nem zavar (egyébként egy bazinagy garázsuk van, amit nem is autótárolásra használnak, így eszembe sem jutott, hogy esetleg nem-et mond.) Az anyuka rögtön rávágta, hogy hááááát, ők pont most tervezik, hogy kitakarítják azt a garázst, lomtalanítani akarnak és pont nem hiányzik nekik a két bőröndöm! Gyerekek, ez már tényleg az eldobom magam kategória! Tudjátok, ezelőtt soha, egyszer sem hallottam, hogy ők lomtalanítani akarnak, én azt láttam, hogy mindig minden felesleges dolgot a garázsba szórnak be és ha tervben lett volna, hogy ki akarják takarítani, akkor annak hallottam volna már a hírét, ebben biztos vagyok. Tehát a drága anyukának valahogy még ehhez az apró kis szívességhez sem füllött volna a foga. Pedig nem sokat kértem, mindössze annyit, hogy ott hagyhassak 2 bőröndöt, amit majd rögtön el is viszek tőlük, amint visszamegyek Angliába. Anyuka szájhúzkodva azt mondta, hogy majd kérdezzem meg az apukát.Az apukáról tudni kell, hogy bár ő sem volt velem mindig habos-babos, de azért jóval könnyebb volt vele kijönni, mint a drága jó feleségével. Amikor az apukánál félve rákérdeztem a bőröndökre, meg sem várta, hogy befejezzem a mondatom, rögtön rávágta, hogy naná, hogy ott hagyhatom a bőröndöket, ez nem is kérdés (mondom, hogy ő jobb fej volt :) Aztán mikor kérdeztem tőle, hogy na és mi lesz a lomtalanítással, akkor nézett nagyokat, hogy ő nem is akar lomtalanítani!!! Ergó a kedves anyuka csak kifogást keresett, hogy miért nem hagyhatom ott a koffereimet. Egyszerűen amíg élek, nem fogom megérteni, hogy ugyan mi a problémája velem és miért próbált belém kötni ott, ahol csak tudott, főleg azok után, hogy szerintem azért szar aupairük nem voltam..Aztán mondtam az anyukának, hogy apuka engedélyt adott a bőröndjeim tárolására, anyuka pedig megint csak szájhúzkodva annyit mondott, hogy oké, de ha max fél éven belül nem viszem el őket akkor lehetséges ám, hogy kidobják őket. :O (A jó qrva nénikédet!) Mondom oké, ha fél évig nem jövök vissza akkor valószínűleg szükségem sem lesz azokra a dolgokra többet, hisz minden, amit ott hagytam pótolható..De áhh, egyszerűen a hajam égnek áll attól, amit ez a nő magáról képzel! Az élet minden területén éreztetni akarta, hogy ő a főnök és én levegőt sem vehetek az engedélye nélkül...

Mivel ez is terjedelmesre sikeredett, úgy gondoltam, nem sűrítem ide a hosztcsaládomnál töltött utolsó hétvégémet mert az egy külön sztori, jó sok csavarral és hogyismondjam durvább dolgokkal. A következő bejegyzésben hozom véglegesen az aupair életem lezáró bejegyzését, a "búcsút" a hosztcsaládtól, a szuper kis búcsúvacsit a barátaimmal, aztán pedig Rómába "viszlek" Titeket, kedves Olvasók!
Folyt., köv.!

Aupair életem vége-az utolsó sztorik..

Eltelt egy jó két hónap legutóbbi helyzetjelentésem óta, elnézéseket kérek, de valami elképesztő, hogy mi zajlott az aupair életem utolsó két hónapjában na és persze azóta-gondolok itt Rómára-merthogy túlvagyok a hiper-szuper vakációmon valamint jelen pillanatban éppen itthon vagyok a saját szobámban és innen gépelek, hazaköltöztem ugyanis-na nem örökre, hanem csak néhány hónapra.

Tömör volt a bevezető de annál többmindent tartalmazott és mivel most itthon vagyok és már 2 hete a világon semmi dolgom sincsen, tekintve, hogy minden családtagom éli a megszokott hétköznapokat, dolgoznak-csak én vagyok az, aki "teng-leng" így a temérdek szabadidőmben igyekszem bepótolni minden blogos lemaradásomat. Ami a hosztcsaládomnál töltött utolsó két hónap eseményeit illeti, valószínűleg nem fogom túl nagy részletességgel kivesézni a dolgokat mert mindennek már 2 hónapja és magam sem emlékszem mindenre olyan jól ennyi idő távlatából, valamint nem is számítanak már sokat az akkori események. Persze azért a fontosabb dolgokról és a hosztcsaládomtól való búcsúról azért 2 mondatnál többet vakarok majd, mert eléggé "érdekesre" sikeredett.
Aztán pedig mindenképpen adósotok leszek egy római beszámolóval, rengeteg képpel. Annakidején-tavaly nyáron-Párizsban jártam és imádtam, de azt kell mondjam, hogy Róma nálam simán megelőzte a 'Divat Fővárosát', Rómának olyan hangulata és atmoszférája van, amit eddig soha, sehol sem tapasztaltam, pedig jártam már azért pár helyen. Varázslatos-csodálatos volt a 4 nap, amit ott tölthettem és még mindig-így két hét távlatából is annyira a hatása alatt vagyok, hogy frankón azóta is azon gondolkodom, hogyan tudnék kimenni Rómába, legalább egy pár hónapra, hogy ott élhessek és egy kicsit jobban megismerjem a várost, ne csak mint turista-mert valljuk be 4 nap alatt ha a nagy látványosságokat meg is néztem, annyira nem láttam bele egy tipikus római ember életébe, mint amennyire szerettem volna. Gondolkodom rajta, hogy jó lenne ott élni egy olyan 4-5 hónapot, persze lehet, hogy ez csak olyan hirtelen fellángolás, ami majd idővel elmúlik, de ha nem, akkor magamat ismerve tutira véghez is viszem :) Kézenfekvő lenne, ha aupairként mennék ki, hisz Rómában is rengeteg fogadócsalád keres aupairt, viszont amennyire elegem lett egy életre ebből a munkából, aligha aupairként fogok kimenni, ha kimegyek :D Persze soha ne mond, hogy soha, semmi sincs kizárva-abban a tudatban mondjuk, hogy csak pár hónapra megyek lehet, hogy még az aupairkedés gondolatát is el tudnám viselni, főleg ha cserébe Róma lenne a "tét" :) Bár ha találnék animátori, hoteli stb munkát, inkább azt választanám ha oda kerülne a sor.  De erről mind később írok majd részletesebben, minden bizonnyal a következő bejegyzésben mert Rómának mindenképp egy saját kis történetet-fejezetet szánok.
(Nem felejtettem el azt sem, hogy a tavaly nyári párizsi kirándulásomról is adósotok vagyok egy szösszenettel, csakhát a drága jó idő ugyebár eddig nem állt rendelkezésemre, de most, hogy itthon vagyok és annyira nincsen semmi dolgom, hogy frankón terhesnek érzem a sok szabadidőd-ami egyébként nem rám vall :D- hamarosan jön a párizsi beszámoló is, már csak magam miatt is, hisz szeretném megörökítve látni azt is. )

Most viszont első körben az aupair életem utolsó mozzanatait énekelném meg.Február elején jelentkeztem utoljára és már akkor is írtam, hogy az újév beköszönte óta valami nagyon megváltozott a hosztcsaládommal, egyszerre és teljesen hirtelen bunkón kezdtek viselkedni velem, megromlott a viszonyunk és az otthoni hangulat is szinte mindig fagyos volt. Február hónap szintén így zajlott, viszont kiemelkedő események nem történek, illetve csak egy, méghozzá a hónap legvégén.
Még januárban közölte velem az anyuka, hogy február 23 (hétfő)-től febr. 26 (szerda) ő és az apuka kettesben elutaznak Marakesh-be, az anyuka 40. szülinapja alkalmából és a gyerekeket itthon hagyják velem, édes hármasban. Oké, nincsen ezzel gond, menjenek, viszont az nem igazán tetszett, ahogy az anyuka mindezt előadta. Ugyanis már csak azután szólt nekem, miután eldöntötték és lefoglalták a nyaralást, hogy "egyébként február végén ketten elutazunk 3 napra és itthon hagyjuk a gyerekeket veled, ugye nem gond?" Könyörgöm, nem vagyok a fejemre ejtve, elvagyok én a gyerekekkel egyedül is, nem ijeszt meg a gondolat, ha ők el akarnak utazni, de csak én gondolom úgy, hogy az illem és a logika azt diktálja, hogy még a foglalás előtt kérdezzék meg és nem utána?? Nyilván nem mondtam volna azt, hogy "de igen, bmeg, gond, nem mentek sehova! ". De tartom magam a véleményhez, hogy ennyivel azért meg kellett volna tiszteljenek, hogy foglalás előtt kérdezzék meg tőlem és ne csak utána, amikor már nem tudok mást válaszolni az "igen"-en kívül. Mondom, nem azzal van a gond, hogy leléptek, mert egyébként jóval könnyebb dolgom volt a gyerekekkel a szülők távollétében-majdnem felhívtam a szülőket a nyaralásuk alatt, hogy maradjanak még pár napot mert ezerszer jobban viselkedett mindenki és könnyebb volt az élet a szülők nélkül a házban- hanem a gondom csak azzal volt, ahogy az anyuka mindezt kezelte, olyan fölényesen..Mindegy, no para.
Aztán eljött a február vége, a szülők elutaztak, 3 napra és 2 éjszakára. Megmondom őszintén tényleg jóval könnyebb volt az élet nélkülük a házban, a gyerekek csodák csodájára totál normális módon viselkedtek (amikor szülők itthon vannak a 2 éves mindig megbololdul és kezelhetetlen) valamint hatalmas könnyebbség volt úgy mászkálni, úgy élni, főzni, stb a házban, hogy nem kellett arra számítanom, hogy a szülők este hazajönnek és addigra mindennek ragyognia kell-tehát jóval lazábban telt ez a 3 nap és 2 éjszaka. Nem dolgoztam ugyan kevesebbet, bár jóval többet sem, viszont azért egy 2 és 9 évesre vigyázni egész éjszakákra szerintem hatalmas nagy felelősség. Két dolog volt, ami nagyon-nagyon szúrta a szememet: az egyik, hogy egy fillér nélkül hagytak ott a szülők a két gyerekkel a házban. Oké, hogy volt otthon kaja, de könyörgöm...Szerintem ezt nem kell magyaráznom, akármi történhetett volna, mi van ha valami miatt( pl rosszidő) taxival kell mennünk az oviba, mi van, ha az egyik gyerekeket baleset éri és be kell vinnem a kórházba (nem valószínű-mert figyelek mindig mint akinek a homlokán van a szeme-de megtörténhet)..akkor ezeket én, az aupair fizetésemből előlegezzem meg a családnak, akik amúgy kőgazdagok? (Ráadásul nekem cash-em szinte sosincs, mindig a bankkártyámról élek, amit pl taxiban el sem fogadnak..) Szóval írtó nagy felelőtlenségnek tartottam, hogy ott hagytak egy buznyák nélkül a 3 napra. Szerintem nem arról van szó, hogy ennyire ne bíztak volna bennem, hisz a gyerekeiket is rám bízták 3 napra, hanem szimplán ennyire spúrók, nincs mit szépíteni ezen, ez a család nagyon durván  a fogához vert minden garast.

A másik dolog, ami zavart: a szülők az utazásuk előtt egy szót sem szóltak azzal kapcsolatban, hogy nekem ezért a 3 teljes nap-2 teljes éjszaka szolgálatért jár-e majd valami pluszpénz,plusz szabadidő vagy akármi. Így utólag tudom, én voltam a hülye, hogy ezt nem tisztáztam le velük előre (bár amilyen végkifejlete lett a dolognak-amit mindjárt ki is fejtek-az sem osztott-szorzott volna sokat, ha előre szólok nekik emiatt.) Első körben szeretném leszögezni, hogy ha a munkaóráimat nézzük, akkor nem dolgoztam sokkal többet, a gyerekek ugyanúgy mentek oviba-suliba, viszont kérem szépen: azért szerintem hatalmas felelősség 2 teljes éjszaka 2 gyerekkel (az egyik egy két éves, majdhogynem még baba) meg úgy alapjáraton, a nappalokon is nagyobb felelősség volt rajtam. A 2 éves mindkét éjszaka többször is felébredt, az első éjszaka "csak" háromszor, de 3 különböző időpontban, nehogy tudjak egy rendeset aludni. A második éjszaka pedig nem csak, hogy felébredt, hanem be is pisilt úgy hajnali 1 táján de annyira, hogy a pelenkája is átázott és szó szerint úszott az ágya, ott helyben kellett nekiállnom ágyneműt cserélni holt kómásan, miközben a gyerek üvöltött mellettem. Nem azt mondom, hogy ebbe bele kellett halni vagy olyan írtó nehéz lett volna, mindössze csak 2 éjszakáról volt szó és végülis simán átvészeltük. De azért ezek mellett szerintem jogosan gondoltam úgy, hogy valami plusz megillet majd a szolgálatomért.
Úgy voltam vele, hogy mivel előre nem egyeztünk meg semmiben, ami a plusz fizettséget illete, gondoltam megvárom, hogya szülők hazajöjjenek és hátha majd a nyaralásuk után, a hét vége felé lesz majd valami. A szülőktől Marakesh-ből kaptam egy képeslapot-aminek a hátuljára ráírta az anyuka, hogy köszöni a munkámat. De nem ám személyesen adta oda ezt a lapot, hanem közölte, hogy ott van a lap az éjjeli szekrényén, majd vegyem el. :O Ennél személytelenebb nem is lehetett volna. Oké, nem vártam semmilyen ajándékot amúgy Marakesh-ből, de azért ez az "ott van majd vedd el" igen rosszul esett, szerintem az lett volna a minimum, hogy személyesen adja oda és köszöni meg a 3 napot. Pluszpénzről ekkor még mindig nem esett szó. A fizumat a számlámra utalták minden pénteken, az meg is jött, csekkoltam már aznap reggel, viszont a normál heti 130 fontom jött, se több se kevesebb, ergo a számlámra nem utaltak többet a 3 nap szolgálat miatt. Úgy voltam vele, hogyha a hét végéig nem lesz semmi, akkor vasárnap este finoman rákérdezek az anyukánál a dologra.
Eljött a vasárnap este és még mindig nem volt szó arról, hogy Domit megilletné bármi a 3 nap miatt, így este, mikor anyuka egyedül volt a konyhában lementem hozzá és hebegve-habogva fogtam a mondókámba. Mindenféle támadó hangszín nélkül, nagyon-nagyon óvatoskova, hogy még véletlelnül sem tűnjek követelőzőnek mondtam az anyukának,  hogy ugye volt ez a 3 nap, amíg ők nyaraltak és bár nem kellett halálra dolgoznom magam de nagy felelősség volt ez azért így a két gyerekkel, hogy tulajdonképpen én voltam a mutter itthon, valamint pl a 2 éves is ébren tartott mindkét éjszaka szóval azon gondolkodtam, jár-e ezért nekem valami plusz, akár pénz, akár szabadidő formájában? Gyerekek, nem viccelek, hogy az anyuka tekintete olyan komorrá vált, hogy azt hittem, ott fog megölni a szemeivel! Első reakciója az volt, hogy "Ezt most miért kérdezed?" -Hogyhogy miért, bmeg, nem egyértelmű? -Tettem hozzá magamban. Aztán folytatta, hogy neki eszébe sem jutott, hogy fieztnie kéne azért a 3 napért (ezt így mondta szó szerint) mert szerinte nem kellett több órát dolgoznom mint máskor. Aztán rákérdezett:
-"Miért, Dominika, szerinted több órát dolgoztál? De mondd meg, őszintén!!" (igencsak arcoskodó hangnemben.)
-Nem, nem kellett sokkal több órát dolgoznom, de azért hatalmas felelősség volt a 3 nap valamint a 2 éjszaka, plusz a 2 éves fent volt mindkét éjjel szinte egész végig így én magam sem tudtam aludni.
-Jajj, Dominika, ne akarj már belehalni, hogy 2 éjszaka nem tudtál aludni! (Ez volt az a mondat, amivel ez a nőszemély végletesen és véglelgesen elvágta magát előttem egy életre. Tehát, én tegyek neki szívességek, ugráljam körbe  a gyerekeit több napon és éjszakán keresztül, neki esze ágában sincs ezért fizetni-ergó ingyen dolgozom neki, de pluszban még neki áll feljebb, ő van megsértődve és én meg ugyan ne akarjak már belehalni a pluszmunkába..És ahogy mindezt előadta, kedvem lett volna nekimenni ott helyben, de ezt hagyjuk is. )
-Nem arról van szó, hogy belehaltam volna ebbe a pár napba csak gondoltam fog járni valami plusz nekem mindezért.
-Dominika, ezt a párbeszédet most zárjuk le, ugyanis szerintem te vagy a legjobban fizetett aupair a szakmában (mivaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaan? csak mert 130 fontot kapok az átlag 80-100 font helyett?? Azért nem a két szép szememért kapok 130-at, hanem mert annyival is többet dolgozom, konkrétan 3 ember munkáját végeztem én náluk-full time nanny, full time housekeeper és a kutya is teljesen az én feladatom volt.)
Anyuka folytatta:
-Mutass nekem még egy aupairt, aki ennyit keres. Ezek után ne gyere nekem azzal, hogy pluszpénzt akarsz csak azért, mert 3 napra egyedül voltál a gyerekekkel.

Hát halljátok!!! Ha ez nem velem történik meg, ha ezt valaki más meséli nekem, én komolyan mondom, hogy nem hittem volna el, hogy ilyen létezik, ilyen szintű fölényesség és ilyen undorító hozzáállás. A szívem-lelkem kitettem nekik, nyugodt szívvel rám lehetett bízni több napra is a két gyereket és az anyuka konkrétan úgy kezelt, mint egy darab szart mikor rákérdeztem a fizetségre! Ezért is  írtam korábban, hogyha előre rákérdezek, akkor sem értem volna el semmit, akkor sem fizettek volna semmi pluszt. Egyébként, miközben a drága anyuka mondta a monológját észrevettem, hogy remeg a keze! Soha, egyszer sem láttam, hogy remegne a keze semmilyen körülmények között. Ez arra engedett következtetni, hogy nagyon is jól tudta, hogy nekem van igazam és nem neki és/vagy annyira ideges volt amiatt, hogy én, a kis kelet-európai "pórnép" szembe mertem vele szállni, rá mertem kérdezni egy tök jogos dologra. Mindenesetre mikor a mondandója végére ért, nem kezdtem el hepciáskodni, annyit mondtam szó szerint, hogy "Oké, akkor jó éjt, viszlát holnap reggel"-se többet, se kevesebbet és felmentem a szobámba. Nem láttam értelmét vitázni vele. Tudjátok, amúgy nem is a pénz miatt hoztam fel ezt az egészet és nem amiatt a plusz 30-40-50 font miatt kérdeztem rá anyukánál erre az egészre! Hanem egész egyszerűen borzasztóan zavart, hogy a szülők úgy gondolták, hogy simán elhúzhatnak 3 napra és simán kihasználhatnak egyetlen 'köszönöm'-öt sem mondva. Annyira nem voltam rászorulva arra az akármekkora összegre, ami ezért nekem járhatott volna, tényleg csak a tény zavart, hogy itt élek 2 éve velük, véleményem szerint rendesen és lelkiismeretesen dolgozom és ennek ellenére azt hiszik, bármit megengedhetnek maguknak és ennyire hülyének nézhetnek. A szívem mélyén tudtam, hogy nem fogok pluszpénzt kapni akkor sem ha rákérdezek, de szerettem volna, ha az anyuka tudja, hogy azért nem ejtettek a fejem búbjára és nem használhat ki ilyen szinten.
Tehát felmentem a szobámba, ámde 5 perc elteltével az anyuka kopogott az ajtómon és meg sem várva, hogy beengedjem bejött, és irdatlan módon leteremtett, a következőket mondva:
-"Dominika, még 3 heted van itt nálunk és szeretném, ha a következő 3 hétben nem lennél többet ilyen bunkó, ez a ma esti dolog igencsak bunkó húzás volt a részedről. Egyébként is, a takarításod egy szar, a minap is elhúztam a fotelt a nappaliban és poros volt mögötte, tudod ha takarítasz akkor el kell mozdítanod a bútorokat..stb stb (még vagy 5 percig a "szar" takarításomról papolt). Ezek után nem értem miért kérsz pluszpénzt, amikor nem is kellett többet dolgoznod, oké, hogy éjszaka fel kellett kelned a gyerekhez de az nem a világ vége. "
A mondandója végén egy percet sem hezitált, nem várta meg, hogy esetleg reagáljak valamit hanem kiviharzott a szobámból és ezt kapjátok ki, becsapta maga mögött az ajtómat!! Mintha neki lett volna oka az ajtócsapkodásra..Előfordult már párszor, hogy eltört a mécses egy-egy hosztcsaládomban, de ennyire megbántva még sosem éreztem magam egyetlen család húzása miatt sem. Lelkileg ez sokkal rosszabbul esett, mint mikor pl anno kidobott az egyik családom. Szerintem ezen amúgy nincs is mit magyaráznom, én tettem nekik hatalmas szívességet, én dolgoztam többet (mégha nem is sokal többet) és még az anyuka érzi magát megsérve! Könyörgöm, ugyan miért??? Azt pedig végképp nem tudtam mire vélni, hogy miért kezdte el hirtelen szapulni a takarításomat??? Ezidáig soha semmi gondja nem volt, soha nem panaszkodott , hogy nem jól takarítanék vagy nem elég alaposan. Szerintem mindössze annyi, hogy bele kellett kössön valamibe és nem tudott mást kitalálni.  Mindenesetre minden mondata nagyon megbántott mert-nem magamat akarom védeni-de tömör hazugság volt minden, amit a fejemhez vágott. És az a rossz, hogy mivel még mindig az ő házában voltunk, így nekem esélyem sem volt visszavágni. Értelme nem is lett volna, azt hiszem a fent leírtakból világosan érződik, hogy ha el is kezdek vitázni vele, a világon semmit sem értem volna el.
Zokogva hívtam fel a barátnőmet és elregéltem neki az egészet, még akkor helyben, vasárnap késő este. vagy fél órán át panaszkodtam neki és azt ismételgettem, hogy nem hiszem el, hogy ez mot történik, amikor már a finisben vagyok és csak 3 hetem van hátra. Szerettem volna, ha az utolsó 3 hetem nyugiban és békében telik náluk, de láttam, hogy ez nem csak rajtam, de az anyukán is múlik és ő valamiért-a Jóisten se tudja miért-szándékosan ki akar készíteni. A barátnőm azt tanácsolta, hogy menjek oda az ablakhoz, vegyek jópár mély levegőt, feküdjek le aludni és másnap reggel vigyorogjak és mosolyogjak mintha mi sem történt volna, ne adjam meg az anyukának ezt az örömöt, hogy megbántott.

Rájöttem, hogy igaza van, úgy tettem, ahogy mondott, másnaptól úgy viselkedtem, mint aki nem is ezen a bolygón van, mint aki el is felejtette az egész dolgot és csak mosolyogtam kifelé. Az anyuka a további ott töltött 3 hetemben többször is próbált provokálni-Isten a tanúm, hogy nem értem miért, miért volt jó ez neki- de egyszerűen nem érdekeltek a hülyeségei és nem hagytam magam felcseszni semmivel. Tehát az utolsó 3 hetem viszonylag nyugisan telt, magamban persze felhúztam magam az anyuka egy-egy bunkóságán, olykor dühöngtem is egy sort a barátaimnak telefonon, de kifelé semmit sem mutattam, nem adtam meg neki ezt az örömet.

A 3 hét lassacskán eltelt, esküszöm, hogy számoltam a napokat és majdhogynem vágtam a centiket, mint a katonaságban, hehe.
Röviden az utódomról: az utódom egy 24 éves cseh lány lett, az anyuka az aupairworld.com oldalon talált rá. A lánynak ez az első aupairkedése, még sosem élt távol az otthonától és a családjától és nincs is aupair tapasztalata, viszont odahaza, Csehországban dolgozott bébiszitterként több helyen is, ahonnan jó referenciái voltak. Az anyuka őt február végén találta, pontosan ezen az ominózus hétvégén, aminek vasárnapján én rákérdeztem a fizetséges dologra. Az is vicc, hogy én már január elején beadtam a felmondásomat, így majdnem 3 hónap állt anyuka rendelkezésére, hogy új lányt találjon, ennek ellenére február végén totál kétségbe volt esve, hogy "jajj, hát minden jelentkező selejtes, akinek van tapasztalata az nem elégszik meg a 130 fonttal (hát ezért a munkáért szerintem is több járna és egy tapasztalt személy tudja is ezt de mindegy) vagy, aki tudna kezdeni március végén annak nincs elég tapasztalata", a lényeg, hogy minden jelentkezővel problémája volt. Aztán február végén jelentkezett ez a cseh lány (akivel én amúgy azóta is szoros kapcsolatot ápolok az interneten keresztül) , és bár az anyuka első körben azt mondta, hogy aligha fogja őt választani (mert nem volt előző aupair tapasztalata, stb stb) végül "jobb híján" és mert anyuka parázott, hogy más nem lesz így mégiscsak felvette őt. Nagyon aranyos lányról van szó egyébként, így kicsit sajnálom is, hogy ilyen bunkó családot sikerült kifognia elsőre. De mint mondtam, kapcsolatban állok vele, amiben tudok, segítek neki, ellátom tanácsokkal, de ha eljutunk arra a pontra, hogy egyszer majd azt írja nekem, elege van, nem leszek rest megmondani neki, hogy akkor váltson családot, nem fogom marasztalni és azzal vakítani, hogy "adj nekik időt ".

A legutolsó hétvégémen már ott volt az utódom, de az egy külön történet-vele is iszonyú rosszul bánt a család már az első napjain, volt ott minden, szegény lány már az első este kiborult és sírógörcsöt kapott...Gondolom el tudjátok képzelni, hogy akkor vele hogy bántak már elsőre. A következő bejegyzésben hozom ezt a sztorit is, egyenlőre emésszétek ezt a mait, mert elég hosszúra sikeredett. (Eredetileg egy bejegyzésben akartam megírni mindent, az utolsó napomig, de látom, hogy még így is, hogy viszonylag rövidítve írom a dolgokat, eléggé terjengősre sikeredett-de hát ez van, szeretek mesélni, plusz majd évek múlva ha visszaolvasom a blogot akkor szeretnék majd mindenre emlékezni. )
Foly. köv. :)