Az év első hete

Talán senkit nem fogok meglepni, ha azt mondom, az első idekint töltött hét a szuper otthoni vakációm után eléggé döcögősen indult és főleg az első pár nap csak nyögve-nyelve akart eltelni. Najó, ennyire nem súlyos a helyzet, de tény, hogy az amber az ehhez hasonló első dolgokat, pl az év első munkanapja, az első dolgózós hét a nyaralás után inkább csak túléli, nem pedig megéli. Hát valahogy így voltam ezzel én is, mikor múlt péntek este landoltam Londonban zéró életkedvvel rögtön tudtam, hogy az első héten a túlélésre fogok berendezledni. Ha az elmúlik, akkor a többi meg úgyis gyerekjáték lesz már.

Kezdem is a visszaérkezésemet követő első nappal, szombattal. A múlt bejegyzésben már írtam, hogy ezen a napon szortíroztam a szobámat, szekrényeimet és cuccaimat, valamint egy hatalmas edzést tartottam, közel 3 órát töltöttem a gym-ben. Ami ezen a napon durván kiverte nálam a biztosítékot, az, hogy szinte alig, hogy visszaérkeztem, rögtön be lettem fogva dolgozni, bébiszittelnem kellett aznap este. A család is nyaralni volt a szilveszterre/újévre, és ezen a szombaton (jan.3 ) délután-estefelére vártam őket haza. A történethez hozzátartozik, hogy minden egyes szombaton bébiszittelnem kell, kb 3 havonta egyszer van olyan, hogy valami csodálatos véletlen folytán mégsem kell itthon bébisintérkednem. Hadd ne mondjam, hogy ez minden, csak nem elég. Nem vagyok az a nagy bulizós fajta, sem olyan, aki minden egyes szombaton igényli, hogy kimenjen valahova, nade azért havi 1-2 szombat este én is tudnék mit kezdeni magammal. Nem leszek telhetetlen, még a havi 1 szabad szombat estének is örülnék, ha többet nem is adnak, de a 3 havonta áltagban 1 az nagyon kevés. Ráadásul a szombati bébiszittek mindig úgy zajlanak, hogy szombat napközben szabad vagyok, de legkésőbb este 7-re haza kell érnem és elkezdeni intézni a gyerekeket (pl babát ágyba tenni), amíg a szülők készülődnek és kb 8 körül kimennek. Szóval ha jól meggondolom, szombaton még napközben sem tudok egy rendes, éppkézláb programot szervezni, mert pl kirándulni nem tudok menni, ha 7-re haza kell érnem. Van, hogy bemegyek Londonba, de legkésőbb 6-kor haza kell indulnom onnan is. Ha beülök valahová a barátaimmal, akkor 5 körül már folyamatosan nézem az órát, hogy mennyi időm van még, mikor kell elkezdenem szedelőzködni. Szóval annak ellenére, hogy a szombat napközben szabad, nem tudok rendesen kikapcsolni, mert azon kattog az agyam már kora délutántól, hogy mikor kell hazaindulnom. Meg mit csinál az ember lánya a hétvégén? Pótolja a hétközbeni alváshiányt (ami nálam elég sok van, hisz a baba sokszor felkel hétközben éjszaka és bár nem nekem kell bemennem hozzá ilyenkor, de én is felébredek a sírásra, akárcsak az egész ház.) Tehát ha belegondolok, ha aludni akarnék szombaton mondjuk 11-12-ig, akkor hová a frászba indulok el abban a tudatban, hogy 6-kor haza kell indulnom? Szívesen csinálnám pl azt, hogy alszom sokáig, majd délután nyakamba veszem Londont és este egy kicsit buliznék is -nem minden héten, de havi egyszer jól esne egy ilyet bejátszani- de egyszerűen erre nincsen lehetőségem. Ígyhát szombatokon csak itt szoktam maradni helyben a kis településemen, gym-ezek és esetleg pubozok, de mint mondtam, ezek sem olyan felhőtlenek mert kb az egész napom annak fényében telik, hogy az órámat nézem és a családhoz igazodom. Tudom,hogy én vagyok az auapair és nekem kell alkalmazkodnom-és alkalmazkodom én eleget- de főleg az elmúlt 4-5 hónapban már egyre inkább kezdett elegem lenni ebből, hogy konkrétan nincsen egy teljesen szabad hétvégém, nincs olyan, hogy szombat-vasárnap ne legyen semmilyen kötelezettségem a család felé. Frankón sokszor úgy érzem magam, mintha nekem lenne két gyerekem-és ezt 24 évesen azért még nem szeretném. Ráadásul a 9 éves nagylány szombat este 9-ig fenn maradhat, ami számomra azt jelenti, hogy ágyba teszem a babát (kb 8ig bezárólag, a szülőkkel közösen) majd elhúznak a szülők és én 9-ig a nagylányt őrzöm. Filmet nézünk ilyenkor mindig, tehát nem kell megszakadnom és fizikailag sem kell semmit csinálnom, de ugye ott kell ülnöm vele, nem tudok nekiállni kaját csinálni, nem tudok beszélni/skypeolni valakivel, nem tudok elmenni zuhanyozni stb. Mire a filmnek vége, a nagylányt felimádkozom az emeletre, megmossa a fogát és ténylegesen ágyba teszem, sokszor van már 21:20 is...És akkor én még nem éltem az életem, nem ettem, nem fürödtem, nem csináltam semmit, ami számomra örömet okoz, pl sorozat, film, skype stb...Tehát mit mondjak, van, hogy nagyon nem szeretem a szombat estéket. Pedig ha belegondolok, minden normális ember a szombat estéknek él..nekem meg 24 évesen csak púp a hátamra...nem oké ez így..

A kitérő után vissza az első itt töltött szombat estéhez: még december félve megkérdeztem az anyukától, hogy ugyan lesz-e a közeljövőben olyan alkalom, amikor nem kellek szombaton és élhetek én is szociális életet? Előkapta a tégla nagyságú Iphone-ját és nézte a kalendárt: elkezdte sorolni, hogy : "ezen a héten x-nek lesz szülinapja, utána y-nak lesz keresztelője, azután z-nek mittudoménmije-és sorolta egészen január végéig, hogy minden szombatra eltervezett programjaik vannak, sajnos nem tud nekem szabad szombatot adni. Kérem, ez is a no komment kategória..Ők 40 éves fejjel minden szombatra terzevnek valamit, de tőlem 24 évesen elvárják, hogy mindig itthon b*sszam a rezet (elnézést a kifejezésmódért). Aztán anyuka ilyet szól, hogy óóó, hát jan. 3-án, szombaton csak késő délután jönnek vissza a nyaralásból így aznap este nem mennek ki sehova, így azon a szombat estén szabad lehetek. Milyen nagylelkű igaz? Nem akarok elégedetlennek tűnni, de nah, én is ugye ezen a hétvégén jöttem vissza otthonról, nyilván nem lesz tervem erre a szombat estére, szóval annak ellenére, hogy megadta ezt a jan 3-szombat estét, sokra nem megyek vele-de úgy fogtam fel, hogy legalább megadta.
Aztán eljött a jan. 3, a visszautazásom utáni nap, még 24 órája sem szálltam le Londonban. A család még nem volt itthon, kipofoztam a házat, áthúztam mindenki ágyneműjét, rendbe raktam a konyhát és indultam is volna a gym-be. Gondoltam udvariasságból írok egy sms-t az anyukának, hogy "ha nem kellek ma este, akkor a gym-ben leszek". Erre visszaírt, hogy "menj csak a gym-be nyugodtan, de 7-re érj vissza mert kimegyünk és bébiszittelned kell". Én meg ültem és bámultam a telefonomat, nem akartam elhinni, amit látok, hisz egyrészt még decemberben elígérte nekem ezt a szombatot, másrészt hogy a f*szba létezik az, hogy délután 5-kor hazajönnek egy 4 napos nyaralásból, de este 7-kor már el is mennek??????? Lőjetek le szituáció...Az pedig kimondottan idegesítő, hogy megbeszélünk valamit, érdekes módon én emlékeszem ezekre , de ő soha..Pl amit két bejegyzéssel lejjebb emíltettem, hogy arra sem emélkezett az anyuka, hogy dec. 19-én már hajnalban hazautazom (holott 5x rákérdeztem, hogy ez neki oké-e) és eztán kérdőre vont, miért nem leszek munkaképes aznap??

Lényeg a lényeg, nagyon durván mellbe vágott, hogy már rögtön az első este bébiszittelnem kell, ráadásul annak ellenére, hogy elígérte ezt a szombatot nekem korábban. Kicsit olyan érzés, hogy nehogymár legyen egy szabad szombatom, otthon voltam 2 hétig, örüljek csak annak és most, hogy visszajöttem, igaz, hogy még 24 órája sem szálltam le de máris álljak be dolgozni, hisz 2 hétig itt sem voltam...Ez igaz, hogy az otthon töltött 2 hét alatt volt 2 szabad szombatom-nade nem itt, és ez nem változtat a tényen, hogy amikor itt vagyok, egyszerűen nincs egy olyan szombat, hogy igazán ki tudok kapcsolni és ne kelljen az órámat néznem. Elmentem a gym-be, így is volt bő 2 és fél órám edzeni, viszont ez így tényleg nem ugyanaz, mint amikor tudom, hogy most aztán tényleg addig vagyok ott, amíg akarok, vagy gym után még elmennék egy pubba vagy akármi...Eléggé egykedvűen jöttem haza, az sem érdekelt nagyon, hogy 2 hete nem láttam őket-még attól sem villanyozódtam fel, hogy majd élménybeszámolót tartunk ki-ki a maga karácsonyáról. Aztán erőt vettem magamon és a legnagyobb vigyorral jöttem haza, mosolyogtam velük, meg egyébként kedvesek voltak, mondták, hogy hiányoztam nekik, ölelés-puszi stb..Mint mindig írom, alapjáraton nagyon kedves velem ez a család-lelkileg nem tudok rosszat mondani rájuk, törődnek velem stb.. Csak a munka jellege, hogy bentlakom és ennek a hátrányai pl folytonos bébiszitt, folytonos készenlét-azok, amik igazán zavarnak és egyre kevésbé tudok továbblépni ezekkel kapcsolatban. Ez biztos annak is köszönhető, hogy már régóta vagyok ebben a szakmában, ha az aupairkedésem elején tartanék, lehet, hogy meg sem kottyanna (végülis régen is bébiszittelnem majd minden szombaton de akkor ennyire nem zavart, mint most. Bár azóta változtam, idsősebb vagyok és mások az igényeim.) Tehát, bár úgy tűnhet, szídom ezt a családot, mint a bokrot, de igazából nem velük van bajom emberileg, hanem már csak a munka jellege terhes számomra..
Viszont tény, ami tény: nem tartottam fair húzásnak, hogy rögtön be vagyok fogva szittelni annak ellenére, hogy korábban el is kaptam ezt a szombatot..Meg kell mondjam, ez így kissé rányomta a bélyegét az első napokra.

Hétfőn, az első tényleges munkanapomon még nem tért vissza minden az eredeti kerékvágásba: a nagylányak még nem volt iskola. Ez számomra azt jelentette, hogy egész délelőtt mindkét gyerek itthon van. A babát délután 1-kor vittem oviba, a nagylányért ugyanekkor jött az egyik nagyszülő, hogy elvigye magukhoz. Az anyuka már vasárnap este mondta, hogy ezen a héten ráfér egy jó alapos takarítás a házra a 2 hetes vakáció után. Láttam magam is, hogy elég sok por van és a fürdők-konyha-stb is elbír egy alapos takarítást. Nem jött tehát túl jól, hogy hétfőn délelőtt mindkét gyerek itthon volt, mert már nagyon szerettem volna elkezdeni-majd túlesni a ház kipofozásán. Tudtam persze, hogy ez nem egynapos feladat lesz, hanem az egész hetem erről fog szólni, de hétfőn reggel mégis iszonyú életundorral keltem fel, tudtam , hogy van ezer és egy dolgom a házban de emellett 2 gyereket is ki kell szolgálom aznap délelőtt. Még eléggé honvágyam is volt a hét elején, hiányzott minden és mindenki otthonról, nem igazán találtam a helyemet még idekint és nem könnyítette meg az újév első munkanapját az, hogy szembesülnöm kellett azzal, mennyi dolgom van..Ezért is írtam a bejegyzés elején, hogy az első héten a túlélésre rendezkedtem be lelkileg, úgy voltam vele, hogy ha ez a hét eltelik és mindent megcsinálok a házban és visszarázódom az itteni életbe és a munkába, akkor a következőkben már minden könnyebb lesz és csak jobb lehet, de az első hetet csak túlélni lehet, nem megélni, hehe . :D
Hétfőn reggel 7-8 között volt egy órás üresjáratom, egyik gyerek sem kelt fel így tudtam nyugiban kávézni a konyhai félhomályban. Közben agyaltam, ezerféle gondolat cikázott a fejemben, legfőképp az, hogy mit keresek megint itt, miért nem maradtam otthon, minek jöttem vissza, amikor így is nagyon érzem, hogy az aupairkedésből elegem van? Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve írtam magamnak egy listát. Afféle újévi célok-nem hívom őket fogadalmaknak, mert azokat általában nem tartja be az ember-én jobb szeretek konkrét célokat kitűzni. Két féle lista készült, az egyik a munkámmal kapcsolatban, a másik pedig személyes célok (ilyesmik vannak rajta, mint pl utazás, megfelelő munka-és albérlet találás stb.) A munkával kapcsolatos célok listája elég hosszú lett, efféléket írtam rá, mint pl: "nem hagyom, hogy felidegesítsenek a gyerekek, nem leszek anyja helyett anyjuk, nem fogom akarni megváltoztatni őket-mert ez nem az én feladatom és ezzel csak felidegesítem magam és a magam dolgát nehezítem meg, lazább leszek nagyon sok szempontból a családdal szemben, ha valami nem tetszik nem fogok habozni odaállni a szülők elé-és még egy jópár ehhez hasonló célkitűzést, amik lényegében arról szólnak, hogy nem fogom a magam életét megnehezíteni és teljesen alárendelni magam a családnak. El kell mondjam, iszonyú jól esett papírra vetni ezeket és leírva látni, mert persze ezek olyan dolgok, amiket eddig is így gondoltam, de a kimondott-leírt mondatoknak hatalmas erejük van. Azóta minden egyes napomat azzal kezdem, hogy elolvasom ezt a listát és emlékeztetem magam arra, hogy ezek a magammal szemben felállított elvárásaim, amikhez tartanom kell magam-nem mások miatt, hanem a magam kedvéért. Hatalmas erőt adott nekem ez a lista, komolyan mondom,a  hétfőt, az első munkanapot is sokkal könnyebben vészeltem át ennek segítségével. A héten volt egy-két dolog, amiről beszélnem kellett a szülőkkel és én hajlamos vagyok arra, hogy nyúl módon vagy hagyom az egészet és inkább nem beszélek a gondjaimról-vagy pedig csak félve-félig-meddig mondom el a problémáimat, de ezen a héten sokkal könnyebben ment még ez is-köszönhetően annak, hogy kiírtam magamból azt is, hogy határozottabb leszek. A továbbiakban a jövőbeli kiköltözős terveim listájához is hozzáírok még jópár dolgot. Tudom, furának hangzik, hogy a listáimtól "várom" a sikert, de mindenkinek más jön be, valaki fogalmat tesz, valaki célokat tűz ki fejben, nekem pedig ez jött be a legjobban, ha le is írom ezeket. :)

A hétfő végül nem is volt annyira vészes, mint én azt elsőre gondoltam, egész simán elment. Kedden pedig végre visszaállt minden az eredeti rendbe, mindenki oviba/iskolába/ dolgozni ment, iszonyú boldog voltam, mikor reggel 8-kor kiürült a ház és végre egyedül maradhattam. Tudom, ez úgy hangzik, mintha nem szeretném őket, de nem erről van szó, egyszerűen minden aupair tudja és tanúsíthatja, számunkra az a nap fénypontja, amikor egyedül maradhatunk és a saját tempónkban csinálhatjuk a dolgunk, nem jön szembe senki legalább néhány órára-hisz akármennyire is családtagnak számítunk, azért mégsem vagyunk azok és igényeljük, hogy  napi legalább pár órát ne a fogadócsaláddal kelljen eltölteni. Kedd reggel kényelmesen megreggeliztem és után szégyen-nem szégyen, visszafeküdtem aludni és egészen délig húztam a lóbőrt. Nem szoktam ilyet csinálni, idejét sem tudom megmondani, mikor feküdtem vissza napközben utoljára-a futással kapcsolatban szoktam írni, hogy amióta futni és edzeni járok sokkal energikusabb vagyok és nem is igénylem a napközbeni szunyát. Viszont ezen a kedden úgy éreztem, hogy hát év eleje van, döcögve megy ilyenkor minden, legyen már valami jó is ebben a hétben és eléggé fáradt is voltam, így nem szégyelltem visszafeküdni 3 órára. Délben aztán felkeltem, rögtön elindítottam egy mosást, portalanítottam-porszívóztam mindenütt, tovább mostam, jött a kajaszállítmány-kb 2 és fél óra alatt végeztem mindennel. Volt egy szusszanásnyi-kajálásnyi időm és indulhattam is a piciért az oviba. Este pedig amint letettem a munkát kaptam is fel az edzőcuccomat és húztam a gym-be.

Szerdán mondta anyuka, hogy ők a 2 hét alatt, míg otthon voltam nem ettek mást, csak rizst és tésztát szóval legyek kedves főzni valami rendes kaját mert már nagyon rájuk fér valami, amiben van hús-fehéjre-meg szénhidrát és különféle tápanyagok. A sheperd's pie-bárányhúsos pite mellett döntöttem. Mindenki-még a 2 éves, aki híresen válogatós-is megette és nem győzték dícsérni, másnapra, csütörtökre már csak pár falat maradt. :D 

Csütörtökön a nagylányt 2 órával a megszokott előtt hozták haza a suliból, a nagyszülők nyaralni vannak így nem vitték el magukhoz, mint mindig. Pénteken házimunkával telt a délelőtt, délután pedig a gym-be mentem szokás szerint. Este elmentem itthonról. Szinte minden péntek este kimegyek itthonról, társak híján legtöbbször egyedül megyek ki a közeli kedvenc pubomba kajálni-ciderezni egyet. Nem szoktam itthon maradni mert akkor a családnak az jöhet le, hogy "hát, ennek nincs programja péntek este, akkor mostantól akkor is befogjuk bébiszittelni".Ne értsetek félre, imádom a gyerekeket, a nagylánnyal sem teher, hogy fent kell lennem szombat esténként csak sokszor belegondolok abba, hogy azért lenne nekem este 9-kor már más dolgom is. Tehát bőven elég nekem a szombati bébiszitt, szeretném elkerülni, hogy péntekenként is befogjanak,"mindössze" bébiszittelni -merthogy akkor úgysem kell semmit csinálni csak itthon lenni címszó alatt.Kicsit úgy érzem, csak akkor vagyok ténylegesen szabad, ha elmegyek itthonról. Ezért is várom már azt, hogy kiköltözzek és a magam ura legyek, mert akkor majd ha hazamegyek a munkából akkor ténylegesen megszabadulok mindenféle kötelezettségtől, ha úgy gondolom, akkor egész éjjel alsőmenűben tv-zek és sörözök, és mégcsak senki nem fog sem furcsán nézni. 

Színes napfelkelte

Gyakori vacsim

Irány a gym

Péntek

Péntek esti vacsim-chilli, mexikói rizs és nachos-nameg az elmaradhatlan cider

Tegnap, azaz szombaton a gym-ben indítottam a napot. Egy jobbfajta futással kezdem. Annak ellenére, hogy baromi fáradtnak éreztem magam és azt hittem, hogy majd csak egy lájtos futást zavarok le, 40 perc alatt lefutottam 6 km-t. (Átlagban 40 perc alatt 5-öt szoktam, így most azért ez nagyobb energiabefektetést igényelt, gyorsabbra is állítottam a futópadot és jobban izzadtam, mint egy ló.) A mellettem lévő futópadon volt egy kb velem egykorú csaj, kb egyszerre kezdtük el futni. Időnként csak kíváncsiságból rápillantottam a kijelzőjére, az első 30 percben ugyanolyan sebességgel és kb ugyanakkora távot futottunk. Aztán én  a 30. percben elértem az 5. kilométert, ekkor már patakokban folyt rólam a víz és a lábaim is rendesen zsibbadtak, így az utolsó kilométerre és az utolsó 10 percre lejebb vettem a tempót, már csak kocogtam gyors futás helyett. A csaj viszont ekkor még pont, hogy feljebb kapcsolt, először 8.6 km/óráról 10km/órára, majd az utolsó 5 percben 13 km/órás sebességgel futott, kb minden pillanatban azt vártam, mikor esik ki a futópadból, eszméletlen volt...Én meg csak bámultam, miközben az utolsó kilométeremet kocogtam és agyaltam, vajon hogy a frászban bírja, hisz egy időben kedztük és végig ugyanabban a tempóban futottunk, én már a kipurcanás határán voltam erre ő meg még fejjebb kapcsol :D Nem semmi látvány volt. 40 perc után egyszerre is álltunk meg, csak én kocogásból, ő pedig 13km/órából. Nem volt semmi. Amúgy szerintem futó lehet a csaj, legalábbis a baromi kisportolt testalkata erre engedett következtetni. Mindenesetre szeretem, amikor hozzá hasonlóak birtokolják a szomszédos futópadot mert jó húzóerő látni, hogy mennyit bírnak. :)
A gym után Anitával találkoztam, mentünk pubozni és megtartottuk a már szokásosnak mondható heti dumapartinkat egy finom menü mellett. A barbecue-csirkés panini-és sült krumpli mellett kibeszéltük, hogy mindkettőnknek kissé elege van belőle, hogy nincs egy szabad szombatunk és most is kb 5 percenként néztük az órát, mikor kell hazaindulnunk-és , hogy ez így minden csak nem oké. Valamint a jövőbeli terveinkkel is jól haladunk: megbeszéltük, hogy jövő héten a laptopjainkkal összeülünk egy kávézóban és megalkotjuk az önéletrajzainkat, ezzel is egy lépéssel közelebb kerülve a majdani munkataláláshoz. Abban gondolkodunk, hogy 3 különböző CV-t fogunk írni, mert különféle munkákra adjuk majd be a jelentkezésünket és minden fajta munkához teste-munkára-szabott önéletrajzot akarunk beadni. Pl egy recepciós állásra más fajta önéletrajz kell, mint mondjuk egy könyvesboltos állásra-másra kell kihegyezni a CV-ket. Addig is a hét folyamán CV mintákat gyűjtünk a neten és jövő hét végén összedugjuk a fejünket és alkotunk magunknak saját személyre-és munkára szabott életrajzokat. 

Desszertet is szolgáltattam a vacsi mellé-maradt még egy kis hazai :)

Este ugyebár bébiszitteltem, azon ki voltam akadva, hogy miért kell 7-re hazaérnem, ha egyszer a szülők 8-ig nem mennek el, de ez mindegy is. Nem volt olyan rossz, mert a nagylánynál 9-kor becsuktam az ajtót, időben és mindenféle időhúzás nélkül aludni ment. Zuhany után megnéztem az egyik kedvenc filmemet, a kultúrművel, amit kb félévente egyszer be is iktatok, a Macskajajt, méghozzá ezek társaságában:

Tudom, ez a bejegyzés egy kicsit nyafogósra sikeredett, de nézzétek el nekem, hisz az év első munkanapjai mindig döcögősek, főként egy jobb vakáció után, ilyenkor minden ici-pici gond is hatalmas problémának látszik-de aztán ezek elmúlnak, ahogy telik az idő. A következő hetem már könnyebb lesz, hisz a ház is tiszta és minden visszatért az eredeti rendbe, suli-ovi stb. A honvágyam is enyhült, igazából ez mindig olyan, hogy a visszaérkezést követő héten még minden bajom van, nem találom helyem, nehéz visszarázódni, de ha ez egyszer megtörténik, utána már más színben látszik minden és sokkal derűsebben tekintek az előttem álló időkre, különösen most,hogy már lázas tervezésben is vagyok. Remélem ti is sikeresen túléltétek az év első hetét. :D

Puszik :)

2014 Karácsony és Szilveszter

Az év első posztjában először is szeretnék boldog Újévet kívánni minden hűséges olvasómnak, akik itt vagytok és már közel 3 éve követtek. :) Mikor elkezdtem az írást nem is gondoltam volna, hogy 3 év múlva annyi olvasóm lesz, mint amennyi és ez továbbra is nagy erőt ad az íráshoz. Amelett, hogy évek mulva majd szeretnék mindenre emlékezni, ha újraolvasom a blogomat, Ti, Olvasók is hatalmas erőt és inspirációt adtok. :)

Most pedig bele is vágok a hiper-szuper, otthon töltött két hét beszámolójába.

Az utolsó Angliában töltött hetemen (dec.15 hétfő-dec.18-csütörtök) ki lett adva, hogy úgy takarítsam ki a házat, hogy az majd nagyon csilli-villi legyen és a tisztaság "kitartson" nekik a 2 hétre, amíg odahaza vakációzom. Ezzel túl nagy gond nem is lett volna, én akartam hazamenni és persze akkor a tőlem telhető legalaposabban kinyalom a házat, viszont az volt a bökkenő, hogy ezen a héten a nagylánynak már nem volt iskola, tehát minden délelőtt itthon volt velem-és emellett heti több délelőtt-vagy délután a baba is itthon van. Szóval egy kissé sok feladatot kaptam,az alap takarításos dolgok mellé ilyeneket, hogy pl konyhaszekrények kirámolása, hűtő-sütő-mikró kisuvickolása- és ehhez hasonlók. A hét elején eléggé rástresszeltem, hogy is fogom mindezt megcsinálni úgy, hogy közben a nyakamon van két gyerek. És oké, hogy a nagyobbik már eléggé önálló, de attól még itthon van, és nem tudok tempósan dolgozni, ha közben őt is ki kell szolgálnom..Nem mondom, hogy túlélhetetlen volt az a 4 nap, hálisten elég sokszor vitték el a gyerekeket barátok, nagyszülők stb,de tény, hogy ez az egész így nem könnyítette meg az utolsó hetemet. Esküszöm, 18-án, csütörtök este a világ legboldogabb embereként gurítottam le egy cidert miközben a bőröndömön az utolsó simításokat végeztem, abban a tudatban, hogy 2 hétre letehetem a lantot és otthon nem kell majd mások után pakolnom, nem kell 4 ember helyett dolgoznom és mégcsak gyereksírás sem lesz.Azt viszont a család védelmében el kell mondjam, hogy fizették a 2 hetes vakációmat, amivel a repjegyem ára teljesen vissza is jött (irtó drága volt nem mellesleg).

Csütörök éjjel alig aludtam, kb hajnal 1-kor sikerült elaludnom és reggel 4-kor már szólt is az ébresztőm (de 3-tól már kipattantak a szemeim és fenn voltam). Hulla üzemmódban nagyon halkan kiosontam a fürdőbe, elintéztem, amit el kellett, kontaktlencse, fogmosás, stb majd 4:20-kor, öltözés előtt az a gondolat hasított belém, hogy csak a biztonság kedvéért bekapcsolom a laptopom és lecsekkolom, hogy a reptérre tartó vonatommal minden rendben van-e. És milyen jól tettem! Azt hittem infarktust kapok, amikor láttam, hogy az eredetileg kinézett, 5:47-es vonatom nemhogy késik, de törölték!! Irtó nagy pánik lett rajtam urrá, így rögtön a lehetséges opciókat vettem számításba. Lett volna vonatom fél órával később, 6:15-kor, de mire azzal a reptérre érek, átérek a bőröndfeladáson és biztonsági ellenőrzésen, esélyes lett volna, hogy lekésem a járatom (8:20-kor ment). És ha időközben kiderülne, hogy ez a vonat is késik, akkor meg egyenesen 100%, hogy nem érem el a gépet. Aztán láttam, hogy az egyel korábbi, 5:17-es vonat viszont még mindig "on time"-nem késik, nincs törölve, így rögtön eldöntöttem, hogy akkor megyek azzal. Mivel a vasútállomás gyalog-egy bőröndöt és egy nagy megpakolt táskát cipelve- negyed órára van, plusz ugye jegyet is kell vennem meghát nem az utolsó pillanatban akarok odaesni, így 4:25-kor realizáltam, hogy legkésőbb 4:55-kor indulnom kell, ha nem akarom lekésni a vonatot. Volt tehát fél órám felöltözni, nagyjából rendbeszedni magam, bepakolni az utolsó dolgokat a bőröndömbe (olyanokat, amiket aznap reggel még használtam),  lecipelni irtó halkan a cuccaimat, rendbe rakni a szobámat úgy, hogy 2 hétre, ha netán bemegy oda valaki teljesen rendben legyen, elpakolni az ágyneműt, stb...Szóval kissé kétségbeestem, hogy a frászba fog mindez sikerülni 30 perc alatt, de jelentem, bár nagyon szedett-vetett állapotban, de pontosan 4:55-kor elhagytam a házat és még a szobám is normálisan nézett ki. :D Az viszont durva, hogy csak a véletlennek köszönhettem, hogy lecsekkoltam a vonatom, eredetileg úgy gondoltam, a reggeli járatokkal biztos nincs gond csak aztán valami belső hang mégis azt súgta, hogy nézzem meg.
Odakint koromsötét volt, órák voltak hátra a napfelkeltéig. A vasútállomáson rengeteg lépcső van, viszont a b*zi lift le volt zárva (nem értem éjszakára miért kell lezárni-azt hiszik, olyankor nem utaznak az emberek nehéz csomaggal?? fuck logic.) Kidögölöttem és leizzadtam, mire átcihelődtem a vágányomhoz, de a vonat időben jött és nem érdekelt semmi, csak az, hogy végre Luton felé robogok.
A reptéren iszonyú hosszú volt a sor a csomagfeladáson, ráadásul féltem, hogy a sporttáskám, amit mindig kézipoggyásznak használok nem fog beférni a mérőrácsba-és akkor feladatják velem csilliárdokért. A félelmem tetézte, hogy amíg sorban álltam, kb 10 embert szívatott meg az ott álló Wizzair-es hölgyemény és akasztott "túl nagy" címkét a csomagjukra. Nekem az volt az irtó nagy szerencsém, hogy mikor én haladtam el a nőci mellett a nőci épp le volt foglalva-egy hapsi, aki még a foggantyút is letörte a kézipoggyászáról, csak hogy beleférjen a keretbe idegbeteg módon vitatkozott a nővel, amit meg is tudok érteni. Hiába fapados meg olcsó (bár nem minden esetben) a Wizzair egy iszonyúan kizsákmányoló légitársaság, el is döntöttem, hogy többet nem utazom velük, nem csak a poggyászkezelés miatt, de egyébként irtó kényelmetlen a repülőgép, kicsi a lábtér, olyan, mint ha heringek lennénk a konzervdobozban. De hogy ne szaladjak ennyire előre, csak a szerencsének köszönhetem, hogy az én poggyászomba nem kötött bele senki, és amint átestem a poggyászfeladáson, a kutya sem nézte, hogy mekkora a csomagom, a beszállókapunál pl már nem érdekelt senkit.
Aztán beszálltunk a gépbe, egy amerikai pár mellett ültem-az akcentusukból gondoltam így. Mint írtam, a Wizz gépei iszonyú kényelmetlenek, alig van lábtér, egy magasabb vagy nagyobb termetű embernek szerintem kínszenvedés lehet. A mögöttem ülő faszi is elég magas lehetett mert végig fészkelődte a 2 órát, egyfolytában rugdosta a székemet-kedvem lett volna kivágni a gépből esküszöm..A mellettem ülő amerikai macára pedig pontosan a felszállás előtt 1 perccel jött rá a pisilhetnék, már be volt kötve az övem meg minden, mikor közölte, hogy ki akar menni..Mondom, mi, hát szállunk fel??? Aztán csak kimászott, az utaskísérők meg még be is engedték a klotyóba és irtó nagyot röhögtem, mikor abban a pillantban megindult a gép és elkezdett gyorsítani, hogy megkezdjük a felszállást..Óóó mondom, milyen jó lesz neki így pisilni..Aztán pöpke 10 másodpercen belül vissza is jött a csaj (kissé megijedhetett gondolom-dehát istenem, nem az oviban vagyunk, nem hiszem el, hogy nem bírta volna ki legalább addig, míg felszállunk) , persze ekkor megint ki kellett kötnöm az övem, hogy a nőci vissza tudjon mászni-közben már elég gyorsan taxiztunk a kifutópályán..Mondom nem hiszem el, hogy pont mellettem ülnek az efféle idióták..:D A 2 órás repülőúton ettem-aludtam-valamennyire pótoltam az éjszakai alváshiányt- aztán mire feleszméltem, már meg is kezdtük az ereszkedést drága jó Budapest felé.  Aztán leszállás után még fél óra volt a passport control, mondom fasza, a kabátom rámizzadt, wc-re kellett volna már mennem meg már nagyon mehetnékem volt hazafelé is. Aztán a reptéren ért egy ksiebb fajta "Welcome to Hungary" present, elmentem wc-re, ami le volt zárva. Megkérdeztem az ott takarító nénitől, hogy mikor lehet bemenni (szépen, udvariasan) erre helyből leoltott, eléggé durván, hogy most nem mehetek be, neki takarítania kell de ha a szaros wc-re akarok ráülni csak tessék (ezekkel a szavakkal). Hirtelen nem tudtam milyen gettóba keveredtem, aztán annyit mondtam, oké, ne legyen ideges, egy szimpla kérdést tettem fel..Eztán elnézést kért, nekem meg egy olyan fílingem volt, hogy hehe, üdv magyarisztánban..De esküszöm ez a kis incidens sem szegte kedvem, nagyon örültem, hogy végre itthon vagyok. :)

A reptéren a szüleim vártak (mint mindig). Imádom azt a pillanatot, amikor kimegyek az érkezőbe és összetalákozunk. Ezalakalommal pedig meglepetésvendég is volt, elhozták a reptérre a kutyusomat is, azt sem tudtam hova legyek (mikor legutóbb, márciusban eljöttem otthonról poénkodtam, hogy majd legközelebb hozzák a kutyut magukkal,de nem gondoltam, hogy tényleg megteszik.)

Lili&Me

A szüleim első felém intézett mondata az volt, hogy mennyire le vagyok fogyva és etetnek-e rendesen. Tény, hogy mikor legutoljára láttak még 9 kg-val nehezebb voltam-és akkor sem voltam kövér. Ugyanezt megkaptam szinte minden egyes embertől, akivel találkoztam otthon. Haza autóztunk, otthon bevágtam egy nagy adag fasírtot és aprósüteményeket, elvittem a kutyumat sétálni és este pedig már mentem is énekpróbára. A helyi templomban, ahol kiskorom óta ministrálok egy ideje tagja vagyok a kórusnak is, és amint megtudtam, hogy a hazaérkezésem napján lesz próba, nem volt kérdés, hogy elmegyek. Nagyon jó volt látni a többieket, együtt énekelni magyarul, magyarul beszélni, látni, hogy örülnek nekem.

Énekpróbán

Kicsit megkésve, de hozzám is megérkezett a Mikulás

Fasírt&rizibizi&uborkasaláta-a kedvenc kombinációm

Reggeli

Futás otthon is

Magyar naplemente-nincs párja

Karácsonyfadíszítés a plébániaudvaron

Megmondom őszintén odahaza nagyon nem érdekelt és nem figyeltem mit eszem, ki akartam használni, hogy hegyekben állnak a sütemények, a szaloncukor, jó kaják és sör-meg egyébként is karácsony van, mire való ez az időszak, ha nem erre, nem igaz? :) Meg ki tudja, mikor leszek megint otthon és ehetem a jó hazai kosztot. Viszont hogy ne jöjjek ki a formámból otthon is eljártam futni, az első otthon töltött héten végig enyhe volt az idő, minden nap kimentem kb 50 percet futni így a legkevésbé sem aggódtam a megevett szaloncukor mennyiség miatt (amiből asszem rekordot állítottam fel amúgy). Komolyan mondom, annyira más odahaza futni, ismerős terepen, a gyönyörű Dunaparton, a bicikliúton, ahol egy-két futón-és bringáson kívül a madár sem jár, a helyen, ahol felnőttem és fiatal éveimet töltöttem...Leírhatatlan, minden egyes futás alkalmával újászülettem (mint egyébként mindig). December 24-én például több mint egy órát futottam összefüggően a Duna mentén, majd lementem a partra egy kicsit megpihenni, az idő enyhe volt (kb 12 fok), a szél csendes, egy patak folyt a Dunába pont ott, ahol én voltam. Azt a fajta békességet, ami ott fogott el leírni sem tudom, nagyon nagy hálát éreztem azért, hogy ilyen pillanatot megélhetek,azért hogy otthon lehettem ráadásul ilyen szép helyen és így indul a karácsonyom.
A második otthon töltött hetemen az időjárás nagy fordulatot vett, leesett a hó és irtó hideg volt (mínusz 7-től mínusz 15 fokig), így ekkor már nem mentem futni, egyrészt az útra fagyott jég miatt, másrészt mert nem akartam lebetegedni és úgy visszajönni Angliába, de a második héten sem punnyadtam, minden nap megcsináltam egy fél órás hasizom gyakorlat-sorozatot és 150 felülést.

Már 3 éve nem töltöttem otthon a karácsonyt, nem tudatosan de mindig úgy alakult, hogy Angliában maradtam, így nagyon izgatott voltam idén és örültem, hogy végre megint otthon lehetek és családi körben tölthetem ezt az ünnepet.
Karácsony előtt 3 napig takarítottam otthon-az én feladatom volt a takarítás-anyumé a főzés. Komolyan mondom teljesen más, mikor az ember a saját családjában takarít, mint mikor Angliában csinálom ezt a hosztfamily-m után.
Advent utolsó vasárnapján a helyi templomban is segítettem feldíszíteni 6 méter magas karácsonyfákat (létráról, ipari szerszámokkal, hehe.)

A kép az éjféli mise után készült

December 24-én (a futásom után) felállítottuk és feldíszítettük odahaza a fát. A dolog úgy nézett ki, hogy apum és én tettük fel az égőket a fára, majd anyum és én díszítettünk. 2 hosszú, fehér égősorunk van, és ezek úgy összegabalyodtak a zacskóban (nem is tudom ki és mért tette őket egy zacskóba :D) hogy már az öcsémet is odahívtuk, mindhármunk nyakában-kezében-és a csilláron is égősor lógott és mégsem sikerült kibogozni őket fél óra után sem. Végül amennyire lehetett szétszedtük rajta a csomót és úgy tettük fel a fára, ahogy volt. :D De végülis így a fára feltéve nem lehetett megmondani, hogy össze vannak akadva.Íme az eredmény:

Dísz a konyhában

A fadíszítés után mindenki készülődött az esti vacsira. Nálunk az a hagyomány, hogy a keresztanyumnál gyűlik össze a nagycsalád, mi, unokatesóim, nagynénik-bácsik. A legjobb barátnőm Reni-akit még Angliában ismertem meg-már évek óta az unokatesómmal jár (ők meg általam ismerkedtek meg-és mostmár együtt is élnek) így Reni is ott volt 24-én a karácsonyi vacsorán,őt is volt szerencsém látni jó hosszú idő után. Mikor 2 éve még csak ismerkedtek az unokatesómmal, ponénkodtunk Renivel, hogy tán egyszer majd együtt fogunk ülni a karácsonyi vacsorán, és jééé, ez most teljesült. :) Persze itt is megjegyezte mindenki, hogy mennyit fogytam, jól esett, nem tagadom. A karácsonyi vacsora pedig hiper-szuper volt, rengeteg féle kajával, sörrel-borral-keresztanyám házi készítésű Baleys-ével és amit csak el tudtok képzelni. Halászlé, húsleves, kacsa, hal, máj, sült krumpli, saláták, beigli-hegyek, csokigolyó, ischler, méteres torta, felsorolni sem tudom. Mint ahogy az nálunk családi hagyomány-az első piák elfogyasztása után a politikára terelődött a szó és ez meg is maradt fő témaként az este hátralévő részére, de komolyan mondom, még ez is tetszett, rengeteget nevettem a beszólásokon, frankón jól esett magyar nyelven magyar politizálást hallgatni :D Ami az ajándékokat illeti, pénzt kaptam-amin vettem cipőt, parfümöt, futáshoz kellékeket, körömlakkot stb, valamint a szüleimtől egy szép táskát.

Nagycsalád

Keresztanyummal

Kiscsalád -Én, Öcsém. Anyu, Apu

Megy a vacsi

Keresztanyum fája-eléggé termetes :D

Kb 9 felé mentünk haza, otthon is ajándékoztunk, tovább folytatódott az evés-ivás, sztorizgatás, Reszkessetek betörők nézés. A többiek 11 körül elkezdtek aludni készülni, én viszont fenn maradtam, mindenképp el akartam menni az éjféli misére-hisz már 3 éve nem voltam . A mise hihetetlenül szép volt és megint csak hatalmas hálát éreztem azért, hogy ott lehettem.

Otthon

Betlehem a templomban

Kutyummal Szenteste

December 25-én, csütörtökön a keresztanyumat és barátját láttuk vendégül ebédre-ezen a napon is egy órát voltam futni. Délután felmentem az unokatesómékhoz, mert szerettem volna egy jót beszélgetni Renivel mielőtt elindulnak Paksra, Reni családjához. Renivel is ajándékoztunk, én tőle egy kézzel készített fadíszt és egy Minion figurát kaptam-mert tudja, hogy imádom a filmet, én pedig Angliából hoztam neki nyakláncot, karkötőt, csokit és a kedvencét, zabkását. Miután Reni és az unokatesóm elmentek Paksa, én , a másik unokatesóm, nagynéném-és bácsikám elmentünk kutyákat sétáltatni majd hazaérve befészkeltük magunkat a tv elé egy rakás rágcsálnivalóval és megnéztük "Az útvesztő" című filmet. Tyűűűű, hát mit mondjak, elképesztően megfogott a film, tetszett, hogy nem lőtték le már az elején az összes poént, agyalni és gondolkodni kellett, valamint szerintem a sztori is jó és izgi volt. Kár, hogy nem készül több ilyen film gyakrabban. Ez is könyvadaptáció-mint az Éhezők Viadala-és lesz második része, előre láthatólag még az idén, mondanom sem kell , hogy nagyon várom. Még mindig a hatása alatt vagyok :D A film után én hazamentem, otthon is filmet néztünk-Reszkessetek betörők 2 -mi más, ugye- kaja-kómásan tovább zabáltunk, élveztük, hogy karácsony van és senkinek semmi kötelezettsége nincs.

Ajándék Renitől

Unokatesómék fája

A kutyum is komálta az ajándékom

Egy kis hazai ajándékcsomag az unokatesóméktól-és a Renitől kapott kézzel készült dísz

December 26-án folytatódott a rokonlátogatás-templomba járás, lazsálás, ami aztán meg is maradt és a két ünnep között is így folytatódott.

Lili <3

Ahol lakom...

Az angol családom legnagyobb kedvencét a sült tésztámat az otthoniak is egy perc alatt befalták-anyum írta, hogy azóta ő is elkészítette már, nagyon megszerették

 Aztán az év utolsó vasárnapján arra keltem, hogy leesett a hó. Igaz, hogy nem pont karácsonyhoz, de én ettől függetlenül úgy veszem, hogy fehér karácsonyom volt. Ez is milyen csudi jó, hogy már évek óta nem esett hó karácsony körül odahaza-erre mikor hazamegyek még az időjárás is kedvezően alakul. :) A jeges utakon való csúszkálástól eltekintve rettentő módon élveztem a fehérséget és a havat.

Az én kis templomom <3

Az esztergomi Bazilika

Szent Tamás-hegy

A két ünnep közötti pár napon volt időm megejteni néhány találkozót rég nem látott barátokkal Esztergom legcukibb kávézóiban, sőt, még egy volt, nagyon kedves tanárommal is sikerült összehozni egy forralt borozással egybekötött mesedélutánt. Ittam már forralt bort Anglia több pontján, köztük London legnagyobb karácsonyi vásárában, de állítom, az otthoni kis cukrászdában ezerszer finomabbat kaptam, mint eddig bárhol. 

Mézeskalácsos latte

Esztergom fényei

Örömöm a söröm-és a citromos Gösser mindig is a kedvencem lesz

Aletta barátnőmmel

Nappali fényben a karifánk

Forralt bor&krémes-avagy az otthon ízei

December utolsó hete csakugyan hidegnek bizonyult, még nap közben sem ment mínusz 7-8 fok fölé a hőmérséklet, de komolyan mondom, még ez is hiányzik, a baromi hidegben mászkálás, 3 zokniban is lábfázás, 5 réteg ruhában közlekedés majd hazaérkezés a meleg házba, Otthonra. Próbáltam teljesen kihasználni az otthon töltött utolsó napokat,  hisz a 2 hét írtó gyorsan telt és közeledett a visszautam napja.

A szilveszterem is pazar volt. Elöljáróban el kell mondjam, hogy a helyi hívőközösség , aminek tagja vagyok (ehhez tartozik a kórus is például) egész évben szervez mindenféle eseményt, kirándulást, farsangi-szülinapi-szilveszteri bulikat. Ezeken én sajnos nem vagyok ott mert nem tartózkodom otthon évközben, viszont most, hogy volt szerencsém a szilvesztert otthon tölteni evidens volt, hogy én is velük ünnepelek az év utolsó estéjén. A dolog a következőképp néz ki: a bulit a közösség tagjai szervezik, jönnek velem egykorúak, kicsit fiatalabbak, idősebbek, jönnek komplett családok-anyuka, apuka-nagyobb gyerekek. A dolognak annyi köze van a plébániához, hogy a plébánia birtokában lévő közösségi házban van megszervezve az egész, de amúgy mindent mi szervezünk: mindenki visz kaját-piát, egy hapsi hozott irtó nagy hangfalakat és laptopot-ő biztosította a zenét-majd később a karaokét is. A december 31-i, év végi, este 6 órás hálaadó mise után kerül megrendezésre ez a banzáj. (A misén durván szétfagytam, odakint mínusz 10 fok volt és a templomban sem volt az a nagy meleg, hogy úgy mondjam, rajtam ráadásul kabát sem volt -a ministránsruhát arra nem tudom rávenni, így "mindössze" 4 pulcsi volt rajtam, de így is fáztam.) A hálaadó mise után pedig mindenki, aki hivatalos volt a bulira (de bárkit szívesen látnak amúgy) átmentünk a közösségi házba, előkészítettük a kajákat-piákat, virslit, szendvicseket, majd indult is a buli. A gyerekek az emeleten játszottak (és kb darabokra szedtek mindent XD) mi, felnőttek pedig lent voltunk. Első körben retródiszkót csaptunk. A csajok a konyhában keverték a piát-mojitot-amiből én leküldtem 4-et az este folyamán -valamint volt még ezer féle bor, forralt bor, pezsgő és likőrök. Mindig volt pohár a kezemben és amint az kifogyott már jött is valaki újratölteni, így mondanom sem kell, hogy sikerült egy kisebb (?) fajtát becsiccsentem, de ezzel nem voltam egyedül, elég sokan elmondhattuk ezt magunkról. A retódiszkó után pedig kimentünk az utcára, ugyanis volt a körünkben egy férfi aki pirotechnikus és neki köszönhetően saját tűzijátékunk is volt-amit a környező bulikból többen ki is jöttek megnézni. A tűzijáték után folytatódott az ivászat és a diszkó-a Gangam Style-ra tombolt a legjobban mindenki-de ment még rengeteg mai sláger. Éjfél után következett a tombola,-a tombolajegyeket ingyen osztogatták. Nekem 5 jegyem volt és mindegyikkel nyertem valamit. Sosem nyertem még tombolán semmit így igencsak meglepődtem, hogy most rögtön ennyit sikerült. A végén már frankón szégyelltem kimenni az ajándékokért. :D 

A tombola és a virslievészet után karaokézni kezdtünk, jómagam nyitottam a sort, méghozzá a Frozen című meséből énekeltem el két dalt (Let it go-és First time in forever)-szegény hallgatóság :D Bár hozzáteszem, az este folyamán bevitt Mojito-és pezsgőmennyiség is segített az éneklésben. :D Én hajnal 2-ig maradtam, ekkor már nagyon éreztem, hogy menni kéne haza és végre vízszintesben lehessek. 

Let it go

Az újév első napján délután 1-ig aludtam. A kiskutyám többször is beugrott mellém az ágyba-odakint petárdáztak-nem is tudom ki volt az a hülye, aki ezt képes volt feltalálni..Kb 11 felé félálomban érzetem, hogy mozog az ágyam és körülöttem minden, de egyrészt még félig aludtam, másrészt iszonyú másnapos voltam, ígyhát azt hittem csak álmodom/képzelem. Később láttam a hírekben és olvastam a neten, hogy egy nem túl nagy 4-es erősségű földrengés rázta meg a környékünket. Mit mondjak, alaposan meglepődtem, mert az akkori állapotomnak köszönhetően szinte 100%-ig biztos voltam benne, hogy csak álmodtam az egészet. A szüleim például fel sem ébredtek rá, nem is akarták elhinni nekem, mikor először mondtam nekik, csak mikor már a saját szemükkel látták a hírekben. Így indult tehát az újév, 2015, földrengéssel és borzalmas másnappal.Mikor kimásztam az ágyamból realizáltam, hogy elképesztően fáj a fejem és hányingerem van-a mojito mellett ez utóbbit a rengeteg összeevett süteménynek is köszönhettem. Gyorsan visszabújtam még egy fél órára, aztán összekaptam magam, ebédeltünk lencsét, aztán robogtam át egy barátnőmhöz, ahol ünnepi koccintásra voltam hivatalos. A koccintás után elköszöntem a barátnőm családjától (akik amúgy elég közel állnak hozzám) és a barátnőmmel mentünk még egy utolsót sétálni-elnéztünk többek közt a temető felé-még így utoljára, legalábbis nekem.
Séta után hazafelé vettem az irányt, mert nem volt más hátra, mint a nyaralásom legutálatosabb része, bepakolni a bőröndömet, elkészülni a másnapi utazásra. Kb egy óra alatt megvoltam mindennel, de délutánra rányomta a bélyegét a tudat, hogy iszonyú gyorsan eltelt a vakációm, alig jöttem haza és már csomagolhattam is, megint vissza kell mennem. Eztán becsekkoltam a járatomra, majd a délután/este további részét a családommal töltöttem, beszélgettünk, vacsiztunk, koccintottunk, kihasználtuk az utolsó együtt töltött estét.

A visszautam napján, január 2-án délelőtt még elvittem a kutyumat sétálni, bepakoltam minden maradandó dolgot a táskáimba, majd délben a szüleimmel elindultunk Ferihegyre. Nagyon rossz volt elhagyni a városkámat, Esztergomot és a házunkat, de abban a megnyugtató tudatban jöttem most el, hogy Húsvétkor megint jövök-szintén egy hosszabb vakációra-de erről majd máskor írok részletesebben.
A járatomról tudni kell, hogy nem fapados-hanem a Brussels Airlines-sal utaztam, életemben először nem fapadossal. Már 3,5 éve repkedek London-Budapest között, de eddig a fapados mindig olcsóbb volt, most viszont, a karácsonyi-újévi horribilis repjegy árak között még a Brussels Airlines bizonyult a legjobb választásnak. Annyi hátulütője volt a dolognak, hogy nem közvetlen járat volt, hanem át kellett szállnom Brüsszelben, de gondoltam ez legyen a legnagyobb bajom, eljutok A-ból a B-be így is-úgy is és végre nem a Wizz gépén kell nyomorognom. A reptér előtt a szüleimmel elugrottunk vásárolni-már Pesten-majd délután 3-kor átmentünk Ferihegyre, feladtam a bőröndömet és itt is volt a búcsú ideje. Hosszasan integettem a biztonsági ellenőrzéstől aztán bementem a terminálba. Itt még volt egy órám, amit kockulással és kajálással töltöttem, valamint szépen lassan végleg tudatosult bennem, hogy a szuper vakációm véget ért, még néhány óra és visszatérek a valóságba. A világon semmi kedvem nem volt visszajönni a családhoz, kicsit szidtam is magam, hogy miért jövök megint vissza és miért nem maradtam otthon. Azt hiszem ez normális, hisz az otthon töltött 2 hét szuper volt, tán az eddigi legjobb az összes otthoni vakációmból,  főleg, mivel 2 ünnep is erre az időszakra esett, tehát nem csoda, ha mindezek után az életkedvem a zéróval és nullával volt egyenlő a visszajövetel miatt. Azt meg kell jegyeznem egyébként, hogy a Ferihegyi reptér szerintem nagyon szép és világszínvonalú, szerintem simán ver egy-két londoni repteret, a Lutont és a Stanstead-et biztosan-amik engem egyébként inkább egy Tesco-ra emlékeztetnek. A Ferihegyen nemrégiben megépült Skycourt-terminál, várórészleg elképesztően szép és modern és fele annyira sem zsúfolt, mint a fent említett két repülőtér. 

A Skycourt

Felszállás előtt

Beszálláshoz készülődve pedig realizáltam, milyen jó, hogy nem fapadossal utazom, most először volt lehetőségem összehasonlítani a két féle légitársaságot és azt kell mondjam, hülye vagyok, hogy eddig mindig fapadost választottam. Igaz, hogy azok olcsóbbak, de most látom csak igazán, mennyivel jobbak a "rendes", nem low cost társaságok. Először is, az ember a rendes légitárs.nál kiválaszthatja, hol szeretne ülni és eztán helyjegyet kap, így nincs tolakodás a sorban állásnál és beszállásnál (egyeltalán, sorba sem kell állni, hisz felesleges, ha úgyis előre megvan a helyed.) Míg a fapadosoknál nagyon sokat kell felszállás előtt sorban állni a beszállókapunál (miközben leszakad a hátam a táskámtól, rámolvad a kabátom stb..) itt rendes váró-és székek voltak arra a pár perce, mielőtt beengedtek minket a gépbe. Valamint nem busz vitt ki minket a géphez és nem is kellett szabadban gyalogolnunk, hanem beszállófolyosó vezetett a repülőhöz így fázni sem fáztunk. A következő meglepetés a repülőn ért, normális, mégegyszer mondom normál méretű lábtere volt mindenkinek (nem csak a magasabb díjas helyeken) , nem kellett nyomorogni, kényelmesen elfértem én is és senki nem rugdosta az ülésem hátulról. A légiutaskísérők franciául és angolul beszéltek, rajtam kívül alig volt magyar a gépen, a többség francia, belga, holland, német volt. Este 6-kor szálltunk fel, ezt követően én azonnal be is aludtam és majdnem végig szunyáltam a Brüsszelbe vezető 2 órás úton. Végig erősen dobált a gép így fel-felébredtem, de összességében egy kellemes utat tudhattam magam mögött. Este 8 után értünk a brüsszeli repülőtérre, ami hatalmas, de tényleg, irdatlanul nagy és el kellett zarándokolnom az egyik terminálról a másikra, hogy elérjem a 9-kor induló csatlakozójáratom. A reptéren ha az ember átszáll egy óra szinte semmire sem elég, több, mint fél órát sétáltam egyhuzamban, mire az A terminálról a B-re jutottam, épphogy volt időm vizet venni és már kezdtük is meg a beszállást. A London felé tartó gép szintén olyan tágas volt, mint az előző és itt már egyeltalán nem hallottam magyar szót. Mindössze egy órás út állt előttünk, alighogy felszálltunk már be is jelentették, hogy ereszkedünk London felé. Mivel a Heatrow repülőtérre mentem, ami a városközponttól egy kőhajításra található, átrepültünk London felett. Gyerekek, eszméletlen látvány a kivilágított London a magasból, látni lehet a London Eye-t, a Tower-Híd-at, a Shard-ot, és mindent, még a Winter Wonderland-et (London legnagyobb karácsonyi vására és vidámparkja, elképesztő fényekkel és világítással) is szemügyre vehettem felülről. Majdnem besírtam a látványtól, most láthattam a saját szememmel a magasból azt, hogy mekkora eszméletlen nagy város ez a London. Mostantól nem fogok csodálkozni, hogy metróval is órákba telik eljutni egyik helyről a másikra. Az pedig külön élményszámban megy, hogy a Winter Wonderland-et megcsodálhattam odafentről, hisz két nappal a visszautamat követően le is bontották az egészet, tehát ha nem most jövök, akkor még egy évet várhatnék egy ilyen látványra. A képek nem adják vissza annyira a látványt, de igyekeztem épképzláb fotókat lőni. 

Azt hiszem ez magáért beszél

A Shard

London Eye és a Temze

A nagy fénycsomó baloldalt a Winter Wonderland

9 után szálltam le a Heatrow-n, további fél órámba telt, mire átestem az útlevél ellenőrzésem és poggyászkiadáson, aztán robogtam is a mteró felé. Kerek egy órát metróztam a reptértől a belvárosig, ekkor már este 11 volt, nagyon sok órája úton voltam, mögöttem volt egy átszállás, a karom-vállam majd leszakadt a cipekedéstől és csak vissza akartam érni a család házába. Egy belvárosi vasútállomáson (St.Pancras-on) sikerült lekésnem a vonatomat, méghozzá kerek egy másodperccel. A mozgólépcsőn nem tudtam rohanni a bőröndömmel és utazótáskámmal, láttam, hogy a vonatom a vágányon van és indulni készül, és abban a szent pillanatban húzott el előttem, mikor leértem. Kicsit kivoltam, mert fél óra mulva, fél 12-kor jött a következő én pedig már hulla voltam. A fél órát kihasználtam arra, hogy szusszanjak és netezzek egyet, ha már így alakult. Először is tudattam a szüleimmel, hogy sikeresen megérkeztem Angliába és egy órán belül ha minden igaz otthon is leszek. Végül a fél óra nagyon hamar eltelt ,facebook és email csekkolás után nemsokára befutott a vonat, az utolsó vonat hazáig.

Hajnali fél egykor értem vissza a tök üres házba. Hálás voltam a sorsnak, hogy idekint azért nem voltak mínuszok, nem fáztam a hazafelé vezető 15 perces gyalogúton. A fogadócsaládom nem volt itthon, másnapra, szombat délutánra/estére vártam őket haza, a szilvesztert/újévet egy nyaralóban töltötték egy meseszép vidéki nemzeti parkban (láttam képeket, nem gyenge.) Jobb is volt, hogy nem volt itthon senki, eléggé vegyes érzések kavarogtak bennem, hatalmas űrt éreztem amiatt, hogy megint itt vagyok és nem otthon, hiányzott a családom és alapjáraton minden és mindenki otthonról, így jó volt, hogy nem kellett mindjárt a család nyakába ugranom és jópofiznom velük. Tehát, hazaérvén gyorsan körbejártam a házat-megnézendő, hogy nem-e törtek be, minden rendben van-e és, hogy mekkora kupit termeltek 2 hét alatt, hehe :D Nyugtáztam, hogy minden okés, a ház sem nézett ki túl csúful és be sem tört senki, zuhany és rövid pakolás után hajnal 2-kor hajtottam álomra a fejem. 

Másnap, szombaton először is kitakarítottam a szobámat-portörlés, porszívózás, aztán nekiestem a bőröndöm kipakolásának is. Ha már így pakolgattam, gondoltam miért ne és tartottam egy hatalmas, afféle év eleji szortírozást a szekrényeimben: a rég nem hordott ruháimat egy kupacba gyűjtöttem és betettem a bőröndömbe, kidobni még nem akartam őket (bár szerintem csak idő kérdése és ez lesz a sorsuk) , de legalább már nem a szekrényemben fogják az értékes helyet és fogasokat.:D A többi fiókomban is rendet tettem, kukáztam számtalan, haszontalanná vált holmit, dobozokat, blokkokat, ilyen-olyan kacatokat-lett is egy nagy zsákra való szeméthalmazom-, rendbe tettem a cipőimet, az éjjeli szekrényemet és az összes létező dolgomat. Bár nem terveztem ekkora nagy takarítást/szortírozást, pusztán csak spontán jött, de el kell mondjam, nagy örömmel tölt el látni a megüresedett helyet a fiókokban/szekrényemben, azzal, hogy megszabadultam minden felesleges cucctól úgy érzem, hogy ez így tökéletes kezdése az évnek, egy új kezdetnek.
Délután elmentem a gym-be (tán ez az egyetlen dolog, ami hiányzott Angliából a két hét alatt) és tartottam egy mega-giga edzést: 5 km futással kezdtem (40 perc) majd további 1,5 órán át edzettem különféle kardio-és súlyzógépeken. El sem tudom mondani, mennyire jól esett, nagyon nagy szüksége volt már erre a testemnek (annak ellenére, hogy otthon is futottam/edzettem). Tehát az első Angliában töltött napon tul.képp teljesen jó volt, bár kérdezgettem magamtól, hogy minek jöttem vissza, viszont rendet tettem magam körül és arra is jutott időm, hogy a testemet karban tartsam, azt hiszem ez jó kezdése az évnek.
Este mikor hazajöttem a gym-ből már itthon volt a család, örült nekem mindenki, gyors élménybeszámolót tartottunk ki-ki a maga karácsonyáról-nyaralásáról. Hoztam egy doboz szaloncukrot (gondoltam ha szeretni fogják, ha nem, ez a legaktuálisabb karácsonyi hungarikum) és a gyereknek túrórudit. A szaloncukorért senki nem rajongott (marcipános pedig, de anyuka-apuka-és a nagylány egymás után nyögték be, hogy nem szeretik a marcipánt), de no para, több marad nekem. :D A túrórudinak viszont hatalmas sikere volt.

Ez lenne tehát az én kis szuper otthoni karácsonyi vakációm. Tán életem eddigi legjobb karácsonya volt ez és mindenképpen az eddigi legszuperebb otthon töltött időt tudhatom magam mögött. Nagyon elcsigázva jöttem vissza, de felvillanyoznak a jövőbeli terveim, a kiköltözés és az, hogy nemsokára saját lábra állhatok és a magam ura lehetek. Amióta csak leszálltam a repülőről minden gondolatom ekörül forog, másképp nem is tudom hogy lenne erőm a szükre hétköznapokra. Dehát ez van, az embernek mindig kell valami, ami erőt adjon, amit várhat, és tervezhet. Ezzel a gondolattal búcsúzom mára és mindenkinek kívánok olyan szuper napokat, amiket én otthon megélhettem. 

"Szajré" otthonról :)

Puszik! :)