2013. május 3., péntek

Tévhitek és bejentés

Pár dolog 'tisztába tétele' az aupairkedéssel kapcsolatban (legalábbis az én véleményem szerint) és a távozásom bejelentése a családnak.

Néhány hete még azt írtam, hogy a hosztcsaládom még nem tudja, hogy váltani szeretnék. A bejelentést nagyon hosszú ideig halogattam, az ok pedig, hogy ilyen téren egy kicsit (nagyon) nyuszi vagyok, ha valami fontosabb bejelentést kell tennem, ami esetleg a másik félnek nem igazán tetszik mindig húzom-halasztom, kifogásokat gyártok magamban, hogy miért is várjak még egypár napot/hetet a bejelentéssel. Nem volt ez másképp a távozásom beharangozásával sem. Azt tudni kell, hogy annakidején szeptemberben, mikor ideköltöztem egy évben állapodtam meg a családdal, ergó, hogy 2013 szeptemberéig velük maradok. A váltás, nanny-vé válás gondolata azonban már januárban felmerült bennem és azóta folyamatosan érlelődött, a gondolatokat konkertizáltam és utána nézegettem a lehetőségeknek is. Az a helyzet, hogy hiába ígértem meg egy évet a családnak, de már akkor, mikor ideköltözem is másfél éve nyomtam eme szakmát és januárra eljutottam addig, hogy nekem az aupair-létből elég. Erről már elvétve beszéltem a blogban, bár nincs bajom azzal, hogy családdal kell éljek és magával a munkával sem, de az önbecsülésemnek és a pénztárcámnak, a jövőm megalapozásának is jót tenne, ha végre olyan pozícióban tudnék dolgozni, amivel előre haladhatok és nem egy helyben toporgok.

Az aupair munka olyan, amilyen, sokan csicskáztatásnak tartják, van benne valami, de mindig is azt vallottam, hogy minden csak nézőpont kérdése. Egyrészt, ha az ember kifog egy olyan családot, ahol emberszámba sem veszik, akkor hát, nincs mire várni, lépjen, nézzen új család után, nem is kell hagyni, hogy a sárba tiporják, hisz csak azt lehet elnyomni, aki hagyja magát! Másrészt viszont, olyan emberek is sokszor csicskáztatásként beszélnek az aupairségről, akiknek egyébként jó családja van. Ezt viszont nem igazán értem. Az aupair munka évtizedek óta ugyanarról szól: nyelvtanulás, kis tengi-lengi munka (mert alapesetben az aupair azért nem dolgozza halálra magát), egy kis kereset, koszt és kvartéj. Mégis sokan hőbörögnek, hogy "jajj de keveset keresünk, jajj de nehéz dolgunk van és így-úgy-amúgy." Ember, tudtad mit válalltál, ha nem tetsztik válts, vagy menj haza! Csak mellesleg mondom, hogy az aupairkedéssel nem lehet vagyonokat keresni. Aki spórolni akar, inkább mást csináljon, mert ez a pénz tényleg arra elég, hogy elmenj a barátaiddal hétvégén kirándulni/bulizni és időnként vegyél egy-egy új gatyót, felsőt stb. És ezzel nincs semmi gond, mint mondtam, ez már nagyon régóta így van, az aupairkedés erre lett kitalálva. Nem azt mondom, hogy egyeltalán nem lehetséges spórolni. Ha keresel mondjuk 90 fontot, abból azért heti 20-30-at félre lehet tenni (de a maradék 60-ból hétszentség, hogy nem fogsz nagylábon élni).Szerintem viszont ha már itt vagy, egy idegen országban, ahol megannyi felfedeznivaló vár, akkor ne sanyargasd magad, ne vond meg magadtól az élményeket, vagy ha megtetszik egy nyomorult dzseki akkor ne azért hagyd ott a boltban, mert 'jajj spórolni kell'. Ha valami nagyobb dologra spórol az ember, pl teló, fényképező vagy utazás akkor megértem, de egyébként meg inkább éld az életed, minthogy spórolsz, de hétvégén a négy falat kelljen bámulnod. Bár erre is azt mondom, hogy aki nagyobb dolgokra akar spórolni, az ne az aupairkedést célozza meg, hanem valami full time, jobban fizető melót. Bár ott negyedennyi szabadidőd sem lesz, de valamit valamiért ugyebár :)

Tehát, vissza a személyes részhez: mikor kijöttem nekem is mindössze az volt a célom, hogy hétvégente jól érezzem magam, hogy időnként elmenjek kirándulni és annyi ruhát vásároljak, amennyit csak elbírok. Zárójeles megjegyzés, hogy mikor ideköltöztem mindössze egy bőröndnyi cuccom volt és az sem volt tele, mindössze 7 napra elegendő ruhát hoztam magammal, egy cipő, egy papucs, tudtam előre, hogy itt nemcsak nagyobb a ruhák terén a választék de sokkal olcsóbbak is. :)  Már mikor kijöttem tudtam, hogy itt fogok maradni és nem megyek többet haza (csak látogatni), ennek ellenére bizony az első másfél évben amit megkerestem azt feléltem, de nem bántam meg, hisz olyan élményekre költöttem, amiket senki nem fog elvenni tőlem.
Ez másfél évig rendben is volt, hogy a pénzemet elköltöm bulira/kirándulásra/ruhákra, és azért az ügyeskedésemnek köszönhetően spórolni is tudtam valamelyest, de ennyi idő után úgy érzem, hogy szeretnék mostmár többet 'letenni az asztalra'. Itt nem csak pénzbeli dolgokra gondolok, de szeretnék végre többet dolgozni, hogy ne érezzem azt; alig csinálok valamit és kvázi ingyen élek, több munkaórát és felelősséget, és szeretném végre megalapozni a jövőmet, mind anyagilag, mind pedig fejben.

Ez vezetett ahhoz, hogy szintet lépjek és nanny legyek. Gondolkoztam azon is, hogy egy az egyben itt hagyjam ezt a munkakört és a gyerekre vigyázást, de ha belegondolok, még ezelőtt nem igen dolgoztam pl vendéglátásban, így ami szóba jöhet, pl pincérkedés vagy hasonló, egyenlőre még nem akartam fejest ugrani a mély vízbe. Mikor az új családomhoz költözöm, immán nanny-ként elképzelhető -ha az időm és beosztásom engedi - hogy részmunkaidős állást vállalok egy kávézóban. Mégpedig azért, mert még sosem dolgoztam ebben a munkakörben, így bár félnék, ha ez lenne a megéhetésem forrása (hátha bénáznék és kipenderítenének) de részmunkaidőben, a nanny munka mellett bevállalnám, mert így nincs kockázat, ha esetleg kiderül, hogy béna vagyok. Persze tudom, hogy nem egy öröndgős munkakör ez, de mint mondtam, tapasztalat híján nem mernék fejest ugrani benne és csak erre támaszkodni. Aztán ki tudja, lehet, hogy kiderül; őstehetség vagyok és manager vagy hasonló pozícióig tornászom fel magam, végülis szinte bármi lehetséges :) De persze nem szaladok előre, előbb neki kéne kezdeni :)
A későbbiekben, amikor a nanny-ségnek is pápá-t intek majd a turizmusban szeretnék tevékenykedni, légiutaskísérő vagy pedig idegenvezető szeretnék lenni. A barátaim mondják, hogy ők inkább idegenvezetőnek képzelnek el, amiben lehet valami, mert én mindig is a laza, már-már fiúsabb lány kategóriát képviseltem, nem feltétlen tudnám elképzelni magam napi tizen X órát kiskosztümben és kopogós cipőben, fülig érő vigyorral a számon elképzelni. :D Viszont az idegenvezető más, az nem annyira formális, ráadásul ott közelebb kerülhetek az emberekhez és lehetőségem lesz rengeteget magyarázni és beszélni :) Aki ismer, tudja, hogy ezeket imádok :)

Így jutottam el tehát másfél év alatt addig, hogy mostanáig szuper volt a hawaii-didzsi életmód és egy percet és elköltött penny-t sem bánok, de mostmár úgy érzem, kezdeni kéne valami komolyabbhoz és meg szeretném alapozni a jövőmet :)

Noshát, a bejegyzés elején azt kezdtem el tárgyalni, hogy bejelentem családomnak a távozásomat. Hol is hagytam abba..ja, igen, hogy nyuszi vagyok :D Húztam a bejelentést, tulajdonképpen március óta tudom, hogy lépni szeretnék de mégis mostanáig (illetve április közepéig) halasztottam a dolgot. A családom szeptemberig számított a segítségemre, már azt is hónapokkal ezelőtt közölték, hogy nyáron mikor lesz szabadságom. Én pedig az a fajta ember vagyok, aki szeret korrekt és lojális lenni, ha valamiben megállapodunk, akkor elvárom, hogy a másik fél ehhez tartsa magát de cserébe én is ugyanígy teszek. Sokan mondták nekem, hogy "csak közöld velük, hogy lelépsz, nem tehetnek ellened semmit, és ha segítség nélkül maradnak az az ő bajuk lesz, nem a tiéd." Én nem is tudom, de az ilyen kijelentésektől legszívesebben a falnak mennék. Tudom, hogy az ő bajuk meg minden, nade én akkor sem érzem magam jól, ha valaki amiatt kerül szarba,hogy én nem tartom magam az előre megbeszélthez. Én egyszerűen nem tudok ilyen érdektelen lenni, hogy együtt élek egy családdal, eszem a kajájukat, jóban vagyunk, számítanak rám és én is rájuk, és egyszer csak azt mondjam nekik, hogy viszlát, innentől kezdve engem nem érdekeltek, oldjátok meg. Mindezt úgy, hogy látom: a szülők látástól mikulásig dolgoznak és pont az hiányzik még nekik, hogy keressenek valakit a helyemre. Ez görénység lenne, és most lehet mondani, hogy én veszem túl komolyan, talán így van, de nézzük a fordított esetet: ha én számítok arra, hogy itt lakjak x ideig, kapjam a heti fizumat és fedél legyen a fejem felett akkor nekem is hatalmas érvágás lenne ha egyszer csak azt mondanák, hogy pápá. Illetve nekem még nem is annyira, mint egy családnak, mert a heti 25 óra munka mellett lenne időm családot találni. Persze mindezt arra az esetre értem, amikor jó a viszony a családdal és minden körülmény olyan, amit elvársz. Ha a család szemétkedik, akkor természetesen én sem pont arra lennék tekintettel, hogy nekik mi a jó. De most maradjunk az ideális esetnél, amikor (nagyjából)minden rendben van a családdal.

Tehát jah, szeretek korrekt lenni és szeretem, ha velem is azok. Ha az ember fair időintervallumot ad a családnak, az persze más. Én éppen ezért szóltam nekik április második hetében, hogy május végén-június elején költözöm, szóval keressenek mást.
Egy este, mikor csak ketten voltunk itthon az anyussal (apuka külföldön volt) összeszedtem magam, lementem hozzá és belekezdtem a mondókámba. Elmondtam, hogy szeretnék mostmár több pénzt keresni, többet dolgozni és olyan munkát, amivel megalapozhatom a jövőmet tehát sajnálom, de nem tudok szeptemberig maradni, május vége felé dobbantani szeretnék. Az anyuka bár alapvetően jófej, de időnként elég lobbanékony természete van (ráadásul olyan, mint az időjárás, sosem tudom, hogy épp milyen kedvében van.) A 8 hónap alatt mindössze 2 konfliktusunk volt, viszont ezekhez hasonlót nem kívános soha senkinek. Nem részletezem őket, de lényeg, hogy lelkileg borzasztóan leamortizáltak. Szóval kicsit paráztam, hogyan fog ragálni a bejelentésemre. Legnagyobb meglepetésemre tök jól fogadta, nem szólt szinte semmit, csak annyit, hogy oké, akkor elkezd új lány után keresni. Mondom wow. Szóval hehe, megint az ördögöt festettem a falra, hogy ennyire paráztam, de ez is része a felőtté válásnak, hogy oda merjek állni a főnökök elé és megmondjam a frankót.

Mit mondjak, a családom nem is vesztegette az időt, múlt héten megtalálták a következő aupair-üket, aki június 2-án ideköltözik. Nem gondoltam volna, hogy ők gyorsabbak lesznek, mindig érhetnek meglepetések :) Mostmár csak nekem kéne végre megtalálni a következő áldozatot. Interjúk vannak, rengeteg, ma is voltam egyen, nagyon szuper volt és nagyon-nagyon szeretném, ha a család engem választana, de erről majd legközelebb.

Mindenesetre úgy áll a dolog tehát, hogy június 2-áig innét elköltözöm, ergó pont egy hónapom van hátra itt. Rettenetesen fura, ez már a sokadik "utolsó hónap" a sokadig családnál, kíváncsi vagyok, hogy hasonló lesz-e, mint az eddigiek. Eddig mindig jó előre megtaláltam a következő családomat és az utolsó hónapban már bőven tudtam, hogy hová fogok költözni, tehát ha másban nem, legalább ebben más lesz, hogy még nem tudom, hogy konkrétan mi lesz, mikor és hol/hová. Igzi :) Szorítsatok nekem, hogy végre egy fasza kis állást sikerüljön kifogni! :)

3 megjegyzés:

  1. Biztos sikerülni fog, és hajrá! A családokról írsz majd, hogy milyenek, mit kínálnak? Te lány, remélem amúgy nem addig halogatod majd, hogy kicsúszol az idődből.

    Az au pairkedésről meg annyit, hogy az ideális eset, amiről egyre többet olvasok és hallok... Igazából (nem tudom, olvastad-e), de csak visszamegyek a svédekhez, viszont szemléletet is váltok, talán úgy több az esélyem a sikerre. Arra viszont rájöttem, hogy ami az angoloknál van azzal szöges ellentétben vannak a svédek, szerintem nekik nem érdekük, hogy beszélje az ember a nyelvet (mert akkor utána tudna dobbantani ott is, illetve a personnummer, ami szintén ezt eredményezné).

    Kis pitiáner munka (alapesetben!), de van, hogy nem az, és ezzel van itt a baj, amikor sóherok, hogy dolgozz sokkal többet, ugyan annyiért. Ördögi kör ez...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszi, elkel most a bíztatás, személyes gondok miatt is, de erről majd írok privátban! Nem halogatom, mert járok heti sokszor interjúkra, de vagy nekem nem tetszenek a családok vagy ők választanak mást...

      Hát, igen, ugye az ideális eset..van, aki ezt csak hallomásból ismeri, vegyük pl a te esetedet, hogy eddig csak hülyékbe futottál bele, így meg is értelek, hogy borzasztóan eleged lett az egész aupairkedősdi-ből és flúgosnak tartod az összes családot. Sajnálom, hogy így jártál eddig mindig, de most, ennyi tapasztalattal a hátad mögött már nincs az az isten, hogy újra ilyen bakfék családot fogj ki, ha megint kimész. :)
      Vannak viszont normális családok is és engem az idegesít, amikor normális családok aupair-ei panaszkodnak orrba-szájba, mintha nem tudták volna, hogy mit vállalnak..az viszont képmutatás.

      Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok az újabb svéd kalandodra, pivátban írj majd fészbúkon, hogy hogy lesz és mikor mész visssza :)

      Törlés
    2. Nem akarlak elkeseríteni, de ha nem találsz ideális nanny pozíciót, akkor az au pair plus-t kellene megpróbálni, majd pedig tovább kutakodni közben. Ne érts félre, nem visszahúzni akarlak, csak féltelek, hogy nehogy két szék közül a pad alá ess.

      Szemléletet váltok, mert szerintem az lehetett a gond, hogy 4 órás melóként tekintettem rá, és baj volt, ha többet kellett dolgozni. Oké, a rossz hely is baj volt, de próbálom ezek után ezt megváltoztatni. Kőkeményen kiállok a két feltételem mellett - personnummer és SFI -, utána pedig nem érdekel. Ha ez megvan, akkor ha reggeltől estig is dolgozok (ami az SFI miatt lehetetlen lenne, haha), az sem érdekel.

      Erről a normális családok au pairjei panaszkodnakról az a csaj jutott eszembe, akit meséltél amikor ott voltam. Buta libák, de remélem később halmozva kapják vissza az élettől a dolgot.

      Hát nem tudom még, most keresgélek, de nem nagyon akarnak válaszolgatni. Nincs sok család arrafelé, és már a teóriákat is gyártom, de nem hajt a tatár :) Amint tudok, de nem asap, úgy tervezek visszamenni :)

      Majd akkor Skypeolhatnánk mindenképp!

      Törlés