Csendelet

Hiaba, hogy mar felmondtam, hiaba van mar csak 2 het hatra, de meg mindig tud ez a familia meglepetest okozni..Komolyan mondom, bar neha nagyon fel tudnam huzni magam rajtuk es nagy szuksegem lenne arra a bizonyos leszarom gyogyszerre, de mar csak rohogok az egeszen, ami itt folyik..En 2 eves aupairkedes es 4 csalad utan tokeletesen tisztaban vagyok azzal, hogy minden csalad mas, mindenkinek megvannak a maga szokasai-hovatovabb hepp-jei es mindenkit ugy kell elfogadni, ahogy van..Viszont nemely itteni esemenytol sokszor elakad a szavam. Arrol mar beszeltem, hogy az anyukanak megvannak a sajatos nevelesi elvei, pl ne mondj nem-et a gyereknek mert serul a lelki vilaga -es az ehhez hasonlo "bolcsessegek".

Mult het penteken reggel a szokasos reggeli rutint csinaltuk ; Domi 7:00-kor a konyhaban kezd, mosogatot urit, pakol stb, ekozben az anyuka megreggelizteti a gyerekeket es ezutan felmegy zuhanyozni, elkeszulodni, es a gyerekeket pedig atadja nekem, hogy mossam meg a fogukat, oltoztessem, jatszunk stb. Ez az utobbi idoben mar eleg siman ment, a gyerekek fokozatosan hozzam szoktak es egyre kevesebbet sirtak az anyjuk utan. Am az a helyzet, hogy szerintem hozzamszokas ide-vagy oda, de aprobb surlodasok akkor is lennenek, ha mar fel eve lennek itt, ez ellen talan tenni sem lehetne es valamilyen mertekig ez igy normalis, hisz en megiscsak egy idegen vagyok itt.
Pentek reggel en naivan azt gondoltam, hogy "de tuti, itt a hetvege, mar nem erhet semmi meglepetes, osszezorrenes" erre mar 7:15-kor kitort egy kisebb fajta 3. vilaghaboru. Eleg nevetseges volt a "kirobbanto ok", az tortent, hogy a kisebbik leany fel akarta venni a polojat. Lattam, hogy forditva csinalja, szoltam is neki, hogy "az a rossz irany angyalom, forditsd meg". A kisasszony csakazert is ugyanugy probalta felvenni, en megint szoltam, ezuttal kicsit eroteljesebben, hogy fordtisa mar meg. Megint suket fulekre talatam, de mivel turelmem hatartalan ezert harmadszor is beketuroen zoltam a gyereknek, hogy vagy megforditja, vagy hagyja, hogy en adjam ra. Erre elkezdett fennhangon hisztizni, hogy "neeeeeeeeeeeeeeeeem, en akarom felvenni". Mondom, okker, akkor vedd, hat erre varok, de forditsd mar az eg aldjon meg! En nem tudom, lehet, hogy nem angolul beszeltem es eszre sem vettem, de a gyerek az atyauristenert sem akarta megerteni, amit mondok neki..Ekkor elvettem tole a polot es egy pillanat alatt raadtam. Na, amit ezert kaptam a draga gyermektol azt nem tettem zsebre :D Utogetni kezdett (ujabban mindenkivel ezt csinalja, ha valami nem tetszik neki), kiabalt, de mint a faba szorult fereg, hogy "eeeeeeeeeeeeeeeen akartam csinalni jaaaaaaaaaaaaaaaj es anyuuuuuuuuuuuuuut akarom". Mondom azt elnezted kisanyam, mert a mutterod fent van es eppen zuhanyzik. Talan nektek, olvasoknak az johet le, hogy turelmetlen vagyok  de higgyetek el, borzaszto nehez ugy "dolgozni" a gyerekekkel, hogy minden egyes apro dolog miatt uvoltenek, a kepembe sikitanak, vagy eppen utnek,  hogy barmit mondok es teszek -vagy nem mondok es nem teszek - abbol iszonyat nagy problema kerekedik.

Tehat, fel mertem adni a gyerekre a polot, ezen o nagyon kiakadt es elszaladt tolem. Hallottam, hogy felfele trappol a lepcson es megy anyucihoz. Gondoltam oke, majd lehiggad csak ido kell neki, addig is en a konyhaban folytatom a pakolast es majd az anyja lehozza ha akarja. A konyhaban pakolva pedig legalabb hasznosan toltom el az idot,  es nem lehet ramfogni, hogy lazsalok.
Azt mindenkeppen meg kell jegyeznem, hogy az ha ugyanez az eddigi csaladjaim valamelyikeben tortent volna, akkor a szulok egesz biztos, hogy raparancsoltak volna  a gyerekre, hogy azonnal kerjen tolem bocsanatot es viselkedjen normalisan, es a szulok maguk is elnezest kertek volna tolem (tudom, mert elofordultak hasonlo dolgok eddig mindenhol.) Ami viszont itt tortent, arra nem szamitottam. Az anyuka -karjan a gyerekkel- szinte leviharzott a lecspon es kiabalta a nevemet. Ott teremtem es az anyus duhosen kerdezte, hogy mi tortent. Elmondtam, mi volt, hogy adtam eselyt a gyereknek, hogy maga vegye fel a polot de o szandekosan nem hallgatott ram, ezert en (a harmadik figyelmeztetes utan-szoval azt hiszem eleg nagylelku voltam) egyszeruen csak raadtam a polot, megelozve ezzel azt, hogy megint kesesben legyunk az oltozessel, mint ahogy mindig. Na, anyusnak sem kellett tobb. Elsokorben kezdte azzal, hogyha elveszem a gyerektol a polot es en adom fel akkor sosem tanulja meg. Mondom aha, de ha egyszer 3-szor probaltam neki segiteni es o mindharomszor ignoralt akkor megis mi a f***t kellett volna csinalnom??(Elnezest a kifejezesmodert..) Azt mondta, hogy szerinte en baromi rosszul kezelem ezeket a helyzeteket, hogy tulsagosan logikus vagyok, olyan vagyok, mint egy katona es mindent katonas rendben akarok csinalni. Folytatta azzal, hogy a gyerekekkel nem szabad logikusnak lenni, merthogy ok ugysem ertenek meg bizonyos dolgokat. Erre csak azt tudom mondani, hogy pontosan emiatt kell oket mar kiskoruktol hozzaszoktatni a logikahoz.

Aztan jott azzal, hogy ne merjek nemet mondani a gyerekeinek, mert ezzel megserul a lelki fejlodesuk. Azt mondta, o tudja mit csinal, higgyem el, hogy o rengeteg konyvet olvasott a gyereknevelessel kapcsolatban es mindenhol ezt irtak! Ez volt az a pont, amikor kedvem lett volna az arcaba rohogni!! Ha a gyereknevelest konyvbol lehetne tanulni, ha ennyire egyszeru lenne ez az egesz, akkor fele ennyire nem lenne elk*rva a tarsadalom mert minden ember gyereke tokeletes lenne!! De komolyan, el sem tudom kepzelni, hogy a feneben lehetseges az, hogy egy no, aki ertelmesnek tartja magat a jozan paraszti esz helyett inkabb azt tartsa kovetendo peldanak amit egy nyomorult konyvben olvas. Szereny velemenyem szerint konyvbol mar csak azert sem lehet gyereket nevelni, mert nincs ket egyforma szituacio, nincs ket egyforma gyermek es szemelyiseg. Ami az egyik gyereknel bevalik, az a masik gyereknel falrahanyt borso! Szerintem akinek volt mar valaha koze gyerekekhez, az tudja, mirol beszelek. Ez a no viszont szentul meg van gyozodve rola, hogy amiket olvas az jo es amit csinal, az a tuti. Csak eppen azt nem veszi eszre, hogy a gyerekei minden egyes apro dolog miatt uvoltenek, sirnak, ha kiveszek a kezukbol egy tollat mar anyuhoz rohannak azzal a mondattal, hogy "Dominika szomoruva tett" (WTF??)es a tobbi (nem viccelek,  szo szerint 5 percenkent siras hallatszik ebben a hazban).

Ennivel azonban nem volt vege, az anyuka eztan elkezdte feszegetni (mindket gyerek fule hallatara-szoval jol lealazott elottuk-bravo) hogy megis mit csinalnek ilyen helyzetben ha o nem lenne itthon?? Mondom, ha nem vagy itthon ezek meg sem tortennek, mert a kolykok is tudjak, hogy nem vagy itt es csak ram szamithatnak. Aztan jott azzal, hogyha a gyerekek visitanak, akkor ne hagyjam, hogy felmenjenek hozza az emeletre, mert o nagyon elfoglalt, hanem probaljam elterelni a figyelmuket valami vidam dologgal. Na, ez tenyleg a het vicce. Megis mifele vidam dologgal tudnek foglalkozni akkor, mikor a gyerekek egbekialto hangon uvoltenek, esetenkent utnek?? Ezek mellett hogy a francban varja el tolem, hogy elkezdjek mondjuk enekelni nekik, vagy akarmi?? Egyeltalan, abban sem vagyok biztos, hogy barmit tudnek veluk csinalni, mert mint sokszor emlitettem, nagyon anyasak, csak az anyjuk kepes lenyugtatni oket (meg az apjuk sem mindig.)  Akkor tolem megis mit var?? Szerintem ha en fejen allok, akkor sem tudnek ezen valtoztani..En ugy latom, az itt a problema, hogy a kedves anyuka a fraudi es egyeb fele szakkonyvek segitsegevel 4 evig felre nevelte a gyerekeket es most tolem varja el, hogy ezt helyre hozzam! A vilagot megvaltani azonban en sem tudom es mit mondjak, nem is az en feladatom.
Oke, vegulis mindegy is, hisz mar csak 2 hetig vagyok itt, osszeszoritott foggal ezt is kibirom, de attol fuggetlenul eleg megalazo volt az egesz helyzet. Lattam, hogy anyus mennyire elvan kapatva az o zsenialis liberalis nevelesi elveitol es csakis bennem keresi a hibat, aki alig nehany hete jottem ide. Szerintem -es most en fogok atmenni Fraudba- o egy olyan szemelyiseg, aki nagyon is tudja, hogy vannak gondok korulotte, hogy nem is olyan tokeletes minden, amit csinal, viszont az egvilagert nem ismerne be, hogy ez az o hibaja, inkabb rafogja masra, elvegre az a legegyszerubb. Jelen esetben itt vagy egy lany Kelet-Europabol, akirol o azt gondolja, hogy tok hulye meg csakazert hogy itt lehessen a nagymeno Angliaban akarmit lenyel es akarmit megtesz, hat akkor, fogjunk csak ra mindent, ugyis hulye es nem mer visszaszolni. Ez az utobbi annyiban igaz, hogy tenyleg nem szoktam visszaszolni, de nem azert, mert elismenem, hogy igaza van, hanem mert nem latom ertelmet. Ha elkezdenek beszologatni nekik vagy visszadumalni, azzal csak magamnak tennek rosszat, elvegre aupair-kent en sosem gyozom meg oket arrol, hogy nincs igazuk. Mindegy mit mondok, de nem..Masreszt meg a sajat itt toltott utolso heteimet nehezitenem meg ezzel. Szoval inkabb hallgatok es magamban jokat nevetek az egeszen.

Hogy visszakanyarodjak a beszelgetes vegere, anyuskam azzal fejezte be, hogy o ugy latja,en nem akarok valtoztatni a rossz hozzaallasomon a gyerekek fele (jah, hogy mar ott tartunk, hogy az en hozzaallasom a rossz, aki mindossze nem hagy ra mindent a gyerekekre es nem kenyeztetem oket halara?? ) Kozolte, hogy marpedig ezen valtoztatnom kell, mert ez a munkam es o nem fogja megvaltoztani a gyereknevelesi stilusat, itt en vagyok az alkalmazott es nekem kell valtoztanom. (Tudjatok, ezzel en is tisztaban vagyok, hogy a csaladokban en vagyok az, akinek alkalmazkodni kell, elvegre en vagyok az idegen, de az azert ertheto modon nehezemre esik szo nelkul hagynom az igazsagtalansagot es azt, ha hulyenek neznek.) Aztan utolso gondolatkent anyuka hozzatette, o ugy latja, hogy en nem akarok valtozni. Elkezdtem volna mondani valamit, de meg sem varta, hogy befejezzem, elindult felfele a lepcson, eleg bunko modon felbeszakitott azzal, hogy : "Nem, Dominika, te nem akarsz valtozni". Ekkor eleg merges hangnemben utana kiabaltam, hogy: "Ha te ezt akarod gondolni, akkor ez az, amin nem tudok valtoztani." Erre mar valasz nem erkezett (jobb is.)  El sem tudjatok kepzelni mennyire felment bennem a pumpa, hisz egyreszt azt hittem, kulturlenyek vagyunk es meghallgatjuk egymast, ha en vegighallgattam, hogy 10 percen keresztul megallas nelkul alazott, hogy ugy beszelt velem es rolam, mintha ezer eve ismerne (holott 5 hete vagyok itt), akkor neki sem telt volna semmibe meghallgatni az en nezopontomat. Csak ugye, ez a legegyszerubb, inkabb felbeszakitjuk a masikat, eselyt sem adunk neki, hogy tisztazza a felreerteseket, ugyis benne van a hiba..Hisz az biztos nem lehetseges, hogy a gyereke miatt robbant ki az aznapi hiszti, merthat o tokeletes harmoniaban neveli oket. A kelet-europai palimadar tehet mindenrol..hat, valahogy igy lattam en az egeszet...

A reggel tovabbi reszet (meg masfel oram volt a gyerekekkel) az idegessegtol remegve nyomtam vegig. A gyerekek persze par perc alatt elfelejtettek az egeszet, es jottek hozzam, hogy rajzoljak nekik, hogy csinaljunk ezt meg azt. Ez egyreszt jo, mert veluk legalabb a reggel hatralevo reszeben nem volt gond (egyebkent nagyon aranyosak az egy-ket hisztitol eltekintve.) Masreszt viszont nekem sajnos nem megy olyan konnyen, hogy a porig voltam alazva par perccel ezelott, most pedig szeles mosollyal az arcomon kelljen gyurmaznom veluk..De erot vettem magamon, feltettem a legkevesbe eroltetettnek tuno mosolyomat es elvontam veluk.

Aztan, hogy legyen egy kis csattanoja is a tortenetnek, anyus aznap reggel felrehivott a nappaliba, ezuttal mar egy kulturaltabb beszelgetesre. Mondta, hogy mivel mar csak nehany hetig vagyok naluk, nincs ertelme, hogy a nevelesi modszereirol tanitson, de nyomatekosan megker, hogy a jovoben ne vigyazzak 5 even aluli gyermekekre, mert ahogy o latja, nem tudok sok helyzetet kezelni es talan tul sok nekem ami ezzel a korosztallyal jar. Na azert itt alljon meg a menet!! Megis mifele jogon utasitgat, hogy kire vigyazzak es kire ne??? Neki mi koze hozza? O torodjon az o gyerekeivel es pont! Mint az mar sokszor elmondtam, 5 hete ismerjuk egymast, megis miert gondolja, hogy ismer engem annyira, hogy tudja az en korlataimat? Az, hogy nekunk nem jott ossze koszonheto az o megaloman felfogasanak es az orasi liberalizmusanak. Azert szerencsere nem mindenhol ugyanez a helyzet, lehet, hogy az o 2 es 4 eves gyerekeivel nekem nehez bannom, de szilard meggyozodesem, hogy nem mindenhol ugyanez a helyzet. Mindenesetre ezt baromira utalom, amikor teljesen alaptalanul es jogtalanul szolnak bele az eletembe, vagy kozlik par hetes ismerettseg utan, hogy mit tegyek es mit ne...


Azota azert halisten nyugisabb napokat elunk, a gyerekekkel is kijovok, es ami azt illeti eddig sem volt semmi egbekialto gond, a pentek reggeli esetbol sem lett volna "ugy", ha anyuka fel nem tetszik fujni. Annyira furcsa, mert amikor anyus nincs itthon a gyerekek nagyon jol viselkednek velem. Tegnap egesz delutan en vigyaztam rajuk egyedul (ilyen eddig nem nagyon volt mert anyuka szinte mindig itthon van) es egesz ido alatt egy rossz szo, egy pici siras sem hangzott el. Ez annak is koszonheto, hogy a gyerekek tudjak, hogy nalam vannak hatarok, hogy nem hagyok rajuk mindent es nincs minden megengedve. Az a helyzet, es ezt szerintem a legtobb aupair kollegam ala tudja tamasztani, mikor anyuka itthon van, erheto modon nem merem annyira elereszteni magam, ami a fegyelmezest illeti (foleg, mivel ugye nem mondhatok nem-et, nem szolhatok rajuk erelyesebben). Viszont ha nincs itthon, egyreszt a gyerekek tudjak, hogy most en vagyok a fonok es alapbol rendesebben viselkednek (hisz tudjak, hogy en azert rovidebb porazon fogom oket) masreszt pedig ha latom, hogy eppen valami rosszasagra keszulnek, eleg egy erelyesebb nem-et mondanom vagy rajuk szolnom es maris tudjak, mit szabad es mit nem.

Mar csak 8 munkanapom van hatra itt. Kicsit nehezen fogom fel, hogy megint pakolok es koltozkodom, de mar nagy spilernek szamitok ebben, hisz az elmult 2 evben (es foleg az elmult 2 honapban) tul vagyok mar nehanyon. Egyebkent annyira ereztem meg a legelejen, hogy en itt nem fogok megmaradni, hogy sokmindent ki sem pakoltam. Pl. van 3-4 neszeszer-em, amibe koromlakokkat, gyogyszereket, sminkeket ezt-azt raktam, mikor meg 2 honapja elkoltoztem Balhambol. Ezeket ennel a csaladnal ki sem pakoltam, hanem ugy ahogy voltak betettem oket a fiokomba. A borondjeimbol sem szedtem ki sokmindent gondolvan, hatha hamarosan megint koltozni fogok..es igy is lett. A szobam hianyozni fog, megszerettem mert eleg nagy, az agyam nagyon kenyelmes es sok szekrenyem is van. De majd a kovetkezo helyemen is igyekszem nagyon otthonosan berendezkedni.

Most megyek mert hamarosan kezdodik a delutani muszakom :)

Há' mi folyik itt már?

 

Kicsit furcsának tűnhet a cím, bevallom kb ezer felé jár az agyam ezen a héten, hisz sokminden történt és a mai bejegyzés tán picit kuszának fog hatni.
Mivel is kezdjem? Apukának ezen a héten csütörtökön volt a szülinapja, de mivel a héten Svédországban volt, ahonnan pénteken jött haza így nem volt nagy ünneplés (még.) Gondolkoztam mit is adhatnék neki ajándékba, aztán arra jutottam, hogy sütök neki egy tortát péntekre, mikor hazajön. Még életemben nem sütöttem tortát, mit mondjak, nem vagyok egy konyhatündér, a főzésre is itt Angliában kaptam rá, ami már remekül megy, de a sütés az még felfedezetlen terület. Bújtam a recepteket a neten és letettem a voksom egy pudingos torta mellett. A torta piskótája Victoria Sponge (victoria piskóta), ez egy vanília ízű piskóta, én imádom, boltban már rengetegszer vettem és most úgy gondoltam mért ne készítsem el magam?:) Szerda este megvettem a hozzávalókat és csütörtök délután neki is ugrottam. A biztonság kedvéért vettem bolti tortaalapot is, hátha olyan béna leszek, hogy elk*rom.Megsütöttem a piskótát, amit az eredeti terv szerint félbe akartam vágni, hogy megtöltsem pudinggal és gyömölcsökkel, ám mikor kivettem a sütőből láttam, hogy túl vékony, szóval áldottam az eszemet, hogy vettem bolti tortaalapot, így azt tettem a saját piskótám tetejére. Az általam sütött piskótát megkentem pudinggal és tettem rá gyümölcsdarabokat, ám mivel béna vagyok, így a piskótám kicsit ferde lett, és mikor rátettem a bolti piskótát a tetejére, akkor elkezdett oldalirányba dőlni. No panic gondoltam magamban és az oldalra dőlt részeket "alátámasztottam" eperdarabokkal. A tetejét is megkentem pudinggal, megpakoltam oriási eper-és banándarabokkal valamint vicces állatfigurás marcipánokkal, majd mint, aki jól végezte dolgát, betettem a tortát a hűtőbe.

Aztán pénteken, pont mielőtt indultam volna a gyerekért a suliba gondoltam vetek egy pillantást a garázs hűtőjében hagyott tortára, és majd eldobtam az agyam, amikor megláttam, hogy szétesett. Never give up-nem adom fel ilyen könnyen, én márpedig torát akartam adni a hosztfaternak, így mikor a gyereket felvettem a suliból nem hazamentünk, hanem a boltba új hozzávalókért. Mivel apuka hazaérkezése előtt nem lett volna időm új piskótát sütni, így legnagyobb sajnálatomra a torta alapja bolti piskóta kellett, hogy legyen (pedig nagyon szerettem volna home made-et adni). Ezt is megpakoltam eperrel és banánnal valamint pudinggal.  A szétesett torta annyira nem volt szétesve, hogy ehetetlen legyen (csak annyira, amit már nem lett volna pofám odaadni a faternak szülinapjára) szóval ettem belőle egy szeletet, és azt kell mondjam, a saját készítésű Victoria Sponge-om nagyon fincsi lett.:) Mivel a gyerek nem kért belőle (magyarázata: mert nem eszik csúnya dolgokat-köszi:)) így a torta nagy részét a kutyus ette meg. Milyen jó dolga van nem?:)


Kettes számú torta-csakmert szuper aupair vagyok:)
 

 Apuka meg volt hatva, amikor odaadtam neki a tortát, elmeséltem neki, hogy tegnap ilyenkor még egy sokkal jobb tortája volt, de sajna az szétesett, és azért bolti a torta alapja mert sebtében csak ezt tudtam elkészíteni, de nagyon örült neki, fel is vágta, és mindenkinek nagyon ízlett (szerintem is tök finom.)

 .....

A multkori bejegyzésben írtam arról, hogy a gyerek mostanában nem viselkedik túl jól, és múlt héten valamint ennek a hétnek az elején az idegeimen táncolt. Kedd-szerdán javulás látszott, kenyérre lehetett kenni (mert anyuka hétfő este ráparancsolt), de csütörtökön megintcsak nagyon naughty volt. Nem is részletezem, lényeg, hogy volt ott fél órás hiszti, üvöltözés a semmiért, részemről kifutokavilágból idegállapot, ráadásul bébiszitteltem is aznap este, így nem is reménykedhettem abban, hogy anyuka megment, ha hazajön. Péntek reggelre persze megint sitty-sutty semmivé vált a gyerek rossz viselkedése...Az anyukának nem szóltam erről, néha szólok neki, néha nem, úgy gondolom vannak csaták, amiket nekem kell megvívnom a gyerekkel, és utólag már felesleges is lett volna ezt felbolygatni, majd ha megint kedzi akkor max még ott helyben felhívom az anyukát, és odaadom a telefont a gyereknek, hogy beszéljék le egymás közt. De ilyenkor mindig belegondolok, hogy bár az előző családom nem volt egy minta hosztcsalád (már említettem őket a blogban, nem etettek rendesen, fizetett szabi meg hansolók nem voltak, de annál több volt a konfliktus) nade ott a kislány nagyon jólnevelt volt, egy év alatt 3szor ha felmérgesített de nem többször, és ilyet, amit a mostani "fiam" néha lead, neki eszébe nem jutott volna leművelni..Néha azon gondolkodom, lehet, hogy megint lányra kéne vigyáznom, velük valahogy sokkal jobban megtalálom a közös hangot, és egy húron pendülök..A következő hosztcsaládomnál (mert még tuti leszek a mostani családom után is aupair, valószínűleg más országban, de erről most még semmi többet) fix, hogy lányra fogok megint vigyázni.

Aztán pénteken beszéltem a Renivel reggel, megvitattunk ezt-azt, és ebből a rossz-viselkedés témából kiindulva érdekes okfejtésbe kezdtünk, amit gondoltam itt is megosztok. Szerintem a legtöbb aupair szájából már elhangzottak azok a mondatok, hogy "engem nem ilyen liberálisan neveltek, nem volt minden rám hagyva és nem tűrték  a szülők a rossz viselkedésemet" és hasonlók. Ezzel mellesleg egyet is értek, hogy errefelé, a nyugati országokban talán már túlságosan is engedékenyek, nemtörődöm-ök a szülők, a nevelés kimerül abban, hogy leteszik a gyereket a tv elé, vagy odaaadják az aupairnek/nanny-nek/bébiszitternek, hogy az nevelje fel helyettük. A legtöbb messziről jött ember (akik ideköltöznek Angliába, egy teljesen más országból, pl Magyarországról) már-már szánakozva néz erre a fajta nevelésre, és büszke arra, hogy ő sokkal keményebb, jobb nevelést kapott (én sem értek egyet az itteni nevelési elvekkel.) Viszont ha megnézzük, hogy kik élnek jobban, kik azok, akinek a legjobban megy a soruk a Világban, akkor az angolok, az amerikaiak és a fejlett országok, ahol hasonlóan liberális a nevelés toronymagasan vezetnek. Tehát lehet ujjal mutogatni erre a fajta "nevelésre" ami itt és a fejlett országokban megy, lehet rá mondani, hogy túlságosan liberális,stb de ők mégiscsak jobban csinálhatnak valamit, ha ennyivel előrébb vannak mint mi.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy pártolom ezt a fajta "nyúl viszi a puskát" nevelési elvet, vagy, hogy vezessük be minden országban ugyanezt, de mindenesetre nagyon elgondolkodtató. Mi, magyarok, a többi Kelet-európai nemzet, valamint az arabok, indiaiak, akik Angliába illetve nyugatra mennek szerencsét próbálni, mi vagyunk azok, akiket röviebb pórázon fogtak, akik a szigorúbb nevelést kapták, ennek következtében fegyelmezettebbek és alázatosabbak vagyunk. Ezzel szemben a fejlett országok lakói nem voltak annyira szigorúan fogva, így lazábbak, elvárják a tiszteletet másoktól (elvégre kisgyerek koruktól elvárják, hogy valaki körülugrálja őket) így mikor felnőnek, természetes, hogy ők nem fognak elszegődni gyári munkásnak, mekis dolgozónak,bármiféle fizikai munkásnak hanem irodai, vezető beszosztású munkákat hajlandóak csak vállani. Ha belegondolunk, tökéletesen összeáll a kép, mi, akik a Világ azon részéről jövünk, ahol még létezik a tisztelet és a fegyelem (ámde a saját hazáinkban valahogy mégsincs annyi lehetőség) eljövünk Nyugatra, és mivel kiskorunktól kezdve arra vagyunk nevelve, hogy legyünk másokkal szemben tiszteletteljesek és alázatosak, így "behódolunk", és ez a magyarázata annak, hogy Amerikában, Angliában és a Világ legfejlettebb országaiban a bevándorlók végzik a fizikai munkát míg az ország lakói kapják a könnyű melót. Talán úgy tűnhet, hogy elkalandoztam a nevelés témától, pedig nem, szándékosan lyukadtam ki erre  a pontra, mert ez is (mint sok más) a nevelésre vezethető vissza.  Nem panaszkodni akartam ezzel, tökéletesen jól érzem magam külföldön és tudom, hogy ez az élet rendje, hogy az ember a létra aljáról indul, viszont  azt is pontosan tudom, hogy mindent lehet, csak akarni kell, most még csak egy aupair vagyok, ami a fizetési-és minden egyéb ranglétra legalján helyezkedik el, de konkrét terveim /elképzelésim vannak a jövővel kapcsolatban, és nem leszek rest tenni ezekért a célokért, szóval biztos vagyok benne, hogy idővel feljebb lépek és minden megmászott lépcsőfokkal több tudásom és tapasztalatom lesz. A fentieket csupán azért írtam le, mert sokan azt mondják, hogyha Nyugaton bevándorló vagy, az  mennyire nehéz meg szívás és hasonlók-és szerettem volna személteni, hogy szerintem ez nem szívás, vagy kicseszés a sorstól meg a gazdagabb nemzetektől, hanem pont, hogy szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert megkaptuk a lehetőséget, hogy itt dolgozhassunk, és ha az ember ügyes, meglátja a lehetőségeket és TENNI is hajlandó a céljaiért, akkor bármit elérhet idekint (is). A szamárlétrát pedig meg kell mászni, mert ha pl nulla tapasztalattal hirtelen betennének engem egy nagymenő céghez, akkor igen hamar kibukna, hogy teljesen inkompetens vagyok, és akkor az a cégnek is rossz, mert potenciálisan tönkretehetem a vállalatot meg nekem is, mert előbb-utóbb kirúgnának. Ha viszont úgy kerülök be ugyanehhez a céghez, hogy először csak "csicska" vagyok, aki a kávét főzi meg iratokat tologat, akkor időről időre tapasztaltabb leszek, ezáltal feljebb juthatok a ranglétán, amivel én is nyerek (több tapasztalat, több pénz..) és a cégnek is lesz egy tutifrankó, mindenhez értő embere. Szóval jah, sokan, akik küldöldre mennek, panaszkodnak, hogy mért "csicskaként" kezdik, de szerintem ez valahol természetes, csak tudni kell feljebblépni (szerintem tudni mindenki tud, akarat kérdése az egész.) Ennyit erről!
Az idekinti nevelést pedig egyenlőre nem ítélem meg, hogy jó-e avagy rossz, szemlélődöm csak, mivel bár néha engem is kiakaszt egys-más(pláne,mert aupair vagyok) de látom, hogy életszínvonal kérdésében hol tartanak..

Nem is tudom, a fentieket lehet, hogy a láz íratta velem, mert amúgy ennyire mélyre menően nem szoktam "szociológiai tanulmányokat" írni ide a blogba. Apropó láz, az elmúlt 2 hétben beteg voltam /vagyok. Szilveszter után kezdődött, először csak egy pár napos megfázás volt, amiből igen hamar kikúráltam magam, de ezen a héten megintcsak fáradékony voltam, valamint 3 napja fáj a tüdőm is és érzem, hogy feldagadtak a nyirokcsomóim, lázas vagyok, nem kívánok semmi kaját...Holnap első utam a dokihoz fog vezetni, és őszintén remélem, hogy ad valami antibiotikumot (tavaly, mikor 3 hétig voltam beteg nem adott-bár akkor a tüdőmmel nem volt gond.) Szóval hülyén hangzik ez így de remélem, megüti a betegségem azt a szintet, amire már kapok rendes orvosságot. Erre a hétvégére le is kellett mondjam a programjaimat,és mit mondjak baromi uncsi a 4 fal között ülni, de legalább a pénztárcám örül a dolognak, és most tényleg az egészség a legfontosabb. Azért pénteken este még elmentem Vivivel a belvárosba, mert nagyon ki akarta próbálni a Subwayt.Még sosem evett ott, de annyit áradoztam neki az ottani kajáról, hogy meghoztam a kedvét. Órákig tartó dumparti mellett ettük meg a szedvicseinket majd lenéztünk még a magyar palacsintázóba, ahol kinder tojásos palacsintát ettem, valamint  a cég ajándékaként egy rumos kólát és "magamévá tehettem".:)
Már éjfél is elmúlt, mire hazaértem, kockultam egy órát, és fél 2-kor nekiálltam megnézni a Titanicot (kb 1000. szer életemben). Hajnal fél 5-re végeztem is.:) Imádom a Titanicot, 7 éves voltam mikor megjelent, és kiskoromban több nyáron át minden egyes nap (nem vicc) megnéztem, szóval természetesen kívülről tudom az egészet. 14 éves koromban megkaptam DVD-n is (mert a videókazetta már gallyra ment annyiszor megnéztem),  a DVD angol nyelvű volt, és akkoriban az angol tudásom a nullával volt egyenlő, de nem volt probléma, mert annyiszor láttam már magyarul, hogy az angol szövegre én simán odaképzeltem a magyart. Az angol dvd-met is annyiszor megnéztem, hogy csakhamar angolul is kívülről fújtam a filmet. Azt hiszem a Titanic az egyetlen film amit magyarul és angolul is el tudnék mondani az elejétől a végéig szó szerint. Biztos vagyok benne, hogy ez a legeslegkirályabb film a történelemben, arra, amit a rendező véghez vitt, szavak egyszerűen nincsenek. A minap a neten láttam egy "Így készült" kisfilmet és tátva maradt a szám. Mekkora összehangoltság kellett ahhoz, hogy ezt össze tudják hozni? Én komolyan mondom, csodálkozom, hogy a film forgatása közben nem halt meg senki. Meg aztán meg kellett építeniük a hajó tökéletes mását,(legalábbis a hajó nagy részét) egy olyan hajót, ami (a film készítésének idejekor) már 84 éve az Atlanti-óceán mélyén feküdt, ami nagyon is igazi volt, és a szenvedés, amit az emberek átéltek szintén valódi volt.  Engem alapvetően kirázna a hideg egy ilyen ötlet hallatán, de a végeredmény, a mestermunka, amit James Cameron letett az asztalra nagyon is meggyőző.

Mi más? Ja igen, ez az év nem az itthon ülésről fog szólni, rengeteget fogok utazni (mostmár nem azt mondom, hogy tervek, mert annál már előrébb járok ) de erről majd a következő bejegyzésben fogok írni, most csak annyit, hogy tegnap este bébiszitt közben pontról pontra megterveztem a március végén esedékes párizsi utamat.:)) Erről még majd még bővebben..

Holnap könnyű napom lesz, mert a gyerek a suliból egy barátja házába megy játszani, szóval ahogy leadom őt reggel, szabad leszek egészen este 6-ig.:)
Most meg megyek levest főzni, mert rám fér!!:)

Stresszes péntek, boldogságos hétvége, újra suli-boldog aupair

A legutóbb ott hagytam abba, hogy a gyereknek még néhány teljes napja van hátra itthon mielőtt újra suliba megy a majd' egy hónapos karácsonyi szünet után, és arról is írtam, hogy szerda-csütrötökön mennyire jól megvoltam a gyerekkel. Na, hát az a helyzet, hogy egy picit elkiabáltam a dolgokat és a pénteken egy kissé elszabadult a pokol (najó, ez erős kifejezés) de tény, hogy este, mikor a gyereket leadtam a faternak akkor nem volt teljesen 100%-os a mosoly az arcomon.

Azt tudni kell, és szerintem ezt minden aupair tanúsíthatja is, hogy nekünk akkor a legnehezebb a ránk bízott kölykökre vigyázni, ha a szülők is itthon vannak. Az ok nagyon egyszerű, egyrészt ha a gyerek tudja , hogy a valamelyik szülő itthon van, akkor neked, aupairnek nem fogad szót merthát itt van az anyja vagy az apja, másrészt az anyjával vagy apjával akar lenni helyetted, és ami talán az aupairnek a leghártrányosabb: mikor a szülők is itthon vannak, akkor fegyelmezni sem tudunk annyira. Nem tudom ki hogy van vele, de én eddig mindegyik hosztcsaládomnál úgy voltam, hogyha itthon vannak a szülők, akkor nem merek annyira erélyesen rászólni a gyerekre, vagy pl rákiabálni (ha megérdemli persze-nem ok nélkül) és nem merek annyira szigorú lenni mert bennem van az, hogy mit gondolnak erről a szülők, nem hiszik-e azt, hogy túl kemény vagyok a gyerekkel? (Mellesleg a gyerek akarata itt és a nyugati országokban szentnek számít, a szülők többsége mindent rájuk hagy így a félelmem nem alaptalan.) Ez nem az én egyéni szocproblémám, sok aupair barátnőm hasonlóan vélekedik a "fegyelmezés szülő jelenlétében" témáról.
A múlt héten 3 egész napot töltöttem a gyerekkel, és apuka mindhárom nap itthon volt, fent dolgozott az irodájában de természetesen mindent hallott, ami a házban zajlik, így volt, hogy mikor a gyerek elkezdett (ok nélül) visítani, akkor nem szólhattam rá kicsit hangosabban, hogy "namostmár hagyd abba" mert azon agyaltam, hogy mit szólna ehhez apuka? Ebből kifolyólag a gyerek időnkénti kirohanásait is nehezebb volt lekezelni. Általában (ha nincsenek itthon a szülők) akkor ha elkezd kiabálni, veszekedni neadjisten bömbölni akkor csak erélyesebben rászólok, és máris tudja, hogy ez nem elfogadható, ennyivel el is lehet intézni az egészet.

Én nem is tudom, lehet, hogy a kölyöknek megártott a sok itthonlét és sulinélküliség, de csütörtök-pénteken nagyon feszegette a határokat, visszabeszélt szinte mindenre, akármit mondtam neki volt hozzáfűzni valója (ellenkezett) és nem tudtam úgy dolgozni, hogy ne vitázna velem valamiért. Erre amúgy azt mondom, hogy még elmegy, ebben a korban van (ettől még nem helyeslem ezt a viselkedést) de a legrosszabb akkor volt, mikor kimentünk a parkba. Pénteken már itthon sem viselkedett túl jól, így sejtettem, hogyha kimegyünk akkor majd ott cirkusz lesz, de ha meg otthon maradunk akkor az unalom öl meg minket, és az idő is szép volt.
Mikor kimentünk ő mindig a rollerrel jött. A baj az, hogy nem figyel, össze-vissza megy, a járda egyik felétől a másikig, nem az utat nézi maga előtt, hanem jobbra-balra bámészkodik, ennek következtében minden második percben elesik, és mivel forgalmas autóutak mellett megyünk így ez a "mutatvány" igencsak veszélyes. Attól féltem, hogy vagy ő fog kiesni az útra a kocsik elé, vagy pedig a velünk szembejövő emberek, akik próbálják őt kikerülni felbuknak benne és mondjuk pont az útra esnek (nem vicc, nagyon szűk járdán vezet az út a parkba.) Amikor én megyek az utcán komolyan mondom, hogy semmi más nem tud jobban a halálba idegesíteni mint amikor jönnek szembe a kis csírák (már elnézést) akiknek a Jóisten sem tudja, hogy a szüleik mért adnak rollert/biciklit a fenekük alá amikor nem is tudják őket vezetni, és nekem jönnek, alig tudom őket kikerülni, felbukok bennük vagy ők bennem. Szerintem ez nem cute, nem cuki, ha nem tud valaki bringázni/rollerezni akkor tűzzenek vele egy parkba/játszótérre ahol gyakorol(vagy otthon a kertben) és csak akkor engedjék őket emberek közé, járdára,amit mások is közlekedésre használnak ha már tudják a kis járműveiket kezelni. Elvégre én sem kaphatok jogsit amíg nem tanulok meg vezetni nem??? Na, jól elkalandoztam, de úgy éreztem, ezt muszály volt leírnom.
Vissza a péntekhez: a gyerek tehát igencsak veszélyesen közlekedik a rollerrel. Ez még nem is akkora probléma,tudom, hogy meg kell tanulnia,  a gond az, hogy akárhányszor szólok rá, hogy "lassíts, az utat figyeld, kerüld ki a szembejövőt" vagy meg sem hallja, vagy elkezd vitázni. Nagyon stresszes ez,mert én felelek a testi épségéért, de ha ő nem hallgat meg, ignorálja, amit mondok, rosszabb esetben visszabeszél-sőt még ő oktat ki engem,  én így egyszerűen nem tudom garantálni a biztonságát. Pénteken (csakúgy mint csütörtökön) megint össze-vissza ment, nem lassított, mikor kértem, hiába szóltam rá,hogy kerüljön ki másokat nem tette meg, és visszadumált, így a játszótéren azt mondtam neki, hogy nekem ebből elegem van, ha hazaértünk konzultálni fogok az apjával és nagy bajban lesz. A gyerek nem szeret bajban lenni, így amint ezt meghallotta, elkezdett ott a játszi közepén vonyítani, hogy "de én nem akarok bajban lenni" és nem hagyta volna abba semmiért. Ezzel természetesen a plafont verő vérnyomásomat méginkább feljebb pumpálta (...) Sebaj, úton hazafelé lenyugodtam, és a gyerek is abbahagyta a bőgést, ámde mikor  már közelítettük meg a házat a gyerek azt mondta nekem, hogy ahogy hazaérünk felmegy az apjához és beköp engem, mert én nem vagyok hozzá kedves.:SS Mondom neki, "fiam, oké, menjél csak nyugodtan, apád tutira nagyon boldog lesz ha ezt meghallja, mert akkor tőlem is meg fogja kérdezni, hogy viselkedtél". Ő ezt nem akarta elhinni és eltökélte, hogy bemószerol. Ahogy beléptünk a házba cipőstül-kabátostul felment az apjához, aki mint azt sejtettem nem volt túl boldog a gyerek szövegétől, lejött, majd tőlem is megkérdezte mi a szitu. Én kertelés nélkül elmondtam, hogy a gyerek veszélyes a járdákon, nem csak magára de másokra is, hogy hiába szólok rá, nem kerül ki másokat, ha rászólok, akkor vagy tovább megy, vagy veszekszik és és ez így igen stresszes ha ezek az alapdolgok nem működnek. Apuka helyeselt mindenre, amit mondtam, majd utasította a gyereket, hogy kérjen tőlem bocsánatot. A gyerek hisztizett, hogy ő nem csinált semmit, bőgött, kiabált, szóval apuka felvitte a szobájába, ahol a cirkusz még fél órán keresztül folytatódott. Mivel ekkor már délután 5 volt (elvileg 5:30-6 óra körül végeztem volna) így elvonultam a szobámba, gondoltam a bömbölő gyerekkel úgysem tudnék mit kezdeni és ha kellek akkor majd úgyis szólnak. Az tartotta bennem a lelket, hogy már csak pár óra, és megyek a svéd barátnőmmel Majával találkozni. Az este további részében már nem volt rám szükség, szerintem apusnak már nem lett volna szíve ezek után még a maradék fél-egy órára rámbízni a gyereket (apuka jó arc, minden nap végén percekig hálálkodik az aznapi segítségemért, és mondta már, hogy tudja, hogy nem mindig könnyű a kisfiúval.)

Este hajat mostam, majd 9-kor talizunk Majával a szokott helyünkön és egy pub felé vettük az irányt. A puban vacsorázni terveztünk, már ki is néztem magamnak egy fincsi burgert a menüből de mikor rendelni mentünk, kiderült, hogy Maja otthon felejtette az igazolványát (végre nem én háhá) így kidobtak minket a pubból!! Igencsak letaglóztunk, mivel akkor alkoholt még nem is rendeltünk, hanem csak diétás pepsit meg hamburgert, de a pultos csaj közölte, hogy 9 óra elmúlt, és 18 év alattiak nem tartózkodhatnak a pubban. Majával összenéztünk, azt hittük ez valami szivatás, meg nehogymár ne nézzen ki Maja 18-nak (amúgy 20 éves, 182 cm magas nem kölyökarcú).  Mit volt mit tenni, kifelé vettük az irányt, és megvitattuk, hogyha férfi pultost fogunk ki, akkor biztosan nem problémázott volna.:)) Átmentünk a mekibe (elvégre burger ott is van, bár a minőséget inkább ne firtassuk) majd meki után úgy gondoltuk, hogy mi márpedig pubozni akarunk és szerencsét próbálunk máshol is. A következő pubba simán beengedtek és még a piát is kiadták, így kb éjfélig ültünk  svéd cider-kóla-sör kíséretében és beszélgettünk. Kiderült, hogy Maja focizott versenyszerűen még Svédországban. (Ha belegondolok focis alkata van, magas, erős izomzat-de nem kövér-meg gym-be is jár.) Mondta, hogy nagyon hiányzik neki a foci és írt a helyi focicsapatnak, hogy csatlakozna, akik elfogadták a kérelmét, így hamarosan újra játszani fog. Így kell ezt csinálni, nem elég, hogy fizikailag és egészség szempontjából nagyon jót tesz a sport, de rengeteg barátot is fog ezáltal szerezni (angolokat) amiből a jövőben csakis profitálhat.:) Szeretem az ilyen embereket, akik nem csak punnyadnak, hanem tesznek, és annak ellenére, hogy nem otthon vannak a kellemes kis környezetükben hanem külföldön még így is megvannak a terveik, elképzeléseik. Mondtam Majának, hogy egyszer-kétszer ha csak úgy edzeni akar vagy rúgni a bőrt a parkban akkor vele tartok.:)

Szombaton egész nap nálam volt drága Reni barátnőm.:)) (Izé, egész nap = délután 2-től este 9ig, de mivel én délben keltem fel így az én szemszögemből ez egész nap.:) A metróállomáson találkoztunk, ahonnan egyből a mekibe mentünk elfogyasztani az ebédünket. Hatalmas dumaparti volt, mindenről beszélgettünk, de kb szószerint mindenről, vagy másfél órát melegedtünk a helyen. Eztán boltba mentünk bevásárolni az esti vacsihoz és ezt követően lehorgonyoztunk nálam.  Dumaparti, dumaparti, visszamentünk kb Ádámig-Éváig ami a beszélgetéseket illeti. Teljes mértékben igaz a mondás, hogyha van egy jó barátod/barátnőd akkor sosem lesz szükséged pszichológusra. :) Vacsira magyaros melegszendvicset készítettünk, munkamegosztás volt, én kentem a szendvicseket, Reni reszelte a sajtot és együtt pusztítottuk el:) Kaja után még paródiákat néztünk a youtube-on, nem tudom, hogyan lehetséges az, hogy eddig még nem láttam, de Reni megmutatta a Gangam Stlye paródiáját Pamkutya feldolgozásában, háát szakadtam a röhögéstől, sőt jobban is tetszik mint az eredeti.:)
Ha valaki esetleg olyan visszamaradott, mint én, és még nem látta:

Este 9 körül visszakísértem Renit a metróhoz, majd kockultam kb hajnal 3-ig.

Vasárnap tali volt megbeszélve a magyar palacsintázóban Ákossal,Lucával és a francia sráccal Rémivel, a menü pedig francia hagymaleves és brassói volt. Én levest ugyan nem, de brassóit azt ettem és nagyon finom volt. A brassói az egyik kedvenc kajám és a palacsintázóban hihetetlen finoman készítették el, annyira tele lettem, hogy ezen a hétvégén palacsinta már nem is fért be. Volt viszont házipálinka és jager (...)
Evészet után Rémivel Oxford street-re mentünk cipőket nézni. (Nem nekem, hanem neki!) Egyik boltból mentünk a másikba, ugyanis a francia barátunk olyan cipőt nem hajlandó megvenni, amit Franciaországban is lehet kapni, elmondása szerint azért nem, mert ha majd hazaköltözik, akkor nem akarja, hogy a cipője szembe jöjjön vele az utcán. XD Majd elmondta, hogy ha saját magának kell vásárolni akkor sok időt el tud tölteni shoppingolással, de ha lányokkal kell mennie akkor az maga az agyhalál (mért nem lepődtem meg-tipikus pasi.:) Amúgy nem voltunk olyan sokáig az Oxford street-en, kb egy órát, majd visszatértünk a Victoriára és újra csatlakoztunk Lucához és Ákoshoz, akik kóláztak/söröztek. Én is legurítottam egy sört, aztán lecsúszott egy cider is (a kedvenc svéd márkám). A fiúk is tovább vedeltek, Lucusom is ciderezett velem, szóval a hangulat megintcsak szuper volt, rengeteget röhögtünk/mókáztunk. Képek sajna nincsenek(vagyis vannak,de azokat nem tenném fel nyugodt szívvel a blogger-re :)  Már kb 9 óra is elmúlt, mire megéheztünk így gondolunk egyet és továbbálltunk egy másik pubba, ahol megvacsiztunk (a fiúk és én mert szegény Lucus nem volt túl jól.) Egy nagy csirkeburgert ettem jó sok sült krumplival és leöblítettem egy sörrel. Atyaég, ha belegondolok rengeteg alkoholt elfogyasztottam vasárnap, ahhoz képest, hogy mégcsak nem is bulizni, csak pubozni mentünk...Kajcsi után már mindenkin látsztottak a fáradtság jeleni (nameg másnap kelni kellett, hisz meló volt) szóval 11-kor búcsút mondtunk egymásnak és mindannyian hazamentünk.

Hétfőn még nem volt a gyereknek iskola (komolyan mondom, én ennél trágyább sulit még nem láttam) így megintcsak velem volt egész nap. Sajnos folytatódott a múlt heti cirkusz, bár most hozzá kell tennem, hogy sokkal kevésbé volt rosszcsont a gyerek mert pénteken ki lett okítva, hogy mit lehet és mit nem. Hétfőn is mentünk játszótérre, ám a múlt heti tapasztalatokból okulva most nem vittük a rollert. Azt hittem, hogy a kölyök cirkuszolni fog majd érte, de nem, nem volt semmi gond. Az volt a taktikám, hogy nem jelentettem ki, hogy "márpedig nem hozod a rollert", ki sem ejtettem a számon a "roller" szót és bíztam abban, hogy ezáltal elfelejti hozni. Így is történt, a gyerek nem is kérte a rollert, szóval az út a játszótérre és az ott töltött idő is nyugis volt. Megint vittem kenyeret, hogy a parkban lévő tónál etethessük a kacsákat, majd hazamenet előtt fagyiztunk is egyet. A gyerek (és én is:) úgy rákaptunk a téli fagyizásra, hogy mostmár minden pénteken a parkba akar menni, hogy ehessünk még fagyit (nem ellenkezem :D).
A vacsoránál viszont a tetőfokára hágott a gyermek viselkedése, nem akarta megenni a pizzájából az utolsó két falatot, állítása szerint azért, mert csípős volt. Mondom neki, hogy az nem létezik, hogy a pizza 3/4 nem csípős de ez az utolsó két falat meg igen. Erősködött, hogy ő nem eszi meg, 10-szer kérdeztem meg tőle, hogy biztos nem kéri-e, majd a nemlegesen válaszok után odaadtam a pizzát a kutyának. A gyermek erre iszonyúan elkedzett bőgni, hogy ő megette volna (ne idegesíts..) pedig előtte 10-szer azt mondta, hogy ő márpedig nem eszi meg. Ekkor tényleg úgy éreztem, hogy elszakad a cérna, kb kétszer rászóltam, hogy hagyja abba a hiszit, de persze meg sem hallotta, tehát ott hagytam a konyhában, hagy bőgjön, feljöttem a szobámba, de azt az idegállapotot én nem kívánom senkinek. Már másfél éve vagyok aupair és szembenéztem már jópár nehéz helyzettel, nem hat meg egy kis bőgés, és nem idegesítem fel magam egykönnyen, de ezen a napon ez már tényleg a leges-legutolsó csepp volt, fáradt is voltam, tudtam, hogy ez az utolsó sulimentes nap, és a gyerek ok nélkül hisztizett szóval kb remegtem az idegességtől. Egyből fel is hívtam Renit, hogy kipanaszkodjam magam (mint már említettem, a barátok jobbak, mint bármilyen dilidoki). A hívás után lenyugodtam, lementem a még mindig ordító gyerekhez és felküldtem fürdeni. Abba hagyta a műsort majd egy pillanat alatt megfürdött, tudta, hogy most pitiznie kell, ha nem akar bajban lenni. Ágyba tettem, ekkor már nagyon kenyérre kenhető volt meg I love you meg minden. Fura, egyik percben utál és hisztériázik a nagy semmiért, a következőben meg már imád. Kb fél óra múlva befutott anyuka, a gyerek még fent volt, és mivel anyuka látta, hogy nem volt minden 100%-os így a gyerek önként és dalolva számolt be arról, hogy mi is történt. Elmondta, hogy nagyon naughty (rossz) volt és felmérgesített engem (meglepődtem, ahogy meg gyónt, teljesen magától)  és nem győzte kérni a bocsánatokat. Anyukával eztán ketten átbeszéltük a dolgokat, megköszönte, hogy azért próbáltam ura maradni a helyzetnek, és biztosított róla, hogy a gyerekkel erről még sokat fog beszélgetni, hogy mit szabad és mit nem.  Nem haragudtam ekkor már a gyerekre, én amúgy sem vagyok az a típus, aki egy gyerekre sokáig haragudni tud, tudom, hogy nem személyesen ellenem irányulnak ezek a "kitörései" hanem most ebben a korban van.. Mindenesetre abban a boldog tudatban mentem el hétfő este aludni, hogy másnaptól végre valahára megkezdődik az iskola, így egyrészt nem egész nap leszek a kölyökkel, másrészt a suli leköti az energiáit, és a sulis időszakban mindig fényévekkel jobban viselkedik.

Másnap reggel tehát elvittem őt suliba, közel egy hónapos szünet után először. Mit mondjak olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna velem fogatni,de még talán vaddisznót is :DD Félreértés ne essék, szeretem a gyereket, és mint már múlt héten (és egy jópár bejegyzésemben is ) írtam nem teher vele lenni, mert amikor jól viselkedik, akkor öröm rá vigyázni. Csakhát tény, hogy az elmúlt napok picit stresszesek voltak, de ez ilyen, a suliszünet általában minden aupair rémálma.:)

Tegnap óta a gyerek amúgy extra jól viselekdik, egyrészt mert tudja, hogy a hétfői pizzás akciója nem volt éppen kellemes, másrészt mert anyuka a lelkére kötötte, hogy jól kell viselkedni. A gyerek azóta kb 10 percenként megkérdezi, hogy " Most jól viselkedek?" és osztályozza magát a nap végén (meg engem is-én tegnap állítása szerint jól viselkedtem.:D) Valamint magától ül le házit írni, ha azon kapja magát, hogy éppen visszabeszélne, akkor olyan kijelentéseket tesz, hogy : "Elnézést, nem szabad visszabeszélnem" szóval jóvilág van. Meg a suli tényleg nagyon jót tesz neki, szereti is, szóval happiness.

Ma már szerda van, pikk-pakk és eltelik ez a hét is. A hétvégém már most be van táblázva, minden napra megvan, hogy mit fogok csinálni (izé, inkább minden percre) de szeretem az ilyet, amikor pörög az élet, és én csak sodródok az árral, jövök-megyek, talizok-mulatok.
Az időjárás is nagyon kegyes itt a Szigetországban, észre sem veszem, hogy január van, 10 fok napközben. Mit mondjak nem is hiányzik a tél, a hó meg a latyak. Ha így folytatódik, akkor szeretni fogom a januárt.:))
Ennyi elég is mára, puszi mindenkinek:)

"Take it easy"

Mostanában, bár még mindig nagyon jónak tartom a hosztcsaládomat szó se róla, de picit stresszesebb napokat élünk errefelé, már ami a gyerek gondozását illeti. Sok tényező közrejátszik ebben, először is ugye már eltelt negye év azóta, mióta a  gyermek elkezdte a sulit és gondolom fáradt már, igaz, hogy volt egy őszi szünete, de azalatt végig sporttáborba járt, szóval bár pihent, de aktívan, minden nap a végkimerülésig focizott és jöttünk-mentünk, pörögtünk, mint a buszkerék.
Másrészt itt van a szürke november végi-december eleji időjárás, amivel nekem személy szerint semmi bajom sincs, én mindig azt mondom, hogy nem az időjárás vagy a hőmérséklet határozza meg a hangulatom, hanem ha én eldöntöm, hogy boldog leszek, akkor boldog leszek, és nem is igazán értem azokat, akik az időjárásra fogják időnkénti rossz kedvüket, de persze tény, hogy sokaknak be tudja tenni a kaput, ha hosszabb ideig van szürkeség.
Aztán az anyuka új munkát kezdett amelynek következtében napi kb csak 5 percre látja a fiát reggelente, mert este már akkor jön csak haza mikor a gyerek ágyban van (apuka pedig sokat utazik). Nem csoda, hogy  a gyereknek hiányoznak a szülei, mert eddig anyuka kevesebbet dolgozott, minden este ő tette ágyba, együtt voltak, beszélgettek stb. Most viszont délután 3-tól este 8-ig én vagyok vele, és bár nagyon szeretem a kölyköt és ő is engem, de én nem vagyok az anyja, én az aupair-e vagyok, és nem csodálkozom azon, hogy velem "nem éri be". Én a kezdeketől fogva nagyon jól elvoltam a gyerekkel, de megmondom őszintén, hogy ami az utóbbi hétben zajlik, az nekem kicsit stresszes. A munkám maga nem egy nehéz feladat, csak haza kell hoznom a suliból, tv, házi, evés, alvás nagyon leegyszerűítve. De ez nem ennyire egyszerű, a gyerek minden nap 5ször megkérezi, hogy mikor jön haza az anyja, amire én nem tudok mást mondani, csak azt, hogy később. Mivel hiányzik neki az anyja így dacol, többet hisztizik, tiszteletlen és visszabeszél. Türelmetlen és mindent azonnal akar, de tapasztalt aupair lévén ezzel eddig simán megbírkóztam, de eddig nem teljes délutánokra és estékre kaptam meg a gyereket, hanem anyuka leváltott 7 körül, így én is nyugodtabb voltam és a gyerek is többet látta az anyját, aminek következtében ő is sokkal jobban viselkedett. Én nem tartom magam tehetetlennek, mögöttem van másfél év aupairkedés és angol gyerekek ajnározása, tudom, hogy néha mit tudnak leművelni és pontosan tudom, hogy egyes kirohanásokat hogyan kell lekezelni, eddig én még sosem húztam fel magam különösebben a hoszt gyerekeim miatt, de mostanában egyre többször érzem azt, hogy közelében vagyok annak, hogy elszakadjon a cérna. Nem érzem úgy, hogy elegem van az aupairkedésből, vagy, hogy kikészültem volna, egyeltalán nem erről van szó, mindössze annyi, ami mindenkinél előfordul néha; besokaltam az elmúlt napokban egy kicsit, és a másfél év alatt most érzem először, hogy oké, jól esne egy kicsit visszavenni, talán még sosem fért rám jobban egy hét szabadság, mint most. De hálisten erre nem kell sokat várni, még 2 hét, és megint lesz egy teljes hét fizetett szabim.

Ma itt volt a host fiam osztálytársa playdate-en, nem először hozom őt is haza az iskolából, nagyon aranyos gyerek, rendkívül szófógadó és jómodorú, tulajdonképpen még örülök is ha itt van, mert ilyenkor a gyerekek ketten eljátszanak a játszószobában, én elkészítem a vacsorájukat, magvacsizunk, egy kicsit tv-znek és aztán jön is érte az anyukája. Az anyukájával is nagyon jóban vagyok, nemrég szülte meg a második gyermekét, és én kaptam az alkalmon, felajánlottam neki a szolgálataimat (bébiszitt), aminek ő nagyon megörült, így nem kizárt, hogy a jövőben tőle is csurran-cseppen majd valami extra money.:) Btw az utóbbi időben önként és dalolva hívtam át a fiát playdate-re, mert ha a nő látja, hogy én ennyire megbízható vagyok, hogy magamtól áthívom a gyereket, akkor nyugodtabb szívvel meri majd rámbízni a kisbabát is bébiszittelni a jövőben, ez a stratégiám per pillanat.:)

Visszatérve a mai playdate-re: ezzel a két gyerekkel együtt még soha semmi gondom nem volt, szépen játsztottak, ügyesen ettek, összepakolták a játékaikat, maga volt az idill. Ma sem lett volna semmi különösebb probléma, ám mikor bekapcsoltam volna nekik a tv-t akkor megcsörrent a telefonom. Nagyon megörültem, hisz plusz munka ügyében hívtak és a vonal tulsó végén lévő hölgy bébszittelős munkát ajánlott. Éppen belementünk volna a részletekbe, mikor a gyerekek kánonban kezdtek el nyüsszögni, hogy ők most rögtön akarják, hogy kapcsoljam be nekik a tv-t. Közben ugye figyelnem kellett volna a telefonban a nőre. Mutattam a gyerekeknek, hogy menjenek a nappali irányába, de szegénykék nagyon birkák voltak, hiába mutogattam nekik a nappali felé, nem vették az adást és továbbra is ott sürögtek körülöttem, amivel még nem is lett volna baj, de folytatták a jajveszékelést, megállás nélkül, egyre hangosabban, hogy  "ne-heee-küünk tv ke-eee-ll" Hadd me mondjam mit lett volna kedvem csinálni velük, de gondoltam, hogy akkor bemegyek a wc-be és ott folytatom a beszélgetést. Be is mentem, magamra csuktam az ajtót, de pillanatok alatt ott termett a két kis bajkeverő, húzták az ajtót, majd bejöttek és hisztériáztak tovább. Nem hiszem el, hogy még a budin sem lehet nyugta az embernek!!!
Baromi fontos volt ez a hívás, és most hála a két gyereknek a felét nem értettem meg, 5ször vissza kellett kérdeznem, szóval gondolom a nő picit hülyének nézett és biztos hallotta a telefonon keresztül a nyávogó gyerekeket. Jó kis első benyomást kelthettem. Ekkor olyan szinten elöntötte az agyamat az ideg, mint még a másfél éves "szolgálatom" alatt soha. Ezt egyszerűen nem akartam elhinni, hogy mit nem tud a két csávó megérteni azon, hogy tűzzenek be a nappaliba, vagy legalább maradjanak csendben amíg telefonálok. Miután letettem a telefont fél perc alatt olyan szinten leteremtettem a két porontyot, hogy utána pisszeni sem mertek. A bűntijük meg az volt, hogy nem nézhetnek tv-t. A vendég gyerek jól fogadta, de az enyém egyből úgy elkezett bőgni, hogy komolyan azon voltam, hogy oké, én itt most végeztem, legszívesebben elszaladtam volna  a következő kocsmáig és kiittam az egész alkoholkészletüket, bár szerintem a világ összes felese kevés lett volna, hogy lenyugtasson.  Az a baj az én hosztfiammal, hogy azt hiszi, hogy bőgéssel mindent elérhet.  Nem ez volt az első eset, hogy hisztériázni kezdett, szinte mindennaposak az ilyen "dacbőgések", de mint már említettem, ezeket én egy-két megjegyzéssel lekezelem, helyreteszem a gyereket és utána mindig nagyon jól viselkedik, de az elmúlt napok után, hogy minden este én voltam vele egészen bedtime-ig és stresszesebbek voltak a napok, így ma este ez már túl sok volt. A bőgésre annyit mondtam, hogy ha nem hagyja abba, akkor felmegy a szobájába és most rögtön ágyba teszem, erre mégjobban rázendített. Itt már tényleg azt néztem, hogy melyik kijárat van hozzám a legközelebb, mert ki tudtam volna futni a világból, de nem szóltam  inkább semmit (jobb is) és megvártam, míg magától abba hagyja. Szerencsére nem tartott sokáig, befejezte pár percen belül és aztán játszottak, míg a vendéggyerekért meg nem jött az anyja.  Az anyuka mikor bejött már látta, hogy nem teljesen őszinte a mosolyom, megkérezte mi volt a baj (elvileg neki nem akartam mondani semmit), de ha már így rákérdezett, hát elmondtam, hogy mit adott le a két jómadár. Neki sem kellett több, mindkét gyereket jól leteremtette, a vendéggyerek még sírt is, sajnáltam nagyon szegényt, de tény, hogy meg kell tanulniuk viselkedni.

Eztán már alig vártam, hogy az anyuka végre hazajöjjön (ma  hálisten korán jött). A gyerek ezután olyan volt mint a kisangyal, ilyeneket mondott, hogy : " mivel rossz voltam, így ma este nem ehetek csokit meg édességet" meg, hogy "soha többet nem zavarlak mikot telefonálsz" (egyem meg)-és ezeket teljesen magától, nem buta ő, csak szerény véleményem szerint hiányosan van nevelve.  Amúgy ettől a mai incidenstől (és az elmúlt pár stresszesebb naptól) eltekintve nincs sok gondolom a gyerekkel, nagyon édes is tud lenni, és az esetek 80%-ában szófogadó, de amikor nem az, akkor viszont feszegeti a határokat rendesen. Én a kezdettől fogva nevelgettem, folyamatosan próbálom leszoktatni az akaratosságról és a hisztiről, de mivel én nem az anyja, hanem csak az aupair-e vagyok, így nem csoda, hogy nem megy egy csapásra. Nem, nincs a munkámmal bajom, nem kattantam meg, tudom, hogy rengeteg aupair ennél sokkal-sokkal nehezebb helyzetben van, mondjuk 2-3-4 hisztis gyerekkel és amellett még a háztartással is, szóval továbbra is észben tartom, hogy ezt az egy-két súrlódást leszámítva nagyon jó a családom, és ha beszélek a gondokról az anyukával, akkor ő azon van, hogy megoldást találjon  rá. Biztos vagyok benne, hogy amint beilleszkedik a munkahelyére és vége lesz a karácsonyi őrültek házának, akkor megint visszaáll a régi rend és ő teszi ágyba a gyereket, többet lesz vele, mert amúgy mindkét szülő odavan a kissrácért. Apuka holnap jön haza, esküszöm, hogy ennyire még sosem vártam őt, kb úgy, mint a Messiást, mert nemcsak , hogy velem mindig nagyon rendes, de a gyerekre is nagy hatással van :)
Az viszont tény, hogy az elmúlt pár nap némiképp lemerítette az "akismat", én is idegesebb voltam, de úgy döntöttem, hogy "take it easy" lesz, visszaveszek és elnézőbb leszek a gyerekkel ha nyűgös, de most úgy érzem, hogy kicsit töltődni kéne.

Btw, lesz hétvégén extra bébiszittelős munkám, és ugye ott van a már multkor említett takarítás is, szóval ebből a szempontból  ez a bőség hete:) Pénteken megint ideröppen az unokatesóm Magyaroszrágról egy hétvége erejéig, szóval vele is találkozom, plusz partimeghívásom is van (amivel ha csak nem jön közbe semmi mindenképp élni fogok) tehát az élet zajlik errefelé. A mai izgalmak "örömére" korán megyek aludni, és biztos vagyok benne, hogy holnapra már minden okés lesz, a gyerek is boldogabb lesz, főleg mert jön haza az apukája és lazításképp majd sütök majd nekik pár palacsintát.:)
Ezzel zárok ma, take it easy evribádiii:)

Az első host family-m

Tehát, mint azt már az előző bejegyzésben említettem, 2 hoszt családom volt eddig.
Jöjjön most az első familyről egy kis infó.

 Londontól 40 percre, egy kisvárosban laktak, de van benne minden,ami kell, és London és a tenger sincs messze, a hely számomra tökéletes volt. A szülők mindketten rendőrök voltak, Londonban dolgoztak, és 2 gyerek volt (6 éves lány, és 8 éves fiú.) Volt 2 macska is, de mindkét szerencsétlen kimúlt még az ott tartózkodásom alatt (de nem miattam LOL). A szülők már az első perctől kezdve hihetetlen jófejek és segítőkészek voltak (ha a mostaniak fele annyire lennének segítőkészek, mint az első családban a szülők, komolyan mondom, örömtáncot járnék-de róluk később.)Anyuka és a kislány jöttek elém a reptérre, otthon meleg vacsival fogadtak (ezt gondolom mindenki alapnak tartja-hát elmondom, nem az, a jelenlegi, mikor megérkeztem 3 óra út után, leléptek étterembe és nekem annyit sem mondtak, hogy fapapucs.)Nade vissza az első családhoz: szóval meleg vacsi, végig kérdezősködtek, agyon dícsérték (a szerintem gyatra) angolomat, a gyerekek már ez első este a nyakamban ugrátak stb.:)
 A feladatom náluk: reggeli school-run, vagyis reggeli, öltözés, mosdás, suliba összekészülődés, és elkísérni mindkét gyerkőcöt a suliba (ami fél óra séta volt.) Majd délelőtt kis házimunka (portörlés, konyhában elpakolni, fürdőtakarítás, ilyesmi, de max napi egy-két óra, pénteken több, de péntek 12-től szabad vltam, és kezdődött a hétvégém.) Aztán délután begyüjtöttem a kölyköket a sulibó, vittem őket teniszre, balettra, ide-oda, majd este otton vacsi,és amikor a szülők nem voltak otthon, akkor bedtime.
Tök könnyűnek hangzik nemigaz? Na, elmondom, hogy van egy rakás dolog, amit senki nem közöl az ember lányával, mikor au pairkedésre adja a fejét-szóval én már csak azért is leírom, hátha leeendő au pairek is olvasni fogják eme irományt, hogy mire kell figyelni. Tehát:
Sokan azt hiszik (én is azt hittem anno), hogy a 6 éven felüli korosztállyal könnyű, mert eljátszanak egymással, és neked (au pairnek) csak nézni kell őket, ahogy édesdeden szórakáznak. Na, aki ezt gondolja, az gyorsan felejtse el. A valóságban, (az én eslő családom gyerekei) egyfolytában verekedtek (bizony, a kislány is), wrestling-et(birkózás) utánzták a tv-ből, vagy 5 percenként az egyik megsértődött a másikra, amit egy (vagy több:D) pofonnal vezetett le. Azt gondolnád, hogy "jajj, hát verekszenek, majd anyuka meg apuka megnevelik őket", na ez nem így működik,ugyanis ha a te felügyelted alatt valamelyik gyereknek ebből baja lesz, te leszel a felelős. És mit mondjak, az oké, hogy egyszer-egyszer verekednek és te szétszeded őket, de hogy ezt napi 5X minimum-hát a hajadat fogod tépni csomóstul. Volt velem olyan is, nyári szünetben, mikor egész nap én vigyáztam rájuk,hogy budira sem tudtam elmenni. DE komolyan, bentem kló-ra, épp hogy letettem a fenekem a budira, és már hallottam, hogy az egyik üvölt, mert a másik megtépte (és előtte vagy 10x kértem őket, hogy legalább addig viselkedjenek, amíg a slozin vagyok.) Volt olyan is (szintén nyári szünet, ami ugye az au pairek rémálma, hát nem is csoda:D) hogy a kislány beverte a gerincét az asztal hegyes sarkába, mert a kiscsávó odavágta. Szerencsére nem lett nagyobb baja, de lehetett volna, és mivel én voltam a felnőtt a közelükben, így én lettem volna a felelős . Erről szóltam is anyukának, udvariasan megkértem, hogy legyen kedves valamit kezdeni ezzel, mert ez nekem iszonyat stresszes. Szerényen utalgattam rá, hogy azért nem mindig voltak a gyerekek angyalok, amikor velem voltak, és gondoljon bele az én helyzetembe, hogy én nem vagyok az anyjuk, rám nem halgatnak annyira, mint rájuk.
A gyerekek alapból nagyon szerették egymást, tehát nem voltak rossz testvérek, hanem csak hogyismondjam játékból püffölték egymást (ok, néha komolyan is, de többnyire játékból). Főleg akkor tudtak nagyon jó tesók lenni, amikor egymást fedezték, ha valami rosszat csináltak.:))) DE! Ezek a kis verekedések, itt egy lökdösődés-ott egy pofon odáig fajult, hogy nem egyszer történt meg, hogy az úton átmenve is lökdösték egymást-ugye ennek a kockázatát nem kell ismertetnem. Ekkor telt be nálam a pohár, és kertelés nélkül megmondtam anyukának, hogy ez így minden, csak nem könnyű, és ő is gondoljon bele, hogy mi baja lehet így a gyerekeinek-,persze anyuka mellettem állt és elővette mindkettőt- akik ezután az eset után egy hétig utáltak LOL-, de aztán valamennyire csökkent a verekedéseik száma. Jah, az utcán meg úgy mentünk, hogy egyik az egyik felemen a másik meg a másikon-ez nem tetszett a drágáknak, de végül csak elfogadták:)))
 Ezek ellenére nagyon szerettem őket, és ők is engem, tehát nem azt mondom, hogy megutáltam volna őket, vagy bármi ilyesmi, de tény, hogy ezt, amit itt ecseteltem a verekedéssel kapcsolatban, hogy ez a korosztály bizony nem mindig játszik szépen, ezt mindenki mérlegelje, hogy képes -e kontrolláni az ilyen helyzeteket, és biztonságan tartani a gyerekeket-vagy sem.Mert amikor te vagy a kölykökkel és valalmi törtánik, az a te felelősséged lesz-mégha nem is a te hibád akkor is. Én, mikor a második családom után kutattam (az indokról később) , akkor szisztematikusan csak az egy gyerekes családokra vadásztam, és most jelenleg is egyre vigyázok és elmondom: összehasonlíthatatlanul könnyebb dolgom van.
Vissza a családhoz: tehát alapvetően nagyon jó kacsolatom volt mind a szülőkkel, mind a gyerekekkel. De persze a legjobb családban is előfordul, hogy valakinek van olyan tulajdonsága, "hepp"-je, ami téged az őrületbe kerget:))) Most ezekről írok (hozzáteszem, ezek nem játszottak szerepet abban, hogy váltottam, csupán csak azért írom le, hogy adjak valamiféle képet milyen is egy idegen családban, idegenek köz élni.)
-Anyuka és apuka is kijelentette, hogy amikor a gyerekek velem vannak, ne nézzenek tv-t, csináljunk mindig valamit (pl parkba menni, rajzolni, kutyafüle stb). Ezt megértem, elfogadtam, és betartottam. (Bár néha nem volt könnyű, mert a srácok egyedül a tv előtt ülve nem verekedtek, de ennek ellenére természetesen tiszteletben tartottam a kérésüket.). Aztán, mikor hétköznapokon néha a szülők hamarabb hazaértek, mit láttam , mit csinálnak a kölykökkel? Hát ülnek a tv előtt...besz*rok...
-Amitől a plafonra másztam az volt, hogy a hisztiket sem mindig ésszerűen kezelték (abból pedig volt sok), hanem pl fülbesunnyogva könyörögtek nekik, hogy legyenek jók, és mikor 20 perc után lenyugodtak, akkor jött a good girl/good boy-ozás..mondom, 20 perc hiszti után , tul-képp meg lettek dícsérve. Nálam a bevált módszer a hisztire az, hogy elsátélok, másik szobába vagy akármi, és hagyom, hadd dühöngenek, amíg rájönnek, hogy úgysem érdekel:)) Nem állok le könyörögni, hogy "ugyan legyél már jó please".
De ezek ellenére persze nagyon szerettem a családot, ezt nem is kritikának szántam, amit leírtam, mert ezek egyike (vagy több is) biztos vagyok benne hogy minden családnál visszaköszön.
De bármiben segítettek, vittek magukkal Legolandbe, Chessingtonba(vidámpark), tengerparta, ide-oda, mindig megkérdezték vásárlás előtt én mit szeretnék(a jelenlegi nem), esténként együtt ettünk, boroztunk, sőt a szomszédban mikor esküvő volt, hosztanyuval együtt rúgtunk be, az nagyon nagy volt:)) Illetve nem rúgtunk be, de azért spiccesek voltunk na:DTehát barátibb viszonyt nem igen tudok elképzelni. Hiányoznak is nagyon.
Aztán szeptemberben anyuka kevesebbet dolgozott, mert családi gondjaik voltak, amiket itt nem részletezek, lényeg, hoyg egyrészt mert kevesebbet dolgozott, másrészt, mert úgy gondolta, nekem sok 2 gyerekere vigyázni (ezt azért gondolta, mert ugye leírtam már, néha miket tudtak alakítani verekedés stb), így együtt eldöntöttük, hogy családot váltok. Habár akkora én már úgy éreztem, simán tudom kezelni a gyerekeket, akik imádtak engem, és én is őket, de a szülőkkel végül arra jutottunk, hogy jobb lesz nekem egy gyerekes családnál. De nagyon rendesek voltak, segítettek új családot keresni, adtak rólam nagyon jó referenciát, beszéltek a leendő családommal, hogy megbizonyosodjanak róla;jó helyre kerülök, tehát a tőlük telhető maximumot nyújtották a szituációban.
Szeptember végén költöztem el, azóta is tartjuk a kacsolatot.:))
A következő bejegyzésben kitárgyalom a jelenlegi családomat.
Bye:)