Hétfői szabadnap= blogolás

(Már kedd lesz, mire ezt a bejegyzést közzé teszem, de hétfőn kezdtem el írni, csakhogy értsétek a címet:))

Mint már legutóbb említettem, a gyereknek múlt hét csütörtökön elkezdődött a téli szünet. Összeszámolva 3 és fél hetet lesz itthon, kishíján egy egész hónapot nem megy suliba, ilyenek a magániskolák, többet kell fizetni a kevesebb oktatásért.  Szerencsére azért nem mind a 3 és fél hetet velem fogja tölteni, ezt a mostani hetet igen, de aztán karácsonykor telelni (síleni) megy a szüleivel, amikor is nekem lesz egy hét szabadságom.:)) Utána lesz mégegy hét szünet de akkor félig-meddig a szülők is itthon lesznek.

A hétfői napot megkaptam szabadnak, mert a nagymama és a nagypapa lejöttek Észak-Londonból, hogy vigyázzanak a gyerekre, valamint gondolom szerették volna még látni karácsony  előtt és odaadni neki a karácsonyi ajándékait vagyis amiket a Santa hozott.:)) Milyen mázlista is az aupair, akinek a hosztcsaládjában ilyen aktívak a nagyszülők, mert így tegnap csak reggel kellettem 8-tól 10-ig, akkor is annyi volt a dolgom, hogy nézzem a gyereket amíg eszik meg játszik.

Vissza az időben az elmúlt napokra: Pénteken egész nap én voltam a gyerekkel. Délelőtt itthon voltunk, játszottunk, tv-ztünk és én megírtam az előző bejegyzésemet, délután pedig-ahogy azt már multkor is említettem-moziba mentünk. A Muppets: Karácsonyi Ének című filmet néztük meg. Én imádom a Karácsonyi Ének című Charles Dickens regényt, hihetetlenül tanulságos, egyszerűen remek és mindenkinek ajánlom olvasni is vagy a filmváltozatát  megnézni. Ezt a Muppets feldolgozást még nem láttam és őszintén szólva én nem vagyok annyira oda a Muppets-ért, de a film mondanivalóján ez mit sem változtat, a Muppet-ek helyébe bárkit vagy bármit-így embereket is- be lehet helyettesíteni, tehát a film élvezeti értékéből ez semmit nem von le. Sőt, bár annak ellenére, hogy annyira nem csípem a Muppet-eket, kifejezetten aranyosak voltak.  Nekem ezzel a filmmel jött meg igazán a karácsonyi hangulatom. Féltem, hogy a gyereknek nem fog tetszeni, mert a mondanivalóját egy 4 éves talán még nem fogja fel és a szellemeket tán félelmetesnek találja, de a végén azt mondta, hogy nagyon tetszett neki.
Hazaérve még egy kicsit tv-ztünk majd fél 6 körül hazaért az apuka és leváltott. Nem volt teher a pénteki nap annak ellenére, hogy 10 órát a gyerekkel voltam.

Este még a városba mentem ezt-azt venni meg mekizni, majd mikor hazajöttem hajnal 5-ig sorozatot néztem. Másnap, szombaton délig aludtam, délben is csak azért keltem fel mert a Reni hívott. Kérdezte, "hogy csaknem aludtál még?" - mondom "ááá dehogy is".:))Aztán az ágyamból valamikor 1 körül kecmeregtem ki, elkészülődtem és elmentem Clapham-be alapozót meg egy-két karácsonyi ajándékot vásárolni. Jelentem, megtaláltam a számomra tökéletes alapozót!:)) Clinique Stay Matte névre hallgat mert nekem nagyon olajos az arcom, nem viccelek, ha nincs bealapozva (jó minőségű alapozóval) akkor 2 órával arcmosás után úgy nézek ki, mint egy zsíros fánk.  A Clinique termékeket amúgy imádom, eddig is Clinique alapozót használtam, csak egy másik fajtát. Egy tubus egy egész évig elég volt, pedig heti 4-5-ször használtam és nagyon meg voltam elégedve az eredménnyel.  Most azért vettem ezt a másik faját, mert ennek a színe jobban illeszkedik az arcbőrömhöz amellett, hogy matton tart egész nap.
Btw idekint (de sztem Magyarországon is) ezek a nagyobb márkák pl Clinique, Chanel és effélék ingyen és bérmentve segítenek neked az alapozóválasztásban, az üzletben az arcodra kennek annyit, amennyit csak kell, hogy megtalálják a tökéleteset, és ebből pár napra elegendő ingyen mintát adnak, hogy hazavihesd kipróbálni mielőtt megvennéd. Én ezt nagyon jó üzletpolitikának tartom, ezen az úton én már kipróbáltam a leges-legflancosabb márkákat is (nem mindig azok a jobbak, a saját bőrömön tapasztaltam), és minden eladó-kozmetikus nagyon segítőkész volt.
Ennyit az alapozókról, gondolom nem sok olvasómat izgatja, hogy én mit kenek az arcomra, (bár a lányoknak biztos jól jön egy-két tipp;) csak én tényleg annyira meg vagyok elégedve a Clinique-kel, hogy nem tudtam nem megosztani és kitudja, lehet, hogy valamelyik olvasóm alapozóvásárlás előtt áll.

Már tavaly sem mentem haza karácsonykor, ahogyan idén sem, így a szüleim tavaly és idén is küldtek nekem csomagot otthonról mindenféle jóval, édességekkel, csokikkal-cukrokkal, zacskós levesekkel, melegszendvicskrémmel stb. Idén is így volt ez, a csomagot egy futárcég hozta (akit érdekel írjon kommentet mert én nagyon meg vagyok elégedve velük). Otthonról csütörtök este indult el a csomag, háznál vették fel és úgy volt hogy vasárnapra ér ide, de szombaton délután már kaptam az sms-t tőlük, hogy még aznap este ideérnek vele. Szombat este szitteltem, és kb 9kor telefonált a pasi, hogy itt van az utcánkban. Kimentem elé, átvettem a csomagot sőt a cég ajándékaként kaptam tőlük egy boci csokimikulást is..:) A csomag jó nagy volt és nehéz, alig tudtam felcipelni a lépcsőn a szobámba. Nagyon izgatott voltam a csomag miatt, úgy téptem le róla a csomagolópapírt, mint valami hülyegyerek.

 A csomagba belefért két otthon hagyott könyvem is, amiket már nagyon hiányoltam. (Narnia Krónikái 1 és 3 rész- mind a 7 könyvet szeretem de ezek a kedvenceim.)  Kipakoltam minden édességet és kaját, felét az ágyamra, másik felét a földre mert az ágyamon (dupla ágy tehát nem kicsi) már nem fértek el. Kaptam 25 zacskó ropit, 5 tábla milkát, 1 csomag válogatás szaloncukrot ( ezt unokatesóméktól) van benne mákos beigli ízű szaloncuki is-amazing;), kaptam egy doboz Milka szaloncukrot, sajtos chips-eket (itt nem lehet kapni) jó sok szőlőcukrot (imádom, idekint még nem láttam, hogy lehetne kapni), főtt gesztenyét zacskókban, zacskós leveseket és kajákat, nutellát, melegszendvicskrémet pástétomot és egy doboz házi sajtos rúdat. Alig találtam ennek a sokmindennek helyet. A házi készítésű sajtosrúd fele már aznap este elfogyott, mára már csak húlt helye van. A cuccokat beosztom (már amennyire sikerülni fog haha). Tavaly még februárban is volt az édességekből és egy-két tavalyi leves még most is megvan. Nagyon örültem mindennek, most egy ideig tuti nem fogok boltban édességet venni.

Sajtos rúd és úgysem láttátok még az új szemüvegemet:)

Vasárnap is hajnal 4ig laptopoztam, de fél 4 körül egyszer csak lefagyott a gépem és bejött rajta a kék halál. Mikor újraindítottam fél órán keresztül futott rajta a javítóprogram, (a tököm kivolt, mert már álmos voltam) és a javítás végén azt írta ki, hogy nem lehetett mindent megfelelően kijavítani és azóta ha elindítom a gépet akkor hülyén kapcsol be, kiírja, hogy valami Login program hiányzik. A laptopom most karácsonykor lesz 3 éves, már 2x lett újratelepítve rajta a Windows7, és mit mondjak már csak a Szentlélek tartja össze a masinát, csodálom, hogy legalább úgy működik, ahogy.  Vasárnapi nap folyamán újra bejött rajta a kék halál, tehát vettem 25 CD-t, a hét folyamán pedig kiírom CD-re az összes fényképemet és fájlomat (14 gigabájt-nyi képem van, már elkezdtem, de sokáig tart) és Tomitól pedig kölcsönkérem a telepítőlemezét és a karácsonyi szünetben újratelepítem rajta a Windows7-et, azt hiszem itt már csak az segíthet.  Legutóbb februárban romlott el a gépem, de akkor egyik pillanatról a másikra egyszer csak elszállt minden és be sem lehetett kapcsolni (szegénykém). 8 hónap fényképei vesztek oda, nem kicsit voltam ideges (ilyenkor örülök, hogy sok képet pakolok mindig a fészbúkra, így a leglényegesebbek megmaradtak:)).  Bár akadozva is, de most még működőképes a gépem, így amíg lehet kiírom az összes képemet és fájlomat, szóval most szerencsésebb vagyok mint legutóbb, amikor esélyem sem volt megmenteni őket. A legutóbb mikor elromlott a gépem és megjavítottam elterveztem, hogy majd minden hónapban kíírom CD-re a képeimet, hogyha akármikor beszarik a gép akkor ez ne okozzon fejfájást, de lusta voltam rá, meg goldoltam, hogy most egy jópár hónapig csak nem romlik el miután újra lett telepítve (nem is romlott). De mostantól nem leszek ilyen hanyag, minden hónap végén lemezre fogok menteni mindent. Hónaponként vannak rendszerezve a képeim, minden hónapban csinálok meg mappát így könnyű elkülöníteni, én szeretem a rendet még a gépemen is, nálam a tipikus "televan az asztal a képekkel meg fájlokkal" nem található meg, szóval a héten rászánok egy napot, rohadt sokáig fog tartani míg kiírok 10 hónapnyi képet, de ha meglesz, akkor már nem fogok (annyira) kiakadni, ha elromlik a laptopom a jövőben.:)


Vasárnap délután összefutottam Renivel egy karácsony előtti csevejre mivel ő szerdán megy haza és csak szilveszter előtt jön vissza. Késő délutánra program volt megbeszélve a kis csapatunkkal. Nem mindenki tudott sajnos eljönni (pl Anett, Reni, Vivi) viszont voltak ott számomra új emberek is. A Luca vasárnaponként vigyáz egy magyar kisfiúra, Patrick-ra (a távoli rokona-mondhatjuk így). 3 éves a kiscsávó és übercuki, magyarul és angolul is kitűnően beszél, sőt angolból valószínűleg hazavág minket. Szóval Luca elhozta őt magával és a kissrác csakhamar a társaság kedvence lett, leginkább a fiúk , de amúgy mindenki körbeugrálta.:)) A második új arc Alex (spanyol csávó), Ákos és a multkor megismert francia srác Rémi munkatársa.  Ott volt még Jucus, Zsófi, Ákos, Rémi meg én szóval szóval szépen összegyűltünk és egy hiper-szuper étterembe mentünk az Oxford street-en. A hely attól különleges, hogy egyrészt nem kell minden vásárolt dolog után fizetni hanem mindenki kap egy mágneses kártyát, ezt kell "lehúzni" a pultnál mikor az ember rendel valamit és a végén, távozáskor kell a kártyán szereplő összeget kifizetni-hatalmas ötlet. A másik különlegessége, hogy a kaját nem a benti konyhákban készítik el, hanem odakint a pultnál a szemünk láttára, így láthatjuk mi az, amit megeszünk, ráadásul az ételeket roppant jópofa módon készítik el.
Helyet foglaltunk az emeleten, díszes társaságunk teljesen beterített egy jó nagy asztalt. Én és még jópáran sörrel indítottunk, amit az emeleten lévő bárból kértünk ki és a pultos srác amint meghallotta, hogy magyarul beszélünk egyből ő is átváltott magyarra. Kellemes meglepetés volt, ő nem magyar hanem megtanulta a nyelvet volt egy kis (hiper-aranyos) akcentusa, de nagyon szépen beszélte a nyelvet. A legtöbben pizzáztak, én tiramisut ettem (majd mivel Jucusom már nem bírta így az ő pizzájából:)) Az ételek szuperek voltak, a hangulat szintén, mint mindig és nagyon jól éreztük magunkat. A Luca és a törpe 6 körül hazamentek mindenki sajnálatára, mert a kis Patrick-ot mindannyian nagyon megszerettük.

 

 

Jucus profilképe:)

 

 

A többiekkel átmentünk a Winter Wonderlandra. Én ezen a hétvégén nem is készültem odamenni, így felülni sem semmire, de ha már ott voltunk nem tudtam megállni, hogy ne.  A francia srác Rémi ki akarta próbálni az AIR-t (amiről már beszéltem itt a blogban is-a legnagyobb kedvencem) de mivel én már idén ültem rajta egyszer, tavaly meg 3-szor így most nem terveztem. Rémi nagyon győzködött, mondtam, hogy oxa, ha vesz nekem jegyet akkor ám legyen. Részemről ezt csak poénnak szántam, de Rémi komolyan ment és vett nekem jegyet szóval felültem vele.:)) Imádom az AIR-t, de ezen a hétvégén tényleg nem úgy készültem, hogy felülök bármire is (így fejben nem volt meg  a szokásos adrenalin szint) szóval sorbaállás alatt végig toporogtam.:) Nem számít hányszor ülök fel erre, de mindig picit parálok előtte, pedig amúgy élek-halok érte. (Nem úgy, mint a Power Tower-en, amin idén már 2x ültem, először nagyon be voltam tojva de  másodszor már semmi félelmem nem volt.) Sorbanállás közben összeismerkedtünk egy spanyol csajjal, aki szintén imádja ezt a hintát, ígyhát jó kis összeállításban ültünk egymás mellett: egy magyar, egy francia és egy spanyol. Ezért is imádom Londont.:)) Ez a ride is a sötétben a legjobb, akárcsak a Power Tower, bár itt nem igen lehet a kilátást élvezni mert pörögtünk jobbra-balra, előre-hátra és fejjel lefelé. A menetnek hipp-hopp vége lett, mondanom sem kell, hogy nagyon király volt.:)

Csakhogy nehogy elfelejtsétek az AIR-t:) :

Eztán Zsófival (az örök ride-os társam:) kipróbáltunk egy hintát, amit eddig még sosem. Ez majdnem egy sima láncos hinta ám abban különbözik, hogy felmegy 12 emelet magasba (majdnem olyan magas, mint a Power Tower) és itt tényleg csak egy vacak is biztonsági öv védi az embert (egy bőrszíj) szóval nem olyan hiper-modern fémből készült atombiztos biztonsági övei vannak mint pl az AIR-nek vagy a Power Tower-nek, és ettől félelmetes az egész, mert amúgy nem gyors. Mindössze 2 percig tartott a menet, odafentről látni lehetett a Hyde Parkot és a London Eye-t is, bár az elmúlt hetekben amióta megnyitott a Winter Wonderland én már majdhogynem megszoktam a látványt.:)

Videót erről nem találtam, de íme egy kép

Nagyon tetszett ez a ride is mindkettőnknek. A körünk után beültünk egy német sörkertbe enni-inni, bandázni. Olyan jó old-fashioned zenéket játszottak mintha az Október Fest-en vagy egy tipikus magyar búcsúban lettünk volna.  Én 9-kor elindultam haza, a többiek értesüléseim szerint 10-ig maradtak.  Mint az látható ezen a hétvégén sem unatkoztam, a társaságom szuper jó volt, köszönöm szépen mindenkinek.:)

Hétfőn mint azt már említettem a napom nagy része szabad volt, így délután elmetróztam Tomihoz a Win7 telepítőlemezéért. Jó messze lakik most tőlem (költözött a hosztcsaládjával) így 2 órát metróztam oda és vissza is, így 4 órát töltöttem utazással egy 15 perces meetingért LOL.:) Nagy város ez a London.


A héten még holnap (szedán) és csütörtökön kell dolgoznom és a péntekem megint szabad lesz, mert apuka fog vigyázni a gyerekre, aznap én majd csak takarítani megyek az extra melómba, ami nekem kb egy relaxprogrammal ér fel (mert már írtam, hogy nagyon tiszta a ház) és még fizetnek is érte.

Wow már kevesebb, mint egy hét van hátra karácsonyig, mindenkinek kellemes készülődést kívánok.:)

Konfliktus-felhők

Tegnap, azaz csütörtökön törént meg a következő .
A gyerek tegnap 11-kor végzett a suliban s ebben az évben már nem is megy többet, mint ahogy már mulkor említettem idekint rengeteg szünete van a gyerekeknek. Anyuka és apuka is sokat dolgoznak mostanában, dehát ezért vagyok én itt, hogy kisegítsem őket.  Tegnap mikor a gyerek végzett a suliban akkor a szülők hozták haza. Apuka egyből elvonult dolgozni, anyuka meg még nekiállt muffint sütni a gyerekkel, mert még volt egy szabad fél órája, mielőtt dolgozni ment. Mikor végeztek, és mielőtt anyuka elindult volna munkába elkapott egy gyors csevejre, megbeszélendő a következő napok programjait, lévén, hogy egész napokat leszek a gyerekkel.

Első körben arról beszéltünk, hogy másnap, azaz ma mit csináljunk a gyerekkel. Én "előre dolgoztam", utána néztem a helyi mozi ( Streatham, gyalog kb fél óra a gyerekkel, de nincs amúgy messze) programjának, és kiszúrtam egy mesefilmet és ezt fel is vetettem anyukának, hogy mi lenne, ha holnap moziba mennénk? Helyeselt nagyon, és örült neki, hogy még a vetíéseknek is utána jártam.  Anyuka azért a laptopján is elkezdett nézelődni, és előrukkolt azzal, hogy mi lenne, ha nem Streathambe (mostantól S.be) hanem Claphambe (mostantól C.-be) mennénk, mert ott más filmet is adnak. Tudni kell, hogy C. -be csak busszal jutunk el, míg amit én javasoltam S.be gyalog is simán odajutunk (egy kis gyaloglás nem öl meg és legalább friss levegőn vagyunk.)  Amikor anyuka bedobta az ötletet, hogy C.-be menjünk mozini, akkor én erre nem szóltam semmit, kb fél percig hallgattam, gondolkaztam magamban, hogy oké, akkor milyen busz, miért lenne könnyebb C-be menni (szerintem semmivel). Anyukának nagyon nem tetszett az, hogy én nem kitörő éjjenzéssel fogadtam az ötletét, mivel mikor látta, hogy én fél percig nem szólok semmit (pedig tényleg csak gondolkoztam, nem vágtam pofákat meg semmi) felpattant a székéből, összecsukta (vágta) a laptopját és 20 másodperc alatt úgy leteremtett, hogy azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány.
Azt mondta (kiabálta), hogy ő próbál alternatívákat adni, hogy mit csináljak a gyerekkel a szünet alatt és én le sem szarom, nem is érdekel. (WTF ezt miből következtette ki, hogy fél percig hallgattam???). Meg, hogy neki mennyire baromi nehéz, hogy el kell terveznie a gyerek következő hetét (mintha nem az ő gyereke lenne...) Eztán azt vágta a fejemhez, hogy ő nem érzi úgy, mintha én bármit is akarnék csinálni a gyerekkel, merthogy ő keményen próbál programokat szervezni és én rá sem hederítek (mégegyszer mondom, azért vágta ezeket a fejemhez, mert fél percig hallgattam amikor előhozakodott azzal, hogy C-be menjünk mozizni.)
Erre én annyit tudtam ott lányos zavaromban válaszolni, hogy ha leszarnám az egészet, akkor alapból nem néztem volna utána, hogy mit adnak a moziban.

A gyerek (aki fültanúja volt az egésznek) ekkor kijött a játszószobából és mondta, hogy neki mindegy hova és milyen filmre viszem, csak menjünk moziba (köszi cuki:))) Eztán jött az a rész, ahol azt hittem, hogy ott hullok el mindjárt, ugyanis az anyuka odafordult a gyerekhez és azt mondta neki, hogy : "A Dominika nem akar téged vinni sehová és nem akar veled semmit csinálni."  Ez tényleg olyan szinten kiütötte a biztosítékot, hogy majdnem azt mondtam, hogy oké, akkor én most veszem a kalapom és viszontlátásra.  Fel nem fogom, hogy anyuka hogy gondolta, hogy ilyenek mond a gyereknek!! (Mert mellesleg egy szó sem volt igaz belőle).  Az efféle megjegyzésekkel maximum azt fogja elérni, hogy a gyerek megutál engem (úgy, hogy én nem is tehetek róla) és az nem jó neki sem és az egész családnak sem, mert ha a gyerek nem szereti az aupair-ét akkor az az egész családnak szívás.
Erre, hogy anyuka így lehordott a gyerek előtt én nem szóltam semmit, egyrészt mert a sírás határán voltam, másrészt mert semmi szépet nem tudtam volna (márpedig ha szépet nem tudok, akkor inkább hallgatok). Eztán anyuka továbbra is vagdalkozó hangnemben, félig kiabálva vágta a fejemhez a vádakat, hogy ő mennyire elfoglalt és ennek ellenére próbál szervezkedni (helyes, mégiscsak az ő gyerekéről van szó) és most velem kell vitatkoznia ilyen dolgokról mint pl a mozi.
Erre én rögtön, mostmár egy kicsit indulatosabb hangnemben (mert már tényleg betelt a pohár) visszaszóltam, hogy már ne is haragudjon, de mi az, hogy velem kell veszekednie, amikor egyeltalán nem én kezdtem a vitát. Nem vagyok visszaszólós, a tegnapi "veszekedés" (= muter leteremtett mert én nem veszekedtem) alkalmával én 80%-ban csendben hallgattam, ő volt az, aki nekiállt problémázni, méghozzá olyan ürüggyel, hogy én fél percig hallgattam, ergó nem éjjenzéssel fogadtam a mozis ötletét.  Ez, ami miatt vitázni kellett szerintem egy nagyon apró dolog, és nem fogom fel, hogy emiatt mért kellett veszekednie.

A "beszélgetés" végén már sírtam, a konyhaasztalra, a jegyzetfüzetem fölé görnyedve próbáltam leplezni, valamint a hajamat az arcomba fésültem, hogy ne lássák . (Tuti látták, de pont leszarom.)
Tudom, ebből az jöhet le, hogy túlérzékeny vagyok, vagy hogy nem bírom a kritikát. A kritikát igenis bírom, ha építőjellegű és nem rosszindulatúan vagdalkozó, mint ahogy anyuka tette.  Az indok, ami miatt a sírásig kiborultam a következő: az előző hosztcsaládom nem mindig volt egy álom, és sokszor volt ott is konfliktus, de ott legalább nem ilyen mondva csinált hülyeség miatt csesztek le, nem ilyen apró dolog miatt lett leszedve a fejem, hogy fél percig hallgatok mikor anyuka javasol valamit.  Mert tegnap pontosan ezért lettem elküldve a fenébe, a semmiért kb. Én nem hiszem, hogy ez főben járó bűn, hogy fél percig gondolkodom magamban. -.- Tehát ez az, ami kivágta a biztosítékot, hogy nem tettem semmi rosszat, szó szerint nem csináltam semmit (csendben voltam 30 másodpercig) erre el lettem küldve a halál f**ára (már elnézést). Ha ilyenért leszíd és belemagyarázza, hogy nekem nem tetszik semmi és semmit nem akarok csinálni a gyerekkel, (ami rendesen sokkolt mert én soha ilyet nem mondtam/utaltam) akkor mi lesz ha egyszer netán tényleg hibát vétek valamiben?? Megesz reggelire? Najó, most én magyarázok be dolgokat, nem agyalok inkább ilyesmin, de nekem nagyon rosszul esett az anyuka tegnapi viselkedése.

Aztán tett még egy olyan kijelentést, hogy ő azért akarja, hogy C-be menjünk mozizni, mert ő azt akarja, hogy valami új helyre menjünk, meghogy szerinte én nem is ismerem Clapham-et.  Na az ilyen kijelentésektől tudok végképp a plafonon lenni. Mi az, hogy nem is ismerem Clapham-et?  Ő azt honnan a fenéből tudja, hogy én mit ismerek és mit nem? Ne akarja már helyettem eldönteni, hogy én hol voltam már eddigi itt tartózkodásom során és hol nem! Ezt nem csak az anyukától venném rossz néven, bárki, aki hasonló kijelentést tesz fel tudja pörgetni a vérnyomásom.  És most rátérek a nyilvánvaló kérdésre: tudom, hogy eddig mindig S.-be mentünk mozizni, így ebből a szempontból C. valami újat mutatna, de a Jóisten áldja meg az Eget: minden mozi pontosan ugyanúgy néz ki belülről, akkor nem teljesen mindegy, hogy melyikbe megyünk?? Ez a kérdés csak nekem hangzik logikusnak? Annyi a különbség, hogy S.-be gyalog is eljuthatnánk, míg C.-be buszozni kéne ami ráadásul plusz költség.  Én egészen biztosan nem csinálnék ilyemiből ügyet, az élet annál rövidebb, hogy ilyen dolgok miatt főjön a fejem és borzasztó szívesen megkérdezném az anyukát, hogy neki megérte emiatt engem elküldeni a francba?

A hangnem, ahogy beszélt kb olyan volt, mintha valami értetlen senkiházi lennék. Nem is igazán a mondanivalója volt, ami felhúzott, hanem az , ahogy mondta. Nem azt mondom, hogy én egy szent és sérthetetlen ember vagyok, akivel úgy kell bánni, mint egy hímestojással, egyeltalán nem erről van szó, mint írtam, bírom a kritikát. De én is egy ember vagyok, az a személy, aki a legnagyobb kincsére, a gyerekére vigyáz, akire rábízza az egész házát.  Ha én hosztszülő lennék, akkor egész biztos nem engednék meg magamnak ilyen hangnemet azzal a személlyel szemben, aki a gyerekemre meg az életem munkájára vigyáz. Méhozzá azért nem, mert a legjobbat akarnám a gyerekemnek, és ha azzal a személlyel "baszok ki", aki őérte felel, akkor egyúttal a gyerekemmel is kitolok. Szerintem ugyanis-másfél év aupair tapasztalat beszél belőlem- ez oda-vissza működik. Boldog aupair= boldog gyerek és elégedett hosztszülők.  Persze ha nem tetszene valami és hibázna az aupair akkor diplomatikusan-segítő szándékkal- szóvá tenném, adnék építő kritikákat, de a nagy semmiért biztosan nem szídnám le, elvéve ezzel a kedvét az egésztől.  Oké, oké, tudom jó, hogy később az életben, amikor rendes munkahelyem lesz akkor sem fognak kesztyűs kézzel bánni velem a főnökök, nem élek álomvilágban ezzel kapcsolatban. Ámde az a nagy különség a rendes munka és az aupair munka között, hogy aupairként a főnökömmel élek együtt és nem csak munkaidőben kell elviselnem. A rendes munkából az ember hazamegy és ott hagyja a gondjait meg a főnökét.  Itt viszont itt lakom, és ha az aupair teendőimmel kapcsolatban veszekszünk egyrészt az aupairnek sosem lesz igaza, a család mindig jobban tudja. Én még nem hallottam olyan aupairről, aki konfliktusba került a hosztszülőkkel és azok elismerték volna, ha igaza van! Ez van, ebbe bele kell törődni és körültekintően kell családot választani, hogy az majd a lehető legjobb legyen, (Tudom, hogy ez nehéz.)
Másrészt meg itt együtt kell lakni a főnökkel és jópofizni kell vele 24/7, még akkor is ha a nagy semmi miatt szídnak le.  Ezt nem panasznak szántam, csupán tényközlésnek. Nem kell ezért sajnálni (sem engem, sem semelyik aupair-t) mert mi választottuk ezt az életformát és tudtuk jól, hogy mit vállalunk be.  Meg ami engem illet már teljes mértékben hozzászoktam, az előző családomban is volt konfliktus, és ott is azt csináltam, hogy a kritika építő részét megfogadtam, a nem éppen kedves részét meg elengedtem a fülem mellett. A tegnapi csak azért esett rosszul, mert nagyon nem bírom, ha a semmiért kötnek belém.

A történet vége: szerintem anyuka megbánta egy kicsit, hogy úgy nekem esett, igaz, hogy ezt így szó szerint nem mondta, de voltak rá utaló jelek. Miután vége volt a vitának, ő még felment a szobájába, én közben a gyerekkel voltam, majd visszajött kb 20 perc múlva, a kezembe nyomott 20 fontot, és mondta, hogy menjünk el délután a gyerekkel a Starbucksba (vagy ahová akarunk) kávézni, forrócsokizni, sütizni, meg együnk tortát és a többi. Rendes, sőt ultrakedves hangnemben beszélt ekkor velem, és többször is kihangsúlyozta, hogy én is vegyek, ami jól esik. És azt is többször elmondta, hogy ne aggódjak, mert apuka sietni fog amennyire csak lehet és ha végez a munkával akkor egyből átveszi a gyereket. Néha nem tudom őt hovátenni. Alapjáraton egy nagyon aranyos nő, tudom, hogy az, jó orrom van ehhez, nem is költöztem volna ide hozzájuk, ha ez nem így lenne. 90 %-ban mindig nagyon kedves és könnyedén lehet vele beszélni. A tegnapi bár nem esett jól, de ez volt a legelső eset, hogy összekaptunk, tehát ez még nem a világvége. (Az majd jövőhéten LOL-btw remélem senki nem hiszi el:)) Ne értesetek félre, nem készültem ki anyukától, nincs hullámvölgy meg semmi hasonló (sőt nagyon is jó kedvem van de erről majd később), nem lett belőlük elegem meg semmi. De már nagyon érződik, hogy év vége van nekik is meg nekem is. Alig egy hét múlva ők elutaznak és nekem is lesz egy vakációs hetem, szóval majd mindannyian kipihenjük az év fáradalmait és biztos vagyok benne, hogy nem lesz itt semmi gond, mert nagyon bírom még mindig a családot. Ami tegnap történt-hát sajna ilyen is van, néha szerintem minden hosztcsaládba becsúszik egy-egy hasonló, és ettől eltekintve a munkám még mindig ultrakönnyű és minden más körülmény is pazar. Jófejség volt a hosztanyutól, hogy utána elküldött sütizni, mert a legtöbb hosztcsalád  a veszekedések után szólni sem hajlandó az aupairéhez, ő pedig ahogy észrevettem kb ezzel tanúsított megbánást, ami ari volt tőle.

Végülis C.be fogunk moziba menni, mert ott kora délután is van vetítés, és ha ott végzünk akkor délután 4 körül apus át is veszi a gyereket.
Ennyit tehát az első (és remélhetőleg utlosó konfliktusomról az anyukával, nem problémázok ezen, húzok egy vonalat és tovább lépek, meg amúgy sem vagyok egy haragtartó típus.


Más téma:
Biztosan emlékeztek még arra, amikor pár hete probléma volt az NI numberemmel, és a facebook-nak valamint Jucu barátnőmnek köszönhetően megismertem Esztert, aki hatalmas segítséget nyújtott úgy, hogy nem is ismert engem. Azóta nem találkoztunk, viszont a kapcsolat fent maradt (telefon, fészbúk) és tegnap este meginvitáltam  őt a magyar palacsintázóba. Eszter més sosem volt ott, és hihetetlenül lelkes volt, hogy van egy ilyen hely Londonban, ahol magyar palacsintát, házipálinkát és hétvégente menüket lehet enni. Este fél 9kor találkoztunk, nagyon megörültünk egymásnak, Eszter nagyon kedves és egy olyan személyiség, aki mindig 1000 fokon pörög, mosolyos, csacsog, tulajdonképpen felvillanyozza az embert a mindig vidám természetével. A palacsintázóba érve is ugyanezt mondta a kiszolgáló lány, hogy már majdnem elaludt, de most, hogy Eszter bejött, egyből felrázódott:)) Házipálinkával indítottunk:) Ezt követte részemről egy fahéjas palacsinta (kedvenc ) majd most skubizzatok :belga csokis-Bailey's-es palacsinta. Komolyan, meglocsolták az alapból isteni belga csokit a kedvenc krémlikőrömmel.:)) Nem tudtam hova legyen a gyönyörtől, azt meg végképp nem, hogy hogyan fog belém férni mert nagyon laktaóak a palacsinták ezen a helyen. Eszter evett először egy lazacos, majd az én javaslatomra egy kinder-tojásos palacsintát. Oda meg vissza volt értük, olyannyira, hogy még a testvérének is csomagoltatott el 2 palit (meg páleszt haha).

 

 

 

 

 

Nagyon-nagyon szupi este volt, köszönöm Eszter ezúton is:)) Az tuti, hogy Eszter nem utoljára volt ott,és hogy nem utoljára voltunk ott együtt mert elkért vagy 100 szórólapot, hogy reklámozni tudja a helyet és egész este arról beszélt, hogy mennyire király, hogy van egy ilyen hely , kb extázisban volt:)) Pont azt beszéltük este (mikor már lecsúszott a pálinka és össze-vissza dumáltunk :)) hogy majdhogynem jó is, hogy az NI numberem ügye úgy alakult, ahogy, mert ha az simán ment volna akkor nem ismerem meg Esztert és Ő sem engem. Még lehet, hogy be is megyek a Job center-be megköszönni, hogy kicsesztek velem LOL.:))

Na befejezem, mert mindjárt ebédet adok a gyereknek majd indulunk is a moziba.:)) Jók legyetek, vagy kaptok anyátoktól!! :D

Ajándékok a hosztcsaládnak-nem csak karácsonyra

Mivel most, hogy közeleg a karácsony  így itt-ott, pl fészbúk aupair csoportokban, fórumokon  és barátoktól egyre gyakrabban hallom/olvasom a kérdést, hogy mivel is lehetne meglepni drága jó(? :D) hosztcsaládjainak. Nekem már volt 3 hosztcsaládom és másfél éve vagyok az UK-ban így átestem már rengeteg szülinapon, és egy karácsonyon is, így rendelkezem némi tapasztatalattal etéren, tehát gondoltam leírom a meglátásaimat, észrevételeimet a témával kapcsolatban.

Előtte egy gyors kitérő a mai napra: már 8 hónapja allergiára emlékeztető tüneteim vannak, 8 hónapja FOLYAMATOSAN el van dugulva az orrom, néha könnyezek és tüsszögök. Kb április-május környékén kezdtek jelentkezni a tünetek. Mivel az egész jelenség megfázásra hasonlít, így az első 2-3 hétben arra gondoltam, hogy csak nátha, ami nehezen múlik el(néha el szokott nálam húzódni.) Azonban mivel már 8 hónap is eltelt így nátha tuti 100%-ban kizárva. Aztán a nyár folyamán arra gondoltam, hogy biztos pollenallergiám van, igaz, hogy Magyarországon sosem volt, de azt gondoltam, itt biztos másfélék a pollenek mint otthon és ezért itt jött ki rajtam. Sajnos én az egészségügyi problémáimat hajlandó vagyok elbagatelizálni (pl 7 évig nem csináltattam új szemüveget) és úgy kezelem magam, hogy minden nap 2-3-szor orrcseppezek (mert ennyiszer kell, hogy kapjak levegőt) . Heti átlag másfél doboz orrcsepp fogy el, ami 8 hónap alatt szép kis mennyiség, én úgy vásárolom az orrcseppeket mint a dohányosok a bagót.:S Gondoltam rá persze egy csomószor, hogy allergia vizsgálatra kéne mennem, de mivel hanyag vagyok így nem mentem, úgy voltam vele, hogy ha pollen miatt van az allergia akkor ősz végén el fog múlni és majd jövő tavasszal elmegyek vizsgálatra, tehát az elmúlt 8 hónapban nem léptem semmit az ügyben. Tudom, hogy az orrcsepp használata nem oldja meg a problémát és csak a tünetet kezeli (ideig-óráig)  és ráadásul jó sok pénzem is rámegy, de ennek ellenére ezidáig nem mentem vizsgálatra, mert azt hittem, hogy a tél beköszöntével a tüneteim is elmúlnak majd. Hát, nem így lett, már hetek óta fagy de a tüneteim ugyanúgy megvannak, szóval itt valami más lesz a ludas és nem a pollenek.

Ma délelőtt tehát szedtem a sátorfámat és ellátogattam a közeli walk in hospitalba. Ide nem csak vészhelyzet esetén mehet az ember, de páciensként is beregisztrálhat, így rögtön megtettem azt is.  Mivel még csak ma regisztráltak be a rendszerükbe, mint új pácienst, így még nem tudtak nekem időpontot adni, (azt mondták egy nap amíg belekrülök a rendszerbe és aztán fel kell hívnom őket, hogy időpontot foglaljak) így a walk in centre-t használtam az allergiám ügyében (walk in -be akármikor akárki bemehet, ingyenes).
Kezdem ott, hogy mikor odalibegtem a walk in-hez ők nem kérdeztek semmit, hogy mi bajom van, mi célból szeretnék doktort látni, csak beírták a nevem  a sorba és mondták, hogy hamarosan szólítanak. Ahhoz képest, hogy ez walk in centre volt nem is voltak olyan sokan, gondoltam de jó, hamar sorra kerülök (max fél órát jósoltam). Mikor már 3/4 óra eltelt akkor már kiolvastam 2 fodrászmagazint, egy alkoholizmusról szóló kiskönyvet és lezavartam 2 menetet Tetris-szel a telómon, és még mindig a váróban pislogtam. Ezzel különösebb gond nem is lett volna, nem vagyok türelmetlen,  de aztán arra lettem figyelmes, hogy olyanokat hívogatnak be, akik jóval utánam jöttek. Segáz, szúszá, gondoltam magamban és számoltam tovább a csepméket. Aztán mikor már több, mint egy órát várakoztam, akkor betelt a pohár, merthát én is dolgoztam még ezután és volt egy-két elintézni való ügyem, így fogtam magam és odamentem a recepcióshoz, felvettem a playpofát és udvariasan szóltam a hölgynek, hogy nézze meg benne vagyok-e a rendszerben, mert már több, mint egy órája itt vagyok. Mondta, hogy igen, már csak egy ember van előttem. Jó tudni, bár még mindig nem tudom mi tartott annyi ideig amikor nem voltam olyan nagyon sokan a váróban.

Eztán eltelt még 10 perc mire behívtak, de legalább végre bent voltam. Viszont nem tartózkodtam a vizsgálóban 2 percnél tovább, mert a dokinéni mondta, hogy ez egy walk in (észrevettem) és itt csak vészhelyzeteket látnak el, amibe az allergia nem tartozik bele. Megértettem, igaza van, nade akkor az a költői kérdésem van, hogy a recepción mért nem kérdezik meg, hogy mi okból vagyok ott?? Mert ha megkérezik, akkor én megmondom, hogy allergia miatt és akkor ők szólnak, hogy ez nem a megfelelő hely és nem tökölök el 75 percet az életemből. No problem. Ha már ott voltam a  hölgy azért ellátott egy-két tanáccsal (amúgy kedves dokinő volt), pl azzal, hogy áljak le a bolti orcseppel. (Igaza van.) Azt mondta, hogy majd kérjek külön időpontot allergiavizgsálatra (amikor különböző allergéneket fecskendeznek a bőrbe, hogy lássák mire hogyan reagál).  Ezen felül felírt még nekem egy kifejezetten allergiára kifejlesztett orcseppet, amiben szteroid van, hogy ezt használjam, majd mehettem is Isten hírével.
Mostmár nagyon izgat, hogy mire lehetek allergiás,mivel ha nem pollen akkor lehet még házipor, állatszőr (de otthon is vannak kutyáim és otthon sosem voltak tüneteim), vagy valami étel.  Pár hét és kiderül.


Kitérő vége, vissza az ajándékokhoz.

Én azt tudom javasolni, hogy drága ajándékokat nem kell adni a hosztcsaládnak. Az a feltételezés, miszerint a családok nem értékelik a 20-30 font alatti értékű ajándékokat szerintem nem feltétlenül igaz (max ha nagyon sznobok.) 3 családom volt eddig, mind a 3 különböző súlycsoport volt, az egyik az egyszerűbb (ám de nagyszerűbb) embereket képvislete, az előző egy picit azért kényesebb és a mostani úgy a kettő között van, tehát elég széleskörű tapasztalatom van. Mikor ajándékokat vettem sosem azt vettem figyelembe, hogy mennyibe kerül, hogy "megüti-e" árban a szintet, hanem igyekeztem minél személyreszólóbbat adni. /Néha  pl egy 2 fontos bögre sokkal személyesebb lehet mint egy 40 fontos óra./

Aztán azt is figyelembe kell venni, hogy te, mint aupair a család minden tagjának veszel karácsonyra ajándékot (anyuka, apuka, 1 vagy több gyerek) szóval minimum 3 embernek, nekik viszont csak egy személyre kell költeni (és ők nem aupair fizuból élnek), és az a tapasztalatom, hogy a családok (tisztelet a kivételnek) nem nagyon erőltetik meg magukat, ami az aupair ajándékozását illeti. Légyszi ne nézzetek anyagiasnak, számomra SOSEM az számít, hogy az illető mennyit költ rám, hanem attól tudok kibukni amikor az ajándékról "ordít", hogy a vásárlója nem sokat erőlködött, ergó nem személyre szól, sőt tolál az ellentetje.

Tavalyi karácsonyi ajándékaim az akkori hosztcsaládomnak:

A gyereknek: 3 fontért mesekönyvet vettem amihez CD is jár, ugyancsak 3 fontért vettem neki egy díszes bögrét, még 3 fontért egy csupor csokit és egy fontért egy tábla csokit, tehát összesen 10 fontot költöttem rá.

Anyukának: Egy ízlésesen díszített noteszt a WHSimth-ben, le volt árazva így 3 fontba került, azért ezt vettem, mert ő mindig jön-megy, szervezkedik és sokszor azt sem tudta hol áll a feje valamint egy doboz bonbont  2,5 fontért, így összesen 5,5 fontból megúsztam az ajándékát. Mikor megkapta a noteszt mondta, hogy nagyon örül neki mert a színe megy a táskája színéhez és amúgy sem volt notesze. Egyből be is fogta és azóta is használja, mikor a hétvégén náluk voltam láttam is, hogy ott figyelt a konyhaasztalon.

Apukának: egy üveg likőrt vettem a Teszkóban (nem teszkó márkás) (ha jól emélkszem 9 font) mert tudtam, hogy szereti a krémes italokat.

Csomagolópapírra egy fontot költöttem.

A kutyának is vettem ajándékot, mivel imádom, neki egy fontért vettem egy csomag juatlomfalatot.:)) (Ez persze nem kötelező.)

Összesen tehát 26,5 fontba került tavaly a családom karácsonyi ajándéka, ami szerintem abszolút bevállalható összeg, és mindenki nagyon örülült az ajándékoknak, az ital csakhamar elfogyott (ok, besegítettem ha már megkínáltak), a csoki szintén, anyuka még mindig használja a noteszt és a kislány nem egyszer kérte, hogy a tőlem kapott mesekönyvből olvassak neki, reggelente pedig mindig abból a bögréből iszik, amit én ajándékoztam neki.

Én pedig a családtól kaptam egy pizsamát (nem akarok bunker lenni de sztem ez a legszemélytelenebb ajándék), rajta volt a címke, 15 font, valamint 2 körömlakkot, tehát összesen kb 20 fontjukba kerülhettem karácsonykor. A pizsamát végülis a mai napig használom, tehát nem volt haszontalan, de tény, ha kaptam volna helyette 15 fontot akkor másra költöttem volna. (Bár én mindig is személytelennek tartottam a pénzt.) A körömlakkok aranyosak, ezt eltalálták mert imádom pingálni a körmeimet. Örültem az ajándékoknak, mert én alapból mindig nagyra értékelem, ha gondolnak rám, számomra nem az ajándék maga a lényeg, hanem a szándék, és teljesen mindegy, hogy az a valami egy kézzel készített képeslap (az efféléknek szoktam a legjobban örülni, mert ebbe a készítők a szívüket-lelküket beleadják:) vagy pedig pizsama, vagy akármi más.

A volt hosztcsaládom szülinapi ajándékairól is szót kell ejtsek, mert ez is biztos sokak fejében kérdőjel, bevallom mikor még kezdő aupair voltam, akkor én totálisan sután álltam az ajándékozáshoz, mert nem akartam egy kártyával sem elintézni, ámde a túlzott személyeskedést is kerülni akartam, a vagyonokat költésről pedig nem is beszélve.  Még a legelső hosztcsaládomnál, akiknél mindössze 3 hónapot laktam "megéltem" a hosztapám szülinapját. Akkor még mindössze egy hónapja voltam náluk, apuka rengeteget dolgozott és alig láttam, nem ismertem igazán a személyiségét és halvány elképzelésem sem volt, hogy minek örülne. Aztán arra jutottam, hogy készítek neki egy személyreszóló képeslapot kézzel, a képeslap témája pedig a mountain bike-ozás volt (mivel nagy biciklis a hapsi), szépen megrajzoltam, kiszíneztem mint a gyerekek és írtam bele egy kedves üzenetet, ezen felül vettem neki egy doboz bonbont, amilyet szeret. A bonbon tudom, hogy első hallásra szeélytelennek hanzik, de ha belegondolunk ezzel szinte sosem lőhetünk mellé, mivel a csokit mindenki szereti, tehát ha kitudakolod, hogy a hosztod melyik fajtát preferálja, akkor a bonbon szupi ajándék (én pl imádok csokit kapni.:) Az eslő családomnál többb szülinapot nem "éltem meg", ám mikor nekem volt a szülinapom akkor már nem laktam náluk, de kaptam tőlük egy szép képeslapot, ami nagyon jól esett.

A legutóbbi családomnál egy évet töltöttem, így íme a lista:

Kislány: hercegnős puzzle (imádja), celebrations(kis csomag) rafaello (kis csomag), kutyás matricásalbum, ebbe matricák, valamint egy afféle kézügyességet fejlesztő kis fényképkeret, amire neki kell ráillesztenie a különböző dekorációkat. Nem emlékszem már, hogy mennyibe kerültek, de arra igen, hogy összesen nem költöttem többet 10 fontnál. A kiscsaj mindegy egyes darabnak örült, mint majom a farkának.

Anyuka: neki egy  vicces képeslapot vettem, amire valami hasonló szöveg van írva: " Ez a lap nem tartalmaz durva kifejezéseket a korodról, bunkó megjegyzéseket a ráncaidról, nem tesz említést a rengeteg ősz hajszáladról csak egy apró emlékeztető arra, hogy ezen a napon születtél sok sok sok sok sok sok (kb 20-szor) évvel ezelőtt." Mindenképpen valami vicceset akartam egyrészt azért mert én már csak ilyen komolytalan vagyok, másrészt meg annyira nem voltam vele jóban, hogy ömlengős-csöpögős képeslapot adjak.  Az anyuka abszolút poénra vette, nem sértődött meg, azóta is megvan a lap. (A nagymama viccesen megjegyezte, hogy milyen kis pofátlan vagyok-no hard feelings, igaza van :)) Ezen felül vettem még neki egy doboz csokit (kedvenc), lehet unalmas vagyok, de ezzel tényleg nem lehet mellélőni.

Apuka: neki szintén vicces lapot adtam, egy boroshordó volt rajta illusztrálva a következő szöveggel: "Bizonyos dolgoknak hosszú évek kellenek, hogy jó legyen,tehát te már közel vagy a tökéletességhez." Ezen kívül őt megvicceltem, mivel a szülinapja előtt egy héttel sikerült összevesznünk mégpedig a qrva kukák kapcsán. Apusnak az volt a baja, hogy mikor én kiürítem az újrahasznosító kukát, akkor nem válogatom szét a papírt és a műanyagot. Mondtam neki, hogy én alapjáraton külön gyűjtöm a papírt és a műanyagot, ő az, aki ugyanabba a szemetesbe gyűjti a kettőt, és megbocsásson de én nem fogok könyékig belenyúlni a szemetesébe, hogy szétválogassam a dolgokat, mert nem én vagyok, aki egybe dobja a kettőt. Azt mondta, hogy ő azért dobálja őket egybe, mert a papírnak nincs külön kuka. Mondom tudom, hogy nincs, de akkor csinálja azt amit én, tegye a papírokat a szekrényre, és én minden nap boldogan kicammogok vele a kukához. De ő ragaszkodott az ő módszeréhez, én ragaszkodtam az enyémhez. Tehát azt találtam ki, hogy poénból fogtam egy PRIMARKOS papírzacskót, egy kalapácsot meg egy szöget és becsomagoltam csomagolópapírba. Most biztos néztek, hogy WTF! :D Mikor odaadtam apusnak az ajándékot alig vártam, hogy kibontsa.:)) Kinyitotta, nézett egy nagyot majd rámnézett és elmagyaráztam neki, hogy a PRIMARKOS papírzacsó lesz a papírgyűjtő kukánk mostantól, a kalapács pedig azért kell, hogy a konyhafalba be tudja ütni a szöget amit mellékeltem. És mivel a zacskó is papírból van, így mikor megtelik csak leakasztjuk a szögről és kivágjuk a kinti kukába.:)))) Szakadt a fater a röhögéstől, nem vette sértésnek meg semmi, persze mondtam neki, hogy ez nem az igazi ajándék, majd kapott tőlem egy doboz kekszet.  Ezután amúgy a fater is külön gyűjtötte a papírokat (de nem a primarkos zacskóban  haha) szóval az ügy megoldódott.

Én tőlük szülinapomra egy tusfürdő csomagot kaptam (végülis fürdeni mindig kell), egy lapot meg egy doboz csokit.

A jelenlegi hosztcsaládomban még senkinek nem volt szülinapja, így én még nem ajándékoztam. Az én szülinapom nemrég volt, kaptam tőlük egy lapot meg 20 fontot, anyuka azzal adta oda, hogy gondolja szívesebben megyek drinkelni ebből a pénzből a barátaimmal, minthogy ők vegyenek nekem valami hasztalant, és jó is volt ez így, jól jött a pénz (mikor nem ?:)


Karácsonyi ajándékok a jelenlegi családomnak:

A kisfiúnak vettem egy kis plüss tigrist, egy Toy Story-s táblát, amire filctollal írni lehet és nyomtalanul le is lehet törölni, (oda meg vissza van a Toy Story-ért), valamit minádja a Malesers- csokit, a smarties-t és a cadburry-s cuccokat, így ezeket a csokikat vettem meg neki, összesen 5 font volt.

Még jön hozzá egy nagy tubus Smarties

 

Az apuka rengeteget utazik, a fél életét repülőn tölti, amiről tudjuk, hogy mennyire unalmas (főleg mikor pl Japánba megy-12 óra a gépen), így nem volt kérdés, hogy könyvet vegyek neki, amit olvasgathat, hogy ne unatkozzon.:) Kritérium volt, hogy ne legyen túl nagy, hogy könnyen beférjen a kézipoggyászába és a súlyhatárba is. Először valami vicckönyvet gondoltam neki, (humor herold az öreg), de csak gagyi féléket láttam. Aztán ma a WHSminth-ben cirkálva megpillantottam (a humor részlegen) egy könyvet: "A legmulatságosabb történetek a foci történetében"-ebben humoros, már-már hihetetlen, ámde megtörtént focis sztorik vannak felsorakoztatva. Apuka imádja a focit, tehát amint legláttam ezt a könyvet egyből tudtam, hogy ez az igazi...:) 8 font volt btw.

Anyukának pedig személyre szabott naptárat fogok adni. Ugyancsak a WHSmith-ben találtam egy naptárat (A5-ös méretű) meg vannak szerkesztve a hónapok napjai, ámde képek nincsenek benne, hanem nagyon okosan megoldott, az előhívott képeket bele lehet csúsztani az oladalakba. 6 font volt a naptár, képeket majd hívok elő a gyerekről, a kutyáról, és róluk, majd odaillesztem őket a hónapokhoz. A képek előhívása kb 3 font lesz.

Ezen felül anyuka meg apuka közösen kap még tőlem egy doboz Celebrations csokit.

Szeretik a szülők a bort is, minden este iszunk, de nekik eléggé kiforrott az ízlésük e téren, megvannak a márkák, hogy miylet szeretnek, és én meg úgy vagyok vele, hogy nem égetném magam a 10 fontos borral. (Biztos vagyok benne, hogy örülnének neki de értitek az elvet.)

Tehát zárásként a témához: szerintem a hosztcsalád ajándékozásakor (mint ahogy másoknál is) sokkal fontosabb az, hogy az ajándék személyre szóló legyen és ne az ár legyen az, amit először megnéztek. Mindenki (még az is aki talán kívülről sznobnak látszik) annak örül a legjobban, ami szívből jön és amiről virít, hogy egy ő kicsit is fontos számodra, legyen ez egy kézzel készített portré, bögre, fényképkeret vagy hasonló, lényeg, hogy ne egy légből kapott "nah gyorsan megveszek  valamit és le is van tudva" ajándék legyen. Ha nincs ötletetek nyugodtan kérdezzétek meg a család többi tagját, biztos fognak tudni segíteni és jó néven veszik az érdeklődést.
A legjobb és legötletesebb valamint legkedvesebb ajándékok a kézzel készített ajándékok pl gyetya (bár idekint nem jellemzőek a porfogók- de ha valaki szereti akkor mért ne) vagy fa képkeret amit lehet batikolni, festeni, belevésni, stb, ha jól rajzolsz akkor portré, ha ügyes vagy akkor bögre, agyagból készült csecsebecsék és a lehetőségek tárháza végtelen. Persze nem mindenki van megáldva kitűnő kézügyességgel, jómagam pl kétbalkezes vagyok és technikából mindig a 4-esért feleltetett a tanár (mert a gyakorlatban olyan béna voltam, hogy elméletben kellett felelnem, hogy nehogymár a technika legyen 3-as a bizonytíványomban:)) . Aki nem annyira ügyes, annak ajánlom a naptárat, amit én vettem a hosztanyunak, mert ebbe csak bele kell csúsztatni a fényképeket, tehát nem lehet elrontani, de mégiscsak benne van a kezem munkája is és személyes.

Ezzel kívánok mindenkinek kellemes és hangulatos karácsonyi készülődést.:)

Elfoglalt aupair-Pluszmunka, palacsintázó, előző családom meglátogatása és sok más

Rengeteg mindenről tudnék most regélni, mert mozgalmas hetem/hétvégém volt, szóval bele is vágok, kezdem mindjárt ott, ahol legutóbb abbahagytam.

Az előző bejegyzésben kifejtettem mennyire sikerült felhúznia a gyereknek és a kis barátjának, aki itt volt szerdán, amikor is trollkodtak, miközben én telefonáltam. Miután megírtam szerda este a bejegyzést egyből le is mentem anyukához, hogy megbeszéljem vele a történteket illetve, hogy tudassam vele, hogy a gyereknek szerintem az a baja, hogy hiányolja  a szüleit és ez magyarázza az időnkénti szemtelen viselkedést.
Az anyuka első körben nem győzött elnézést kérni, amiért a gyerekek miatt nem tudtam nyugiban telefonálni. Aztán kifejtette, hogy e tekintetben mindig is probléma volt a gyerekkel, hogy nem képes megvárni míg mások rá figyelnek, közbeszól amikor mások beszélnek, telefonálnak, illetve bármit csinálnak. Mondta anyuka, hogy a gyerek tanárai is észrevették ezt, de a gyerek egyre jobban fejlődik, többször felteszi a kezét,  nem szól közbe. Abban maradtunk tehát, hogy beszélni fog a gyerekkel ezekről és arról, hogy ne zavarjon másokat főleg ha azok telefonálnak vagy valami fontos ügyet intéznek. Ha már így belemerültünk a témába elmondtam anyukának azt is, hogy szerintem az utóbbi időben a gyerek nagyon keveset látja őket, és az időnkénti rossz viselkedésnek ehhez szerény véleményem szerint nagyon is sok köze van. Egy picit féltem ugyan ezt elmondani, mert nem akartam pofátlan lenni, nem akartam, hogy anyuka azt gondolja, hogy én bele akarok szólni az ő gyereknevelési módszereikbe, de leginkább attól tartottam, hogy anyuka ezt úgy fogja majd fel, hogy én arra utalok, hogy túl sokat kell dolgoznom és ez nekem nem tetszik (abszolút szó nincs ilyesmiről részemről.) De szerencsére anyukával lehet beszélni, nem értett félre, mondta, hogy most neki és a faternak is rengeteg munkája van és ez még így is lesz a következő néhány hétben, de nagyon köszöni, hogy szóltam, és azt is hozzátette, hogy tudja, hogy nekik is jobban be kell kapcsolódni a gyereknevelésbe (még jó hogy!) és a karácsonyi őrültek háza után a dolgok változni fognak.  A beszélgetésünk közben többször is megköszönte az észrevételeimet és hangot adott annak, hogy ez neki mennyire jól esik, hogy merek beszélni vele a problémákról és nem csak hallgatok mint süket disznó a búzában.

Viszont van valami, ami nagyon -nagyon szúrja a szemem az angol szülőkkel kapcsolatban: anyuka a beszélgetésünk alatt megjegyezte, hogy tudja, hogy az ő gyereke nem egy angyal de higgyem el, hogy vannak nála 10-szer rosszabb gyerekek is, és akkor példákat hozott, hogy az ilyen-olyan barátnőinek a gyerekei miket szoktak néha csinálni. És ez nem csak a jelenlegi hosztanyám sajátossága, eddig 3 hosztcsaládom volt, és mindegyik hosztanyám szájából elhangoztak a fenti kijelentések. Az előző két családban is voltak néha a gyerekekkel gondok és mikor beszéltem erről a szülőkkel, akkor minden alkalommal ugyanezeket mondták. Ez nekem két dolgot sugall, egyrészt azt, hogy a szülők ezzel takaróznak, hogy "jajj dehát a más gyereke még ennél is százszor rosszabb" másrészt meg amikor ilyeneket mondanak az nekem kicsit olyan érzés, mintha örülnöm kellene, hogy az én hosztgyerekeim csak ennnyire rosszak és másoké meg sokkal rosszabb. Harmadrészt meg, ha én szülő lennék akkor pont lesz*rnám, hogy másnak a gyereke hogyan viselkedik, az még nem mentség a rosszaságra, hogy másoknál még durvább a helyzet és ettől én még nem leszek előrébb,a probléma nem lesz megoldva. Kíváncsi vagyok hány aupair-nek mondta már ezt a hosztcsaládja, nekem 3-ból 3 ezt hozza fel kifogásnak és lefogadom, hogy mindenki hallott már ilyet a hosztszülei szájából.

Mindenesetre a beszélgetést pozitívan zártuk, anyuka másnap beszélt a kisfiúval, aki azóta kb 10szer jobban viselkedik és sokkal nyugisabb a vele töltött idő. Apuka hazajött csütörtökön az én legnagyobb örömömre, mert így nem nekem kell este 10ig virrasztanom amíg anyuka hazaér és ágybatenni a gyereket, ezeket apus csinálja és mivel ő nagy hatással van a gyerekre így sokkal jobban is viselkedik.

***

Pénteken mentem először takarítani az új helyre, a fiatal házaspárhoz. A reggeli forgalomban egy óra az odaút busszal, a visszaút is szintén majdnem egy óra, a házban pedig 3,5 órát kell takarítanom, tehát azt csináltam, hogy miután elvittem a gyereket reggel suliba, egyből a buszmegállóba mentem, odaértem a házba, takarítottam, majd mire hazaestem már fél 3 volt, arra volt időm, hogy kettőt pislogjak és már mehettem a gyerekért a suliba. Maga a takarítás gyerekjáték, mert az a ház bár 4 szintes de nagyon tiszta, kb 5 szem port kellett letörölnöm és 2 vízkőfoltot lesúrolnom a fürdőből, porszívózás, felmosás, tehát semmi nehézség. Én nem is igazán értem minek nekik takarítónő, mert már mielőtt elkezdtem takarítani akkora tisztaság volt, hogy enni lehetett volna  a padlóról pedig van macskájuk is (akit amúgy észre sem vettem volna, ha a nő nem közli, hogy van, mert sem szőr sem ürülék nem volt sehol.) Imádom azt a házat, nagyon szép és tök jó volt úgy mászkálni, hogy nem azt kell néznem mikor lépek kutyapisibe.(...) A takarítás maga nekem nem fárasztó mert az előző hosztcsaládomban a 30 órámból kb 23 takarítás volt szóval megszoktam, hozzászoktam és hogy is mondjam rááltt a kezem és az agyam arra, hogy is lehet minél gyorsabban és hatékonyabban kitakarítani. A nő bármelyik pillanatban szülhet és mondta, hogy januártól bébiszittelni is fogok kelleni ami király, mert a babák nem dumálnak vissza, max akkor sírnak ha éhesek és nagyon cukik, a több pénzbevételről már nem is beszélve.:) Tejesen üdén és frissen hagytam el a házukat 3, 5 óra takarítás után, viszont a hazafelé út jól felhergelt, mert annyi fakezű balféket még nem láttam az utakon, lépésben haladt a forgalom és féltem, hogy nem érek vissza a gyerekért a suliba, de ez nem következett be.


Pénteken délután röppent volna ide az unokatesóm egy hosszúhétvégre, viszont valami zűr volt a Ferihegy (aka Liszt Ferenc) reptéren, és aznapra az összes járatot törölték.  Másnapra, szombatra kapott jegyet, ám mikor délelőtt kiment a reptérre közölték vele, hogy bocsi, de elfogyott az összes jegy (ilyenkor mindenki rárepül a jegyekre) és csak az este 8as gépre kapott helyet.
Biztosan mindenki hallott a ferihegyi sátortáborról, vagyis, hogy a fapados társaságok nem a repülőtéren, hanem a kifutópályán !! (ami állítólag tilos is) húztak fel pár sátrat (nesze neked 21. század), hogy abban várakozzanak a felszálló utasok a gépek indulásáig. Szerintük ez max 15 perc és senkinek nem fog ártani. Szerintem meg ha késnek a gépek, akkor a 15 percből könnyen lehet egy-másfél óra (vagy több) és ebben a hidegben egy gyengébb immunrendszerű ember bármikor összeszedhet egy tüdőgyuszit, a gyerekekről, a kisbabákról és terhes nőkről nem is beszélve. Az érintett légitársaságok szerint ez bevett szokás (aha, hol??).
Erről bővebben itt olvashattok:

http://index.hu/belfold/2012/11/06/sorsatorbol_indulnak_a_fapados_utasok/


Tehát az uncsim mondta, hogy nekik is jóval többet kellett várakozniuk, mint 15 perc, és ráadásul Pesten most hideg van, hó esik így ez nem feltétlen tesz jót az utasoknak, nade üdv a 21. századi légiközlekedésben! Lassan a fapados egyet fog jelenteni azzal, hogy a gépeken fából eszkábált ülések lesznek és BKV  ellenőrökre emlékeztető alakok járnak körbe és kérik a jegyeket.


Szombaton Lucával ebédet beszéltünk meg, és hol máshol költhettük volna ezt el, mindtsem a magyar palacsintázóban. Megint jópár új emberrel ismerkedtem össze, Istvánnal és Zolival, Luca haverjaival és egy lánnyal Zsanettel, aki most csak egy hétre látogatott ide Angliába, hogy munkát és szállást keressen és janurában költözik ki. A menü pedig harcsapaprikás volt túrós csuszával, kinder tojásos palalcsinta, turmix és házipálinka. A hangulat pedig mondanom sem kell, hogy isteni. A Télapó is jött, megleptem a többieket egy-egy Mikulás csokival (csokinyalókával) és Maoam-mal, amit kiskoromban én is imádtam (és azóta is.:), mindenki nagyon örült neki. 

Az ebéd végén (már majdnem sötét volt odakint) elsétáltunk a Winter Wonderlandra. Luca még a hét közepén megígérte, hogy felül velem a Power Towerre, de aznap meghátrált és egész délután azt hajtogatta, hogy nem ő nem ül fel, ha a fene fenét eszik akkor sem. Én meg győködtem, hogy de, felül, mert megígérte, meg különben is, nem lehet kihagyni, nagyon-nagy élmény. Úton a W. W.-re már kb győzködő-háborút játszottunk, ő arról biztosított, hogy nem fog felmerészkedni, én pedig azt ismételgettem, hogy de igen.  Mikor odaértünk, Luca megállapította, hogy szerinte a torony magasabb, mint múltkor (hogyisne?:D) és legszívesebben sarkon fordult volna, de addig szövegeltem (ebben jó vagyok muhaha) míg megvettük a jegyeket és beálltunk a sorba. Persze a sorból is 5ször ki akart állni, de nem engedélyezek én ilyeneket, így kivártuk, míg ránk kerül a sor és felültünk.  Lucának az volt a legnagyobb félelme, hogy a fémből készült biztonsági öv ki fog nyílni menet közben (mert egy picit mozognak, de csak azért, hogy a termetesebb emberek is fel tudjanak ülni). Az öveinket bekapcsolták, majd megindultunk felfelé. Szegény Luca nagyon parált, a csaj vagy 10szer megkérdezte, hogy "de nem fog kinyílni?" :DD Mondom, nem, nem fog, szuperbiztos, ha atombomba robban ez akkor se nyílik ki, de szegényt nem nyugtattam meg. Már sötétben ültünk, de a szemét nem merte kinyitni csak 10 másodpercre, realizálta, hogy qrva magasan vagyunk és inkább visszacsukta  a menet hátralévő részére. Én multkor kicsit paráztam, ezúttal viszont egyeltalán nem, inkább élveztem a kilátást. Sötétben a legjobb a Power Tower, látni a kivilágított felhőkarcolókat, a London Eyet és a Winter Wonderlandot egészben felülről, hát mit mondjak, odefentről jól látszott, hogy egy tűt nem lehetett volna ledobni a tömegben.  Aztán zuhantunk egy párat, majd vége is lett, Luca nagyon büszke volt magára de esküdözött, hogy többet nem veszem rá semmi hasonlóra (fair enough:D) majd jutalomként adtam neki egy doboz csokit.:))

Ezután én még kipróbáltam egy új hintát (nekem új, még sosem ültem) de Luca ezt már csak a biztos talajról csodálta.:)  Ez a hinta tulajdonképpen csak hintázik jobbra-balra, nem megy fejjel lefelé bár nagyon magas és gyors, a gyomrom itt a levegőben maradt miközben zuhantunk. Nem volt félelmetes, nem akkora szám, mint a Power Tower vagy a legnagyobb kedvencem az Air, de azért érdemes kipróbálni, mert az adrenalin szintet ez is felprögeti.

Videó pedig itt van eme ride-ról:

Ezután a menet után Lucával elsétáltunk az Oxford street-ig majd különváltunk. Én alapozóvásárlási szándékkal bevettem magam az ottani tömegbe, persze tudtam, hogy kismillióan lesznek. Vettem sült gesztenyét az utcai árustól majd egyre bejebb mentem az Oxford streeten, de alig telt el 5 perc és már azon erőlködtem, hogy is fogok kijutni ebből a bazi nagy tömegből. Az alapozó sem érdekelt, csak ki akartam jutni az ottani őrültek házából, de ennyi balfék, hülyén közlekedő embert ritkán látok esküszöm. Tökölnek előttem, nem tudják merre van az előre, beszambáznak elém a bőröndjeikkel, vagy a babakocsijukat tolják a sarkamra. Nem is értem mi a jó fészkes fenének viszi valami magával oda a gyerekét. Egy csecsemő ebből semmit nem élvez hanem épp ellenkezőleg, és azt ne mondja nekem senki, hogy néhány ember nem tud összebeszélni, hogy valaki más vigyázzon a gyerekre míg anyuci vásárol.:S Agybaj.

Mivel mint azt már említettem, az unokatesóm csak szombat esti gépre kapott jegyet, ami azt jelentette, hogy csak hajnal 1 körül érkezett meg Borehamwoodba, ahol reni lakik (és ahol én is laktam egy évig) így Renivel azt beszéltük meg, hogy este találkozzunk a hotelben és csapjunk egy nagy csajos dumapartit amíg az uncsim megérkezik. Renivel csak este 8-ra volt megbeszélve a találka, így én egy hirtelen ötlettől vezérelve gondoltam egyet és 6-kor felhívtam a volt hosztanyámat, hogy éppen feléjük járok, és tudom, hogy jó későn szólok, de ha benne vannak akkor beugornék egy rövid csevejre. Az anyuka végig sem várta a mondandómat, lelkesen hadarta a telefonban, hogy "persze, gyere, gyere". Hallottam, ahogy a kislány a háttérben felsikított örömében.:)) Most biztos azt gondoljátok, hogy mi a rákfenének mentem vissza hozzájuk, amikor nem voltam velük tól jóban és rengetegszer panaszkodtam rájuk itt is, de az emlékek idővel megszépülnek, jó napokat is töltöttünk azért együtt, és nem vagyok haragrató ember. Arról nem is beszélve, hogy mennyire hiányzott nekem az én pici drága egyetlen Toto kutyám, és a kislányt is jó lett volna újra látni. A volt hostanyám 6 hónapos terhes volt a következő gyermekével mikor én eljöttem tőlük, és október végén megszületett a második kislányuk, akit én eddig még nem láttam (de néha-néha sms-ezünk a volt hosztmamesszal így tudtam róla)  szóval őt is mindenképp szerettem volna megkukkantani, így nagyon boldog voltam, mikor a vonaton ülve az anyuka igent mondott arra, hogy menjek.

Én nagyon szerettem az előző lakhelyemet, a kisvárost ahol laktam és mikor kerestem a következő családomat végig abban reménykedtem, hogy ott találom majd új családot (ami végül nem így lett, sőt jó messze onnan). Mikor szombat este leszálltam a vonatról egyből bevillant a sok emlék, hogy egy évig hány(száz)szor szálltam le itt a vonatról, hogy mennyire szerettem ebbe a csendes, tiszta és hihetetlenül nyugodt kisvárosomba hazajönni. Csukott szemmel eltalálnék bárhova, ismerem az összes boltot és az ott dolgozókat is, egyszerűen úgy éreztem, hogy otthon vagyok, és annyira jó volt, hogy megint ott lehetek,hogy arra nincsenek szavak. (E tekintetben kicsit szentimentális tudok lenni-tán már észrevettétek.:D)
Mivel hirtelen jött ötlet volt a látogatás így ajándékot nem hoztam nekik, de útban a házuk felé a kislánynak vettem egy kis csokit.:)Mikor mentem fel a dombon felfelé ahol laknak eszembe jutott, hogy hányszor másztam itt fel, volt, hogy 5-6 megrakott teszkós zacskóval (én csináltam a bevásárlást), vagy buliból reggel hazafelé, vagy éppen a kutyuval mennyit sétáltam arra. Mikor fordultam be az utcába az apuka épp akkor jött haza a munkából, átszaladtam a kocsija előtt majd mikor hátranéztem akkor láttam, hogy jéé ő az. Ő nem is tudta, hogy jövök szóval gondolom nézett egy nagyot, mikor majdnem elütött.:)) Aztán odaértem a házhoz, az apuka még szöszmötölt valamit a kocsijában, így csak intettem neki. Becsöngettem, a kutyulim ugatni kedzett  a kislány szaladt ajtót nyitni és egyből a nyakamba ugrott és ölelgetett jó hosszú ideig, és azt ismételgette, hogy mennyire hiányoztam neki. A kutya felugrált a lábamra, teljesen megőrült, nem hagyott egy perc nyugtot sem, annyira édes volt, hogy arra nincsenek szavak. Megismert, nem látott 3 hónapja, de megismert, és még mindig ugyanúgy imád, és én is őt. Felvettem és kb 5 percen keresztül csak ölelgettem, ő nyalogatott, majdnem sírtam. Már írtam korábban, hogy a kutyát jobban szerettem, mint a család összes tagját együttvéve, és a kutyu hozzám kötődött a legjobban, és szerintem ez még mindig így van, az egy óra alatt amíg ott voltam végig körülöttem ugrált, nyalogatott, nyakamba ugrott, még akkor sem tágított mellőlem amikor bejött a házba az apuka vagy mikor hazajött a jelenlegi aupair-ük. Ennek a kutyusnak mindig is én leszek az igazi gazdája, merthát én voltam vele kölyök korától fogva egy éven át minden egyes nap, mindenre én tanítottam és mindent én csináltam körülötte, nem csoda ha annyira összenőttünk, mint a sziámi ikrek.:)) Imádom, és elmondhatatlanul örülök, hogy újra láthattam.

Reunion

A kisbaba nagyon aranyos, lány.:) A kisasszonyommal játszottunk egy társasjátékot, majd a szülőkkel beszélgettünk, megjegyezték, hogy jól nézek ki, kérdezték mi mindent csinálok, nagyon közvetlenek voltak, annyira, mint a velük töltött évem alatt még szinte sosem. Nagyon örültem, hogy náluk vagyok és abszolút otthon éreztem magam. Később hazajött a jelenlegi aupair, és mondta, hogy elvinné a Toto-t sétálni. Mivel nekem amúgy is indulnom kellett volna, így felajánlottam, hogy megyek vele és félútig elkísérem őket, így legalább sétáltathatom is egy kicsit a kutyusomat.  (Ő az én kutyám és kész :)) Mikor elbúcsúztam a kislány vagy ötször elmondta, hogy nagyon szeret és a szülők is biztosítottak róla, hogyha megint feléjük járok akkor nyugodtan ugorjak be.:) Jó volt őket is újra látni, és a házat is ami egy évig az otthonom volt. Mikor az aupair-rel elindultunk kutyát sétáltani akkor egyszerre léptünk ki az ajtón, de a lány előre ment én viszont még az ajtóban maradtam búcsúzkodni, és képzeljétek, a Toto kutyám nem ment a lány után hanem megvárt engem ott az ajtóban.:)) Annyira meghatódtam, mondtam már, hogy a kutyák nem felejtenek és ők a leghűségesebb állatok a Földön, és ez már számomra sokadjára, szombat este is bebizonyosodott. Kb 8 percig sétáltunk együtt az új aupair-rel és a kutyuval, faggattam őt, hogy tetszik-e neki a családnál (nem véletlenül akartam vele ketteseben maradni, a szülők előtt mégsem kérdezhettem ilyeneket :D) de azt mondta, hogy ő nagyon élvezi és nagyon kedvesek vele, imádja ő is a kislányt és a kutyát. Nagyjából ugyanazt kell csinálnia, mint anno nekem, csak neki baba körüli teeendői is vannak. Eztán elbúcsúztunk, megölelgettem-puszilgattam a Totot és elindultam Renihez a hotelba.


A hotelben kb 3 órát voltam, útközben felvettem a mekiből egy kis harapnivalót majd hatalmas dumapartiba kezdtünk, mert már pár hete nem láttuk egymást. Nagyon jól esett ez a csajos este, rengeteg mindenről beszéltünk, mókáztunk, ettünk-ittunk, tehát nagyon jól éreztem magam.

 

Este 11-kor indultam haza, megdöntöttem a saját rekordomat ami a gyaloglást illeti, mert a hoteltől, ami kint volt a fenében busszal is kb 18 percre a vasútállomástól, nekem csak 20 percbe telt elgyalogolni a vasútig, így még simán elértem az utolsó vonatot majd London belvárosában az utolsó metrót.  Mire hazaestem már hajnal 1 is elmúlt. London legészakibb részéből a délibe ilyen sokáig tart eljutni.  Itthon még kockultam kicsit és 2 körül Zzz.

Ma reggel már 9 után fent voltam (wtf?:)). Karácsonyi ajándékokat vásárlogattam, már majdnem mindenkinek megvan, hogy mit adok, jee:) Délután a helyi svéd lánnyal ebédeltem, dumaparti, dumaparti, az angol tudásom mindig nagyon hálás az ilyen eseményeknek.

Következő héten szerdán megyek takarítani (money, money, money), mert a gyerek csütörtökön délben végez a suliban és ebben az évben nem is megy többet, tehát a pénteket vele töltöm takarítás helyett. Jó dolga van nem? Én is el tudtam volna anno viselni ennyi szünetet. :)

Mára vége mert látom jó hosszúra nyúltam.:)

"Take it easy"

Mostanában, bár még mindig nagyon jónak tartom a hosztcsaládomat szó se róla, de picit stresszesebb napokat élünk errefelé, már ami a gyerek gondozását illeti. Sok tényező közrejátszik ebben, először is ugye már eltelt negye év azóta, mióta a  gyermek elkezdte a sulit és gondolom fáradt már, igaz, hogy volt egy őszi szünete, de azalatt végig sporttáborba járt, szóval bár pihent, de aktívan, minden nap a végkimerülésig focizott és jöttünk-mentünk, pörögtünk, mint a buszkerék.
Másrészt itt van a szürke november végi-december eleji időjárás, amivel nekem személy szerint semmi bajom sincs, én mindig azt mondom, hogy nem az időjárás vagy a hőmérséklet határozza meg a hangulatom, hanem ha én eldöntöm, hogy boldog leszek, akkor boldog leszek, és nem is igazán értem azokat, akik az időjárásra fogják időnkénti rossz kedvüket, de persze tény, hogy sokaknak be tudja tenni a kaput, ha hosszabb ideig van szürkeség.
Aztán az anyuka új munkát kezdett amelynek következtében napi kb csak 5 percre látja a fiát reggelente, mert este már akkor jön csak haza mikor a gyerek ágyban van (apuka pedig sokat utazik). Nem csoda, hogy  a gyereknek hiányoznak a szülei, mert eddig anyuka kevesebbet dolgozott, minden este ő tette ágyba, együtt voltak, beszélgettek stb. Most viszont délután 3-tól este 8-ig én vagyok vele, és bár nagyon szeretem a kölyköt és ő is engem, de én nem vagyok az anyja, én az aupair-e vagyok, és nem csodálkozom azon, hogy velem "nem éri be". Én a kezdeketől fogva nagyon jól elvoltam a gyerekkel, de megmondom őszintén, hogy ami az utóbbi hétben zajlik, az nekem kicsit stresszes. A munkám maga nem egy nehéz feladat, csak haza kell hoznom a suliból, tv, házi, evés, alvás nagyon leegyszerűítve. De ez nem ennyire egyszerű, a gyerek minden nap 5ször megkérezi, hogy mikor jön haza az anyja, amire én nem tudok mást mondani, csak azt, hogy később. Mivel hiányzik neki az anyja így dacol, többet hisztizik, tiszteletlen és visszabeszél. Türelmetlen és mindent azonnal akar, de tapasztalt aupair lévén ezzel eddig simán megbírkóztam, de eddig nem teljes délutánokra és estékre kaptam meg a gyereket, hanem anyuka leváltott 7 körül, így én is nyugodtabb voltam és a gyerek is többet látta az anyját, aminek következtében ő is sokkal jobban viselkedett. Én nem tartom magam tehetetlennek, mögöttem van másfél év aupairkedés és angol gyerekek ajnározása, tudom, hogy néha mit tudnak leművelni és pontosan tudom, hogy egyes kirohanásokat hogyan kell lekezelni, eddig én még sosem húztam fel magam különösebben a hoszt gyerekeim miatt, de mostanában egyre többször érzem azt, hogy közelében vagyok annak, hogy elszakadjon a cérna. Nem érzem úgy, hogy elegem van az aupairkedésből, vagy, hogy kikészültem volna, egyeltalán nem erről van szó, mindössze annyi, ami mindenkinél előfordul néha; besokaltam az elmúlt napokban egy kicsit, és a másfél év alatt most érzem először, hogy oké, jól esne egy kicsit visszavenni, talán még sosem fért rám jobban egy hét szabadság, mint most. De hálisten erre nem kell sokat várni, még 2 hét, és megint lesz egy teljes hét fizetett szabim.

Ma itt volt a host fiam osztálytársa playdate-en, nem először hozom őt is haza az iskolából, nagyon aranyos gyerek, rendkívül szófógadó és jómodorú, tulajdonképpen még örülök is ha itt van, mert ilyenkor a gyerekek ketten eljátszanak a játszószobában, én elkészítem a vacsorájukat, magvacsizunk, egy kicsit tv-znek és aztán jön is érte az anyukája. Az anyukájával is nagyon jóban vagyok, nemrég szülte meg a második gyermekét, és én kaptam az alkalmon, felajánlottam neki a szolgálataimat (bébiszitt), aminek ő nagyon megörült, így nem kizárt, hogy a jövőben tőle is csurran-cseppen majd valami extra money.:) Btw az utóbbi időben önként és dalolva hívtam át a fiát playdate-re, mert ha a nő látja, hogy én ennyire megbízható vagyok, hogy magamtól áthívom a gyereket, akkor nyugodtabb szívvel meri majd rámbízni a kisbabát is bébiszittelni a jövőben, ez a stratégiám per pillanat.:)

Visszatérve a mai playdate-re: ezzel a két gyerekkel együtt még soha semmi gondom nem volt, szépen játsztottak, ügyesen ettek, összepakolták a játékaikat, maga volt az idill. Ma sem lett volna semmi különösebb probléma, ám mikor bekapcsoltam volna nekik a tv-t akkor megcsörrent a telefonom. Nagyon megörültem, hisz plusz munka ügyében hívtak és a vonal tulsó végén lévő hölgy bébszittelős munkát ajánlott. Éppen belementünk volna a részletekbe, mikor a gyerekek kánonban kezdtek el nyüsszögni, hogy ők most rögtön akarják, hogy kapcsoljam be nekik a tv-t. Közben ugye figyelnem kellett volna a telefonban a nőre. Mutattam a gyerekeknek, hogy menjenek a nappali irányába, de szegénykék nagyon birkák voltak, hiába mutogattam nekik a nappali felé, nem vették az adást és továbbra is ott sürögtek körülöttem, amivel még nem is lett volna baj, de folytatták a jajveszékelést, megállás nélkül, egyre hangosabban, hogy  "ne-heee-küünk tv ke-eee-ll" Hadd me mondjam mit lett volna kedvem csinálni velük, de gondoltam, hogy akkor bemegyek a wc-be és ott folytatom a beszélgetést. Be is mentem, magamra csuktam az ajtót, de pillanatok alatt ott termett a két kis bajkeverő, húzták az ajtót, majd bejöttek és hisztériáztak tovább. Nem hiszem el, hogy még a budin sem lehet nyugta az embernek!!!
Baromi fontos volt ez a hívás, és most hála a két gyereknek a felét nem értettem meg, 5ször vissza kellett kérdeznem, szóval gondolom a nő picit hülyének nézett és biztos hallotta a telefonon keresztül a nyávogó gyerekeket. Jó kis első benyomást kelthettem. Ekkor olyan szinten elöntötte az agyamat az ideg, mint még a másfél éves "szolgálatom" alatt soha. Ezt egyszerűen nem akartam elhinni, hogy mit nem tud a két csávó megérteni azon, hogy tűzzenek be a nappaliba, vagy legalább maradjanak csendben amíg telefonálok. Miután letettem a telefont fél perc alatt olyan szinten leteremtettem a két porontyot, hogy utána pisszeni sem mertek. A bűntijük meg az volt, hogy nem nézhetnek tv-t. A vendég gyerek jól fogadta, de az enyém egyből úgy elkezett bőgni, hogy komolyan azon voltam, hogy oké, én itt most végeztem, legszívesebben elszaladtam volna  a következő kocsmáig és kiittam az egész alkoholkészletüket, bár szerintem a világ összes felese kevés lett volna, hogy lenyugtasson.  Az a baj az én hosztfiammal, hogy azt hiszi, hogy bőgéssel mindent elérhet.  Nem ez volt az első eset, hogy hisztériázni kezdett, szinte mindennaposak az ilyen "dacbőgések", de mint már említettem, ezeket én egy-két megjegyzéssel lekezelem, helyreteszem a gyereket és utána mindig nagyon jól viselkedik, de az elmúlt napok után, hogy minden este én voltam vele egészen bedtime-ig és stresszesebbek voltak a napok, így ma este ez már túl sok volt. A bőgésre annyit mondtam, hogy ha nem hagyja abba, akkor felmegy a szobájába és most rögtön ágyba teszem, erre mégjobban rázendített. Itt már tényleg azt néztem, hogy melyik kijárat van hozzám a legközelebb, mert ki tudtam volna futni a világból, de nem szóltam  inkább semmit (jobb is) és megvártam, míg magától abba hagyja. Szerencsére nem tartott sokáig, befejezte pár percen belül és aztán játszottak, míg a vendéggyerekért meg nem jött az anyja.  Az anyuka mikor bejött már látta, hogy nem teljesen őszinte a mosolyom, megkérezte mi volt a baj (elvileg neki nem akartam mondani semmit), de ha már így rákérdezett, hát elmondtam, hogy mit adott le a két jómadár. Neki sem kellett több, mindkét gyereket jól leteremtette, a vendéggyerek még sírt is, sajnáltam nagyon szegényt, de tény, hogy meg kell tanulniuk viselkedni.

Eztán már alig vártam, hogy az anyuka végre hazajöjjön (ma  hálisten korán jött). A gyerek ezután olyan volt mint a kisangyal, ilyeneket mondott, hogy : " mivel rossz voltam, így ma este nem ehetek csokit meg édességet" meg, hogy "soha többet nem zavarlak mikot telefonálsz" (egyem meg)-és ezeket teljesen magától, nem buta ő, csak szerény véleményem szerint hiányosan van nevelve.  Amúgy ettől a mai incidenstől (és az elmúlt pár stresszesebb naptól) eltekintve nincs sok gondolom a gyerekkel, nagyon édes is tud lenni, és az esetek 80%-ában szófogadó, de amikor nem az, akkor viszont feszegeti a határokat rendesen. Én a kezdettől fogva nevelgettem, folyamatosan próbálom leszoktatni az akaratosságról és a hisztiről, de mivel én nem az anyja, hanem csak az aupair-e vagyok, így nem csoda, hogy nem megy egy csapásra. Nem, nincs a munkámmal bajom, nem kattantam meg, tudom, hogy rengeteg aupair ennél sokkal-sokkal nehezebb helyzetben van, mondjuk 2-3-4 hisztis gyerekkel és amellett még a háztartással is, szóval továbbra is észben tartom, hogy ezt az egy-két súrlódást leszámítva nagyon jó a családom, és ha beszélek a gondokról az anyukával, akkor ő azon van, hogy megoldást találjon  rá. Biztos vagyok benne, hogy amint beilleszkedik a munkahelyére és vége lesz a karácsonyi őrültek házának, akkor megint visszaáll a régi rend és ő teszi ágyba a gyereket, többet lesz vele, mert amúgy mindkét szülő odavan a kissrácért. Apuka holnap jön haza, esküszöm, hogy ennyire még sosem vártam őt, kb úgy, mint a Messiást, mert nemcsak , hogy velem mindig nagyon rendes, de a gyerekre is nagy hatással van :)
Az viszont tény, hogy az elmúlt pár nap némiképp lemerítette az "akismat", én is idegesebb voltam, de úgy döntöttem, hogy "take it easy" lesz, visszaveszek és elnézőbb leszek a gyerekkel ha nyűgös, de most úgy érzem, hogy kicsit töltődni kéne.

Btw, lesz hétvégén extra bébiszittelős munkám, és ugye ott van a már multkor említett takarítás is, szóval ebből a szempontból  ez a bőség hete:) Pénteken megint ideröppen az unokatesóm Magyaroszrágról egy hétvége erejéig, szóval vele is találkozom, plusz partimeghívásom is van (amivel ha csak nem jön közbe semmi mindenképp élni fogok) tehát az élet zajlik errefelé. A mai izgalmak "örömére" korán megyek aludni, és biztos vagyok benne, hogy holnapra már minden okés lesz, a gyerek is boldogabb lesz, főleg mert jön haza az apukája és lazításképp majd sütök majd nekik pár palacsintát.:)
Ezzel zárok ma, take it easy evribádiii:)

Szerencseáradat adrenalin-túltengés

Hétfő van és december immár. Ma reggel, mikor a kölyökkel reggeliztünk a konyhában ránéztem a naptárra és láttam, hogy mindössze 2 hete van a suliból a téli szünetig. A gyerekek itt Angliában borzasztó sok szünetet kapnak, főleg azok a szerencsés porontyok, akik magániskolába járhatnak. Még az előző hosztanyám monda, aki szintén magániskolába járatta a kislányt, hogy tulajdonképpen a magániskolákban a kevesebb tanításért fizetnek több pénzt. Mennyire igaz! És mégvalami, ami nekem is és a hosztanyámnak is igencsak szúrja a szemét: a kisfiú magánsulijában minden nap 3kor van vége a tanításnak, de mostanáig volt még plusz egy óra iskola utáni foglalkozás, tehát csak 4kor kellett felvennem a gyereket. Most viszont, ismeretlen okból beközölte az iskola, hogy az újévig nem lesz suli utáni foglalkozás, 3-kor kell menni a gyerekekért. Számomra érthetetlen, mármint ne nézzetek lustának, nem az a problémám, hogy így 5 órával több munkám van a héten (mivel így is 25 óra alatt vannak a heti munkaóráim), bár persze kétség sem fér hozzá, hogy nagyon kényelmes volt minden nap csak 4 órakor a gyerekért menni, hanem azt nem tartom túl jó ötletnek, hogy egy neves iskola ilyen húzásokkal rukkoljon elő. Nem minden családnak van aupaire, aki  a gyerekért tud menni, és a dolgozó szülőknek az az egy óra is sokat számít, így ahogy hallottam a dolog visszhangját,  nem egy családnak okoztak ezzel fejfájást. No mindegy is, "its not my bussiness"-nem az én dolgom, én felveszem az enyémet, amikor kell és kész. Igazából nem is tudom, hogy jutottam most ide, totál nem erről akartam írni, csak eszembe jutott.

Az elmúlt napokról egy pár sort firkantok.

Már hónapok óta  érlelődött bennem, hogy kellene nekem új szemüveg. Szemüveges vagyok, de csak tv és számítógép előtt, valamint olvasásra használom. A mostani szemüvegem nagyon-nagyon régi, 7 éves, még 9-es gimnazista voltam, amikor csináltattam. A jobb szemmel nincs is különösebb baj, az mindössze 1 dioptriás, de a bal nagyon rossz, amikor 7 éve voltam szemvizsgálaton és csináltattam a szemüveget, akkor mínusz 3-as volt. Mivel a jobb szememnek viszonylag semmi baja, így ha csak jövök-megyek, akkor a jobb szemem kompenzálja a balt, és nem okoz gondot a látás a mindennapi tevékenységekben, de ha tv-zek vagy laptozok, illetve olvasok akkor viszont nagyon zavaró, ha nincs rajtam a szemüvegem akkor a szemem 5 perc után jojózni kezd és megfájdul a fejem.
Egy pár hónapja vettem észre, hogy már a szemüvegemmel is kicsit homájosan látok és hunyorgok a bal szememmel. Arról nem is beszélve, hogy a mostani okullárém már nagyon karcos, alig látok ki rajta.:D Nézelődtem a neten az opciók után, mit merre és mennyiért, és találtam egy (viszonylag) olcsó, de jó optikust. Idekint baromi sok pénzt elkérnek szemvizsgálatért és szemüvegkeretért (csakúgy,mint az egészségügy minden területén), egy angol drogériahálózat pedig egyenesen csilliárdokért kínálja szolgáltatásait.
Csütörtökön gondoltam egyet, és felhívtam a közeli optikust és kértem időpontot szemvizsgálatra. Másnap, pénteken már mehettem is. Maga a vizsgálat alig volt 10 perc, a bal szemem romlott mínusz 3-ról mínusz 3, 75-re, bár rosszabbra számítottam, szóval majdhogynem kellemesen csalódtam. Mikor végeztünk az optikus átadott engem egy asszisztensének, aki segített keretet választani. Mivel ugye én nem állandóan használom a szemüvegem, hanem csak mikor netezek/olvasok, így eleinte úgy voltam vele, hogy ilyesmikre mint pl vékonyított lencse meg extra tiszta lencse nem fogok költeni, de az optikus mondta, hogy van egy speciális ajánlatuk, mégpedig ha a keretet a 70 fontos vagy annál drágább árkategóriából választom, akkor ezek ingyen járnak (mert egyébként plusz 35 fontba kerülnének). Gondoltam, hogy oké, végülis most minimum 2 évig le lesz a gondom a szemüvegről, akkor inkább választok drágábbat, de az legyen "felszerelve" minden extrával, legyen ultravékony meg extratiszta, karcálló stb. Kb fél órán keresztül próbálgattam a különböző kereteket, a legolcsóbbtól a legdrágábbig mindenféléből, majd letettem voksomat egy nagyon trendi sötétlila színű keret mellett, amire a velem lévő asszisztens is nagyon helyeselt. Eztán leültünk a fizetést elintézni. Mivel ugye volt ez az ajánlat, hogy 70 font felett az extra dolgok ingyen járnak így én már magamban kiszámoltam, hogy a szemvizsgálattal együtt mennyit fogok fizetni (90 font). Ám mikor a hölgy benyögte, hogy mennyit kell fizetnem, kicsit meglepődtem, ugyis az ő kompjúterén 124 font jött ki végösszegnek. Azért engem sem ejtettek a fejem búbjára, egyből felhívtam a figyelmét az ajánlatra, de ő egy picit értetlenkedett, odahívta egy kollégáját, majd mégegyet, és 3-an megállapodtak, hogy igen, tényleg kevesebbet kell fizetnem. (Amúgy egy rendes nő volt, végigvárta, amíg fél órát szerencsétlenkedek a választással, lehet, hogy csak nem tudott az ajánlatról, nekem még kedzőnek tűnt.) Kifizettem immáron a 90 fontra csökkentett összeget és mondták, hogy következő kedden (azaz holnap ) mehetek érte.Kapok mellé tokot meg tisztítókészletet is.  Boldogság, mert a régin már tényleg alig látok ki.

Más meglepetések is értek pénteken, mondhani végre rám mosolygott a szerencse, ugyanis találtam pluszmunkákat, nem is  egyet, hanem kettőt.:)) Már pár hete írtam, hogy feladtam 8 hirdetést a gumtree-n munkákra vadászva, ám ezekre a nudista hapsin kívül, akit itt is "bemutattam" nem érkezett válasz. Azonban pénteken reggel, mielőtt a szemvizsgálatra mentem 2 email is várt, mindkettő válasz volt a hirdetésemre.  Az egyik egy tőlem fél órára élő fiatal házaspár, akik heti egyszer hívnának takarítani, és ha a babájuk megszületik, akkor jövő évtől bébiszittelni is, a másik szintén takarítás az is nem messze. Juhééééé:)) Végre, komolyan mondom, már kezdtem azt hinni, hogy teljesen felesleges a gumtree-re posztolgatni, mert normális válaszok úgysem érkeznek, és most kapásból kettő is jött. :)

Péntek este a helyi aupair barátnőimmel mentünk egy itókázó körútra a közeli pubokba. A kis csapat elég nemzetközi volt, egy német, két svéd és jómagam. Az egyik svédet (Maja) leszámítva senkit nem ismertem. A német csaj 19 éves, mindössze csak 3 hónapra jött Angliába és 3 hét múlva költözik is vissza Németországba. Egész idő alatt a telefonjával volt elfoglalva, a facebook-on keresztül ápolta az otthon hagyott barátnője lelkét, indőnként "what"-ot kérdezve azért bele-belefolyt a beszélgetésbe. A svéd lány már másfél éve él ugyanannál a családnál, májusig marad még és imád itt lenni. Mondta, hogy ő Londont még nem igen hagyta el, ami nekem azért furcsa, mert én is már másfél éve rontom itt a levegőt, de imádok utazni, ha rajtam múlva egyfolytában úton lennék és elképzelhetetlennek tartom, hogy ne járjam be a lakhelyem minimum 100 kilóméteres körzetét új helyek, tapasztalatok és ételek után kutatva, dehát minden ember más, ízlések és pofonok, ami nekem fun meg exciting, az másnak nem feltétlenül az. De nagyon aranyosak mindketten és örülök, hogy megismertem őket, szuper estét töltöttünk együtt, le is csúszott néhány cider (a svéd lányok tiszteletére svéd márkát ittam) így a hangulat is adott, hogy jó volt.:)

Kb hajnal 2-kor kerültem ágyba, ám másnap 8kor már kelhettem is, mert interjúm volt az egyik családdal, akik takarítani hívtak. Hihetetlenül hideg volt itt, és azóta is, fagyott rendesen és minden deres volt, ám ennek ellénre is vidáman hagytam el 9kor a házat, mert örültem, mint majom a farkának, hogy végre lesz pluszmunkám. (Mikor anyuka meglátta, hogy fél 9kor én már  a konyhában reggelizek, akkor meg is jegyezte, hogy ennél korábban még sosem látott engem ébren hétvégén.)
Az interjúmról késtem 10 percet, mivel még sosem voltam azon a környéken , de annyi baj legyen. A házaspár nagyon kedvesen fogadott, körbevezettek a házon, elmondtak mindent, hogy mit várnak, majd kértek, hogy nevezzem meg az árát, mennyiért takarítanék. 10 fontot kértem egy óráért, ahogy hallottam, aupairek ennyit szoktak itt Londonban.  Pénteken lesz az első alkalom, 3 óra takarításban állapodtunk meg eddig, azóta sms-ezett a nő, hogy vállalok-e vasalást. Hülye lettem volna nemet mondani, így egyész jó kis summát fogok megkeresni. A hölgy december végére várja a babáját, és mondta, hogy majd jövő februártól bébiszittelésre is szüksége lesz, tehát baromi szerencsés vagyok velük, hogy ennyi mindent csinálhatok, mert annál több pénz áll majd a házhoz.:))

Szombaton rohangáltam még ide-oda egész délelőtt és fél délután, mint a mérgezett egér, volt egypár elintézni való ügyem. Ebédeltem a Subwayben, majd vásárolgattam egy kicsit, de mivel nem aludtam valami sokat, így másra sem vágytam, csakhogy végre hazamenjek és bedőljek az ágyamba egy pár órára. 3 körül keveredtem haza, de az alvásra nem került sor, mert beszippantott a net, majd délután 5kor az anyuka hívott karácsonyfát díszíteni. Itt Angliában nem december 24-én van karácsonyfa-állítás, hanem már december elején sort kerítenek erre, és a fa egészen újév utánig a nappalikban (nálunk az étkezőben) díszeleg. Egy nagy fát sikerült anyukának választania, bár ő plafonig érőt akart, de szerintem így is elég méretes. Kb egy órán keresztül díszítettünk, anyuka ebben a tekintetben nagyon pontos, mint mondta, nem tudja elviselni, ha a díszek nem 100%-ig méretarányosan, és összehangoltan vannak felhelyezve, de mondta, hogy bízik az ízlésemben, és szabad kezet adott. A gyerekre viszont percenként szólt rá/igazgatta a díszeit, mert tudniiilik a fának tökéletesnek kell lennie. Szerintem jó munkát végeztünk, nagyon szép lett, a színei (arany, ezüst, fekete) elegáns külsőt kölcsönöz  a karifának, jó ránézni. Bár ezt egy picit furcsának tartom, hogy ilyen korán felállítják itt a fát, lehet, hogy karácsonyig meg is fogom unni a látványát, de végülis nem azért jöttem Angliába, hogy ugyanazokat a dolgokat keressem /tapasztaljam meg, mint otthon, végre igazi angol karácsonyban lesz részem, egy szerető, kedves angol családban. (Tavaly is itt voltam karácsonykor, nem mentem haza, de az akkori családom nem igazán törődött velem.) Már elkezdtem ajándékokat venni, és a szobámban is felállítottam a saját kis műfenyőmet, ami már tavaly is megvolt. Idén vettem hozzá még néhány díszt, igazán hangulatos, imádom.

Karácsonyi sarkom

Karácsonyfa az étkezőben

Szombat este nem voltam sehol, de megmondom őszintén nagyon jól esett csinálni a semmit és csak nézni az X-Fatort, különösen, hogy egész nap futkoztam jobbra-balra.

Vasárnap pedig a 2 héttel ezelőtti magyar bandával, akikkel palacsintázni voltunk, Lucával, Jucussal, Zsófival, Ákossal valamint egy számomra új lánnyal Vivivel elmentünk a Winter Wonderlandra. Délután 1 körül indultam el itthonról, mielőtt vonatra szálltam megebédeltem a Subwayben. Imádom az ottani kaját, nagyon rákaptam az utóbbi időben. Kettőkor találkoztunk a többiekkel a Winter Wonderland előtt, mivel nagyon szép idő volt így rengetegen voltak, iszonyatos nagy volt a tömeg és csak lépésben tudtunk haladni, de a karácsonyi vásár és a vidámpark mindenkit lenyűgözött. Már attól a pillanattól kezdve, ahogy beléptünka W.W.-ra elkezdtem fűzni a többieket, hogy próbáljanak ki velem valami attrakciót, de a Zsófit leszámítva senki nem nagyon akaródzott felülni azokra az őrültségekre. De sebaj, miután körbejártuk a vásárt kipécéztük magunknak Zsófival a Power Towert. Már a múltkori bejegyzésben is írtam róla, tavaly 2x ültem fel rá, 13 emelet magas, szabadeséstorony.

Luca, Vivi, Jucus, én és Zsófi

Zsófival

Megvettük a jegyeket majd sorbaálltunk, Lucusunk pedig serényen fotózott minket a pillanattól kezdve, ahogy beszálltunk végig, így sikerült lekapnia minden fontos mozzanatot, például azt, amikor bekapcsolták a biztonsági öveinket, és ezerrel mozgattuk őket, próbálgattuk, kinyílik-e, mert ha esetleg igen, akkor én még ott és akkor közöltem volna, hogy oké, én itt kiszállok:)). Lehet, hogy öregszem, de tavaly még nem tűnt ennyire félelmetesnek ez a ride. Az benne a legdurvább, hogy mikor először megy fel 13 emelet magasba, odafent várunk vagy 3-4 percig amíg teljesen hiretelen 1000-rel megindul alattunk a szerkezet. Az első zuhanás után egyből megint felemelkedik, nagyon gyorsan emelkedik felfelé, majd félúton hirtelen befékel, majd megint elindul felfelé, és éppencsak hogy felér, és már zuhanunk is, és ezt még eljátsza 3-4-szer, és minden alkalommal gyorsabban zuhanunk. Leírni nem lehet, hogy mit érzetem, mikor zuhantam, körülbelül olyan volt, mintha a gyomrom és a szívem összegabajodott volna és a torkomban lett volna. Nagyon magas az a 13 emelet, magasabb, mint amilyennek lentről látszik, de a panoráma nagyon szép. Én mivel már tavaly ültem rajta, így tudtam milyen a kilátás, látni onnan többek közt a London Eye-t, de ezúttal mikor odafent voltunk nem nagyon foglalkoztam a panorámával, mert már tudtam mi vár ránk.:)) Mikor fent voltunk és vártunk arra, hogy zuhanjunk, a Zsófi megkérdezte merre van a London Eye, és erre én csak annyit tudtam kinyögni kétségbeesett hangon,hogy : "Leszarom." Erre mindketten röhögésben törtünk ki ott 13 emelet magasban, én tul.képpen egyszerre röhögtem és voltam baromira betojva. Maga a zuhanás amúgy nem vészes, ebben a ride-ban az a félelmetes, amikor ott várunk fent a 13. emeleten és nem tudjuk, hogy pontosan mikor fogunk megindulni. Aboszolút élveztem az egészet, Zsófi szintén, dőltünk a röhögéstől, mikor leszálltunk és boldogan mentünk vissza a többiekhez, akik hivatalosan is komplett idiótának nyilvánítottak minket.:))  Ez egy olyan élmény, amit szerintem mindenkinek minimum egyszer át kell élnie, megfizethetetlen és elmondhatatlanul adrenalindús.

Mi a f*sznak megyek fel??:)

Hátha kinyílik..:)

 

Nincs visszaút

Mikor végeztünk, az Ákos egy francia haverjával Rémivel kiegészülve átmentünk a magyar palacsintázóba, amit már a törzshelyünkké nyilvánítottunk. A Luca és Jucus , valamint a fiúk pacalpörköltet ettek, én és a többi lány pedig palacsintát. Volt ott mindenféle ízesítésű, az enyém a jól bevált fahéjas, Zsófié cheseecake-es, Vivi pedig nutellásat falt, majd a Luca rendelt magának egy Kidner tojásos ízesítésűt, de mivel nem bírta megenni, így Zsófi és én pusztítottuk el. Mindegyik elképesztően finom volt, valamint szuper a társaság, így megint egy isteni napot/estét töltöttünk együtt, ezúton is köszönöm mindegyikőtöknek a remek élményeket, és Lucusnak pedig a gumicukrot, amit tőle kaptunk mindannyian. :) Kb 6-kor Luca és Jucus elindultak haza (végkimerülés és bébiszitt okokból), mi még maradtunk egy órát, lecsúszott még egy kis üdítő meg palacsinta, beszélgettünk, hülyültünk, majd 7 után mindenki hazaindult. Imádtam az egész napot úgy,ahogy volt.

Fent balról: Luca, Jucus, Ákos, Rémi, Zsófi, Vivi és én
 

A Winter Wonderlanddal természetesen még nem végeztem, a csajokkal is beszéltük, hogy még visszamegyünk, mert Zsófival még mindenképp ki akarunk próbálni pár hintát, valamint a helyi svéd barátnőmmel Majával is el fogunk menni, mert bár ő nem szereti az ilyen őrült ride-okat, de annyit beszéltem neki a Power Tower-ről, hogy azt mondta, annélkül nem zárhat be a W. W., hogy ő ki ne próbálná a szabadesés-tornyot.
Legyen is ez a végszó mára, szép hetet mindenkinek.:)