2015. január 18., vasárnap

Egy lépéssel előre-felmondás és egy spontán repjegy Rómába

Szavakkal nehéz kifejezni, mennyire boldog vagyok én most és mennyire fel vagyok pörögve. Amilyen döcögősen akart beindulni az év, most pont annyira elindult, hogy csak lesek :D A cím a mai mondanóm lényegesebb mozzanatait elárulja, de ne aggódjatok, azért nem intézem el ennyivel az egészet.
Az elmúlt bejegyzések folyamán már rebesgettem nektek a jövőbeli terveimet, de még konkrétumokat nem írtam, gondoltam addig úgysincs értelme, amíg legalább nagy vonalakban körvonalazódik az egész. Most viszont elmondhatom, már egész jól állok, a tervekből, a 'talán'-okból már konkrétumok lettek, végre én sem csak tervezek és nem úgy gondolok az egészre, hogy "ha majd március lesz akkor ez meg az lesz, ha majd odajutok akkor ezt és azt csinálom" hanem végre kvázi a küszöbön áll az egész és kézzel fogható dolgok állnak rendelkezésemre, pl a római repjegy és túlvagyok a felmondáson is. De nem szaladok ennyire előre, kezdem az elején.

Már úgy jöttem vissza Londonba, jan.2-án, hogy jól tudtam, annak ellenére, hogy a hosztcsaládom jó és szeretem őket, de mivel az aupairkedésből egy életre elegem van ezért még ebben az évben, konkrétan március körül szeretnék a saját lábamra állni és új életet kezdeni. Anita barátnőmet már említettem párszor a blogban, ő a hosztanyám testvérének az aupaire, nagyon jóban vagyunk hónapok óta és a kiköltözést is együtt tervezzük. Ő még december elején felmondott a hosztcsaládjánál, 3 hónapos hatállyal, azaz febr. végén fog elköltözni tőlük. Ezután hazamegy 3 hétre, hogy kipihenje az aupairkedés minden fáradalmát (jó sokat kell azt hiszem ) és szeretne egy nyugis pár hetet magának, mielőtt idekint Londonban új életet kezd, új munkával, új albérlettel stb. Ergo szeretne "rápihenni" a dolgokra, amit abszolút meg is értek.  Eredetileg nekem is ugyanez volt a tervem, hogy én is febr. végéig maradok a családnál, majd hazahúzok 2-3 hétre és március közepén visszajövök. Azt tudtam már decemberben, hogy semmiképp sem fogok a karácsonyi hazautam előtt felmondani, mert valahogy volt egy olyan érzésem, hogy a családot ez érzékenyen érintené, nem fogják jól fogadni és el akartam kerülni egy esetleges cirkuszt a hazautam előtt..gondolom értitek, nem lett volna kedvem úgy elmenni-majd visszajönni, hogy nem tudom hányadán állunk...Gondolom most megfordult a fejetekben, hogy miért is érintené rosszul a családot a felmondás és miért lenne ez gond, hisz már korábban meséltem, hogy én igazából nem vagyok idekötve semmilyen időpontig, nincs megállapodásom velük azt illetően, hogy xy ideig itt kell maradnom...A dolog úgy áll, az itt töltött hónapok folyamán volt egy pár beszélgetésem a családdal-legfőképp anyukával- a jövőmet illetően, beszéltem nekik arról, hogy majd idekint szeretnék főiskolát végezni, ilyen-olyan kurzust megcsinálni, nyelveket tanulni stb. Amikor ezeket ecseteltem az anyuka mindig olyasmiket mondott, hogy húú hát az nagyszerű, hogy milyen szuper terveim vannak és akkor majd ha odakerül a sor, úgy alakítjuk a munkaóráimat, hogy tudjak suliba járni-tanulni. Sosem mondtam ezekre semmit, de magamban nagyon meglepődtem, hogy ezek szerint ők ilyen nagy távlatokban-években gondolkodnak velem kapcsolatban??? Mert igazából én azt sosem mondtam nekik, hogy mindezt náluk dolgozva szeretném majd megvalósítani. Tudom, jófejek, hogy ezt így felajánlják, hogy tanulhatnék tőlük és, hogy majd az én menetrendem szerint alakítanák a munkaórákat...DE..most jön az a rész, amikor azt szeretném, ne nézzetek hálátlannak, viszont mivel itt lakom és dolgozom, pontosan tudom, hogy ebbe az időbeosztásba, ezen munkaórák közé nem férne be az, hogy én tanuljak és sulizzak. Egyszerűen nem és kész. Mert oké, hogy nem dolgozom halálra magam, de nem igazán tudom, hogy tudnék tanulni mikor reggel 7-től délután 1-2ig, majd este 5-től 7-8-ig dolgozom...és ha ezen változtanánk is egy kicsit az én kedvemért akkor sem lennénk sokkal előbbre, ismerem a család életvitelét, tudom, hogy úgysem lehetne megoldani 2 gyerek és 2 full time dolgozó szülővel azt, amire nekem majd szükségem lesz. Mondom, nem hálátlan vagyok, nagyon jófej tőlük, hogy ezt így felajánlották, de tudom, hogy nekem majd másra lesz szükségem. Valamint a másik a munka jellege az, amivel nem tudnám összeegyeztetni az egész sulis dolgot: nem hiszem, hogy lenne erőm ahhoz, hogy minden reggel egy 2 évessel indul a nap, több órányi házimunka és esti fektetés mellett elképezelésem sincs, honnan lenne lelki-és fizikai erőm tanulni..Mint azt a korábbi bejegyzésekben említettem, bár szeretem a családot, de a bent lakó aupair életmód már nagyon nincs ínyemre, nem tudnám tovább csinálni, még akkor sem, ha akár megkétszereznék a fizetésem (nem vicc).
De vissza a fő témához: mivel a család többször is tett olyan kijelentéseket, amiből nekem úgy tűnt, azt gondolják, hogy még nagyon sokáig itt leszek így kicsit paráztam a bejelentéstől, gondoltam december helyett majd január elején robbantom a bombát.

Otthon töltöttem 2 szuper hetet az ünnepekkor és realizáltam, hogy nekem ebből ennyi nem elég. Úgy értem, hogy ugyebár ünnepekkor voltam otthon, mindkét héten két fő ünnep is volt, rokonlátogatások, boldogság és kajálások ezerrel. Még odahaza, dec.végén határoztam el, hogy Húsvétkor is haza kell mennem és ha már megyek, akkor megint minimum két hétre (kevesebbre nem is éri meg, márcsak a repjegy árak miatt sem, és ha megyek, akkor már szeretnék teljesen feltölődni, rendes időt otthon tölteni.) Ha viszont az eredeti tervemhez híven február végén jönnék el a fogadócsaládomtól és márciusban elkezdek valami munkát Londonban, akkor szinte teljességgel kizárt, hogy már rögtön az elején kapok szabit Húsvéthoz, ráadásul két hetet...Ígyhát gondoltam egyet és módosítottam a terveimen egy cseppet: úgy döntöttem, február helyett március végi (márc. 20) hatállyal mondok fel a fogadócsaládomnál, és mivel Húsvét árplis legelején lesz, így márc. végén hazarepülök és otthon töltök 2-3 hetet, amibe így beleesik a Húsvét is, tehát a jóhangulat, rokonok, templom, finom ételek garantált. Ha jobban belegondolok, jobb is, hogy így döntöttem, ha február végén utaznék haza több az esélye a rossz időnek, olyankor még nincs sokmindent csinálni, viszont márc. végén remélhetőleg már szép idő lesz és nekem a Húsvét a leges-legkedvencebb ünnepem, jó lesz végre ezt is otthon tölteni 3 év után.
Rómáról pedig mit is írhatnék? Tán csak annyit, hogy ezer éve szeretnék eljutni oda, nagyon-nagy álmom és úgy indultam neki ennek az évnek, hogy ha törik-ha szakad, de meglesz. Valamint egy ideje gondolkodtam rajta, hogy az aupairkedős karrieremet egy utazással szeretném véglegesen lezárni, eztán gondoltam egyet és eldöntöttem, hogy Rómába megyek március végén (tudom, újabban rengeteg efféle 'gondoltam egyet' húzásom van, dehát egyszer élünk. :)

A fejemben tehát a következő terv rajzolódott ki még dec. végén: amint elhagyom a fogadócsaládomat március 20 körül, repülőre ülök, megnézem magamnak Rómát (4-5 nap) aztán Rómából pedig egyenest hazarepülök 2-3 hétre. Otthon kipihenem magam, feltöltődöm, szükségem is lesz rá, hisz mint ahogy Anitával kapcsolatban ecseteltem, az aupairkedés után irtóra fog kelleni pár hét nyugalom és békesség az otthoni szerető közegben. Úgy érzem, nem tudnék egyből az aupairkedés után fejest ugrani egy "rendes" munkába idekint mindenféle szünet nélkül, így evidens, hogy hazamegyek. Aztán április 2. hete körül visszajövök Londonba, ekkor már saját albérletbe és minden erőmmel az álláskeresésre fogok koncentrálni. Abban reménykedem, hogy fogok találni olyan szállást, amit még márciusban lefoglalózhatok, és nem lesz gond, hogy 3 hétig hazamegyek-gondolom értitek miért szeretnék abban a tudatban hazamenni, hogy biztos szállásom lesz mikor visszajövök. Mivel mélyebben nem ástam még bele magam a témába, fogalmam sincs ilyet lehet-e, egy hónappal előre szállás foglalózni, nagyon remélem, hogy igen. Adok majd fel hirdetéseket és bújom is őket ezerrel. Ha esetleg ez mégsem sikerülne, akkor sincs veszve semmi: van az AIRBNB szolgáltatás, ami lényegében olyan, hogy családok-emberkék kiadnak a házukban jutányos áron szobát, olcsóbban jóval a hoteleknél. Ha más nem lesz ezt fogom csinálni, szerintem legrosszabb esetben egy hét alatt is szállást találok akkor már. Otthonról természetesen nem fogok szállást keresni, az nálam nem opció, 'hiszem ha látom' embertípus vagyok, plusz rengeteg rémtörténetet hallottam már átvert emberektől. Szállást csakis személyesen keresek. De lesznek itt barátaim is, Anita ugye egy hónappal fog előttem járni, ő akkor fog visszajönni otthonról saját albiba, amikor én még csak Rómába indulok. Eredetileg ugye együtt terveztük a kiköltözést-munkakeresést, de végülis így is együtt csináljuk majd végig, én is visszajövök tehát addig is-és aztán is itt leszünk egymás támaszának :) Nagyon nagy örömmel és nem mellesleg bátorsággal tölt el, hogy valakivel, aki hozzám ráadásul nagyon közel áll egy cipőben járunk és számíthatunk egymásra. :)

No, hát jól előrevetítettem itt nektek a terveimet, de ott tartottam, hogy a fogadócsaládom szerintem azt gondolja, még sokáig itt leszek, így kissé paráztam a dologtól és elodáztam január elejéig. Nem akartam már rögtön a visszaérkezésem utáni nap előállni a történetemmel, így gondoltam majd a második hét környékén szólok nekik. Az anyuka szeret min. 2 hónappal előre elkezdeni új aupair után nézni így gondoltam nem is halogathatnám tovább ha fair akarok lenni vele szemben. Egy kicsit 'ijesztő' volt amúgy, hogy múlt héten még olyan kijelentései voltak anyukának, hogy majd májusban ha a baba új oviba megy akkor majd busszal vagy taxival kell vinnem NEKEM, tehát láttam , hogy abszolút nem is sejtik a terveimet. Ez kb csak jobban rásegített a parámra, haha.

Eldöntöttem, hogy kedden este közlöm velük a nagy hírt. Kedd reggel, mikor már mindenki útra kész volt, oviba-suli-munkába és a bejárati ajtóban toporogtak, bátorkodtam megkérdezni anyukától, hogy itthon lesz-e este, mert beszélni szeretnék vele? Nem hazudok ha azt mondom, halálra vált az ábrázata, kérdezte, hogy mi a gond? Mondom gond az nincs csak egy pár dologról szeretnék szót ejteni (érthetően nem akartam ott az ajtóban, a gyerekek füle hallatára közölni, hogy lelépek bmeg XD a nagylány annyira imád engem, hogy zokogásban tört volna ki, meg egyébként is, ehhez szerettem volna normálisan leülni velük.) Anyuka mondta, egy kissé furi hangnemben hogy biztos reklamálni akarok valamiről, nem igaz? Na akkor viszont kezdett eldurranni az agyam, miért kell rögtön a legrosszabbat feltételezni és ezt olyan hangnemben közölni? Mondom nem reklamálni csak megbeszélni pár dolgot (tényleg nem akartam ott helyben megmondani, mi van mert akkor egész nap ezen lamentált volna.) Erre közli, hogy ilyet többet ne csináljak és ne jelentsem be előre ha beszélni akarok vele, de nem mondom meg miről mert most egész nap stresszelni fog miattam...Hát nem azért, de én nem értem, mi gond van azzal, ha reggel megkérdezem, hogy ugyanmár, dumálhatunk-é este? De nem??? Szerintem ez tök normális, mindössze meg akartam bizonyosodni róla, hogy itthon lesz-e és nem lesz más dolga...Eléggé hűvös hangulatban ment el itthonról én meg a sikítás határán voltam, nem elég nekem, hogy ilyen nagy bejelentést szeretnék tenni, még emiatt a kis reggeli affér miatt is idegeskedjek. Este is eléggé szótlan volt felém anyuka, gondoltam akkor megyek majd le amikor mindkét gyerek alszik már. A nagylány általában 8-kor megy ágyba, ezen az estén azonban a Jóistennek sem akart fél 9-nél előbb aludni menni, hadd ne mondjam mennyire síkideg voltam, minden bajom volt, túl akartam már esni az egészen. Még a délután folyamán vettem egy cidert, amit meg is bontottam a konyhába leérve és ezzel a kezemben ültem a szülők elé (muszály volt valami alkoholt fogyasztanom, annyira ideges voltam, állítom, hogy az érettségimen nem izgultam fele ennyit sem-de halál komolyan. )
Azzal kezdtem, hogy minden szombaton bébiszittelek (ezt ki is veséztem az előző bejegyzésben), 3 havonta egyszer, ha van szabad szombatom és nekem ez, 24 évesen sajnos már nem elég. Mondtam, hogy tudom, hogy ők is csak ekkor tudnak kimenni együtt és nem fognak a kedvemért lemondani a szombatjukról, hisz ez mindig is így volt náluk, már az előző 7 aupairrel is. Nekem viszont többre van szükségem, mert egyszerűen nincs szociális életem így. Mondom nem akarok telhetetlen lenni, akár már havi egy szabad szombatnak is örülnék (igazából tudom, hogy az is kevés lenne, de mi mást mondhattam volna?). Erre a szülők, hogy hát pl a két elkövetkező szombaton nincsenek még terveik, az egyiket odaadják nekem ám szívesen (ez nagyon kedves tőlük, tényleg, de ha nem hozom fel a témát akkor szerintem nem jutott volna eszükbe, szerveztek volna maguknak valamit.) Aztán anyuka folytatta, hogy nem kötelező ám minden szombaton szittelnem, mostantól gyakrabban odaadja nekem ezeket az estéket, de akkor vagy péntek-vagy vasárnap este vissza kell adnom. Valamilyen szp-ból jogos meg igaza van, viszont amire az egésszel ki akartam lyukadni, az az, hogy szeretnék TELJESEN szabad lenni hétvégeken, hogy kirándulhassak, akár 2 napra is meg úgy alapjáraton, hogy azt csináljak, amit szeretnék és ne kelljen függnöm a családtól és időre hazaérnem stb...
Mindegy, túlléptünk a bébiszitt kérdésen. Igazából nem azzal van itt a baj, hogy ők nem rugalmasak, mert tennének felém engedményeket, hanem az, amit már oly' sokszor hangsúlyoztam: a bentlakó életmóddal nem vagyok kibékülve (erről nem a család tehet persze) és ennek következtében bármi ami ezzel jár, már terhes..Aztán folytattam azzal, hogy az utóbbi hónapokban nagyon sokat gondolkodtam és rájöttem: ez már nem az én világom, ez az aupairesdi, eddig nagyon is jó volt, önmagam megtalálásához, az angliai életem elindításához de egy év múlva ilyenkor majd szeretném azt mondani: igen, előrébb léptem, letettem valamit az asztalra. Ekkor aztán teljesen hirtelen-és megállíthatatlanul elkezdtek folyni a könnyeim és mondtam, hogy nagyon sajnálom, nagyon szeretem őket és tudom, hogy tán még számítottak volna hosszabb távon a segítségemre,  de a jövőbeli terveimbe nem fér bele a további aupairkedés, hogy náluk maradjak. (Tudom, sokszor tán az jöhet le itt a blogban, hogy szídom őket mint a bokrot, ennek fényében páran azt gondolhatnák, hogy képmutató vagyok, hogy most meg  sírok miattuk, de ez ennél sokkal összetettebb.Természetesen súrlódások mint mindenhol, itt is vannak, van, hogy felhúznak nagyon és olyankor elkívánom őket mindenféle melegebb éghajlatra, de mint azt már oly sokszor hangsúlyoztam: alapjáraton nagyon jó nekem itt, jól érzem magam a családjukban, a gyerekeket pedig imádom, így természetesen azért érzékenyen érint ez az egész és ha arra gondolok, hogy hamarosan majd búcsúznunk kell, nagyon összeszorul a szívem. Akkor már nem is beszélve, hogy tetemes időt töltöttem náluk, 2012-ben egy egész évet, aztán folyamatos maradt a kapcsolattartás , most pedig már megint féléve itt vagyok.) 
Miután kissé lehiggadtam izgatottan vártam a reakciókat. Mindkét szülő kb egyszerre közölte, hogy teljesen megértik a döntésemet. Anyuka azt mondta, látja már rajtam egy ideje, hogy nem nyújt semmi újat ez a munka és kezdek belefásulni (ezt én is totálisan így érzem) és biztos benne, hogy jót fog tenni nekem ez a lépés. Apuka megerősítette, mindketten mondták, hogy nagyon szeretnek, természetesen szerették volna, ha minél tovább maradok de tudják, nem foghatnak vissza az utam járásában és, hogy a fejezetem náluk véget ért. Nem láttam jelét hatalmas meglepődöttségnek, felháborodásnak meg végképp nem, mintha csak számítottak volna erre. Szerintem egy ideje valahogy ott is lógott a levegőben, mondhatni tapintható volt ez az egész már. Apuka rögtön ellátott pár jótanáccsal, kikérdezett mik a terveim munkaügyileg és ellátott néhány okossággal mind szállással, mind munkával kapcsolatban. Aztán hirtelen beléhasított a felismerés, hogy pár év múlva a nagyobb lányával fog majd hasonlókról értekezni-vicces volt, jót nevettünk :) Mondta, hogy mindenben támogatni fognak a kiköltözéssel kapcsolatban, segítenek szállást találni ha kell és akár munkát is ha úgy alakul. Nagyon megkönnyebbültem ezek hallatán és nem csak a segítőkészségük miatt, hanem azért is, hogy ilyen jól állnak a dolgokhoz. Meg azért persze nagy könnyebbség nekem az, hogy egy angol család áll a hátam mögött, mindig itt lesznek "hátvédként" a jövőben, ahogy a múltban is megtették már párszor (pl mikor kidobott az egyik családom, ők jöttek el értem, stb). Jó félórát beszélgettünk még, nem győztem hangsúlyozni nekik, hogy nem miattuk megyek el, mondták, hogy megértik ők és nem is lenne jó nekem, ha csak az ő kedvükért maradnék, mert akkor egy idő után minden elkezdene idegesíteni (ez már most is kissé így van XD) és akkor nem lennék boldog...és ha én nem vagyok boldog akkor ők sem, kihat az egész családra és ez pedig senkinek sem jó...Szóval teljesen egy véleményen vagyunk, örülök, hogy ők is hasonlóan látják a dolgokat.

Eztán a dátumokról esett szó, én előjöttem a mácius 20-szal, az egy pénteki nap, mondom én úgy gondoltam, hogy ez lenne az utolsó rendes munkanapom. Ha jön az utódom, akkor esetleg hívjuk ide már egy-két nappal ezelőtt, hogy velem töltsön pár napot, betanulhasson a szárnyaim alatt majd én márc. 23-a (hétfő) körül szeretnék elutazni Rómába, onnan pedig haza, hogy aztán áprilisban visszajöjjek, akkor már saját albérletbe. A terv tetszett nekik is, annak pedig kifejezetten örültek, hogy ilyen korán szóltam, mert így több, mint 2 hónapjuk van találni valakit a helyemre.
Ha már erről esik szó: mint említettem, az anyuka szereti korán kezdeni az utánpótlás-keresést és mindig nagyon alapos, szeretné a lehető legjobb segítséget megtalálni a családjának. Valamint ez a család nagyon precíz és mindig, mindennek percíznek kell lennie-ezt érzékelem is rendesen a munkával kapcsolatos elvárásokban. Amikor én visszajöttem júliusban együtt töltöttem pár napot az előző aupairrel Fannival-ő is magyar-hogy "betanítson". Mivel én már töltöttem itt egy évet, annyira sokmindent nem kellett betanulnom, viszont mivel a baba jelenléte új volt, körülötte azért akadt jópár számomra újdonság. Ez pedig most is így lesz, az anyuka szeretné, hogy az utódom még az én utolsó napjaimban megérkezzen, hogy néhány napig velem együtt csinálja a dolgokat és megmutassak neki mindent. Nyilván erre azt lehetne mondani, hogy miért nem ő tanítja be, miért az én dolgom? Viszont én úgy vagyok vele, hogy az már semmiség lesz és még tán jobb is lesz nekem, hogy lesz társaságom az utolsó napokon meg amúgy szívesen "betanítom" én, rengeteg mindent úgyis ezerszer jobban tudok itt mint maguk a szülők. Már annyira előre gondolkodom, hogy rájöttem, ha itt lesz az új lány (tejóég, úgy beszélek mintha már konkrét személyről lenne szó, holott még a keresést sem kezdtük el) akkor majd arra a pár napra a játszószobában kell aludnom (mondjuk nem gond, előfordult ez már ezelőtt és simán túléltem, sőt tök buli volt, kb mintha kepingeztem volna. XD ) Tudom, nagyon előre szaladok, hogy már ezt tervezgetem és ilyemiken agyalok, de annyira be vagyok zsongva, hogy az valami hihetetlen. :) Felajánlottam, hogy segítek az utódom "levadászásában", segítek hirdetéseket is feladni és a majdani interjúkban is.
Mellesleg a család kijelentette, hogy csakis kizárólag magyar lányt szeretnének, mert az összes aupairük közül a magyarokkal voltak a legjobban megelégedve (3 volt már, magamat is beleértve, de ha úgy vesszük, én kétszer voltam itt náluk aupairkedni így 4 különböző évben is magyar aupairük volt.) Szóba jöhet még esetleg a cseh-és szlovák, a románokat viszont teljességgel kizárták, mivel 3 éve, közvetlen utánam egy román csaj volt náluk majdnem egy évig, bár nagyon jól dolgozott de irtó nehéz volt vele együtt élni elmondásuk szerint, mindenért panaszkodott és borzalmas bunkó stílusa volt. Azért nem semmi, hogy egyetlen rossz tapasztalat egy adott országból mennyire le tudja rontani az ország hírét valaki előtt..Ezért figyeljünk arra mi magyarok, hogy ne panaszkodjanak ránk, hehe :D Azért mondtam az anyukának, hogy Romániában él ám jópár magyar-teljesen normális, szorgalmas, rugalmas emberek szóval ne az országot nézze majd, hanem a magyarságot. Arra meg azért büszke vagyok, hogy sikerült az itt töltött időm során olyan benyomást tenni rájuk, ami hozzásegítette őket ahhoz az elgondoláshoz, hogy a magyarok a legjobbak-persze a másik 2 magyar aupairrel együtt.

Így állunk tehát.Amennyire ráparáztam a felmondásra és féltem tőle, azt kell mondjam, hihetetlenül megkönnyebbültem. A tudat, hogy végre a család is tud a jövőbeli terveimről és nem kell attól félnem, hogy még évekig számítanak rám, hogy mostmár 'meg vannak számlálva a napjaim', és ennek következtében nem tűnik véget nem érőnek a pakolás.takarítás.gyereksírás elképesztő erőt ad. A mindennapokon, a szokásos hétköznapi dolgokon és nehézségeken is ezer könnyebben túlteszem magam ennek fényében. Valamint mostmár nem kell titkolóznom a család előtt az előttem álló megvalósítandó tervekről, végre úgy tervezhetek-szervezhetek, hogy mostmár belátható időn belül tényleg eljutok oda, hogy aját albérlet, új munka stb nagyon felvillanyoznak. :) Így utólag persze látom, hogy megint az ördögöt festettem a falra azzal, hogy fel voltam készülve egy esetleges cirkuszra és sértődésre, holott ennek pont, hogy az ellenkezője történt..de hát én ilyen vagyok, hajlamos vagyok előre rápörögni a dolgokra, jobb félni mint megijedni alapon, hehe..de mostmár látom, hogy ebből a jövőben nem árt majd visszavennem, a magam élete megkönnyítése érdekében.

Szerdán főztem, a fogadócsaládom kedvencét, amit odahaza is elkészítettem a karácsonyi vakációm alatt és az otthoniak is imádták. Ez pedig nem más mint a híres sült-tésztám. :)




Csütörtök reggel a konyhában ülve kockultam a reggelim felett. Laptopozással gyorsan pörög az idő, és szinte mindig úgy járok, hogy már réges-rég el kéne kezdenem a munkát a házban de még ezt csekkolok-azt csekkolok és mire feleszmélek, a fél délelőttöm eltelt és a gépezésen kívül nem csináltam semmi érdemlegeset..ilyenkor szoktam szídni magam, ugyanis rájövök, ha nem neteztem volna évekig akkor már majdnem kész lehetnék minden feladatommal a házban...Nos, nem volt ez másképp csütörtökön sem, de ezen a reggelen nem szokványos agyzsibbasztásról volt szó, kíváncsiságból elkezdtem római repjegyek után nézni és azt hittem dobok egy hátast, mikor megláttam, hogy márc. 23-ára (hétfő) reggelre 40 fontért tudnék British Airways jegyet foglalni, Rómába (csak oda-a visszautat egyenlőre még nem foglalom, hisz Rómából majd valószínűleg egyenest hazamegyek.) Rögtön rápörögtem erre a 40 fontos jegyre, 40 fontért még fapados társaságoknál sem kap az ember jegyet, nemhogy egy British Airways-nél. Az első gondolatom az volt, hogy én ezt most lefoglalom, no matter what (lesz, ami lesz) :D Aztán eszembe jutott, hogy tán meg kéne kérdeznem a hosztanyámat erről. A dolog úgy áll, hogy a felmondásom estéjén ugyan megegyeztünk abban, hogy márc.20 lesz az utolsó munkanapom és , hogy Rómába ezt követően utazom majd-tőlük, de erről konkrétumokat még nem beszéltünk, valamint még el sem kezdtünk új lány után keresni. Részemről úgy vagyok vele, hogy az illem azt diktálja, mivel tőlük utazom Rómába majd, így nem árt megkérdezni a biztonság kedvéért, hogy nekik is megfelel-e, ha márc.23-án reggel megyek. Viszont ott lebegett előttem a tényező, hogyha most felhívom anyukát és elmondom mi van, hogy van ez az olcsó repjegy és szeretném kihasználni akkor több mint valószínű, hogy kitérő választ ad: még nem tudja, mert még nincs is meg az utódom, miért foglalok ilyen korán stb..Karácsony előtt is ez volt amúgy, én szívem szerint már szeptember elején foglaltam volna, de a családtól a végleges "áldást" csak október közepén kaptam meg, közben pedig azért emelkedtek az árak..Szóval úgy voltam vele, hogy ez alakalommal ezt szeretném elkerülni, így egy pillanat alatt meghoztam a döntést, méghozzá azt, hogy erről én most nem szólok a családnak, lefoglalom a 40 fonto BA jegyet, hisz hülye lennék egy ilyen lehetőséget veszni hagyni. Természetesen idővel a családot is beavatom, de én úgy gondolom, hogy ebből nem lesz gond, hiszem ha meglesz az utódom, akkor szimplán még március 18-19-e körül hívjuk majd ide, hogy velem legyen egy pár napot és én simán tudok majd március 23-án reggel utazni. Elvégre az új aupairnek könnnyebb lesz majd igazodnia hozzám, mint nekem hozzá a London-Róma, Róma-Budapest jegyeimmel..Csak tudom azt is, hogy ha ezt most az anyuka tudná akkor idegeskedne emiatt-holott nincs rá ok-de valahol őt is meg lehet érteni.
Mitagadás, elképesztően feldobta a csütörtökömet a római repjegy, végre ennek is érzem a közeledtét, nem csak tervezgetek a távoli jövőbe, de kézzel fogható dolgok is a kezemben vannak már. :) A hét folyamán kiírogattam magamnak az összes látnivalót, amit Rómában semmiképp sem szeretnék kihagyni. Úgy tervezem, hogy mivel a járatom hétfő délelőtt 10-kor landol majd, így hétfő-kedd-szerda-csütörtök a városnézésé lesz. Még csak nagyvonalakban van meg, hogy melyik nap mi, de ilyesmik szerepelnek a repetoáron, mint pl tengerpart-látogatás, a Vatikánra egy teljes napot szeretnék szánni-szerintem ott fogok besírni az örömtől-valamint az összes római-kori emléket szeretném szemügyre vételezni. Hogy ne kelljen az utolsó éjszaka (csütörtökről péntekre) szállásra költenem, azt tervezem, hogy pénteken reggel egy korai járattal megyek Budapestre, így csütörtök éjjel kb 11-12-ig Róma éjszakai fényeit csodálom, majd megindulok a repülőtér felé-kb hajnal 1 lesz, mire odaérek, terminálozok pár órát-kávézom-fényképeimben gyönyörködöm és reggel felszállok a Budapestre tartó járatra. Mondom, még semmi sincs kőbe vésve (kivéve az odautam), ezek egyenlőre csak tervek, de azon leszek, hogy minden a lehető leg-gördülékenyebben alakuljon. :) Valamint hihetetlen boldogsággal tölt el a tudat, hogy ekkor már tavasz lesz, Rómában pedig még melegebb lesz, mint mondjuk Angliában vagy odahaza, van egy olyan sejtésem, hogy csodás 4 napot fogok eltölteni az Örök Városban. :)

Péntek szokványos volt, napközben munka, dálután gym-eléggé laza nap volt ez, össz-vissz dolgoztam kb 5 órát. Este a fogadócsaládom volt magyar aupairével, Fannival mentünk pubozni, dumálgatni-enni-inni. Fanniról azt kell tudni, hogy közvetlen előttem volt itt a családnál, közel egy évet töltött itt, most pedig az angol pasijával él együtt és másfajta (irodai) munkája van. Vele már azelőtt is jóban voltam, mikor még itt lakott a családdal-mivel sokszor jöttem látogatni, az ittléte kezdetétől ismertük egymást. Most pénteken elújságoltam neki, hogy már én sem sokáig gyarapítom az aupairek táborát, mesélt ő is magáról, az új életéről és munkájáról. Szívesen hallgattam a sztorikat, mert hamarosan rám is ezek várnak. Kértem tőle tanácsokat a kiköltést-albérletválasztást-munkakeresést illetően, hisz ugyebár én még sosem voltam ilyen helyzetben. Odahaza sem éltem még saját albérletben, nemhogy egy idegen országban, így roppant hasznos volt hallani Fanni tapasztalatait-oké, neki olyan szempontból könnyű dolga volt, hogy mikor kiköltözött a családtól evidens volt, hogy a pasijához megy, így a szállásra nem volt gondja. Ettől függetlenül ellátott pár jótanáccsal, olyasmikkel, amelyek igazából magától értetődő dolgok, de mivel jómagam még nem voltam ilyen szituban így számomra újdonság volt. Fentebb említettem, hogy félek, nem fogok tudni olyan szobát találni márciusban, amit 3 hétre előre lefoglalózhatok és nem gond ha 3 hétre elhagyom az országot. Fanni mondta, hogy ne csak nézzem a hirdetéseket, de én magam is  kezdjek el már most feladni hirdetéseket a neten, kifejezetten április eleji albérletet keresve, hisz nincs kizárva, hogy valaki már most tudja, hogy ekkortájt lesz kiadó szobája...És valóban, ez egy remek ötlet, én idáig azt gondoltam, ez túl korai, de ha belegondolok miért is lenne az? Tényleg elképzelhető, hogy már most akadnak ilyen lehetőségek is a "piacon", egypár hirdetés feladásával nem veszíthetek semmit. Kaptam tanácsot a munkakeresést illetően, erre ugyancsak azt javasolta Fanni, hogy attól függetlenül, hogy hazamegyek 3 hétre, március elején már elkezdhetek állás után nézni, hisz nem kizárt, hogy sok helyen egy hónapra előre kiválasztanak valakit egy pozícióra, így ha visszajönnék április elején akkor rögtön lehetne is munkám. Ha belegondolunk ebben is van valami, mert sok helyen egy hónapos a felmondási idő, így ha engem kiválaszt XY cég mondjuk recepciósnak március elején, akkor az addigi embernek április elejére járna le az egy hónapja...Persze a gyakoribb eset az, hogy azonnal kell kezdeni, de semmi sem lehetetlen, semmi sincs kizárva, nyitva fogom tartani a szemem, hátha akad majd ilyen is és nekem is százszor megnyugtatóbb lenne úgy Rómába-majd hazamenni, hogy tudom hová és mire jövök majd vissza. Persze ez még mind a jövő zenéje, nem akarok előre szaladni, de nem árt ha az ember tisztában van a lehetőségeivel. 


A legújjabb Wetherspoon-os kedvencem: barbecue-csirkés pannini, chips és az elmaradhatatlan cider :)


Jobb fajta reggelim a héten 


Szombaton Anitával találkoztam. Első körben a postára rohantunk-sikerült zárás előtt 10 perccel beesnem, nagyon fontos ügyben jártam-Apum születésnapjára szerettem volna feladni egy kisebb csomagot, és ha az orrom előtt bezárják a postát akkor legközelebb csak hétfőn tudtam volna elintézni-akkor viszont tuti, hogy nem ért volna haza a csomag a szülinapjáig. Szerencsémre még pont időben odaértünk, vettem műanyag oriásborítékot, megcímeztem, ezerszer körbetekertem cellux-szal és még éppen idejében fel is adtam. :) Ezt követően ebédelni mentünk, egy kis cafe-ba, ami a hónapok során az egyik kedvenc helyünkké nőtte ki magát, irdatlan nagyságú adagjai és barátságos árai-valamint a kedves kiszolgálás miatt. Itt jó két órát elültünk, mint a befőtt, én elregéltem a felmondásom történetét de persze Anitának is akadt bőven mesélni valója. 

Felfoghatatlan, hogy ezért a hatalmas tálért csak 5 fontot fizettem :D


A cafe után pedig a laptopjainkkal bevettük magunkat egy kávézóba. A terv az volt, hogy egy latte és sütikék mellett összedugjuk a fejünket és elkezdjünk önéletrajzokat gyártani, valamint miután többszöri próbálkozásra sikerült wifit fognunk, a teljes délutánt eltöltöttük albérletek nézegetésével és ígéretes munkák és pozíciók latolgatásával. Kb egész délután le sem lehetett lőni minket, egymás szavába vágva mutogattuk egymásnak miket találtunk és minden 5 percben elmondtuk, hogy nem hisszük el azt, hogy végre itt tartunk, végre ez is eljött, nem hónapokban, hanem már csak hetekben mérjük az időt, ami a független életig még hátravan. Emlékszem, amikor még szeptember-októberben mondogattuk, hogy majd akkor januárban összeülünk-de persze előbb azért a karácsony jöjjön el valahogy-és most tessék, itt van, eljött és már tényleg a finisben vagyunk. Anita annál is inkább, hisz már csak 5 hetet tölt a családjánál mielőtt hazautazik pihenni. Nem élünk álomvilágban. persze mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy főként az első időkben biztosan érnek majd minket meglepetések a nagy függetlenségben, sőt, az is lehet, hogy lesznek olyan pillanatok, mikor éppen visszasírjuk az aupairkedés egyszerűségét, a fogadócsalád nyújtotta kényelmet és biztonságot-erre is megvan az esély.De hát minden kezdet nehéz, viszont mi itt leszünk egymásnak és ha ezeken túllendül az ember akkor a többi meg majd úgyis jön magától. 



Este 7-re értem haza, ismét Fannival találtam magam szemben, eljött meglátogatni a családot. :) (Előző este még én mondtam neki, hogy ez egy jó alkalom lenne, hisz ekkor van fektetés idő és egy kicsit játszhatna a babával-a nagylány nem aludt itthon- mielőtt aludni megy.) Az este folyamán végeztem egy sorozat hasizom-gyakorlatot, amit 150 felülés követett, majd egy cider társaságában befékszkeltem magam a nappaliba, a tv elé és megnéztem a "The Conjuring"-magyarul "Démonok között" című horrort. El kell mondjam, nem vagyok nagy horrorfan, nagyon ritka alkalom, ha megnézek egyet. Ezt tán köszönhetem eme tekintetben nyuszinak mondható természetemnek, valahogy nem kenyerem az ilyesmi és nem  tudom hova tenni a szellemes-ijesztgetős filmeket. Nem is a tudattal van bajom, hogy 'jajj, ebben szellemek vannak', sőt, igazából roppant érdekesnek találom ezt a témát, mindig is érdekelt a természetfeletti és ha olvasásról van szó, szívesen olvasok szellemtörténeteket, megtörtént kísértethistóriákat stb. Amióta az eszemet tudom, mindig kíváncsi voltam ezek igazságtartalmára, nyitott vagyok az ilyesmire. Viszont ha filmekről van szó, a képi világgal, pl amikor egy torz fej vagy valami démoni alak tök hirtelen felbukkan a főhős mögött...na az ilyesmivel nem igazán vagyok kibékülve és nem nagyon bírom, mert tudom, este, mikor becsukom a szemem majd ezeket fogom látni-valamint érdekes módon egy-egy horror megnézése után valahogy kevésbé járok ki éjszaka a wc-re, hehe :D Viszont a Démonok között c. filmet nagyon régóta szerettem volna megnézni. Az a helyzet, hogy a film egy igazából is megtörtént eseten alapul, (már, aki hisz az ilyesmiben-én nyitott vagyok). A szereplők, a család, a 2 szülő és 5 lányuk még ma is élő, igazi hús-vér emberek, valamint az Amerikában nagyon híres és elismert  paranormális nyomozópáros Ed-és Loraine Warren-akik a 70-es években kivizsgálták ezt az esetet is szerepet kaptak a filmben. Mivel tudtam, hogy igaz történetet dolgoz fel a film, már több, mint egy éve halogattam a megnézést, eddig valahogy nem sikerült rávenni magam lelkileg. Szombat este azonban úgy voltam vele, miért is ne, ha már egyszer fent van az ingyen letölthető filmek között a tv szolgáltatónknál. Azt kell monjdam, nem semmi ez a film, akár igaz a sztori-akár nem, de szerintem ez az egyik legjobban megcsinált szellemes horror a filmezés történelmében. Nem volt annyira vészes, mint vártam, bár tény, hogy az ijesztőbb részeknél inkább nem néztem oda. :D A rendezés kiválló, a színészek is, és utánanéztem-kiderült, hogy ez a valaha volt egyik legnagyobb bevételű horror-nem csodálom. Tehát ha szeretnétek egy kicsit parázni-vagy titeket is érdekelnek az efféle dolgok, ajánlom a filmet. Nem valószínű viszont, hogy többször meg fogom nézni, vagy, hogy mostantól horror-rajongó leszek, erre is csak azért vettem rá magam, mert már egy éve tervezgettem és mindig érdekelt-hisz a filmben szereplő család történetét már jóval a film elkészülte előtt is ismertem-olvastam róluk.

Vasárnap-ma- kb délben kecmeregtem ki az ágyamból. Nem volt betervezve semmi extra, nem találkoztam senkivel, viszont tudtam, nem halogathatom tovább a futócipő vásárlást, mert a régim (amit még júliusban vettem) már november környékén "rosszalkodott", elkezdte nyomni-majd irritálni a jobb lábamat-érdekes módon csak azt, a balnak semmi baja sem volt. Decemberre már annyira kényelmetlenné vált, hogy az utcai sportcipőmet voltam kénytelen futásra-és gym-ezésre használni. Tudtam viszont, hogy ez nem mehet sokáig, főleg mert rendszeresen futok nagy távokat,ami csak megfelelő, futásra kitalált ciőben biztonságos. Rájöttem arra, hogy az előző cipőn azért szorított, mert valószínűleg nem a lábamnak megfelelő típust válaszottam. A cipő kényelmes volt és mindig jól tartotta a lábamat, nem is gondoltam arra, hogy nem megfelelő, egészen addig, míg el nem kezdett nyomni 5 hónap használat után. Vasárnap délután felkerekedtem, megcéloztam a helyi sportboltot azzal a küldetéssel, hogy én innen nem jövök ki új futócipő nélkül. Először is várnom kellett kb 20 percet, mire az eladó foglalkozni tudott velem-de nem hibáztattam, láttam, hogy rohangált szerencsétlen, mint a mérgezett egér. Aztán mikor én következtem első körben ráállított a csávó egy masinára, ami beszkennelte a lábamat és megállapította a talpam típusát-és ezáltal azt, hogy milyen típusú cipőre van szükségem. Kiderült, hogy a legutóbbi futócipőm a szöges ellenétje volt annak, mint amire szükségem van, ezért nyomhatott tehát. Ezután pedig következett a próbálgatás, úgy voltam vele, hogy most tényleg a megfelelő méretet és megfelelő típust szeretném hazavinni. Rengeteget felpróbáltam, volt olyan, minek jó volt a típusa és mérete is, viszont valahogy mégis kényelmetlen volt és nem érzetem, hogy megfelelően tartja a bokámat. Akadt a kezembe olyan, ami pedig már túl merev volt, nem engedte rendesen mozogni a lábfejem. Aztán ráleltem egy ultrakényelmes-minden szempontból megfelelő Adidas-ra, erre naná, hogy nem volt a méretemben. Már majdnem feladtam az egészet és elkönyveltem magamban, hogy márpedig mégsem futócipővel távozom a boltból, de az eladó srác nagyon készséges és jófej volt, mutatott még pár fajtát és végül csak sikerült találnom egy szuper kis pacskert. Nem túlzok, másfél órán keresztül próbálgattam a cipőket-gondolom most hülyének néztek, de mivel számomra a futás és ebből kifolyólag a lábam egészsége rendkívül fontos, úgy gondoltam rászánom az időt a megfelelő darab kiválasztására. A csávó elkéesztően türelmes volt és nagyon készséges-persze ez a munkája, de tényleg nagyon kedvesen állta a sarat másfél órán keresztül. 
Ő lett a "Nagy Ő" :)
A közel két óra boltolás után farkaséhes voltam, így megajándékoztam magam egy babos-wrappel és lekváros sütivel, ezutáb pedig az első utam egyenesen a gym-be vezetett, hogy felavathassam a legújabb legjobb barátomat. :) 



A jövő hét folyamán valószínűleg konkretizálom a római terveimet, szállás foglalok és belépőjegyeket vásárolok online ahová csak lehet. Közben pedig folyamatosan figyelem a neten az albérleteket és az állásajánlatokat is. Hihetetlen az is, hogy szinte még csak most jöttem vissza, még csak most volt, hogy belegondoltam, még csak január eleje van és előttünk az egész tél, ennek ellenére viszont már csak egy teljes hét van hátra a januárból. :)
Jövő hétre megkaptam a szombat estét szabadnak, vannak még csodák, haha. :) Ennek örömére már le is szerveztem egy találkozót egy nagyon kedves, 9 hónapja nem látott barátnőmmel. Napközben shoppingolunk és éves nagybeszámolót tartunk, este pedig pizzázunk és valószínűleg bulizni megyünk-alig várom, hisz november óta nem buliztam idekint.

Szép hetet, puszi mindenkinek! :)

5 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. 1) Sok sikert a terveidhez!!!
    2) Még mindig jövök veled Rómába! 
    3) Ha még kisebb betűmérettel írsz kell egy nagyító! 
    4) Puszillak! Xx

    VálaszTörlés
  3. Szia! Régóta olvasom a blogod, nagyon tetszik, különösen mivel én is az aupair-ek népes táborát képviselem. A sült tésztádnak elárulod a receptjét? Nagyon jól néz ki. :)

    VálaszTörlés
  4. Oh yes, én is olyan hárombabos wrapot ettem a múltkor Angliában! Jól nyomod az önállósulást, jó dolgok fognak ebből kisülni.

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Eddig még nem igazán kommenteltem, de nagyon tetszik a blogod és régóta előszeretettel olvasom. Egy kérdéssel fordulnék hozzád, szeretném megkérdezni, hogy milyen edzés tervet követsz hogy ilyen szép kar izmod van? Kérhetnék ebben egy kis segítséget, hogy milyen feladatokat végzel?
    Köszönöm Zsófi (tzsofia16@gmail.com)

    VálaszTörlés