Hogyan tovabb??

Mult heten emlitettem, hogy ket ajanlatom is volt, ebbol az egyik a volt hosztcsaladom, akik szinten ezen a telepulesen laknak es ahol egy evet lehuztam mar aupairkent meg tavaly. Toluk en anno ket okbol jottem el, az egyik, hogy lejart az egy evre szolo megallapodasunk, a masik pedig, hogy az anyuka terhes lett es kellett neki egy olyan aupair, akinek van tapasztalata pici babakkal, ami nekem egy szal sincs :D Mar tavaly is gondolkodtunk rajta, hogy hosszabbitok es maradok naluk, a csalad birt engem es en is oket, a kislany egyenesen imadott es ott volt az en szeretett Toto kutyusom is. Az anyuka is fontolora vette, hogy hosszabitsunk, beszelgettunk rola, hogy betanitana engem a kisbabaval kapcsolatosan mindenre, de aztan kozosen megegyeztunk a valtasban, mert en magam sem voltam 100 %-ig biztos abban, hogy kepes lennek ellatni egy kisbabat (az anyuka dolgozik, igy tobbnyire egyedul lettem volna a picivel. ). Az utjaink az elmult ev soran azonban nem valtak el, mert rendszeresen jarok hozzajuk latogatoba, tudjuk mi ujsag van a masikkal. Ennek koszonhetoen ok tudomast szereztek arrol, hogy en felmondtam a jelenlegi csaladomnal es az is kiderult, hogy ok szeptembertol keresnek uj aupair-mothers help-et. Szombaton elmentem hozzajuk, hogy beszeljunk egy esetleges folytatasrol. Osztottunk-szoroztunk, beszelgettunk, az anyuka elmondta, hogy mik lennenek a feladataim, mennyit kene egyedul lennem a babaval, miben lenne mas a munka, mint egy eve. Aztan abban maradtunk, hogy mivel nekem van egy masik ajanlatom is, mindketten gondolkodunk es masnap hivjuk egymast.

A masik csalad, akiktol ajanlatot kaptam pedig nem mas, mint az en draga Reni baratnom hosztcsaladja. Talan nem mondtam eddig, de Reni masfel eves aupairkedes utan szeptember elejen hazakoltozik. Elmondhatatlanul szomoru vagyok emiatt, biztosan a blogbol is lejohetett, hogy kb ossze vagyunk nove es nagyon fog hianyozni. Reni masfel evig ugyanannal a csaladnal volt, ami jo jel, es mivel napi szinten beszelunk igy mindent tudok a csaladrol, a gyerekekrol, pontosan ismerem az elonyoket es a talan nem is letezo hatranyokat (mert tenyleg egy nagyon jo csaladrol beszelunk.) A szuloket regota ismerem, a gyerekeket szinten, joparszor aludtam is naluk, ha atmegyek Renihez mindig baratsagosan fogadnak, erdeklodnek. Kb ugy megyek at hozzajuk, mintha a masodik angol otthonomba mennek. 2 gyerek van naluk, mindketto lany, 5 es 8 evesek, szamomra a tokeletes eletkor, mert meg nem tul nagyok, de onalloak.Ami meg nagyon nagy elony, hogy itt laknak Elstree-ben, a telepulesen, ami teljesen a szivemhez nott, nem is akarnek en mar elmenni innen.  Nekem eredetileg meg sem fordult volna a fejemben, hogy esetleg hozzajuk fogok kerulni, az egesz a veletlen muve volt. Konkretan, mult het kedden este palacsintat sutottem a csaladomnak, azonban maradt egy par darab es ugy gondoltam, atviszem oket Reninek, hisz mindketten imadjuk a palacsintat. Este 8 utan ertem at hozza, a hosztapja is otthon volt es mivel regi jo ismerosok vagyunk, megkerdezte, hogyan mennek a dolgok az uj hosztcsaladommal? Mondom nagyon frankon, eppen tegnap mondtam fel..Erre o lelkesen megkerdezte, hogy "akkor josz hozzank??" En meg: "Miert, johetek?" -de teljesen azt hittem, hogy csak viccel es en is poenra vettem az egeszet. Azt azert viccen kivul hozzatettem, hogyha esetleg vannak olyan barataik, akik aupairt keresnek akkor legyen szives szoljon, mert szeretnek itt maradni a kornyeken, nagyon szeretek itt lenni. Az apuka azt felelte, hogy oke, beszel a felesegevel es szolnak ha tudnak valamit.
Masnap delutan egy sms-t kaptam Renitol, hogy a hosztanyja beszelni szeretne velem aznap este, amennyiben engem erdekel a munka..Egy pillanatra letagloztam, komolyan azt hittem, hogy az apuka tegnap csak viccelodott. Visszairtam, hogy persze, hogy erdekel, es amint vegeztem, atbattyogok hozzajuk. Este 8 utan el is setaltam a hazukhoz, ahol az anyuka kb 5 perc alatt elmondta a fontosabb tudnivalokat, pl fizu, munka, stb -de tul kepp semmi olyat nem mondott, amit ne tudtam volna mert Renivel mindent megbeszelunk- majd a csevej vegen kerek-perec felajanlotta a poziciot. Mondta, hogy orulne, ha elvallalnam, mert ismernek, tudjak, hogy Renivel nagyon joban vagyok, ismerem a hazat, a gyerekeket es a kornyeket is es ami nagyon nagy elony, hogy szeretek is itt lakni. Kertem egy kis gondolkodasi idot a het vegeig, mert bar nagyon jonak hangzik, hogy Renim helyere menjek, de megiscsak a csaladkeresesem elejen vagyok es meg targyalok a volt hosztcsaladommal egy esetleges folytatasrol.

A kovetkezo napokban ezzel keltem es fekudtem, hogy mi legyen, melyik csaladhoz menjek, valasszam-e a jol bevalt volt csaladomat, ahol ismernek, szeretnek, semmi sem lenne ujdonsag, es tulajdonkeppen ott folytatanank ahol tavaly abbamaradt - vagy pedig menjek Reni helyere. Reni csaladjaval kapcsolatban sem erne semmifele megelepetes, hisz tenyleg mindent tudok roluk, tudom, hogyha esetleg rosszalkodnak a gyerekek mivel lehet oket lekezelni, Reni mindig mondta, hogy a szulok vele nagyon jofejek, sosem szidtak le semmiert, heti 30 ora munkaert a fizu 120 font raadasul Reninek van 2 takaritos munkaja, amit egy az egyben meg is orokolhetnek egy kis bevetel kiegeszites gyanant. Ismerem a hazat, a szobat, szoval tenyleg csak bekoltozom kene oda, megszokni seperc alatt megszoknam oket.
Viszont az elozo csaladomban ott a kis Toto kutyum, aki nekem angliai tartozkodasom alatt a legtobb oromet okozta, legtobb szeretet adta es azt a csaladot is nagyon megszoktam es megszerettem. Veluk kapcsolatban az volt az egyetlen hatuluto, hogy semmi tapasztalatom nincsen babakkal, de tenyleg a vilagon semmi (asszem pelenkat sem csereltem eletemben :D- jah, de egyetlen egyszer ).  Aztan a hetvegere megszultem a dontest, beszeltem a volt hosztanyammal es abban egyeztunk meg, tulajdonkeppen kozosen, hogy bar nagyon jo lenne megint egyutt dolgozni, de a babakkal valo tapasztalat hianya miatt ezt most passzoljuk.
Tehat ebbol kovetkezik, hogy elfogadtam Reni hosztcsaladjanak ajanlatat. Boldog vagyok mert tudom, hogy naluk jo helyem lesz, biztos, hogy nem ernek majd effele meglepetesek, mint amelyek a jelenlegi helyemen vannak es voltak. Elso kezbol vannak informacioim a csaladrol is mivel a jelenlegi aupairuk a legjobb baratnom. Azt kell mondjam, nagyon szerencses vagyok es halat adhatok a sorsnak, nem minden aupairnek adatik meg, hogy egy teljesen kitaposott utra lephessen. Almomban sem gondoltam volna, hogy egyszer Reni helyere fogok kerulni, de szerintem Reni nagyon talpraesett volt mindvegig, raadasul szorgalmas is, hisz van 2 extra munkaja  tehat egy szuper csaladot es extra melokat is koszonhetek neki. Lehet, hogy ez affele ajandek a sorstol azert cserebe, hogy a legutobbi csaladkeresem 3 honapig tartott es megis egy olyan csaladnal kotottem ki, akikkel egyeltalan nem passzolunk.

Aki rendszeres kovetoje a blogomnak, tudhatja, hogy mennyire nehez volt a legutobbi csaladkeresem, hogy minden volt csak nem leanyalom. Ha belegondolok (es reszben ezert is mondtam igent Reni csaladjanak) az egvilagon semmi kedvem nem lett volna elolrol kezdeni az egesz procedurat, hirdetesek posztolgatni, valaszolgatni, a varos masik vegebe interjukra jarkalni..Mennyire furcsa a sors..legutobb 3 honapig szenvedtem a keresessel, most pedig egy az egyben az olembe hullott egy fantasztikus csalad. En hiszek abban, hogy Isten, az Univerzum vagy valami termeszet feletti ero (nevezze mindenki, ahogy akarja) mindent korrigal. Ha valami pocsek tortenik veled, akkor az kompenzalodik valami joval, csak legy turelmes kivarni.

Most pedig a nyar tovabbi alakulasarol: A jelenlegi csaladomnal a felmondasi idom augusztus 4-en telik le. Reni csaladja (vagyis az en kovetkezo hosztcsaladom) aug. elejen elutazik, es Reni egyedul lesz a hazban egeszen augusztus 7-ig, amikor Reni is hazamegy Magyarorszagra egy hetre. Azt tervezzuk, hogy augusztus 4-en, vasarnap en becuccolok Renihez, -eltoltunk egyutt par szuper napot, fozunk, filmezunk, bulizni megyunk- es augusztus 7-en, mikor Reni hazamegy en is hazarepulok egy honapra. Hetekig csekkoltam a legitarsasagok weboldalait repjegy utan kutatva, am mivel foszezon van az arak csilliardokig rugnak. Aztan tegnap reggel nem akartam hinni a szememnek, amikor a Wizzair aug. 7-i, delutani jarata csak 89 font volt (ugyanez a jarat hetek ota 110-130 font kozti osszegekbe kerult.) Gyorsan rarepultem es le is foglaltam magamnak egy jegyet, nagy poggyaszzal es elsobbsegi beszallassal 120 fontert, ami foszezonhoz kepest egesz jo :)
Aztan tegnap delutan ertesittem odahaza a csaladot is, hogy keszuljenek mert egy honapig fogom oket boldogitani otthon. Ugyanis szeptember 6-an jovok majd vissza Angliaba es bekoltozom Reni helyere, az uj csaladomhoz. Reni szept.7-en repul haza ( :(((( ) es ugy tervezzuk, mivel en egesz augusztusban otthon leszek es nem tudunk talalkozni, igy legalabb egy utolso napot egyutt tolthetunk meg.

Mar csak 2 es fel het van hatra ennel a csaladnal, es elkepeszto, de most kezdem ugy erezni, hogy belerazodom a dolgokba es hozzaszokom a gyerekekhez is, de ezen nem is agyalok, hiszen mikor eldontottem, hogy ismet valtok, jo okom volt meghozni a dontest.

A kovetkezo bejegyzesemben pedig egy tengerparti turat es magyar etterem nyitobulijat hozom Nektek :)

Ez gyors kor volt- jottem, lattam, felmondtam!

Nem ma, hanem  me'g hetfon.

Mielott ebbe belemegyek, kezdenem a mult heti esemenyek bejefezesevel.
Mult heten csutortok-pentek fele mar nagyon ereztem, hogy kozeleg a hetvege, meghozza abban mutatkozott ez meg, hogy borzalmasan faradt voltam. Mar tobbszor is emlitettem, hogy joval tobb a munka ennel a csaladnal, mint amiben elore megegyeztem veluk es ez naprol napra folyamatosan nott. A mult hetem csucspontja az volt, mikor pentek delutan, az aznapi addigi (!!) kb 7 oranyi gyerekfelugyelet es hazimunka utan kimerultsegemnek koszonhetoen elaludtam a furdokadban..Nem tudom pontosan, de 20 percig biztos bobiskoltam. Aztan meg vart ram aznap egy delutani muszak es este pedig bebiszitt. De semmi sem tart orokke mint tudjuk, eljott a hetvege, ami szinten nagyon mozgalmasan telt, vasarnap tengerparton voltunk Renivel -aminek egy kulon bejegyzest szentelek a het folyaman meg.

Szot kell ejtsek a hosztcsaladom gyerekeirol. Azt kell mondjam, a kislanyokkal igencsak docogosen indult a kapcsolatom. A 2 ev aupairkedesem soran en meg nem talakoztam ennyire anyas gyerekekkel, olyan gyerekekkel, akik megallas nelkul az anyjuk utan sirnak es az anyjukon kivul senkivel ne akarjanak semmit csinalni meg ugy sem, hogy az anyuka ott van, csak eppen a hatterben. Persze az anyassag valamilyen mertekig normalis, az lenne a fura, ha egybol elfogadnanak es egy kicsit sem huznanak az anyjukhoz, de ami az elso 2-3 hetben ebben a csaladban volt, az probara tette az idegrendszeremet. A gyerekek, foleg a kisebbik lany, aki tenyleg minden percben az anyja oleben ulne eleg nehezen fogadtak el. Persze azt az elejen tudtam, hogy mivel kicsik a gyerekek biztosan nem lesz konnyu elfogadtatni veluk magam, de nem gondoltam volna, hogy az elso nehany het ugy sikerul, ahogy. Csak par peldaval szemleltetnem a helyzetet, reggel, mikor a gyerekek megreggeliztek, az en dolgom kivinni oket a furdobe es megmosni a fogukat. A gyerekekek meg ugy sem voltak hajlandoak velem jonni, hogy az anyus vegig ott allt a hatterben, hiaba mondtam nekik az anyukaval kanonban, hogy ne aggodjanak, anya itt van, nem megy sehova, csak most eppen a Dominika segit nekik mosakodni, egyszeruen nem kertek belolem. Persze en ezt nem vettem magamra, ok ilyenek, igy kell oket elfogadni, gyerekek, nem tudjak meg, hogy mit miert csinalnak. Mikor az anyuka fogmosas utan felmegy az emeletre elkeszulni, addig odalent en vagyok a gyerekekkel-oltoztetem oket, jatszunk, hajukat megcsinalom stb. Az elso hetekben ez sem volt zokkenomentes, kb 5 percenkent kiborult a bili, mert nekik anyu kellett. Eleinte birtam a strapat, viszon a masodik het vegere, harmadik het elejere elegge feszult voltam emiatt, hiszen en tenyleg probaltam a tolem telheto legnagyobb kedvesseggel felejuk fordulni, es ha az ember igyekszik, de ennek ellenere sem kernek belole, az igencsak stresszes tud lenni, meg akkor is ha tudom, hogy nem direkt csinaljak a gyerekek. Amit mindenkepp hozza kell tennem, hogy a tomenytelen mennyisegu hazimunka miatt sokszor ugy ereztem, hogy nem marad energiam a lanyokra, mikor hazajonnek delutan (es en aznap mar lenyomtam min.7 orat) meg ha akarnek sem tudnek szelesen mosolyogni.
Ezen felul van itt megvalami, az anyuka mar az elso heten "beidomitott" engem a lanyok neveleset illetoen ; ne mondjak nem-et nekik, mert azzal serul a lelki fejlodesuk (???????????????) , megha rosszak is szep szavakkal es higgadtan rendezzem le a dolgokat, es hasonlo bolcsessegek. Ha lehente egy kivansagom, akkor pont ezaz, amitol mentsen meg az Isten! Valaki magyarazza mar el nekem, miert is serul egy gyerek lelki vilaga, csakmert nem-et mondasz neki, mikor hatarozottan valami hulyeseget csinal?! Persze en sem vagyok a katonas rend hive, es en is azon a velemenyen vagyok, hogy eroszakossag helyett inkabb eszervekkel es szep szavakkal kell gyereket nevelni, de attol fuggetlenul tartom magam ahhoz, ha a gyerek valami rosszat tesz, akkor igenis legyen nyomatekositva, hogy amit csinalt az nem helyes es nem szeretnem megegyszer ezt latni! Ha viszont nem mondhatok neki nem-et, vagy nem mondhatom azt, hogy "ne jatsz a tuzhely korul, mert megegeted magad, ne szaladj a furdoszobaban, mert elesel es kitorod a nyakad stb" akkor az fizikailag veszelyes a gyerekre. Ha pedig neadjisten egyszer tortenik veluk valami, mert nem szabtam nekik hatarokat, akkor a hajamra kenhetem a liberalis nevelesi elvemet, meg azt, hogy "de legalabb lelkileg nem serult a gyerek". Vagy nem???
Tehat mutter azt mondta, hogy mindig szep szavakkal probaljak mindent megmagyarazni a gyerekeknek, ami  szepnek es jonak hangik, de miutan naponta 10-12 orat dolgozom, igy erre van a legkevesebb energiam, hogy a gyerekek rosszak de en folyamatosan mosolyogva magyarazzak nekik es lenyeljem, ha eppen kiabalnak velem..

Megegy dolog, ami birizgalta a csoromet. Anyuka az elso hetem vegen azt mondta, hogy o azt veszi eszre, hogy en nem vagyok nagyon szeretetkifejezo. Ezt ugy kell erteni, hogy nem vagyok a vegtelensegig kozvetlen, nem olelgetem, puszilgatom a gyerekeket, nem "gugyogok" veluk. Ebben egyebkent teljes mertekben igaza van, en soha eletemben nem voltam az az embertipus, aki olelkezik, puszilgat, megha gyerekekrol van szo akkor sem. Tan azert van ez, mert en sem igy lettem nevelve (de ettol meg nem lettem visszamaradott-en ugy gondolom). Az osszes eddigi csaladomban tartottam egy bizonyos tavolsagot, mind a gyerekekkel mind a felnottekkel, es megis, eddig az osszes gyerek imadott, a masodik csaladom, ahol a 6 eves kislanyra vigyaztam, rendszeresen jarok hozzajuk latogatni es a kislany mindig elmondja, hogy en voltam a legjobb aupair-e, mert a mostani nem jatszik vele, nem erzi, hogy szeretne. Tehat ennyit errol, annak ellenere, hogy ezzel a kislannyal sem voltam puszilgatos-olelgetos megis erezte, hogy szeretem es a mai napig imad, istenit kb (ezt az anyja mondta nekem.) En ugy gondolom, -elvonatkoztatva a jelenlegi hosztcsaladomtol-, hogy a szeretetet nem feltetlenul olelesekkel es puszilgatassal lehet csak kifejezni, ha valakinek ez nem kenyere semmi baj, de ha szeretsz valakit akkor az illeto ezt ugyis erezni fogja. Jo pelda erre az osszes eddigi hosztgyerekem.
Visszakanyarodva a csaladomhoz, az anyuka ennek tobbszor is hangot adott, hogy a gyerekei nagy szeretetkifejezeshez vannak hozzaszokva, es mondta, hogy o nem varja el tolem, hogy olyasmit csinaljak, ami nekem nem megszokott, nem kenyelmes, mert tudja, hogy nem tudok megvaltozni egyik pillanatrol a masikra, de megkert, hogy akkor probaljam megtalani a sajat utamat a gyerekek fele. (Sikerult, erre meg kesobb visszaterek).

Szoval ez a negyedik itt toltott hetem, es ezalatt az ido alatt (de igazabol mar a legelso heten) vilagossa valt szamomra, hogy itt nem lesz maradasom.
Valamivel meg tartozom nektek, kedves Olvasok! Az elmult hetekben rengeteg kommentet kaptam azt illetoen, hogy szerintetek hagyjam itt ezt a csaladot, nem eri meg szenvednem es keressek masik helyet. El kell mondjam, egyetertettem ezekkel a hozzaszolasokkal mindvegig, es mar a legelso hetem vegen elkezdtem "szoni" tervemet, amirol addig nem akartam irni, amig revbe nem viszem. Az a helyzet ugyanis, hogy meg a bekoltozesemkor megbeszeltem a csaladdal, hogy augusztus elejen, amikor ok 3 hetre nyaralni mennek, en megkapom azt a 3 hetet szabadsagnak es erre az idore hazautazom. Mivel nagyon honvagyam van, az elso hetekben ez eltetett.  Tudni kell, hogy ennel a csaladnal 4 het a felmondasi idom, ami azt jelenti, ha bejelentem, hogy itt szeretnem hagyni oket, onnantol kezdve meg 4 hetig dolgozom, hogy nekik is es nekem is legyen idom uj csaladot/aupairt talalni.  Mar az elso itt toltott het vegen tudtam, hogy en itt nem fogok maradni. Azonban ugy terveztem, hogy 3 hetig dolgozom, rendesen, uveges szemmel es derus mosollyal, es a 3. het vegen, vagy a 4. het elejen felmondok. Innentol szamitva meg pontosan 4 hetet toltok a csaladnak es ahogyan eredetileg is terveztem, augusztus masodik heteben hazamegyek, csak immar vegleg elmegyek ettol a csaladtol, nem pedig csak vakaciora. Jogosan merulhet fel a kerdes, hogyha mar az elejen tudtam, hogy fel fogok mondani, akkor miert nem mondtam fel az elso hetem vegen, es akkor mar julius kozepen hazamehettem volna? A valaszom az, hogy bar 90%-ig biztos voltam a tavozasomban, de nem szokasom megfutamodni, arrebb setalni ha valami nem tetszik, akartam egy eselyt adni a csaladnak, mielott meghozom a vegso dontest. Valamint ha ennyi idot kibirtam itt, akkor az a plusz nehany het augusztus elejeig mar meg sem kottyan es mivel en is penzbol elek szamit az a plusz par het fizetes is.

Mult het vegen meghoztam a dontest, hogy felmondok, a bejelentest azonban halogatni kezdtem, mignem hetfo reggel kisse kiborult a bili. Amint emlitettem, a gyerkocok mindig az anyjukat akarjak, aki azonban gyakran tul busy igy ram harul a feladat, hogy vigyazzak rajuk meg akkor is, mikor o itthon van. Igy volt ez hetfo reggel is, aznap reggel amugy is elegge felgma volt velem anyus, am mikor a kislany bogott es nem akart semmi aron tagitani mellole az anyus nagyon bunko hangnemben ram parancsolt, hogy "ne csak allj ott, csinalj is valamit" -meg hasonlokat. Kopni-nyelni nem tudtam, hisz megis mi a fenet gondol, mit tudnek csinalni az o gyerekevel, ha egyszer a gyerek ot akarja, miatta sir? Raadasul csak 3 hete vagyok itt, az anyuka is jol tudja, hogy meg nem fogadtak el a gyerekek, tehat azon kivul, hogy odahivom magamhoz a kislanyt (azt vagy jon, vagy nem-altalaban nem) nem tudok nagyon mit csinalni. A hangem, amiben hozzamszolt pedig minden volt, csak nem elfogadhato, megha cseled lennek, akkor sem lenne az. Mindenestre fogtam a kislanyt, felvettem (kozben folyamatosan rugdosott, egy-ketto a gyomorszajamba ment-nem para) es sirt tovabb. Amint letetettem, visszafutott anyuhoz, szoval sok ertelme volt osszerugdostatnom magam. Ekkor az idegzetem a plafonon volt, es mivel tudtam, hogy aznap nem anyus viszi a gyerekeket oviba, igy keszultem lecsapni ra, amint a tobbiek elmennek itthonrol. Nagyon merges voltam, magamban karomkodtam, duhongtem, egy kamiont szetszedtem volna egyetlen perc alatt asszem. Aztan vegre valahara a gyerekek elindultak oviba, segitenem kellett betenni oket a kocsiba (elvegre mindket szulo ott volt, 2 gyerekre, de nelkulem egy lepest sem tesznek). Aztan az anyuka meg azelott felviharzott az emeletre a szobajaba, mielott en az udvarrol visszaerhettem volna a hazba. Az ajtot is magara csukta, tehat ugy gondoltam akkor majd beszelek vele napkozben, ha lejon. Vegulis jobb is, hogy nem akkor rogton beszeltunk, mert lehet, hogy olyanokat mondtam volna hirtelen felindulasomban, amiket magam is megbanok.

Delben bujt elo a mutter a rejtekebol, es meg mielott en odamentem hozza, hogy beszeljunk, o maga hivott ki a konyhaban egy kis chat-re. Leultetett, azzal kezdte, hogy "eltelt 3 het". Itt mar sejtettem, hogy mi lesz a beszelgetes kimenetele. Azzal folytatta, hogy azt veszi eszre, hogy nem tudom megtalani az utamat a gyerekek bizalma fele. Megintcsak elmondta, amit az elmult hetekben mar sokszor, hogy az o gyerekei sok oleleshez, puszihoz stb, nagy szeretethez vannak szokva, de o ugy latja, hogy nekem ez kenyelmetlen-rogton hozza is tette, tudja, hogy nem tehetek rola, ilyen vagyok es kesz. En bologattam, hisz igaza van ebben. Mondta, hogy az elozo nanny folyton olelgette, felvette oket, es hogy o ezt szeretne tovabbra is a gyerekeinek. Itt en kozbeszoltam, hogy talan valoban nem vagyok erzelmes tipus, de erre az is hatassal van, hogy egyszeruen nem marad rajuk energiam a sok hazimunka mellett. Ha mar belekeztem, folytattam is, es minden gondomat, banatomat kiadtam, szovatettem mindazt, ami az emult hetek soran felgyulemlett. Kozoltem, hogy a hazimunka a sokszorosa annak, amiben megegyeztunk, adhat akarmilyen listat, de ez nem lett kevesebb. Mondtam, hogy ezt nem erzem fair-nek, hogy toppon kell lennem a hazimunkaban is, ugyanakkor a gyerekek fele is mindig 100%-osan kell viszonyulnom, mert a kettore egyutt nincs energiam. valamint szova tettem azt is, ahogy reggel beszelt velem, az reszemrol elfogadhatatlan, ha a gyerekek eddig nem hallgattak ram, akkor ezek utan, hogy igy beegetett, tuti nem fognak. Anyus csak pislogott..Aztan mondta, hogy ugy latja, en mindent megteszek a hazimunkaval kapcsolatban, ami tolem telik, es ha csak a hazimunka lenne a gond, akkor hajlando lenne akar egy kulon takaritot fogadni, viszont neki az a legfobb problemaja, hogy nem vagyok tul kozel a gyerekekhez, es neki ez nagyon fontos lenne. Tehat, tulajdonkeppen o mondta ki, hogy ez igy nekunk nem mukodik, es nagyon sajnalja, de mondjuk bucsut. En rogton ravagtam, hogy ne sajnalja, mert en eppen ugyanezt akartam mondani. Teljesen civilizaltan beszeltunk mindvegig, majd a beszelgetes utan bementem a szobamba es ugy ereztem, akkora ko esett le a szivemrol, mint eddig meg sosem. Azota sokkal felszabadultabb vagyok, szabadnak erzem magam es mindent sokkal konnyebben veszek.

A het folyaman pedig egyre kozelebb kerultem a gyerekekhez is. Nem tudom mi tortent, de kb az egyik naprol a masikra ereztem ugy, hogy hirtelen elfogadtak, megszerettek (hehe, miutan mar megtortent a felmondas.) A kicsi es a nagylany is szivesen jatszanak velem, nem gond, ha itt van a hazban az anyuka, akkor is odajonnek hozzam. Tegnap este a nagyobb megsortodott az anyjara (micsoda meglepo, mert mint emlitettem, nagyon anyas) es hozzam jott oda, hogy elsirja banatat. Aztan vacsinal en etettem, engem olelgetett, azt akarta, hogy en vigyem fel furdetni es hasonlok. Ez meg kell mondjam nagyon jol esik, meg akkor is ha tudom, mar nem leszek itt sokaig. Ma reggel, mikor az anyuka a jatszoszobaban volt a gyerekekkel es en a konyhat takaritottam, hallottam, hogy a kicsi kb 2 percenkent megkerdezte, hogy "where's Dominika?" Tenyleg nem tudom mi tortenhetett, hogy ilyen hirtelen dontottek ugy a gyerekek, hogy szeretnek. Illetve, szerintem csak az van, hogy a 3 hetig tarto turelem es az, hogy nem huztam fel magam, mikor eppen kiabaltak velem vagy elutasitottak meghozta a gyumolcset. Mint mondtam, en azon a velemenyen vagyok, hogy a gyerekek megerzik, hogy ki szereti oket, es meg igy is, hogy en nem vagyok az a szeretetkifejezo tipus, ereztek, hogy megbizhatnak bennem.

A hogyan tovabb-rol  egyenlore csak roviden: augusztus 4-en telik le a felmondasi idom. Augusztus honapra hazamegyek, lesz otthon egy szuper nyaram, Balcsival meg mindennel, aztan szeptember elejen visszajovok, immar egy uj csaladhoz. Nem szeretnek semmit elkiabalni, de maris van ket ajanlatom. Az egyik a regi csaladom, ahol egy evet toltottem, szinten itt laknak ezen a telepulesen, es ahol az imadott Toto kutyam es a 6 eves kislanyom van. Mikor a volt hosztanyam megtudta, hogy ujra "szabad" vagyok  meginvitalt egy beszelgetesre, amire ezen a hetvegen keritunk sort. Valamint van egy masik csalad, akit mar nagyon regota ismerek, es szeptembertol kell nekik aupair, birom oket es ok is engem. Naluk tegnap voltam egy beszelgetesen es 5 perc csevej utan rogton fel is ajanlottak a pozicot. Kertem gondolkodasi idot a hetvegeig, aztan ha beszeltem az elozo csaladommal, dontok.

Igy allok hat, most happy vagyok, mert hamarosan lesz otthon egy honapos szuper nyaram es alighanem szerpembertol megint jo helyre kerulok :)

Az uj csaladnal es internet nelkul

Jol megvarokztattam itt a kedelyeket. Elnezest kerek, de sajnos az uj csaladnal egy ici picit sem ugy jottek ossze a dolgok, ahogy azt en elkepzeltem, de ebbe majd mindjart reszletesen belemegyek. Az a helyzet, hogy internetem sincs a csaladnal (grrrrrrrrrr) es most az anyuka laptopjat butykolom, ezert az ekezetek hianya (ami engem is borzasztoan idegesit).

Menjunk vissza az idobe, megpedig mult het pentekre, amikor is visszarepultem Londonba. Meg mult heten irtam egy bejegyzest, miszerint a hosztanyam mar a legelso hetvegemen befogna dolgozni. Nem voltam elragadtatva, es egy kicsit sem vartam, hogy visszajohessek.

Az otthon toltott idorol irok egy kulon bejegyzest kepekkel, mert nagyon nagyon jol ereztem magam es szeretnek megemlekezni rola.

Pentek delutan egykedvuen ultem kocsiba, hogy a szuleimmel elmenjunk Ferihegyre. Egyetlen porcikam sem kivankozott visszajonni Angliaba, ami tolem eleg furcsanak mondhato, hiszen az Angliaban toltott ket evem volt eletem eddigi fenypontja, azonban ahogy a blogomban is olvashattatok nemregiben, az elmult idoszak nagyon zavaros es stresszes volt, kicsit elegem lett ebbol az orszagbol, ezert volt a mela undor a visszajovetelemmel kapcsolatban. Magyarorszagon a visszajovetelem napjan sot egesz heten nyari, 30 fokos idojaras uralkodott es tudtam, hogy Angliaban a kod es az eso fog varni ami a  beka segge alatti hangulatomra ratett megegy lapattal. Ahogy megerkeztunk a repterre itt is volt a  konnyes bucsu ideje aztan par perccel kesobb el is tuntem az ellenorzo kapuk mogott. A tranzitban volt megegy oram, amit vegigsirtam, de frankon megallas nelkul, meg szerencse, hogy a repuloteren ez nem annyira feltuno, elvegre eleg sokan sirnak az ilyen helyeken, bar a tranzitban rajtam kivul senki nem bogott hihi...
Mikor felszallt a repulo hosszasan neztem Budapestet meg a magyar tajat es meg a repulon is bogtem jo sokaig. Mikor elkezdtek a fedelzeti arusitast a banatom enyhitese erdekeben vettem egy doboz sort, hogy legalabb ennyi oromom legyen es megettem a szendvicseimet.

Leszallatam es olyan rossz volt ugy kijonni a repuloter kapujan, hogy senki sem vart ram..Az ido pocsek volt, fel is kellett vennem az addig kezben vitt kabatomat. Mikor megerkeztem a hazba a gyerekek mar aludtak, apuka uzleti uton volt, az anyuka volt csak itthon. Nem volt reszem tulzottan nagy fogadtatasban, pl nem vartak kajaval, vagy ilyesmi (pedig nem annyira meglepo, hogy a repolout es a vonatozas utan baromi ehes voltam, persze tudom, a csicska ne szoljon semmit. ) Az anyuka egybol belecsapott a lecsoba, fel oran keresztul magyarazott nekem a gyerekekrol meg  a szokasokrol, pedig ekkor mar este 10 volt. Aztan ratertunk a hetvegi munkara, hogy azon a hetvegen szombaton es vasarnap is szuksege lesz a segitsegemre.Tulajdonkeppen anyuka itthon volt egesz hetvegen, de megis megkert, hogy menjek veluk szombaton jatszohazba, ide-oda es vasarnap uszasra, mert szerinte jot tenne a gyerekeknek, ha megismernenek, mielott hetfon rendesen munkaba allok. Szerintem meg igy is ugyis megismertek volna, ez a ket nap nem oszt nem szoroz, es gondolhatta volna hogy a legelso hetvegemet nem azzal akarom tolteni, hogy mergezett egerkent rohangalok veluk mindenhova, hanem mondjuk a borondjeim kipakolasaval es beilleszkedessel.

Egy-ket szo a szobamrol: eleg nagy szobam van, a foldszinten talalhato (a csalad a felso szinten alszik). Viszont kepzeljetek, amikor megerkeztem, azt hittem egnek all a hajam, mikor meglattam, hogy egy csomo szar (egyenlo a csalad cuccai) az en szobamba vannak bezsufolva. Az agy alatt egy szemernyi hely sincs, borondok, dobozok, ez-az talahato ott. A szekrenyekben is bosegesen megtalahato volt a csalad ruhatiol kezdve a torolkozokon at az agynemu huzatokig minden. Ezen felul a bazi nagy ruhaszarito a szobam kozepet disziti a vasalodeszkaval egyetemben. Ergo tipikus cseledszoba. -,- A fiokokban pedig meg megtalalhato volt az elozo nanny egy-ket hajszala, allatira orultem neki.  Nagyon fusztralo erzes volt, hogy a hetvege folyaman egyszeruen nem tudtam kipakolni a borondjeimet mert egyreszt nem volt ra idom, mivel a csaladdal ugraltam mindenhova, masreszt pedig minden masodik fiokban/szekrenyben a csalad dolgai voltak. Szerettem volna kicsit otthonosabban erezni magam, de amig borondbol kell elnem addig ez kivitelezhetetlen.

Szombat reggel pedig neki is estunk a munkanak. Btw ket kislany van a csaladban. A lanyok amugy hihetetlenul aranyosak es jolneveltek, ami pozitivum van ebben a csaladban az az, hogy nevelik a gyerekeket, nem hagynak rajuk mindent, nincsenek elkenyeztetve, hanem vannak szabalyok, amit be kell tartaniuk. A csalad rendszereto, minden rendszerezve van a hazban, nagy a tisztasag es a rend.
Szoval szombaton bar rendesen dolgozni nem kellett, de mennem kellett veluk kulon orakra, jatszohazba stb.
Szombat delutan mikor hazaertunk, anyuka azt mondta, hogy innentol kezdve szabad vagyok de meg tovabbi masfel orat beszelgettunk a rutinrol, errol arrol. Este Renivel mekibe mentunk, hogy kitargyaljuk az otthon toltott idomet es az uj csaladomat, nagyon jol esett ez a kis kikapcsolodas.

Vasarnap delelott uszni mentem a csaladdal, delutan pedig szabadidot kaptam. Ezt kihasznaltam arra, hogy felvegyem Istvan lakasan a 3. es egyben utolso borondomet, amit meg egy hete hagytam nala. Reni jott velem, de sajnos sikerult jol eltevednunk. Ugyanis az ut a Victoriatol csak egy oraba telt volna, viszont a metro/vonat lezarasok miatt 3,5 ora(!!!) volt, mire Istvan hazahoz keveredtunk. Nem kicsit voltunk mindketten kiakadva, hisz Reni is beteg volt, rajtam pedig aznap kezdtek mutatkozni a megfazas tunetei, arra volt legkevesbe szuksegunk, hogy az elkeveredesnek koszonhetoen este 10 utan erjunk csak haza. Mindegy, mindketten tuleltuk, masnap mar csak rohogtunk az egeszen.

Hetfon pedig rendesen munkaba alltam. Csak roviden irnam le, hogy mennyire sikerult melle nyulnom ezzel a csaladdal: a szerzodesunkben heti 35 ora munka all, reggel 7-8-ig, majd delutan 4-7-ig, vagy 4-10-ig (minden masnap) ezen felul heti 5 ora hazimunka. Ehhez kepest az a nagy helyzet, hogy reggel hettol este hetig meg sem allok es sokszor este 7 utan allok neki vasalni is. Szoval naponta frankon ledolgok min. 10-11 orat vagy tobbet. Ez a haz nagyon nagy es mindent nekem kell csinalni, nem csak a gyerekek korul, de a szulok ruhait is nekem kell elrakosgatnom, naponta kitakaritani az egesz hazat, a konhyat naponta ketszer (ami min. egy oras melo mert nem mindegy hogyan csinalom) stb. Szoval inkabb full time housekeepernek erzem magam, csak az a gond, hogy en nem erre szerzodtem, hanem heti 40 oras aupairnek es a fizetesem sem aranyos az altalam vegzett mennyisegu munkaval. Borzasztoan aprolekos ez a csalad, semmi sem mindegy es el nem tudom kepzelni mikor fogok ehhez hozzaszokni vagy mindent megjegyezni.

Hetfon pedig belazasodtam, el sem tudom mondani, mennyire rosszul jott ez, pont az elso hetemen, az elso munkanapomon. Hetfo-keddet lazasan nyomtam vegig, alig eltem de nem akartam mindjart az elejen bemondani az unalmast es kozolni, hogy beteg vagyok, igy inkabb neman huztam le a napi munkat. Kedden az anyukanak volt egy olyan kijelentese nap kozben, hogy "a Dominikat ra kell venni, hogy tobbet mosolyogjon"-ezt a gyerekeknek mondta. Aznap este, mikor a gyerekek aludni mentek odaalltam anyuka ele es kozoltem, hogy ne vegye szemelyesnek, ha nem mosolygok vagy nem vegzem a dolgom 100%-osan, de 2 napja lazas vagyok es borzasztoan erzem magam. Mondta, hogy ezt nem tudta es szolnom kellett volna. Azt is hozzatette, hogy akkor a kovetkezo napokban vegyek ki magamnak szabadsagot. En ezt ugy ertelmeztem,  hogy a reggeli es delutani gyerekfelugyeleten kivul a kovetkezo napokban elhanyagolhatom a takaritast es pihenhetek nap kozben (elvegre takaritani addig minden nap takaritottam igy csaknem dolt volna ossze a haz ha egy-ket napig nem suvickolok.)Szoval szerda delelott es delutan onkenyesen szabadsagot vettem ki, ugy dontottem leszarom a takaritast, a lefgontosabbakat mint pl konyha, kislanyok szobaja, stb megcsinaltam, de delutan 4ig pihentem, amig a csalad haza nem jott.

Csutortok-penteken mar jobban voltam, vidamabb is voltam es a kislanyokkal is sokkal jobban tudtam jatszani, a takaritast is megcsinaltam es minden mas hulyeseget. Anyuka meg is jegyezte, hogy jobban nezek ki es a munkam is javult. Valahogy az ido eldocogott es eljott a hetvege. Anyuka pentek este megkerdezte, hogy megyek e valahova a hetvegen, mert ha nem, akkor szeretne tanitani nekem par dolgot. Ez mar tenyleg a turokepessegem hatara volt, hiszen a mult hetvegevel egyutt zsinorban 7 napig meloztam, hetfotol pentekig alig volt szabadidom es en sem egy gep vagyok aki megallas nelkul porog es nincs szuksege szabadidore, pihenesre stb. A kerderese ra is vagtam, hogy vannak programjaim es ezzel rovidre is zartam ezt a betanitas dolgot. Mit csinaltam egesz heten, ha nem betanultam?? Nem?

Aztan itt az internet problema. Mikor megerkeztem, mult heten mar akkor sem volt internetem a szobamban es az egesz hazban nagyon gyenge a wifi, csakis a nappaliban, a ruter mellett foghato. Csakhogy a nappaliba meg nem johetek be akarmikor, napkozben apuka sokszor innen dolgozik (na nem mintha lenne egy perc szabaidom napkozben) este pedig itt tv-znek, dolgoznak, beszelgetnek es jobban orulnek neki, ha en nem vagyok itt. Napokig konyorogtem az anyukanak, mire kijott a szerelo. A pasi azt mondta, hogy sajnos nem tud vele mit csinalni. Szoval most az a nagy helyzet, hogy 4 het mulva jon majd egy masik szerelo aki lyukakat vag a falba, hogy kabelt vezessenek a szobamba. Addig a jatszoszobaban hasznalhatom a netet, anyuka laptopjan (valami oknal fogva az en laptopom nem fogja be). Az elso itt toltott napokon egyeltalan nem volt netem es elkepesztoen szomoru voltam emiatt, nem mitha fuggo lennek de borzalmas honvagyam volt, szerettem volna az otthoniakkal beszelni, az itteni barataimmal is es nem tudtam. El voltam vagva a kulvilagtol, szo szerint, mert egyreszt internetem nem volt, masreszt nem jutottam ki ebbol a hazbol egesz heten.

Most, hogy legalabb a jatszoszobaban van net, egy kicsit jobb, de ez sem az igazni...de legalabb van.

Almomban sem gondoltam volna, hogy igy sikerul az elso itt toltott hetem..Az a tervem, hogy adok nekik megegy hetet, hatha valtoznak a dolgok. A het folyaman sokszor azon gondolkoztam, hogy most rogton fel kene mondani, de nem lehet. Nem szabad csak ugy megfutamodni, ha valami nem ugy alakul, ahogy elterveztem, kuzdenem kell, nem is ugy jutottam ki anno Angliaba sem, hogy minden siman es egyszeruen ment. Most kell szorgalmasnak es kitartonak lennem kulonben sosem viszem semmire. Tehat, adok nekik megegy hetet. Ha nem valtozik semmi, akkor jovo het vegen odallok anyuka ele, es kozlom, hogy ez igy nem lesz jo, es ha azt akarja, hogy hosszutavu legyen a mi kapcsolatunk, akkor valtoztassunk egy par dolgon. Ha latom, hogy erre hajlando es valtozni fognak a munkaorak akkor maradok, ha viszont nem, akkor lepek, es uj csaladot keresek. Azert valtottam csaladot, hogy tobbet dolgozzak es tobbet keressek, nade nem napi 12 orakrol almodtam es a fizu pedig meg sem kozeliti azt, amit ezert a munkaert normalis esetben fizetni kene..

Mikor otthon voltam, gondolkoztam rajta, persze akkor meg csak viccelodve, hogy mi lenne ha otthon maradnek a nyarra es szeptemberben ujult erovel nekivagnek...mostmar latom, hogy ezt kellett volna csinalnom, de mindegy is, utolag konnyu okosnak lenni es senki nem lathatja elore, hogy mit hoz a jovo. Valamiert ide is kellett jonnom, bar most meg nem igen latom, hogy miert.

Amint lesz idom jelentkezem egy bejegyzessel az otthon eltoltott hetemrol es beszamolok, hogyan alakul a csaladdal a helyzet!

Ez jól kezdődik...

Enyhe kifejezés, hogy kisebb sokk tört rám, mikor elolvastam a leendő hosztanyám ma esti email-ét..

Ugyebár én péntek este repülök vissza Londonba. A házba körülbelül este 10-re fogok érni.
Ma azt írta nekem az anyuka, hogy tudnék-e dolgozni ezen a hétévégén? Mindkét nap kellenék, fél napokra, merthogy neki eltervezett programjai vannak nameg szeretne körbevezetni, mindent megmutatni a házban. Azt nem írta, hogy ezért fizetne-e, nagyon remélem, hogy azért nem, mert ez neki is magától értetődik...

Mindenesetre nem kicsit akadtam ki ezen. Először is, abban állapodtunk meg, hogy havi két szombati bébiszitten kívül hétvgenként egyeltalán nem kéne dolgoznom. Au pair leszek náluk, oké, hogy kicsit többet fizetnek, mint az átlag aupair fizu, de a megállapodás az megállapodás, ha én be tudom tartani, akkor joggal várom el a másik féltől, hogy ő is ezt tegye. Másrészt pedig, ott a nyilvánvaló tény, hogy péntek este repülök vissza...mennyire fair az, hogy szombat reggel máris befog? Oké, hogy most volt egy hetes pihenőm itthon, de a replüőút akkor is fárasztó, kb olyan leszek mint a mosott fos szombat reggel, ezt előre látom. Nameg, ez lesz a legelső náluk töltött hétvégém..egyből így indítani, hogy ugyan tudnék-e dolgozni mert ő elfoglalt..hááát, remélem, hogy egyszeri alkalomnak szánja, különben nem lesz hosszú életű a mi kapcsolatunk.

Mindenesetre, mivel más választásom nincs, rábólintottam a hétvégi munkára. Merem remélni, hogy fizetni fog ezért, mert ha nem, vagy ha ez többször előfordul, esetleg lesznek más gondok, akkor még az elején, egy pár hét múlva újra nekiállok családot keresni, mielőtt túlzottan megszokom ezt a helyet.
Tudom, furcsának hangzik, hogy még ott sem vagyok, de már azon járatom az agyam, hogy miként és mikor lépjek le tőlük, de azt gondolom nem én voltam az, aki feldobta a labát...

Csak én reagálom túl, vagy ez azért tényleg gáz, hogy még ott sem vagyok és befognak??

Ma 2 éve Angliában!!

Csak gondoltam tudatom, hogy ma van két éve, hogy megtettem életem eddigi legnagyobb, legeredményesebb, mondhatni legokosabb lépését, hogy felültem a repülőre, magam mögött hagytam az addigi életem és Angliába jöttem szerencsét próbálni. Ezt a döntést azóta sem bánom, és nem is bántam egy percre sem, még akkor sem amikor (a közelmúltban) rengeteg gond volt a családkereséssel, amikor nem tudtam, hogy és mint lesz tovább, mert tudom jól, hogy ezek is közelebb visznek ahhoz, hogy majd egyszer úgy tekintsek az életemre, hogy elmondhassam, igen, ezt is átéltem és megcsináltam. A boldog pillanatok, a rengeteg kirándulás, utazás, új barátok szerzése pedig mind közelebb és közelebb visznek ahhoz, hogy olyan emberré váljak, amilyen mindig is szerettem volna lenni, amit még kicsi koromban képzeltem el, hogy milyen leszek ha majd nagy leszek! Nem mondhatom, hogy már az vagyok, aki szeretnék lenni, de amióta Angliába jöttem egyre inkább hasonlítok erre az "ideára", úgy érzem rengeteget köszönhetek ennek az országnak. És a kalandnak koránt sincs vége, sőt mondhatni most kezdődik a 'java', eddig csak az aupairkedős tengi-lengi-t nyomtam, de mostmár kilátásban vannak nagyobb és hossszabb távú megvalósításra váró tervek, amelyekről egyenlőre még nem írnék, mert addig nem szeretek írni valamiről, amíg nem biztos, de ígérem,hogy a blogban is beszámolok mindenről, amint itt lesz az ideje. :)

Mindazonáltal tegnap hazajöttem, fél órás késéssel indult a gép Lutonról, de így is időben szálltunk le. A szüleim vártak a reptéren, ennyire tán sosem örültem, hogy láthatom őket, köszönhető ez annak is, hogy az elmúlt pár hetem pocsék volt Londonban és mondhatni hazamenekültem. A hazautat végig dumáltam, majd mikor hazaértünk elvittem a rég nem látott kiskutyám sétálni. Vacsorára rizses hús volt, kovászos uborkával , elmondhatatlanul hiányzott már valami normális kaja, két okból is. Az egyik, hogy ugyebár aki élt már Angliában, angol családdal, az tudja, hogy milyen egyhangú az étrendjük, másrészt az elmúlt héten, amit az Istvánnál töltöttem, szinte csak szendvicset és mekis kaját ettem, ígyhát borzasztóan csömöröm volt mindentől, ami fast food vagy angolos. Este még beszélgettünk sokat aztán lassan mindenki aludni ment. A kiskutyám az ágyamban aludt, kicsit ágyam van és tulajdonképpen a kutyusom ahogy elfeküdt elfoglalta az egészet, de nem bántam, nagyon jó volt a kutyum szuszogására elaludni.

Ma reggel igazi parasztos reggelit toltam, kolbász, szalonna, pari, medvesajt, kenyér, évek óta nem ettem ilyen jót.
Délelőtt öcsémmel kimentünk a közeli shopping centerbe, ahol én beújítottam egy cipőt. Egész nap nagyon meleg volt, 25-28 fok körül, nem kis örömömre. Annyira hiányzott már ez az igazi friss nyári levegő, a szmogmentes légkör, a szép naplementék (...) Ma pedig az isteni finom vasárnapi ebédet ettük, húsleves, benne rengeteg zöldség, főtt hús, rizibizi, krumpli, rántotthús, koviubi és a nagy kedvencem a krémeeeeees. Ebéd után bevágtam egy nagy szunyát aztán délután elmentem bringázni. Istenem, annyira hiányzik a biciklizés, mint semmi. Annakidején mindig a Duna partra mentem, de sajnos most ki van áradva, szóval a bicikliút is víz alatt van, de azért elnéztem megnézni. Aztán egy barátnőmmel, Katival taliztam, őt sem láttam már a legutóbbi látogatásom óta. Este pedig a kutyulimat vittem sétálni aztán ennyi is, el is telt az első nap (sajnos.)

Vagy hétközben, vagy ha majd visszamegyek Angliába jelentkezem egy összefoglaló bejegyzésemről a második Angliában töltött évemről, és még adósotok vagyok a volt családomról szóló összefoglaló bejegyzésemről. Ígérem, ami késik nem múlik, csak most annyira ki szeretném élvezni az itthonlétet, amennyire csak lehet!

Búcsúzóul két kép Itthonról!

Lili kutyulimmal <3

Másfél éve az első normális reggelim :))

Hazamegyek!

Méghozzá holnap! Nem örökre, nem kell aggódni, csak egy hétre, pontosabban 6 napra.

A legutóbbi bejegyzésemmel kissé rátok hozhattam a frászt, elnézést kérek, hogy az utóbbi időben ennyit panaszkodom, de sajnos az elmúlt hónapban, azon belül is az elmúlt 2 hétben teljesen úgy éreztem, mintha meg lennék lőve.

A keddi kirohanásomnak és a világvége hangulatomnak az oka igen bonyolult, megmondom őszintén én magam sem szeretnék emlékezni rá. Legyen elég annyi, hogy regisztráltam egy aupaireket közvetítő idekint működő, félig magyar ügynökséghez, és a vezető, aki ráadásul egy drága honfitársam nagy ívben tojt az ügyemre, hiába mondtam neki, hogy nincs sok időm családot találni, hogy vagy leszervezi nekem az ígért interjút vagy idő hiányában repjegyet kell foglalnom és hazamegyek, mert se több időm sem több pénzem nincs..Válaszul pedig azt írta, hogy ez nem az ő problémája..Hát, nagyon köszi, ha valaki rólatok kérdez a földig foglak alázni, ha rajtam múlva az összes ilyen embert eltiltanám akármilyen közösségi munka végzésétől..Oké, hogy nem az ő problémája de akkor könyörgöm, mi a frásznak van ügynöksége?? Elvileg egy ilyen ügynökségnek az a dolga, hogy a hozzám hasonló, külföldön teljesen egyedül élő, már-már magára utalt embereket segítse. Akkor meg ne azt írja, hogy ez nem az ő problémája..mindegy is, erre nem is vesztegetek több szót, a következő sms-emben 3 mondatban elküldtem kapálni aztán ennyi...

Ezt követő nap, szerdán pedig véglegesen eldöntöttem, hogy ahhoz a családhoz jövök, akikről már előzetesen írtam. Azonban ez sem mehet simán, mint ahogy semmi sem az körülöttem mostanában. A következő hosztcsaládomnál a jelenlegi nanny még mindig itt van és itt is lesz 2-3 hétig. Erre az időre nekem a játszószobában kéne laknom. Ígyhát úgy döntöttem, hogy nem szeretnék 2-3 hétig a játszószobában csövezni, bőröndből élni, mások útjában lenni, és egy hirtelen felindulástól vezérelve szerda délután repjegyet foglaltam magamnak. Holnap, azaz szombaton megyek és jövő hét pénteken jövök vissza. Azért nem mentem haza hosszabb időre, mert hát money, money, money, must be funny- egy hetet még elviselek meló és pénz nélkül, de 2-3 hét bevételkiesés nem kicsit juttatna az anyagi csőd szélére.

Most pedig vissza a hét elejére. Mint a múlt heti bejegyzésemben is írtam, egy hétig egy barátomnál Istvánnál laktam. Az indok, hogy az előző családomtól múlt hét végén, június 2-án el kellett jönnöm, azonban az új családomhoz csak ma, egy héttel később költözhettem be. Istvánnál sajnos nem volt internet, így ezt a pár napot net nélkül kellett kiböjtölnöm. Mit mondjak, az első este borzalmas volt, úgy éreztem teljesen el vagyok zárva a külvilágtól, ráadásul akkor kezdtem el gondolkodni, hogy mi legyen, hazamenjek, ne menjek és szerettem volna repjegyárakat csekkolni, egy-két emberrel beszélni, és nem tudtam..Úgy éreztem totál kilátástalan a helyzetem. Az internet hiányt úgy oldottam meg, hogy minden nap elmentem egy starbucks-ba 2-3 órára, befészkeltem magam a laptopommal, hogy legalább ilyenkor úgy érezzem, nem vagyok elzárva a külvilágtól..(A telómon nincs net, özönvíz előtti darab). Viszont István lakásának közelében nem volt sem meki, sem netkávézó (meg nagyjából semmi) így utaznom kellett, ha netezni akartam, az utazás pedig pénz, nem is kevés..Szóval ez a hetem anyagliag csődnek volt mondható..Mindegy, vége is, túléltem.
Kedden a palacsintázóban segítettem, mert a szállásért cserébe megígértem Istvánnak, hogy besegítek, ha szüksége lesz rám. Lett is, kedden fotózták a vadi új menüt, így elkelt mégegy extra pár segítőkéz. Laza 10 órát lenyomtam, délután egytől este 11-ig, zárásig, de egyeltalán nem volt fárasztó, még úgy sem, hogy mindig volt mit csinálni. Én és Dia (régóta ott dolgozik) vittük a boltot, míg István és a fotós az új menüt fényképezték. Azt hiszem ezen a napon én voltam a legszerencsésebb ember a világon! (jéé, most realizálom, hogy végre valami pozitívum is ért az utóbi fostos időszakban! :D ). Ugyanis, az új menü 15 (vagy több, nem emlékszem) palacsintát fog tartalmazni, sósakat-édeseket, mindenfélét, és hogy le tudják fényképezni, el kellett készítenünk az összeset, amit utána meg is ehettünk! Atyaég, szerintem tutira megdöntöttem a palacsinta evés guiness rekordját, mininum 13-14 félét kóstoltam meg aznap. Tudni kell, hogy ezek a palcsinták nagyon nagyok, így bár mindegyiket elfeleztük Diával, de még így is nagyon laktatóak voltak. Az első 2-3 palacsinta nagyon jól esett, aztán viszont kezdett csömörünk lenni. Viszont ott hagyni sem akartuk őket, így hősiesen végigettük a menüt. Ok, be kell valljam, az utolsó 3 pali, ami már estére, kb 9-10 magasságában lett kész a kukában landolt (a szívem szakadt meg értük) de így is volt szerencsém a menü nagy részét megkósolni. Aki bejött, mindenkinek elmondtam, hogy csak beugró vagyok itt de mégis akkora mákom van mint eddig egy dolgozónak sem, irígykedtek is rendesen.

Szerdán pedig, mint ahogy már írtam, lefoglaltam magamnak a repjegyeket a hazautamra. Mivel borzalmasan sok cuccom van és 3 nagy bőröndöm, így csütrötökön felhoztam a családhoz egy bőröndöt, majd ma, azaz pénteken mégegyet, és ezzel egyidőben be is költöztem. (A 3. bőröndben a nem túl fontos dolgaim vannak, azért majd visszamegyek Istvánhoz, ha visszajöttem otthonról.) Így is, hogy kétszer fordultam, és egyszerre csak egy bőröndöt kellett cipeljek baromi nehéz volt, hisz Dél-Londonból kellett felcihelődnöm Észak-Londonba, 2 óra a metrón, buszon és gyalog egy fullra megpakolt bőrönddel nem éppen leányálom. Szerda este Renihez is elmentem, jól esett a barátnő terápia ismét.

Tehát, mint láthatjátok, ma költöztem be a családomhoz, Elstree-be, azonban még nem foglalhattam el "méltó helyem", mert a jelenlegi nanny még itt lakik, így én per pill a játszószobában lakom. A család nincs itthon, elutaztak a hétvégére, de jobb is ez így, mert így legalább szusszanhatok egy kicsit mielőtt hazamegyek, nem kell velük jópofizni egy ilyen pocsék hét után, hanem szépen elülök a játszószobában, netezek (végre) és készülök a holnap utamra. Ma este átmentem az előző családomhoz,(akik ugye ugyanezen a településen laknak) akiktől most csak 20 percre lakom gyalog, mert ki szerettem volna nyomtatni a beszállókártyámat (a jelenlegi családnak nincs nyomtatója). Ha már ott voltam gondoltam mért ne, és elvittem az én drága Toto kutyumat sétálni. Egy órát sétáltunk a kedvenc erdőnkben, annyira feltöltődtem ettől, hogy arra nincsenek szavak. Ez a kutya komolyan mondom, hogy a legjobb barátom, épp csak meg nem szólal, de nincs mégegy hozzá fogható teremtés ezen a Földön. Mostmár végre nem London másik végén, hanem csak 20 percre lakom tőle gyalog, így a jövőben nem csak 3 havonta fogom látni, hanem majd lebeszélem a volt családommal, hogy had menjek heti szinten sétáltatni. Biztos vagyok benne, hogy meg fogják engedni, eddig is mindig szívesen láttak.

Holnap délután fél 3-kor pedig hazarepülök! Nagyon várom már, hiszen másfél éve nem voltam otthon. Jó lesz végre a kiskutyámmal aludni, az otthoni finom ételeket enni, elmenni a kedvenc erdőmbe biciklizni! Soha nem volt nagyobb szükségem erre, annyira sérültnek érzem magam most lelkileg, hogy semmi más nem pofozhatna helyre, csak egy kis természet-terápia.

Lehet, hogy írok majd otthonról (ha nem lesz jobb dolgom :D). Ha nem ,akkor szép hétvégét/hetet kívánok mindenkinek!

Elköltöztem

Pontosabban szólva mégcsak kiköltöztem. Szombat reggel végleg elhagytam a balham-i családomat, és egyben az elmúlt 9 havi lakhelyemet.

Előre szólok, hogy internet híján a mai bejegyzést egy starbuck-ból közvetítem nektek és mivel a jövő héten is korlátozva lesz az internet hozzáférésem, így valószínűleg csak egyszer jelentkezem majd a hét folyamán. Ha kicsit kesze-kusza lesz a mai bejegyzés, az annak köszönhető, hogy a kávédarálós-jégkeverős, hangazavaros környezetben nehezebben tudok koncentrálni, de igyekszem valami értelmeset idevakarni nektek.

Hol is hagytam abba legutóbb? Ja igen, hogy megtaláltam a következő családomat. A következő családomhoz jövő héten szombaton fogok beköltözni, azonban a balhami családomhoz már tegnap, azaz szombaton megérkezett a következő aupair, így nekem el kellett jönnöm. Még a hét elején beszéltem a balhami hosztanyámmal, megkértem, had maradjak náluk mégegy hetet, mondtam neki, hogy besegítenék az új lánynak, körbeveztném, megmutatnék neki mindent, betanítanám, cserébe csak annyit kérek, hogy a vendégszobában lakhassak. Az anyuka azonban azt mondta, hogy itt az ideje, hogy én tovább lépjek és, hogy nem lenne fair az új lánnyal szemben, ha én itt maradnék. Azt is hozzátette, hogy a gyerek is megzavarodna, ha egyszerre két aupair lenne itt, ígyhát nem áll szándékában engem további egy hétre elszállásolni a vendégszobában. Bevallom, nagyon rosszul érintett a dolog, hiszen azok az emberek, akikkel az életem elmúlt 9 hónapját töltöttem most egyszerűen kidobnak. Oké, hogy én kezdeményeztem a családváltást, nade egyrészt azért így is tekintélyes időt töltöttem itt, mert a 9 hónap nem kevés, valamint ha magamból indulok ki: ha nekem lenne egy bazinagy vendégszobám amit ráadásul nem is használok, akkor nem lenne szívem azt mondani egy külföldi lánynak, akinek nincs hová mennie ráadásul a gyerekemre vigyázott majdnem egy évig, hogy nem, nem maradhatsz itt...Az indoklását meg végképp nem értettem, miért is zavarodna meg a gyerek, csakmert 2 aupair van itt? Nem egy olyan családról tudok, ahol az új auapair-t a régi tanítja be, és azok a gyerekek sem zavarodtak meg egy életre..oké, persze én is tudom, hogy ezt csak kifogásnak szánta és azért nem engedett ott maradni, mert már nem kívánatos volt a jelenlétem..
Végülis egy barátom, aki a magyar palacsintázót vezeti felajánlotta, hogy hozzá beköltözhetek egy hétig, mielőtt még jövő héten az új családomhoz költöznék. Én pedig cserébe megígértem, ha szüksége lesz segítségre a palacsintázóban, akkor állok rendelkezésére.

A bőrönjeimet már a hét elején elkezdtem pakolni, de kétségek között, hiszen az új családommal csak szerdán mondtuk ki véglegesen az Áment. Csütörtök reggel megkérdeztem a balhami hosztanyámat, hogy lehetne-e annyi kérésem, afféle utolsó szívesség, hogy szombat reggel elvisznek a barátom lakására kocsival (ami kb fél óra), hogy ne kelljen 3 nagybőrönddel cipekednem..Eredetlieg Reni segített volna, azonban metróval és vonattal nagyon hosszú lett volna az út, és mire Istvánhoz értünk volna ő már nem lett volna otthon így útközben meg kellett volna állnunk a palacsintázóban, hogy felvegyük tőle a kulcsot, ami hatalmas kerülő lett volna. Az anyuka azt mondta, hogy sajnos valószínű, hogy nem fognak tudni elvinni mert dolguk van szombat reggel, de majd még visszatértünk rá. Magamban elkönyveltem, hogy oké, akkor marad a BMV (busz, metró, vonat) verzió, órákig tartó cipekedés és hatalmas kerülők. Aztán péntek reggel legnagyobb meglepetésemre a hosztanyám azt mondta, hogy elvinni ugyan nem tudnak, de taxit hívnak nekem és ki is fizetik. Mondom wow, nem kicsit taglóztam le. Szépen megköszöntem és meg is nyugodtam, hogy akkor vége a logisztikai rémálomnak. Péntek este bepakoltam az utolsó dolgaimat is, így ezzel is lezárult egy szakasz, utazásra kész voltam.
A következő sorok tán furcsának fognak hatni, bevallom én is annak találom, de amióta aupair vagyok és jobbra-balra költözködöm, borzalmasan érzelmessé váltam. A dologhoz hozzá tartozik, hogy mielőtt aupairkedni keztem nem költöztem sokat az életem folyamán, minden állandó és megszokott volt, nem kellett semmi miatt aggódnom, mondhatni megaludt a számban a tej. 2 éve vagyok aupair (egészen pontosan június 9-én lesz 2 éve), ezalatt pedig 4-szer költöztem, és mindegyik családomnál eltöltöttem egy tekintélyesebb időszakot. Sajnos az a típus vagyok, aki ha hosszabb időt tölt valahol akkor elkezdek érzelmileg kötődni dolgokhoz. Nem csak az emberekhez, a hosztcsaládomhoz meg a gyerekekhez (sőt, a családhoz tán kevésbé) de olyan apró és mondtani hülye dolgokhoz tudok kötődni, mint például a szobám, az ágyam, egy bizonyos bútordarab vagy a kilátás az ablakomból. Mikor egy családnál az időszakom a végéhez közeledik mindig szomorkodással töltöm az utolsó pár napot/vagy hetet és azon kesergek, hogy ezek nekem mennyire fognak hiányozni. Amikor tavaly elköltöztem az Észak-londoni családomtól, bár a családdal regeteg konfliktusom volt, mégis sírva jöttem el tőlük és az utolsó hetekben nagyon szomorú voltam. Tudom, hogy amikhez kötődöm csak helyek, meg tárgyak és élettelen dolgok, de én mindenhez egy életérzést kapcsolok és ha eljövök valahonnan mindig attól félek, hogy ez az érzés tán már sosem fog visszajönni. A 4 költözésem alatt azonban fokozatosan bebizonyosodik, illetve nyilvánvalóvá válik, hogy bár ezek az érzések és élethelyzetek ugyanúgy már sosem jönnek vissza, de jönnek helyette mások, újak, ha nem is jobbak de ugyanolyan jók. Viszont ha valahol már az utolsó napjaimat töltöm mégsem tudom megállni, hogy depizzek egy kicsit.
Ezúttal is így lett volna, de most az volt az óriási szerencsém, hogy mivel csak az utolsó pillanatban találtam meg az új családomat, így nem volt időm arra, hogy magamat sajnáljam és azt, hogy mi minden fog hiányozni, hanem ehelyett azon kellett izguljak, hogy mi lesz és hogyan lesz tovább. Aztán mikor ráakadtam az új családomra pedig annál nagyobb volt az öröm, hogy végre megvannak és nem kerülök az utcára, nem kell hazamennem és semmi ilyesmi. Bár az elmúlt időszak nagyon stresszes volt a családkeresés nehézségei miatt, de így utólag belegondolva azt mondom, hogy mégis szerencsésen alakult az egész. Ez az, ami engem igazán lemerít az auapairségben, a költözés, az elválás, hogy időről időre búcsút kell mondjak azoknak az embereknek, helyeknek és dolgoknak, akikhez/amikhez hozzánőttem és szeretem. Nem hiszem, hogy ehhez valaha hozzá lehetne szokni vagy "érzéketlenné" válni e téren, hogy ne hiányozzon semmi és senki. Akárhányadszorra is csinálom végig de mindig lemerít érzelmileg. Éppen ezért (illetve ezért is ) határoztam el, hogy ez lesz az utolsó hosztcsaládom és az utolsó aupairkedésem, a következő családnál elleszek, ameddig kényelmes és ameddig az érdekeim úgy kívánják, de ezután én már többet nem leszek aupair, lelkileg nem bírom már.

Vissza a költözésemhez: Szombaton reggel már korán felkeltem, elvégeztem az utolsó simításokat, aztán lementem reggelizni a családhoz. A családtól kaptam egy thank you kártyát amiben egy kis cash is lapult, a heti fizetésem fele, afféle bónuszként (természetesen rendesen kifizettek a múlt hétre is). Kicsit rosszul éreztem magam, mert a szülőknek én nem vettem semmit, megmondom őszintén egyeltalán nem gondoltam volna, hogy én kapok tőlük valamit. Ezen felül pedig extra jófejség volt, hogy fizették a taximat is. Mérges voltam az anyukára a hét elején, hogy nem enged ott maradni, de ettől eltekintve viszont rendesek voltak és mindenben segítettek. A helyzetem is jól alakult, István befogadott egy hétre, családom lett és cipekednem sem kellett, szóval jól jártam. A kisfiúnak vettem egy játék tennisz szettet, amit a házban is lehet használni, mert az elmúlt időben egyfolytában teniszezni akart.
Fél 9-re megérkezett a taxi, nem volt más hátra, mint a búcsú. Nagyon utálok búcsúzkodni és borzalmas vagyok ebben, mindig olyan gyorsan igyekszem lezavarni, amilyen gyorsan csak lehet. Egy kicsit megkönnyeztem a búcsút, hiszen mégiscsak ők voltak a családom 9 hónapig, és az volt az otthonom. Kaptam mindenkitől egy búcsúölelést aztán beszálltam a taxiba, ezzel magam mögött hagyva balhami életem.

A hét folyamán írok majd egy rendes összefoglaló bejegyzést a náluk tölött időről, de előtte össze kell szednem a gondolataimat, és szeretnék egy külön bejegyzést szentelni ennek.

Mikor megérkeztem Istvánhoz lepakoltam a dolgaimat, kicsit dumáltunk majd ő elment dolgozni. Internete sajnos nincs, ígyhát a következő hetem netmentes lesz, lövésem nincs hogyan fogom túlélni. Most is a Starbucks-ból írok és a jövő hét folyamán sem lesz más választásom, ha a külvilággal akarok majd kommunikálni. A tervem az volt, hogy szombaton déltuán feljövök Elstree-be, ahol jövő héttől lakni fogok és Reninél alszom. Ígyhát bepakoltam a kistáskámba a legfontosabbakat és a laptopomat majd röpke 2 óra alatt itt is voltam. Renivel este megvacsiztunk a mekiben aztán pedig célba vettük a mozit és megnéztük  a Másnaposok 3-at. Sok kritikát olvastam róla, sok ismerősöm posztolta ki fészbúkra a véleményét, volt hideg és meleg is, de sokan lehúzták a filmet. Szerintem viszont állatira sikeredett ez az epizód is, és az külön tetszett, hogy nem ugyanarra a sémára épül, hogy leglénybúcsú van, berúgnak, felejtenek, másnap meg keresgélnek. A poénok jók voltak, a helyszínek is nagyon tetszettek és imádtam, hogy visszamentek Las Vegasba, mindig lenyűgöz az a város. Az el kell ismerni, hogy a 3 rész közül tán ez lett a legkevésébé jó, szándékosan nem használtam a leggyengébb kifejezést, mert a film azért hozza azt, amit az első két rész után az ember elvár. Tehát összességében, mindenkinek ajánlom, a nevetőgörcs nem marad el. Én legszívesebben most rögtön beülnék a moziba mégegyszer megnézni.

Ma reggel Renivel kb 8-ig aludtunk, kockultunk aztáb pedig elindultunk, ő Londonba ment shoppingolni én pedig befészkeltem magam a Starbuck-ba, hogy pötyöghessek nektek. Amint itt végzek én is bemegyek Londoba, Renivel találkozunk a palacsintázóban, eszünk egy jót, aztán én visszamegyek István lakására.
A történelem ismétli önmagát. Ez tuti biztos. Amikor tavaly elköltöztem az Észak-londoni családomtól, egyből Renihez mentem és nála töltöttem 2 éjszakát. Most pedig szintén a Reninél aludtam közvetlen miután kiköltöztem a családomtól. Csakhogy tavaly mindketten nagyon szomorúak voltunk, mert messzire költöztem innen, most viszont nagy a boldogság, mert pont, hogy visszajövök. Annyira furcsa helyzeteket tud produkálni az élet!

Jövő héten pedig nem tervezek otthon ülni, kihasználom, hogy olyan hétköznapok jönnek, amikor nekem nem kell dolgoznom és elmegyek Windsorba, Cambridge-be és a tengerpart is tervben van, amennyiben az időjárás is engedi.

Jövő héten pedig jövök egy összefoglaló bejegyzéssel az előző családomról. :)

Össze-visszaság

2 hetem van hátra, hogy családot találjak magamnak. Jövő hét szombaton jön a családomhoz az új aupair, tehát addig nekem el kell költöznöm. Elképesztően ideges vagyok már egy pár napja, mint már egy korábbi bejegyzésemben is írtam, nem értem mi a fene ez a pangás családok terén.

Folyamatosan nézem a gumtree-t, a childcare.co.uk-t, rengeteg hirdetésre válaszolok is, de ezek nagy részére vagy nem érkezik reakció, vagy 1-2 levelezés után a család megszakítja a kapcsolatot, vagy kiderül, hogy nem vagyunk tökéletesek egymásnak. Mivel most az a célom, hogy egy olyan családot találjak, ahol többet dolgozhatok de egyben többet is keresek (nanny vagy mother's help munka) így ezúttal válogatós vagyok családok terén, lett volna kedvesnek tűnő család, de sokuknak azért mondtam nem-et, mert a heti 100 font nekem a jövőben már nem lesz elég. És olyan családot találni, ahol rendesen megfizetnek, de emellett rendesek is, nem egy könnyű feladat. Mostanáig Észak-Londonban keresgéltem, mint már korábban említettem, északot én jobban szeretem, mint a jelenlegi lakhelyemet Dél-Londont, de mivel már csak 2 hetem van hátra, így ezt a szempontomat mostmár teljesen elhagyagolom, már nem érdekel az elhelyezkedés, sőt az sem, hogy kedves-e a család, (elvégre úgyis csak dolgozni, nem pedig bratyizni megyek hozzájuk) lényeg, hogy kapjak végre valahol egy jó ajánlatot.

Múlt héten is voltam 2 interjún, ezeket most részletesen nem írom le, mert borzasztó ideges vagyok és alig tudok koncentrálni a napi feladataimra, a legkevésbé most arra van energiám, hogy interjúkról emlékezzek meg, amelyek lehet, hogy hasztalanok voltak. Az egyik család azóta visszajelzett, hogy nagyon köszönik, hogy ott voltam és lovely vagyok, de úgy döntöttek mégsem kell nekik live in nanny. Ember, örülök, hogy ez most jutott eszetekbe, miután a pénzemet és az időmet vesztegettem arra, hogy hozzátok utazzak, arról már nem is beszélve, hogy hiú reményeket tápláltam, miszerint felvesztek!! Ez a család amúgy nagyon jónak tűnt és minden körülmény, a fizu és a munkaórák is stimmeltek az elképzeléseimmel, tehát majdnem kiugrottam a szobám ablakán, mikor megláttam a tőlük kapott sms-t, hogy meggondolták magukat és kint lakó nanny-t szeretnének.

A másik interjú jól sikerült és az anyuka azóta fel is keresett, hogy mehetnék hozzájuk próbanapra a hétvége folyamán, és ha az sikeresen lezajlik akkor felvesznek. Ám legyen, rajtam nem múlik, elmegyek én ingyen dolgozni egy napot (nem tudom, hogy ezért fizetnének-e) ha ezzel közelebb kerülök ahhoz, hogy felvesznek, bár hozzá kell tennem, hogy kicsit furcsa nekem ez a próbanap-idea. Amúgy a legjobbat nem is mondtam: a családnak 4 gyereke van, mind fiú, haha. De legalább a fizetés szuper, a jelenlegi heti betevőm több, mint kétszerese. Per pill az a harci helyzet, hogy még mindig tárgyalok velük, a hétvégén elvileg pedig megyek próbára.

Viszont próbanap ide vagy oda, mint az látható, jelenleg még semmi konkrét nincsen. Én ugyebár most azért váltok családot, mert szeretnék végre feljebb lépni, nanny lenni, többet dolgozni, több pénzt keresni. Ebből kifolyólag eddig csak azoknak a családoknak küldtem üzenetet, akik a rostámon átmentek. Most viszont, hogy már nincs két hetem sem hátra boldog-boldogtalannak küldözgetem az önéletrajzomat gumtree-n, aupairworld-on és az összes általam ismert website-on. Már a fizuigényemből is lejjebb adtam és nyitott vagyok bármiféle családra. Őszintén megmondom, nem hittem, hogy idáig juthat a helyzet, hogy itt álljak, kevesebb mint 2 hetes határidővel, több mint egy hónapos kereséssel a hátam mögött és még mindig ne találjak semmit!! El nem tudom képzelni, hogyan lehetséges az, hogy itt vagyok 2 év angliai tapasztalattal, 3 családdal, kitűnő referenciákkal és tökéletes angollal és mégsem kellek senkinek. Ne értsétek félre, nem azt mondom, hogy én vagyok az aupairek gyöngye csakmert ennyi tapasztalattal rendelkezem, de ha magamból indulok ki: ha én hosztszülő lennék biztosan fontolóra vennék egy olyan jelentkezőt, aki 2 éve itt van és lenyomozható referenciákkal rendelkezik. A baj az, hogy naponta már min. 15-20 hirdetésre válaszolok emailben, ezen felül rengeteg telefonhívásra is sor kerül de sokan válaszra sem méltatnak. Pedig az emaileimet azzal kezdem, hogy refernciáim vannak és azonnal tudok kezdeni...És még mindig semmi. Ennyire taszító személyiség lennék, hogy senki nem vesz fel?

Szóval mitagadás, jelen pillanatban a világ legnagyobb lúzerének érzem magam. Barátaim és ismerőseim közül sokat váltottak az utóbbi időben családot, és mindenkinek sikerült, ráadásul mindannyiuknak sikerült álomcsaládokat kifogni (amiért gratulálok is nekik), én meg még mindig család nélkül b*szom a rezet. Kezdem azt hinni, hogy valami baj van velem, nem tudom, taszítom az embereket...Ma a svéd barátaimmal találkoztam egy kávéra-sütire. Majának szülnapja volt, ez volt az apropó. Napok óta annyira magam alatt vagyok, hogy nincs kedvem semmihez, így ezt a mai találkozót is majdnem lemondtam. Aztán végül erőt vettem magamon és elmentem-elvégre állítólag a padló alatti lelkiállapotra gyógyír a társaság. A csajok egyből levágták, hogy valami nincs rendben, nem győztem sűrűn elnézést kérni Majától, hogy pont a szülinapján kell farkasszemet néznie a búval bélelt képemmel. A lányok nagyon kedvesek voltak, próbáltak jobb kedvre deríteni és a tőlük telhető segítséget is felajánlották. A hangulatom a tali végére mínusz 10-ről mínusz 5-re csökkent, ami jó jel, hihi.
A barátaim is próbálják bennem tartani a lelket. A napokban már enni sem tudok rendesen, mindeféle fizikai tünettel produkál a stressz és sokszor van sírhatnékom is, ami csak azért nem történik meg, mert nem vagyok sírós alkat...
Hétvégén egy interjúm már biztosan lesz, bízom benne, hogy ők felvesznek mert asap kell nekik valaki, ahogyan nekem is család.

Elnézést, hogy ennyire lehangoló és össze-visszás lett a mai bejegyzés, de per pillanat a hangulatom annyira a padlón van, hogy a béka feneke ehhez képest az egeket verdesi.

Ha lesz újság vagy említésre méltó történés jelentkezem! :)

" Nudista Nanny "

Amikor már azt hittem mindent láttam...Amikor már azt hittem nem tudnak meglepni a gumtree-n válaszolgató emberek mert eddig is rengeteg furcsa, mocskos ajánlatot kaptam..kiderül, hogy de, mindent lehet überelni..

Az már a blogomból is kiderülhetett, hogy a gumtree-n hirdetők és válaszolók társaságából külön állatkertet lehetne nyitni, pénzért lehetne mutogatni őket, hogy "tessék, a Világ legnagyobb istenbarmai". Legfogadom, hogy az üzlet sikeres lenne, mert amiket eme website-on keresztül látok és tapasztalok, néha olyan szinten kiverik a biztosítékot, hogy legszívesebben helyben összecuccolnék és elköltöznék egy lakatlan szigetre, hogy távol legyek az emberi faj minden létező egyedétől! :D

Aki Angliába jön és hosszútávra tervez, minden bizonnyal elengedhetetlen lesz majd, hogy használja a gumtree-t munkakeresés céljából, bár ezt az oldalt lassan ki lehetne kiáltani valami szórakoztatóipari egységnek, mert bár míg munkát nehezen találok az oldalon keresztül (lásd tegnapi bejegyzés) annál többször kapok szívszélhűdést vagy napokig tartó röhögőgörcsöt..

Tegnap válaszoltam egy hirdetésre. A munka egy  'holiday nanny' pozíció lett volna, a nő (márha tényleg nő adta fel..?) részletesen leírta, hogy melyik hónapban mit kell majd csinálni a nyáron és, hogy augusztusban egy hónapra el kell utazni a nanny-nek a családdal nyaralni. Gondoltam miért ne alapon válaszolok, hátha tök jó lesz és mindig is szerettem volna legalább egy nyár erejéig holiday nanny lenni és utazni a családdal. Pár órával később a csaj visszaírt. Kaptam egy hosszú, több bekezdéses emailt, meg is örültem, hogy végre egy rendes válasz, nem pedig valami 2 soros vakarmány és a kisujjamból kell kiszopnom a részleteket (mint az esetek többségében.)  Az eleje tök jól indult, jó feltételek, jófejnek tűnő család, aztán pár bekezdéssel lejjebb azt kezdte tárgyalni, hogy ők "naturalisták", és mikor nyaralni mennek bizony rendszeresen nudista strandokra járnak majd, ahová a nanny-nek is kötelező lesz elmenni, hogy legyen, ki vigyázzon a gyerekre, valamint a szállodai szobákban is ruha nélkül fognak flangálni, mert nekik ez így kényelmes. Írta, hogy nagyon reméli, hogy ez nekem oké és nem érezném magam zavarban, majd hozzátette, hogy ez nagyon felszabadító érzés és biztosan nekem is tetszene. :D Innentől nem olvastam tovább az emailt, érthető módon valahogy elment a kedvem a holiday nanny-ségtől (legalábbis ezzel a családdal.)
Az is lehet, ha elmennék a nyár végére annyira megszeretném, hogy belőlem is nudista válna :D Reni barátnőm felhívta a figyelmem arra a fontos tényre, hogy a család mellett legalább nem kéne sok ruhát mosnom és az utazáskor a súlykorlát miatt sem kéne aggódnom, elvégre ruhát alig kéne vigyek magammal. :D Így már mindjárt másként hangzik, komolyan majd' elcsábulok, hogy igent mondjak nekik :))

Viccet félretéve ki a f*sz akarna egy idegen, nudista család nudista nanny-je lenni?? Mondhatja bárki, hogy prűd vagyok vagy akármi (megjegyzem, igen az vagyok..) de számomra ez akkor is kissé betegesen hangzik. Egyébként meg biztosra veszem, hogy fognak találni valakit, főleg idekint Londonban, ahol több az idióta, mint amennyit az eddigi életem során együttvéve láttam.:D

Hát jah, szóval hiába kaptam már rengeteg mocskos ajánlatot a gumtree-n, hiába kértek már kerek-perec feleségül egy hirdetésemen keresztül, de mindig bebizonyosodik, hogy érhet még meglepi!

A jelenlegi helyzet

Az a helyzet, hogy per pillanat még fogalmam sincs mi lesz. Ilyen még nem volt. Az elmúlt 2 év aupairkedésem során részem volt már pár családváltásban és ilyet még nem pipáltam, hogy 3 héttel a költözésem előtt ne legyen meg a családom és ne tudjam, hogy hogyan is lesz tovább..Merthogy jelenleg ez van most, még mindig nem találtam semmit.
A hosztcsaládomhoz június 2-án, azaz pontosan 3 hét múlva érkezik az új aupair. Addig nekem le kell lécelnem innen, ha törik ha szakad. Családot viszont még nem találtam, így gőzöm sincs, hogy hova..Egy barátnőm, Zsófi felajánlotta, hogyha nem lesz hová mennem akkor egy hetet náluk is ellehetek, szóval ha ebből a szögből nézem, akkor 4 hetem van, hogy találjak valamit.

Mindqazonáltal pedig nem értem, hogy mi van. Naponta minimum 3-szor csekkolom a gumtree-t, bújom a hirdetéseket és napi 5-6 hirdetésre válaszolok is. Az heti szinten áltag 35-40 hirdetést jelent. Ebből a 35-40-ből pedig jó esetben 3-4 vissza is jelez, vagy pozitívat, vagy negatívat. Nem tudom, hogy miért van, hogy csak ilyen kevesen válaszolnak, ha a korábbi családkereséseimből indulok ki, akárhányszor hirdetést adtam fel vagy én válaszoltam valamire, mindig a családoktól kapott üzenetektől volt hangos a telefonom vagy teli az email fiókom. És legutóbb mikor családot kerestem még csak kicsivel több, mint egy éve voltam itt, nem volt ennyi tapasztalatom és az angolom sem volt tökéletes, mégis jöttek az üzenetek. Talán most, 2 év tapasztalattal, tökéletes angollal és 3 családtól kapott referenciával ne kellenék senkinek?? Akármennyire is nem én vagyok az aupairek gyöngye, de ez nekem kicsit fura..Arra is gondoltam, hogy tán azért nem jönnek üzenetek, mert valami gond van az email fiókommal (a régi citromail-es címemet használom, amivel már előforult, hogy nem kaptam meg minden levelet.) Éppen ezért, pár napja beállítottam egy másik email címet a gumtree-re, gondoltam hátha..nem mondanám, hogy túlzottan felélénkült volna az email forgalom, de valamivel több jön.. A lényegen mindenesetre viszont nem változtat, hogy családom még nincs...

Ajánlat amúgy lenne, de mostmár rutinos rókaként mindenre én sem bólintok rá. Múlt héten megpályáztam egy nanny pozíciót a gumtree-n, 3 gyerekes család, heti 45-50 óra munka. A nő pedig vissza is hívott, meg is örültem,hogy végre valaki visszajelez. Azonban a részletektől annyira nem voltam elragadtatva, ugyanis a heti 45-50 óra hétfőtől szombatig oszlik el, szombat reggelenként 7-től délután 1-ig kéne dolgozni. Ez azt jelentené, hogy a péntek este kiesik, mint szabadidő, merthát hová a fenébe megyek (bulizni vagy csak szórakozni) abban a  tudatban, hogy másnap reggel 7-től meló? És ezen felül pedig kellettem volna szombat esténként is szittelni (nem minden szombaton, de a nő hozzátette, hogy előfordulhat.) Tehát egyetlen szabadnapom lenne, a vasárnap, de vasárnap este szintén hová megyek szórakozási célzattal, ha hétfő reggel 3 gyereket kell pesztrálnom?! És mindezért a munkáért heti 150-et fizettek volna. A nő kedves volt meg minden, biztos nem egy horribilis család lettek volna, de én már kaptam olyan ajánlatot is, hogy hétfőtől péntekig tartó (heti 40 óra) munkáért 200 fontot fizetnek, szóval a heti 6 napot 150-ért ennek fényében nem vállalom be.

Aztán tegnap feladtam egy újabb (kb a nyolszázadik) hirdetésemet a gumtree-n. Az első 3 email amit kaptam természetesen mocskosabbnál mocskosabb ajánlat volt, egy faszi azt akarta, hogy masszírozzam meg 150 fontért, egy másik szimplán egy "friend-et" akart (aha, hülye én sem vagyok), a harmadikra már nem is emlékszem, lényeg, hogy az ajánlata távol állt az aupair/nanny munkától.

Aztán este felhívott egy nőci, hogy nanny-t keres 2 gyereke mellé. Amit elmondott mind jól hangzott, a gyerekek életkora, a család elhelyezkedése, a munkaórák, kezdtem is reménykedni, hogy végre egy normális család és esélyem is van náluk. Aztán a nő nonszensz dolgokat kezdett kérdezgetni, azt mondta, mondjak példát arra, amikor megoldottam egy krízist a hosztcsaládomban, mit csináltam, hogy csináltam? Nem tudom minek nézett, tán Bruce Willis-nek, hogy kedvtelésből kríziseket oldok meg, mindenesetre pár pillanatra leblokkoltam, nem tudtam hogy min a fitty fenét válaszoljak erre..Nem mintha ne lettek volna olyan helyzetek a 2 év alatt, hogy valami káoszt kellett megoldanom a gyerekek körül, de azért hála Istennek olyan durva nagy dolgok, kiemelkedő rossz események sosem történtek, hogy ezekre konkrétan emlékezzek és arra is, hogy mit csináltam az adott helyzetben. Természetesen apróbb konfliktusok heti, sőt van, hogy napi szinten adódnak, de ezek nem mennek "krízis-számba", általában egy-egy szóval, süti/tv/játék megvonással lerendezem és éljük tovább az életünket. Ezt el is mondtam a hölgynek, hogy konkrét példát nem igen tudok hozni, mivel sosem kellett igazán nagy problémával szembe néznem és az általános konfliktusokat pedig az adott helyzetnek megfelelő eszközzel rendezem le. A hölgy viszont tovább feszítette a húrt, kérdezőködött, hogy de mit csinálnék, ha pl nagyon nem viselkednének a gyerekek?? Elképzelésem sincs, miféle választ várt erre a kérdésre,  legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy 2 sallernél nincs hatásosabb, de valami azt súgja, ezzel nem nyertem volna el a bizalmát...Én ugyanazt tudtam mondani, amit addig, hogy a helyzetnek megfelelően cselekednék, de ne aggódjon, jól értek a gyerekekhez, eddigi pályafutásom során 4-re vigyáztam (és hébe-hóba még nagyon sokra) és sehol nem volt semmi gond, mert tudok rendet tartani. A csaj erre kijelentette, hogy nincs megelégedve azzal, amit eddig hallott (WTF??) és referenciákra van szüksége. Lediktálta az emailcímét, én úgy tettem, mint aki szorgosan jegyzetel, de persze nem írtam fel...Valahogy ezek után semmi kedvem nem lenne ehhez a családhoz menni. Beszéltem már jópár családdal, de ekkora marhaságokkal még senki sem bombázott és főként nem jelentette ki, hogy ez nekik nem kielégítő...Oké, ha nem kell olyan aupair, akinek 2 év tapasztalata van, akkor lelke rajta..válasszon valakit skype interjún keresztül, ahol még a face-to face interakció sincs meg aztán majd meglátja, hogy az mennyire jön be..

Itt tartok jelenleg tehát. Meg kell mondjam, újabban, főleg mikor ilyen barom családokkal beszélek elgondolkodom, hogy akarom-e még ezt csinálni, idegenekkel (izé, hülyékkel) élni..? A válasz leginkább a nem felé húz, de legalább annyi időt ki kell bírjak a következő helyemen, amíg félreteszek annyit, hogy külön kötözzek és végre elkezdhessem a saját életem..

Tévhitek és bejentés

Pár dolog 'tisztába tétele' az aupairkedéssel kapcsolatban (legalábbis az én véleményem szerint) és a távozásom bejelentése a családnak.

Néhány hete még azt írtam, hogy a hosztcsaládom még nem tudja, hogy váltani szeretnék. A bejelentést nagyon hosszú ideig halogattam, az ok pedig, hogy ilyen téren egy kicsit (nagyon) nyuszi vagyok, ha valami fontosabb bejelentést kell tennem, ami esetleg a másik félnek nem igazán tetszik mindig húzom-halasztom, kifogásokat gyártok magamban, hogy miért is várjak még egypár napot/hetet a bejelentéssel. Nem volt ez másképp a távozásom beharangozásával sem. Azt tudni kell, hogy annakidején szeptemberben, mikor ideköltöztem egy évben állapodtam meg a családdal, ergó, hogy 2013 szeptemberéig velük maradok. A váltás, nanny-vé válás gondolata azonban már januárban felmerült bennem és azóta folyamatosan érlelődött, a gondolatokat konkertizáltam és utána nézegettem a lehetőségeknek is. Az a helyzet, hogy hiába ígértem meg egy évet a családnak, de már akkor, mikor ideköltözem is másfél éve nyomtam eme szakmát és januárra eljutottam addig, hogy nekem az aupair-létből elég. Erről már elvétve beszéltem a blogban, bár nincs bajom azzal, hogy családdal kell éljek és magával a munkával sem, de az önbecsülésemnek és a pénztárcámnak, a jövőm megalapozásának is jót tenne, ha végre olyan pozícióban tudnék dolgozni, amivel előre haladhatok és nem egy helyben toporgok.

Az aupair munka olyan, amilyen, sokan csicskáztatásnak tartják, van benne valami, de mindig is azt vallottam, hogy minden csak nézőpont kérdése. Egyrészt, ha az ember kifog egy olyan családot, ahol emberszámba sem veszik, akkor hát, nincs mire várni, lépjen, nézzen új család után, nem is kell hagyni, hogy a sárba tiporják, hisz csak azt lehet elnyomni, aki hagyja magát! Másrészt viszont, olyan emberek is sokszor csicskáztatásként beszélnek az aupairségről, akiknek egyébként jó családja van. Ezt viszont nem igazán értem. Az aupair munka évtizedek óta ugyanarról szól: nyelvtanulás, kis tengi-lengi munka (mert alapesetben az aupair azért nem dolgozza halálra magát), egy kis kereset, koszt és kvartéj. Mégis sokan hőbörögnek, hogy "jajj de keveset keresünk, jajj de nehéz dolgunk van és így-úgy-amúgy." Ember, tudtad mit válalltál, ha nem tetsztik válts, vagy menj haza! Csak mellesleg mondom, hogy az aupairkedéssel nem lehet vagyonokat keresni. Aki spórolni akar, inkább mást csináljon, mert ez a pénz tényleg arra elég, hogy elmenj a barátaiddal hétvégén kirándulni/bulizni és időnként vegyél egy-egy új gatyót, felsőt stb. És ezzel nincs semmi gond, mint mondtam, ez már nagyon régóta így van, az aupairkedés erre lett kitalálva. Nem azt mondom, hogy egyeltalán nem lehetséges spórolni. Ha keresel mondjuk 90 fontot, abból azért heti 20-30-at félre lehet tenni (de a maradék 60-ból hétszentség, hogy nem fogsz nagylábon élni).Szerintem viszont ha már itt vagy, egy idegen országban, ahol megannyi felfedeznivaló vár, akkor ne sanyargasd magad, ne vond meg magadtól az élményeket, vagy ha megtetszik egy nyomorult dzseki akkor ne azért hagyd ott a boltban, mert 'jajj spórolni kell'. Ha valami nagyobb dologra spórol az ember, pl teló, fényképező vagy utazás akkor megértem, de egyébként meg inkább éld az életed, minthogy spórolsz, de hétvégén a négy falat kelljen bámulnod. Bár erre is azt mondom, hogy aki nagyobb dolgokra akar spórolni, az ne az aupairkedést célozza meg, hanem valami full time, jobban fizető melót. Bár ott negyedennyi szabadidőd sem lesz, de valamit valamiért ugyebár :)

Tehát, vissza a személyes részhez: mikor kijöttem nekem is mindössze az volt a célom, hogy hétvégente jól érezzem magam, hogy időnként elmenjek kirándulni és annyi ruhát vásároljak, amennyit csak elbírok. Zárójeles megjegyzés, hogy mikor ideköltöztem mindössze egy bőröndnyi cuccom volt és az sem volt tele, mindössze 7 napra elegendő ruhát hoztam magammal, egy cipő, egy papucs, tudtam előre, hogy itt nemcsak nagyobb a ruhák terén a választék de sokkal olcsóbbak is. :)  Már mikor kijöttem tudtam, hogy itt fogok maradni és nem megyek többet haza (csak látogatni), ennek ellenére bizony az első másfél évben amit megkerestem azt feléltem, de nem bántam meg, hisz olyan élményekre költöttem, amiket senki nem fog elvenni tőlem.
Ez másfél évig rendben is volt, hogy a pénzemet elköltöm bulira/kirándulásra/ruhákra, és azért az ügyeskedésemnek köszönhetően spórolni is tudtam valamelyest, de ennyi idő után úgy érzem, hogy szeretnék mostmár többet 'letenni az asztalra'. Itt nem csak pénzbeli dolgokra gondolok, de szeretnék végre többet dolgozni, hogy ne érezzem azt; alig csinálok valamit és kvázi ingyen élek, több munkaórát és felelősséget, és szeretném végre megalapozni a jövőmet, mind anyagilag, mind pedig fejben.

Ez vezetett ahhoz, hogy szintet lépjek és nanny legyek. Gondolkoztam azon is, hogy egy az egyben itt hagyjam ezt a munkakört és a gyerekre vigyázást, de ha belegondolok, még ezelőtt nem igen dolgoztam pl vendéglátásban, így ami szóba jöhet, pl pincérkedés vagy hasonló, egyenlőre még nem akartam fejest ugrani a mély vízbe. Mikor az új családomhoz költözöm, immán nanny-ként elképzelhető -ha az időm és beosztásom engedi - hogy részmunkaidős állást vállalok egy kávézóban. Mégpedig azért, mert még sosem dolgoztam ebben a munkakörben, így bár félnék, ha ez lenne a megéhetésem forrása (hátha bénáznék és kipenderítenének) de részmunkaidőben, a nanny munka mellett bevállalnám, mert így nincs kockázat, ha esetleg kiderül, hogy béna vagyok. Persze tudom, hogy nem egy öröndgős munkakör ez, de mint mondtam, tapasztalat híján nem mernék fejest ugrani benne és csak erre támaszkodni. Aztán ki tudja, lehet, hogy kiderül; őstehetség vagyok és manager vagy hasonló pozícióig tornászom fel magam, végülis szinte bármi lehetséges :) De persze nem szaladok előre, előbb neki kéne kezdeni :)
A későbbiekben, amikor a nanny-ségnek is pápá-t intek majd a turizmusban szeretnék tevékenykedni, légiutaskísérő vagy pedig idegenvezető szeretnék lenni. A barátaim mondják, hogy ők inkább idegenvezetőnek képzelnek el, amiben lehet valami, mert én mindig is a laza, már-már fiúsabb lány kategóriát képviseltem, nem feltétlen tudnám elképzelni magam napi tizen X órát kiskosztümben és kopogós cipőben, fülig érő vigyorral a számon elképzelni. :D Viszont az idegenvezető más, az nem annyira formális, ráadásul ott közelebb kerülhetek az emberekhez és lehetőségem lesz rengeteget magyarázni és beszélni :) Aki ismer, tudja, hogy ezeket imádok :)

Így jutottam el tehát másfél év alatt addig, hogy mostanáig szuper volt a hawaii-didzsi életmód és egy percet és elköltött penny-t sem bánok, de mostmár úgy érzem, kezdeni kéne valami komolyabbhoz és meg szeretném alapozni a jövőmet :)

Noshát, a bejegyzés elején azt kezdtem el tárgyalni, hogy bejelentem családomnak a távozásomat. Hol is hagytam abba..ja, igen, hogy nyuszi vagyok :D Húztam a bejelentést, tulajdonképpen március óta tudom, hogy lépni szeretnék de mégis mostanáig (illetve április közepéig) halasztottam a dolgot. A családom szeptemberig számított a segítségemre, már azt is hónapokkal ezelőtt közölték, hogy nyáron mikor lesz szabadságom. Én pedig az a fajta ember vagyok, aki szeret korrekt és lojális lenni, ha valamiben megállapodunk, akkor elvárom, hogy a másik fél ehhez tartsa magát de cserébe én is ugyanígy teszek. Sokan mondták nekem, hogy "csak közöld velük, hogy lelépsz, nem tehetnek ellened semmit, és ha segítség nélkül maradnak az az ő bajuk lesz, nem a tiéd." Én nem is tudom, de az ilyen kijelentésektől legszívesebben a falnak mennék. Tudom, hogy az ő bajuk meg minden, nade én akkor sem érzem magam jól, ha valaki amiatt kerül szarba,hogy én nem tartom magam az előre megbeszélthez. Én egyszerűen nem tudok ilyen érdektelen lenni, hogy együtt élek egy családdal, eszem a kajájukat, jóban vagyunk, számítanak rám és én is rájuk, és egyszer csak azt mondjam nekik, hogy viszlát, innentől kezdve engem nem érdekeltek, oldjátok meg. Mindezt úgy, hogy látom: a szülők látástól mikulásig dolgoznak és pont az hiányzik még nekik, hogy keressenek valakit a helyemre. Ez görénység lenne, és most lehet mondani, hogy én veszem túl komolyan, talán így van, de nézzük a fordított esetet: ha én számítok arra, hogy itt lakjak x ideig, kapjam a heti fizumat és fedél legyen a fejem felett akkor nekem is hatalmas érvágás lenne ha egyszer csak azt mondanák, hogy pápá. Illetve nekem még nem is annyira, mint egy családnak, mert a heti 25 óra munka mellett lenne időm családot találni. Persze mindezt arra az esetre értem, amikor jó a viszony a családdal és minden körülmény olyan, amit elvársz. Ha a család szemétkedik, akkor természetesen én sem pont arra lennék tekintettel, hogy nekik mi a jó. De most maradjunk az ideális esetnél, amikor (nagyjából)minden rendben van a családdal.

Tehát jah, szeretek korrekt lenni és szeretem, ha velem is azok. Ha az ember fair időintervallumot ad a családnak, az persze más. Én éppen ezért szóltam nekik április második hetében, hogy május végén-június elején költözöm, szóval keressenek mást.
Egy este, mikor csak ketten voltunk itthon az anyussal (apuka külföldön volt) összeszedtem magam, lementem hozzá és belekezdtem a mondókámba. Elmondtam, hogy szeretnék mostmár több pénzt keresni, többet dolgozni és olyan munkát, amivel megalapozhatom a jövőmet tehát sajnálom, de nem tudok szeptemberig maradni, május vége felé dobbantani szeretnék. Az anyuka bár alapvetően jófej, de időnként elég lobbanékony természete van (ráadásul olyan, mint az időjárás, sosem tudom, hogy épp milyen kedvében van.) A 8 hónap alatt mindössze 2 konfliktusunk volt, viszont ezekhez hasonlót nem kívános soha senkinek. Nem részletezem őket, de lényeg, hogy lelkileg borzasztóan leamortizáltak. Szóval kicsit paráztam, hogyan fog ragálni a bejelentésemre. Legnagyobb meglepetésemre tök jól fogadta, nem szólt szinte semmit, csak annyit, hogy oké, akkor elkezd új lány után keresni. Mondom wow. Szóval hehe, megint az ördögöt festettem a falra, hogy ennyire paráztam, de ez is része a felőtté válásnak, hogy oda merjek állni a főnökök elé és megmondjam a frankót.

Mit mondjak, a családom nem is vesztegette az időt, múlt héten megtalálták a következő aupair-üket, aki június 2-án ideköltözik. Nem gondoltam volna, hogy ők gyorsabbak lesznek, mindig érhetnek meglepetések :) Mostmár csak nekem kéne végre megtalálni a következő áldozatot. Interjúk vannak, rengeteg, ma is voltam egyen, nagyon szuper volt és nagyon-nagyon szeretném, ha a család engem választana, de erről majd legközelebb.

Mindenesetre úgy áll a dolog tehát, hogy június 2-áig innét elköltözöm, ergó pont egy hónapom van hátra itt. Rettenetesen fura, ez már a sokadik "utolsó hónap" a sokadig családnál, kíváncsi vagyok, hogy hasonló lesz-e, mint az eddigiek. Eddig mindig jó előre megtaláltam a következő családomat és az utolsó hónapban már bőven tudtam, hogy hová fogok költözni, tehát ha másban nem, legalább ebben más lesz, hogy még nem tudom, hogy konkrétan mi lesz, mikor és hol/hová. Igzi :) Szorítsatok nekem, hogy végre egy fasza kis állást sikerüljön kifogni! :)

Családkeresés, baromi sokadik rész...

Tehát múltkor ott hagytam abba, hogy minden bizonnyal meglesz a családom már ezen a héten. Jelentem, még nincs meg, de ez nem azt jelenti, hogy el lennék kenődve, sőt, inkább örülök, hogy nem mondtam igen-t még így a legelején egy családnak abban a tudatban, hogy esetleg vannak sokkal jobb családok is a "piacon".

Elnézést, hogy végig múlt időben fogok írni (tudom-tudom, még akkor le kellett volna firkantani az eseményeket, amikor történtek), de igyekszem a lehető legérthetőbben, kacifánt-mentesen 'előadni' az eseményeket.

2 hete válaszoltam egy hirdetésre a gumtree-n. A nő aupair plus-t keresett  2 gyereke (4 és 8 évesek) mellé. A család High Barnet-ben lakik, Észak-Londonban, méghozzá mindössze 20 percre onnan, ahol a tavalyi évemet töltöttem és ahol Reni még mindig lakik. Mondanom sem kell, roppant mód megörültem ennek, hisz most több, mint 2 órára lakom Renitől és másra sem vágyom, hogy megint minden úgy legyen, mint tavaly, hogy közel lakjunk egymáshoz, hogy hétköznaponként újra összejárhassunk és ne csak hetente-kéthetente lássuk egymást. Nagy volt az örömöm, amikor a nő visszaírt nekem, méghozzá, hogy pont olyan személyt keresnek mint én és szerintük nagyon jól beleillenék a családjukba és ha én is így gondolom, akkor hozzunk össze egy interjút. Természetesen tetszett az ötlet, ígyhát lebeszéltem a családdal, hogy hétfőn (április 15-én) délelőtt, amíg a 'gyerekem' az iskolában van felutazom hozzájuk Barnet-be egy pofavizitre.

Amit tudni kell: a 'fiam' iskolája egy magániskola, a magániskolák pedig híresek arról, hogy folyton egyénieskednek, nem csak szabályokban, de nyitvatartásban is eltérnek az állami iskoláktól. A 'gyerekemnek' 3 hetes húsvéti szünete volt. Az iskola a hosszabb szünetek után (karácsonyi, húsvéti) nem a szünet utáni hétfőn, hanem a keddi napon nyit ki, a hétfői napon pedig csak tanári értekezlet van. Igen ám, de nekem a hosztanyám azt mondta, hogy ezúttal már hétfőn is lesz iskola,vasárnap ki is mosta és kikészítette a gyerek egyenruháit, mindent lebeszéltünk, minta másnap lenne iskola. A hosztanyus valószínűleg nem nézte meg rendesen az email-eit, mert valahogy átsiklott afelett az aprócska tény felett, miszerint csak kedden nyit a suli. (Amúgy ez egy nagy faszság, nem hiszem el, hogy a 3 hetes szünet alatt a b*zi iskolában nem lett volna idő megtartani a tanári értekezletet, fel nem fogom, hogy mért nem lehet hétfőn kinyitni az iskolát, mint a normális helyeken....) Mivel nekem az anyuka azt mondta, hogy lesz iskola, így aztán lebeszéltem hétfő délelőttre az interjút a barnet-i családdal sőt, még az aznapi travelcard-omat is előre megvettem.

Másnap, hétfő reggel a szokott módon zajlott minden; felébresztettem a gyereket, megreggeliztettem, felöltöztettem az iskolához, pakoltam neki snack-et stb, és sebtében magamat is összekaptam,( mivel gondoltam, miután leadom a kölyköt a suliban indulok is Barnet-be) ami azért nem a szomszédban van (2 óra ). Mikor odaértünk a sulihoz láttam, hogy zárva a kapu. Gondoltam biztos elkéstünk, ilyenkor mindig bezárják a kaput, de ha kopogunk, akkor beeengednek. Így is tettünk, kopogtattunk az ajtón, mint a hülyék, csengettem is mindhárom kaputelefonon de sehol senki. Mondom ezt nem hiszem el, minél hamarabb indulnom kéne Barnetbe (hogy vissza is érjek időben, mire a gyerek végez a suliban). Aztán kb 5 perc múlva, mikor már vörös volt a kezünk a kopácsolástól végre kinagyságoskodott egy nőci (hogy ezidáig hogy nem hallotta meg a kopogást azt nem tudom), és úgy nézett ránk, mint az ufókra, hogy mit keresünk itt?? Mondom tudtommal ez itt egy iskola és meghoztam a gyerekemet. Közölte, hogy ma nincs suli és erről email-ben tájékoztattak is minden szülőt. Mondom, aha, csak az a helyzet, hogy én nem vagyok szülő (hálisten :D) és akkor a hosztanyám valószínűleg elnézett valamit. Mit volt mit tenni, hazabattyogtunk. A fejemben borzasztóan felment a pumpa, mert nagyon szerettem volna látni a barnet-i családot és már az aznapi travelcardom is megvolt, és most a vaksi hosztanyám miatt ugrik mindkettő. A gyereket hazaérve kitettem a kertbe (nem kell rosszra gondolni, csak játszani, nagyon szép idő volt :) én viszont dühöngtem. Dühöngtem, mert nem értettem, hogy az anyuka hogyan nem vehette észre, hogy aznap nincs suli? És én erre alapozva szerveztem le a napomat..Miután ki idegeskedtem magam felhívtam a barnet-i nőt, hogy sajnálom, de nem fog összejönni az interjú. Megértette és feldobta az ötletet, miszerint mehetek hozzájuk este is. Mondom szuper lenne, de mire felérek Barnet-be az nekem 2 óra, a hosztanyám meg a jóisten tudja mikor esik haza (mindig 8 után jön vagy még később) szóval inkább találkozzunk másnap. A nő mondta, hogy a másnap neki nem jó, talákozzunk a hét folyamán, szerda-csütörtök felé. Nagyon-nagyon akartam ezt a családot, és féltem, hogyha nem találkozunk még aznap, akkor talán felvesz mást...Szóval a dühöm ezen a ponton méginkább feljebb kúszott.

Aztán rátelefonáltam a hosztanyámra, hogy elmondjam neki mi a szitu. Féltem, hogy majd mérges lesz, hogy ilyenekkel zaklatom, hogy  nem fogja érdekelni az interjúm és bepipul mert azt hiszi, az ő nyakába akarom varrni az egészet. Igazándiból ezzel  a telefonhívással mindössze az volt a célom, hogy tudassam vele, mi a helyzet és, hogy megvettem már a travelcardot is aznapra (titkon abban reménykedtem, hogy legalább ezt kifizeti nekem és ennyivel is kevesebb lesz a 'veszteségem'. Tudom, hogy tán anyagiasnak tűnök, de az aupair fizumból az a 7 font is hiányzik főleg, ha fölöslegesen költöttem el. ) Nagy meglepetésemre magától felajánlotta, hogy kifizeti a travelcardom, és aztán felvetette, hogy hazajön hamarabb (7 órakor) és így este elmehetnék az interjúmra is. Mondom, köszi, szuper vagy  - csak a qrva email-eket legközelebb ne felejtsd el -. Felhívtam a barnet-i nőt, hogy ha nekik jó az, hogy este 9-re érek oda, akkor el tudok menni még aznap az interjúra. A nő nagyon megörült, mondta, hogy várnak, nem számít, ha későn megyek.  Ekkor már kezdtem lehiggadni és tisztábban látni (eddig a pontig elvakított a düh és legszívesebben helyben összecuccoltam volna :). Napközben a gyerekkel voltam, bár nagyon nem igényelte a társaságom, trampulinozott, játszott, x-box-ozott, közben én takarítottam.

Este mikor anyuka hazajött én metróra pattantam és elzúztam High Barnetbe. Fél 9re értem oda, így még volt időm szétnézni a főutcán. Annyira más mint Balham, hogy arra szavak sincsenek. Sokkal nyugodtabb, csendesebb, tisztább és rendezettebb, kisvárosi hangulatot áraszt. Tulajdonképpen teljesen olyan, mint ahol tavaly laktam az előző családomnál. Már többször írtam, hogy én Balham-et nem szeretem annyira, ez London 3-zónája, viszont ahol tavaly laktam az a 6. zóna volt és sokkal jobb volt ott nekem, sokkal nyugodtabb voltam és ha lehet ilyet mondani, oda sokkal jobban szerettem hazajárni egy fárasztó Londonban töltött nap után. High Barnet az 5. zónában van, de csak 20 percre a tavalyi lakhelyemtől, tehát abban már az interjú előtt biztos voltam, hogy a környéket szeretni fogom.

9-kor bekopogtattam a családhoz. Nagyon kedvesen üdvözöltek, az anyuka és az apuka is egyből puszival és öleléssel fogadtak (nem kicsit lepődtem meg). A kislány még fenn volt, első benyomásra nagyon édi volt (az elején minden gyerek hiper-cuki, a gondok később jelentkeznek, hihi.) A szülők egyből teát és süteményeket tettek elém majd a nappaliban leülve rá is tértünk a bizniszre.  A család mellesleg nem angol, hanem valamiféle keleti nemzetiségű (nem kérdeztem rá), de már több, mint 10 éve élnek itt így angolul tökéletesen beszélnek. Nem is bántam különben, hogy nem angolok, ez mondjuk megér egy külön  bejegyzést, de 3 angol família után komolyan kezdem azt gondolni, hogy a brittekkel valami nem igazán stimmel. Üdítő változatosság volt számomra, hogy végre nem egy angol családnál vagyok interjún. Több, mint egy órát beszélgettünk, elmondtak mindent, a munkaórákat, a fizetést, a szabadidőt és közben végig nagyon nyíltak voltak, többször is hangoztatták, hogy szerintük tökéletesen illenék a családjukba, amit én is így gondoltam. Eztán körbevezettek a házon, ami nagyon igényes, tiszta és gyönyörű. Mit mondjak, a mostani helyemen olykor (nem is ritkán) kutyapisit kell kerülgetnem, így igazán felemelő érzés volt, hogy a család házában mezitláb járkáltam és nem kellett arra figyelnem, hogy hova/mibe lépek. Az aupair szoba láttán pedig majdnem hanyat vágtam magam, ez a szoba eddig viszi a pálmát, eddig a 3-ból egy családomnál sem volt ilyen igényes és ízlésesen berendezett (mellesleg nagy) szobám.
Kb fél 11-kor elindultam haza és azzal váltam el a családtól, hogy nagyon szimpatikusak nekem, de szeretnék egy kis gondolkodási időt, amibe ők természetesen belementek.

Az ezt követő napokon azzal keltem és feküdtem, hogy egyszerűen nem tudtam eldönteni mit csináljak. Hogy őket válasszam-e vagy keressek tovább. Mint láthatjátok, nagyon bejött a család, hihetetlen kedvesek voltak és minden körülmény messzemenően felülmúlta az elképzeléseimet, de sajnos a piszkos anyagiak közbeszóltak. Félreértés ne essék, nem kínáltak kevés pénzt. 125 fontot ígértek heti 35 óra munkáért, ami sokkal több, mint az átlag. Az átlag ezért a munkáért 90 font körül fizet. Viszont az most a nagy helyzet, hogy én pont azért váltok családot, mert több pénzre van szükségem. Vannak terveim és megvalósításra váló ötleteim (utazások, tanulás, iskola) amihez mind pénz kell, és bár nem rossz a 125 font, de nekem már nem elég. A másik pedig, hogy már 2 éve vagyok aupair, és mostmár egy kicsit többre vágyom. Nem a nagy semmiért szeretnék több pénzt, erről szó sincs, szeretnék most többet dolgozni, nagyobb felelősséggel bíró munkákat ellátni, hogy hasznosnak érezzem magam de emellett szeretnék többet is keresni. A 2 év alatt egy kicsit besokalltam attól, hogy heti 80-90 fontokat osztogassak be, szinte egyeltalán ne tudjak spórolni és a terveimet, kiadásaimat illetően is kompromisszumokat kelljen kötnöm. Persze az aupair munka erről szól és évek óta ugyanígy fizetik, ez számomra is világos. Viszont mostmár úgy érzem, hogy "kinőttem" ezt a munkát, szeretnék 'szintet lépni'. Ezért kacsintgatok most a nanny munka felé, mert bár a munkakör hasonló lesz, gyerekekkel és háztartással fogok foglalkozni viszont az a nagy különbség, hogy ehhez a munkához felelősség is tartozik és nekem most pont erre van szükségem. Valamint, idekint, végzettség nélkül, aupair tapasztalattal a hátam mögött a nanny pályára van a legjobb esélyem átnyergelni.

A barneti anyukával napokig sms-eztünk, telefonáltunk, ők kérdezgettek, hogy döntöttem-e már, közben pedig a költözésem dátumát tárgyaltuk. Ez most lehet, hogy pofátlannak fog hangzani, de tettem egy kísérletet is a fizum megemelése érdekében: egyik nap felhívtam az anyukát és előadtam neki, hogy nagyon kedvesek és szeretnék az aupair-ük lenni, de van-e arra esély, hogy esetleg többet dolgozok és ők rádobnak 30-40 fontot a fizetésemre?! Őszintén elmondtam az anyukának a helyzetet: hogy már 2 éve nyomom ezt a munkát és ne értse félre, nem keveslem a 125-öt de most pont azért nézek új család után mert több pénzt szeretnék. Az hölgy azt mondta, hogy megérti a nézőpontomat de ő ennyit tud fizetni és nem többet. Végülis egy próbát azért megért.

Aztán a hétvégére végre 'megszültem' a döntésemet: akármennyire is kedvesek de ez biznisz, én is pénzt keresni megyek oda és biztosan a horgomra akad majd olyan család, ahol kevesek és minden körülény egyezik az elképzelésemmel. Vasárnap beszéltem a nővel és elmondtam, hogy nagyon sajnálom, de úgy döntöttem, keresek még tovább. Kedvesen visszaírt, hogy sok sikert kíván.

Azóta folyamatosan keresgélek, rengeteg hirdetésre válaszoltam, megfordultam egy-két interjún de még mindig nem találtam meg az igazit. A jelenlegi családommal abban állapodtam meg, hogy május vége-június eleje felé költözöm el, tehát addig van időm, hogy keresgéljek. Miközben ezt a bejegyzést gépeltem csörgött a telóm és le is beszéltem egy interjút egy újabb családdal, tehát nem félek attól, hogy esetleg nem találok családot..

Amint valami említésre méltó újdonság történik pedig kiírom ide is :)