..Azaz megmondtam a családomnak, hogy ha letelik itt az évem, akkor nem hosszabbítok (mert szó volt köztünk a hosszabbításról még kb másfél hónapja). Mondtam nekik, hogy augusztus-szeptember környékén szeretnék majd az új családomhoz költözni (akárki is lesz az, mert ugye még csak tegnap regiztem vissza az operworld-re:D). De lássuk a történetet az elejétől:
Eredetileg tegnap este akartam közölni a szülőkkel a döntésemet. Ebből nem lett semmi, mert mikor anyuka hazaért 7 körül mondta, hogy fél óra múlva jelenésük van valahol, én pedig rendesen le akartam velük ülni ehhez a beszélgetéshez, tehát az szóba se jöhetett, hogy csak pikk-pakk a konyha és a felső szintek közt rohangálva jelentsem be, hogy menni szeretnék. Tehát elnapoltam az ügyet, mára. Ez a várakozás, komolyan mondom az idegeimet ette meg.:) Tudom, ez nem egy olyan bejelentés, ami miatt agyon kéne lamentálnom a fejem, nem azt készültem bejelenteni, hogy most rögtön megyek, ágyő, viszlát hanem "mindössze" annyit, hogy nem hosszabítok, illetve szeptemberben járna le az évem de ehelyett augusztus (közepe-vége) lenne számomra a legjobb dátum. Tehát így visszagondolva annyira nem volt okom az aggódásra, nade én ilyen aggódós vagyok (már amiben, az élet legtöbb részén amúgy az "ahogy esik úgy puffan" elvét követem.D)
Szóval, az aggódásomat tetézte, hogy ma este 8ra jött ide hozzánk egy építész pali, aki felmérte a szülők hálójának állapotát, mivel újjá akarják építeni a bébi érkezéséig. A pali itt volt egy órát. A kislány már aludt, tehát még az sem volt, hogy azzal foglalom le a gondolataimat,hogy rá vigyázok. Tudtam ha ez a férfi nem lenne itt akkor már túllenék a bejelentésen:)) Aztán 9kor elment. Akkor én mint egy torpedó kb kilőttem a szobámból egyenest a konyhába a szülőkhöz, és mondtam, hogy beszéli szeretnék velük. Fogtam egy kólát, és bele is vágtam a közepébe. Mondtam nekik, hogy gondolkoztam a hosszabításon, de nekik másfajta segítség fog kelleni mikor a baba megérkezik, és nekem szükségem van új tapasztalatokra . Szeretem a családot, de egy év után szeretnék most másmilyen famíliát is látni London egy másik részében,új környezetben. Hebegve-habogva eljutottam a lényegig, hogy augusztus közepe-szeptember eleje felé szeretnék majd az új helyen kezdeni.
Anyuka mondta, hogy ez való igaz, hogy neki másmilyen segítség fog kelleni. Szüksége lesz egy olyan személyre, akinek van tapasztalata babákkal, és az illetőnek több órában kell dolgoznia majd. Én is tettem neki javaslatot a személyes tapaszatalatim alapján. Mondtam neki, hogy idősebb lányt/nőt lenne célszerű választania, olyat, aki itt él már most Angliában, akinek már vannak itt barátai és akiknek van tapasztalata a házvezetésben. Ő ezekre mindre helyeselt, mondta , hogy jó meglátások ezek és ő is ilyesmiben gondolkodik. Azt mondta, hogy ezentúl, hogyha majd a bébi is megérkezik akkor nem is au pairt, hanem mother's help-et fog felvenni. (Mother's help tul.képp az au pair továbbfejlesztett verziója, főz, mos,takarít, gyerekeket ellátja, több fizetésért persze,mint egy au pair és sok esetben képzett is.)
Eztán rátértünk a dátumokra. Én mondtam ugye augusztus-szeptembert. Neki egy gondja van augusztussal, mégpedig az, hogy akkor iskolaszünet van, ők szülők ugyebár dolgoznak és nem akarja, hogy egy teljesen ismeretlen vadidegen legyen a kislánnyal nap közben (teljes egész napokra ugyebár). Az iskola időszak más, mivel akkor a kislány egész nap suliban és nagyszülőkkel van, tehát akkor nem aggódna anyuka. Szóval mondta, hogy neki szeptember eleje lenne legjobb. Én mondtam, hogy természetesen megértem az aggodalmát (és én sem akarnám, hogy a kisasszonyom egy vadidegennek legyen:D), de mi van ha találok családot, aki nagyon tetszik, engem akarnak és már augusztusban? Erre mondta, hogyha így lesz, akkor meg fogja próbálni elintézni úgy, hogy mindkettőnknek jó legyen pl kivesz szabadságot vagy rokonok segítségét kéri. Mind a ketten egyet értettünk abban, hogy rugalmasnak kell lennünk egymással szemben, tehát jó, hogy ebben is egy véleményen vagyunk:)
Továbbá, mivel majdnem egy évet töltöttem már velük, töltöttem már au pairként, így nyilván a családok első kérdése lesz az, hogy van-e referenciám a jelenlegi munkaadómtól. Megkérdeztem anyukát, és azt mondta, hogy természetesen adnak rólam referenciát minden további nélkül.:)
Tehát ez a nagy helyzet. Nagyon örülök, hogy jól fogadták, és egy véleményen vagyunk a dolgokról. Nem is érte meg annyit idegeskednem rajta, LOL.
Családkeresés news: tegnap regisztráltam vissza az aupairworld-re, de ma esig már 5 visszajelzést kaptam. Elég jó családokat látok aupairworld-on. Most, mivel 2 hónapom van a családkeresésre, így megvannak az igényeim és ezekből nem fogok engedni. Ezek dióhéjban: 100 font fizu (90 ha minden más amúgy extrémül klappol) -nem akarok anyagiasnak tűnni, de spórolni is szeretnék ami a 70-80ból nem könnyű, max 2 gyerek (vagy 3 de ezt már tegnap írtam), nem baj, ha van takarítónő (vagy ha nekem kell takarítani-mert nem bánom a takarítást-akkor honorálják) továbbá szeretnék saját fürdőt ami csak az enyém, és egy olyan családot, aki nagyon kedves és engem is bevonnak a családi életbe, valamint Londonban maradni. Eddig csak olyan családokat jelöltem be au aupairwolrd-on akik ebbe a képbe beleférnek, és vannak egy jópáran tehát bízom benne, hogy megtalálom a tökéleteset.:)
Valamint van egy nagyon jó hirdető oldal a gumtree.com, már kipróbáltam mikor legutóbb kerestem családot és működik. Legutóbb olyan jó ajánlatokat kaptam (igaziakat, nem átveréseket-leellenőriztem és beszéltem is jópár hirdetés feladójával), hogy nem győztem válogatni. Az újonnan aupairkedésbe belevágóknak mondom, hogy a gumtree akkor jó, ha már itt vagy Angliában mert a legtöbben személyes interjút kérnek. Na de a lényeg, hogy a gumtree-n rengeteg! londoni család keres au pairt, jó sokan a belvárosból, nagyon jó fizuért de persze ennek arányában több munkáért. A héten fel is adok egy hirdetést mert nem elég csak az aupairworld-on nézelődni, különösen mivel a gumtree-n előfordulnak sokkal jobb ajánlatok is.
Belegondolok,annyira megszoktam már a kis városkámat ahol lakom, hogy azt sem bánnám ha itt helyben találnék újat, itt legalább közel van a meki.:) Najó, viccet félretéve tényleg nagyon szeretek itt és ki tudja még az is lehet, hogy maradok, 2 hónap alatt simán megeshet, hogy találok valamit itt helyben.:))
Ennyi mára, szép estét mindenkinek.:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése