Elfoglalt aupair-Pluszmunka, palacsintázó, előző családom meglátogatása és sok más

Rengeteg mindenről tudnék most regélni, mert mozgalmas hetem/hétvégém volt, szóval bele is vágok, kezdem mindjárt ott, ahol legutóbb abbahagytam.

Az előző bejegyzésben kifejtettem mennyire sikerült felhúznia a gyereknek és a kis barátjának, aki itt volt szerdán, amikor is trollkodtak, miközben én telefonáltam. Miután megírtam szerda este a bejegyzést egyből le is mentem anyukához, hogy megbeszéljem vele a történteket illetve, hogy tudassam vele, hogy a gyereknek szerintem az a baja, hogy hiányolja  a szüleit és ez magyarázza az időnkénti szemtelen viselkedést.
Az anyuka első körben nem győzött elnézést kérni, amiért a gyerekek miatt nem tudtam nyugiban telefonálni. Aztán kifejtette, hogy e tekintetben mindig is probléma volt a gyerekkel, hogy nem képes megvárni míg mások rá figyelnek, közbeszól amikor mások beszélnek, telefonálnak, illetve bármit csinálnak. Mondta anyuka, hogy a gyerek tanárai is észrevették ezt, de a gyerek egyre jobban fejlődik, többször felteszi a kezét,  nem szól közbe. Abban maradtunk tehát, hogy beszélni fog a gyerekkel ezekről és arról, hogy ne zavarjon másokat főleg ha azok telefonálnak vagy valami fontos ügyet intéznek. Ha már így belemerültünk a témába elmondtam anyukának azt is, hogy szerintem az utóbbi időben a gyerek nagyon keveset látja őket, és az időnkénti rossz viselkedésnek ehhez szerény véleményem szerint nagyon is sok köze van. Egy picit féltem ugyan ezt elmondani, mert nem akartam pofátlan lenni, nem akartam, hogy anyuka azt gondolja, hogy én bele akarok szólni az ő gyereknevelési módszereikbe, de leginkább attól tartottam, hogy anyuka ezt úgy fogja majd fel, hogy én arra utalok, hogy túl sokat kell dolgoznom és ez nekem nem tetszik (abszolút szó nincs ilyesmiről részemről.) De szerencsére anyukával lehet beszélni, nem értett félre, mondta, hogy most neki és a faternak is rengeteg munkája van és ez még így is lesz a következő néhány hétben, de nagyon köszöni, hogy szóltam, és azt is hozzátette, hogy tudja, hogy nekik is jobban be kell kapcsolódni a gyereknevelésbe (még jó hogy!) és a karácsonyi őrültek háza után a dolgok változni fognak.  A beszélgetésünk közben többször is megköszönte az észrevételeimet és hangot adott annak, hogy ez neki mennyire jól esik, hogy merek beszélni vele a problémákról és nem csak hallgatok mint süket disznó a búzában.

Viszont van valami, ami nagyon -nagyon szúrja a szemem az angol szülőkkel kapcsolatban: anyuka a beszélgetésünk alatt megjegyezte, hogy tudja, hogy az ő gyereke nem egy angyal de higgyem el, hogy vannak nála 10-szer rosszabb gyerekek is, és akkor példákat hozott, hogy az ilyen-olyan barátnőinek a gyerekei miket szoktak néha csinálni. És ez nem csak a jelenlegi hosztanyám sajátossága, eddig 3 hosztcsaládom volt, és mindegyik hosztanyám szájából elhangoztak a fenti kijelentések. Az előző két családban is voltak néha a gyerekekkel gondok és mikor beszéltem erről a szülőkkel, akkor minden alkalommal ugyanezeket mondták. Ez nekem két dolgot sugall, egyrészt azt, hogy a szülők ezzel takaróznak, hogy "jajj dehát a más gyereke még ennél is százszor rosszabb" másrészt meg amikor ilyeneket mondanak az nekem kicsit olyan érzés, mintha örülnöm kellene, hogy az én hosztgyerekeim csak ennnyire rosszak és másoké meg sokkal rosszabb. Harmadrészt meg, ha én szülő lennék akkor pont lesz*rnám, hogy másnak a gyereke hogyan viselkedik, az még nem mentség a rosszaságra, hogy másoknál még durvább a helyzet és ettől én még nem leszek előrébb,a probléma nem lesz megoldva. Kíváncsi vagyok hány aupair-nek mondta már ezt a hosztcsaládja, nekem 3-ból 3 ezt hozza fel kifogásnak és lefogadom, hogy mindenki hallott már ilyet a hosztszülei szájából.

Mindenesetre a beszélgetést pozitívan zártuk, anyuka másnap beszélt a kisfiúval, aki azóta kb 10szer jobban viselkedik és sokkal nyugisabb a vele töltött idő. Apuka hazajött csütörtökön az én legnagyobb örömömre, mert így nem nekem kell este 10ig virrasztanom amíg anyuka hazaér és ágybatenni a gyereket, ezeket apus csinálja és mivel ő nagy hatással van a gyerekre így sokkal jobban is viselkedik.

***

Pénteken mentem először takarítani az új helyre, a fiatal házaspárhoz. A reggeli forgalomban egy óra az odaút busszal, a visszaút is szintén majdnem egy óra, a házban pedig 3,5 órát kell takarítanom, tehát azt csináltam, hogy miután elvittem a gyereket reggel suliba, egyből a buszmegállóba mentem, odaértem a házba, takarítottam, majd mire hazaestem már fél 3 volt, arra volt időm, hogy kettőt pislogjak és már mehettem a gyerekért a suliba. Maga a takarítás gyerekjáték, mert az a ház bár 4 szintes de nagyon tiszta, kb 5 szem port kellett letörölnöm és 2 vízkőfoltot lesúrolnom a fürdőből, porszívózás, felmosás, tehát semmi nehézség. Én nem is igazán értem minek nekik takarítónő, mert már mielőtt elkezdtem takarítani akkora tisztaság volt, hogy enni lehetett volna  a padlóról pedig van macskájuk is (akit amúgy észre sem vettem volna, ha a nő nem közli, hogy van, mert sem szőr sem ürülék nem volt sehol.) Imádom azt a házat, nagyon szép és tök jó volt úgy mászkálni, hogy nem azt kell néznem mikor lépek kutyapisibe.(...) A takarítás maga nekem nem fárasztó mert az előző hosztcsaládomban a 30 órámból kb 23 takarítás volt szóval megszoktam, hozzászoktam és hogy is mondjam rááltt a kezem és az agyam arra, hogy is lehet minél gyorsabban és hatékonyabban kitakarítani. A nő bármelyik pillanatban szülhet és mondta, hogy januártól bébiszittelni is fogok kelleni ami király, mert a babák nem dumálnak vissza, max akkor sírnak ha éhesek és nagyon cukik, a több pénzbevételről már nem is beszélve.:) Tejesen üdén és frissen hagytam el a házukat 3, 5 óra takarítás után, viszont a hazafelé út jól felhergelt, mert annyi fakezű balféket még nem láttam az utakon, lépésben haladt a forgalom és féltem, hogy nem érek vissza a gyerekért a suliba, de ez nem következett be.


Pénteken délután röppent volna ide az unokatesóm egy hosszúhétvégre, viszont valami zűr volt a Ferihegy (aka Liszt Ferenc) reptéren, és aznapra az összes járatot törölték.  Másnapra, szombatra kapott jegyet, ám mikor délelőtt kiment a reptérre közölték vele, hogy bocsi, de elfogyott az összes jegy (ilyenkor mindenki rárepül a jegyekre) és csak az este 8as gépre kapott helyet.
Biztosan mindenki hallott a ferihegyi sátortáborról, vagyis, hogy a fapados társaságok nem a repülőtéren, hanem a kifutópályán !! (ami állítólag tilos is) húztak fel pár sátrat (nesze neked 21. század), hogy abban várakozzanak a felszálló utasok a gépek indulásáig. Szerintük ez max 15 perc és senkinek nem fog ártani. Szerintem meg ha késnek a gépek, akkor a 15 percből könnyen lehet egy-másfél óra (vagy több) és ebben a hidegben egy gyengébb immunrendszerű ember bármikor összeszedhet egy tüdőgyuszit, a gyerekekről, a kisbabákról és terhes nőkről nem is beszélve. Az érintett légitársaságok szerint ez bevett szokás (aha, hol??).
Erről bővebben itt olvashattok:

http://index.hu/belfold/2012/11/06/sorsatorbol_indulnak_a_fapados_utasok/


Tehát az uncsim mondta, hogy nekik is jóval többet kellett várakozniuk, mint 15 perc, és ráadásul Pesten most hideg van, hó esik így ez nem feltétlen tesz jót az utasoknak, nade üdv a 21. századi légiközlekedésben! Lassan a fapados egyet fog jelenteni azzal, hogy a gépeken fából eszkábált ülések lesznek és BKV  ellenőrökre emlékeztető alakok járnak körbe és kérik a jegyeket.


Szombaton Lucával ebédet beszéltünk meg, és hol máshol költhettük volna ezt el, mindtsem a magyar palacsintázóban. Megint jópár új emberrel ismerkedtem össze, Istvánnal és Zolival, Luca haverjaival és egy lánnyal Zsanettel, aki most csak egy hétre látogatott ide Angliába, hogy munkát és szállást keressen és janurában költözik ki. A menü pedig harcsapaprikás volt túrós csuszával, kinder tojásos palalcsinta, turmix és házipálinka. A hangulat pedig mondanom sem kell, hogy isteni. A Télapó is jött, megleptem a többieket egy-egy Mikulás csokival (csokinyalókával) és Maoam-mal, amit kiskoromban én is imádtam (és azóta is.:), mindenki nagyon örült neki. 

Az ebéd végén (már majdnem sötét volt odakint) elsétáltunk a Winter Wonderlandra. Luca még a hét közepén megígérte, hogy felül velem a Power Towerre, de aznap meghátrált és egész délután azt hajtogatta, hogy nem ő nem ül fel, ha a fene fenét eszik akkor sem. Én meg győködtem, hogy de, felül, mert megígérte, meg különben is, nem lehet kihagyni, nagyon-nagy élmény. Úton a W. W.-re már kb győzködő-háborút játszottunk, ő arról biztosított, hogy nem fog felmerészkedni, én pedig azt ismételgettem, hogy de igen.  Mikor odaértünk, Luca megállapította, hogy szerinte a torony magasabb, mint múltkor (hogyisne?:D) és legszívesebben sarkon fordult volna, de addig szövegeltem (ebben jó vagyok muhaha) míg megvettük a jegyeket és beálltunk a sorba. Persze a sorból is 5ször ki akart állni, de nem engedélyezek én ilyeneket, így kivártuk, míg ránk kerül a sor és felültünk.  Lucának az volt a legnagyobb félelme, hogy a fémből készült biztonsági öv ki fog nyílni menet közben (mert egy picit mozognak, de csak azért, hogy a termetesebb emberek is fel tudjanak ülni). Az öveinket bekapcsolták, majd megindultunk felfelé. Szegény Luca nagyon parált, a csaj vagy 10szer megkérdezte, hogy "de nem fog kinyílni?" :DD Mondom, nem, nem fog, szuperbiztos, ha atombomba robban ez akkor se nyílik ki, de szegényt nem nyugtattam meg. Már sötétben ültünk, de a szemét nem merte kinyitni csak 10 másodpercre, realizálta, hogy qrva magasan vagyunk és inkább visszacsukta  a menet hátralévő részére. Én multkor kicsit paráztam, ezúttal viszont egyeltalán nem, inkább élveztem a kilátást. Sötétben a legjobb a Power Tower, látni a kivilágított felhőkarcolókat, a London Eyet és a Winter Wonderlandot egészben felülről, hát mit mondjak, odefentről jól látszott, hogy egy tűt nem lehetett volna ledobni a tömegben.  Aztán zuhantunk egy párat, majd vége is lett, Luca nagyon büszke volt magára de esküdözött, hogy többet nem veszem rá semmi hasonlóra (fair enough:D) majd jutalomként adtam neki egy doboz csokit.:))

Ezután én még kipróbáltam egy új hintát (nekem új, még sosem ültem) de Luca ezt már csak a biztos talajról csodálta.:)  Ez a hinta tulajdonképpen csak hintázik jobbra-balra, nem megy fejjel lefelé bár nagyon magas és gyors, a gyomrom itt a levegőben maradt miközben zuhantunk. Nem volt félelmetes, nem akkora szám, mint a Power Tower vagy a legnagyobb kedvencem az Air, de azért érdemes kipróbálni, mert az adrenalin szintet ez is felprögeti.

Videó pedig itt van eme ride-ról:

Ezután a menet után Lucával elsétáltunk az Oxford street-ig majd különváltunk. Én alapozóvásárlási szándékkal bevettem magam az ottani tömegbe, persze tudtam, hogy kismillióan lesznek. Vettem sült gesztenyét az utcai árustól majd egyre bejebb mentem az Oxford streeten, de alig telt el 5 perc és már azon erőlködtem, hogy is fogok kijutni ebből a bazi nagy tömegből. Az alapozó sem érdekelt, csak ki akartam jutni az ottani őrültek házából, de ennyi balfék, hülyén közlekedő embert ritkán látok esküszöm. Tökölnek előttem, nem tudják merre van az előre, beszambáznak elém a bőröndjeikkel, vagy a babakocsijukat tolják a sarkamra. Nem is értem mi a jó fészkes fenének viszi valami magával oda a gyerekét. Egy csecsemő ebből semmit nem élvez hanem épp ellenkezőleg, és azt ne mondja nekem senki, hogy néhány ember nem tud összebeszélni, hogy valaki más vigyázzon a gyerekre míg anyuci vásárol.:S Agybaj.

Mivel mint azt már említettem, az unokatesóm csak szombat esti gépre kapott jegyet, ami azt jelentette, hogy csak hajnal 1 körül érkezett meg Borehamwoodba, ahol reni lakik (és ahol én is laktam egy évig) így Renivel azt beszéltük meg, hogy este találkozzunk a hotelben és csapjunk egy nagy csajos dumapartit amíg az uncsim megérkezik. Renivel csak este 8-ra volt megbeszélve a találka, így én egy hirtelen ötlettől vezérelve gondoltam egyet és 6-kor felhívtam a volt hosztanyámat, hogy éppen feléjük járok, és tudom, hogy jó későn szólok, de ha benne vannak akkor beugornék egy rövid csevejre. Az anyuka végig sem várta a mondandómat, lelkesen hadarta a telefonban, hogy "persze, gyere, gyere". Hallottam, ahogy a kislány a háttérben felsikított örömében.:)) Most biztos azt gondoljátok, hogy mi a rákfenének mentem vissza hozzájuk, amikor nem voltam velük tól jóban és rengetegszer panaszkodtam rájuk itt is, de az emlékek idővel megszépülnek, jó napokat is töltöttünk azért együtt, és nem vagyok haragrató ember. Arról nem is beszélve, hogy mennyire hiányzott nekem az én pici drága egyetlen Toto kutyám, és a kislányt is jó lett volna újra látni. A volt hostanyám 6 hónapos terhes volt a következő gyermekével mikor én eljöttem tőlük, és október végén megszületett a második kislányuk, akit én eddig még nem láttam (de néha-néha sms-ezünk a volt hosztmamesszal így tudtam róla)  szóval őt is mindenképp szerettem volna megkukkantani, így nagyon boldog voltam, mikor a vonaton ülve az anyuka igent mondott arra, hogy menjek.

Én nagyon szerettem az előző lakhelyemet, a kisvárost ahol laktam és mikor kerestem a következő családomat végig abban reménykedtem, hogy ott találom majd új családot (ami végül nem így lett, sőt jó messze onnan). Mikor szombat este leszálltam a vonatról egyből bevillant a sok emlék, hogy egy évig hány(száz)szor szálltam le itt a vonatról, hogy mennyire szerettem ebbe a csendes, tiszta és hihetetlenül nyugodt kisvárosomba hazajönni. Csukott szemmel eltalálnék bárhova, ismerem az összes boltot és az ott dolgozókat is, egyszerűen úgy éreztem, hogy otthon vagyok, és annyira jó volt, hogy megint ott lehetek,hogy arra nincsenek szavak. (E tekintetben kicsit szentimentális tudok lenni-tán már észrevettétek.:D)
Mivel hirtelen jött ötlet volt a látogatás így ajándékot nem hoztam nekik, de útban a házuk felé a kislánynak vettem egy kis csokit.:)Mikor mentem fel a dombon felfelé ahol laknak eszembe jutott, hogy hányszor másztam itt fel, volt, hogy 5-6 megrakott teszkós zacskóval (én csináltam a bevásárlást), vagy buliból reggel hazafelé, vagy éppen a kutyuval mennyit sétáltam arra. Mikor fordultam be az utcába az apuka épp akkor jött haza a munkából, átszaladtam a kocsija előtt majd mikor hátranéztem akkor láttam, hogy jéé ő az. Ő nem is tudta, hogy jövök szóval gondolom nézett egy nagyot, mikor majdnem elütött.:)) Aztán odaértem a házhoz, az apuka még szöszmötölt valamit a kocsijában, így csak intettem neki. Becsöngettem, a kutyulim ugatni kedzett  a kislány szaladt ajtót nyitni és egyből a nyakamba ugrott és ölelgetett jó hosszú ideig, és azt ismételgette, hogy mennyire hiányoztam neki. A kutya felugrált a lábamra, teljesen megőrült, nem hagyott egy perc nyugtot sem, annyira édes volt, hogy arra nincsenek szavak. Megismert, nem látott 3 hónapja, de megismert, és még mindig ugyanúgy imád, és én is őt. Felvettem és kb 5 percen keresztül csak ölelgettem, ő nyalogatott, majdnem sírtam. Már írtam korábban, hogy a kutyát jobban szerettem, mint a család összes tagját együttvéve, és a kutyu hozzám kötődött a legjobban, és szerintem ez még mindig így van, az egy óra alatt amíg ott voltam végig körülöttem ugrált, nyalogatott, nyakamba ugrott, még akkor sem tágított mellőlem amikor bejött a házba az apuka vagy mikor hazajött a jelenlegi aupair-ük. Ennek a kutyusnak mindig is én leszek az igazi gazdája, merthát én voltam vele kölyök korától fogva egy éven át minden egyes nap, mindenre én tanítottam és mindent én csináltam körülötte, nem csoda ha annyira összenőttünk, mint a sziámi ikrek.:)) Imádom, és elmondhatatlanul örülök, hogy újra láthattam.

Reunion

A kisbaba nagyon aranyos, lány.:) A kisasszonyommal játszottunk egy társasjátékot, majd a szülőkkel beszélgettünk, megjegyezték, hogy jól nézek ki, kérdezték mi mindent csinálok, nagyon közvetlenek voltak, annyira, mint a velük töltött évem alatt még szinte sosem. Nagyon örültem, hogy náluk vagyok és abszolút otthon éreztem magam. Később hazajött a jelenlegi aupair, és mondta, hogy elvinné a Toto-t sétálni. Mivel nekem amúgy is indulnom kellett volna, így felajánlottam, hogy megyek vele és félútig elkísérem őket, így legalább sétáltathatom is egy kicsit a kutyusomat.  (Ő az én kutyám és kész :)) Mikor elbúcsúztam a kislány vagy ötször elmondta, hogy nagyon szeret és a szülők is biztosítottak róla, hogyha megint feléjük járok akkor nyugodtan ugorjak be.:) Jó volt őket is újra látni, és a házat is ami egy évig az otthonom volt. Mikor az aupair-rel elindultunk kutyát sétáltani akkor egyszerre léptünk ki az ajtón, de a lány előre ment én viszont még az ajtóban maradtam búcsúzkodni, és képzeljétek, a Toto kutyám nem ment a lány után hanem megvárt engem ott az ajtóban.:)) Annyira meghatódtam, mondtam már, hogy a kutyák nem felejtenek és ők a leghűségesebb állatok a Földön, és ez már számomra sokadjára, szombat este is bebizonyosodott. Kb 8 percig sétáltunk együtt az új aupair-rel és a kutyuval, faggattam őt, hogy tetszik-e neki a családnál (nem véletlenül akartam vele ketteseben maradni, a szülők előtt mégsem kérdezhettem ilyeneket :D) de azt mondta, hogy ő nagyon élvezi és nagyon kedvesek vele, imádja ő is a kislányt és a kutyát. Nagyjából ugyanazt kell csinálnia, mint anno nekem, csak neki baba körüli teeendői is vannak. Eztán elbúcsúztunk, megölelgettem-puszilgattam a Totot és elindultam Renihez a hotelba.


A hotelben kb 3 órát voltam, útközben felvettem a mekiből egy kis harapnivalót majd hatalmas dumapartiba kezdtünk, mert már pár hete nem láttuk egymást. Nagyon jól esett ez a csajos este, rengeteg mindenről beszéltünk, mókáztunk, ettünk-ittunk, tehát nagyon jól éreztem magam.

 

Este 11-kor indultam haza, megdöntöttem a saját rekordomat ami a gyaloglást illeti, mert a hoteltől, ami kint volt a fenében busszal is kb 18 percre a vasútállomástól, nekem csak 20 percbe telt elgyalogolni a vasútig, így még simán elértem az utolsó vonatot majd London belvárosában az utolsó metrót.  Mire hazaestem már hajnal 1 is elmúlt. London legészakibb részéből a délibe ilyen sokáig tart eljutni.  Itthon még kockultam kicsit és 2 körül Zzz.

Ma reggel már 9 után fent voltam (wtf?:)). Karácsonyi ajándékokat vásárlogattam, már majdnem mindenkinek megvan, hogy mit adok, jee:) Délután a helyi svéd lánnyal ebédeltem, dumaparti, dumaparti, az angol tudásom mindig nagyon hálás az ilyen eseményeknek.

Következő héten szerdán megyek takarítani (money, money, money), mert a gyerek csütörtökön délben végez a suliban és ebben az évben nem is megy többet, tehát a pénteket vele töltöm takarítás helyett. Jó dolga van nem? Én is el tudtam volna anno viselni ennyi szünetet. :)

Mára vége mert látom jó hosszúra nyúltam.:)

"Take it easy"

Mostanában, bár még mindig nagyon jónak tartom a hosztcsaládomat szó se róla, de picit stresszesebb napokat élünk errefelé, már ami a gyerek gondozását illeti. Sok tényező közrejátszik ebben, először is ugye már eltelt negye év azóta, mióta a  gyermek elkezdte a sulit és gondolom fáradt már, igaz, hogy volt egy őszi szünete, de azalatt végig sporttáborba járt, szóval bár pihent, de aktívan, minden nap a végkimerülésig focizott és jöttünk-mentünk, pörögtünk, mint a buszkerék.
Másrészt itt van a szürke november végi-december eleji időjárás, amivel nekem személy szerint semmi bajom sincs, én mindig azt mondom, hogy nem az időjárás vagy a hőmérséklet határozza meg a hangulatom, hanem ha én eldöntöm, hogy boldog leszek, akkor boldog leszek, és nem is igazán értem azokat, akik az időjárásra fogják időnkénti rossz kedvüket, de persze tény, hogy sokaknak be tudja tenni a kaput, ha hosszabb ideig van szürkeség.
Aztán az anyuka új munkát kezdett amelynek következtében napi kb csak 5 percre látja a fiát reggelente, mert este már akkor jön csak haza mikor a gyerek ágyban van (apuka pedig sokat utazik). Nem csoda, hogy  a gyereknek hiányoznak a szülei, mert eddig anyuka kevesebbet dolgozott, minden este ő tette ágyba, együtt voltak, beszélgettek stb. Most viszont délután 3-tól este 8-ig én vagyok vele, és bár nagyon szeretem a kölyköt és ő is engem, de én nem vagyok az anyja, én az aupair-e vagyok, és nem csodálkozom azon, hogy velem "nem éri be". Én a kezdeketől fogva nagyon jól elvoltam a gyerekkel, de megmondom őszintén, hogy ami az utóbbi hétben zajlik, az nekem kicsit stresszes. A munkám maga nem egy nehéz feladat, csak haza kell hoznom a suliból, tv, házi, evés, alvás nagyon leegyszerűítve. De ez nem ennyire egyszerű, a gyerek minden nap 5ször megkérezi, hogy mikor jön haza az anyja, amire én nem tudok mást mondani, csak azt, hogy később. Mivel hiányzik neki az anyja így dacol, többet hisztizik, tiszteletlen és visszabeszél. Türelmetlen és mindent azonnal akar, de tapasztalt aupair lévén ezzel eddig simán megbírkóztam, de eddig nem teljes délutánokra és estékre kaptam meg a gyereket, hanem anyuka leváltott 7 körül, így én is nyugodtabb voltam és a gyerek is többet látta az anyját, aminek következtében ő is sokkal jobban viselkedett. Én nem tartom magam tehetetlennek, mögöttem van másfél év aupairkedés és angol gyerekek ajnározása, tudom, hogy néha mit tudnak leművelni és pontosan tudom, hogy egyes kirohanásokat hogyan kell lekezelni, eddig én még sosem húztam fel magam különösebben a hoszt gyerekeim miatt, de mostanában egyre többször érzem azt, hogy közelében vagyok annak, hogy elszakadjon a cérna. Nem érzem úgy, hogy elegem van az aupairkedésből, vagy, hogy kikészültem volna, egyeltalán nem erről van szó, mindössze annyi, ami mindenkinél előfordul néha; besokaltam az elmúlt napokban egy kicsit, és a másfél év alatt most érzem először, hogy oké, jól esne egy kicsit visszavenni, talán még sosem fért rám jobban egy hét szabadság, mint most. De hálisten erre nem kell sokat várni, még 2 hét, és megint lesz egy teljes hét fizetett szabim.

Ma itt volt a host fiam osztálytársa playdate-en, nem először hozom őt is haza az iskolából, nagyon aranyos gyerek, rendkívül szófógadó és jómodorú, tulajdonképpen még örülök is ha itt van, mert ilyenkor a gyerekek ketten eljátszanak a játszószobában, én elkészítem a vacsorájukat, magvacsizunk, egy kicsit tv-znek és aztán jön is érte az anyukája. Az anyukájával is nagyon jóban vagyok, nemrég szülte meg a második gyermekét, és én kaptam az alkalmon, felajánlottam neki a szolgálataimat (bébiszitt), aminek ő nagyon megörült, így nem kizárt, hogy a jövőben tőle is csurran-cseppen majd valami extra money.:) Btw az utóbbi időben önként és dalolva hívtam át a fiát playdate-re, mert ha a nő látja, hogy én ennyire megbízható vagyok, hogy magamtól áthívom a gyereket, akkor nyugodtabb szívvel meri majd rámbízni a kisbabát is bébiszittelni a jövőben, ez a stratégiám per pillanat.:)

Visszatérve a mai playdate-re: ezzel a két gyerekkel együtt még soha semmi gondom nem volt, szépen játsztottak, ügyesen ettek, összepakolták a játékaikat, maga volt az idill. Ma sem lett volna semmi különösebb probléma, ám mikor bekapcsoltam volna nekik a tv-t akkor megcsörrent a telefonom. Nagyon megörültem, hisz plusz munka ügyében hívtak és a vonal tulsó végén lévő hölgy bébszittelős munkát ajánlott. Éppen belementünk volna a részletekbe, mikor a gyerekek kánonban kezdtek el nyüsszögni, hogy ők most rögtön akarják, hogy kapcsoljam be nekik a tv-t. Közben ugye figyelnem kellett volna a telefonban a nőre. Mutattam a gyerekeknek, hogy menjenek a nappali irányába, de szegénykék nagyon birkák voltak, hiába mutogattam nekik a nappali felé, nem vették az adást és továbbra is ott sürögtek körülöttem, amivel még nem is lett volna baj, de folytatták a jajveszékelést, megállás nélkül, egyre hangosabban, hogy  "ne-heee-küünk tv ke-eee-ll" Hadd me mondjam mit lett volna kedvem csinálni velük, de gondoltam, hogy akkor bemegyek a wc-be és ott folytatom a beszélgetést. Be is mentem, magamra csuktam az ajtót, de pillanatok alatt ott termett a két kis bajkeverő, húzták az ajtót, majd bejöttek és hisztériáztak tovább. Nem hiszem el, hogy még a budin sem lehet nyugta az embernek!!!
Baromi fontos volt ez a hívás, és most hála a két gyereknek a felét nem értettem meg, 5ször vissza kellett kérdeznem, szóval gondolom a nő picit hülyének nézett és biztos hallotta a telefonon keresztül a nyávogó gyerekeket. Jó kis első benyomást kelthettem. Ekkor olyan szinten elöntötte az agyamat az ideg, mint még a másfél éves "szolgálatom" alatt soha. Ezt egyszerűen nem akartam elhinni, hogy mit nem tud a két csávó megérteni azon, hogy tűzzenek be a nappaliba, vagy legalább maradjanak csendben amíg telefonálok. Miután letettem a telefont fél perc alatt olyan szinten leteremtettem a két porontyot, hogy utána pisszeni sem mertek. A bűntijük meg az volt, hogy nem nézhetnek tv-t. A vendég gyerek jól fogadta, de az enyém egyből úgy elkezett bőgni, hogy komolyan azon voltam, hogy oké, én itt most végeztem, legszívesebben elszaladtam volna  a következő kocsmáig és kiittam az egész alkoholkészletüket, bár szerintem a világ összes felese kevés lett volna, hogy lenyugtasson.  Az a baj az én hosztfiammal, hogy azt hiszi, hogy bőgéssel mindent elérhet.  Nem ez volt az első eset, hogy hisztériázni kezdett, szinte mindennaposak az ilyen "dacbőgések", de mint már említettem, ezeket én egy-két megjegyzéssel lekezelem, helyreteszem a gyereket és utána mindig nagyon jól viselkedik, de az elmúlt napok után, hogy minden este én voltam vele egészen bedtime-ig és stresszesebbek voltak a napok, így ma este ez már túl sok volt. A bőgésre annyit mondtam, hogy ha nem hagyja abba, akkor felmegy a szobájába és most rögtön ágyba teszem, erre mégjobban rázendített. Itt már tényleg azt néztem, hogy melyik kijárat van hozzám a legközelebb, mert ki tudtam volna futni a világból, de nem szóltam  inkább semmit (jobb is) és megvártam, míg magától abba hagyja. Szerencsére nem tartott sokáig, befejezte pár percen belül és aztán játszottak, míg a vendéggyerekért meg nem jött az anyja.  Az anyuka mikor bejött már látta, hogy nem teljesen őszinte a mosolyom, megkérezte mi volt a baj (elvileg neki nem akartam mondani semmit), de ha már így rákérdezett, hát elmondtam, hogy mit adott le a két jómadár. Neki sem kellett több, mindkét gyereket jól leteremtette, a vendéggyerek még sírt is, sajnáltam nagyon szegényt, de tény, hogy meg kell tanulniuk viselkedni.

Eztán már alig vártam, hogy az anyuka végre hazajöjjön (ma  hálisten korán jött). A gyerek ezután olyan volt mint a kisangyal, ilyeneket mondott, hogy : " mivel rossz voltam, így ma este nem ehetek csokit meg édességet" meg, hogy "soha többet nem zavarlak mikot telefonálsz" (egyem meg)-és ezeket teljesen magától, nem buta ő, csak szerény véleményem szerint hiányosan van nevelve.  Amúgy ettől a mai incidenstől (és az elmúlt pár stresszesebb naptól) eltekintve nincs sok gondolom a gyerekkel, nagyon édes is tud lenni, és az esetek 80%-ában szófogadó, de amikor nem az, akkor viszont feszegeti a határokat rendesen. Én a kezdettől fogva nevelgettem, folyamatosan próbálom leszoktatni az akaratosságról és a hisztiről, de mivel én nem az anyja, hanem csak az aupair-e vagyok, így nem csoda, hogy nem megy egy csapásra. Nem, nincs a munkámmal bajom, nem kattantam meg, tudom, hogy rengeteg aupair ennél sokkal-sokkal nehezebb helyzetben van, mondjuk 2-3-4 hisztis gyerekkel és amellett még a háztartással is, szóval továbbra is észben tartom, hogy ezt az egy-két súrlódást leszámítva nagyon jó a családom, és ha beszélek a gondokról az anyukával, akkor ő azon van, hogy megoldást találjon  rá. Biztos vagyok benne, hogy amint beilleszkedik a munkahelyére és vége lesz a karácsonyi őrültek házának, akkor megint visszaáll a régi rend és ő teszi ágyba a gyereket, többet lesz vele, mert amúgy mindkét szülő odavan a kissrácért. Apuka holnap jön haza, esküszöm, hogy ennyire még sosem vártam őt, kb úgy, mint a Messiást, mert nemcsak , hogy velem mindig nagyon rendes, de a gyerekre is nagy hatással van :)
Az viszont tény, hogy az elmúlt pár nap némiképp lemerítette az "akismat", én is idegesebb voltam, de úgy döntöttem, hogy "take it easy" lesz, visszaveszek és elnézőbb leszek a gyerekkel ha nyűgös, de most úgy érzem, hogy kicsit töltődni kéne.

Btw, lesz hétvégén extra bébiszittelős munkám, és ugye ott van a már multkor említett takarítás is, szóval ebből a szempontból  ez a bőség hete:) Pénteken megint ideröppen az unokatesóm Magyaroszrágról egy hétvége erejéig, szóval vele is találkozom, plusz partimeghívásom is van (amivel ha csak nem jön közbe semmi mindenképp élni fogok) tehát az élet zajlik errefelé. A mai izgalmak "örömére" korán megyek aludni, és biztos vagyok benne, hogy holnapra már minden okés lesz, a gyerek is boldogabb lesz, főleg mert jön haza az apukája és lazításképp majd sütök majd nekik pár palacsintát.:)
Ezzel zárok ma, take it easy evribádiii:)

Szerencseáradat adrenalin-túltengés

Hétfő van és december immár. Ma reggel, mikor a kölyökkel reggeliztünk a konyhában ránéztem a naptárra és láttam, hogy mindössze 2 hete van a suliból a téli szünetig. A gyerekek itt Angliában borzasztó sok szünetet kapnak, főleg azok a szerencsés porontyok, akik magániskolába járhatnak. Még az előző hosztanyám monda, aki szintén magániskolába járatta a kislányt, hogy tulajdonképpen a magániskolákban a kevesebb tanításért fizetnek több pénzt. Mennyire igaz! És mégvalami, ami nekem is és a hosztanyámnak is igencsak szúrja a szemét: a kisfiú magánsulijában minden nap 3kor van vége a tanításnak, de mostanáig volt még plusz egy óra iskola utáni foglalkozás, tehát csak 4kor kellett felvennem a gyereket. Most viszont, ismeretlen okból beközölte az iskola, hogy az újévig nem lesz suli utáni foglalkozás, 3-kor kell menni a gyerekekért. Számomra érthetetlen, mármint ne nézzetek lustának, nem az a problémám, hogy így 5 órával több munkám van a héten (mivel így is 25 óra alatt vannak a heti munkaóráim), bár persze kétség sem fér hozzá, hogy nagyon kényelmes volt minden nap csak 4 órakor a gyerekért menni, hanem azt nem tartom túl jó ötletnek, hogy egy neves iskola ilyen húzásokkal rukkoljon elő. Nem minden családnak van aupaire, aki  a gyerekért tud menni, és a dolgozó szülőknek az az egy óra is sokat számít, így ahogy hallottam a dolog visszhangját,  nem egy családnak okoztak ezzel fejfájást. No mindegy is, "its not my bussiness"-nem az én dolgom, én felveszem az enyémet, amikor kell és kész. Igazából nem is tudom, hogy jutottam most ide, totál nem erről akartam írni, csak eszembe jutott.

Az elmúlt napokról egy pár sort firkantok.

Már hónapok óta  érlelődött bennem, hogy kellene nekem új szemüveg. Szemüveges vagyok, de csak tv és számítógép előtt, valamint olvasásra használom. A mostani szemüvegem nagyon-nagyon régi, 7 éves, még 9-es gimnazista voltam, amikor csináltattam. A jobb szemmel nincs is különösebb baj, az mindössze 1 dioptriás, de a bal nagyon rossz, amikor 7 éve voltam szemvizsgálaton és csináltattam a szemüveget, akkor mínusz 3-as volt. Mivel a jobb szememnek viszonylag semmi baja, így ha csak jövök-megyek, akkor a jobb szemem kompenzálja a balt, és nem okoz gondot a látás a mindennapi tevékenységekben, de ha tv-zek vagy laptozok, illetve olvasok akkor viszont nagyon zavaró, ha nincs rajtam a szemüvegem akkor a szemem 5 perc után jojózni kezd és megfájdul a fejem.
Egy pár hónapja vettem észre, hogy már a szemüvegemmel is kicsit homájosan látok és hunyorgok a bal szememmel. Arról nem is beszélve, hogy a mostani okullárém már nagyon karcos, alig látok ki rajta.:D Nézelődtem a neten az opciók után, mit merre és mennyiért, és találtam egy (viszonylag) olcsó, de jó optikust. Idekint baromi sok pénzt elkérnek szemvizsgálatért és szemüvegkeretért (csakúgy,mint az egészségügy minden területén), egy angol drogériahálózat pedig egyenesen csilliárdokért kínálja szolgáltatásait.
Csütörtökön gondoltam egyet, és felhívtam a közeli optikust és kértem időpontot szemvizsgálatra. Másnap, pénteken már mehettem is. Maga a vizsgálat alig volt 10 perc, a bal szemem romlott mínusz 3-ról mínusz 3, 75-re, bár rosszabbra számítottam, szóval majdhogynem kellemesen csalódtam. Mikor végeztünk az optikus átadott engem egy asszisztensének, aki segített keretet választani. Mivel ugye én nem állandóan használom a szemüvegem, hanem csak mikor netezek/olvasok, így eleinte úgy voltam vele, hogy ilyesmikre mint pl vékonyított lencse meg extra tiszta lencse nem fogok költeni, de az optikus mondta, hogy van egy speciális ajánlatuk, mégpedig ha a keretet a 70 fontos vagy annál drágább árkategóriából választom, akkor ezek ingyen járnak (mert egyébként plusz 35 fontba kerülnének). Gondoltam, hogy oké, végülis most minimum 2 évig le lesz a gondom a szemüvegről, akkor inkább választok drágábbat, de az legyen "felszerelve" minden extrával, legyen ultravékony meg extratiszta, karcálló stb. Kb fél órán keresztül próbálgattam a különböző kereteket, a legolcsóbbtól a legdrágábbig mindenféléből, majd letettem voksomat egy nagyon trendi sötétlila színű keret mellett, amire a velem lévő asszisztens is nagyon helyeselt. Eztán leültünk a fizetést elintézni. Mivel ugye volt ez az ajánlat, hogy 70 font felett az extra dolgok ingyen járnak így én már magamban kiszámoltam, hogy a szemvizsgálattal együtt mennyit fogok fizetni (90 font). Ám mikor a hölgy benyögte, hogy mennyit kell fizetnem, kicsit meglepődtem, ugyis az ő kompjúterén 124 font jött ki végösszegnek. Azért engem sem ejtettek a fejem búbjára, egyből felhívtam a figyelmét az ajánlatra, de ő egy picit értetlenkedett, odahívta egy kollégáját, majd mégegyet, és 3-an megállapodtak, hogy igen, tényleg kevesebbet kell fizetnem. (Amúgy egy rendes nő volt, végigvárta, amíg fél órát szerencsétlenkedek a választással, lehet, hogy csak nem tudott az ajánlatról, nekem még kedzőnek tűnt.) Kifizettem immáron a 90 fontra csökkentett összeget és mondták, hogy következő kedden (azaz holnap ) mehetek érte.Kapok mellé tokot meg tisztítókészletet is.  Boldogság, mert a régin már tényleg alig látok ki.

Más meglepetések is értek pénteken, mondhani végre rám mosolygott a szerencse, ugyanis találtam pluszmunkákat, nem is  egyet, hanem kettőt.:)) Már pár hete írtam, hogy feladtam 8 hirdetést a gumtree-n munkákra vadászva, ám ezekre a nudista hapsin kívül, akit itt is "bemutattam" nem érkezett válasz. Azonban pénteken reggel, mielőtt a szemvizsgálatra mentem 2 email is várt, mindkettő válasz volt a hirdetésemre.  Az egyik egy tőlem fél órára élő fiatal házaspár, akik heti egyszer hívnának takarítani, és ha a babájuk megszületik, akkor jövő évtől bébiszittelni is, a másik szintén takarítás az is nem messze. Juhééééé:)) Végre, komolyan mondom, már kezdtem azt hinni, hogy teljesen felesleges a gumtree-re posztolgatni, mert normális válaszok úgysem érkeznek, és most kapásból kettő is jött. :)

Péntek este a helyi aupair barátnőimmel mentünk egy itókázó körútra a közeli pubokba. A kis csapat elég nemzetközi volt, egy német, két svéd és jómagam. Az egyik svédet (Maja) leszámítva senkit nem ismertem. A német csaj 19 éves, mindössze csak 3 hónapra jött Angliába és 3 hét múlva költözik is vissza Németországba. Egész idő alatt a telefonjával volt elfoglalva, a facebook-on keresztül ápolta az otthon hagyott barátnője lelkét, indőnként "what"-ot kérdezve azért bele-belefolyt a beszélgetésbe. A svéd lány már másfél éve él ugyanannál a családnál, májusig marad még és imád itt lenni. Mondta, hogy ő Londont még nem igen hagyta el, ami nekem azért furcsa, mert én is már másfél éve rontom itt a levegőt, de imádok utazni, ha rajtam múlva egyfolytában úton lennék és elképzelhetetlennek tartom, hogy ne járjam be a lakhelyem minimum 100 kilóméteres körzetét új helyek, tapasztalatok és ételek után kutatva, dehát minden ember más, ízlések és pofonok, ami nekem fun meg exciting, az másnak nem feltétlenül az. De nagyon aranyosak mindketten és örülök, hogy megismertem őket, szuper estét töltöttünk együtt, le is csúszott néhány cider (a svéd lányok tiszteletére svéd márkát ittam) így a hangulat is adott, hogy jó volt.:)

Kb hajnal 2-kor kerültem ágyba, ám másnap 8kor már kelhettem is, mert interjúm volt az egyik családdal, akik takarítani hívtak. Hihetetlenül hideg volt itt, és azóta is, fagyott rendesen és minden deres volt, ám ennek ellénre is vidáman hagytam el 9kor a házat, mert örültem, mint majom a farkának, hogy végre lesz pluszmunkám. (Mikor anyuka meglátta, hogy fél 9kor én már  a konyhában reggelizek, akkor meg is jegyezte, hogy ennél korábban még sosem látott engem ébren hétvégén.)
Az interjúmról késtem 10 percet, mivel még sosem voltam azon a környéken , de annyi baj legyen. A házaspár nagyon kedvesen fogadott, körbevezettek a házon, elmondtak mindent, hogy mit várnak, majd kértek, hogy nevezzem meg az árát, mennyiért takarítanék. 10 fontot kértem egy óráért, ahogy hallottam, aupairek ennyit szoktak itt Londonban.  Pénteken lesz az első alkalom, 3 óra takarításban állapodtunk meg eddig, azóta sms-ezett a nő, hogy vállalok-e vasalást. Hülye lettem volna nemet mondani, így egyész jó kis summát fogok megkeresni. A hölgy december végére várja a babáját, és mondta, hogy majd jövő februártól bébiszittelésre is szüksége lesz, tehát baromi szerencsés vagyok velük, hogy ennyi mindent csinálhatok, mert annál több pénz áll majd a házhoz.:))

Szombaton rohangáltam még ide-oda egész délelőtt és fél délután, mint a mérgezett egér, volt egypár elintézni való ügyem. Ebédeltem a Subwayben, majd vásárolgattam egy kicsit, de mivel nem aludtam valami sokat, így másra sem vágytam, csakhogy végre hazamenjek és bedőljek az ágyamba egy pár órára. 3 körül keveredtem haza, de az alvásra nem került sor, mert beszippantott a net, majd délután 5kor az anyuka hívott karácsonyfát díszíteni. Itt Angliában nem december 24-én van karácsonyfa-állítás, hanem már december elején sort kerítenek erre, és a fa egészen újév utánig a nappalikban (nálunk az étkezőben) díszeleg. Egy nagy fát sikerült anyukának választania, bár ő plafonig érőt akart, de szerintem így is elég méretes. Kb egy órán keresztül díszítettünk, anyuka ebben a tekintetben nagyon pontos, mint mondta, nem tudja elviselni, ha a díszek nem 100%-ig méretarányosan, és összehangoltan vannak felhelyezve, de mondta, hogy bízik az ízlésemben, és szabad kezet adott. A gyerekre viszont percenként szólt rá/igazgatta a díszeit, mert tudniiilik a fának tökéletesnek kell lennie. Szerintem jó munkát végeztünk, nagyon szép lett, a színei (arany, ezüst, fekete) elegáns külsőt kölcsönöz  a karifának, jó ránézni. Bár ezt egy picit furcsának tartom, hogy ilyen korán felállítják itt a fát, lehet, hogy karácsonyig meg is fogom unni a látványát, de végülis nem azért jöttem Angliába, hogy ugyanazokat a dolgokat keressem /tapasztaljam meg, mint otthon, végre igazi angol karácsonyban lesz részem, egy szerető, kedves angol családban. (Tavaly is itt voltam karácsonykor, nem mentem haza, de az akkori családom nem igazán törődött velem.) Már elkezdtem ajándékokat venni, és a szobámban is felállítottam a saját kis műfenyőmet, ami már tavaly is megvolt. Idén vettem hozzá még néhány díszt, igazán hangulatos, imádom.

Karácsonyi sarkom

Karácsonyfa az étkezőben

Szombat este nem voltam sehol, de megmondom őszintén nagyon jól esett csinálni a semmit és csak nézni az X-Fatort, különösen, hogy egész nap futkoztam jobbra-balra.

Vasárnap pedig a 2 héttel ezelőtti magyar bandával, akikkel palacsintázni voltunk, Lucával, Jucussal, Zsófival, Ákossal valamint egy számomra új lánnyal Vivivel elmentünk a Winter Wonderlandra. Délután 1 körül indultam el itthonról, mielőtt vonatra szálltam megebédeltem a Subwayben. Imádom az ottani kaját, nagyon rákaptam az utóbbi időben. Kettőkor találkoztunk a többiekkel a Winter Wonderland előtt, mivel nagyon szép idő volt így rengetegen voltak, iszonyatos nagy volt a tömeg és csak lépésben tudtunk haladni, de a karácsonyi vásár és a vidámpark mindenkit lenyűgözött. Már attól a pillanattól kezdve, ahogy beléptünka W.W.-ra elkezdtem fűzni a többieket, hogy próbáljanak ki velem valami attrakciót, de a Zsófit leszámítva senki nem nagyon akaródzott felülni azokra az őrültségekre. De sebaj, miután körbejártuk a vásárt kipécéztük magunknak Zsófival a Power Towert. Már a múltkori bejegyzésben is írtam róla, tavaly 2x ültem fel rá, 13 emelet magas, szabadeséstorony.

Luca, Vivi, Jucus, én és Zsófi

Zsófival

Megvettük a jegyeket majd sorbaálltunk, Lucusunk pedig serényen fotózott minket a pillanattól kezdve, ahogy beszálltunk végig, így sikerült lekapnia minden fontos mozzanatot, például azt, amikor bekapcsolták a biztonsági öveinket, és ezerrel mozgattuk őket, próbálgattuk, kinyílik-e, mert ha esetleg igen, akkor én még ott és akkor közöltem volna, hogy oké, én itt kiszállok:)). Lehet, hogy öregszem, de tavaly még nem tűnt ennyire félelmetesnek ez a ride. Az benne a legdurvább, hogy mikor először megy fel 13 emelet magasba, odafent várunk vagy 3-4 percig amíg teljesen hiretelen 1000-rel megindul alattunk a szerkezet. Az első zuhanás után egyből megint felemelkedik, nagyon gyorsan emelkedik felfelé, majd félúton hirtelen befékel, majd megint elindul felfelé, és éppencsak hogy felér, és már zuhanunk is, és ezt még eljátsza 3-4-szer, és minden alkalommal gyorsabban zuhanunk. Leírni nem lehet, hogy mit érzetem, mikor zuhantam, körülbelül olyan volt, mintha a gyomrom és a szívem összegabajodott volna és a torkomban lett volna. Nagyon magas az a 13 emelet, magasabb, mint amilyennek lentről látszik, de a panoráma nagyon szép. Én mivel már tavaly ültem rajta, így tudtam milyen a kilátás, látni onnan többek közt a London Eye-t, de ezúttal mikor odafent voltunk nem nagyon foglalkoztam a panorámával, mert már tudtam mi vár ránk.:)) Mikor fent voltunk és vártunk arra, hogy zuhanjunk, a Zsófi megkérdezte merre van a London Eye, és erre én csak annyit tudtam kinyögni kétségbeesett hangon,hogy : "Leszarom." Erre mindketten röhögésben törtünk ki ott 13 emelet magasban, én tul.képpen egyszerre röhögtem és voltam baromira betojva. Maga a zuhanás amúgy nem vészes, ebben a ride-ban az a félelmetes, amikor ott várunk fent a 13. emeleten és nem tudjuk, hogy pontosan mikor fogunk megindulni. Aboszolút élveztem az egészet, Zsófi szintén, dőltünk a röhögéstől, mikor leszálltunk és boldogan mentünk vissza a többiekhez, akik hivatalosan is komplett idiótának nyilvánítottak minket.:))  Ez egy olyan élmény, amit szerintem mindenkinek minimum egyszer át kell élnie, megfizethetetlen és elmondhatatlanul adrenalindús.

Mi a f*sznak megyek fel??:)

Hátha kinyílik..:)

 

Nincs visszaút

Mikor végeztünk, az Ákos egy francia haverjával Rémivel kiegészülve átmentünk a magyar palacsintázóba, amit már a törzshelyünkké nyilvánítottunk. A Luca és Jucus , valamint a fiúk pacalpörköltet ettek, én és a többi lány pedig palacsintát. Volt ott mindenféle ízesítésű, az enyém a jól bevált fahéjas, Zsófié cheseecake-es, Vivi pedig nutellásat falt, majd a Luca rendelt magának egy Kidner tojásos ízesítésűt, de mivel nem bírta megenni, így Zsófi és én pusztítottuk el. Mindegyik elképesztően finom volt, valamint szuper a társaság, így megint egy isteni napot/estét töltöttünk együtt, ezúton is köszönöm mindegyikőtöknek a remek élményeket, és Lucusnak pedig a gumicukrot, amit tőle kaptunk mindannyian. :) Kb 6-kor Luca és Jucus elindultak haza (végkimerülés és bébiszitt okokból), mi még maradtunk egy órát, lecsúszott még egy kis üdítő meg palacsinta, beszélgettünk, hülyültünk, majd 7 után mindenki hazaindult. Imádtam az egész napot úgy,ahogy volt.

Fent balról: Luca, Jucus, Ákos, Rémi, Zsófi, Vivi és én
 

A Winter Wonderlanddal természetesen még nem végeztem, a csajokkal is beszéltük, hogy még visszamegyünk, mert Zsófival még mindenképp ki akarunk próbálni pár hintát, valamint a helyi svéd barátnőmmel Majával is el fogunk menni, mert bár ő nem szereti az ilyen őrült ride-okat, de annyit beszéltem neki a Power Tower-ről, hogy azt mondta, annélkül nem zárhat be a W. W., hogy ő ki ne próbálná a szabadesés-tornyot.
Legyen is ez a végszó mára, szép hetet mindenkinek.:)

Negyed éve az új családommal-összegzés

Közeleg a hétvége, közeleg az idő, amikor újra találkozhatok a barátaimmal.:) Ma csütrötök van, szóval már látszik az a bizonyos fény az alagút végén.:)) Átvitt értelemben persze, mert egyeltalán nincs nehéz dolgom, ami a munkámat illeti. Éppen a nappaliban ülünk a gyerekkel, ő a Hupikék Törpikék filmváltozatát nézi ,aminél nagyon hülyeséget nagyítóval kéne keresni a filmtörténelemben Elnézést azoktól, akik esetleg szeretik (ha van ilyen) de a sok agyatlanság közül amit életemben láttam, ez a film viszi a pálmát. A sztorija rubbish, és ha volt nyeresége a filmnek azt is csak annak köszönheti, hogy 3D-s..Én sosem értettem mi a jó abban, amikor rajzolt figurákat tesznek be rendes filmekbe, húsvér emberek közé, akiknek ez egy kicsit sem furcsa, hogy két dimenziós, totál természetellenes színű, nyekergő hangú, sliccig sem felérő alakokkal beszélnek, esznek, élnek együtt. Tényleg sorry azoktól, akik szeretik az ilyen filmeket, ez csak az egyéni véleményem.
Szóval gondoltam remek alkalom ez arra, hogy idefirkantsak valamit, leglább nem a filmet bámulom (már másodjára), bár hallani mindent hallok, de próbálok nem oda koncentrálni.:D

Ma reggel suliba menet, ami mindössze 5 percet vesz igénybe, mivel ugyanabban az utcában lakunk, mint ahol a suli van (egész pontosan 20 házzal arrébb) a gyerekkel láttunk a házunktól egy perc sétányira egy fejrállt kocsit. Szegényem biztos elszállt a közeli éles kanyarban, és a járdán landolt. Sebesülteket nem láttam, a kocsi utasait addigra már biztos elvitték, nem tudom mennyire lehettek súlyosak a sérüléseik, de a kocsi szélvédője betört és láttam a kipukkadt légzságokat is..:S Mivel a kocsi még félig a járdán volt (akkor próbálták meg elszállítani) és a járda egyik felén az autóút, a másik felén meg bokrok vannak, így az árkokon-bokrokon másztunk át a kölyökkel, hogy eljussunk a suliba. Amikor már hazafele mentem félig elvontatták az autót a járdáról, és mellette az úton meg szorgosan terelték a forgalmat. Mik meg nem történnek a kis utcánkban..:S

Holnap után lesz 3 hónapja, hogy itt vagyok az új családomnál. Írnék most erről egy kis összegzést, mit is hozott számomra ez a negyed év (jóég, már negyed éve, hogy itt vagyok ?).
Nagy reményekkel költöztem el az előző családomtól, Észak-Londonból. Bár sosem panaszkodtam róluk kölönösebben, mert nem vagyok az a fajta, de egy-két írásomban azért utaltam rá, hogy ott nem volt minden fenékig tejfel. Rossznak egyeltalán nem mondanám, megbántam, hogy náluk voltam? Egyeltalán nem. Az a fajta ember vagyok, aki nem szokta megbánni, amit tett. Sokszor van az, hogy döntésképtelen vagyok, hogy sokat hezitálok, agyalok mielőtt meghozok egy döntést, de amikor döntök, akkor akárhogy is sül el a dolog, nem szoktam megbánni. Sosem tudhatjuk ugyanis mi lett volna ha? Például, ha teszek valamit, és nem úgy alakul, ahogy én azt terveztem, akkor sem szoktam bánkódni, és azzal ostorozni magam, hogy "mért nem tettem az ellenkezőjét?", mivel sosem tudhatom, lehet, ha az ellenkezőjét tettem volna, akkor még ennél is rosszabb lenne. Amikor hibát vétek, akkor is azt gondolom, hogy oké, ez már megtörtént, mit tanultam belőle, mi az, amit legközelebb másképp kéne csinálni? Minden jó /és rossz/ döntésem tett olyanná, amilyen most vagyok.Márpedig büszke vagyok arra, aki vagyok.  Ugyanezt tudom hozzáfűzni az előző családomhoz, nem mindig volt náluk egyszerű dolgom, de rengeteget tanultam és ezáltal jobban tudtam, hogy a következő családomnál mit akarok, milyet akarok, mik az erősségeim és mik azok, amikben nem igazán vagyok jó (pl rájöttem, hogy jobban utálok takarítani mint hittem, mondjuk ez nem magának a takarításnak, hanem annak köszönhető, hogy ott a 30 órámból 20-at ganajoztam, ami nem volt túl felemelő).
Nagyon fontosnak tartom viszont az emberi kapcsolatokat, sőt, a normális emberi kapcsolatokat, és azt az elvet vallom, hogy hidat nem égetek fel magam mögött, így békében váltam el tőlük, nem szóltam vissza szinte semmire, nem reklamáltam, mert sosem lehet tudni mikor lesz szükségem a segítségükre, meghát mivel egy évig voltam ott, így a tőlük kapott referencia még egyszer jól jöhet. 

Szóval, mint említettem, nagyon bizakodva jöttem ehhez a családomhoz, mivel őket már tudatosan kerestem, 2 hónapig tartott, de rátaláltam a számomra tökéletes családra. Mikor őket kerestem már megvoltak a konkrét elképzeléseim, akármire nem bólintottam volna rá, amit szerettem volna azok dióhéjban: egy gyerek, több fizu, közel a belvároshoz, no takarítás, és kevesebb munka. Igen, tudom, hogy ez így furán hangzik, "álmodik a nyomor" gondolhatnák sokan, mikor megfogalmaztam magamnak, hogy miket szeretnék én is elgondolkodtam rajta, hogy "basszus, ez lehet túl sok, mit akarok én és tán nem fog működni", de másfél éves aupair tapasztalattal a hátam mögött már nem értem volna be akármivel. Már majdnem 2 hónapig kerestem hiába, és már azt hittem, hogy ilyen család, amilyet én keresek nem is létezik, de aztán megtaláltam Őket. /Amikor megtaláltam a mostani családomat illetve a velük való interjúról itt olvashattok, én most olvastam újra és tök jól esett egyet nosztalgiázni.:)/

A beköltözésem óta eltelt 3 hónap, átestünk már egys-máson, olyasmikre gondolok, amelyekből kiderül ki-hogyan viselkedik bizonyos helyzetekben, pl volt már suliszünet, kaptam fizetett vakációs hetet, volt, hogy ők vagy én az utolsó pillanatban módosítottuk a megbeszélt hétvégi terveinket és egymáshoz kellett igazodnunk. Tehát ezek után, hogy már mögöttünk van jópár olyan szituáció, amelyek akár próbára is tehették volna a kapcsolatunkat, nyugodtan mondhatom, hogy jól választottam, hogy idejöttem, ők, az életfelfogásuk majdnem mindenben hasonlít az enyémhez, és számomra ők a "tökéletes"  család.A tökéleteset azért tettem idézőjelbe, mert mindenkinek tudnia kell, hogy tökéletes család nincs. Még azok a családok, ahol tényleg rendben van minden, ott is biztosan vannak néha összezördülések, szóval a tökéleteset én itt úgy értem, hogy amennyire egy hosztcsalád tökéletes lehet.  Mivel már eltelt egy negyed év, és még mindig ugyanolyan kedvesek és közvetlenek velem a szülők, mint az elején, és még mindig ugyanannyit dolgozom, mint az elején, így bizton állíthatom, hogy ez már nem csak a kezdeti álkedvesség, aminek minden aupair hajlamos bedőlni, hanem ők tényleg ilyenek, és boldogsággal tölt el a tudat, hogy ennyire stabil emberekkel tölthetem a következő évemet.

Mikor ideköltöztem már első este együtt vacsoráztunk a szülőkkel, és boroztunk, ami nekem azután, hogy az előző családomnál egy évig egyedül kellett nyammognom az ételeim felett,- mert ők velem nem nagyon szocializálódtak- igazán jól esett. Még első este, mikor felmentem a vacsi után a szobámba, nagy felkiáltójelekkel írtam a barátnőmnek, hogy "I'm part of a family again" :)) Erre tisztán emélkszem, és tudtam, éreztem, hogy ez nem fog megváltozni a jövőben sem.
Az elején az anyukával leültünk és tisztáztuk, hogy mik a kötelességeim, és ehhez ők azóta nem tettek hozzá pluszban semmit, nem varrtak a nyakambe ezt-azt, ahogy sok család teszi, hanem pont, hogy elvettek belőle (nem sok mindent persze, de volt, ami ki lett húzva a to do list-emről.) A munkám nagyon-nagyon egyszerű, nem tudom,létezik-e aupair, akinek könnyebb dolga van, de itt nekem csak a gyerekkel kell foglalkoznom, a házimunka pedig a heti egyszeri gyerekszoba és a fürdőszobánk kitakarításában (együttvéve egy óra) és 45 perc vasalásban ki is merül. Nem kell hajnalban kelnem, bár ebben közrejátszik az is, hogy közel lakunk a sulihoz, de a szülők is igyekeznek a lehető legtöbb időt tölteni a kissráccal, és amikor ők itthon vannak, akkor nekem semmi kötelezettségem nincs. Hétvégén nem kell dolgoznom, néha bébiszittelek, de ezt előre megbeszéljük, eddig mindössze egyszer volt olyan, mikor viszonylag későn szólt anyuka a hétvégi szittelésről (ez  a múlt vasárnap volt, mikor az X Factorba mentek), de akkor is csak relatíven szólt későn, szerda este, mert általában minimum egy héttel előtte szokott szólni. De mikor múlt vasárnap szittelnem kellett akkor kaptam csokit:D és vacsira megvették a kedvenc pizzámat (annak ellenére, hogy volt itthon kaja.)
Még a legelején 4 hét fizetett szabadságban állapodtunk meg, amiből egy hetet már meg is kaptam, mikor elutaztak. Azon a héten nekem a világon semmi dolgom nem volt,  a hűtő tele volt kajával és emellé kaptam külön pénzt, hogy megvegyem, ami még jól esik.
Amikor őszi szünete volt a gyereknek, akkor be lett íratva egy sporttáborba, aminek következtében én ezeken a napokon is kaptam 5 óra szabadidőt, tehát nem volt rámsózva egész nap a gyerek, ahogy ezt sok helyen csinálják.
Ami még nagyon jól esett, hogy anyukával október végén , a második hónap elteltével leültünk, mert mondta, hogy beszélni akar velem. Én először megijedtem, hogy tán nincs megelégedve velem, de csak azt akarta elmondani, hogy mennyire nagy segítség vagyok (pedig tényleg alig kell csinálnom valamit), teljes mértékben tagja vagyok  a családnak, és a gyerek nagyon szeret engem, és meglepte őt is és apukát is, hogy a kisfiú mekkora tiszteletet mutat felém. Ezen kívül pedig, mint említettem, az egyik teendőmet (a gyerek ruháinak mosását) kihúzta a listámról (mert ő kimossa őket a sajátjaival a hétvégén, így nem kell többször feleslegesen beindítani a gépet.)
Van takarítónénink is, aki 2 hétig szabadságon volt nemrég, és ezalatt a 2 hét alatt anyuka megkért, hogy az alsó szintet (konyha, nappali, játszószoba) heti egyszer takarítsam ki, de erre sem utasított, csak annyit mondott, hogy ha meg tudom csinálni, annak ő nagyon örülne, de ha úgy döntök, hogy nem akarom, akkor sincs semmi gond, mert akkor megcsinálja ő a hétvégén. Természetesen nem mondtam nemet, sőt, az én részemről alap volt, hogy besegítek, mert ennyit úgy gondolom megtehetek.
Anyuka is és apuka is nagyon jófejek. Azok a fajta emberek, akik nem paráznak, nem idegeskednek, nem sietnek és kapkodnak, hanem nyugiban élik az életüket, de nem unatkoznak, pl hétvégenként elmennek valahová, viszik a gyereket is , hogy valami újat mutassanak neki, rengeteget dolgoznak, de még így is jut idejük a kikapcsolódásra, és ez az életfelfogás nekem nagyon tetszik. Anyukáról már írtam, vele nagyon sokat beszélek, minden este együtt vacsizunk stb. Apuka sokat utazik, így őt nem látom túl gyakran, de nagyon jószívű figura, mikor volt a gubanc az NI numberemmel, akkor amint megemlítettem neki, egyből beásta magát a témába, hogy megoldást találjon nekem, és mindig van hozzám egy-két kedves szava.
Ha elmennek valahová ebédelni/vacsorázni és én is itthon vagyok, akkor engem is visznek magukkal. Most hétvégén elhívtak karácsonyfát venni , bár mivel JÓHÍR, hogy találtam pluszmunkát  így lehet, hogy nem fogok tudni velük menni, de este együtt fogjuk feldíszíteni.

A kisfiúval az elejétől kezdve egy húron pendültem,pedig azt hittem nehéz lesz nekem fiúra vigyázni, mert előtte egy évig egy kislány aupair-e voltam. Aktív is nagyon a gyerek, de ha ugrálunk fél órát a trampulinon attól lehiggad valamelyest.:)) Sokat játszunk és itt limit nélkül meg van engedve a tv, szóval amikor úgy van, akkor benyomom neki tv-t (nem én erőltetem, hanem amikor ő kéri), és akkor csöndes pihenő van. A házit egyre könnyebben megcsinálja, anyuka dícsért engem multkor, mert tul. képpen én tanítom a gyereket olvasni, és mondta anyuka, hogy a kölyök tanárai azt mondták, hogy nagyon gyorsan fejlődik.:)) A kisfiú mikor idekerültem nagyon rossz evő volt, baromi lassan nyammogott el mindent, egy tál műzli vagy egy szelet pirítós legyűrése fél órába telt neki. Én mindig is azt az elvet vallottam és a rámbízott kölyköket is arra tanítottam, hogy mikor evésidő van akkor "nem nyögünk, nem tökölünk, nem nyammogunk, hanem eszünk" és nem tudom elnézni, ha valaki nem eszik rendesen, szóval a kisfiút is igen hamar átszoktattam erre, és látható a változás: reggelente 10 vagy max 15 perc alatt megeszi a műzliét, és ez neki is jó, mert tudja, hogy így suli előtt spórolt magának 15 perc játszás időt.:)) Nem hülye a gyerek,ha észérvekkel és példákkal elmagyarázok neki valamit, akkor megérti és igyekszik annak megfelőlen viselkedni.  Ha azzal "zsarolom", hogy nem nézhet este tv-t vagy nem ehet a kedvenc pudingjából, azzal bármire rá lehet venni, így ha nem viselkedik csak megemlítem ezeket neki és egyből mintagyerekké változik.:)) Vannak persze nehezebb napok, de ezt betudom a korának, alapvetően egy nagyon jó gyerek, és én úgy gondolom, hogy teljesen elfogadott engem.:))


Összességében nagyon jól érzem itt magam, és azt mondom, hogy a családkeresést nem kell elsietni, mert nekem sem hipp-hopp hullott az ölembe ez a család, hanem sokat kutattam utánuk. Megeshet persze az is, hogy már az első adódó család nagyon jó lesz, van erre is példa, de ha valaki családot keres vagy vált, akkor érdemes megfogalmazni pontosan, hogy mik a kritériumok pl : gyerekek száma, fizu, milyen környék, munka jellege, és ha ezek megvannak akkor nem szabad belőlük engedni. Ha kell akkor inkább szánjatok rá plusz egy-két hetet, de ha körültekintően választotok, akkor minden jól fog alakulni. Mint írtam, tökéletes család nincs, az embernek még a saját családjában is vannak összezördülései, hát még ha bekerül egy idegen családba egy idegen országban akkor sanszos, hogy ott is lesznek, de türelemmel és alkalmazkodóképességgel mindent meg lehet oldani. Apropó, én csak azoknak ajánlom az aupair munkát, akik nagyon türelmesek és nyitottak, mert akármennyire is jó a család, de mivel itt mi vagyunk az újak, így nekünk kell alkalmazkodunk, mivel a család a mi kedvünkért nem fogja megváltoztatni az életstílusát. És ez így van rendjén, jó lecke ez a fiataloknak, mint ahogy már írtam, rengeteget tanulhat az ember, nem csak más kultúrákról, hanem saját magáról is.
Én most egy kicsit úgy érzem, hogy ez, a mostani családom és az itteni évem afféle "jutalomév" , jó itt lenni és rengeteg tervem van a jövőre nézve, bár még mindegyik egy kicsit ködös,de szerepel a sokminden közt az amerikai auapairkedés, ehhez előbb azonban jogsit kell szerezni. Az angol jogsinak már utána néztem, tisztában vagyok minden lépéssel és az árakkal (hát, nem adják olcsón) de le fogom tenni akármibe is kerül, mert így vagy úgy, de jogisra szükségem lesz. Már meg is tettem az első lépést, ma voltam új szemüveget csináltatni, mert a régim már 7 éves, alig látok ki rajta olyan karcos, és azzal szerintem engem nem engednének a volán mögé. 90 fontba került, de most egy pár évre le van a gond róla. Úgy döntöttem, hogy vezetni február végén kezdek el, addig is bevágom angolul a kreszt kívülről-szöveggel-szolmizálva, hogy mindent felfogjak majd, amit az oktató mond és addig a pénzt is gyűjtöm, mivel mostmár lesz pluszmunkám is.  Amcsi mellett még ott van lehetőségként a mindig imádott légiutaskísérői-munka és ha nem aupairnek megyek Amerikába, akkor valami gyerektáborba animátornak.

De ez még a jövő zenéje, alakul még minden, a lényeg, hogy per pill élek itt mint hal a vízben, és jó helyen vagyok, olyan emberekkel akik támogatnak és a családjuk részeként kezenek.:))

"Megvilágosodás"

Nem aupairkedéssel kapcsolatosan fogok ma írni, sokkal inkább magánéleti jellegű lesz, bár nem igazán szoktam lelkizni a blogba, de újabban történt egys-más, amit ki kell írnom magamból.
Minden aupair és azok, akik hosszabb időt töltetnek külföldön valószínűleg sokat tudnának mesélni az otthon hagyott barátokról, és arról, hogyan változott a távozásuk után a kapcsolatuk. Sok blogban olvasok arról, és sok ember mesélt már nekem arról, hogy az otthon hagyott barátok egy bizonyos részével a küldöldre költözésük után elhalványodott a kapcsolat vagy akár megszűnt.  Nekem, mikor elhagytam Magyarországot nem sok  barátom volt otthon. Igazi barátom 2 volt, és mellettük rengeteg "haver" jellegű kapcsolat és ismerős. A 2 barátommal azonban azóta is tartom a kapcsolatot, bár körülbelül csak havi egyszer beszélünk, de mindig ott tudjuk folytatni ahol abba hagytuk.

A mai bejegyzésben egyikük (A) előtt szeretnék tisztelegni. A-tól akkora segítséget és lelki támaszt kaptam mielőtt ide kijöttem, amekkorát el sem tudtam volna képzelni. Angliába vezető utam ugyanis koránt sem volt zökkenőmentes és rengeteg dolog volt, amiről senkinek sem beszélhettem, amiről senki nem tudhatott, de A-val kapcsolatban úgy éreztem, hogy neki mindent elmondhatok. Tudtam, hogy ő nem fogja tovább adni a titkaimat és, hogy segíteni fog, amiben csak tud és jól gondoltam, velem volt, amikor senki más. Neki akármit elmondhattam, semmi miatt nem nevetett ki és nem nézett le, nem ítélkezett még akkor sem, amikor mindenki más ezt tette volna. Ez volt otthon.

Mióta kijöttem Angliába nagyon sokat emailezünk és chatelünk, nagyon jó volt, főleg a kezdeti időkben mikor itt még nem voltak barátaim, hogy számíthattam valakire, hogy volt, akinek elmondhattam ügyes-bajos dolgaimat. Mint már említettem, havonta kb egyszer beszélünk, mert neki is megvan a saját élete, egyetemre jár, koliban él és emellett sok közösségi feladatot is ellát (amelyek előtt mélyen meghajtom a fejem), és én is élem mindennapjaimat így lehetséges az, hogy ritkábban beszélünk, de ez a barátságunk minőségét egyeltalán nem befolyásolja, hisz mindent tud rólam a blogból és ő is rendszeresen ír magáról.
Közben én idekint is szereztem barátokat, aminek roppantul örülök, mert idekint, ahogy azt minden aupair tudja, elég kiszolgáltatott helyzetben van az ember lánya, így a baráti kapcsolatok felérnek a biztonsággal, a létezéssel és számomra kb az egész világgal.
Ennek ellenére az utóbbi időben volt egy néhány hetes időszak amikor különféle eseményeknek köszönhetően egy kisebb fajta lelki válsággal néztem szembe, pedig én alapjáraton nem vagyok sem szomorkodós, sem lelkizős, inkább az 1000 fokos vigyor és az optimizmus jellemző rám. Ennek következtében nem tudtam, hogy hová tegyem a kettős érzéseimet, hogyan is kéne a szituációt kezelnem.

Aztán pár hete egyik este beszélgettem A-val. Kérdeztem Őt arról, hogy van, mit csinál stb majd "rám tértünk", és elmondtam, hogy mi az, ami mostanában bánt. Lelkileg A sokkal érettebb, mint én, noha 2 év van köztünk az én javamra. Én úgy gondolom, és mindig is úgy gondoltam, hogy a kor nem számít, lehet, hogy valaki fiatalabb nálam de sokkal bölcsebb és érettebb, és a fordítottja is megeshet, hogy valaki esetleg idősebb nálam de érettségben ez nem látszik meg.
Számomra már nagyon sokszor kiderült, hogy A-nak mennyire jó rálátása van a dolgokra, mennyire empatikus és érett, és ez most sem volt másképp. Segített felnyitni a szemem és rávilágított olyan dolgokra, amelyeket tulajdonképpen én is láttam de valamiért ezelőtt nem akartam róluk tudomást venni. Realizáltam, hogy túlságosan egyfelé koncentráltam és ebből kifolyólag nem vettem észre azt, hogy mennyi más jó és aranyos ember van körülöttem, hogy mitől/kiktől fosztottam meg magam.
Ahogy beszélgettünk a problémáimról azt vettem észre, mintha azok maguktól elmúlnának (pedig előtte volt egy-két nyugtalanabb éjszakám miattuk), úgy éreztem, mintha megvilágosodtam volna, és a kettős érzések elmúltak, a lelki válság szintén és újra a pozitivizmus és a pörgés uralja mindennapjaimat. Szétnéztem magam körül és rájöttem, hogy nagyon szerencsés vagyok, amiért ennyi jó és kedves ember vesz körül, és nem is tudom, hogy ezt a sok jót minek köszönhetem, valamikor valami nagyon jót kellett tennem, de mindenesetre hálás vagyok.

Nagyon köszönöm Neked, drága barátnőm, hogy ismét segítettél nekem, még ilyen nagy távolságból is képes vagy jobban átlátni a dolgokat, mint én magam és köszönöm, hogy mindig számíthatok Rád. Remélem, hogy egyszer meg tudom hálálni ezt a sok jót, amit Tőled kaptam. Azért írtam meg ezt a bejegyzést, hogy biztosítsalak, hogy a jó úton jársz.:) <3


                                                                     "A-nak"

Let's get crazy-avagy a hétvége

Egy újabb hétvége, annak is a végén járunk, vasárnap délután 5 van és én éppen itthon bámulom a falat, mivel bébiszittelek.:S Ilyen még az aupair pályafutásom alatt sosem volt, hogy vasárnap délután szittelnem kellett volna, szóval mostmár ezt is kipipálhatjuk. A szülők az X-Factor döntőjébe mentek, az eredményhirdetésre, ugyanis anyuka kapott 2 ingyen jegyet (V.I.P. -csak úgy mellesleg) szóval míg én a tv-n keresztül fogom bámulni, hogy ki esik ki, ők a helyszínen a színpad mellett fognak koktélozni, nem is rossz azért.:))

Péntek este nem mentem sehova mert 7-ig dolgoztam és utána már fáradt voltam, de vettem egy sört és élvezve a szobám és az ágyam kényelmét filmet néztem.

Tegnap, azaz szombaton Zsófival mentünk Londonban egy kis karácsonyi hangulatot keríteni és megőrülni.
Idekint Angliában már szeptemberben elkezdődik a karácsonyi készülődés. Nem viccelek, bizonyos boltokban már szeptember elején kihelyeznek karácsonyi díszeket, lapokat stb. Annak ellenére, hogy itt november elején van a Haloween, ami szintén ünnepszámba megy, a karácsonyi cuccokat rendszerint a haloweeni dolgokkal együtt kezdik árusítani. Mondanom sem kell, elég korainak tartom. London november elsejétől teljes "harci díszben" áll, karácsonyi égők minden villanyoszlopon és a villanyoszlopok között hatalmas kivilágított figurák, télapók, angyalkák, műhó, karácsonyfák, tehát akkora giccsáradat, amekkorát csak el lehet képzelni. És nem csak London központjában, de a külvárosban is, ahol én lakom ott is.

 

 

 

 

Van egy karácsonyi vásár-és vidámpark, amit minden évben megrendeznek a Hyde Parkban, mégpedig a Winter Wonderland. Ahogy a neve is utal rá ez tényleg maga a Csodaország, rengeteg alpesi kunyhóra emlékeztető karácsonyi égőkkel kivilágított bódé ahol a különféle kézműves portékáktól kezdve az ékszereken át a ruhákon keresztül mindent meg lehet venni, ezen kívül ételeket a világ minden tájáról, van egy mini német sörkert is és egy magyar pult, ahol hurka, kolbász és szaloncukor mellett még gulyáslevest is árulnak. A vásár rész után pedig jön a személyes kedvencem, mégpedig a vidámpark rész. Mindenféle őrültnél őrültebb hintákkal, igazi nyugat-európai szintű felszereltséggel. Ilyen hitákat, amik itt vannak Magyarországon egyetlen búcsúban sem lehet megtalálni, ha azt hitted, hogy a Break Dance valami, akkor itt elég felülni valamire és rájösz, hogy az egy nagy semmi.

Én már tavaly is voltam a Winter Wonderlandon és kb minden héten ott hagytam a fizetésem felét. Mindig felültem valamire és fogyasztottam valamit a bőséges kínálatból, Szilveszter éjszakáján például cipóban tálalt gulyáslevest. 

Tegnap Zsófival találkoztunk a Winter Wonderland bejáratánál. (Zsófi is ott volt múlt héten amikor a magyar lányokkal palacsintázni voltunk, ott ismertem meg.) Ő is nagyon izgatott volt a hely miatt, neki ez volt az első alkalom, hogy ott járt, de egyből beleszeretett a helybe. Először bejártuk a vásárt, majd a vidámpark következett. Én imádom a vidámparkokat és az őrült hintákat, szóval az nekem felért egy menyországgal. Megnéztük az összes hintát, én realizáltam, hogy kb ugyanaz van, mint a tavalyi évben, egy-két újítástól eltekintve, majd kiszemeltem magamnak az AIR nevű hintát. Az AIR-en tavaly háromszor is ültem, mindháromszor egyedül mert senkit nem tudtam rávenni arra, hogy jöjjön velem. Féltem, hogy ez idén is így lesz, de Zsófit addig fűztem, amíg végül rábólintott, hogy felül velem. Gyorsan megvettem a jegyeket mielőtt meggondolja magát, és a szakadó eső ellenére vidáman rohantunk a hinta felé. Az AIR-ről azt kell tudni, hogy jó magasra felmegy, és forog össze-vissza, előre-hátra és fejjel lefelé. Annyira magas, hogy én tavaly a tetejéről láttam a London Eye-t, pedig az jó messze van a Hyde Parktól.  Mivel szakadt az eső így rajtunk kívül nem sokan ültek a hintán. A menet mindössze 3 perces, de mikor az ember rajta ül akkor ez sokkal többnek hat. Nagyon gyors ez a hinta, és van, mikor egyszerre háttal és fejjel lefelé zuhansz és azt az erőhatást, amit akkor éreztem, azt leírni sem tudom. Amikor zuhant akkor olyan érzésem volt, mintha a testem a hintával együtt zuhanna de a gyomrom még fent maradt a levegőben. Az utolsó fél perc a legdurvább, akkor kb 2x olyan  gyors mint az elején és akkor már én is-aki amúgy imádja ezeket az őrültségeket-azt kívántam, hogy oké, mostmár legyen vége. A neten találtam egy videót, az erőhatásokat nem adja vissza, de egy képet ad arról, hogy is néz ki egy menet ezen a hintán:

 

 

Zsófival végigsikítottuk az egész menetet, majd szédelegve, teljesen megázva szálltunk le, de mindketten abban a tudatban, hogy abszolút megérte felülni rá. Zsófi mondta, hogy egyeltalán nem bánta meg,hogy felült velem, és hatalmas élmény volt, szóval ha ti is a Winter Wonderlandon jártok, ki ne hagyjátok az AIR-t.:))

Kedvünk lett volna még sokmindenre felülni, de mivel szakadt az eső, így inkább gyosan mentünk mégegy kört a vidámparkon és a vásáron, és eldöntöttük, hogy a jövő héten is jövünk és kipróbáljuk a többi őrültséget is.
Íme még két videó, azokról a hintákról, amelyeken én tavaly ültem és imádtam.

Az egyik a Power Tower, ami 13 emelet magasságba megy fel és onnan dob le székbetapasztó sebességel. Ezen tavaly kétszer ültem, egyszer világosban és egyszer már sötétben. Mindkétszer hihetelten szép londoni panoráma tárult elém, mivel odafentről szinte tényleg az egész várost látni, bár nem sokáig élvezheti az ember a látványt, mert ahogy felér, 4G-s sebességel dobja le a hinta, ez is egy olyan élmény, amit mindenkinek át kell élnie.

Ezzel is nagyon szemeztünk tegnap, de egy napra az AIR elég volt, és jövő héten úgyis egy nagyobb társasággal megyünk majd a Winter Wonderlandra, és felcsalunk magunkkal minél több embert..:)

A másik, ami tavaly nagyon tetszett és szintén kétszer is ültem az a SKI PARTY. Ehhez tényleg semmit nem tudok hozzáfűzni, szavakkal kifejezhetetlen amit ezen éreztem. Hihetelenül gyors, és ki is van írva a hinta mellé, hogy szív-és gerincbántalmakkal rendelkezőknek nem ajánlott, és hát ezt meg is tudom éretni. Ez a hinta hasonlít a Magyarországon nagyon népszerű breakdance-hez, de az a nagy különbség, hogy ez felemelkedik a levegőbe és szintén fejjel lefelé megy szóval az evés nem ajánlott előtte.:)) Imádtam ezt is.

 

Rengeteg szép dolgot láttunk még a vásáron pl csokiszökőkutat, óriás mikulásokat, és gyönyörű karácsonyi világítást, valamint egy jó híra jégkori szerelmeseinek, hogy van jégpálya.

 

 

 

 

 

 

 

Páwör Táwör

 

 

 

 

AIR

 

 

 

Kb fél 5kor megéhetztünk és elgyalogoltunk a Victoria stationhoz, a magyar palacsintázóba és megleptük magunkat én egy fahéjas, Zsófi meg egy nutellás-almás palacsintával. Egy jót beszélgettünk, majd úgy döntöttünk, hogy még éhesek vagyunk és rendeltünk isteni finom babfőzeléket. Komolyan mondom, le sem tudom írni milyen finom volt, pont olyan, ahogy a Nagymamám csinálta régen, finom parasztkolbász volt benne. Ezt a helyet is mindenkinek ajánlom, nagyon kedves magyar kiszolgálók vannak és magyaroknak 20 % árengedmény jár.

 

 

 

Zsófival még beszélgettünk jó sokat, majd nyugtával dícsértük a napot és 8 körül elindultunk haza. Elképesztően király napom volt, nagyon jó társaságban töltöttem hisz Zsófi nagyon aranyos és nagyon várom már, hogy jövő héten is menjünk a Winter Wonderlandra, azt hiszem sanszos, hogy idén is ott fogom elverni a fizumat amíg a hely nyitvatart. Btw  A W.W. január 3-ig nyitva van, tehát aki akar bőven van még idő menni, bár ha egyszer az ember elmegy oda, akkor valószínű, hogy az összes hétvégét ott akarja majd tölteni.:))


Ma délután a helyi svéd aupairrel, Majával mentem ebédelni. Kiszemeltük magunknak a mekit, és egy nagy dumaparti keretében elfogyasztottuk menünket, amit megspékeltünk egy fagyival is a végén. Volt miről beszélni, mert már 2 hete nem taliztunk, de mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, nagyon megkedveltem őt is. Maja is volt a hétvégén a Winter Wonderlandon és őt is ámulatba ejtette a hely, szóval a következő hetekben együtt is ellátogatunk majd oda.

 

 

Aztán délután 4-re haza kellett jönnöm, mert a szülők az X-Factorba mentek és én meg a gyerekre vigyázok, konkértan ő a Shrek-et nézi én meg blogolok közben. Amúgy azon kívül, hogy itthon kell ülnöm nem para, mert a gyerek elvan a tv előtt, mindjárt megvacsiztatom, aztán fürdés, és megy is aludni. Ma este még átjön a Zita, tehát az unalom, mint fogalom nem is nagyon ismert errefelé.

Úristen, jövő héten már december lesz, advent majd hipp-hopp és karácsony. Karácsonyra itt fogok maradni de mivel itt lesz még egy csomó barátom így majd tervezünk valamit, egy közös vacsorát finom magyaros menüvel és deszertekkel, de ez még a jövő zenéje. Tavalyi karácsonyt is idekint töltöttem, bár akkor a barátaim közül senki nem maradt itt, így végig unatkoztam, (bár szabad voltam, ami a munkát illeti és nagyon jól esett pár nap nyugi), de idén nem kell unatkoznom. Rengetegen maradnak itt, úgyhogy lesznek majd bandázások, sőt valószínűleg Brightonba is lemegyek és meglátogatom Juditot, aki azóta, mióta abba hagyta az aupairkedést, a tengerparton talált munkát.

Ennyit mára, remélem sikerült egy kis karácsonyi hangulatot keltenem és , akik idekint olvasnak kedvet kaptak, hogy megőrüljenek egy kicsit a Winter Wonderlandon.:))

 

 

Sima ügynek indult...

..Az NI number igénylésére utal a cím.
Ha esetleg valaki nem tudja, akkor egy gyors mondóka az NI-numberről. Ez az NI number egyfajta társadalombiztosítási-és adószámként szolgál, és akkor szükségeltetik, ha bejelentett munkát szeretne az ember vállani az Egyesült Királyság-ban. Aupair-ként erre NINCS szükség, hisz az aupairkedés nem bejelentett munka, és az aupair fizetése nem éri el az éves minimálbért illetve az adózási határt sem (és hát ugye minden aupair tudja, hogy a fizunk jóval a béka feneke alatt van de ez most lényegtelen.:S:D.)
Én azért igényeltem magamnak NI-számot, mert a rengeteg szabadidőmben plusz munkát szerettem volna vállalni, és mivel újabban nem találok sem takarítói sem bébiszitter munkákat így gondoltam elmegyek egy gyorsétterembe vagy kávézóba melózni, de ezeken a helyeken bejelentenek, ezért lenne szükségem az NI számra.  Az sem mellékes szempont, hogy egy hónapja futkozok bankról-bankra, hogy számlát nyissak de eddig minden bank elhajtott mondván nincsen bizonyítékom a lakcímemről, viszont ha van NI-numberem akkor azt elfogadják, tehát a munkakeresés mellett emiatt is fontos volt számomra az NI megszerzése.

Az igénylés menete a következő: időpontot igényelsz telefonon a hozzád leközelebb eső Job Center-ben (a neten megtalálható, de ha valakinek segítség kell priviben írjon). Nekem a telefonhívástól számítva 4 héttel későbbre tudtak időpontot adni, szóval fel kell rá készülni, hogy lesz várakozási idő (bár ismerek olyat, aki csak 2-őt várt.)
A megadott napom és időpontban elmész a Job Center-be ahol meginterjúvolnak, kérdeznek tőled jópár kérdést arra vonatkozóan, hogy miért kell neked az NI szám, mit dolgozol, és a munkáddal kapcsolatosan néhány semmitmondó kérdést. Az interjú kb 15 percig tart, majd aláírod a papírokat és mehetsz is Isten hírével, 2 munkahéten belül pedig postán kiküldik az NI-számot és onnantól kezdve dolgozhatsz legálisan bárhol.
Szóval ez az NI-number nagyon is jó és hasznos dolog, ha valaki mint pl. jómagam hosszútávra tervezi az Angliában élést, akkor kikerülhetetlen, és csak ezzel lehet legálisan munkát vállalni Angliában, tehát ez egy must have. Most viszont okuljon mindenki az én hibámból, leírom, hogy nekem hogyan is zajlott az NI-szám igénylés, mert megmondom őszintén nem éppen úgy alakult a dolog mint ahogy elterveztem. Mindenkinek azt tudom tanácsolni, ha NI-number igénylésre (vagy bármiféle hivatalos ügy intézésére megy, Angliában, angol nyelven) akkor nagyon vigyázzatok, mire bólintotok rá és mit írtok alá. Ha nem vagytok biztosak a dolgokban akkor meg inkább mondjátok azt, hogy köszi, sztornó, és rágájátok át valaki hozzáértővel a témát mielőtt újra nekiláttok.


Tehát: Én csütörtök délelőtt mentem az interjúra (aznap, amikor kijött a rendőrség). A Job Center előtt nagy tömeg fogadott, az emberek kígyóztak és szinte mindenki NI szám ügyintézésre jött. Közben a körülöttem állók párbeszédeiből megtudtam, hogy mindenki ugyanarra az időpontra jött mint én. Mivel furfangos vagyok így előre furakodtam a bejárathoz, és mikor kijött a hapsi akkor megkérdezte, hogy egyedül vagyok-e és az igenlő válasz után egyből felküldött az irodába. Odabent vártam fél órát, de ez nekem amúgy nem gond, nem halok bele egy kis várakozásba és épp semmi dolgom nem volt.
A hideg zuhany akkor jött, mikor én következtem. Megkezdtük az interjút. Az ügyintéző akihez kerültem annyira hadarta kérdéseket, hogy nem győztem visszakérdezni. Komolyan, borzasztó cikinek éreztem, hogy minden mondata után visza kellett kérdezem, és nem azért, mert nem tudok angolul, hanem egyszerűen nem érettem, hogy mit mondott a hölgy.

Az aupairek most figyeljenek! Tőlem a nő elkérte az összes eddigi hosztcsaládom címét, és a hosztanyáim neveit, és pontos dátumot is kellett mondanom, hogy kinél mikor és meddig dolgoztam. Majd megkérezte, hogy van-e a jelenlegi hosztcsaládomtól bármiféle bizonyítékom (pl szerződés) hogy náluk dolgozom? Mondtam, hogy igen, van egy 2 soros papír a hosztanyámtól, amelyben igazolja, hogy neki dolgozom, de per pillanat nincs nálam. Erre a nő (és ez még csak az interjú harmadik perce lehetett) kerek perec kijelentette, hogy akkor ő borítékolja nekem, hogy nem fogom megkapni az NI számot, ha nincs papírom. Kicsit felhúzott ez, mivel nem egy aupair-ről  tudok, akinek NI száma van, de nem szóltam semmit, nem muttattam semmi jelét, hogy ideges vagyok, haladtunk tovább az interjúval.  A legeslegnyugtalanítóbb része viszont csak eztán következett, az ügyintéző engem SELF EMPLOYED-nak, azaz egyéni vállalkozónak regisztrált be a rendszerükbe!!! Én mondtam neki (körülbelül 5ször ), hogy köszönöm, nem, én csak egy aupair vagyok, nem is rendes fizetést kapok hanem csak zsebpénzt, de a nő azt mondta, hogy ezt neki nem kell tudnia, self employed-nak ír be és kész. Kérdezem én, lehet egyeltalán ilyet csinálni??? Hogy egy ügyintéző önkényesen olyan státuszt ír be nekem, ami én NEM vagyok??  Én nem vagyok egyéni vállalkozó, az egyéni vállakozónak idekint Angliában magának kell megcsinálni az adóbevallást (a bejelentett munkásoknak a cégük csinálja), és az aupair munka egy kultúrális csereprogram, olyan szinten semmi köze nincs az egyéni vállalkozóhoz, mint a kemping sajtnak a sátorozáshoz...

Eztán feltett a nő még néhány kérdést a munkámmal kapcsolatban, majd mondta, hogy üljek vissza a váróba még fél órát, amíg leelenőrzik, hogy az útlevelem érvényes-e és nem lopott (rutin, mindenkinek leellenőrzik). Azt nem tudta megmondani, hogy mekkora esélyem van arra, hogy pozitív elbírálásban részesüljek és megkapjam az NI számot, azt mondta, hogy 2 héten belül kipostázzák levélben.

Hazaérve azonnal utánanéztem annak, hogy idekint Angliában milyen kötelezettségeik vannak a self employed- egyéni vállalkozóknak, mivel ez engem borzasztóan nyugtalanít. Felhívtam pár barátomat és írtam néhány embernek, akiknek már van ilyen NI száma, de az a baj, hogy mindenki mást mondott, vannak totálisan eltérő vélemények, vannak hasonlóak is, de azok is egy picit különböznek.

Az aupair munka ugye nem számít rendes munkának, az évi jövedelmem nem éri el az adózási szintet, a minimálbért sem, szóval én tudom, hogy elviekben nincs miért aggódnom. Az viszont tény, hogy ők nem tudják azt, hogy én aupair vagyok (mert ezt nem írták be a rendszerükbe), ők engem self employed-nak írtak be és akként vagyok nyilvántartva. Azt szintén nem tudják, hogy nekem mennyi a jövedelmem, mert mikor mondtam a nőnek, hogy én csak zsebpénzt kapok, azt mondta, hogy ezt neki nem kell tudnia. Engem pedig ez aggaszt, hogy az lehet,hogy a jövedelmem nem éri el az adózási szintet, de ezt ők nem tudják, ők rólam csak annyit tudnak, hogy én egyéni vállalkozó-ként vagyok nyilvántartva, és hát az a helyzet, hogy az egyéni vállakozó pedig adóbevallásra van kötelezve. Szóval tegnap délután remegve, kétségbeesve írtam fűnek-fának, kiírtam a gondom az londoni aupairek fészbúk csoportjába is, hátha valaki tud segíteni, de mindenféle válasznak/tapasztalatnak/véleménynek örültem. Itt szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni Jucusnak (ha olvasol :D) , hogy megírtad nekem Eszter elérhetőségét, oriási segítség volt, nélkületek még mindig egy helyben toporognék az idegösszeroppanás határán.

Jucus barátnőm megadta nekem Eszter elérhetőségét.Eszter itt él Angliában és régen aupair volt mostmár rendes munkája van. Én ezelőtt nem ismertem Őt, de felhívtam, és elmondtam neki az egész problémát, hogy mi a gondom. Annyira ideges voltam akkor már órák óta, hogy a mondókám végére már sírva is fakadtam neki a telefonban. Eszter nagyon kedves volt, mondta hogy Ő is volt már aupair, és nagy tapasztalata van ezen a téren, és próbált megnyugtani, hogy ne aggódjak, és biztos van lehetőség arra, hogy visszacsináljuk az egészet. Én kevés ennyire segítőkész emberrel találkoztam eddigi életem során, Eszter ugyanis felajánlotta, hogy utánanéz ennek a témának, alaposan körbejárja nekem az interneten (mert én is bújtam a netet de ezt a fajta szaknyelvet nem igazán értem) és másnap, azaz pénteken délelőtt ha bemegyek Londonba akkor leülünk és kitalálunk valamit. Mindezt úgy, hogy én Neki teljesen idegen voltam, azt sem tudta ki vagyok mi vagyok, önzetlenül segített. Kicsit megnyugodtam, végülis mindig lesz valahogy, nem volt még olyan ügy, amiből ne tudtam volna kikecmeregni.

Péntek délelőtt találtkoztam Eszterrel London belvárosában. Élőben is nagyon aranyos és kedves csajszi, egyből előkapott egy pár oldalnyi papírt, amit a netről nyomtatott nekem ezzel a témával kapcsolatban. Ő is megerősített abban a hitemben, hogy az aupairt nem  egyéni vállalkozónak-nak kéne beírni. Én már elkeseredésemben azon is gondolkoztam, hogy mi lenne, hogyha kérvényezném az NI number igénylésének visszavonását. Ha egyszer magkapom az NI numbert, azt törölni nem lehet, megmarad egy életre, de arra gondoltam, hogy mivel én még most csak az igénylésnél tartok így visszavonom az egészet és akkor meg van oldva a probléma. Erre azonban valószínűleg nem lesz szükség (bár persze lehet, hogy nem is lehetséges visszavonni az igénylést sem.) Arra jutottunk Eszterrel, hogy elég lesz az, ha az egyéni vállalkozó státuszt megváltoztatom munkavállalói vagy munkakeresői státuszra. Mert ha munkaválló vagyok, akkor a foglalkoztató cég csinálja az adóbevallást, de mivel én nem dolgozom semmilyen cégnél így egészen biztosan nem érhetne semmiféle meglepetés, semmilyen adót sem kellene fizetnem. Ha munkakereső vagyok, akkor pedig értelemszerűen azért nem adóztathatnak.  Szóval lényeg a lényeg, az egyéni vállalkozó-t én át szeretném változtatni.
Eszter volt olyan kedves és ott helyben kézzel megírta nekem a kérvényt, amelyben kérelmezem a státuszom megváltoztatását.  Szépen megfogalmazta, majd odaadta, hogy itthon gépeljem be, és küldjem el nekik postán.
Eszter, nagyon nagyon hálás vagyok Neked, amiért rám szántad az időded így, hogy nem is ismertél, hihetetlenül sokat jelent és hatalmas segítség volt. A fejleményekről pedig természetesen tájékoztatlak.


Tehát, amit hozzá tudok fűzni az NI szám igényléséhez, ha aupair vagy: Ha plusz munkát (bejelentettet) akar valaki akkor csak ezzel a számmal lehet legláisan. Szóval aki hosszútávra tervezi az angliai létet, annak mindenképp kell előbb utóbb. Viszont, ha akkor igénylitek meg ezt a számot, amikor még aupair-ek vagytok és nincs semmilyen más munkátok, akkor nagyon nagyon vigyázzatok mire bólinotok rá és mit írok alá, mert én mikor aláírtam a Job Center-ben, hogy self employed vagyok, akkor még nem is tudtam igazán, hogy ez mit jelent, de mivel ezt írta be nekem a nő, így aláírtam. Mostmár tudom, hogy nekem ott erősködnöm kellett volna, hogy én munkakereső vagyok, nem pedig egyéni vállalkozó de mivel én  nem is tudtam erről az egész témáról szinte semmit (én mindössze magát a számot akartam megszerezni semmi egyéb) és hát nagyon nehéz idegen nyelven ügyeket intézni így nem akadékoskodtam. Erről az egészről én tehetek, nem akarom a Job Centerre fogni ezt az egész kalamajkát, mert nekem kellett volna jobban utánanézni dolgoknak, mielőtt interjúra megyek, a Job Centernek meg valamit be kellett írni a státuszomhoz, és mivel én nem néztem utána, így nem is tudtam, hogy a self employed nem a legmegfelelőbb. Szóval igen, igen én is ludas vagyok, bár attól függetlenül tartom magam ahhoz, hogy az aupair nem egyéni vállakozó.

Persze megvan annak az esélye, hogyha továbbra is egyéni vállalkozó maradna a státuszom akkor sem kéne fizetnem semmit, sőt, ez több mint valószínű, hogy nem kéne, hiszen jóval a minimálbér alatt keresek, szóval minden bizonnyal nem lenne belőle semmi gond. Viszont sajna én ilyen aggódós típus vagyok, tudom, hogy kicsi az esélye, hogy adóztassanak de nem szeretném kockáztatni, így beadom a kérvényt.

Azt tanácsolom azoknak, aki mennek NI igénylésre, hogy nagyon alaposan nézzenek utána a témának és az opcióknak, és az interjún legyen velük valaki, aki jól tud angolul és nem árt az sem ha jártas a témában, csak, hogy biztosan elkerüljék az effajta félreértéseket, mint ami velem is történt. Az NI kell, nem lehet kikerülni és hasznos is nagyon, de mint mindennel kapcsolatban, ami idegen nyelven van, legyen mindenki nagyon körültekintő.

Szokták mondani, hogy mások hülyeségeiből kell tanulni; én tanultam a sajátomból ti meg tanuljatok az enyémből.