Költözködés és új élet a régi családommal-nyár

Ott hagytam abba legutóbb, hogy május végén kaptam egy ajánlatot az egyik volt és egyben legjobb hosztcsaládomtól, miszerint júliustól dolgozhatnék nekik újból, ha van kedvem. Az ajánlatot elfogadtam, így még május utolsó hetében beadtam a felmondásomat az akkori fogadócsaládomnak. Az nem volt titok köztünk már korábban sem, hogy én a nyári szünet kezdetével, azaz július végén le fogok tőlük lépni. Az igazság az, hogy rengeteget beszélgettem erről a szülőkkel, mert ahogy azt az egyik előző bejegyzésemben emlíetettem, bár imádtam ezt a családot, de a nagylánnyal komoly gondjaim voltak, nem egyszer húzta ki annyira a gyufát, hogy éjszakába nyúló megbeszéléseket kellett folytatnom emiatt a szülőkkel. Ezen beszélgetések alatt pedig már május elején lezsíroztuk, hogy július végéig szívesen kisegítem őket utána viszont hazaköltözöm-vagy ki. Tehát tudtam, hogy nem fogja hidegzuhanyként érni őket, hogy elmegyek és visszaköltözöm a volt családomhoz. Csak amiatt féltem egy kicsit, vajon ahhoz mit fognak szólni, hogy a tervezett július vége helyett egy hónappal korábban szeretnék dobbantani...Aztán közöltem az anyukával a tényállást és bár érthető módon nem volt oda meg vissza az egy hónappal hamarabbi költözésért, de így is volt egy hónapja, hogy találjon helyettem valakit, tehát nem volt semmiféle feszültség köztünk emiatt. Sokat beszélgettünk, mert az anyuka ekkortájt kezdte azt gondolni, hogy mégsincs szükségük aupairre, elég lenne nekik egy live out nanny (bejáró dadus) heti néhány délutánra, valamint heti egyszer egy takarító. Anyuka mesélte, hogy már jóval az én ideérkezésem előtt, kb 2 aupairrel előttem is  gondolkodott már ezen, lévén, hogy 7 éve folyamatosan van aupairük, folyamatosan lakik valaki a házukban és úgy gondolják a férjével, hogy szükségük van arra, hogy most abszolút egy családként, mindenki más néklül a házukban szeretnék kipróbálni. Az én véleményemet is kikérezte, mit gondolok erről, vajon a munkát, amit csinálok el tudná-e végezni egy bejáró személy, és ha igen, segítsek neki átlátni azt, hogy a bejáró dadust majd milyen napokra és órákra a legérdemesebb idehívni, szóval abszolút partnerként éreztem magam ebben is.

Az előző bejegyzés végén elhintettem, hogy néhány napot sikerült Párizsban töltenem. Ennek története pedig a következő. Egy június közepi kedd reggel (szabadnapom) azzal a gondolattal ébredtem fel, hogy bakker, itt a nyár, nagyon jó lenne valahová utazni, viszont még azelőtt, hogy visszaköltözöm a régi családomhoz, mert mikor oda visszamegyek, az ottani kislánynak fog kitörni a nyári szünet és kizárt, hogy akkor el tudnék menni több napos utazásra bárhová. Tehát gondolatban kitűztem magamnak június utolsó hetét. Aztán a következő gondolatom, még mindig az ágyamban fekve az volt, hogy nekem Párizsba kell mennem, mindenképp, és kész!! Ne kérdezzétek honnan jött ilyen hirtelen a Párizsba utazhatnék, magam sem tudom, egyszerűen csak ezzel a gondolattal ébredtem fel, ami annyira erős volt, hogy már szinte láttam is magam az Eiffel -torony lábánál sétálni. Aztán feltápászkodtam az ágyamból és teljesen, totál véletlenül az ágyammal szemben lévő könyvespolcra tévedt a szemem, amin a család tárolta a régi, elhanyagolt könyveit. Nem fogjátok elhinni, de egy Párizsról szóló vastag útikönyv szúrta ki a szemem, magam sem akartam elhinni, hogy ilyen véletlen létezik??? Hogy azzal a késztetéssel ébredek, hogy Párizsba szeretnék menni és az első dolog, amit meglátok egy párizsi útikönyv??? (Holott ez a könyv a kezdetektől fogva ott volt, csak épp azelőtt nem is törődtem vele). Komolyan mondom, azt gondolná az ember, ilyen véletlenek csak a filmekben meg a tündérmesékben vannak, pedig nem! :) Egyértelmű jelnek tekintettem ezt, tudtam, hogy ez nem lehet véletlen és nekem tényleg Párizsba kell mennem, ha törik-ha szakad. Az egész délelőttömet azzal töltöttem, hogy kiírogattam a könyvből és a netről a legérdekesebb látnivalókat, a netet bújtam olcsó buszjegyek után kutatva valamint a couchsurfing-kanapészörf oldalát böngésztem ingyen szállás reményében. Elképesztő lázban égtem és csak az járt a fejemben, hogy így vagy úgy, de kisajtolok pár szabadnapot a két családom között, hogy elmehessek Párizsba.

Beszéltem az akkori hosztanyámmal, felvázoltam neki a hirtelen jött párizsi tervemet és rebegettem hozzá a pilláimat, mondván, még sosem voltam és nagyon szeretnék, így az eredetileg tervezett június 27-i kiköltözésem helyett egy héttel korábban, június 20-án már szeretnék menni, hogy legyen időm Párizsba látogatni. Úgy alakult, hogy az akkori hosztanyámnak K.nak hatalmas szerencsémre teljesen mindegy volt, melyik héten lépek le, így simán beleegyezett a június 20-ba (pénteki nap. ) A volt és egyben következő hosztcsaládomnál, akikhez most visszaköltözni készültem, náluk az akkori lány, F. június 27-én pénteken lépett le. Én visszaköltöztem a család házába június 20-án pénteken, náluk töltöttem a szombat-vasárnap-ot, hogy egy kicsit együtt legyek F.-val és megmutogasson mindent, amit tudni kell, és a párizsi nyaralásomra jegyeket június 23-tól 27ig, hétfőtől péntekiig foglaltam.



Az addigi családomnál az utolsó két hét iszonyatosan gyorsan telt el, főképp azért is, mert közben lázasan terveztem a párizsi utamat.Párizsba busszal mentem, bár utálok hosszú útra busszal menni, de Párizsba 8 óra az út mindössze, és ezt a 8 órát is kettészeli egy 2 órás kompozás, így aztán úgy gondoltam, nem lesz vészes, simán ki fogom bírni . (Ahhoz viszont tartom magam, hogy pl 27 órás Magyarországra tartó útra a jóistenért sem indulnék el, akármennyivel is olcsóbb, egyszerűen nincs az a megspórolt pénz, amiért én ennyit ülök egy buszon 40-50-ed magammal...Tudom, nagyon kényes vagyok, de inkább áldozom a kényelemre, meg szerintem megéri azt a plusz 50-70-100 fontot fizetni a repülőre, ami mindössze 2 óra alatt ott van, sem mint kétszer másfél napot elpocsékolni egy 2 hetes nyaralásból buszozásra.) Viszont Párizs felé azt a 8 órát abszolút kibírhatónak tartottam, úgy terveztem, hogy hétfőn az éjszakai busszal megyek, hogy kedd reggelre odaérjek így a kedd megmarad városnézésre az összes többi nappal együtt péntekig. A retúr buszjegyet nevetségesen olcsón sikerült lefoglalnom, és a szállásra sem állt módomban költeni, a couchsurfing.com-on egy hét alatt találtam szállást, mégpedig egy 21 éves francia diáklány személyében, aki a nappalijában lévő kanapét ajánlotta fel. Tehát az utazásom baromi olcsó volt, a szállásom meg ingyen, így gyakolatilag csak a költőpénz volt a "nagyobb" befeketetés, de mivel nem gyakran megyek külföldre, így ez abszolút belefért a büdzsébe. Útitársakat nem is kerestem magamnak, jól tudtam, hogy Párizsba egyedül szeretnék menni. Ennek oka egyrészt az, amit legutóbb, Cambridge-el kapcsolatban is ecseteltem: hogy ezerszer többet tudok kihozni egy kiruccanásból ha nem várok senkire és nem alkalmazkodom senkihez, valamint a másik indokom, ami még ennél is nagyobb volt: kimerítő időszakot tudthattam magam mögött, egyszerűen azt éreztem, isszonyúan nagy szükségem van most arra, hogy pár napig teljesen egyedül lehessek, új dolgokat, új várost fedezzek fel, ne kelljen senkihez szólnom és hozzám se szóljon senki, egyedül akartam maradni a gondolataimmal és csak átadni magam Párizsnak. Így terveztem-szerveztem tehát a párizsi nyaralásomat a családomnál töltött utolsó két hétben.

Aztán nem maradt más hátra, mint a szekrényeim-fiókjaim és a szobám kiürítése, mindent eltettem a bőröndjeimbe, ami pedig nem kellett, kidobtam. A 3 éves aupair pályafutásom alatt (Oh My God, leírni is sok, kimondani meg sem próbálom) igencsak rutinossá váltam költözés terén, mert ha összeszámolom ez volt a 9. azaz kilencedik költözésem. Kilencszer pakoltam össze mindenemet 2-3 bőröndbe és vittem egyik helyről a másikra...Te jóég, el sem tudom mondani, hogy mennyire nem szeretem én ezt. Egyébként ahogy beszélgettem/beszélgetek aupair barátaimmal, a legtöbben, még olyanok is, akik csak 1 éve vannak itt, elképesztő mennyiségű cuccot halmoznak fel, mindenki minimum 4 bőröndről számol be, de hallottam már 7-8, de 12 bőröndös költözködésről is , aupairektől. Én elhiszem, hogy nehéz megválni a számunkra kedves dolgoktól, de aupairként iszonyatosan megtanultam azt, hogy a kinyúlt, kifakult színű trikókra, gatyákra, akármilyen ruhadarabokra már semmi szükségem nem lesz és felesleges csak ezekkel a "szarokkal" megtölteni 2-3 bőröndöt, a többi normális, hordható dolog melett. Valamint tárgyakhoz sem ragaszkodom, vannak kedves mementók, emlékek, rajzok, amiket megtartok, de a hétköznapokban igyekszem nem összevásárolni mindenféle kacatot, mert mindig azt tartom szem előtt, hogyha majd mennem kell tovább, a világon semmi kedvem lesz ezeket cipelni. Annakidején, még aupair életem előtt, odahaza én is a gyűjtögetők táborát erősítettem, viszont az aupairségnek hála leszámoltam eme egyébként totáls felesleges és értelmetlen szokásommal. Aminek nem tudom többé hasznát venni, szigorúan megy a kukába, nem tárolok el semmit "még tán jó lehet valamire" felkiáltással. Így esett, hogy ezalkalommal is csak 3 nagybőröndöt és egy sporttáskát töltöttem meg a dolgaimmal, (3 év aupairkedés után ez szerintem nagyon jó arány) mindenki meg is jegyezte, hogy mennyire kevés cuccom van, én erre azt válaszoltam, hogy pont elég.

Ha búcsúzkodásról van szó, nagyon érzelmes vagyok, eddig akámelyik családomtól jöttem el, lelkileg mindig megérintett a dolog (kivéve mikor kidobtak, na ott a világon semmilyen sajnálkozást nem éreztem, hogy vége a velük való fejezetemnek). Nagyon meg tudom szokni a házat és a szobát ahol élek, ráadásul ebben a családomban a szobám a ház tetején volt, itt mindig el tudtam "rejtőzni" a család elől, ide úgy jöttem fel a munka végeztével, hogy abszolút ki tudtam zárni a külvilágot egy fárasztó nap után, tehát a szobától csak nehezen "búcsúztam". A szülőkkel is nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanom a 4 hónap alatt, a náluk töltött utolsó éjszakámon, csütörtök este megint éjfélig beszélgettünk és iszogattunk a nappaliban, az apuka kevert koktélokat mindhármunknak, nagyon jó hangulat volt és az anyuka és én is sírtunk az elválás miatt.

Másnap, pénteken a szokásos pénteki feladataim mellett kitakarítottam a szobámat, befejeztem a pakolást és készen álltam arra, hogy este viszaköltözzek a régi családomhoz. Péntek este együtt vacsoráztam a családdal, már említettem, hogy zsidó vallású családról van szó, a péntek este az ő szent napuk, azaz Sabbat-szombat előestéje, minden pénteken ünnepi vacsora van, ami ezalkalommal egybe esett az én búcsúvacsorámmal.Igazán jó hangulatú vacsorát fogyasztottunk el együtt, kaptam-és adtam búcsúajándékokat, majd anyukával leszedtük az asztalt. Eztán nem maradt más hátra, minthogy lehozzuk a szobából a bőröndjeimet, ugyanis a régi-új hosztapám este fél 8-ra jött értem. A kisfiú még az utolsó utáni pillanatban rajzolt nekem egy búcsúkártyát, amibe beleírta, hogy nagyon szeret és hiányozni fogok neki, nagyon elérzékenyültem, ekkor már sztereóban sírtunk az anyukával. Aztán fél 8-kor megjött A. a régi-új hosztfater, végignézte, ahogy sírva veszünk búcsút a családdal és elindultunk a régi otthonom felé ismét. Ezzel a családdal sem szakadt meg a kapcsolat, riktán ugyan, de szoktunk üzeneteket/emaileket váltani, így tudom, hogy jól vannak és minden rendben megy mióta bejáró dadusuk van. :) Egyébként másnap az anyuka küldött nekem egy rekordhosszúságú sms-t, amiben nyomatékosan megköszönte minden segítségemet, részletesen leírta, hogy elképesztő, mekkora önuralmam van, hogy mindig mindent szó nélkül kibírtam és mennyire szorgalmasnak tart, megköszönte az odaadásomat a gyerekért még a legnehezebb pillanatokban is. Az sms-t azóta is őrizgetem a telefonomban és nehezebb napjaimon ránézek, hogy ne felejtsem el, hogy mennyit érek ha valaki ezeket gondolja rólam.

A régi családomban természetesen nagyon lelkesen fogadtak a szülők és a gyerekek is,a nagylány rettentően boldog volt, hogy visszajöttem. Két nappal a visszaköltözésem utánra volt esedékes a 4 napos párizsi kirándulásom, de erre a beszámolóra sajnos várnotok kell, mivel Párizsnak mindenképp egy külön bejegyzést szeretnék szentelni. Annyi látnivalóban és élményben volt részem, hogy nem szeretném ide sűríteni. Valamint először szeretném magam utolérni térben-és időben, hogy ne mindig múlt időben kelljen írogatnom, így most tovább megyek az események kivesézésében, és a következő írás fog majd szólni majd Párizsról. :)

Tehát ugorjunk most július elejéje, amikor ismét belevetettem magam a munkába a régi-új hosztcsaládomnál. Amit tudni kell: a nagylány 9 éves, a kisbaba júliusban volt másfél éves. A nagylány suliban van és utána mindig a nagyszülőknél van estig, így vele nincs sok munkám(és ez már 3 évvel ezelőtt is így volt, mikor először voltam itt) . Újdonság, hogy van mostmár egy baba is, aki heti 3x jár bölcsődébe, viszont bizonyos reggeleken itthon van velem, míg máskor délutánonként kell vigyáznom rá. Olyan szinte sosincs, hogy egész álló napra az én nyakamba lenne sózva a bébi (hacsak nem beteg és nem lehet bölcsibe vinni). Emelett a házimunka is az én feladatom a házban, amit saját belátásom szerint hétfőtől péntekig osztok el. (Ez is így volt a régi időkben is.) A háztartás nem okozott semmilyen újdonságot, 3 éve már kialakítottam magamnak a rutinomat, melyik nap mit csinálok, most is ugyanúgy folytattam, ahogy azt már 3 éve megszoktam. A nagylány már 3 éve, 6 évesen is nagyon önálló volt és érett, ahogy akkoriban sem, most sem akadt egy csepp gondom sem vele.
Az egyetlen újdonság számomra a baba jelenléte volt. Azt tudni kell, hogy én ezelőtt nem vigyáztam még babákra, olyannyira nem, hogy még egy pelenkát sem cseréltem ki soha az életben. Természetesen a család tudta ezt és vállalták, hogy így is felvesznek és az anyuka (M. ) biztosított róla, hogy minden szükséges tudnivalót megtanít nekem.
Kis infó a családról. 3 éve aupairkedtem először náluk, ekkor még kezdő, zöldfülű aupair voltam, ők voltak a második családom, de akár az első "rendes" családomnak is tekinthetem őket, mert az előttük lévő famíliánál mindössze 3 hónapot töltöttem, ezt követően jöttem ehhez a családhoz és ők az első olyan fogadócsalád, ahol egy évet lehúztam. 3 éve még abszolút csak aupair volt a beosztásom, aupair fizuért, kevés gyerekfelügyelet, ennél kicsivel több házimunka és a kutyus gondozása volt a feladatom. Akkoriban még csak egy kislányra vigyáztam, aki 6 éves volt. Amikor én az első évemet töltöttem a családdal, ekkor vették meg és hozták haza a kutyust, Toto-t, akit, mivel én voltam vele egész álló nap itthon, én etettem-itattam, vittem sétálni, én tanítottam meg minden "tudományára" (ebbe a szobatisztaságon keresztül az alap trükkökig minden beletartozik), így nem csoda, hogy Toto kutyu nagyon a szívesemhez nőtt annak idején,  és mikor 2 éve elköltöztem innen, nagyon nehéz volt tőle elválnom. (Különösképp, mivel nekem otthon is vannak kutyáim és nagyon hiányoztak.)
Az akkor 6, ma már 9 éves kislánnyal pedig mindig iszonyú jó volt a kapcsolatom, állítom, ebben  az országban nem létezik értelmesebb, jólneveltebb gyerek. Mikor júliusban visszajöttem, igazi felüdülés volt számomra megint rá vigyázni, azután, hogy az előző családban a kislány néha hajmeresztő dolgokat csinált.
Az anyuka és az apuka mindketten nagyon sokat és keményen dolgoznak, Az anyukának saját PR vállalata van és el kell mondjam, irtó jó abban, amit csinál, mindössze másfél éve alapította a cégét, de idén már 5 díjra jelölték...Nem semmi. Az apuka pedig fodrász, de nem olyan akármilyen, hanem kb Hajas Lacihoz tudom hasonlítani, egy neves fodrászláncolatnál dolgozik, nem csak hajat vág de menedzseli is a szalont, a ház telis-tele van az évek során összenyert díjaival. (Mellesleg az én hajamat is ő vágja, ja és pl múlt hétvégén brazil hajegyenesítést csinált nekem, itt a házban :) Eléggé luxus, hogy mégcsak el sem kell hagynom a házat, hogyha efféle exkluzív kezeléseket szeretnék :) Igencsak szép munkát végzett, a hajam egyenesebb és szebb, mint valaha :)
A baba másfél éves volt Júliusban, ma már 2 éves, amit éppen a héten töltött be. Róla tudni kell, hogy már mikor visszajöttem, másfél évesen hihetetlenül okos volt, mindent megért, akármit kér tőle az ember, megteszi, félelmet nem ismer (pl medencékbe simán beugrik, mindenféle karúszó nélkül), fürdéskor megmossa saját magát, evőeszközzel eszik, kb egy kis zseni :) Viszont a beszéde késik, júliusban még alig mondott egy-két szót, ma már be nem áll a szája, rengeteg szót ismer, de még inkább "babanyelven" hadovál :) Az anyuka emiatt kicsit aggódik, elvitte logopédushoz is, hogy kiderítse, nincs-e valami baj, de mondtam neki (és a logopédus is), hogy ő egyszerűen ilyen, majd 2 éves kora körül fog elkezdeni beszélni, de akkor egyszerre mindent , mert egy ilyen okos gyereknek nem valószínű, hogy fejlődési rendellenesség vagy bármi hasonló lenne a háttérben.
Ami még vele kapcsolatban nagyon fontos: csak és kizárólag akkor kezelhető, ha egyik szülő sincs itthon. Amint megjelenik a színen anyuka vagy apuka, egyszerűen kikel magából, mindenért, de szó szerint minden egyes dologért hisztizik, sikít, visít, amit el tudtok képzelni. Mikor a szülők nincsenek itt és csak én vagyok vele, kisangyalként viselkedik, imádnivaló, jókat játszunk, egyeltalán nem teher vele foglalkozni. Viszont ha a szülők is itt vannak, a gyerek, aki az imént még szelíd kis bárányként viselkedett, hiszrériázni kezd, engem szó szerint ellök magától, és csak az anyjával-apjával akar lenni, olyankor engem egyszerűen nem enged a közelébe. Nem vicc, hogy a szülők jelenlétében a pelenkáját sem tudom kicserélni, mert rögtön sikítani kezd. Az elején azt hittem, ez majd elmúlik ha hozzám szokik, de több mint 4 hónap után még mindig abszolút ugyanez a szitu..Imádom a babát, mert mikor csak ketten vagyunk kenyérre lehet kenni, de ahogy hazajönnek a szülők, a gyomrom zsigerből összerándul, mert tudom, hogy amint meglátja őket kitör a 3. világháború. Szerencsére nem sokszor kell úgy vigyáznom rá, hogy közben itthon vannak a szülők, de mikor ez előfordul, iszonyú kínban vagyok, mert akármivel próbálom lekötni, semmi nem felel meg neki.

Pár szó a hétköznapokról: a nagylány minden nap iskolában van, a suliból a nagyszülők veszik fel és csak este hozzák haza. A baba heti 2 délelőtt velem van itthon, majd ebéd után bölcsibe viszem, ahonnan a szülők hozzák haza este. A hét többi 3 délelőttjén vagy itthon van valamelyik szülő, vagy pedig bölcsiben van. Amikor a baba nincs itthon, minden nap végzek 1-2 óra házimunkát. Főzni is én szoktam, bár Angliában a vacsora fogalma kimerül a fish finger+chips-ben vagy pedig sajtos tésztában, ezeket napi szinten készítem a gyerekeknek ebédre-vacsorára, de emellett hetente kétszer főzök "rendes" kaját, ami bolognai spagetti, sült tészta, lasagne, húsos pite, vagy hasonló. Imádok főzni, a család pedig szeret jókat enni, a főzés nem teher számomra, ezerszer inkább készítek valami rendes ételt, minthogy a szokásos halrudacska-sültkrumpli kombót együk. Ezeken felül heti 2-3-szor bébiszittelek. Ez mondjuk egyeltalán nincs ínyemre, de minden családnál vannak hátulütők..Amikor van időm, a kutyut is kiviszem sétálni. Összességében napi 8 órát dolgozom, ami úgy oszlik el, hogy reggel 7-től délután 1-ig, majd délután 5-től este-7-ig vagyok szolgálatban. Van, mikor ez változik, de a napközbeni 4 óra szabadidőm mindig megvan, erre gondosan ügyelek, hogy ez be legyen tartva, ha valamiből, akkor ebből nem vagyok hajlandó engedni. Írtam az előző bejegyzésben, hogy járok futni rendszeresen, ígyhát a 4 óra szabadidőmből egy óra kapásból elmegy futással, a maradék 3 órában pedig a saját dolgaim intézem, kutyázom, vagy csak ejtőzöm.

Mikor visszajöttem, júliusban rögtön kitört a nyári szünet, de szerencsére csak a nagylány sulija zárt be, a baba ovija továbbra is nyitva volt. Bár többet kellett dolgoznom valamivel, de mivel a nagylány jópár héten keresztül napközis táborokba járt, valamint ide-oda ment barátokhoz játsztani, így a 7 hét szünet egészen elviselhető volt, rosszabbra számítottam.
Néhány képpel szemléltetném a nyarat a továbbiakban. :)

Én és Toto-a visszajövetelem napján :) Nagy volt a boldogság

Reni küldött otthonról pár nasit egy képeslappal a nyaralásából :)

Tökéletes nyári vacsi

Home made kínai kaja :)

Sült tészta, a család nagy kedvence, ezt még a baba is úgy falja, mint aki már hónapok óta nem evett :D

Sheperd's Pie-bárányhúsos pite

Csak egy palacsintatorta-avagy untakoztam egy hétfő délután

A nagylánytól kaptam, azt hiszem, ez elmond mindent, amiért érdemes csinálni, amit csinálunk

Pogácsát egy időben szinte heti szinten sütöttem

Ilyen szép parkban nem is nehéz futni :)

Regi szülinapja a francia étteremben

Annak ellenére, hogy nem volt túl vészes a nyári szünet, a végét annyira vártam, mintha az életem múlna rajta, számoltam vissza a napokat és a heteket, nem is tudom, mikor örültem utoljára ennyire az ősz és az iskola beköszöntének (amikor suliba jártam, biztos nem :D ) .Nem kellett megszakadnom nyáron sem, de valljuk be, ezerszer könnyebb dolga van egy aupairnek ha a gyerekek iskolába járnak, olyankor megvan a napi rutin, tudom, mikor mi lesz, mikor megy el mindenki itthonról, mikor takaríthatok, mikor vagyok szabad és mehetek futni stb..Augusztus végén a család másfél hetes vakációra utazott a Kanári-szigetekre. Gondolom mondanom sem kell, hogy jobban vártam ezt a nyaralást mint ők :D A  nyári szünet után iszonyú nagy szükségem volt arra, hogy egyedül lehessek, ne legyen körülöttem senki legalább egy kicsit, hogy sokáig alhassak, enyém legyen a ház és azt csináljak, amit akarok. Csütörtöki napon utaztak el, az előtte való 3 nap hétfőtől szerdáig elképesztően lassan telt el, azt hittem, sosem jön el az áhított csütörtök. Szerda volt az utolsó munkanapom a másfél hetes szabadságom előtt, ezen az estén egy barátnőm, Anita áthívott magához az üres házba egy kis fiestára, vacsira-iszogatásra, megünneplendő, hogy vége a qrva nyári szünetnek és, hogy sikeresen túléltük, valamint koccintottunk az előttünk álló szabad hétre/hetekre, mert neki is ekkor zúzott el a fogadócsaládja nyaralni. 

Csütörtökön pedig megkezdődött a szerintem jól megérdemelt másfél hetes (fizetett) szabadságom. Mikor megtudtam, hogy szabad leszek, gondolkodtam rajta, hogy elruccanok Rómába pár napra, vagy akár haza, de arra jutottam, inkább maradok, kiélvezem, hogy teljesen üres a ház és azt csinálok, amit akarok, valamint dolgosan telt a nyár, és tudtam, irtózatosan jól fog esni csinálni a nagy semmit. Utólag kiderült, jól döntöttem, hogy nem terveztem be semmit, a másfél hét nagyon hamar eltelt és épp csak arra volt időm, hogy rendzegessem kicsit a dolgaimat magam körül. Többször is volt vacsoravendégem, vagy éppen én mentem át másokhoz, szóval nem unatkoztam. Toto kutyut beköltöztettem a szobámba, minden nap több, mint egy órát sétáltunk a közeli golfpályán, ha valaki, ő biztos élvezte a vakációt. :)

Crepe Espanol-avagy szerintem lecsó ízű palacsinta a francia étteremben

A hálótársam :)

Egyik este rakott krumplit csináltam-ebből látszik, milyen az, mikor a magyar főz-az angolok csak porciókat készítenek, nehogy valamit el lehessen rakni másnapra.

A másfél hetes vakációm alatt teljesen feltöltődtem, mintha új életre keltem volna a kimerítő nyári szünet után. Minden nap el tudtam menni futni, mindig volt mit csinálnom, vagy én hívtam át másokat, vagy én mentem ki, de azt is rettentően élveztem, hogy esténként szabadon filmezhettem az oriástévén a nappaliban (ami mellesleg 3D-s) és, hogy teljesen egyedül lehettem, kikapcsolhattam.
Ahogy visszajött a család a nyaralásból, elkezdődött az iskola, mondanom sem kell, hogy a legnagyobb örömömre. Szeretem, ha van rutin és minden nap tudom, mire számíthatok.

Szeptember-októberről sokat nem is tudok mesélni, visszaállt a rend, a gyerekek oviba-iskolába járnak, a nyári szünet kuszasága után mára teljes mértékben kialakítottam a rutinomat, sikerült újra felvennem a régi családom életritmusát, és éldegélek itt, mint hal a vízben. Itt is vannak nehezebb napok és hullámvölgyek, mint ahogy mindenhol, de összességében magával a családdal minden rendben van. Amikor a hullámvölgyekben érzem magam, az nem is a család, hanem inkább már a munka jellege miatt van, több, mint 3 éve vagyok bentlakó aupair/nanny és mostanra kezdem azt érezni, hogy ebből az életformából elegem van. Tényleg nem a család tehet róla, nagyon kedvesek velem, de ennyi idő után, amit ebben a szakmában töltöttem, mostmár abszolút úgy érzem, ez már nekem nem nyújt újat, nem ad kihívást, ígyhát nincs mese, tovább kell lépni.
Részletesen ebben a bejegyzésben nem megyek bele abba, hogy miként tervezem a jövőmet, de elöljáróban elmondanám, hogy az itt töltött hónapok során letisztultak a gondolataim, rájöttem arra, hogy Magyarország helyett idekint szeretném tovább építeni a jövőmet, mostmár iskolákat nézek és februárban pedig szeretnék majd kiköltözni, saját albérletbe, másfajta munkát vállani és jövő ősszel egyetemre menni. Viszont ez már egy másik bejegyzés témája lesz.

Most, hogy végre utolértem magam térben-és időben, ami az események taglalását illeti, a továbbiakban végre írhatok a jövőbeli terveimről is, valamint a párizsi élménybeszámolómat is nagyon hamar közzéteszem :) Az ősz eseményeiről még röviden beszámolok a következő bejegyzésben, de összegezve, a munkámmal és aupair/nanny életemmel kapcsolatban jelenleg itt tartok, hogy itt és most jól érzem magam a családdal, megbecsülnek és szeretnek, de tudom, hogy 3 és fél év után mostmár ideje tovább lépni. Vágyom a függetlenségre és arra, hogy kipróbáljam, milyen is teljes mértékben a saját lábamra állni, a saját magam ura lenni.
Hamarosan jön a folytatás :)