Interjú

Helloka:)

Megtörtént az interjú, amit már az előző bejegyzésben beharangoztam.

Tegnap, szombaton bementem Londonba a belvárosba az előző bejegyzésben ismertetett okok miatt nameg persze kedvtelésből. Nem siettem el semmit. Kezdjük ott, hogy péntek éjjel valamikor hajnal 2-kor feküdtem le, tudtam ám előre, hogy ebből szombaton nem lesz korán kelés. Szombat reggel hallottam a szobám előtt, hogy a kisasszonyom már hajnali 9 órakor( igen nekem a 9 az még hajnal;)) kiabál az annyának , hogy mit vegyen fel, meg ezt-meg azt. Szóval felébredtem, de fel még nem keltem. Majd mikor épp visszaaludtam volna, csengettek. A kislány egy barátnője jött hozzánk, bár ez kicsit fura volt, mert szombat reggel a 10 hónapom alatt még sosem jött senki. Nah mindegy, szóval jött egy kislány, a kutya ezerrel ugatott, anyuka meg a kisasszonyom egyszerre kiabáltak szinkronban a kutyára, hogy hagyja már abba. Szóval volt egy ébresztő.:S:D Aztán próbáltam visszalaludni megint. Mikor már majdnem sikerült, hallom, hogy a kislányok kopognak az ajtómon. Hogy mit akarhattak arról lövésem sincs, mivel nem nyitottam ajtót. Szerencsére csak egyszer kopogtak, és mivel nem volt válasz elmentek. Aztán véglegesen 11kor tápászkodtam fel és keltem ki az ágyból.  (Azért hálisten az ilyen ébresztők nem gyakoriak, itt létem alatt csak egyszer-kétszer fordult elő..). Agyaltam rajta, hogy menjek-e Londonba vásárolni az Oxford streetre, vagy menjek csak turistáskodi (bár szinte minden nevezetességet láttam, de szeretek visszamenni egy-egy látványossághoz a hangulat kedvéért), és azon is gondolkodtam, hogy mi lenne ha csak Shepherds Bush-ba mennék az interjúra, ami csak délután 5kor volt. Végül úgy döntöttem, hogy belevetem magam az Oxford street-i őrültek házába és vásárolok.:)) Már egyszer még korábban ecseteltem, hogy Oxford street-re csak akkor megyek ha nagyon akarok vásárolni mert nem szeretem az ottani tömegnyomort. Ez így is van, de vannak olyan napjaim is amikor meg kifejezetten jót tesz, és pont ilyen volt tegnap is.

Szóval összekészülődtem és már délután 1 óra volt mikor elhagytam a terepet. Vonattal meg metróval seperc alatt az Oxford streeten találtam magam és bevettem magam a boltok- és az emberek tömegébe. Juuuujj de jól is tettem. A H&M-ben megtaláltam minden olyan ruhából a méretemet amit múlt héten Watforban nem, sőt még túl is teljesítettem (höhö vásárlás terén nem nehéz) , nagyon szép nyári ruhákat találtam, a legjobbat meg is vettem.:) Aztán jártam boltról boltra, majd kikötöttem egy másik kedvencemben a Forever21-ben és ott is egyiket próbáltam fel a másik után. Itt is vettem egy felsőt (rövid bolerót) meg majdnem egy mellényt is, de mikor már indultam pénztárhoz vettem észre, hogy a mellény hátulján van egy kis lyuk és természetesen az volt az egyetlen S-es méret az egész boltban, így ott hagytam, pedig nagyon tetszett (és le volt árazva.) De a boleróval is jól jártam, az is le volt árazva. Az évnek ebben a szakában egész Anglia le van árazva /ki van árusítva.:) Primarkba épp csak az orrom dugtam be, de fordultam is vissza, 2 okból. Az egyik: olyan qrva sokan voltak, hogy kajak rámjött a pánikroham, másrészt meg ekkor már délután 4 volt és én annyira el voltam foglalva a vásárlással, hogy csak ekkor realizáltam, hogy aznap még nem ettem semmit (itthon sem ettem mielőtt elindultam, mert nem volt időm). Így Primarkból kifele, metróra fel és meg sem álltam Shepherds Bush-ig, az interjúm színhelyéig. Csak 5kor volt az interjú, így még volt majdnem egy órám a KFC-ben egy csirkés menü elfogyasztására. (Na nem kell aggódni, a meki sem maradt ki, inerjú után mentem oda fagyizni.)

Nade jöjjön most az interjú. Szóval a családnak, akikhez pofavizitre mentem 2 kis cuki tejfölfejű gyereke van, évesek, lány és fiú. A család nagyon a belvárosban lakik, amikor leszálltam a metróról Shepherds Bush-ban, az első gondolatom az volt, hogy nem tudnék itt élni. Aligha volt kevesebb ember/forgalom és zsúfoltságérzés mint a belvárosban, mindenfelé boltok, embertömegek, zaj, kocsik amit el lehet képzelni. Ezek közül a boltok, ami számomra pozitívum, aztán többi meg nem az, mivel mint ahogy már az előző bejegyzésben ecseteltem, nem szeretem sem a zajt, sem a tömeget, sem magát a belvárosi életet minden zöld nélkül. Tudom, furcsa mert a fiatalok többsége szereti a nyüzgést, én is, csak nem 24/7. Egy-egy napra nagyon is szeretek bemenni Londonba, én is igénylem a nyüzgést és azt, hogy rengeteg ember vesz körül, ráadásul Londonnak számomra van egy olyan varázsa, amit eddig semilyen nagyvárosban nem tapasztaltam, számomra London egy külön világ:)), pozitív értelemben. Egyszerűen imádom a belvárost, viszont mint mondtam, egy-egy napra, kiruccanásként. Viszont nem tudnék a belvárosban élni. Nekem kell a zöld, az erdők, a parkok, a nagy séták, a csend. A londoni belvárosi kalandokat viszont meghagynám alkalmaknak/jutalmaknak/hétvégi kiruccanásoknak-kinek hogy tetszik, értitek?:))
Vissza az interjúhoz. Anyuka egy hihetetlenül kedves, jámbor, aranyos nő, olyan kedvesen fogadott és beszélt velem végig, hogy hihetetlen. A gyerekek nagyon barátságosak, a kislánynak be nem állt a szája, végigvezetett a házon, magyarázta milyen szabájaik vannak, de ahogy magyarázott-Istenem, meg kellett zabálni. Magamra emlékeztetett, én is ilyen "minden lében két kanál nem lehet lelőni" gyerek voltam (najó, aki ismer most is annak tart:)). A fiúcska kicsit csendesebb, de ugyancsak barátságos volt. A szobám a ház tetején lenne, nagyon szép szoba, tágas és saját fürdője is van. Apuka végig  konyhában volt és újságot olvasott. Vele annyit nem beszéltem, de amikor beszéltem ő is nagyon kedves/udvarias volt, jah és humoros is.

Eddig mindegyik hosztpapim vicces figura volt, a mostaninak vannak olyan poénjai, hogy néha behalok. Mikor idejöttem a hostanyu mondta, hogy ne sértődjek meg apuka időnként barátságtalan poénjain,/ugratásain mert ő ilyen. Azt is mondta, hogy az előttem lévő lány ezeket sosem értette/értékelte, ezért nem bírta apuka fejét. Hehh, nekem ilyen gondom nincs, ha apuka ugrat/vagy "beszól" (viccből csak) akkor én is visszaszólok valami hasonlót, amit persze ő sem vesz sértésnek, mert tudja, hogy nem bunkóságból csinálom. 2 idióta vagyunk mi a házban. :D) -Bár, apukához tartozik, hogy valamelyik nap jól felidegesített a hülye bögréivel. Ugyanis gyerekek, nem mindegy ám, hogyan pakolok be a mosogatóba, mely bögrét hova teszem és utána hova rakom azokat a szekrénybe. Vagy-ma reggel épp csak kidugom az orrom a szobámból, erre apuka egyből  "lecsap" rám  és kérdőre von, hogy mit műveltem az ő szükre pucsijával mert másfél hete sehol nem találja (én mosok/vasalok a szülőkre is, így a legegyszerűbb rajtam keresni mindent ugyebár.) Na nekem sem kellett több, felcsörtettem a szobájukba be a gardróbjukba és fél perc alatt elővarázsoltam neki a pulcsiját, ami olyannyira el volt dugva, hogy éppen a szemét ki nem bökte. No comment.
Na jól elkalandoztam megint, tehát az interjú. :)) Anyukával vagy egy órát beszéltünk, hihetetlen korrekt feltételeket ajánlott, minden pluszóráért fizetnének, az amúgy is jó fizu mellé. Egy mondata volt, ami bökte a csőröm, hogy azt szeretné, hogy este mikor ők apukával a konyhában esznek/beszélgetnek én ne legyek ott. Oké, természetesen nem vagyok sem bunkó sem érzéketlen, pontosan tudom, hogy egy hosszú nap után jó lenne nekik ketten lenni csak. DE, az első hosztcsaládomban is sokat dolgoztak a szülők, mégsem voltam "nem szívesen látt személy" a vacsoránál este. Ott a szükőkkel, leginkább anyukával együtt főztük, kibeszéltük a napunkat, éreztem, hogy törődtek velem, de persze meghagytam nekik is a maguk terét. Ezt szerintem mindhol meg lehetne csinálni. Tényleg megértem én az anyukát, hogy ezt kérte, de most én kifejezetten olyan családot keresek, ahol családtag(félének) érezhetem magam. De emelett amúgy a shepherds bush-i anyuka biztosított róla, hogy fordulhatnék hozzá bártan, szóval végülis korrektnek bizonyult, és nagyon kedvesnek (apuka is.) 6-kor haza kellett indulnom mert bébiszitteltem tegnap. Úgy váltunk el a szülőkkel, hogy adjanak nekem még egy hetet mielőtt meghoznám a döntést, mivel nem szeretnék mindjárt az első családnak "igent" mondani. (Ők akarnának engem.)

És most a döntésem: bár tegnap még időt kértem a családtól, de a döntésem az, hogy nem őket választom. Nagyon fáj a szívem értük, mert nagyon kedves és szép család, és a munkával, a feltételekkel minden korrekt. Ami miatt mégsem választom őket, az az, hogy belvárosban laknak. Már írtam fentebb, hogy ez nekem mért baj. A másik ok ez a "ne vacsizz velünk" dolog, bár azt hangsúlyozom, ez nem lenne kizáró ok,mivel egyébként vannak olyan esték, amikor én is inkább csak elvonulok, én nagyon is igénylem a saját teremet. Ha a külvárosban laknának, ahol lenne zöld övezet, de közel a belvároshoz, olyan helyen, ahol most lakom, akkor minden további nélkül igent mondanék nekik. Akkor még ez a "ne vacsizz velünk" dolog sem érdekelne. Tehát mint láthatjátok, az elhelyezkedésük az, ami számomra nem megfelelő. Tényleg nagyon sajnálom, főleg mivel minden más körülmény amúgy stimmel, és remélem, hogy egy nagyon kedves au pairt fognak találni, akivel nagyon jól kijönnek. Azért nem mondtam még meg nekik a döntésemet, mert nem szerettem volna egyből "kizárni" őket a keresésből, de 90% , hogy a következő héten "nem-et" mondok majd nekik.

Itt tartok tehát. Másfél hete keresek családot, az elején annyit tudtam, hogy London-t vagy London külvárosát szeretném megcélozni. Hasznos ám ez a keresgélés, magamról is sokmindent megtudok. Megtudtam azt, hogy SEMMIKÉPP sem szeretnék belvárosban élni, hogy mennyire fontos nekem az, hogy közel legyen a természet (ezt eddig is tudtam, de most úgy igazán tudatosult) -de emelett vonattal könnyen megközelíthető legyen London belvárosa is. Azt is tudom, hogy sokkal alaposabb vagyok, mint egy éve, és talpraesettebb is. Megvannak az igényeim, amikből nem engedek.

Jelenleg folyatom a keresést, és kapcsolatban állok több családdal is. Konkrétum még semmi nincs, de nem is kapkodom el, mert aug. végéig van időm családot találni, és így szeretnék olyanra akadni, ami minden (vagy majdnem minden) igényemmel egyezik.


Most pedig néhány ma este készült kép a házunk mögötti erdőről, szemléltésként, hogy miért is akarok én külvárosban, természetközelben maradni. :)

A házunk felé

Szép hetet Nektek. :)