Furcsaságok Angliában

Jobban mondva nem is furcsaságok, hanem azok a dolgok, amelyek számomra újdonságok voltak, mikor ide kijöttem, amikhez a kelet-európai életszemléletemmel nem voltam hozzászokva. Itt élek már 20 hónapja, tapasztaltam már egyet-s mást, és ezalatt az idő alatt felgyülemlett jópár gondolat arról, hogy a drága Szigetem és annak lakói felfogásában és életvitelében mekkora különbségek vannak a szárazföld (A.K.A. Európa) többi részéhez viszonyítva. A listám teljesen szubiektív, a saját tapasztalataim és észrevételeim alapján írodott, egyet érteni vele nem kötelező, inkább csak fun-nak szánom a mai bejegyzést.:)

- A közlekedés teljes mértékben a fordítottja az Európában megszokottnak. Itt a bal oldalon járnak az autók, ha lelépsz a járdáról akkor is a másik irányba kell körülnézni, különben könnyen baleset áldozatává eshetsz. Aki idekint lakik biztosan tapasztalta, hogy a gyalogátkelőhelyekre fel van feste, hogy melyik irányba kell körülnézni pl : 'Look Right, Look Left vagy Look both ways'. Ez azért van, mert itt Angliában rengeteg a turista valamint a bevándorló, és annakidején, amikor még nem voltak feliratok rengeteg baleset történt. Bevallom, attól függetlenül, hogy már majdnem két éve élek itt, sokszor még mindig bajban lennék, ha nem lennének ott a feliratok az utakon, mert 20 évnyi jobboldali közlekedés berögözdését még 2 év itt tartózkodás során sem sikerült teljesen 'kitörölnöm' a memóriámból.

- A közlekedésnél maradva, az angol tömegközlekedés a legdrágább a világon, ám itt viszont kapsz is valamit a pénzedért, méghozzá minőséget, gyors, pontos és tiszta közlekedést, modern tömegközlekedési eszközökön. Kallert csak elvétve látni, itt tartózkodásom alatt 2-szer ha lekezelték a jegyem, de az emberek idekint nem is mernek bliccelni, már csak azért sem mert 70 fontnyi bírságot kell fizetni ha rajtakapnak. És nem is csak emiatt, hanem az emberek itt alapból nem úgy vannak 'kódolva', mint a kelet-európai országokban, hogy ott bliccelnek és csalnak, ahol tudnak, hanem becsületesen megveszik a jegyeket illetve travelcard-okat.

- Nem 220 Volttal működnek az elektronikus eszközök, hanem 250-nel, ezért ha Angliába jöttök mindenképp hozzatok magatokkal átalakítót. A konnekorban sem 2, hanem 3 lyuk van, és itt a konnektorok mellett is van egy picike kapcsoló, lehetővé téve azok teljes áramatalanítását, extrabiztonságossá tételét.

- Ha már a Szigetország ennyi mindenben eltér a Szárazföldtől, akkor persze, hogy nem a mértékegységek lesznek ugynazok! Celsius fok helyet Fahrenheit-ben mérik a hőmérsékletet, a tömeget font-ban, a távolságot mérföldben és még sorolhatnám, a lista végtelen. Ehhez amúgy hozzá lehet szokni, bár az első fél évben mikor megkérdeztem hány fok van és azt felelték, hogy 70, mindig néztem egy nagyot és kellett pár másodperc, hogy leessen, hogy az kb 21 C-fokot jelent :)

- Az angolok nagy többsége szentül meg van győződve róla, hogy az öko-és biokaják nagyon egészségesek, az a legjobb találmány a világon és ha azt esznek nem lesznek egészségi problémáik és nem híznak el

- Ezzel párhuzamosan rengeteg családban nagyon is előkelő helyet foglalnak el az étkezésben a mirelit kaják pl: pizza, dobozos készételek-bolognai spagetti, tészták, piték stb - bár, hogy a nagy egészségmániát hogyan hozzák össze a dobozos, előre elkészített kajákkal az még számomra is rejtély.

- A konyhánál maradva: az angolok nem tudnak-és nem is akarnak főzni. 3 hosztcsaládom volt eddig, ebből az első anyuka azért odatette magát, és náluk jókat ettem, de a másik két családomban gyakran ettünk/esszük a fent említett félkész ételeket.

- Idekint az emberek mindent amit csak lehet készen vásárolnak meg a boltokban.A lehetőségek tárháza pedig végtelen, a krumplipürétől kezdve, a hámozott krumplin át a szeletelt zöldségig minden megvehető,  és ha arra vetemednének, hogy főzzenek (ami mégegyszer mondom nagyon ritka) akkor sem kell még a kisujjukat sem megmozdítani, minden  a fenekük alá van tolva etéren. Lefogadom, hogy az emberek többsége bajban lenne, ha saját magának kellene megpucolni a zöldséget, vagy előállítani a krumplipürét, sült krumplit stb. (Amikor nem olyan rég itt volt egy kisfiú playdate-en, saját kezűleg készítettem el a krumplipürét és a gyerek megjegyezte, hogy életében nem evett még ilyen finom kaját. Mikor az anyukája érte jött és látta  a nagy lábas krumplipürét szintén hüledezett, hogy " Ezt te csináltad? Nem volt fárasztó? Stb..."  No comment.) Ami számomra a nonplusz ulta kategória: a sajtot is reszelten veszik meg a boltban, a sajtreszelőt itt szökőévente egyszer ha használjuk..

- Sütni szintúgy nem tudnak, itt a sütemény fogalma kimerül a minimum 10 centi vastag cukormázzal megrakott muffin-ban és piskótákban. Őszintén megmondom, hogy idekint én még EGYSZER SEM ettem finom süteményt, és mit mondjak 'majd megdöglök' egy krémesért vagy somlói galuskáért. Itt nincsenek finom krémes-vagy töltelékes sütemények és torták. A vastag cukormázzal borított muffint vagy tortát viszont a kisgyereketől kezdve bárki el tudja készíteni, (mivel rémegyszerűen a boltban veszik meg ezt is, nem saját maguk keverik a hozzávalókat) és mikor kisül a tészta vagy piskóta ráb*sznak egy jóadag -számomra undorító- cukormázat, ezt elnevezik sütinek, és ettől azt képzelik, hogy ők tudnak sütni. Egy frászkarikát!!

- Szülinapi-illetve egyéb alkalomra szánt tortát is megvehetsz a boltban, 10 fontért már igen tetszetősre dekorált dobozos tortákat lehet kapni, de a minőségét és az ízét inkább ne is firtassuk, mondanom sem kell, hogy az is csak egy tartósítószerrel túladagolt piskóta, műanyag cukormázzal.

- A leves itt olyan formában, mint amit  pl Magyarországon levesnek neveznek nem létezik. Idekint a leves sűrű, és sokkal inkább emlékeztet főzelékre. Apropó a főzelékeket pedig egyenesen nem ismerik, szóval ne is próbáld nekik elmagyarázni mi az, mert kérdő tekintetekkel fogsz csak találkozni, majd pár perc magyarázkodás után azt mondják: "Szóval olyan mint a leves?" -és az életben nem magyarázod meg nekik a különbséget.:)

- Ami számomra nagyon nagy pozitívum, hogy nagyon kevés olajat és zsiradékot használnak a főzéshez. Igen, igen a sok negatív gasztronómiai élmény után ezért kiosztok nekik egy nagy pirospontot. A sült krumplit nem frituban sütik, ergo nem kapsz olajmérgezést, hanem a sütőben készül, és nem kell hozzáadni olajat, hanem magán a krumplin tallható (minimális mennyiségű) olaj, és ebben sül meg. Nem mondom, hogy nem hiányzik néha egy jókis cupákos körömpörkölt koviubival vagy egy hatalmas szelet rántotthús, de azt kell mondjam örülök annak, hogy idekint ennyivel is egészségesebben étkezem és ennyivel kevesebb zsíradék valamint koleszterin bombázza a szervezetem. Ez amúgy akkor volt a legszembetűnőbb, mikor tavaly hazamentem pár napra látogatni, minden nap a kedvenceim voltak ebédre és nagyon vártam, hogy végre jól belakmározzak, viszont azt vettem észre, hogy a régi megszokott adagoknak csak a felét tudtam megenni, azt is kisebb nehézségek árán. Itt vált világossá számomra, hogy mennyire elszokott a szervezetem a zsíros étrendtől, de végtére is ennek örültem, ez azt jelenti, hogy a szervezetem már nem is kívánja ezt. Amikor meg mégis, akkor benézek a Magyar Étterembe vagy a Palacsintázóba :))

- Az áruházakban igen elterjedt a 'self checkout' rendszer, vagyis az automata pénztárak. Aki még nem látott ilyet: röviden annyit takar, hogy nem kell sorbanállni és a szalagra tenni a cuccaid, hanem odamész az egyik önkiszolgáló masinához, saját magad lehúzod a termékek vonalkódjait, végül pedig fizethetsz, kp-val vagy bankkártyával. A legelején idegenkedtem tőle, de aztán mikor elkezdtem használni nagyon megszerettem ezt a fajta 'kicsekkolási' módot, gyors, egyszerű, ahogy huzogatod le a dolgaidat már teheted is őket a szatyorba, és nem kell hülyén érezned magad, ha éppen aprópénzzel akarsz fizetni, arról már nem is beszélve, hogy nem kell elviselni az időként búval bélelt pénztárosok hangulatkitöréseit.  Saját magad elintézed szépen, ennyivel is önállóbb vagy...azt hiszem lassan kezdek áttérni a pozitív dolgokra.:)

- Tetszik az, hogyha bemegyek a boltba, postára, bankba stb akkor mindenki hangosan és érthetően, valamint barátságosan köszön, a legtöbben még azt is hozzáteszik, hogy "How are you-hogy vagy?' Igen, én is tudom, hogy ez itt már berögzült az emberek fejébe és mindennapi szokásaikba, tisztában vagyok vele, hogy ha mekérdezik hogy vagyok, a válasz nem igazán érdekli őket és csak udvariasságnak szánják ezt a kérdést DE!! Legalább veszik a fáradtságot, és úgy csinálnak mintha érdekelné őket! Szerintem ez ezerszer jobb annál, mintha meg sem kérdeznék, mintha nem is köszönnének és totális mértékben leszarnának. Az is mindennapos, hogy az emberek rádmolyognak az utcán, a boltban akár ismeretlenül is. Tudom, hogy ezt sokan fake-nek, műkedvességnek tartják, elismerem, hogy van ebben valami igazuk, de még mindig azt mondom: jobb az, ha úgy csinálnak mintha kedvesek lennének minthogy, nyíltan tojnak a fejemre.

- Hogyha Londonban járok a turistalátványosságok körül, de nem csak ott, hanem tulajdonképpen bárhol ha eltvédek és leszólítok valakit, mindig mindenki szívesen segít a tájékozódásban, eligazodásban. Volt már olyan (London külvárosában) hogy a főutcán pár pillanatra megálltam egy utcanévtábla után kutatni, és egyszerre ketten jöttek oda, hogy segíthetnek-e :)

- Imádom az emberek életfelfogását, itt nincs idegeskedés, stesszelés. Ez az életszínvonalnak is betudható, idekint ugyanis nem kell az embereknek azon idegeskedni, hogy miből fieztik ki a számláikat, hogy holnap tudnak-e ételt venni valamint iskoláztatni a gyerekeiket. Mondanom sem kell, hogy Magyarországon talán ez a legfőbb probléma, ezért van az, hogy az emberek ott komorabbak mert ezek az alapdolgok miatt kell nyugtalankodniuk és sajnos az emberek jórésze egyik napról a másikra él. Nem csoda sajnos, hogy Magyarország ezért marad el annyira hangulatban és életfelfogásban a nyugati országoktól. Én csak remélni tudom, hogy egyszer (lehetőleg még a közeljövőben) megoldódik az "ott vagyunk ahol a part szakad" helyzet az országban, és a Magyarországon maradt emberek is megtapasztalhatják ezt a fajta stresszmetességet és nyugalmas életet, ami idekint van.

- Idekint mindenki sportol. A kicsi gyerekektől elkezdve az idős nyugdíjasokig mindenki. A gyerekek általában egyszerre több sportot is űznek, és nem ám csak a játszás kedvéért, hanem a szülők és az edzők is nagyon odafigyelnek arra, hogy kihozzák a gyerekekből a lehető legtöbbet a sportok és mozgás terén. Néha hajlamosak átesni a ló túloldalára, pl nem értem ha egy gyerek versenyszerűen focizik és napi 3 órát gyakorol akkor minek ráerőltetni mégegy vagy akár több sportot, bár amondó vagyok, hogy ez még mindig jobb annál, mintha nem foglalkoznának a sporttal. A dolgozó emberek is nyomják a workout-ot, minden második ember gym-be, uszodába jár, ha este 8kor fejezik be a melót akkor este 8 után még simán felöltik a sport-hacukát és 'mennek gyúrni'. A hosztapám pl minden hétvégén focizni jár, még akkor is, ha éppen aznap esett haza Japánból vagy Amerikából.  Rendkívül elterjedt a golf, a tenisz és a szabadban végezhető sportok, legyen szó télről-nyárról.

- A dohányzás nem annyira elterjedt mint pl Magyarországon. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyeltalán nem dohányoznak, de ez inkább a fiatalabb korosztályra jellemző (sajnos) ők is leginkább a bulik előtt/alatt csinálják. Akiknek viszont gyereke van, a többség rendkívül odafigyel arra, hogy a gyerek ne dohányfüstös környezetben nőjön fel. Eddig egy hosztcsaládomban sem voltak dohányosok, bár az előző és a mostani családomban is mesélték, hogy régebben dohányoztak, ámde mikor befejezték a college-et illetve megszületett a gyermekük felhagytak eme gusztustalan szokással, amiért szintén pirospont jár. Személy szerint nem is mennék olyan családhoz lakni ahol bagóznak (mivel jómagam dohányfüstös környezetben nőttem fel-mondanom sem kell, hogy még a szagától is rosszul vagyok).

- Az angolok a gyereknevelésben hatalmas hiányosságokkal küszködnek. Itt a gyerek akarata az elsődleges, az ő szavuk a szent és a szüleik úgy bánnak velük, mintha körülöttük forogna a világ. Az általam már sokszor emlegetett "nyúl viszi a puskát" nevelési elv érvényesül, azaz a gyerek osztja ki a szüleit és nem fordítva, valamint a szülők kb úgy ugrálnak, ahogy a csemetéik fütyülnek. Itt is érvényes persze, hogy a kivétel erősíti a szabályt!

- Nevelési elvek, mint olyanok nem igen léteznek, helyette viszont azt gondolják a szülők, hogyha mindenféle sz*rral elhalmozzák a gyerekeket - a legújabb játékoktól elkezdve a modern kütyükig - akkor ezzel kvázi megvásárolhatják a gyerekek szeretetét, és azok jobban fognak hozzájuk kötődni. Valamiért azt hiszik az emberek, hogy ettől lesznek jó szülők, hogy fűt-fát megvesznek, mert így a gyerek semmiben nem szenved hiányt..végülis nem..csak törődésben és odafigyelésben..de be is fogom a csuszalesőmet, mert akármennyire is helytelenítem az itteni nevelést az a helyzet, hogy még mindig ők élnek jobban és messzemenően magas az életszínvonal, tehát valamit csak jól csinálnak..

- A rádióban/zenetévé-ben csakis angol nyelvű zene szól, angol és amerikai előadókkal. Nem rémlik, hogy valaha is hallottam volna külföldi számokat és előadóművészeket idekint..
- Az ügyintézés itt is ugyanolyan körülményes tud lenni, mint Magyarországon vagy Kelet-Európa többi részén. Azért az írom, hogy tud, mert én már találkoztam nagyon flottul és pillanatok alatt lezajló ügyintézéssel, de sajnos az ellenkezőjével is. Amikor NI-number interjún voltam, ott vált számomra világossá, hogy nem csak engem és még egy pár embert, hanem kb 50 emberként hívtak oda ugyanarra az időpontra, az irodába belépve kisebb fajta káosszal találtam szemben magam, az ügyintézők nem voltak túlzottan kedvesek és az NI numbert végül meg sem kaptam (azóta is értetlenül állok a dolog előtt.) Amikor bankszámlát mentem nyitni 4 bankból 4 utasított el, amikor tavaly elveszett a személyi igazolványom kb egy hónapig hívogattam a nagykövetséget mire felvették a telefont, és amiatt is a nyakukra kellett járjak, hogy az útlevél elkészülte után azt a jó helyre postázzák stb..Egyszóval néha itt is balkáni állapotok uralkodnak, ami az ügyintézést és a hivatalos ügyeket illeti, nade nem panaszkodom, ez végülis szinte minden országban így van, ha akarsz valamit akkor 'meg kell vívni a harcod'.

- Ha már az ügyintésést boncolgatom, kikerülhetetlen, hogyha telefonon keresztül bonyolítasz valamit, akár banki ügyeket, akár a nagykövetséggel van valami dolgod, mindenhol automatákba fogsz boltani, ezeknek az utasításait pedig sokszor nagyon nehéz követni, főleg akkor, ha még új vagy itt és hozzá sem szoktál a nyelvhez. Aztán ha végre valahára emberhez kapcsolnak, rengeteg ügyfélszolgálatos indiai, így az akcentusuk miatt csakugyan nehéz őket megérteni (számomra még élőben is, nemhogy telefonon keresztül). Távol álljon tőlem a rasszizmus, szó nincs erről, de nem lehet figyelmen kívül hagyni.

- Itt teljesen normális az, hogy az emberek ingáznak, hogy akár vidékről, 2 vagy több órára lévő falvakból és városokból Londonba járnak dolgozni. Tudom, hogy Magyarországon is megszokott az ingázás, de ott inkább elterjedtebb, hogy az emberek a nekik otthont adó városban keresnek munkát, idekint viszont az embereknek nem probléma, ha 5-6 körül befejezik a munkát, de csak 8 után érnek haza. Elvégre a gyerekre vigyáz az aupair, főzni nem főznek (vagy azt is az aupair) és nekik csak annyi a dolguk, hogy gym-be menjenek esténként.

- Télen, ha hó esik egyből vagy 10 hókotró takarítja az utakat, de az emberek a saját házuk elől lusták elhányni a havat. Sem tavaly, sem idén nem volt túl sok hó, hálistennek, mert azon az egy héten, mikor volt, komolyan mondom, hogy sokszor félve léptem ki a házból, és arra vártam, hogy mikor fogom kitörni a lábam a járdákon, amibe az emberek beletaposák a havat, így az tükörjéggé tömörödött...

- Az ablaktisztítás idekint csak mint mesterség létezik. Értem ezalatt azt, hogy az emberek nem tisztíják a saját házaik ablakát belülről, (elvétve találkoztam csak ilyennel), vannak viszont hivatásos ablakmosók, akik x időközönként kijönnek a házadhoz és kívülről lecsutakolnak minden ablakot.

- A legtöbb családnak, háztartásnak van aupair-e/nanny-je, /házvezetőnője/ vasalónője, tehát valamilyen fajta extra segítsége, mert ahogyan ők mondják, el sem tudják képzelni, hogy egy dolgozó szülő képes legyen mindezeket egymaga elvégezni. Voltam olyan családnál interjún, ahol a nő engem aupairnek vett volna fel, de emellett volt már egy külön dadusuk, külön házvezetőnőjük, külön vasalónőjük valamint kertészük. El nem tudom képzelni, hogy mi a jóisten lett volna a feladatom náluk, lehet, hogy megfogtam volna az Isten lábát és a világon semmit nem kellett volna csinálnom és még fizettek is volna érte. Ha nem lett volna  baromi unszimpatikus a nő az interjún lehet el is vállaltam volna, nade azt gondolom igaz az a mondás, hogy aki aupairt fogad a gyerekei mellé, ott már "baj" van, és ha náluk ennyi alkalmazott volt az nekem azt súgja, hogy ők a kisujjukat sem mozdítják a saját otthonukban, és ebből az életformából én kösz, de nem kérek.

- Ha aupair vagy egy családban akkor ne lepődj meg, hogy a "ranglétrán" te csak a háziállatok után következel. Ezt én tapasztalatam az előző családomban is, és a mostaniban is kapok ebből rengeteget.  A mostani családomban pl a kutya minden éjjel az előszobába van csukva, mondván, a garázs túl hideg neki, és hiába kértem szépen a szülőket, hogy tegyék mégiscsak a garázsba mert egyszerűen nem tudok aludni (ami által kimerült és ingerlékeny vagyok)- mégsem tették. Vagy egy másik példa: két hete a hosztanyám véletlenül bezárt engem a házba (a külső zárat csak kívülről lehet kinyitni). Nem viccelek, de legalább 20-szor hívtam fel a nőt és egyszer sem vette fel, nekem meg programom volt időre, stb..Ma viszont, mikor a kutya gyógyszerével kapcsolatban sms-eztem a nőnek egyből jött is az "életmentő" válasz.

- Itt teljesen megszokott az, hogy a családok évente 2-3szor járnak nyaralni külföldre. A legtöbben Spanyolországot célozzák meg, de a tehetősebbek körében nem ritkák a távolabbi úticélok, pl Fokváros, Florida, Los Angeles, Mexico vagy akár Új-Zéland. Én akkor ültem először repülőn amikor ide kijöttem -20 éves voltam- az itteni gyerekeket viszont pici baba koruk óta hurcolásszák szerte Európában vagy a Világban. A mostani hosztfiam pl 15 hónapos volt mikor először repült, de az előző hosztcsaládom mikor Fokvárosba ment evidens volt, hogy a 3 hónapos csecsemőt is vitték magukkal, mert mért ne? Itt nem nagy szám az, ha megjártad már Disneyland-et, vagy évente többször mész a trópusokra nyaralni.

Így első körben ennyi jutott eszembe, amit ki lehetne emelni Anglia furcsaságai, illetve a mi életszemléletünkhöz képest nem hétköznapi, szokatlan dolgai közül. Ha eszembe jut még valami - és tutira eszembe fog - akkor frissítem még a bejegyzést, szóval tessék nyugottan visszanézni a jövőben erre a posztra.:) Amint azt láthatjátok, minden éremnek, így Angliának is két oldala van, rengeteg pozitív és negatívabb tapasztalatomat leírtam itt, de azt gondolom ez rendjén is van így, nem lehet minden csupa habos meg babos, akárhová megy az ember mindehol lesznek olyan dolgok, amiket imádni fog és olyasmik, amiket kevésbé. Ha az összeképet nézem, akkor viszont számomra mindenképpen pozitív irányba billen a mérleg nyelve Angliával kapcsolatban, mint írtam, imádom az itteni életfelfogást, az emberek figyelmességét, hogy törekednek az egészséges életmódra és, hogy mindig vidámak. Rengeteg újat mutatott nekem ez az ország, és bár két éve vagyok itt, de azt gondolom, hogy ez mégcsak a jéghegy csúcsa, lesz még rengeteg új tapasztalat és akármerre járok az országban, mindig egy-egy új arcát fogom felfedezni. Az új pedig izgalmas! :)

Gyógyulok, alvás-problémák és hajegyenesítés

Kezdem, ahol múltkor abbahagytam. A dokinéni csak nagyon nehezen egyezett bele, hogy antibiotikumot adjon, sőt mi több, abban a tudatban volt, hogy nem is fogom még kiváltani, de persze kiváltottam. Még csak 2 napja szedem, de azt kell mondjam jelentős javulást érzek már most, lázam nincs és a vesefájdalmam is a felére csökkent. Nem értem, hogy itt sok doki miért tiltakozik kézzel-lábbal az antibiotikum ellen, az oké, hogy egy sima influenzára nem írják fel, de ha vese-és tüdőpanaszokkal megyek oda, akkor kicsit furi, hogy könyörögnöm kell. Ami viszont zavar, hogy csak 5 napra elegendő tablettát kaptam (és ezért sem fizettem keveset) és az köztudott, hogy az antibiotikum-kúrát nem szerencsés megszakítani még akkor sem, ha a tünetek már elmúltak. Én eddig mindig 7 napra kaptam és most attól parázok, hogy beszedem az 5 napi adagot ami esetleg nem lesz elég és visszaesek. Sokat számítana az a 2 plusz nap szerintem. De no panic, 2 barátom is mondta, hogy nekik van ilyen gyógyszerük, amit én szedek (amoxicillin-még otthon íratták maguknak szükség esetére) szóval adnak, ha szükségem lenne rá.

Más téma: már hónapok óta, sőt mióta ideköltöztem észrevettem, hogy nagyon kényelmetlen az ágyam. Ne értsétek félre, nem vagyok finnyás és nem várok én semmi luxust.  Szóval az van, hogy az ágyam vaskeretes (ki volt képes ilyet egyeltalán feltalálni :) és elég réginek nézem. Ebben persze lehet, hogy nincs igazam, de a barátaim, akik voltak már nálam szintén így látták. Ezzel még gond nem is lenne, de ez az ágy baromi hangos, akárhányszor fordulok mindig nyikorog, de olyan hangosan, hogy van, hogy erre ébredek fel éjszaka, ami roppant zavaró. Nem csak nyikorog, de mozog az egész keret úgy, ahogy van. A matrac nem annyira rossz, bár abban is hallom néha a rugókat, de ettől eltekintve arra azt mondom, hogy okés. A nyikorgás viszont olyan dolog, amivel ki lehet kergetni a világból, olykor fel is ébredek rá, mivel sajnos én ilyen vagyok, hogy minden zajra felébredek. Próbáltam már a füldugót is, sőt hétvégente mindig azzal a fülemben alszom (mivel a gyerek hajnaltól ordítozik), de hétköznap nem tudom használni, mert ha a fülemben van, akkor nem hallom meg az ébresztőórát. (Viaszalapú füldugót használok és ez olyan jól szuperál, hogy tényleg semmilyen zajt nem enged át, még az ébresztőórát sem.)  Arról meg nem is beszélve, hogy fáj a fülem a füldugótól, így az a 2 nap amikor használom a hétvégén pont elég terhelés a fülemnek.  Szóval a füldugós megoldás kizárva, mert kötve hiszem, hogy a szülők örülnének neki, ha emiatt aludnék el és késnék a munkából reggelente.
Mostanáig nem szóltam a szülőknek az ágyamról, mert nem akartam, hogy azt higgyék reklamálok vagy finnyáskodom, de már eltelt 4 és fél hónap, úgy gondolom ez a probléma már nem tűr halasztást. Tegnap este lecaplattam miközben a szülők tv-ztek, majd miután megbeszéltük az aznapi dolgokat én bedobtam az ágy-témát.  Nagyon udvariasan és kedvesen elmondtam nekik a gondjaimat az ággyal kapcsolatban, annyit mondtam mindössze, hogy nagyon nyikorog és néha erre ébredek fel éjszaka, semmi olyasmit nem mondtam, hogy "vegyetek már egy új ágyat". Ennek ellenére anyuka első mondata az volt, hogy "az a helyzet, hogy nem fogunk új ágyat venni abba a szobába". /Kösz.../ Megmondom őszintén itt egy picit inamba is szállt a bátorságom, hogy rögtön in medias rész "be lettem oltva", hogy nem kapok új ágyat. Aztán anyuka folytatta, mondta, hogy szerinte az ágyam nagyon is szuper, és ők ketten anno évekig aludtak rajta (lehet, hogy pont ez a baj-de én már nem mertem mondani semmit.)  Azt javasolta nézzem meg a csavarokat hátha meglazultak és ha igen akkor húzzam meg őket. Jelentem; megtörtént, tegnap este szorosra húztam az összes csavart, de az ágyam továbbra is nyikorog.  A matracra annyit mondott, hogy fordítsam meg. Oké, meg fogom, holnap úgyis ágyneműt mosok.
Jah, hehe, az ágyneműmről csak annyit, hogy van egy fekete takaróhuzatom egy nagy világos folttal tarkítva, szóval valszeg már ki lett hipózva, viszont a párnák egy másik szettből származnak, így azok fehér színűek és a lepedő szintén egy harmadik helyről származik. Tényleg nem luxusra vágyom de ez egy kicsit maszek. Nem értem, becsődölnének anyagilag, ha  vennének 2 db rendes szettet és azokat váltogatnám? Oké, én sem csődőlnék be ha vennék egyet a saját szakállamra, nade úgy gondolom, hogy ez abszolút nem az én feladatom, elvégre itt teljes ellátás illet meg, arról már nem is szólva, hogyha majd költözködöm, akkor így is elég sok cuccom lesz és az ágynemű lenne a legutolsó dolog, amit cipelni akarnék. Meg tényleg, ez a család dolga. Oké, hogy "csak" egy aupair vagyok, de az aupairnek is kijárnak a normál körülmények, a normális ágynemű..

Vissztérve az ágyhoz: szóval a csavarok meghúzása eddig nem segített, de ma elhúztam az ágyat a faltól és mégegyszer alaposan megszorítottam a csavarokat, tehát kíváncsian várom az éjszakát (kipróbáltam persze, de az mégis más mikor rajta alszok.) A keret is mozog, szóval azt meg szorosan neki toltam a falnak, erre is kíváncsi leszek. Mindenesetre ilyen fogadtatásra azért nem számítottam anyukától. Van mégegy probléma a szobával, mégpedig a szekrénysor, ez viszont ránézésre is régi, de nem is ez a baj, mint mondtam nem igénylem a pompát, a gond az, hogy ez a szekrénysor mozog. Egy forgalmas út mellett lakunk és minden alkalommal mikor egy nagy kocsi halad el a ház mellett beleremeg a szekrénysor és hangos, tul.képpen nyikorog, bár nem úgy és nem olyan hangosan, mint az ágyam, de elég zavaró (éjjel nappal megy ez is természetesen). Szóval őszintén szólva nem komálom a szobámat. Aupair vagyok, nem pedig cseléd, a pihentető alvás kényelmes ággyal nekem is kijár. Asztalom az nincs (jó, tudom,hogy sok aupairnek nincs-helytelenítem is) még mikor interjúra jöttem ígérték, hogy lesz, aztán mikor ideköltöztem közölték, hogy nem találják az asztal lábait a garázsban (állítólag eltüzelték őket-WTF?) de azt mondták ne aggódjak, majd intéznek valamit nekem. Azóta is intézik, tehát asztalom még nincs.

Ha már ennyire belemrültem az alvás-téma kivesézésébe van mégegy zavaró tényező, mégpedig a kutya. A kutya éjszakára be van csukva a garázsba, ami összeköttetésben áll a házzal, méghozzá azért van bezárva, hogy ne pisiljen össze-vissza, nade mivel ez nagyon nincs a kutyus ínyére így rengetegszer kapirgálja a garázsajtót, nyüsszög stb. Mondanom sem kell, hogy nem egyszer ébredtem már fel erre. A szülők nem hallják, mert ők a legfelső szinten alszanak, de én a kutya feletti emeleten vagyok és hozzám felhallatszik a zaj. Gáz vagy sem, de nem egyszer volt már, hogy akár hajnal egykor írtam sms-t az anyukának, hogy a kutya kapargatja az ajtót. Ilyenkor vagy ő vagy apuka lemegy egy kicsit a kutyához. De hosszútávon ez sem oldja meg a problémát. Tehát vagy az ágyam nyikorgására vagy a kutya éjjeli magánakciójára ébredek fel sokszor (heti min. 1-2-szer) és így az a nagy helyzet, hogy az egyébként nagyon is jó hosztcsaládomra, akik mindenben kedvesek, segítőkészek, jó a fizum, kevés a munka  stb rányomja a bélyegét.

De ettől eltekintve minden továbbra is príma, a gyerek suliban végre ettől a héttől kezdve van iskola utáni foglalkozás, szóval csak 4-kor kell érte mennem. Tegnap a napközbeni üresjáratban ( 7 óra szabadidőm van :) találkoztam Majával a városban egy mekire meg starbucks-ra. Mikor mentünk az utcán nagy meglepetésünkre leszólított minket 2 csaj, méghozzá azzal a kéréssel/kérdéssel, hogy ők tanulók a közeli fodrásszalonban és ma van a vizsgájuk, és a Maja haját 10 fontért befestenék/vagy melíroznák az enyémet pedig ingyen levágnák. Hozzátették, hogy ne aggódjunk profi hajszobrászok figyelnék őket, szóval a végeredmény nem hagyna kívánnivalót maga után. Nagyon meglepődtünk, hisz ilyennel még nem találkoztunk, hogy csak úgy random az utcán potom pénzért hajfestést és ingyen hajvágást kínálnak, de mivel időszűkében voltunk, a hajfestéshez pedig min. egy óra kell így visszautasítottuk. Nekem hajvágást ajánlottak, de nem éltem vele, mert ezt még nem is említettem itt a blogban, de január végén megyek keratinos hajegyenesítésre (brazilian blowdry) amihez hajvágás is jár. Borzalmas hajam van, se nem göndör se nem egyenes, és nagyon szálas, főleg hajmosás után nem tudok mit kezdeni vele. Még karácsony előtt találtam egy dealt (ajánlatot) a neten, 70 fontért lehetett venni hajegyenesítést vágással együtt (a normális ára ennek a kezelésnek min.150-200 font.) Szóval jó üzletet csináltam, és már alig várom, hogy menjek. Az előző hosztanyám a szerelmese volt ennek a kezelésnek, 3-4 havonta ment és mindig szögegyenes volt a haja, esőben-szélben, pont mint a Taft reklámban :D. Kíváncsian várom a végeredményt, de eddig mindenhol és mindenkitől csak jót hallottam róla szóval bizakodom. A lényege az, hogy a hajegyenesítő kezelés után a hajam 3-4 hónapig egyenes marad, nem kell vasalni valamint nem lesz szálas, és az egyenesség megmarad bármiféle időjárási körülmények között. Elég jónak hangzik. Ha sikeres lesz és tényleg beváltja a hozzáfűzött reményeket, akkor a jövőben mindig meg fogom csináltani, össze fogom spórolni rá a pénzt, mert amúgy ki nem állom a hajamat :D (ki nem ?:)

Ennyi meg egy bambi mára:)

Elfoglalt aupair-Pluszmunka, palacsintázó, előző családom meglátogatása és sok más

Rengeteg mindenről tudnék most regélni, mert mozgalmas hetem/hétvégém volt, szóval bele is vágok, kezdem mindjárt ott, ahol legutóbb abbahagytam.

Az előző bejegyzésben kifejtettem mennyire sikerült felhúznia a gyereknek és a kis barátjának, aki itt volt szerdán, amikor is trollkodtak, miközben én telefonáltam. Miután megírtam szerda este a bejegyzést egyből le is mentem anyukához, hogy megbeszéljem vele a történteket illetve, hogy tudassam vele, hogy a gyereknek szerintem az a baja, hogy hiányolja  a szüleit és ez magyarázza az időnkénti szemtelen viselkedést.
Az anyuka első körben nem győzött elnézést kérni, amiért a gyerekek miatt nem tudtam nyugiban telefonálni. Aztán kifejtette, hogy e tekintetben mindig is probléma volt a gyerekkel, hogy nem képes megvárni míg mások rá figyelnek, közbeszól amikor mások beszélnek, telefonálnak, illetve bármit csinálnak. Mondta anyuka, hogy a gyerek tanárai is észrevették ezt, de a gyerek egyre jobban fejlődik, többször felteszi a kezét,  nem szól közbe. Abban maradtunk tehát, hogy beszélni fog a gyerekkel ezekről és arról, hogy ne zavarjon másokat főleg ha azok telefonálnak vagy valami fontos ügyet intéznek. Ha már így belemerültünk a témába elmondtam anyukának azt is, hogy szerintem az utóbbi időben a gyerek nagyon keveset látja őket, és az időnkénti rossz viselkedésnek ehhez szerény véleményem szerint nagyon is sok köze van. Egy picit féltem ugyan ezt elmondani, mert nem akartam pofátlan lenni, nem akartam, hogy anyuka azt gondolja, hogy én bele akarok szólni az ő gyereknevelési módszereikbe, de leginkább attól tartottam, hogy anyuka ezt úgy fogja majd fel, hogy én arra utalok, hogy túl sokat kell dolgoznom és ez nekem nem tetszik (abszolút szó nincs ilyesmiről részemről.) De szerencsére anyukával lehet beszélni, nem értett félre, mondta, hogy most neki és a faternak is rengeteg munkája van és ez még így is lesz a következő néhány hétben, de nagyon köszöni, hogy szóltam, és azt is hozzátette, hogy tudja, hogy nekik is jobban be kell kapcsolódni a gyereknevelésbe (még jó hogy!) és a karácsonyi őrültek háza után a dolgok változni fognak.  A beszélgetésünk közben többször is megköszönte az észrevételeimet és hangot adott annak, hogy ez neki mennyire jól esik, hogy merek beszélni vele a problémákról és nem csak hallgatok mint süket disznó a búzában.

Viszont van valami, ami nagyon -nagyon szúrja a szemem az angol szülőkkel kapcsolatban: anyuka a beszélgetésünk alatt megjegyezte, hogy tudja, hogy az ő gyereke nem egy angyal de higgyem el, hogy vannak nála 10-szer rosszabb gyerekek is, és akkor példákat hozott, hogy az ilyen-olyan barátnőinek a gyerekei miket szoktak néha csinálni. És ez nem csak a jelenlegi hosztanyám sajátossága, eddig 3 hosztcsaládom volt, és mindegyik hosztanyám szájából elhangoztak a fenti kijelentések. Az előző két családban is voltak néha a gyerekekkel gondok és mikor beszéltem erről a szülőkkel, akkor minden alkalommal ugyanezeket mondták. Ez nekem két dolgot sugall, egyrészt azt, hogy a szülők ezzel takaróznak, hogy "jajj dehát a más gyereke még ennél is százszor rosszabb" másrészt meg amikor ilyeneket mondanak az nekem kicsit olyan érzés, mintha örülnöm kellene, hogy az én hosztgyerekeim csak ennnyire rosszak és másoké meg sokkal rosszabb. Harmadrészt meg, ha én szülő lennék akkor pont lesz*rnám, hogy másnak a gyereke hogyan viselkedik, az még nem mentség a rosszaságra, hogy másoknál még durvább a helyzet és ettől én még nem leszek előrébb,a probléma nem lesz megoldva. Kíváncsi vagyok hány aupair-nek mondta már ezt a hosztcsaládja, nekem 3-ból 3 ezt hozza fel kifogásnak és lefogadom, hogy mindenki hallott már ilyet a hosztszülei szájából.

Mindenesetre a beszélgetést pozitívan zártuk, anyuka másnap beszélt a kisfiúval, aki azóta kb 10szer jobban viselkedik és sokkal nyugisabb a vele töltött idő. Apuka hazajött csütörtökön az én legnagyobb örömömre, mert így nem nekem kell este 10ig virrasztanom amíg anyuka hazaér és ágybatenni a gyereket, ezeket apus csinálja és mivel ő nagy hatással van a gyerekre így sokkal jobban is viselkedik.

***

Pénteken mentem először takarítani az új helyre, a fiatal házaspárhoz. A reggeli forgalomban egy óra az odaút busszal, a visszaút is szintén majdnem egy óra, a házban pedig 3,5 órát kell takarítanom, tehát azt csináltam, hogy miután elvittem a gyereket reggel suliba, egyből a buszmegállóba mentem, odaértem a házba, takarítottam, majd mire hazaestem már fél 3 volt, arra volt időm, hogy kettőt pislogjak és már mehettem a gyerekért a suliba. Maga a takarítás gyerekjáték, mert az a ház bár 4 szintes de nagyon tiszta, kb 5 szem port kellett letörölnöm és 2 vízkőfoltot lesúrolnom a fürdőből, porszívózás, felmosás, tehát semmi nehézség. Én nem is igazán értem minek nekik takarítónő, mert már mielőtt elkezdtem takarítani akkora tisztaság volt, hogy enni lehetett volna  a padlóról pedig van macskájuk is (akit amúgy észre sem vettem volna, ha a nő nem közli, hogy van, mert sem szőr sem ürülék nem volt sehol.) Imádom azt a házat, nagyon szép és tök jó volt úgy mászkálni, hogy nem azt kell néznem mikor lépek kutyapisibe.(...) A takarítás maga nekem nem fárasztó mert az előző hosztcsaládomban a 30 órámból kb 23 takarítás volt szóval megszoktam, hozzászoktam és hogy is mondjam rááltt a kezem és az agyam arra, hogy is lehet minél gyorsabban és hatékonyabban kitakarítani. A nő bármelyik pillanatban szülhet és mondta, hogy januártól bébiszittelni is fogok kelleni ami király, mert a babák nem dumálnak vissza, max akkor sírnak ha éhesek és nagyon cukik, a több pénzbevételről már nem is beszélve.:) Tejesen üdén és frissen hagytam el a házukat 3, 5 óra takarítás után, viszont a hazafelé út jól felhergelt, mert annyi fakezű balféket még nem láttam az utakon, lépésben haladt a forgalom és féltem, hogy nem érek vissza a gyerekért a suliba, de ez nem következett be.


Pénteken délután röppent volna ide az unokatesóm egy hosszúhétvégre, viszont valami zűr volt a Ferihegy (aka Liszt Ferenc) reptéren, és aznapra az összes járatot törölték.  Másnapra, szombatra kapott jegyet, ám mikor délelőtt kiment a reptérre közölték vele, hogy bocsi, de elfogyott az összes jegy (ilyenkor mindenki rárepül a jegyekre) és csak az este 8as gépre kapott helyet.
Biztosan mindenki hallott a ferihegyi sátortáborról, vagyis, hogy a fapados társaságok nem a repülőtéren, hanem a kifutópályán !! (ami állítólag tilos is) húztak fel pár sátrat (nesze neked 21. század), hogy abban várakozzanak a felszálló utasok a gépek indulásáig. Szerintük ez max 15 perc és senkinek nem fog ártani. Szerintem meg ha késnek a gépek, akkor a 15 percből könnyen lehet egy-másfél óra (vagy több) és ebben a hidegben egy gyengébb immunrendszerű ember bármikor összeszedhet egy tüdőgyuszit, a gyerekekről, a kisbabákról és terhes nőkről nem is beszélve. Az érintett légitársaságok szerint ez bevett szokás (aha, hol??).
Erről bővebben itt olvashattok:

http://index.hu/belfold/2012/11/06/sorsatorbol_indulnak_a_fapados_utasok/


Tehát az uncsim mondta, hogy nekik is jóval többet kellett várakozniuk, mint 15 perc, és ráadásul Pesten most hideg van, hó esik így ez nem feltétlen tesz jót az utasoknak, nade üdv a 21. századi légiközlekedésben! Lassan a fapados egyet fog jelenteni azzal, hogy a gépeken fából eszkábált ülések lesznek és BKV  ellenőrökre emlékeztető alakok járnak körbe és kérik a jegyeket.


Szombaton Lucával ebédet beszéltünk meg, és hol máshol költhettük volna ezt el, mindtsem a magyar palacsintázóban. Megint jópár új emberrel ismerkedtem össze, Istvánnal és Zolival, Luca haverjaival és egy lánnyal Zsanettel, aki most csak egy hétre látogatott ide Angliába, hogy munkát és szállást keressen és janurában költözik ki. A menü pedig harcsapaprikás volt túrós csuszával, kinder tojásos palalcsinta, turmix és házipálinka. A hangulat pedig mondanom sem kell, hogy isteni. A Télapó is jött, megleptem a többieket egy-egy Mikulás csokival (csokinyalókával) és Maoam-mal, amit kiskoromban én is imádtam (és azóta is.:), mindenki nagyon örült neki. 

Az ebéd végén (már majdnem sötét volt odakint) elsétáltunk a Winter Wonderlandra. Luca még a hét közepén megígérte, hogy felül velem a Power Towerre, de aznap meghátrált és egész délután azt hajtogatta, hogy nem ő nem ül fel, ha a fene fenét eszik akkor sem. Én meg győködtem, hogy de, felül, mert megígérte, meg különben is, nem lehet kihagyni, nagyon-nagy élmény. Úton a W. W.-re már kb győzködő-háborút játszottunk, ő arról biztosított, hogy nem fog felmerészkedni, én pedig azt ismételgettem, hogy de igen.  Mikor odaértünk, Luca megállapította, hogy szerinte a torony magasabb, mint múltkor (hogyisne?:D) és legszívesebben sarkon fordult volna, de addig szövegeltem (ebben jó vagyok muhaha) míg megvettük a jegyeket és beálltunk a sorba. Persze a sorból is 5ször ki akart állni, de nem engedélyezek én ilyeneket, így kivártuk, míg ránk kerül a sor és felültünk.  Lucának az volt a legnagyobb félelme, hogy a fémből készült biztonsági öv ki fog nyílni menet közben (mert egy picit mozognak, de csak azért, hogy a termetesebb emberek is fel tudjanak ülni). Az öveinket bekapcsolták, majd megindultunk felfelé. Szegény Luca nagyon parált, a csaj vagy 10szer megkérdezte, hogy "de nem fog kinyílni?" :DD Mondom, nem, nem fog, szuperbiztos, ha atombomba robban ez akkor se nyílik ki, de szegényt nem nyugtattam meg. Már sötétben ültünk, de a szemét nem merte kinyitni csak 10 másodpercre, realizálta, hogy qrva magasan vagyunk és inkább visszacsukta  a menet hátralévő részére. Én multkor kicsit paráztam, ezúttal viszont egyeltalán nem, inkább élveztem a kilátást. Sötétben a legjobb a Power Tower, látni a kivilágított felhőkarcolókat, a London Eyet és a Winter Wonderlandot egészben felülről, hát mit mondjak, odefentről jól látszott, hogy egy tűt nem lehetett volna ledobni a tömegben.  Aztán zuhantunk egy párat, majd vége is lett, Luca nagyon büszke volt magára de esküdözött, hogy többet nem veszem rá semmi hasonlóra (fair enough:D) majd jutalomként adtam neki egy doboz csokit.:))

Ezután én még kipróbáltam egy új hintát (nekem új, még sosem ültem) de Luca ezt már csak a biztos talajról csodálta.:)  Ez a hinta tulajdonképpen csak hintázik jobbra-balra, nem megy fejjel lefelé bár nagyon magas és gyors, a gyomrom itt a levegőben maradt miközben zuhantunk. Nem volt félelmetes, nem akkora szám, mint a Power Tower vagy a legnagyobb kedvencem az Air, de azért érdemes kipróbálni, mert az adrenalin szintet ez is felprögeti.

Videó pedig itt van eme ride-ról:

Ezután a menet után Lucával elsétáltunk az Oxford street-ig majd különváltunk. Én alapozóvásárlási szándékkal bevettem magam az ottani tömegbe, persze tudtam, hogy kismillióan lesznek. Vettem sült gesztenyét az utcai árustól majd egyre bejebb mentem az Oxford streeten, de alig telt el 5 perc és már azon erőlködtem, hogy is fogok kijutni ebből a bazi nagy tömegből. Az alapozó sem érdekelt, csak ki akartam jutni az ottani őrültek házából, de ennyi balfék, hülyén közlekedő embert ritkán látok esküszöm. Tökölnek előttem, nem tudják merre van az előre, beszambáznak elém a bőröndjeikkel, vagy a babakocsijukat tolják a sarkamra. Nem is értem mi a jó fészkes fenének viszi valami magával oda a gyerekét. Egy csecsemő ebből semmit nem élvez hanem épp ellenkezőleg, és azt ne mondja nekem senki, hogy néhány ember nem tud összebeszélni, hogy valaki más vigyázzon a gyerekre míg anyuci vásárol.:S Agybaj.

Mivel mint azt már említettem, az unokatesóm csak szombat esti gépre kapott jegyet, ami azt jelentette, hogy csak hajnal 1 körül érkezett meg Borehamwoodba, ahol reni lakik (és ahol én is laktam egy évig) így Renivel azt beszéltük meg, hogy este találkozzunk a hotelben és csapjunk egy nagy csajos dumapartit amíg az uncsim megérkezik. Renivel csak este 8-ra volt megbeszélve a találka, így én egy hirtelen ötlettől vezérelve gondoltam egyet és 6-kor felhívtam a volt hosztanyámat, hogy éppen feléjük járok, és tudom, hogy jó későn szólok, de ha benne vannak akkor beugornék egy rövid csevejre. Az anyuka végig sem várta a mondandómat, lelkesen hadarta a telefonban, hogy "persze, gyere, gyere". Hallottam, ahogy a kislány a háttérben felsikított örömében.:)) Most biztos azt gondoljátok, hogy mi a rákfenének mentem vissza hozzájuk, amikor nem voltam velük tól jóban és rengetegszer panaszkodtam rájuk itt is, de az emlékek idővel megszépülnek, jó napokat is töltöttünk azért együtt, és nem vagyok haragrató ember. Arról nem is beszélve, hogy mennyire hiányzott nekem az én pici drága egyetlen Toto kutyám, és a kislányt is jó lett volna újra látni. A volt hostanyám 6 hónapos terhes volt a következő gyermekével mikor én eljöttem tőlük, és október végén megszületett a második kislányuk, akit én eddig még nem láttam (de néha-néha sms-ezünk a volt hosztmamesszal így tudtam róla)  szóval őt is mindenképp szerettem volna megkukkantani, így nagyon boldog voltam, mikor a vonaton ülve az anyuka igent mondott arra, hogy menjek.

Én nagyon szerettem az előző lakhelyemet, a kisvárost ahol laktam és mikor kerestem a következő családomat végig abban reménykedtem, hogy ott találom majd új családot (ami végül nem így lett, sőt jó messze onnan). Mikor szombat este leszálltam a vonatról egyből bevillant a sok emlék, hogy egy évig hány(száz)szor szálltam le itt a vonatról, hogy mennyire szerettem ebbe a csendes, tiszta és hihetetlenül nyugodt kisvárosomba hazajönni. Csukott szemmel eltalálnék bárhova, ismerem az összes boltot és az ott dolgozókat is, egyszerűen úgy éreztem, hogy otthon vagyok, és annyira jó volt, hogy megint ott lehetek,hogy arra nincsenek szavak. (E tekintetben kicsit szentimentális tudok lenni-tán már észrevettétek.:D)
Mivel hirtelen jött ötlet volt a látogatás így ajándékot nem hoztam nekik, de útban a házuk felé a kislánynak vettem egy kis csokit.:)Mikor mentem fel a dombon felfelé ahol laknak eszembe jutott, hogy hányszor másztam itt fel, volt, hogy 5-6 megrakott teszkós zacskóval (én csináltam a bevásárlást), vagy buliból reggel hazafelé, vagy éppen a kutyuval mennyit sétáltam arra. Mikor fordultam be az utcába az apuka épp akkor jött haza a munkából, átszaladtam a kocsija előtt majd mikor hátranéztem akkor láttam, hogy jéé ő az. Ő nem is tudta, hogy jövök szóval gondolom nézett egy nagyot, mikor majdnem elütött.:)) Aztán odaértem a házhoz, az apuka még szöszmötölt valamit a kocsijában, így csak intettem neki. Becsöngettem, a kutyulim ugatni kedzett  a kislány szaladt ajtót nyitni és egyből a nyakamba ugrott és ölelgetett jó hosszú ideig, és azt ismételgette, hogy mennyire hiányoztam neki. A kutya felugrált a lábamra, teljesen megőrült, nem hagyott egy perc nyugtot sem, annyira édes volt, hogy arra nincsenek szavak. Megismert, nem látott 3 hónapja, de megismert, és még mindig ugyanúgy imád, és én is őt. Felvettem és kb 5 percen keresztül csak ölelgettem, ő nyalogatott, majdnem sírtam. Már írtam korábban, hogy a kutyát jobban szerettem, mint a család összes tagját együttvéve, és a kutyu hozzám kötődött a legjobban, és szerintem ez még mindig így van, az egy óra alatt amíg ott voltam végig körülöttem ugrált, nyalogatott, nyakamba ugrott, még akkor sem tágított mellőlem amikor bejött a házba az apuka vagy mikor hazajött a jelenlegi aupair-ük. Ennek a kutyusnak mindig is én leszek az igazi gazdája, merthát én voltam vele kölyök korától fogva egy éven át minden egyes nap, mindenre én tanítottam és mindent én csináltam körülötte, nem csoda ha annyira összenőttünk, mint a sziámi ikrek.:)) Imádom, és elmondhatatlanul örülök, hogy újra láthattam.

Reunion

A kisbaba nagyon aranyos, lány.:) A kisasszonyommal játszottunk egy társasjátékot, majd a szülőkkel beszélgettünk, megjegyezték, hogy jól nézek ki, kérdezték mi mindent csinálok, nagyon közvetlenek voltak, annyira, mint a velük töltött évem alatt még szinte sosem. Nagyon örültem, hogy náluk vagyok és abszolút otthon éreztem magam. Később hazajött a jelenlegi aupair, és mondta, hogy elvinné a Toto-t sétálni. Mivel nekem amúgy is indulnom kellett volna, így felajánlottam, hogy megyek vele és félútig elkísérem őket, így legalább sétáltathatom is egy kicsit a kutyusomat.  (Ő az én kutyám és kész :)) Mikor elbúcsúztam a kislány vagy ötször elmondta, hogy nagyon szeret és a szülők is biztosítottak róla, hogyha megint feléjük járok akkor nyugodtan ugorjak be.:) Jó volt őket is újra látni, és a házat is ami egy évig az otthonom volt. Mikor az aupair-rel elindultunk kutyát sétáltani akkor egyszerre léptünk ki az ajtón, de a lány előre ment én viszont még az ajtóban maradtam búcsúzkodni, és képzeljétek, a Toto kutyám nem ment a lány után hanem megvárt engem ott az ajtóban.:)) Annyira meghatódtam, mondtam már, hogy a kutyák nem felejtenek és ők a leghűségesebb állatok a Földön, és ez már számomra sokadjára, szombat este is bebizonyosodott. Kb 8 percig sétáltunk együtt az új aupair-rel és a kutyuval, faggattam őt, hogy tetszik-e neki a családnál (nem véletlenül akartam vele ketteseben maradni, a szülők előtt mégsem kérdezhettem ilyeneket :D) de azt mondta, hogy ő nagyon élvezi és nagyon kedvesek vele, imádja ő is a kislányt és a kutyát. Nagyjából ugyanazt kell csinálnia, mint anno nekem, csak neki baba körüli teeendői is vannak. Eztán elbúcsúztunk, megölelgettem-puszilgattam a Totot és elindultam Renihez a hotelba.


A hotelben kb 3 órát voltam, útközben felvettem a mekiből egy kis harapnivalót majd hatalmas dumapartiba kezdtünk, mert már pár hete nem láttuk egymást. Nagyon jól esett ez a csajos este, rengeteg mindenről beszéltünk, mókáztunk, ettünk-ittunk, tehát nagyon jól éreztem magam.

 

Este 11-kor indultam haza, megdöntöttem a saját rekordomat ami a gyaloglást illeti, mert a hoteltől, ami kint volt a fenében busszal is kb 18 percre a vasútállomástól, nekem csak 20 percbe telt elgyalogolni a vasútig, így még simán elértem az utolsó vonatot majd London belvárosában az utolsó metrót.  Mire hazaestem már hajnal 1 is elmúlt. London legészakibb részéből a délibe ilyen sokáig tart eljutni.  Itthon még kockultam kicsit és 2 körül Zzz.

Ma reggel már 9 után fent voltam (wtf?:)). Karácsonyi ajándékokat vásárlogattam, már majdnem mindenkinek megvan, hogy mit adok, jee:) Délután a helyi svéd lánnyal ebédeltem, dumaparti, dumaparti, az angol tudásom mindig nagyon hálás az ilyen eseményeknek.

Következő héten szerdán megyek takarítani (money, money, money), mert a gyerek csütörtökön délben végez a suliban és ebben az évben nem is megy többet, tehát a pénteket vele töltöm takarítás helyett. Jó dolga van nem? Én is el tudtam volna anno viselni ennyi szünetet. :)

Mára vége mert látom jó hosszúra nyúltam.:)

Majdnem tűzvész, az aupair és a háziállatok

 

Hát, tegnap este úgy döntöttem bolognai spagettit főzök, ám mivel anyuka még nem volt itthon 7-kor sem (új munkahelye van és még most illeszkedik be) így gondoltam , hogy bekapcsolom a gyereknek a tv-t a konyhában, odahozta a játékait én meg békésen nekiálltam főzni. Tök idilli volt, a gyerek minden gond nélkül megette a vacsiját, csendben eljátszott a tv előtt én pedig nekiálltam az étel elkészítésének. Olyan béna lábasunk van viszont, hogy a füle is fémből van, nincs rajta semmi hőálló anyag így gondoltam konyharuhával fogom meg, amíg kevergetem a hozzávalókat.  A gond abból adódott, hogy a gyerek egy pillanatra kiment a konyhából majd valamit hozott és kérte, hogy nézzem meg. Így tettem, és ez a 2 másodperc pont elég is volt arra, hogy a rongy hozzáérjen a max-ra feltekert gázhoz és lángra kapjon. Már lángolhatott egy pár másodpercig mire észrevettem, mivel mikor megláttam mi történt, akkor már a rongy szinte egész felülete lángokban állt, épp csak az a pici része nem ahol fogtam, de az ujjaimon már éreztem a lángok perzselését. Még szerencse, hogy amúgy nem vagyok pánikolós, gyorsan kapcsoltam, elviharoztam a ronggyal a csapig, és ráengedtem hideg vizet, néhány másodperc alatt el is múlt a krízis. Hadd ne mondjam mennyire voltam megijedve, mivel ha még néhány másodpercig nem veszem észre, hogy kigyulladt a rongy (ami félig a kezemben, félig a konyhapulton volt) akkor a pultot is megkapta volna amit egy kicsit nehezebb lett volna eloltani és utána kimagyarázni. Ráadásul a gyerek is otthon volt velem, akiért én felelek, ilyen helyzetben magasról lesz@rom a konyhát meg a pultot de bele sem akartam gondolni mi lett volna ha nagyobb baj lett volna. De hálistennek nem lett, a rongyot eloltottam, volt egy pici füstszag de simán kiszellőzött pár perc alatt. A gyerek észre sem vette,(mert mikor kigyulladt a rongy ő pont akkor ment vissza a nappaliba így ő nem volt veszélyben) el volt foglalva a játékaival, én pedig gyorsan kukáztam az megpörkölődött mosogatórongyot. Néhány perccel később remegő kézzel ugyan folytattam a főzést. Ennyit tehát a tegnap esti "kalandomról". A kaja amúgy finom lett és anyuka nem győzte dícsérni. (A tűzről nem szóltam, de amiről nem tud az nem fáj neki.)


Evezzünk más vizekre, a napokban sokat gondolkoztam a háziállat témáról, mert az aupair-nek ha belegondolunk, egyeltalán nem mindegy, hogy van-e állat a háznál vagy sem, kell-e heti plusz x órákat takarítani/bosszankodni avagy sem, tehát ezt a "házziállat kérdést" fogom most egy kicsit boncolgatni.

Főleg azoknak, akik még most készülnek aupairkedni, biztosan fontos szempont, hogy van e háziállata a fogadócsaládnak. (Aki meg már volt aupair, biztosra veszem, hogy megvan a véleménye róla.)
Nekem 3-ból 3 hosztcsaládomnak volt háziállata, így teljes biztossággal kijelenthetem, hogy aupair-ként szívás, ha állat van a háznál. (Ezt mondom úgy, hogy ORIÁSI állatbarát vagyok.) Tehát ha elfogadtok tőlem egy tanácsot, nagyívben kerüljétek el a háziállatos családokat.
Mielőtt belemegyek a téma alaposabb kivesézésébe előrebocsájtom, hogy otthon Magyarországon nekem is van 2 kutyám, rajtuk kívül volt már papagájom és höcsögöm valamint halaim, szóval nem vagyok háziállat-ellenes, minden állatomat imádtam/imádom és az egyik kutyám bent él a házban és soha semmi gond nem volt vele.

Viszont idekint Angliában mások az állattartási szokások, mások az emberek és az állatokhoz való viszonyulásuk (lustábbak az a helyzet.) Magyaroszágon a legtöbb család vagy a kertben tartja a kutyákat/macskákat, vagy pedig be vannak tanítva szobatisztaságra.

Szorizgatás következik.

A legelső családomnak volt 2 macskája és 2 hörcsöge. A hörcsögök a fürdőben laktak egy ketrecben, így azon kívül, hogy bűzlöttek, mint a gödény (már bocsánat) nem sok vizet zavartak. A gyerekek etették őket, néha kiengedték őket a ketrecükből és beletették őket a kádba (nem volt benne víz), hogy ott futkossanak. Ezek a kis cukiságok (azon kívül, hogy haraptak) nekem nem okoztak sok bosszúságot, csak akkor mikor takarítottam a kádat és benne figyelt egy kis hörcsögürülék.  (Mindenki a zuhanykabinban zuhanyzott minden nap, így lehetséges, hogy a kádban maradt a trutyi, mivel az hörcsögfuttatáson kívül nem igen volt használva.)

A macskák közül az egyiket még odaérkezésem hetén elültötte egy autó (R.I.P.). A másik már 23!!! éves volt, öregebb mint én, az anyukának már időtlen idők óta megvolt, és persze imádta, ahogy a gyerekek is. Bár a macska szobatiszta volt és nagyon aranyos (nekem semmi bajom a macskákkal) de a szőre mindenütt ott volt, nem egyszer mentem le reggel a konyhában arra, hogy macskahányás fogadott, és a cica minden étkezésnél velünk evett, frankón az asztalnál. Komolyan! Egyszer pl mikor a családdal reggeliztünk a macska is ott kavart az étkezőasztalon (ez mindig így volt), de ezen a reggelen telt be a pohár, mivel a dög belenyalakodott a műzlimbe. Ekkor megfogtam a macskát és letettem a földre. A nagyobb gyerek rögtön rámszólt, hogy ne csináljam ezt, mert a macskának meg van engedve. Majdnem lementem hídba. A macska továbbá a csapból itta a vizet, nem volt hajlandó sehonnan máshonnan, bemászott a csapba és meg kellett nyitni neki a vizet. A "mutatvány" maga aranyos volt, de mikor elképzeltem, hogy oda tesszük be  mosogatásra váró edényeket, amikből később eszünk, hát picit gyomorforgató volt. Az is mindennapos volt, hogy a macska segített az anyukának elkészíteni az ételt, beledugta a bajszát a salátába meg amit ért, a szülők persze visszanyomták a macskát, ha ezt észrevették, de akkor is bizarr az egész.
A szőrre azt mondom, hogy oké, az ellen nem lehet védekezni, van és kész, mégha időnként a házba rókázik a macska hát egye fene az is előfordul, de ilyet én biztos nem hagynék hosszútávon, hogy az asztalon/pulton mászkáljon, és velünk egyen stb.

Csak, hogy eltudjátok képzelni a látványt:))

Szóval ennyire nagyok a szemléletbeli különbségek Kelet-és Nyugat-Európa között. Ok, biztos Magyarországon is van ilyen, de én idekint akárkivel beszélek, aki macskás családnál van, hasonlókról panaszkodnak.
A szegény macska már meghalt, nem is csoda, hisz 23 éves volt, mindenféle egészségi bajjal. Sajnáltam mikor meghalt, mert a fent említettek bár egy picit fusztrálóak voltak, túl nagy bosszúságot nem okoztak és egyébként meg szerettem a kis vén szőrmódot.  Az anyuka valósággal összetört, amit meg is értek, mivel a macska neki régebb óta megvolt, mint a gyerekei.



R.I.P. te lustaság, mert amúgy imádtalak


 

Ennyit a macskákról, nagyon édes állatkák, messziről én is szeretem őket, de aki kijön aupairkedni és lesz macska a családjában, számíthat rá, hogy lehet meg kell vele osztania a reggelijét és hasonlók.

Én nagyon nagy kutyabarát vagyok, szerintem ők a legértelmesebb és leghűségesebb állatok a Földön. Nekem is van 2, egy dalmata, ő a kertben él és egy shi-tzu, ő a házban.

Amikor elköltöztem a második családomhoz, ők azért választottak engem, mert akkor terveztek kutyát venni (ajándékba a kislány 6. szülinapjára), de nekik még sosem volt, így kellett nekik valaki, akinek nagy tapasztalata van a kutyatartással. A nőnek elég volt csak megmutatnia a telóján a képet a leenedő kutyájukról, amikor interjún voltam náluk, és én egyből bezsongtam, nagyon édes kistestű, fehér színű kutyus és reménykedtem benne, hogy engem fognak választani, és ez így is lett.

Aki régóta olvas láthatott már jópár képet az előző családom kutyájáról, kistestű, hófehér, tipukusan az a kutya akiket a reklámokban szoktak mutogatni, az ára is megvolt, 800 fontért vásárolták a szülők és ebben még nincs benne sem az ágya, sem kajája, semmi, csak maga a kutya. 
Amikor hazahozták a kutyát hamar világossá vált számomra, hogy nem csak besegítenem kell a kutya körül, de én leszek az, aki "felneveli" ezt a kutyát, ergo betanítja, takarít utána, fürdeti, stb. Természetesen ettől függetlenül a kutyát imádtam, nagyon-nagyon értelmes egy kis lény, ő volt a legjobb barátom a családban, a kutyától annyi szeretetet kaptam, amennyit a család 3 tagjától együttvéve sem. Voltak azzal a családdal nehezebb napjaim is, és sokszor csak az tartotta bennem a lelket, hogy ott van a Toto kutya, akit imádok, komolyan mondom sokszor csakis miatta nem váltottam családot. Tudom, furcsának tűnhet ez a szöveg, de velem ott egy évig senki sem törtődött, érzelmileg nagyon elhanyagolt engem a család, de a kutyus mindig hűséges volt. Nagyon igaz a mondás hogy a kutya az egyetlen lény, aki jobban szeret téged, mint te saját magadat.  Én sosem fogom kétségbevonni azt, hogy a kutya a leghűségesebb állat ezután az egy év után, amit azzal a családdal töltöttem.





Ki ne lenne oda érte?!:))

Leges-leges-legeslegjobb<3

Tehát emíltettem, hogy a kutya teljeskörű gondozásáért én voltam a felelős, ezt én nem bántam, mert nagyon imádtam őt, szívesebben fürdettem meg a Totot, mint mondjuk főztem a családnak vacsorát, de ettől függetlenül szerintem a család feladata lett volna mindaz, amit én csináltam, elvégre övék a kutya. Én ott voltam a kutyával 1 évet, ezalatt hozzám nőtt, mivel én voltam vele minden álló nap egész nap, plusz sétálni én vittem minden nap, etettem, fürdettem stb, és aztán egy év után el kellett válnom tőle. Ez szerintem a kutyának sem tett jót, nagyon is érző lények és kötődnek. Nem tudom, hogy hogyan viselkedett a távozásom utáni első pár napban, de bármit tennék rá, hogy nem evett rendesen, "depis" volt és megviselte. Én nem bánom, hogy mindent én csináltam körülötte, mivel imádtam és ez nekem nem volt fáradtság, de szerintem a család belegondolhatott volna abba, hogy ez a kutyának sem tesz jót, hogy ennyire kötődik, mert egyszer el kell válnunk.

Egyszóval jobban be kellett volna segíteniük a kutya körüli teendőkbe.  Igen, annak ellenére, hogy én mint aupair kellett volna, hoyg mindössze besegítsek, ennek ellenére én voltam az, aki MINDENT elvégzett a kutya körül és szerintem ez messzemenően túlmegy az aupair feladatkörén. Sok gusztustalan dolgot is meg kellett csinálom, amikkel kapcsolatban tényleg azt éreztem, hogy túlmegy minden határon. Pl a kertben lévő kis kukába gyüjtöttük a kutyasz@rt, a kis zacskókat amikkel felszedtük a kutyakakit, és azt bizony nekem kellett kiüríteni amikor megtelt. Hadd ne mondjam mennyire ocsmány büdös gusztustalan -én nem is találok megfelelő jelzőt ide- volt, elcipelni azt a nagykukáig, és kiborítani (tele volt esővízzel is, így tul.képp szaros lé volt ), miután ezt elvégeztem temrészetesen azonnal bevágtam a rajtam lévő cuccokat a mosógépbe és hajmosással egybekötött zuhanyt vettem. Undorító. Ami mégundorítóbb, hogy ezt a család elvárta.  Szerencsére csak néhány havonta telt meg a szemetes, talán 3x ha kiürítettem az egy év alatt, szóval nem volt ez egy gyakori mutatvány, de olyankor szívesebben borítottam volna be a trutyit mondjuk a szülők szobájába.  (Ne kérdezzétek, hogy akkor mért nem hagytam ott őket, mint mondtam 3szor ha megcsináltam ezt egy évben,  és én nem vagyok az az ide-oda ugrálós fajta, aki egyből vált ha nehézsége akad, meg a költözéssel, új családtalálással járó hercehurca miatt nem érte volna meg, és ott volt a kutya akit imádtam. Ennyi.)

Aztán a család minden tagja reggel 7-kor kelt, viszont a kezdeti időkben mikor a kutyu még nem volt szobatiszta, nekem már 3/4 7-kor fent kellett lennem és ezt kapjátok ki, a szükők szobájából kellett kivinnem a kutyát (mivel náluk aludt) akik akkor még aludtak, tehát őket egyeltalán nem zavarta, hogy én ott kavarok a hálószobájukban a kutyára "vadászva" amíg ők alsznak. Kész, kabaré, hihetelten, az utolsó dolog amit én akarnék az az, hogy egy vadidegen (mert az aupair az vadidegen) a szobámba jöjjön hajnalban miközben én a férjemmel hálok,  tán éppen meztelnül de mint mondtam, ebben az országban teljesen mások a szokások, mások az emberek, az, ami nekem abszurd,  másnak például meg sem kottyan. Erről hálisten leszoktak az első 2-3 hónap után, bár én úgy voltam vele, hogy nekem mindegy, nem az én fenekemet bámulja egy vadidegen,(amúgy sosem láttam semmit, mert sötét volt, nade értitek az elvet) ha őket nem zavarta én minek akadékoskodjak, nade tény, hogy nagyon megörültem, mikor ez megváltozott. 

Minden hétköznap én vittem sétálni, egy kistestű kutyáról van szó, akiknek szeritnem fél óra is elég, de elvárták, hogy napi egy órát sétáltassam. Ezt mondjuk nem tartottam be, kint voltam vele 25-30 percig, de ennyi, ezzel is túl lett lépve a munkaóráim száma, de ezt mondjuk én nem számítottam bele mert nagyon szívesen vittem a kutyust egyébként. Persze volt, hogy elvittem jó hosszú sétákra de nem minden nap. Amikor esőre állt az idő, sokszor úgy döntöttem hogy inkább nem viszem ki mert fehér a kutya és minden kosz/sár meglátszik rajta, ám nem egy ilyen alkalommal szedte le anyuka majdnem a fejemet, hogy mit képzelek, hogy szegény kutya a házban szenved (de ő nem vitte ki.)

Én tanítottam be a kutyut a szobatisztaságra, teljesen egyedül, ezért mondjuk büszke vagyok magamra mert elég hamar megtanulta a rendet a kisöreg, és én tanítottam be neki a parancsszavakat pl ül, fekszik, pacsi stb.

Eleinte fürdették, majd később azt is rámsózták, ez már tényleg a no comment kategória.
Egyszóval azon túl, hogy náluk én vezettem a teljes háztartást, a kutya teljeskörű gondozása is az én feladatom volt, holott szerintem nem kellett volna hogy az legyen, max szívességszerűen kellett volna ezekre néha megkérnijük. (Az etetés és a napi fél óra séta az, ami elvárható egy aupairtől ha háziáállatról van szó de semmi több.)  Ettől függetlenül, hogy ez sokszor fárasztó volt, én szívesen csináltam ezeket, mert tényleg a kutya volt az egyetlen lény abban a családban, aki engem is "emberszámba" vett (hehe, de furán hangzik ez így), tényleg rengeteg szeretetet kaptam tőle, sokszor aludt velem, én tanítottam be minden tudományára és büszke vagyok rá, hogy olyan okos kis kutya, mint amilyen. Borzasztóan hiányzik, tul. képp abból a családból nekem más nem is hiányzik,(persze a kislány is egy kicsit) de a kutya a legjobban, azért bármit megadnék, hogy újra elvihessem sétálni, vagy akármi, még a fürdetést is bevállalnám. Amiket leírtam nem panasznak szántam, imádtam a kutyát és a vele való foglalkozást és nem másítanék meg semmit az évből amit náluk töltöttem, nekem nem volt fáradtság a kutyával foglalkozni, viszont a családnak is jobban közre kellett volna működnie és nem engem minősít, hogy a család mit várt el tőlem.

De ez szerintem teljesen egyértelmű, hogy amit ők tőlem elvártak messzemenően meghaladja az aupair "hatáskörét", és ne higgyétek, hogy az én esetem egyedi, rengeteg aupair-nek ismerem a törénetét, valakiét személyesen is, vannak akiket csak fórumokról /blogokból, de mindenki, akiknél kutya /macska van panaszkodnak arra, hogy folyvást takarítani kell a kutyaszőrt (vagy éppen sz@rt), hogy minden reggel ugatásra ébrednek és még hétvégén is nekik kell korán reggel sétálni vinni az ebeket, szóval az egy dolog,ha te szereted a kutyákat, én is rajongok értük, de sokan kihasználják ezt, vagy csak kihasználják simán az aupairt és a gyerekek és a háztartás mellett még a házikedvenceket is a fiatal lányokra sózzák.


 A jelenlegi családomban is van egy kutya, egy 11 éves, szintén kistestű kutyuli.  A mostani családom viszont szöges ellentétje az előzőnek. Az előző elvárta, hogy MINDENT én csináljak a kutya körül, a mostani viszont csak annyit kér, hogy reggel/este etessem meg, és engedjem ki a kertbe napjában párszor, de semmi több. Szóval nem használnak ki, nem kell órákra sétálni vinnem, sem fürdetnem, sem összeszedni amit potyogtat szóval semmi egyéb. Azt gondolom, hogy a családom nagyon korrekt, hogy ezt így betartja és nem sózzák rám a kutya gondozását.
Bár ez jól hangzik, viszont az a baj, hogy ez a kutya már 11 éves, és 11 év alatt nem tanították meg őt a szobatisztaságra. Sajnos gyakran a házba pisil, nincs rendszeresen fürdetve, emiatt megvan a bukéja.Van, hogy reggelizek/vacsizok, a kutyu ott kavar körültöttem és frankón elmegy az étvágyam a szagától. A kutya maga aranyos, és én tudom, hogy nem ő tehet arról, hogy 11 éven keresztül nem tanították meg szobatisztaságra. Higgyétek el, baromi zavaró tud lenni az, hogy egyfolytában úgy kell mászkálnom a házban, hogy azt kell néznem nem-e lépek kutyapisibe, én nem ehhez szoktam hozzá.  Gondoltam rá, hogy ezt a kutyut is "kiképzem" , mint ahogy Toto-t is kiképeztem, hogy szobatiszta legyen, nade már 11 éves, kutyaévben 77, szóval nem pesszimizmusként mondom, hanem csak reálisan, hogy őt már hiába próbálnám bármire tanítani, öreg szegényem. A Toto-t szívesen ölelgettem, velem aludt az ágyamban, de ezt a kutyát nem nagyon szoktam fogdosni mert tényleg van egy bukéja, mivel csak pár havonta megy el kutyafodrászhoz, aki megfürdeti /levágja a szőrét. Amúgy egy békés aranyos jószág, szeretem mert édes és ragaszkodó, megsimogatom, játszom vele de ennyi, sajnos hozzá annyira nem tudok kötődni mint a Toto-hoz, de megintcsak hangsúlyozom, erről nem a kutya tehet, hogy nem lett megtanítva a fontosabb dolgokra.

Egy rövid megjegyzés a farmon élő családokról: a legtöbb ilyen család beleírja már az aupairwolrd-profiljába és hirdetéseibe is, hogy olyan aupairt várnak, aki ért a lovakhoz, háztáji állatokhoz pl malacokhoz, ergo náluk frankón lehetne lótrágyát lapátolni heti 70-80 fontért. Ezt nem így szó szerint írják természetesen, de vigyázzatok ha farmra mentek, mert nagyon szép helyek (főleg az angliai farmok) de sokan elvárják, hogy nem csak a gyerekek körében de az istállókban  is besegíts. Ha valakinek ez nem probléma akkor jó, de ez azért nem az aupair feladta valljuk be.

Szóval összegzésként a háziállat témához: az a helyzet, hogy a legtöbb aupair, akit én ismerek és akinek volt háziállat a családjában azt mondja, hogy rengeteg pluszmunkával járnak. Az egyik véglet az, hogy neked kell mindent elvégezni az állatok körül, a gusztustalan dolgoktól elkezdve mindent, mivel a családok jó része sajnos azt gondolja, hogy ezért vagy ott, erre jó példa az előző családom.  Persze megeshet, hogy nagyon megszereted a kutyát/állatot, mint ahogy én is megszerettem a Toto-t, és akkor ez nem lesz teher, de ha nem, akkor viszont ez igenis fárasztó tud lenni, hogy más háziállata után futkozol és takarítasz, holott nem is a tiéd és nem is a te feladtatod lenne. Van a másik véglet, aki nem vár el tőled szinte semmit a háziállatokkal kapcsolatban (pl a jelenlegi családom) de  ott sanszos, hogy ők sem csinálnak nagyon semmit pl nincs betanítva, és akkor meg a házban elszórtam található kutyapisi lesz a gond. De még így is azt mondom, hogy a mostani családom még a jobbik eset, mert a pisit feltakarítom, ha meglátom és ennyi,túlteszem magam rajta dehát gondolhatjátok, hogy nem felemelő.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincsenek a háziállatokat normálisan tartó családok, akik tényleg csak annyit várnak el, amennyi egy aupair-től elvárható,és ők is kiveszik a részüket de szerintem belőlük van kevesebb. Én tényleg nem bánom, hogy annyit kellett foglalkoznom Totoval, mint amennyit, de ha én még leszek aupair a mostani családom után bárhol is, akkor vagy olyan helyre megyek ahol nincs állat, vagy alaposan meggyőződöm a család állattartási szokásairól (bár ez úgyis csak lakva derül ki igazán). Mindenkinek azt tudom javasolni, még annak is aki nagy állatbarát, mert jómagam is az vagyok, hogy mérlegelje, hogy idekint teljesen mások az állattarátsi szokások, itt a ranglétrán az aupair a háziállat után jön, szóval a kedvencek fontosabbak lesznek mint te. Nem mondom, hogy ne menjetek háziállatos családokhoz, badarság lenne ilyet kijelenteni, mert én is az egy-két bosszúságtól eltekintve jól éreztem magam minden családomnál, de győződjetek meg róla, hogy nem ti lesztek az állatgondozók az adot helyen.




Meki, kutyus-trouble és hasonlók

Szijjasztok olvasók:))

Magyarországról olvasóknak most van hosszú hétvégéjük. Nekünk meg itt Angliában jövő héten lesz bibibí:)))) Nah jó, tehát megállapíthatjuk, hogy mindenki jól jár itt is-ott is:))
Szerda ótai történések következnek.  Csütörtökön nem volt semmi különös, belegondolok, alig volt valami tennivalóm, mert a vasalás nagy része már megvolt, tehát csak azt fejeztem be, meg ágyneműket cseréltem. Később még tankolni mentem a városba-chipset és energiaitalt az egészség nevében- aztán hipp-hopp el is telt a nap.
Nade pénteken fizettem a csüt.- henyélésért, ugyanis a kisasszonyom nem ment suliba.Igen. Megint. Mert fájt a torka és lázas volt. Én megértem, hogy így nem lehet suliba menni, tényleg. De mint olvashattátok a korábbi bejegyzéseimben, a kislánynak minden második héten(szó szerint) van valami baja. Az elmúlt hónapokban nem is nagyon emlékszem olyanra, hogy kihúzta volna 2 hétnél tovább, hogy ne betegedjen le-és maradjon itthon. Félreértés ne essék, nem vagyok szívtelen-ha beteg maradjon csak, annak nincs értelme, hogy még betegebb legyen. Amit ebből ki akarok hozni az az, hogy nem értem mért betegeskedik ennyit. Amúgy tényleg az, nem tetteni (dokinál is volt már nem egyszer, aki megmondta volna.) Már a második antibiotikum kúrájánál tart egy hónapon belül. Mondjuk ha itt tartunk, velem pontosan ugyanez van, mint vele. Kb egy hónapja, mikor a kislány egy hétig nem ment suliba mert beteg volt, én is pont akkor voltam megfázva, azelőtt egy hónappal is megvoltam, és kitaláljátok? Most is meg vagyok fázva. Ma kedztek jelentkezni a tünetek nálam, míg a kisasszony a hétvégén jobban lett, és ma már visszament suliba, antibiotikumával felszerelkezve persze.  Szóval a lényeg: baromira nem értem mi van itt?! Amikor én egyszer átesek egy náthán/betegségen, akkor utána hónapokig nem kapok el semmit, vagy fél évig. És most ez a mágfázás a harmadik az elmúlt 3 hónapban. Persze nekiálltam kúrálni magam, gyógytea, aszpirin. Jól leszek, múltkor is elmúlt 3 nap alatt. De akkor is: összesz*rom magam, hogy mindenki (legalábbis én meg a kislány) ennyit betegeskedünk. Nade mindegy: tavasz van, holnap már május, jön a jóidő és biztos elmúlik:))) Jah igen, anyuka is hasonló cipőben van, mint én, szval nagyjából az egész család...great.
Nade vissza péntekhez: kislány és én itthon, délelőtt megcsináltam a szokásos feladataimat, aztán délután a kisasszonnyal játszottunk, 4X egymás után vertem meg egy memóriajátékban:))) Erre fel ő utána 4X egymás után vert meg egy dobókockás társasjátékban:S:D Örömködött:) De eztán játszottunk még két memóriást, amiket szintén megnyertem. Anyuka már fél 4kor itthon volt, de mi még fél 5ig játszottunk, majd ők dokihoz mentek, én meg a városba mentem mekizni. Este mikor hazamegyek, olyan látvány fogadott, hogy azt hittem lemegyek hídba. Apuka és anyuka mekis kaját majszoltak. Nem akartam elhinni (ok, ez lehet másnak nem nagy szám, de én őket még gyorskaja közelében sem láttam soha és amúgy is az egészséges ételek nagy hívei). Akkorát néztem. Mondta apuka, hogy keresett engem a mekiben mikor ment a kajáért, hátha ott vagyok-kiderült, hogy éppcsak elkerültük egymást:))) A meki nyerős játékában aznap én nem nyertem semmit, de apuka nyert egy hot drink-et, és nekem adta:) Másnap be is váltottam egy kávéra.
Szobaton rubish weather volt, eső és hideg. De ez sem akadályozhatott meg egy kis shoppingban. A Sports Direct-ben beújítottam egy sálat, aztán következett a kihagyhatatlan meki:) Este bébiszitting.

Vasárnap reggel folytatódott a csúnya idő. A család délben lelépett valami szülinapi buliba, én meg olyan szépen elvegetáltam, zenét hallgattam, körmöt festettem, semmi különöset nem csináltam, de tök jól eltelt a fél délután a semmivel, meg jó hangulatom is volt. :))



Aztán délutánra csodák csodájára elállt az eső és kisütött a nap, szóval ez is zúztam mekibe (tudom,tudom:D) . A helyi mekiben több magyar lány is dolgozik, néha szoktam is velük beszélgetni, és pont mikor már mentem kifelé, az egyik lány aki éppen az ebédjét fogyasztotta, mondta, hogy a nyerős játékkal nyert egy sajtburgert, kérem-e? Ó, hát nem kellett kétszer kérdeznie:DD Nagyon rendes volt tőle, gyorsan be is váltottam a "nyereményemet", de nem ettem meg hanem hazavittem vacsira. Hazafelé bementem a kelet-európai boltba, jjól szemügyre vettem a kínálatot, van jópár magyar cuccuk, de ezúttal csak egy kinder tejszeletet vettem (már zsákmányoltam náluk májkrémet, savanyúságot meg hasonlókat néhány hete.)

Aztán mikor hazamentem, szörnyűséges látvány fogadott. Ugyanis a dárga, szöszmösös, cukker édes kis Toto kutya összekakálta a mosókonyhát (ide van mindig becsukva, ha elmegyünk, itt van a  vize, párnája stb, és nem is túl kicsi.) És nem elég, hogy a házban végezte a dolgát, de még bele is lépett, így maga a kutya tappancsa is sz*rcsimbókos volt. Hát, azt hittem kitérek a hitemből, gyorsan, nagyjából feltakarítottam a mosókonyhában, majd egyből megfogtam a kutyát, és betettem a kádba megfürdetni, amit persze nem nagyon like-olt:S Aztán a fürdőkád fertőtlenítése következett, majd kutyaszárítás. Utál szárítkozni, nem maradt egy helyben, elszalad, egy rémálom. Általában nem én fürdetem se nem szárítom,hanem apuka, de mikor ez történt, ők még nem voltak itthon, de a kutyát meg nem hagyhattam sz*rosan mászkálni a házban, így rám hárult a dicső feladat. Na szóval félig szárítottam meg, mert jobban nem engedte, de persze megszáradt magától. Aztán felmostam a teljes mosókonyhát, konyhát(mert itt szaladgált), majd a cipőm lefertőtlenítése következett, mivel mikor takarítottam fel a dogpoo-t, akkor ebben voltam, persze nem léptem bele, de mivel szét volt hordva a földön, így jobbnak láttam a cipőmet is lecsutakolni, mielőtt a szobába viszem. Meg amúgy is ráfért már egy tisztítás.:) Eztán meg elmentem fürdeni/hajat mosni, mert éreztem magamon a szagot(bár ez inkább csak az orromban volt, de hajmosás amúgy is esedékes volt.) Szóval kedves kis szörcsomóm csinált nekem cirka 2 órás feladatot, köszi:S:))))) Aztán mikor hazajöttek a szülők, el sem akarták hinni, mert ilyet már nagyon rég csinált, meg hálákodtak, amiért feltakarítottam.

Ma minden a megszokott volt, kisasszony suliba ment, én meg takarítottam délelőtt. Délután mexikói pizzát ebédeltem, majd elvittem a kis bajkeverőt sétálni, mert már egy hete nem volt a rossz idő miatt, de ma végre megint jó idő volt, rá is és rám is ránkfért a friss levegő.



Ma ennyire nem volt jó idő(csak majdnem) ez egy hónapja készült, erre szoktunk sétálni, a házunk mögött van ez kis erdő:)



Este már semmi dolgom nem volt, mert a kislány megvacsizva, fürdetve jött haza, csak fogat mosott meg könyvet olvasott az én felügyeletem alatt, aztán szabad vagyok azóta is.

Per pill apuka és a nagypapa a nappaliban, azaz 2 szinttel lejjebb focit néznek, és nem tudom kinek szurkolnak (öszintén azt sem, hogy ki játszik, mivel valahogy nem izgat a foci) de akármi is az állás nem örülnek neki, mert 2 szinttel feljebb is hallom ahogy elég mérgesen/idegesen nyilatkoznak, csapkodnak:))
Holnap társaságom lesz, illetve a játszószobában jönnek kicserélni a szekrénysort délután.


Szépséges hetet kívánok:))

Day of illness

Hello:)
A címből ki lehet találni, miről fog szólni a bejegyzés...betegség ütötte fel a fejét a ház táján.
Nálam már a hét elején elkezdődött, de ha ez nem lenne elég, a kisasszonyom tegnap este belázasodott, így ma nem ment suliba..
Nekem hétfő óta megfázásos tüneteim vannak plusz köhögés, tehát semmi extra, sima nátha elmúlik ugyebár..vagy mégsem? Ugyanis egy hónapon belül ez már a második ilyen eset, hogy meg vagyok fázva:S Napra pontosan egy hónapja voltam ugyanígy beteg és akkor nagyon durva köhögésem is volt, meg lázam is..általában ha én átesek egy betegségen, akkor miután az elmúlik én hónapokig, sőt fél évig nem kapok el semmit.Szóval nem értem, mi van most, hogy alig hogy elmúlt az előző, most itt van újra a betegség,  ugyanazokkal a tünetekkel:S
A kislány is ugyanígy, mint én, csak ő már másfél hónapja beteg..illetve beteg, kigyógyul, megint megbetegszik, megint kigyógyul..értitek ezt?:S:D Szerintem amúgy az van, hogy a leánnyal folyamatosan újrafertőzzük egymást...fergeteges.
Tehát, nurofen, undorító ízű, de annál hatásosabb gyógytea, halls cukorka, meg ami létezik azt bekapkodtam már..plusz sok gyümi. Ha nem lenne elég, hogy magamat kéne pesztrálnom, életre keltenem, hogy tudjam csinálni napi feladataimat, ma még a kisasszony is itthon maradt, így róla is én gondoskodtam. De el kell mondjam, tök sima napunk volt, sokkal jobb, mint amire számítottam(egy hónapja, szintén ilyen megfázás miatt itthon maradt egy napot, és eléggé nyögve-nyelős egy nap volt az, hisztivel, nyávogással stb.) De ma se egy hiszti, se egy nyaff, belült a tv elé, később a laptop elé, és tök jól elvolt magában. Amúgy amit nagyon bírok a gyerekben, hogy egyedül is jól lefoglalja magát, és nem ugráltat 5 percenként, hogy "most ezt csinálj, ezt nézd meg, stb". A TV és a laptop nem az én ötletem volt mielőtt azzal vádolnátok, kockát nevelek a gyerekből:DD, hanem a szülők mondták neki, szóval ámen:)De így nekem is könnyebb dolgom volt, mert míg ő kockult, én csinálhattam a dolgomat a házban. Aztán délután egykor megetettem magunkat, majd elmentem lezuhizni, majd fél 4kor be is futott anyuka, és onnantól én szabad voltam.:)
Embert varázsoltam magamból, és elmentem a főutcára. Jah, szerdán, a főutcán, 15 perce a házunktól találtam egy kelet-európai élelmiszer boltot, és van benne vagy 5 polc, csak magyar cuccal, plusz a hűtőkben van túró rudi, magyar kolbász, szalámi. Menyország:)) Szerdán vettem is egyből savanyúságot, májkrémet, pilóta kekszet meg joghurtot:) Ma visszamentem több pénzzel, és vettem még májkrémet, csokit, joghurtot, és vettem konzerves paprikáskrumplit és töltött paprikát. Még sosem ettem efféle konzerv kaját, biztos nem is lesz annyira finom, mint a házi készítésű, nade mégis csak magyar ízek:)) Már alig várom, hogy felbontsam őket, 10 hónapja nem ettem normális kaját:)
Aztán jött a szokásos pénteki meki:) Annyi változással, hogy a szokásos sült krumpli-csibeburger helyett ma csak sült krumplit ettem, mert Nagyböjt, péntek van, így ma nem eszem húst.
Este, kb fél 8 körül még elvittem egyet sétálni a kutyut, aki nagyon oda volt meg vissza, mint , aki nem sétált vagy egy hete, pedig tegnap is vittem:)Kis cukker.Újabban az a mániája, hogy esténként az ajtómon kaparászik, amíg be nem engedem a szobámba, ahol felkönyörgi magát az ágyamra, és ott alszik egy darabig (amíg ki nem teszem, mikor fürdeni megyek.) Alapjáraton a szülők szobájában(sőt ágyában LOL) alszik a kis drága. Szerda este 11kor hallom, hogy kaparászik az ajtómon. Kinyitom, beengedem, befekszik az ágyamba, és elalszik.  (Ez már nem az első, hogy velem aludt a kutyu). De a szülőknek nem szóltam, mert ők fenn voltak az ő emeletükön. Aztán kb 12 körül hallom, hogy apuka a folyosón szólítgatja a kutyát, közben mondja M-nek, hogy elveszett a kutya. Gyorsan kidugtam az orrom a szobából, és közöltem, hogy nem veszett el, hanem bocs, de ma nálam alszik.:))
Holnap Szent Patrik nap. Nagyon jó lenne megnézni valami felvonulást, ünnepséget, de sajnos, egyrészt Judit barátosném, akivel mindig lógok nem tud jönni (a hoszt családja viszi Doverbe, a mázlista:D) másrészt meg lehet jó lenne pihizni egy kicsit, hogy valamennyire elmúljon a betegség hétfőig.De meglátom, lehet semmi kedvem nem lesz itthon ülni, és akkor bebumlizok Londonba:))

Na, ennyi mára:)
A köv.bejegyzésben írok a családválasztás /és családváltás rejtelmeiről:)
Pápá

Az első host family-m

Tehát, mint azt már az előző bejegyzésben említettem, 2 hoszt családom volt eddig.
Jöjjön most az első familyről egy kis infó.

 Londontól 40 percre, egy kisvárosban laktak, de van benne minden,ami kell, és London és a tenger sincs messze, a hely számomra tökéletes volt. A szülők mindketten rendőrök voltak, Londonban dolgoztak, és 2 gyerek volt (6 éves lány, és 8 éves fiú.) Volt 2 macska is, de mindkét szerencsétlen kimúlt még az ott tartózkodásom alatt (de nem miattam LOL). A szülők már az első perctől kezdve hihetetlen jófejek és segítőkészek voltak (ha a mostaniak fele annyire lennének segítőkészek, mint az első családban a szülők, komolyan mondom, örömtáncot járnék-de róluk később.)Anyuka és a kislány jöttek elém a reptérre, otthon meleg vacsival fogadtak (ezt gondolom mindenki alapnak tartja-hát elmondom, nem az, a jelenlegi, mikor megérkeztem 3 óra út után, leléptek étterembe és nekem annyit sem mondtak, hogy fapapucs.)Nade vissza az első családhoz: szóval meleg vacsi, végig kérdezősködtek, agyon dícsérték (a szerintem gyatra) angolomat, a gyerekek már ez első este a nyakamban ugrátak stb.:)
 A feladatom náluk: reggeli school-run, vagyis reggeli, öltözés, mosdás, suliba összekészülődés, és elkísérni mindkét gyerkőcöt a suliba (ami fél óra séta volt.) Majd délelőtt kis házimunka (portörlés, konyhában elpakolni, fürdőtakarítás, ilyesmi, de max napi egy-két óra, pénteken több, de péntek 12-től szabad vltam, és kezdődött a hétvégém.) Aztán délután begyüjtöttem a kölyköket a sulibó, vittem őket teniszre, balettra, ide-oda, majd este otton vacsi,és amikor a szülők nem voltak otthon, akkor bedtime.
Tök könnyűnek hangzik nemigaz? Na, elmondom, hogy van egy rakás dolog, amit senki nem közöl az ember lányával, mikor au pairkedésre adja a fejét-szóval én már csak azért is leírom, hátha leeendő au pairek is olvasni fogják eme irományt, hogy mire kell figyelni. Tehát:
Sokan azt hiszik (én is azt hittem anno), hogy a 6 éven felüli korosztállyal könnyű, mert eljátszanak egymással, és neked (au pairnek) csak nézni kell őket, ahogy édesdeden szórakáznak. Na, aki ezt gondolja, az gyorsan felejtse el. A valóságban, (az én eslő családom gyerekei) egyfolytában verekedtek (bizony, a kislány is), wrestling-et(birkózás) utánzták a tv-ből, vagy 5 percenként az egyik megsértődött a másikra, amit egy (vagy több:D) pofonnal vezetett le. Azt gondolnád, hogy "jajj, hát verekszenek, majd anyuka meg apuka megnevelik őket", na ez nem így működik,ugyanis ha a te felügyelted alatt valamelyik gyereknek ebből baja lesz, te leszel a felelős. És mit mondjak, az oké, hogy egyszer-egyszer verekednek és te szétszeded őket, de hogy ezt napi 5X minimum-hát a hajadat fogod tépni csomóstul. Volt velem olyan is, nyári szünetben, mikor egész nap én vigyáztam rájuk,hogy budira sem tudtam elmenni. DE komolyan, bentem kló-ra, épp hogy letettem a fenekem a budira, és már hallottam, hogy az egyik üvölt, mert a másik megtépte (és előtte vagy 10x kértem őket, hogy legalább addig viselkedjenek, amíg a slozin vagyok.) Volt olyan is (szintén nyári szünet, ami ugye az au pairek rémálma, hát nem is csoda:D) hogy a kislány beverte a gerincét az asztal hegyes sarkába, mert a kiscsávó odavágta. Szerencsére nem lett nagyobb baja, de lehetett volna, és mivel én voltam a felnőtt a közelükben, így én lettem volna a felelős . Erről szóltam is anyukának, udvariasan megkértem, hogy legyen kedves valamit kezdeni ezzel, mert ez nekem iszonyat stresszes. Szerényen utalgattam rá, hogy azért nem mindig voltak a gyerekek angyalok, amikor velem voltak, és gondoljon bele az én helyzetembe, hogy én nem vagyok az anyjuk, rám nem halgatnak annyira, mint rájuk.
A gyerekek alapból nagyon szerették egymást, tehát nem voltak rossz testvérek, hanem csak hogyismondjam játékból püffölték egymást (ok, néha komolyan is, de többnyire játékból). Főleg akkor tudtak nagyon jó tesók lenni, amikor egymást fedezték, ha valami rosszat csináltak.:))) DE! Ezek a kis verekedések, itt egy lökdösődés-ott egy pofon odáig fajult, hogy nem egyszer történt meg, hogy az úton átmenve is lökdösték egymást-ugye ennek a kockázatát nem kell ismertetnem. Ekkor telt be nálam a pohár, és kertelés nélkül megmondtam anyukának, hogy ez így minden, csak nem könnyű, és ő is gondoljon bele, hogy mi baja lehet így a gyerekeinek-,persze anyuka mellettem állt és elővette mindkettőt- akik ezután az eset után egy hétig utáltak LOL-, de aztán valamennyire csökkent a verekedéseik száma. Jah, az utcán meg úgy mentünk, hogy egyik az egyik felemen a másik meg a másikon-ez nem tetszett a drágáknak, de végül csak elfogadták:)))
 Ezek ellenére nagyon szerettem őket, és ők is engem, tehát nem azt mondom, hogy megutáltam volna őket, vagy bármi ilyesmi, de tény, hogy ezt, amit itt ecseteltem a verekedéssel kapcsolatban, hogy ez a korosztály bizony nem mindig játszik szépen, ezt mindenki mérlegelje, hogy képes -e kontrolláni az ilyen helyzeteket, és biztonságan tartani a gyerekeket-vagy sem.Mert amikor te vagy a kölykökkel és valalmi törtánik, az a te felelősséged lesz-mégha nem is a te hibád akkor is. Én, mikor a második családom után kutattam (az indokról később) , akkor szisztematikusan csak az egy gyerekes családokra vadásztam, és most jelenleg is egyre vigyázok és elmondom: összehasonlíthatatlanul könnyebb dolgom van.
Vissza a családhoz: tehát alapvetően nagyon jó kacsolatom volt mind a szülőkkel, mind a gyerekekkel. De persze a legjobb családban is előfordul, hogy valakinek van olyan tulajdonsága, "hepp"-je, ami téged az őrületbe kerget:))) Most ezekről írok (hozzáteszem, ezek nem játszottak szerepet abban, hogy váltottam, csupán csak azért írom le, hogy adjak valamiféle képet milyen is egy idegen családban, idegenek köz élni.)
-Anyuka és apuka is kijelentette, hogy amikor a gyerekek velem vannak, ne nézzenek tv-t, csináljunk mindig valamit (pl parkba menni, rajzolni, kutyafüle stb). Ezt megértem, elfogadtam, és betartottam. (Bár néha nem volt könnyű, mert a srácok egyedül a tv előtt ülve nem verekedtek, de ennek ellenére természetesen tiszteletben tartottam a kérésüket.). Aztán, mikor hétköznapokon néha a szülők hamarabb hazaértek, mit láttam , mit csinálnak a kölykökkel? Hát ülnek a tv előtt...besz*rok...
-Amitől a plafonra másztam az volt, hogy a hisztiket sem mindig ésszerűen kezelték (abból pedig volt sok), hanem pl fülbesunnyogva könyörögtek nekik, hogy legyenek jók, és mikor 20 perc után lenyugodtak, akkor jött a good girl/good boy-ozás..mondom, 20 perc hiszti után , tul-képp meg lettek dícsérve. Nálam a bevált módszer a hisztire az, hogy elsátélok, másik szobába vagy akármi, és hagyom, hadd dühöngenek, amíg rájönnek, hogy úgysem érdekel:)) Nem állok le könyörögni, hogy "ugyan legyél már jó please".
De ezek ellenére persze nagyon szerettem a családot, ezt nem is kritikának szántam, amit leírtam, mert ezek egyike (vagy több is) biztos vagyok benne hogy minden családnál visszaköszön.
De bármiben segítettek, vittek magukkal Legolandbe, Chessingtonba(vidámpark), tengerparta, ide-oda, mindig megkérdezték vásárlás előtt én mit szeretnék(a jelenlegi nem), esténként együtt ettünk, boroztunk, sőt a szomszédban mikor esküvő volt, hosztanyuval együtt rúgtunk be, az nagyon nagy volt:)) Illetve nem rúgtunk be, de azért spiccesek voltunk na:DTehát barátibb viszonyt nem igen tudok elképzelni. Hiányoznak is nagyon.
Aztán szeptemberben anyuka kevesebbet dolgozott, mert családi gondjaik voltak, amiket itt nem részletezek, lényeg, hoyg egyrészt mert kevesebbet dolgozott, másrészt, mert úgy gondolta, nekem sok 2 gyerekere vigyázni (ezt azért gondolta, mert ugye leírtam már, néha miket tudtak alakítani verekedés stb), így együtt eldöntöttük, hogy családot váltok. Habár akkora én már úgy éreztem, simán tudom kezelni a gyerekeket, akik imádtak engem, és én is őket, de a szülőkkel végül arra jutottunk, hogy jobb lesz nekem egy gyerekes családnál. De nagyon rendesek voltak, segítettek új családot keresni, adtak rólam nagyon jó referenciát, beszéltek a leendő családommal, hogy megbizonyosodjanak róla;jó helyre kerülök, tehát a tőlük telhető maximumot nyújtották a szituációban.
Szeptember végén költöztem el, azóta is tartjuk a kacsolatot.:))
A következő bejegyzésben kitárgyalom a jelenlegi családomat.
Bye:)