2012. november 6., kedd

Az időmilliomos-avagy keddi szösszenet

Tegnap már írtam, hogy új formában fogok blogolni, ha történik valami, akkor arról azt követően (max pár nappal, szóval nem hetekkel később, amikor már értelme sincs az egésznek) egy rövidebb, de tartalmasabb beszámolót írni. Amit nem tettem hozzá, de fontos, hogy ugye eddig nagyon "énközpontú" volt a blog, leírtam mi történik velem azt heló, nem tértem ki egy-egy aupair témát szorosan érintő kérdésre/problémára, pedig aki ismer, az tudja hogy véleményem az van, mindenről (néha már már túl sok mindenről muhaha:D).

Múlt héten őszi szünete volt a kisfúnak, így 25 óra helyett 35-öt dolgoztam, de az is annyiban merült ki, hogy reggel elvittem a busszal egy sporttáborba, onnan délután 3kor hazahoztam, és este 7-ig vigyáztam rá, ami abból állt, hogy ültünk a tv előtt és csokit meg chipset ettünk, majd adtam magunknak vacsorát. Nincs rossz dolgom na. Pénteken délután csak el kellett hoznom a sprottáborból, és onnantól anyuka vette át a stafétabotot, így aznap pl össz-vissz 2 órát dolgoztam.

Ezért cserébe ezen a héten alig kell dolgoznom, tegnap is mindössze 4 órát melóztam, és ma reggel csak egy órát kellettem, amíg összekészítettem a fiúcskát a sulira, elvinni anyuka vitte el, aminek azért is örültem, mert mikor reggel felkeltem, láttam, hogy odakint fagyott az éjszaka, deres a fű, és egy porcikám nem kívánkozott ki a lakásból. Mikor anyuka hazajött mondta, hogy ma már nem kellek, a délutánt majd ő megoldja.:) Köszi!:)) Szóval mondhatni szabad napom van ma (én azt a reggeli egy órát nem tekintem munkának.) Ennek örömére 10 körül visszafeküdtem aludni, fél egyig húztam a lóbőrt, de nem aludtam valami jól, mert ebben a házban ha kell ha nem, mindig a maxon van nyomatva a fűtés és baromi melegem volt. Igaz, hogy odakint mínuszok röpködtek, de egy idő után nem bírtam és kinyitottam az ablakot, mert az állott, gatyarohasztó melegben egyszerűen nem tudtam aludni.

Nem mondtam még, de most pénteken Zitával felkerekedünk egy hétvégi kirándulásra, méghozzá Skóciába, Edinburgh-ba:))) Alig várom már, nekem Skócia mindig is szerepelt a bakancslistámon, az ottani 2 fő úticélom pedig Edinburgh, amit most hétvégén ki is pipálok, valamint a Loch Ness-i tó, igaz, ez utóbbi jóval messzebb van, de ami késik, nem múlik, így az is meglesz a jövőben, nem kell aggódni.:)

Az útitervünk a következő: pénteken este 10 órára odamegyünk a Victoria Coach Station-re (buszállomás), majd 11kor buszra pattanunk, és megkezdjük 9 órás utunkat Edinburgh felé. Reggel lesz mire odaérünk, a szállásunkon lepakoljuk a cuccainkat, és elmegyünk a várba, a föld alatti városba, meg várost nézni.  Este mikor már kellően kidöglöttünk a meneteléstől (meg a kialvatlanságtól, merthát tervezzük, hogy alszunk a buszon, de nem tudom mennyit és milyen minőségben fogunk tudni) beülünk egy skót pub-ba, teltömjük magunkat jó erős skót viszkivel addig, amíg rosszul nem leszünk, majd 10 körül hazamegyünk a szállásra. Másnap azaz varsárnap 7-kor kelünk, 8-fél 9 körül végleg elhagyjuk a szállást, majd megnézünk egy kialudt vulkánt és lemegyünk a tengerparta, majd délután 3kor vonatra szállunk. Hazafelé nem busszal jövünk, mert nagyon hosszú lenne vele az út, és egyikünk sem akar mosott fos lenni másnap, hétfőn, amikor dolgozunk. Igaz, hogy a vonatjegyünk a buszjegynek a háromszorosa volt, de vonattal mindössze 4 és fél óra alatt Londonban leszünk, így ha minden igaz, vasárnap este 9-10 körül (legkésőbb) már itthon leszünk a házunkban, és időben fogunk tudni aludni menni, ami azért fontos, mert a kirándulás alatt vajmi keveset fogunk szunyálni.

A mai szabadnap tehát pont kapóra jön, mert el kell intéznem ezt azt az utazásig. Fel kell kutatnom a környékbeli patikákat hányáscsillapító gyógyszerért, ugyanis kiskorom óta nehezen bírom a buszozást (és az autózást) és gyógyszer nélkül kb 5 perc alatt hányingerem lesz, ami kitart az út teljesen időtartalmára, ami jelen esetben 9 óra lesz odafelé, így muszály lesz valami ütőset vennem. Megmondom a patikusnak majd, hogy nem baj ha olyat ad, ami elálmosít, mert éjszaka fogunk utazni és akkor 2 legyet ütök egy csapásra, nem leszek rosszul és könnyebben el is alszom.:)) (Zita gondolom már előre fél, hogy 9 órán keresztül fogok neki pofázni.:D).

Mivel mindössze 2 napra megyünk, így sok cuccot nem viszünk, én kistáskával fogok menni, amiben lesz váltó nadrág, felső, fehérnemű, törölköző, egy kevés tisztálkodószer,meg egy kis rágcsálnivaló, de ennyi.:)) Meg talán egy váltócipő, mert ugyebár sosem lehet tudni, lehet, hogy megázunk, kocsmából hazafelé elhagyjuk a lábbelinket (nem komolyan mondtam :D) de tény, hogy nem árt ha van.

Szót kell ejtsek viszont a szállásunkról: nem hotelbe, hosztelbe vagy ehhez hasonló helyre megyünk, hanem couchsurfing-elni fogunk.
Azoknak, akik még nem hallottak erről: a couchsufring (magyarra fordítva kanapészörf) véleményem szerint nagyon hasznos dolog. Van egy website (www.couchsurfing.com), ahová emberek regisztrálnak fel a világ MINDEN pontjáról, és felkínálják a házukban a kanapéjukat (vagy estenként az egyik, de akár több szobát is) turistáknak, méghozzá ingyen és bérmentve. Az emberek a couchsurfing-es adatlapjukra ráírják, hogy hol laknak, hány embert tudnak fogadni (a legtöbben 1 vagy max 2 személyt vállalnak, de van aki többet is) és ha szimpatikus, akkor írhatsz neki privát üzenetet, amiben lebeszélitek a részleteket, hogy hány éjszakára, hányan mennétek. A dolog teljesen ingyenes, neked cserébe mindössze valami apróságot, pl csoki, bor kell a fogadódnak ajándékozni, ezt is jelképesen. Van, aki "csak" kanapét ajánlj, és neked kell vinni hálózsákot, van akihez viszont egyeltalán semmit nem kell vinni,ad takarót, pokrócot, stb ezt személyesen meg lehet beszélni, ha leveleztek.
Mindenképpen egy jó dolog, mert így teljesen ingyen jut az ember szálláshoz, tető van a feje felett, és a non plusz ultája a dolognak pedig, hogy a szállásadódtól meg tudod kérdezni hová érdemes menni, mit ajánlatos megnézni, milyen helyekre éri meg beülni, és nem utolsó sorban nemzetközi barátságkötés szempontjából is mindenképpen megéri.
A "dark side"-avagy a sötét oldala a dolognak:  ugyebár nem tudhatod, hogy pontosan kihez mész, amikor levelezel valakivel erről a couchsurfing oldalról akkor nem tudhatod, ki van a vonal másik végén, és bár kicsi az esélye, de belefuthatsz rossz emberekbe is. Én azt mondom viszont, hogy nem szabad a dolgokat a negatív oldalról megközelíteni, bár az is badarság lenne persze, ha nem számolnánk a veszéllyel, így elbagatelizálni sem kell. Tök egyedül valószínűleg nem mernék neki vágni egy kanapészörfölésnek, de úgy gondolom, hogyha a barátaimmal vagyok, akkor ugyebár egységben az erő, vigyázunk egymásra és éberek leszünk. Meg különben is, egyszer én is lehetek bevállalós.:))Szóval én is Zita is nagyon kíváncsian várjuk, hogy mit fog hozni nekünk a kanapészörfölés a hétvégén.

Most pedig konkrétan a szállásadónkról: már október elején felregisztráltunk a couchsurfing.com-ra Zitával, és folyamatosan kerestünk edinburgh-i szállásadók után. A hosztelt is számításba vettük még a legelején, de mivel már másfél hónapra előre is csak borsos áron találtunk volna szobákat, így inkább úgy döntöttünk, hogy tökösek leszünk és kipróbáljuk a kanapészörföt.
Először úgy voltunk vele, hogy csakis lányokhoz megyünk, senkinek sem hiányzik ugyebár, hogy már az első kanapészörfös alkalommal megerőszakoljanak, vagy valami attrocitás érjen bennünket. Írtunk rengeteg lánynak, de senki sem írt vissza, így mikor már majdnem egy hónap telt el sikertelen próbálkozásokkal, eldönöttük, hogy fiúknak is írunk. A férfinéptől persze egyből kaptunk pozitív választ, így a szállásunk a következő lesz: 26 éves világjáró csávó, aki a haverjaival lakik egy lakásban, egy nagyon szép edinburgh-i utcában, közel a tengerparthoz, a vasútállomáshoz és a belvároshoz. Az elhelyezkedés tehát tökéletes. A kanapé: a nappaliban van egy egyszemélyes kanapé, de a srác belegyezett, hogy mind a ketten menjünk, bár az egyikünk a földön fog aludni, de viszünk pokrócot , meg különben is, egy éjszakát kibírunk és teljesen ingyenes lesz a dolog. A srác így első blikkre jó arcnak tűnik.
Van viszont egy kis - hogyismondjam-pikantériája a dolognak: a csávó írta az adatlapján, hogy a zuhanyzóban rossz a lámpa, de nem kell aggódni, így is lehet fürdeni csak nyitva kell hagyni az ajtót.:DD Ezen én majdnem besírtam. A Zitával egyből arra gondoltunk, hogy biztos direkt b*szta el a lámpát, meg hogy valamire készül a pasas, de mivel ő volt az egyetlen aki visszaírt nekünk, így eldöntöttük, hogy zuhanyozni reggel megyünk és max majd őrt állunk egymásnak.:)) De szerintem nem lesz semmi gáz.

Természetesen majd megírom, hogy milyen volt az első kanapészörfös élményem, amint hazajöttünk Skóciából, feltéve persze ha életben maradunk.:))

Most meg indulok csizmát venni, mert odafent északon biztosan hideg lesz, hiszen már itt is fagyott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése