Goodbye 2012-avagy összefoglalás az évről

Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy 2012 volt életem eddigi legjobb éve. Rengeteg minden történt velem. Temérdek kalandban lehetett részem, gondolok itt kirándulásokra, rengeteg új helyen, városban jártam, nagyon sok és különböző új embert ismertem meg, köztük jópár barátra is leletem. Utazás volt ez az év, de nem csak a szó szoros értelmében, (hiszen jó sokat mászkáltam szerte Angliában) hanem egyfajta "szellemi" utazás is, nagyon sok mindent tudtam meg magamról, az erősségeimről, gyengeségeimről, a korlátaimról és arról, hogy mi az, amiben igazán jó vagyok.

Egy gyors "rezumé" a helyekről, ahol jártam és amiket örökre a szívembe zártam: Mielőtt kijöttem Angliába 2011 júniusában, odahaza nekem nem igen volt lehetőségem utazni, felfedezni (piszkos anyagiak), a családommal sem igen játunk nyaralni, a várost ahol laktam max osztálykiránduláskor hagytam el és akkor, amikor valamelyik rokonom vitt magával ide-oda. A 18. szülinapomon jártam először külföldön- az unokatesómék Lengyelországba a Magas-Tátrába vittek 4 napra-életem egyik legjobb élménye:)

Amikor kijöttem Angliába rengeteg tervem volt (mint mindenki másnak) és sok fogadalmam is. Megfogadtam többek közt, hogy bejárom az országot, megnézem a híresebb városokat és turista látványosságokat, és ezen felül ha lehetőségem lesz, akkor innen szeretnék majd külföldre (pl Sókcia-ami bár UK része de különállónak számít, vagy Franciaország és hansonló) utazni. Továbbá azt is eltökéltem, hogy ha adódik egy lehetőség akkor azt nem fogom kihagyni illetve, hogy sokat fogok eljárni, nem csak a megszokott közösségembe de új helyekre és közösségekbe is, hiszen ahogy Woody Ellen is megmondta: " A siker azon múlik, hogy ott voltál-e." Ez a kijelentés szerintem teljes mérétkben igaz. Lehet valaki nagyon ügyes, jó képességű és az adott szakterületén kiemelkedő, de ugyanakkor nagyon fontos, sőt tán a legfontosabb, hogy jó helyen és időben kell lenni, hogy megtaláljuk a lehetőségeket, és ebbe a 4 fal nem fér bele. Mindenkinek megvan nyilván a saját kis komfortzónája, van akinek könnyen megy az, hogy ebből kilépjen, van, akinek pedig nehezebben, de ha erre valaki képes, hogy kilépjen a megszokottból és be merjen vállalni valami újat, akkor én azt mondom, hogy az előtt a személy előtt már nincs lehetetlen. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy minden aupair kollégámnak gratuláljak, hisz azzal, hogy ide mi kijöttünk, beilleszkedünk, idegenekkel élünk és idegen nyelvet beszélünk bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk (bármire) és a jövőben sokkal ügyesebbek és talpraesettebbek leszünk. Én régebben azok közé tartoztam, akiknek nehezére esett kilépni a megszkott környezetből, a komfortzónából. Ezért is határoztam el másfél éve, hogy aupair leszek, mert egyrészt már nem akartam otthon lenni (számos oka van, de talán majd egy másik bejegyzésben) másrészt pedig láttam azt, hogy az aupairség mekkora lehetőség egy magam fajtának, akinek pont az kell, hogy menjen, lásson, tapasztaljon dolgokat a saját bőrén, egyedül intézkedjen.
Azt gondolom, kijelenthetem, hogy az elsődleges célokat, amelyeket másfél éve, mikor kijöttem tűztem ki magam elé megvalósítottam és elértem. Ezeknek a java részét pedig idén, 2012-ben sikerült elérni. Az egyik ilyen az angol nyelv elsajátítása. Nem mondom, hogy perfekt vagyok, mert ahhoz sokkal több kell, ilyen-olyan szaknyelvekben vannak hiányosságok ez tény, szóval pl egy mérnöki állást nem tudnék bevállani (mondjuk nem is tervezek mérnök lenni). De folyékonyan beszélem a nyelvet, a társalgás egy formája (írott, olvasott, hallott) sem okoz gondot egyeltalán, elsőre megértem, amit mondanak nekem és gondolkodás nélkül tudok válaszolni is. Számomra még régen, mikor iskolás voltam az angol nyelv mércéje az volt, hogy tudok-e csípőből, gondolkodás nélkül válaszolni. Amíg erre nem voltam képes, addig nem mertem olyan kijelentést tenni, hogy én tudok angolul. Már 2011 második felében, mikor kijöttem éreztem, hogy intenzív feljődésnek indult a nyelvtudásom, sokszor kaptam azon magam, hogy angolul gondolkozom, és az esetek kb 70%-ában nem kellett gondolkoznom, mielőtt mondtam egy mondatot. De az még csak 70% volt. Azonban az idei év során annyira felfeljődött az angolom, hogy mostmár a saját kis mércém alapján is ki merem jelenteni, hogy megtanultam a nyelvet. A nyelvtan megy, a szókincs nem kitűnő ugyan, de erős, és nem gond sem egy beszégetés, sem egy film nézése..A jövőben persze még ennél is jobbra szeretném fejleszteni a tudásomat, hisz a jó pap is holtig tanul, én sem állhatok le és ülehetek a babérjaimon. Szeretnék most szaknyelvet is megtanulni, hogy a jövőben ha valami komoly állást pályáznék meg akkor ne legyen ez gond. 
Szokták mondani, hogy a sulis nyelvtanulás nem elég, sem a magánórák, ha rendesen meg akarod tanulni a nyelvet, akkor ahhoz az adott nyelvterületen kell élni, másképp nem fog menni. Ezt a saját tapasztalatom alapján ki merem jelenteni, hogy teljes mértékben így van. Én is jártam otthon magánórákra, a suliban is 5ös voltam angolból de az tényleg egy bakfitty, ki kell jönni, 24/7 beszélni kell a nyelvet, mert csak így lehet használhatóvá fejleszteni. Az otthoni nyelvvizsgák meg idekint nem érnek semmit. Ezt most csak azért mondom el, mert tőlem rengetegen kérdezik, hogy "Szerinted ha van itthon középfokú nyelvvizsgám akkor boldogulnék Angliában?" -Ezeket mindenki felejtse el. Nem számít. Itt azt sem tudják, mi a fene az a középfokú nyelvvizsga.  Nem az alapján mérnek, hanem lefolytatnak veled egy 10 percces beszélgetést, és abból úgyis kiderül, hogy jó vagy e vagy sem. Meg aztán tegyük fel, hogy valaki kifog egy nagyon könnyű nyelvvizsgát és átmegy, holott tán nem is olyan jó képességű. Aztán büszkén lobogtatja a papírt, hogy "Nekem megvan!!" De viszont a nyeltudásának meg nem fogja tudni hasznát venni. El kell mondjam, mielőtt én Angliába jöttem, én elhasaltam a középfokú nyelvvizsgán. Pár ponttal maradtam csak le ugyan, de megbuktam. Naés??? Nem ütött szíven különösen a dolog, tisztában voltam a képességeimmel, tudtam, hogy ettől még nem vagyok hülye a nyelvből. És kijöttem, és mindenki dícsérte a nyeltdudásomat, senki nem kérte, hogy mutassak róla papírt, beszéltek velem 5 percet és tudták, hogy értem őket. A magyarországi nyelvvizsgák csakis a felsőoktatás miatt hasznosak szerintem, hisz a kacifántos pontrendszerben sokat nyom a lattba, ha van. Ettől eltekintve viszont idő-és pénzpocsékolásnak tartom.  Sajnálom, hogy kötelezővé van téve, nyomást gyakorolva ezzek a 10-en éves diákokra, akik lehet, hogy nyomás nélkül sokkal szívesebben tanulnának akár egyszerre több nyelvet is. Ennyit erről!!

Még a nyelvek témához annyit, hogy most, hogy az angolom már nagyon is elfogadható szinten van meg fogok tanulni mégegy nyelvet. Spanyol vagy francia lesz a következő "áldozat". 2013 elején el is kezdem és szeretném a következő nyelvet is 1-2 év alatt olyan jól megtanulni mint az angolt. Ha egy nyelv megvan, akkor majd jön mégegy. Aztán mégegy. Jelen tervem a következő: most 22 éves vagyok, úgy dönöttem, hogy az életemet 28 éves koromig (többek közt)  a nyelvtanulásnak szentelem. Addig még van 6 évem. Még plusz 3 nyelvet szeretnék megtanulni, és minden nyelvre 2 évet szánok. Ha minden a terv szerint halad, akkor 28 éves korom végére a magyarral együtt 5 nyelvet fogok tudni. Én már egy pár éve rájöttem arra, hogy a nyelv minden szakmánál fontosabb. A szakmák jönnek-mennek, van, mikor pl egy ügyvéd nagyon is keresett szakma, van mikor meg egyeltalán nem. Viszont ha az embernek van min. 2-3 nyeltudása (de minél több annál jobb) akkor akárhova is megy, akármit is csinál, de meg fog élni. Nem csak tolmács, de szinkronfordítú, műfordító, és a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Arról nem is beszélve, ha tudok 5 nyelvet akkor már szinte akárhová megyek a világon meg fogom értettni magam. Még nem tudom pontosan, hogy melyek lesznek azok a nyelvek, amiket megtanulok. A spanyol és a francia most nagyon tetszik. A slussz poén, hogy a spanyol és a német nagyon hasonlít és ha spanyolul tudok akkor az olaszok is meg fognak érteni.:)) Szóval a spanyol mindenképp meglesz. A francia is tutira, valamit az 5. valszeg az orosz lesz, mert abból már rendelkezem minimális tudással, legalábbis az ABC-jüket tudom (cirill betűket) meg egy-két mondatot, kifejezést (a Mamám tanított még kiskoromban). 


Aztán a nyelvek mellett célom volt még annyit utazni, amennyit csak tudok a lehetőségeimhez képest. Ezt is kipipálhatom (idénre, jövő évben sem tervezek itthon ülni:). Ebből mondjuk biztosan kihozhattam volna többet is, ha keményebben spórolok, de azért így is rengeteg új helyen jártam, olyan dolgokat, tájakat láttam, amelyekre ezelőtt csak fényképeket bámulva csorgattam a nyálam. Ami a leges legjobb, hogy ezeket önerőből teljesítettem, a saját pénzemből jöttem-mentem, szórakoztam, mulattam. Ezen felül pedig hihetetlenül jó érzés, hogy egyedül (vagy aki éppen az útitársam volt) terveztem meg ezeket a kalandokat, hogy tudok szervezni, lefixálni, utánanézni, hogy hol,merre és mit.
Egy pár olyan hely, ami örökre a szívemben marad:

Eastbourne-itt egy napot tölöttem, ez egy tengerparti város, hatalmas (160 méter magas) sziklákkal. Ide egyedül mentem, de ha kell én egyedül is jól elvagyok, és ez a nap benne van a Topp 5-ben amint Angliában töltöttem, sőt, talán az első vagy második helyen áll. Egész nap sétáltam a sziklákon, (májusi nap volt) szikrázó napsütésben, és olyan jól és szabadnak éreztem magam, mint talán még életemben soha. Ha belegondolok nem csak az angliai életem egyik fénypontja, de életem egyik legjobb napja is volt.:)

 

 

 

A másik, ami szintén versenyezhetne az eddigi legjobb Angliában tölött nap címért pedig egy júliusi esős nap, amikor a Stonehenge-et mentünk meglátogatni Zitával. Erről írtam külön bejegyzést is, ide kattintva elolvashatjátok. Nagyon nagyon régóta szerettem volna látni a Stonehenge-et, tul.képp azóta, mióta megtudtam, hogy létezik, számomra mindig is volt benne valami misztikus, valami vaárzslatos, ami vonzott. Júliusban pedig valóra vált ez az álmom.:)

 

 

 

 

 

 

 

 

Augusztusban pedig eljutottam az Olimpiára!! Ez szintén egy afféle "once in a lifetime"-egyszer az életben dolog volt, mert ezután is már kiskorom óta vágyakoztam, amikor még csak otthonról figyeltem az Olimpia közvetítéseket, és mindig arra gondoltam, hogy mennyire jó lenne a helyszínen ott lenni és végigszurkolni leglalább egy meccset, és lám, 2012 és London valóra váltotta ezt nekem.:)) Bejegyzés az Olimpiáról itt.

 

 

 

 

 

Augusztusban még elvonatoztunk Dover tengerparti városba Renivel. Bár nekem ez a város annyira nem tetszett, de nagyon nagy pozitívum ugye, hogy a tengerparton volt, és én bárhol, ami a tengernél van jól érzem magam, és egy nagyszerű napot töltöttünk együtt Renivel, rengeteg dumával, mókázással, hülyéskedéssel, és láttunk egy számunkra új várost, új helyen jártunk.

Szeptemberben Brighton-ba mentünk Renivel, ahol én már 2011-ben is rengetegszer jártam, de egyszerűen szerelmes vagyok abba a városba így nem volt kérdés, hogy Renit is elviszem oda.  Bejegyzés itt. Nem mellesleg itt fürödtem életemben először a tengerben (ráadásul már szeptemberben, ez milyen király:))

Novemberben egy 2 napos kirándulásra mentünk Zitával Skóciába, ami pedig tényleg a csúcspont, nagyon éveztem minden percét. Skócia egy mesebeli ország, mesebeli tájakkal és helyekkel, a kastélyok, a skót duda hangja, hangulatos kis utcák, hogy tenger vesz körül minden irányban és a misztikus légkör (állítólag még szellemek is) leírhatatlanul jó élményeket adtak, mindenkinek, aki Angliában van, de azoknak is, akik nem, mindenképpen ajánlom, hogy látogassatok el Skóciába. Bejegyzések pedig itt, itt és itt.
A záró skóciai bejegyzésemben ezt írtam Edinburghról: "Edinburgh, mint ahogy azt már sokszor írtam egy mesebeli város, áthatja a történelem és nem fogható egyelten olyan helyhez sem, ahol eddig életem során megfordultam. Hihetetlenül jól éreztem magam a 2 nap alatt még annak ellenére is, hogy volt az a sok gubanc a jegyeinkkel. A rengeteg kastély, a tornyok, a tenger és a friss levegő, a vadregényes környezet amelyben a város fekszik, hogy skót duda zenéje szól minden sarkon teljesen magával ragadott és úgy érzem, hogy a szívem egy darabja ott maradt Skóciában. Régóta szerettem volna eljutni oda, és most lám, valóra vált egy álmom. Az ilyen élményeknek, és kirnándulásoknak érdemes élni és csinálni, amit csinálok (az én esetemben jelenleg az aupair munka), mert lehet, hogy amivel foglalkozol, ami a munkád és amit minden nap csinálni kell nem mindig fenékig tejfel, de hatalmas mértékben megkönnyíti ha van egy célod. Az enyém az utazás.
Az teljesen biztos, hogy visszatérek még Skóciába és Edinburgh-be is. Most 2 napot töltöttem a városban, és bár rengeteg mindent láttam de koránt sem eleget. Írtam, hogy az emberek nem a legkedvesebbek ott, de nem érdekel, a város gyönyörű szóval ahogy a Terminátor is megmondta:" I'll be back."
Ami biztos, hogy még a következő évben elmegyek egy túrára a Skót Felföldre, megnézem a Loch Ness-t (hátha meglátom a szörnyet is hehe) és amellett, hogy Edinburgh-be még visszatértek más híres skót városokba is el szeretnék látogatni.".

Ráadásul Skóciában próbáltam ki életemben először a couchsurfing-et (kanapészörf) amivel új távlatok nyíltak, hogy úgy  mondjam. Hatalmas ötletnek tartom a kanapészörföt, aki kitalálta azt meg csókoltatom. Nem csak azért, mert ezáltal ingyen szálláshoz jut az ember, de barátokat szerezhet a világ minden tájáról. Kiskoromban mindig úgy hittem, hogy minden túl tálvol van és én, egy egyszerű magyar lány sosem fogok eljutni a tv-ből megismert helyekre. Most viszont, hogy kijöttem Angliába, és rájöttem, hogy nem is bonyolult dolog megszevezni a különböző utazásokat, arról nem is beszélve, hogy itt a fizetésem is megengedi, hogy időnként elutazzak ide-oda, rájöttem, hogy bármit elérhetünk, bárhová eljuthatunk, ha van egy álmunk és azt merjük követni. A kanapészörf pedig már tényleg csak egy non plusz ultra, hogy ingyen szállhatsz meg másoknál, akikkel barátságot is köthetsz és nem utolsó sorban mivel ők helyiek, így rengeteg látnivalót is tudnak javasolni, így olyan élményekben lehet részed, amibe "sima" tursitaként nem biztos.


Ezek a helyek mellett még rengeteg új helyen voltam itt Londonban. London hatalmas város, ám sok szempontból "elüt" a többi világvárostól. Kezdjük azzal, hogy sokkal tisztább és rendezettebb. Az angolokra ez alapból jellemző,hogy szeretik a rendet és nem tűrik a káoszt, és ez a fővároson is meglátszik. Nincs millió meg egy felhőkarcoló, néhány 10 darab van csupán, ám azok tényleg gyönyörűek és extvagázs-ak, csakúgy, mint a most épülő Shard, amire én már eltreveztem, hogy mikor átadják 2013 tavaszán, akkor én ott leszek.:)

A város nem koszos, tulajdonképpen a City-ben egy papírlapot nem láttam eldobva még sosem. Imádom, hogy egy hatalmas park van a közepén (Hyde park) ahol ráadásul jelenleg a második otthonom, a Winter Wonderland tanyázik, de erről már biztosan olvastatok, hisz rengetegszer írtam róla.  Londonban annyi a látnivaló, hogy az kb egy egész életre elég. A turista látványosságokat pl London Eye, Parliament, Buckingham Palota, Picadilly Circus, Oxford street stb már 2011-ben letudtam, de idén is újra-és újra visszajártam, mert imádom ezeket a helyeket és mindig volt, akivel elmenni, pl az újakat elvinni és körbevezetni.. Ezeken kívül 2012-ben még rengeteg olyan helyen voltam Londonban, amelyek nem a szokásos turista látványosságok, hanem annál többek, ahová leginkább azok járnak, akik itt laknak. Voltam a Mondern Művészetek Múzeumában (TATE) , egy kiállításon Londonról, apátságban, valamint London olyan részeiben, amelyek már kiesnek a városmagból, de mégis gyönyörűek és nem lehet őket kihagyni. Ez, hogy a turista látványosságokon felül még ilyen sok helyen jártam velem azt érezteti, hogy tényleg itt lakom, ez az otthonom, jövök-megyek, otthonosan mozgok és bárhová odatalálok. London nekem már teljesen olyan, mintha mindig is itt laktam volna, imádok itt lenni. Mikor Skóciából jöttünk haza a 2 napos kirándulás után, hihetetlen jó érzés fogott el mikor a vonat begördült a St.Pancras-Londoni vasútállomásra. Az első gondolatom az volt, hogy "dejó, itthon vagyok":)


Lelkileg is rengeteget fejlődtem az év során, ha az egész életemet nézem, akkor ebben az évben vált számomra teljesen világossá,hogy mennyire fontosak a baráti kapcsolatok, letisztult a kép azzal kapcsolatban, hogy miért is van nekem szükségem arra, hogy én szeressek másokat és a tőlem telhető legtöbbet megtegyek értük, valamint hogy számomra miért fontos, hogy mások ugyanígy tegyenek értem. Szokás mondani, hogy a családját az ember nem válogathatja meg, az olyan , amilyen, ámde a barátokat viszont igen. Idén annyi jó barátot sodort az utamba az élet, amennyit eddig még sosem. A szemem előtt mutatkozott meg, hogy milyen is az, ha egy közösségnek van összetartó ereje. Azt mondják, hogy a küldöldi magyarok nem összetaróak. Nyilván okkal mondják, akik ezt mondják, hallok én is cifra sztorikat. De hálisten ez az aupair közösségre nem jellemző. A facebookon van egy magyar aupair csoport, aminek már 200 tagja van, és oda akárki, akármikor kiír valamit, kérdést tesz fel, segítséget kér, akkor azonnal vagy 10-en "ugranak", és tanácsot adnak, segítenek.

Főleg 2012 második felében rengeteg új barátra tettem szert, magyarokat is, küldöldieket is (többségében aupair-eket, de vannak más szakmabéliek). Kiemelném Renit, Lucát, Jucust, Vivit, Ákost, Istvánt, Zsófit, valamint Esztert és Tamást és a külföldiek közül Maját (a svéd aupair barátnőmet) Silviát (spanyol aupair), Rémi (francia srác de a magyar társasággal szokott jönni) . Ha valakit kihagytam elnézést kérek, már jojózik a szemem a gép előtt.:) Mindannyian nagyon a szívembe lopták magukat az önzetlenségükkel, a vidámságukkal, segítőkészségükkel és azzal, hogy lehet rájuk mindig számítani. köszönöm Nektek!:)

Az év során költöztem is egyet, konkrétan az előző családnál lejárt az évem, és váltottam. A mostani családom sokkal jobb, mint az előző volt, bár tökéletes család nincsen, de azt kell mondanom, hogy itt fényévekkel jobb dolgom van, a szükők kedvesek, a gyerek eleven de nagyon édes, a fizetésem jó és 15 percre lakom London belvárosától, azt hiszem kívánni sem kívánhatnék többet!

Ez volt tehát az én 2012-es és egyben életem eddigi legjobb éve. Ha belegondolok az év 365 napjából 360 ezer fokos vigyorral és vidáman telt, imádtam az év minden percét, a könnyűeket azért, mert boldogságot hoztak, a kevés nehezet meg mert erősebbé és talpraesettebbé tettek. Nagy reményekkel vágtam neki ennek az évnek, és elmondhatom, hogy a reményeim beteljesültek, rengeteg álmom valóra vált, méltán zárom ezt az évet, és van miért hálát adnom!
Minden erőmmel azon leszek, hogy a 2013-as esztendő is legalább ilyen jól sikerüljön, mint a mostani, hogy sikerüljön elsajátítani mégegy nyelvet, eljutni azokra a helyekre, amiket "feltűztem" az idei bakancslistámra, és a barátaimmal továbbra is nagyon jó kapcsolatot ápoljak és mellettük találjak még néhányat, hisz ez a legfontosabb az életben!

Goodbye 2012, Welcome 2013, Minden kedves Olvasómnak Nagyon Boldog és Sikerekben gazdag Új Évet Kívánok! :))

xx Domi:)


Új családom, Olimpia, vakációs hetem és miegymás:)

Szijjasztok kedves blogolvasó Jónép!:))

Na igen, nem írtam, tudom, régóta, azaz 2 és fél hete, de valahogy ebben az időszakban nem nagyon vitt rá a blogolásra a lélek, mert rengeteg minden történt és vagy időm vagy engergiám nem volt, de nem is pazarlom a szót tovább magyarázkodásra, hanem belevágok a közepébe. A cím sejtet egyet-mást, amiket mindjárt ki is fejtek.

Ott hagytam abba, hogy Zita barátnőmmel meglátogattuk a Stonehenge-et még júliusban, azaz 14-én.
Akkor este Zitával (és Melissával, az olasz lánnyal, aki velünk vacsizott) elterveztük, hogy megyünk az Olimpiára, ha törik-ha szakad, tök mindegy mire (persze magyar vonatkozásút preferáltunk). Zita szerzett is jegyeket, többet is, több sportágra, és az egyik meccsre, pontosabban az Anglia-Ausztrália férfi röplabdára együtt mentünk el.:)) A részletekkel később, előbb időrendi sorrendben mesélem el a dolgokat, ez csak amolyan beharangozó volt.:))



A legútóbbi bejegyzésben említőlegesen mondtam, hogy a hosztpapival mosolyszünetünk volt, ez mára már rég megoldódott, köszön újra, meg magyaráz, stb szóval semmi gáz nincs, de gondoltam azért ezt megosztom veletek, nehogy aztán aggódjatok, mi lett a sztori vége.:)) A hosztékkal most minden ok, csinálom a dolgom, ők is az övéket, és békében vagyunk egymással.

Ha már a hosztékat említettem: a kisasszonyomnak kitört a nyári szünet. Nem most, hanem azutáni héten, amikor elmentünk a Zitával Stonehenge.hez, azaz július 16-tól. Ez a következőt jelenti: egész reggelre megkapom ajándékba a gyereket, reggeli, tv, játék, mégtöbb játék, fürdés, ebéd, játék, és délután olyan 1-2 felé jön érte valaki (nagyszülők, rokonok), akik elviszik, hogy velük töltse a nap további részét.Délután egy pár órát házimunkával töltök, amit a suli idő alatt midnig délelőtt csináltam, de most értelemszerűen délelőtt nincs rá idő. Haza este hozzák vissza a kislányt, de sokszor már olyankor a szülők is itthon vannak, így nekem akkor már nem sok dolgom van, és akár le is léphetek.  A gyermekkel sok gond nincs, csinája, amit kérek, persze van, hogy többször rá kell szólni, de alapvetően jól viselkedik, aranyos.:) Így telt tehát az első sulimentes hét a kisasszonyommal.


Ennek a hétnek a végén (júli 18) volt egy interjúm egy családdal, mert ekkor még mindig családkeresésben voltam. Ez a family nagyon jó helyen lakott, Golders Green-ben, Észak-Londonban, nem messze a mostani lakhelyemtől, a házuk 2 percre volt a metróállomástól, aminél nagyobb előny nem sok van.2 kicsi gyerekük van, egy 18 hónapos és egy 3 éves. Elmentem hozzájuk, megnéztem a házukat, a környéket meg magát a családot. A szülők nagyon kedvesek voltak, a gyerekek picik és cukik, a ház pedig gyönyörű, az aupair szobáról (ami a ház legfelső szintjén van saját fürdővel) nem is beszélve. Úgy váltam el tőlük, hogy majd értesítenek. Sajnos azt az üzenetet kaptam tőlük, hogy mivel nincs a pici babákkal tapasztalatom, így nem engem választanak, de ha csak a 3 évesre kellene nekik valaki, akkor gondolkodás nélkül engem választanának, és biztosak benne, hogy elérem a céljaimat és sok siket kívánnak. Kedves üzenet volt, annak ellenére, hogy nem én lettem a befutó, mert gondolom jó benyomást tehettem  rájuk, ha ilyet írtak. Abban pedig én magam sem voltam 100%-ig biztos, hogy el tudok látni egy kisbabát, így egyeltalán nem haragudtam rájuk. Tehát ezután folytattam a keresést.


Másnap Renivel, a helyi magyar barátnőmmel, akivel folyamatosan egyre jobban leszünk, és nagyon örülök, hogy ő itt van nekem, elmentünk ide a helyi parkba. Nem csináltunk semmi extrát, vettünk útközben fagyit, meg vittünk fényképezőt és beszélgettünk, ökörködtünk, pózoltunk, de hihetetlen jól elvoltunk, ráadásul aznap nagyon jó idő volt, volt vagy 26-28 fok, ami még adott egy löketet a hangulatnak (annak ellenére, hogy nem szeretem a dögmeleget hoszútávon, aznap jól esett a topp-ban szaladgálós idő.)



Az ezt követő héten (júli 20-26)-án volt egy úgynevezett vakációs hetem. Azért úgynevezett, mert ez sem vakáció nem volt, továbbá sem egy egész hét, de kifejtem. Tehát júli 20-tól kezdve anyukának 2 hét szabadsága volt. Júli 20-tól, azaz hétfőtől 24-ig vagyis péntekig a család elutazott nyaralni, aminek én nagyon örültem, mert bár tudtam, hogy ebben az 5 napban én vigyázok a kutyura és méteres listát fogok kapni a takarítanivalóról, de vártam már, hogy csend és nyugalom legyen a házban, hogy akkor keljek-feküdjek, jöjjek-menjek mikor akarok és kicsit egyedül lehessek.

Tehát mint látjátok nem vakáció volt, mert dolgoztam közben, igaz a kislány nem volt itt, így rá nem kellett vigyáznom, de napi 4-5 órákat takarítottam plusz kutyut sétáltattam. Hétfőn a család délben hagyta el a terepet, anyuka terhessége miatt, ami már a 6. hónapnál tart nem mentek külföldre, hanem Oxfordba egy spa-ba (üdülő központ). Mielőtt elmentek kaptam egy listát, ami nagy meglepetésemre nem volt méteres hosszúságú, tul. képpen alig volt rajta olyan dolog, amit magamtól nem akartam volna megcsinálni, ilyenek voltak mint pl kutya fürdetés, kutya fésülés minden nap, konyha szekrények kipakolása, tehát semmi extra.  Ezen a héten nagyon meleg volt itt Angliában, 30 fok minden nap egészen péntekig, amit én nagyon nehezen viseltem mert már hozzászoktam az elmúlt évben, hogy itt nincs ilyen kánikula és nem is hiányzott, ráadásul pont ezen a héten takarítottam nagyon sokat így a hátam közepére sem kívántam. Pénteken nagyon örültem neki, mikor lehült és szeles-felhős idő volt újra a Szigetországomban:)
Azért volt jó oldala is a melegnek: Reni kedden áthívott az udvarukba napozni, ejtőzni, beszélgetni. 10-re mentem hozzá, napoztunk (illetve ő napozott, én megmaradtam az árnyéknál) majd délben csináltunk tejbegrízt. Azóta nem ettem tejbegrízt mióta Angliába költöztem, így hihetetlenül jól esett, ráadásul Reninek magyar búzadarája és kakaópora volt, így igazán ízletesre sikeredett, örök hálám Neki azóta is:)))

Szerdán Renivel magyaros estet szerveztünk a portámon, annak örömére, hogy egyedül vagyok és nem volt senki a házban. Paprikás krumpit főztem mégpedig Gyulai kolbásszal, ami itt Angliában annyira ritka, mint sivatagban a hóvihar így aztán különösen örültem, mikor megpillantottam a helyi Kelet-európai boltban a szépséges szálakat.:)) A szerdai nap jó sűrű volt, délelőtt és fél délután takarítottam, majd kutyust fürdettem és mikor ezzel megvoltam, neki is ugrottam a paprikás krumplinak. A Reninek nem mondtam meg, hogy még életemben nem csináltam paprikás krumplit, netről néztem a receptet és nem tűnt nehéznek, szóval gondoltam nem is keltek pánikot, hogy esetleg éhen maradunk.:)) Jól gondoltam, tényleg nem volt nehéz elkészíteni, most csináltam először de minden gond nélkül elkészült az eledel, ráadásul szerintem nagyon finom lett, Reni is nagyon dícsérte és a Gyulai kolbász olyan ízaromát adott neki, amilyet itt az angol jónép nem igen láthat.:))  Mikor megvacsiztunk Renivel, bevallottam neki, hogy ez életem első paprikás krumplija.:)) Képek nem készültek, de elképzelni is elég a finom illatokat, a fincsi kolbász-és krumpli darabokat és az uborkát, és máris beindul a nyálelválasztási-reflexetek, ugye?:D

Következő nap, csütrötökön folytattam a takarítást, ekkor már láttam a végét, sajnos nem csak a takarításnak de az egyedüllétemnek is, de a ház már egész pofásan nézett ki.:))
Reggel egy kellemes meglepetés várt az ajtóban (mivel postaládánk az nincs.:))
Vivi aupair kollegám, aki a tengeren túlon aupairkedik (Philladelphiában) és akivel a face-n tartom a kapcsolatot képeslapot küldött nekem New Yorkból:)) (A blogját oldalt a bloglistában megtaláljátok-aki még nem ismeri- reklám helye:D)

 

Köszi és puszi érte:)

Pénteken befejeztem az utolsó simításokat a házon. A család este 6-kor érkezett meg. Annak ellenére, hogy ezen az ú.n. vakációs hetemen nem lazultam, azért nagyon jó volt, hogy reggelente nem kellett korán kelni, habár fent voltam minden nap már 9 körül a meleg miatt, élveztem, hogy este akkor megyek le a konyhába vacsizni mikor akarok, volt olyan, hogy hajnal 1-kor mentem le még ezért-azért és tök jó volt, hogy nem szólt senki, vagy senkit nem ébrszetettem fel amikor a riasztót kikapcsoltam, meg nagyon jó volt csak úgy simán egyedül lenni, akkor üvöltetni a zenét, amikor akartam, jönni-menni mikor kedvem tartott.:)


Másnap szombaton, azaz múlt héten volt egy újabb interjúm Londonban. A család: anyuka, apuka és egy 4 éves übercuki kisfiú, aki idén szeptemberben kezdi a sulit, valamint egy kiskutya. London 3-as zónájában laknak, (Balham), Dél-Londonban, a metróállomástól nem messze, a munkám a csak a picúrral kapcsolatos dolgok, suliba vinni-hozni, vele lenni míg a szülők hazaérnek, és az ő szobájának rendben tartása. Takarítani nem kell, és a fizetés is nagyon jó. Szombaton a balham-i metróállomáson találkoztunk,jöttek mindannyian(kutyát kivéve) és átmentünk a Starbucks-ba ahol egy órát tötöttünk, beszélgettünk, és a végén kimondtuk a match-et (vagyis, hogy engem választanak.) :))) Nagyon nagyon örültem/örülök, mert apuka és anyuka is nagyon kedvesek és nyitottak, a pici fiú pedig hietetlenül édes és eleven, biztos vagyok benne, hogy nagyon jól megleszünk a következő évben. Az anyuka mondta, hogy nekik még nem volt aupair-ük, így nagyon örülnek neki, hogy nekem már 2 családom is volt és több, mint egy éve aupair-kedem, mert így tőlem tudnak tanácsot/ötletet kérni, hogy mi is az aupair dolga.  Augusztus 30-án fogok hozzájuk költözni, és augusztus folyamán még egyszer elmegyek meglátogatni őket, amit már ők is és én is nagyon várok.:)


Az interjú után nekem tali volt megbeszélve Zitával, de még Zita előtt elmentem a Tower-Hídhoz, hogy lefényképezzem az olimpiai karikákat a hídon, amelyeket az Olimpia kezdete előtt szereltek fel.

 

Zitával a Victoria állomáson taliztam, úgy volt, hogy ekkor fogja odaadni a jegyemet az Olimpiára, amit aznap vesz fel a jegyirodában, de elaludt (előtte való nap bulizott:)) így mivel nekem este 7re haza kellett mennem bébisztittelni, így azt csináltuk, hogy Zita este elment a jegyirodába, felvette a jegyeket, én elmagyaráztam neki milyen vonattal és hogyan juthat el hozzám, a házunkhoz és míg én bébiszittelek ő elhozza nekem a jegyet. A dolgot kicsit megnehezítette, hogy Zitánál nem volt telefon, mivel én az Isten háta mögött lakom (vagyis Londonon belül az Isten háta mögött, kint a 6. zónában, amerre Zita még nemigen járt), így kézzel-lábbal magyaráztam neki, hogy mire szálljon fel és itt a városomban merre menjen, merre van az utcánk. Már este 10 is elmúlt, mire kiért hozzám Zita, mondta, hogy itt a városkámban sikerült egy kicsit elkeverednie, de nagyon rendes volt tőle, hogy elhozta nekem a jegyet egészen a házunkig. Volt egy bibi, mégpedig a jegyhez travel card (tömegközlekedési jegy) is járt volna, de Zitának azt mondták az irodában, hogy az összes elfogyott, így menjen vissza máskor.  Végül vasárnap vette fel Zita a travelcard-okat, és hétfőn feladta nekem sürgősségivel postán, bár paráztunk, hogy nem fog ideérni másnapra, azaz keddre, a mérkőzés napjára. De meglepve vettem tudomásul kedd reggel, hogy milyen frankó Angliában a posta, mert mikor mentem le reggel 9kor, akkor már ott figyelt a Zita piros borítéka benne a travelcard-dal.:))



Kedden (júli 31) volt 3 órányi vasalnivalóm, lévén, hogy a család nemrég jött meg a vakációból, de délelőtt ezt gyorsan lezavartam és aznap ezen kívül már semmi dolgom nem volt, így bevágtam ebédre egy nagy pizzát és készülődtem a nagy meccsre. Annyira boldog voltam, hogy elemehetek az Olimpiára, hogy az nem igaz.:))
Az Anglia-Ausztrália férfi röplabda meccs az Earls Court Olimpiai Röplabda Stadionban került megrendezésre, este 8 órás kezdéssel. Zitával este 7kor taliztunk a stadion melletti metrómegállóban, kissé nehézkes volt egymást megtalálni abban a bazinagy tömegben, de sikerült, és elindultunk a stadion felé.  Én rettenetesen tartottam attól, hogy majd iszonyatos nagy tömeg lesz a Röpi Stadionnál és a metróállomásnál, de nagy meglepetésemre csak a metrónál volt egy kisebb fajta tömörülés, de ezen kívül sehol máshol. Azt is gondoltam, hogy bejutni a stadionba majd 100 évbe fog telni a biztonsági ellenőrzések miatt, hát ebben is tévedtem, Zitával egészen pontosan egy perc alatt bejutottunk, mivel jól működő, olajozott rendszer volt a bejáratnál. Több sor is volt, ahová be lehetett állni, ennek köszönhető, hogy egy percnél tovább nem kellett sorban állni, a biztonsági ellenőrzés pedig abban merült ki, hogy levetették velünk a kabétunkat, kipakoltuk a zsebünket, ezeket átvilágították a reptéren, és ha nem volt az embernél semmi gyanús, akkor mehet is Isten hírével befelé a stadionba.


Mikor beértünk a stadionba Zitával, tátva maradt a szánk. Ugyanis, emberek az a stadion rohadt nagy ám. Még egyikünk sem volt soha ekkora stadionban, sőt még stadiont sem igazán láttunk, lévén, hogy egyikünk sem volt még nagyon semilyen meccsen életében, így mikor megláttuk ezt a bazi nagy létesítményt majdnem dobtunk egy hátast.:))  Vettünk kávét, meg sütit és elfoglaltuk a helyünket. A helyünkre érve jött a következő nagy meglepetés, ugyanis Zita olyan jó helyeket szerzett nekünk ("B" kategóriás jegy, tehát ennél jobb nem sok volt), jó magasan ültünk, de elég közel ahhoz, hogy jól lássuk az egész pályát plusz a nagykivetítőt is. A meccs 8kor kezdődött, mi természetesen Angliának szurkoltunk és végig üvöltöttük az egészet, hogy "Hajrá GB!" :D

A meccset sajnos Anglia elvesztette, hiába ordibáltunk végig, hogy "Go England". 5 szett van egy röpi meccsen, de ezen a mérkőzésen nem került sor mind az 5-re, mert az első 3-at Ausztrália zsinórban megnyerte, ráadásul mindegyiket nagy fölénnyel, így 3 szett után kimondták Ausztrália győzelmét, tehát a játéknak vége volt már fél 10 előtt.  Annak ellenére, hogy a párfogolt csapat vesztett, hihetetlen nagy lémény volt ott lenni a stadionban, az atmoszféra, a teli tüdőből szurkolás, amikor a tömeg hullámzott a szünetekben, és elmondhatom, hogy megjártam az Olimpiát, egy nagy álmom vált valóra ismét, csakúgy mint pár hete Stonehenge-el.

A jegyünk az este 10-kor kezdődő Oroszország-Brazília meccsre is érvényes volt, de Zitával úgy döntöttünk, hogy nem maradunk ott, mert mindketten dolgoztunk másnap. Mérkőzés után, 10-kor elmentünk a Victorián a mekibe egy menüre, ott beszélgettünk 11ig, majd Zita felpattant a vonatára, én meg a metró felé vettem az irányt. Mivel kicsit késett a vonatom, így pontosan éjfélkor értem haza, majd képeket válogattam és hajnal egykor mentem aludni. Nagyon jó napot/estét zártam, és tuti, hogy erre mindig emlékezni fogok.:))

A hét további részében semmi extra nem történt, egészen tegnapig, azaz péntekig. Reni barátnőm ma utazott haza Magyarországra egy 2 hetes vakációra. Busszal utazik, 27 órát (nem irígylem hehe) és mivel 2 hétre megy, így rengeteg cuccot visz magával. Még hétfőn kölcsön is adtam neki az utazótáskámat,mert rájött, hogy a sajátja nem lesz elég. Szóval tegnap este fél 11kor kapok egy sms-t tőle, amiben "kétségbeesetten":D segítségemet kéri, mert rengeteg cucca van, 3 táska, amik nehezebbek, mint gondolta, és kellene neki egy segítőkéz, aki elkíséri a Victoria Coach Station-ig, London belvárosáig a vonaton és a metrón és segít vinni azt a rengeteg cuccot. A dolog legszebb része, hogy a vonat hajnal 5:54-kor indul Londonba.:)) Természetesen vállalkoztam a feladatra, aki ismer, az most biztos dog egy hátast, mivel engem hétvégén kirobbantani sem lehet az ágyamból 10-11 előtt (minimum:D), de én is kerülhetek olyan helyzetbe, hogy nekem lesz szükségem segítségre.  (Ami ezt illeti Reni fel is ajánlotta, hogyha majd költözök az új családomhoz akkor ő is segít nekem:)) Este mikor közöltem a szülőkkel, hogy én hajnalban lelépek, így ne lepődjenek meg ha nem találnak itthon reggel, akkor alig tudták felszedni az állukat a földről (ők is tudják, hogy hétvégén én híresen lusta vagyok.)

Hajnal 1-kor feküdtem le, és hajnal 5-kor már keltem is fel, odakint még félig sötét volt. Übercsendesen elkészültem, majd 5:30-kor már el is hagytam a házat. Természetesen az eső félúton a vasút felé elkezdett szakadni, így még egy hajnali zuhanyban is részem volt. Renivel 5:45kor taliztunk a vasúton, a vonat késett 14 percet, de így is simán odaértünk a Coach Stationhoz reggel 7 után. Reni becsekkolt, majd 7: 40 körül kicipeltük a cuccokat a buszhoz, eztán pedig nem maradt más hátra, csak a búcsú. Nagyon rossz lesz, hogy nem lesz itt Reni 2 hétig, már most hiányzik, de tudom, hogy jól fogja otthon magát érezni, és ez a lényeg. Már megbeszéltük, ha visszajön és mielőtt én az új családhoz költözöm még elmegyünk együtt bulizni.:))

Reggel 8kor én beültem a mekibe egy reggeli menüre, (igen a reggelt is azzal kezdem), majd metróra szálltam és fél 10-re haza is értem. Itthon mikor megjöttem még senki nem volt ébren, ami tök fura és egyben vicces is, mert azalatt míg ők aludtak, én 4 óra alatt megjártam Londont oda-vissza, tudtunk még egy utolsót dumálni Renivel és még a meki is belefért. :))

Itthon neteztem kicsit, majd 10-kor füldugót a fülbe és visszaaludtam. Délután 2-ig szunyáltam, azóta pedig blogot írok.

Ennyi lenne tehát az elmúlt 2 és fél hét eseményei.
Augusztus már be van táblázva teljesen: 3 hétvége van még hátra, ebből egyiken (valószínű jövő héten) tengerpartra megyek, másikon a következő családommal találkozom, és a harmadikon pedig, mikor Reni visszajön Angliába, akkor elmegyünk egyet bulizni, tehát unalomnak nincs helye kérem szépen.:))
Remélem mindenkinek tetszett eme szemelvény, szép hetet nektek:)